Szabad Földműves, 1978. július-december (29. évfolyam, 26-52. szám)
1978-07-22 / 29. szám
1978. Július 22. SZABAD FÖLDMŰVES kritériuma és a rendezés megmérésnek értéke sem lehet tehát más, mint az, hegy mennyire képes az Író és a rendező kifejezni a szereplők lélektani rezdületeit, az alakok figurális és szellemi magatartását. A három lány (Nelli,- Lujza, Böske) jellemrajzáról van szó, amelyet a rendezői kiindulópont határoz ugyan meg, de mégis a színészi tehetség valósít meg. És itt a szereplők többsége fölümúlja a rendezői fogások, legtöbbször csak fizikai cselekvésre épített, klisséit. Márpedig az élet konkrétsága ez esetben a művész számára azt jelenti, hogy a kései-korai szerelem nem a meglevő társadalmi viszonylatokon kívül, hanem csak azokon belül létezik. Konkrét társadalmi közegekben érvényesülnek tehát azok az emberi viszonylatok is, amelyek nem az egyed társadalmi létéből, hanem éppen élettani lényéből fakadnak és az adott társadalmi viszonyok között alakítják ki a maguk jellegét, formálják színét, ízét, líráját, értelmét vagy értelmetlenségét. Az emberi jelenségek a művészet számára mindig életszerűek: súlyosat, emberit, igazit mondani róluk csakis a társadalmi konkrétumok figyelembe vételével lehet. Ebből rajzolódik ki nyilván a rendező valóság-felfogásának és a bírálatok élesebb hangjának azon ellentmondása, és annak a bizonyítása, hogy csak a dialektika törvényeinek segítségével lehet az emberi valóság kusza felszíne mögött a lényeges vonásokra rátapintani, s ezeket nem mechanikusan, hanem a maguk teljességében láttatni meg a színpadon. Ettől eltekintve ez a színházi este is lekötötte és jól elszórakoztatta a közönséget. Csendes László Komoróczyja egyfajta magatartást is jelent egy megkövesült világgal szemben. Alakja konkrét. Nem tűri a külső belemagyarázást. A maga elesettségében válik színpadi hőssé. Böske, a legfiatalabb Szalay lány, telitalálatát Tóth Erzsébet hibátlan szerepfelfogásában. Helytelen lenne elvitatni Gombos Ilonától azt a „vén lánynak“ kijáró lehetőséget, hogy banyolult vonzódás ébredjen benne egy különcködő férfiú iránt — csupán azért, mert férjhez akar menni. Lujza mondataiból Kövesdi Szabó Marika humora, öniróniája és tragikumérzékelése kerül a felszínre. Mozgásával, jól időzített szüneteivel az öngúny színeibe öltözteti dalia hadnagyát Hunyadkürti István m. v. Derűt varázsol a nézők arcára Lengyel Ferenc (Kocsárd). Tetszetős figurát kelt életre Szabó Rózsi (Szalayné), Gyurkovics Mihály (Szalay), Kovács József (Biky) és Szobi Gabi (Fuchsné). Akár az életben, úgy keverednek a hangulatok szerepeikben, s így ők is elnyerik a közönség jutalmát. László Géza ifj. Biby szerepében viszont teljesen félreértett alakítás. A századelő lassan történelemmé válik. Távoznak csöndben a „nagy kor“ tanúi. És a távozókra gondolva nem elég csak a meghajló kegyelet: kell a helytállás fogadalma is. Kötelességünk őrizni eszmei hagyatékunkat. Kell a valló és a vállaló hűség: az őszinte visszaemlékezés. Szucby M. Emil Évadzáró nézőpont egy bemutatóról Bábi Tibortól búcsúzunk „A nap lenyugszik. Ballagok én is: le a csúcsról, s mire a völgybe leérek, odafenn, akár a rőzse lángja, ellobbant ez a nyár is; vége — isten veletek, fanyar gyümölcsök, nehéz hegy leve, nem oltotta nagy szomjúságom se bor, se szerelem, a meddő harcban kiontott vér se. 0, mondjátok, van-e Forrás odalenn? Keserű érzés arra ébredni, hogy valakit megint elvesztettünk, hogy kevesebbek lettünk. Nagyjaink általában korán halnak, mintha a halál diktálná nekik az önromboló életet; a kávéházak szagát, az éjszakák gondolatokat ösztönző hangulatát és az örök viták viharát, hogy aztán azt mondhassa: Elég volt! Most újra hallatta szavát. Búcsúztattunk, temettünk. Lapunk egykori munkatársa, a költő, publicista, újságíró és műfordító, a megdöbbentően jellegzetes egyéniség mindörökre elhallgatott. Veszteségünk ma még fölmérhetetlen. De holnap már ésszrevesszük, ami most még annyira hihetetlen: Nem találkozunk vele az utcán, nem halljuk a hangját a telefonból, nem ülhetünk le, hogy vitatkozzunk, vagy egyetértsünk vele. Szeretett élni. Éjszakákba nyúló élete csupa keresés, kutatás volt. Kereste az egyszerű embereket, riportjaiban megszólaltatta őket, talán hogy magának is bebizonyítsa: apáink sorsát a jólét váltotta fel. Kommunista volt, egy azok közül, akik irodalmunk, kultúránk értékének emelői voltak. A huszas évek elején megjelent első verseskötete, az Ez a te néped, már ezt bizonyítja. Épített, nem téglával; tollal. Hagyatéka gazdag: hat verseskötetet, prózai munkáit hagyta ránk örökségül, hogy. újból bonckés alá vegyük. Szigorúan, vitát lobbantóan, mint ő tette mások írásaival. Hogy megértsük, újból kezünkbe kell vennünk munkáit, mert most egyedül ezek védelmezik őt, támasztják alá igazát, egyedül ezek hozzák vissza közénk Bábi Tibort. Alkotó munkájának teljében érte a halál. Búcsúzunk tőle, az embertől, a költőtől, aki fáradtságot nem ismerve dolgozott, föláldozva egészségét, talán életét is. Mács Tünde BABI TIBOR: Kedves a föld Kedves a föld a parasztnak, kedves a föld s a búzamag; ifjú párnak a szerelem, nekem pedig a fegyverem. Nem akármilyen fegyver ám! A nép, a népem bízta rám! — E fegyver béke, olajág, építő munka, szabadság. E fegyver minden énnekem: kedves asszonyom, gyermekem, biztonság, álom, nyugalom, — hazám földje, s az én dalom. Osztraván edzett jő acél; a menny dörög, ha ő beszél; a nép haragja, ereje — remeg s reszket a föld bele... A Dargov Népművészeti Együttes kiválóan szerepelt a gombaszögi ünnepélyen. Foto! — tt— A magyar nép emlékezetében úgy él, mint a „nagyok“ egyike, Petőfi és Arany kortársa. Az irodalomtörténet is megerősíti ezt az állítást, együtt emlegeti őket, bár Tompa nem tudott olyan magasra emelkedni, mint költőtársai. A kor, melyben élt és alkotott, az Európán végigszáguldó forradalmak kora volt, a polgári-kapitalista társadalmak kialakulásának, a népek nemzetekké válásának, nemzeti ébredésének (különösen Kelet-Európábán), időszaka. Tompát Is megérintették a forradalmi törekvések, a magyar szabadságharcot előkészítő szellemi áramlatok, bár nem okoztak nála olyan lelki forrongásokat, mint Petőfinél. Legértékesebb, legmaradandóbb költeményei mégis a hazáért való aggódás vonzáskörében születtek s lettek a nemzeti sorskérdés kifejezői. Rimaszombatban született 1817- ben. Életére sötét árnyékot vetett anyja korai halála, apja szertelen élete. Az apai házból nemsokára Igridre került, a nagyszülőkhöz, akik kényeztetés helyett dolgoztatják és meg is fenyítik a kisfiút. Talán, sok más falusi tehetséghez hasonlóan, el is kallódott volna, ha eszességére föl nem figyel Bihari József tanító. Az 6 közbenjárására kerül Tompa a sárospataki kollégiumba, ahol mint korrepetitor tartja fönn magát, keresi meg a továbbtanuláshoz való összeget. Az iskolát mégsem tudja befejezni, pénzszűke miatt kénytelen elszegődni segédtanítónak. A kollégium elvégzése csak később válik számára lehetővé. Tompa költői hírneve Sárospatakról emelkedik a magasba, verseit fővárosi folyóiratok és lapok hozzák. Felfigyelnek rá, költőkkel, írókkal keveredik barátságba. Nevelő lesz Eperjesen, itt köt cimboraságot Kerényi Frigyessel, itt látogatja meg őket Pezeletbeli volt minden; de azért most is mutogatják Eperjes bércei között az általunk megénekelt kunyhót...“ Tompa 1845 végén Pestre utazik, írókkal, irodalmi körökkel ismerkedik, szeretne beleilleszkedni a fővárosi életbe. Olyasmit is forgat a fejében, hogy kitanul ügyvédnek. Beteges fizikuma azonban nem bírja a nyüzsgő pesti életet, másfelé veszi útját. Miskolcon leteszi a pa-A'rany hírneve mögött elmarad. A Petőfivel való barátsága, tápanyag híján, mindinkább elhidegül, Aranynyal azonban haláláig jó viszonyban marad. Tompa későb tagja lesz a Kisfaludy Társaságnak, amely méltó költői rangot és elismerést jelent. A szabadságharc kitörésekor a csehországi Graefenbergben gyógykezelik. Onnan küldözgeti haza leveleit, amelyek kétségről, lelki vál-Зшр mák emlékezete tőfi Sándor is, aki útijegyzeteiben említi: „Tompa is Eperjesen volt. Nevelősködött. Kétszáz bankó forintért ... Boldog órákat töltöttem Kerényível és Tompával. Nem említem a többieket, kiknek barátsága örökre édes emlékezetűvé tette ezt az utamat...“ Ezt a találkozást az a költői verseny őrizte meg, melyre a három barát vállalkozott. „Egyszer azt mondja Sándor: — emlékezik Tompa — fiúk, írjunk valami verset együtt, ugyanazon tárgyról szóló verset, amely találkozásunk emlékéül maradjon. Elfogadtuk, meghatározván, hogy a tárgy „az erdei lak“ leend. Ez a szobában történt... íme, a soha nem létezőből miként csinált a képzelet létezőt, mert hiszen mi semmi kunyhót nem láttunk, képpi vizsgát és Bejére kerül református lelkésznek. Élete szinte eseménytelenül telik, tolla annál többet perceg. Költeményei a Pesti Divatlapban, a Honderűben és más lapokban jelennek meg. Kezdetben a szokványos szalonköltészetet műveli, később a népi-nemzeti irány követője lesz. Versbe szedi a Sajó vidék regéit, mondáit, amelyek 1846-ban jelennek meg, jó hírnevet szerezvén Tompának. Egy év múlva napvilágot lát lírai kötete is. Petőfi a Tízek Társaságához szeretné kapcsolni barátját, a Pilvax kávéházbeli radikális fiatal írók köréhez. Petőfi ekkor már ízig-vérig forradalmár. Tompa azonban húzódozik a nyílt kiállástól. Az ő életfelfogása más: lassú, megfontolt, vidékies. Érzi azt is, hogy Petőfi és Ságról tanúskodnak: „Csak hazahaza — kivált most, midőn baj van...“ Itthon tábori lelkészként vesz részt a szabadságharcban és toborzó versekkel lelkesíti a honvédeket. A Bach-korszakban visszavonul a szülőföldjére. Bejéről Kelemérre, majd Hanvára kerül. Megnősül, az irodalmi társaságoktól félrehúzódik. Igaz, a magyar irodalmi élet is zilált. Többen kibujdosnak az országból. Tompa ekkor írja legfájdalmasabb, legmaradandőbb verseit, allegóriáit. Költőtársait vigasztalja az országos pusztulásban olyan versekkel, mint a „Forr a világ“, , ,A gólyához“, „A madár fiaihoz“ stb. Versei miatt többször meghurcolják. Falusi magányában látnak napvilágot a „Regék és beszélyek“, a „Világregék“, az „Egyházi beszédek“, a „Dalok és románcok“ ős egyéb kötetei. Megszereti az olvasóközönség, a kritika is dicséri, Tompának azonban a dicséret sem hoz megnyugvást. Nemcsak a haza elvesztése fölött érzett bánat kínozza, kisfia halála és saját betegsége is gyötri, őröli idegrendszerét. „Ez az állapot — írja Aranynak — amelyben én vagyok, amelyben mi vagyunk, nem szomorúság, nem fájdalom többé, ez betegség, a lélek elgyöngülése, amelyen a legelszántabb akarattal s igyekezettel is erőt venni nem tudunk.“ A beteg költő Vörösmartyhoz hasonlóan, nagy látomá90s versekben fejezi ki lelkivilágát. Ilyenek a „Tűz“, a „Télben“, az „Űj Simeont Egyik életrajzírója felvázolja utolsó heteit: „Tisztelőinek, Jó barátainak, kik koronként fölkeresték, szívszaggató látvány volt kínjai közt vergődve s lassan haldokolva látni a költőt... Végre számára is elérkezett a szabadulás várva várt órája. Tompa Mihály 1868. július 30-án húnyta le örök álomra fáradt szemét.. Száztíz éve halt meg a költő, műveinek java része azonban ma is él, és szerves tartozéka a magyar irodalomnak. Nélküle szegényebbek lennénk, nem gyönyörködhetnénk a magyar irodalom legszebb virágregényeiben. Földink volt és marad, szobra ott áll a rimaszombati ligetben s regél elmúlt időkről, messze szállt álmokról. Dénes György Л} Vannak, akik úgy vélik, hogy a kritikusnak könnyű a dolga, ha az elemzett mű nyíltan kínálja a társadalmi mondanivalót. Barta Lajos sajátos hangvételű párbeszédeiből rajzolódik ki ugyanis az a század eleji körkép, amely céltudatos bírálattal ábrázolja az egykori kispolgári életformát. A tájékozódni vágyó néző, a szerző nevének hallatára, nyilván fellapozza az Irodalmi Lexikont, ahol mindent megtudhat róla. A most látott színműnek, amelyet a kassai Thália színpad mutatott be évadzáró darabként, Szerelem a címe. Már maga a titulus is suggalja, hogy a játék során olyan kérdésekről lesz szó, amelyek mindenkit érdekelnek. Három kedves leányról, no meg egy álmodozó poétáról, egy hódító tisztecskéről és Komoróczyről, arról az adótisztről, akire a már-már vénlánynak számító Nelll veti ki hálóját, hogy mielőbb révbe juthasson. Csupa hamis csillogás egy kispolgári család erkölcsös környezetében, amelyet Barta Lajos vígjáték-dramaturgiai szálakkal szőtt egybe elegáns bonyodalmakkal, kitűnő szerepekkel, olykor drámai erejű párbeszédekkel, mulatságra kerekített helyzetekkeL Barta Lajos a maga korában új hanggal jelentkezett. Tematikában, látásmódban és hangvételben, egyéni stílusú novelláival és drámáival a Nyugat-mozgalomhoz kapcsolódott, de szocialista eszmeiességgel telített írásai az akkor bontakozó haladó irodalom formálói lettek. Mégis ez a dramaturgia, korához kötődésével együtt, az idők sodrában távolabb került a ma színházától. Pedig be kellett mutatnunk. Persze, ha a színház a mostani közönséghez tudja közelíteni a tartalmi és a formai mondanivalóját. Ha fel tudja frissíteni az eltelt évtizedek szcénikai gyakorlatát és így találni meg az adott kor eszméivel egybecsengő témabonyolítás alkalmas módját. Vass Károly vendégrendezésében sajnos nem érjük tetten az ilyen törekvéseket. Hagyománytisztelettel ragaszkodik ugyan a szöveghez, a bartalajosi stílusjellegekhez, mégis szürkébb lett az előadás, mint amilyennek azt Barta megírta. Megfeledkezett nyilván arról, hogy a polgári érvelésnek is van reális alapja, amely egyszerű és őszinte, naiv és ma már talán nevetséges. Nézetek és nézeteltérések itt is vannak. Viselkedések és divatok, hagyományos szabályok és szokások, amelyeket elvetünk vagy elfogadunk. De minden esetben a jelenünkhöz módosítunk. Vass Károly olyan „korhű“ utőízzel rendezte meg a Szerelmet, mint tették volna azt a kortársrendezők évtizedekkel ezelőtt. Kár, hogy ezt a maga realista felfogásában izgalmas (és ma is időszerű) történetet csupán áttételesen ábrázolja. Szerencsére a szereplők, akik mindent megtettek, mégis sikeresen adták elő a színművet. Két nagytehetségű színészünk — Csendes László és Tóth Erzsébet — határozza meg a művészi színvonalat. Tehetségükkel, emberábrázoló játékuk révén közelítik meg a szerző iniciális elképzeléseit, és valóban művészi szinten erősítik igazzá a színház varázsát. Tudják, hogy Barta Lajos számunkra irodalmat és színvonalat jelent. És nemcsak egy szokványszínjátékot, amelyet szívesen tűznek műsoraikra a színházak. Itt mutatkozik meg az a pont, ahol élesen válik el egymástól a korszerű és a hagyományos, a mához közeledő, de valahol mégis a tegnapban rostokolő megvalósítási koncepció., Mert itt nem egy agglegény (Komoróczy) problémájáról van szó. Az értékelés
