Szabad Földműves, 1978. július-december (29. évfolyam, 26-52. szám)

1978-10-07 / 40. szám

12 SZABAD FÚLDMOVES 1978. október 7. NYITOTT SZEMMEL a tartalékok feltárásában! Köztudomású, hogy a lucernaliszt manapság már az állatállomány nél­külözhetetlen takarmánya. Olyan vita­mindús anyag ez, amellyel sok abra­kot takaríthatunk meg. Ezért arra tö­rekszünk, hogy minél több legyen be­lőle. Ha tehát — szlovákiai méretben — mezőgazdasági üzemeinkben az idén 292 ezer 900 tonna lucernalisztet ké­szítenének, ezzel a mennyiséggel nem kevesebb mint 175 ezer tonna abrakot takaríthatnánk megl Ez azt Jelenti, hogy amennyiben a takarmányszárí­tókkal rendelkező gazdaságokban ész­szerűen cselekednek, kihasználják a kínálkozó lehetőségeket, akkor jelen­tős mennyiségű abrakot takaríthatnak meg. Tény azonban, hogy a helyzet nem ennyire egyszerű, hiszen mezőgazda­­sági üzemeink a tervezett takarmány­liszt-mennyiséggel szemben eddig csak 180 ezer 200 tonnát készítettek, mert természeti körülményeink csak ennyi legyártását tették lehetővé. Szlovákiában ezen feladat teljesíté­sében a legnagyobb probléma a nyu­gat-szlovákiai kerületben van, ahol a növények úgyszólván a gazdaságok mindegyikében csapadékhiányban szenvednek. Még azokban a gazdasá­gokban is, amelyek nagy hatósugarú öntöző-berendezéssel rendelkeznek, bár itt a víz mesterséges kijuttatása né­mileg enyhítette a szárazság követ­kezményét. Ennek velejárójaként a kerületben nem kevés az olyan gazdaság, ahol az évelő szántóföldi takarmányok csak két növedéket adtak, míg kedvezőbb esztendőkben ezeket ötször is kaszál­hatták. Tulajdonképpen ezzel magya­rázható, hogy a kerület mezőgazdasága a tervfeladatként kirótt 116 ezer ton­na lucernaliszt helyett nem egészen 87 ezer 600 tonnát készített. Mivel az idő eléggé előrehaladott, az időjárás egyre hűvösebb, a későb­biek során alig van kilátás az évelő takarmányok hozamának növelésére. Az emberek persze reménykednek. .Várják a kiadós csapadékot és az idő­járás felmelegedését. Ez enyhíthetne a helyzeten. Mindenhol arra töreked­nek, hogy az előirányzott feladatot, ha nem is választékban, de mennyi­ségben teljesítsék. Több gazdaságban a lucernaliszt helyett a silókukoricát, a leveles ré­pafejet, a répaszeletet és a szőlő hul­ladékanyagát dolgozzák fel takar­mánylisztnek. Ezzel pótolják a hiány­zó mennyiséget. Mostován (Hidaskürtön) a szövetke­zet 30 tagú szárító brigádja — Szolga László vezetésével — ei év tavaszán vállalta, hogy takarmánylisztből ösz­­szesen 3640 tonnát készít az állatállo­mány ellátására, s ezzel az előirányzott tervfeladatot becsületesen teljesíti. Azóta azonban sok víz folyt le a Du­nán és lényegesen kevesebb termé­szetes csapadék hullott a kelleténél, aminek az lett a következménye, hogy, a szárítónak zöldanyag hiányában jú­lius hónapban állnia kellett. A szövet­kezetben mindamellett takarmányliszt­ből 305 vagonnyit készítettek, és most arra törekednek, hagy a tervben meg­határozott feladatot minél jobban tel­jesítsék. Hogyan? Amint a silókukorica növényét liszt­nek való feldolgozásra alkalmasnak találták, tüstént üzembe helyezték a szárítót. Azóta szombatokon és vasár­napokon is dolgoznak. Silókukoricá­ból eddig 83 vagon takarmánylisztet készítettek, de a munkát tovább foly­tatják. Ezzel pótolják — részben — a lucerna gyenge termése végett kelet­kezett kiesést. Tervbe vették, hogy a silókukorica feldolgozása után leveles répafejet szárítanak és a tervezett feladatot nemcsak teljesítik, hanem lényegesen túlszárnyalják. Ezzel jó feltételt hoz­nak létre az állatállomány ellátásá­hoz. A minőségi takarmányalap megte­remtésén hasonló lelkesedéssel mun­kálkodnak a mojmírovcei szövetke­zetben is. Itt a szárítót — naponta — három műszakban üzemeltetik. Bélán Vince elvtárs, a szövetkezet elnöké­nek a helyettese elmondta, hogy a szárító összeforrott munkaközösségé­nek nagy érdeme, hogy a berendezés 1970 óta üzemzavar-mentesen dolgo­zik. Alig hihető, azonban valóság, hogy a szárító-berendezés „dobját“ már nyolc esztendeje meghibásodás nélkül használják. Ez azért vált lehetővé, mert a műszákok mesterei, Beder La­jos, Juriga István és Backár Vladimír lelkiismeretesen felügyelnek a munka egyenletességére, a hőfok-ingadozás elkerülésére stb. Mindenekelőtt nekik és a szárító többi dolgozójának köszönhető, hogy teljesítik az élőirányzott feladatot. A gyenge lucernatermésből eredő takar­mányliszt-kiesést más termények szá­rításával pótolják. Ebben az évben a szövetkezet föld­jeire a szokásos 550 helyett csupán 160 mm természetes csapadék hullott, s ez idézte elő a lucerna harmadik növedékének az elmaradását és idény­ben a szárító kényszerszünetét. Igaz, hogy zöldanyag híján 40 vagon ned­ves gabonát is megszárítottak, jelen­leg azonban silókukorica növényéből készítenek takarmánylisztet. Ezt köve­tően leveles répafejet, répaszeletet és a szőlő hulladékanyagát dolgozzák fel takarmánylisztnek. Ebben a gazdaság­ban is úgy döntöttek, hogy a tervezett 1300 tonna takarmánylisztet minden körülmények között elkészítik, mert szükség van rá az állatállomány hasz­nosságának a tartásában. A fentiek jól bizonyítják, hogy a kerület két mezőgazdasági üzemében mindent megtesznek az igényeket jól, kielégítő takarmányalap létrehozására, vagyis a tervben meghatározott fel­adatot sikeresen teljesítik. Tudatosít­ják, hogy állataiktól csak akkor vár­hatnak kielégítő hasznosságot, ha eh­hez kedvező takarmányozási feltéte­leket létesítenek. Az elmondottak to­vábbá azt is bizonyítják, hogy a ked­vezőtlen természeti adottságok között is van lehetőség kielégítő takarmány­alap létrehozására. Ennek nagyon fontos feltétele az arakat s az, hogy nyitott szemmel járva feltárjuk a tar­talékokat. —hai— A jó búzaföld ■fár volt a Ritkást felszántani. Kö­­tésig sem ér benne a búza ... Ezeket mondta egy tornai nyugdíjas aratás előtt. __ Legelőnek jó volt a Ritkás, de búzaföldnek nem. Tudják is a mostaniak, hogy hová kell búzát vetni — tetőzte be mondanivalóját a borúlátó ember. Valóban alacsony volt a búza, de kalásza araszosra megnőtt és ötven mázsát adott hektáronként. Ennyi búzája csak féltelkes gazdának termett régen ... De ehhez egy kis magyará­zat is szükséges. Féltelkes gazda volt, aki két kvártán gazdálkodott. Egy kvárta öt hektár szántót foglalt magá­ba. A négykvártás gazdát hívták tel­kes gazdának. Ilyenek csak hárman voltak a falunkban. Földjeik nagyob­bak voltak, jobb volt a művelésük, mint a nadrágszíj-keskeny földeké, de cselédtartásra nekik sem jutott a kevés termésből. Családjával virradat­tól sötét estig dolgozott mindenki, hogy meg tudjon élni. A földnélküliek napszámos munkából tengették ma­gukat, de télen az sem akadt. Csak megvetéssel tudok a múltra gondolni, és csodálom, hogy néha olyanok dicsérik, akiknek a miénknél is rosszabb volt a sorsuk. Búzakenye­ret nem ismertünk. Amikor a rozs a sok esőzés miatt kicsírázott, árpake-A nyugat-szlovákiai kerület, döntő fontossággal bír hazánk gabonater­mesztésében. Ez abból is látható, hogy a kerület gabonatermése elérte az egy­millió 868 ezer tonnát, vagyis egy­­tizeddel jobb termést, mint a korábbi esztendőben. A legfigyelemreméltóbb termésnövekedés a búzánál és az ár­pánál volt. A növekedés elérte a 6,5 százalékot. Az össztermés-eredmény elérésében a búza mintegy kétharmaddal, az ár­pa pedig 31,8 százalékkal részesedett. A kerületben a kalászosok hektárho­zama 5,04 tonna volt. Ez segített ab­ban, hogy a kerület 11 százalékkal túlteljesítse a tervben meghatározott termelési feladatát. A járások terméseredményének é­­lemzése során megállapították, hogy a legnagyobb gabonatermesztők közé tartozik a levicei járás 228 ezer, a nitrát járás 220 ezer, s a trnavai já­rás 210 ezer tonnával. Említést érdemel, hogy az elmúlt évi valósághoz képest a gabonater­mesztésben legjobb eredményt az nyér került az asztalra. A búzát elvit­te az adó meg a kamat. A magvetőnek semmije se maradt. A termelésben mégis a jó búzaföld megválasztása vitte a döntő szerepet. Búzát lóhere, bükköny vagy kapás növények után vetettünk. Fő cél volt az is, hogy a búzának nagy szalmája legyen, mert csak akkor lehetett szá­mítani elegendőnek éppen nem mond­ható istállótrágyára. A soványabb föl­dön rozs termett. A mindennapi ke­nyér és a viskók zsupfedele. Ma már az ilyen háznak még az emléke is el­halványul. Mindez már a múlté, de érdemes visszagondolni, mert még mindig vannak olyanok, akik a múlt mércéjével mérik a mát. A mostani nagy tábla búza, amiről a bevezetőben szó volt, nemcsak a felszántott legelőt foglalja el, hanem a Németrét, a Kőrakás, a Bikarét, a Zsemilyén és Telek dűlőket is. Ugyan­ilyen a terjedelme a szádellői határ­ban is. Az udvarnoki dűlők nevei is utal­nak a töld szerkezetére, vagyis hogy mindenre használták, csak búzater­mesztésre nem. A legelőn tiprásbirő északi fekvésű járások érték el s alapjában ez tette lehetővé az átlag­hozam növekedését. A trenőini és a senicai járások például túlszárnyalták a gabonatermesztés szempontjából legeredményesebb 1974-es év termés­átlagát! Tény, hogy a legnagyobb hektárho­zamot a Dunajská Streda-i (55,5 má­zsa), a komárnói (54 mázsa) és a nitrai (52 mázsa) járásokban érték el. Az ötven mázsás hektározamot elérők (közt említhetjük a galantai, a levicei, a Nové Zámky-i, a topolcanyi és a trnavai járásokat. A trenőini járásban pedig 49,6, továbbá a bratislavaiban 45 mázsás termésátlagot értek el ga­bonából. A 3 millió 48 ezer tonna szlovákiai össztermésből a nyugat-szlovákiai ke­rület 61,3, a közép-szlovákiai kerület 17, a kelet-szlovákiai pedig 21,7 szá­zalékkal részesedi?. Szlovákiai méret­ben a hektárhozam 41,4 mázsa lett, s ezt a nyugat-szlovákiai kerület egy­ötöddel túlhaladta. Š. Kuciau alacsony fű termett, ahol harmadfű tinók verték el fiatalabb társaikat a kevéske eleségtől. Az akkori gulya­marha négy éven nőtt meg akkorára, mint amilyenek most a közösben az éves üszők. Tehát kevés eleséget adott a híres legelő. A Németrét és Bikarét szénája csak a község két bi­kájának adott szénát. A Kőrakáson, mint a neve is mondja, sok volt a kő. A felső véget pedig a talajvíz sanyar­gatta, a bíbicek nagy örömére. A Ká­posztakertben is csak a szalma nőtt nagyra, de a szem megszorult, silány­­nyá vált. Csak a Zsemilyénben és a Teleken termett búza az időjárás sze­szélyeitől függően. Most minden éven jó a termés, bár­mit is vetnek az összeszántott dűlők­be. Igaz, hogy műtrágya van elegen­dő. Istállótrágyából is több jut mint azelőtt. A kevés szalma ellenében megtízszereződött a szántóföldi takar­mánytermesztés. A legfontosabb pedig az volt, hogy a talajvizet lecsapolták az egész területről. Még a csörgedező patak is a föld mélyébe került. Mű­anyagcsöveken jut el a közös istálló­ba és a falu népének is kiváló ivó­­•vize. Ami azelőtt káros volt, most hasznos. A víz nem áztatja ki a ve­tést, hanem szelíden továbbfolyik ar­ra, amerre az ember kijelölte az útját. Ez a néma táj, az aratás után le­szántott földek sokat tudnak beszélni, sokat elárulnak magukról. Már kész a magágy a jövő évi gazdag termésnek. Ez a föld olyan jó búzafölddé vált, hogy háromszor is megteremne benne a búza egymásután, mint ahogy a ku­korica is megterem. De a föld igazi gazdái tudják, hogyan kell megszer­vezni a jó vetésforgót. Tavaly repcét termett a búzaföld. Abból is sokat, majdnem rekordtermést adott. Jövőre mi lesz benne, még nem tudom, de annyi bizonyos, hogy szemtermésben ezután is kiválik a régi mostohaföld. Most csak a legrosszabb földről szóltam, amely a dolgozók keze nyo­mán megváltozott. De így van ez a többi dűlőkön is. A közepes termő­erejű földek is gazdagabbak lettek, ugyanez mondható el a jő földekről is, melyből csak nagyon kevés volt. Hatalmas gépek művelik azokat a földeket, amelyeket azelőtt ökrök, lo­vak és tehenek szántottak sekélyen. Most úgy szántanak, mintha szőlőt akarnának bele ültetni. Mélyült a ba­rázda, rövidült a szalma és meghosz­­szabbodott a kalász a kitartó munka nyomán. CSURILLA JÓZSEF Milyen a termésátlag? A legelőről az istállóba siető tehenek. Ä szerző felvételei)' Friss, selymes zöld füvet... Á nagyüzemi gazdálkodás jóvoltá­ból, az elmúlt pár év alatt nemcsak a növénytermesztés, de az állattenyész­tés szakaszán is nagyot léptünk előre. A növénytermesztésben a korszerű gépek egyre jobban felejttetik a fizikai munkát. S így van ez az állattenyész­tés szakaszán is, ahol korszerű istál­lókban, egyre higiénikusabb környe­zetben dolgozhatnak az emberek. A várt eredmény perszé nem mindig százszázalékos. Am az új technika kezelését minden ezzel dolgozónak el kell sajátítania, s ami a legfonto­sabb, tudnia kell élni a lehetőségek­kel. Ahol ez dominál, a várt eredmé­nyek nem maradhatnak el. Erre nagyon jó példa a šamoríni (Somorja) Kék Duna Efsz, ahol nem riadtak vissza az új módszerek alkal­mazásától. A Dunajská Streda-i (Du­­naszerdahely) járásban elsőnek a so­­morjai szövetkezet dolgozói látogattak el Hidaskürtre, ahol meggyőződhettek az állattenyésztésben alkalmazott új módszerek létjogosultságáról. Sztrep­­ka Mihály pártelnök és Bartos An­dor mérnök — a jmi igazgatójá­nak — vezetésével megtekintették a korszerű istállókat. Akkoriban még különgazdálkodó somorjai szövetkezet 1972-ben megkezdte a régi, elavult istállók korszerűsítését. A tagság persze ezt nem jó szemmel nézte. Az­tán amikor az első korszerű istálló elkészült, rájöttek annak helyességé­re. S ez érthető is, hiszen a régi módszer alkalmazásakor 380 tehenet 16 etető gondozott, ma viszont négy ember látja el ezt az igényes felada­tot. Igaz, az első években felmerültek gondok, problémák is, de ezeket a szövetkezet vezetői sikeresen megol­dották. A legnagyobb gondot az okozta, hogy a tehenek télen és nyáron já­szolhoz voltak kötve. Mozgási terüle­tük nem volt. Ezért egy év után, a legjobb tejelő egyedek többsége le­­sántult. A zöld futószalag, a különféle tápkeverékeik alkalmazása az állatok lesántulását nem akadályozta meg. Sőt, az sem segített, hogy tavasszal levágták a tehenek „elnyűtt“ körmét. Űj megoldást kellett hát keresni, s ez a mesterséges legelő létrehozásával sikerült is. A szövetkezet gazdasági uvdara mellett mintegy 90 hektáros területet még 1960-ban öntözőrend­szerrel hálózott be. Ezt kellett felújít tani. Sikerült, mert 1976-ban már ön­tözték a legelőt, s a tehenek számára a zöld futószalag mellett a mozgás is biztosítva volt. Ez tette lehetővé, hogy az egy tehénre jutó fejési átlag évről évre jobb lett, s az állatok nem sán­­tulnak le. Sőt, az is nyilvánvaló, hogy a jászolhoz láncolt jószág közül több „nehezen“ vagy egyáltalán nem volt képes utódot világra hozni. Továbbá arra is fény derült, hogy a legelőn az állatok üzekedése előbb következik be, a fedeztetés csaknem minden al­kalommal sikerrel jár. Vagyis a leír­tak alapján nyugodtan állíthatom: a korszerűsített istálló csakis a mester­séges legelő kiépítésével töltheti be jól küldetését. * — Senki sem hívta s mégis itt van az ősz. Hűvösek az éjszakák, s földet ér a sárgult falevél. ,A gazdasági ud­var mellett mégis jő pár száz fejős­tehén legelészhet, Farikukkal nem csapkodnak, fejüket sem rázzák, mert! a legyek is búvóhelyet kerestek ma­guknak. Akkor pedig hogyan legel­hetnek a tehenek? Bármekkorára is Hervay Gyula bácsi munka közben. meresztem a szemem: legelnek. Még­hozzá nem is akármit, friss, selymes zöld füvet. Szeptember végén. A legelő szélén nézelődöm. Egy­szeresek megáll mellettem egy motor­­kerékpár. Oldalt fordulok, rég nem látott ismerős ül rajta. — Jő napot Gyula bácsi, magát is lehet látni? Hová igyekszik? Az ősz hajú ember csak néz rám, majd megkérdezi, hogy viccelődöm-e. — Nem — válaszoltam komolyan. — Szerintem a nyugdíjasnak joga van a pihenésre. — Ez igaz. Nyugdíjas vagyok — mondja —, de amíg az egészségem engedi, dolgozom. Mert a szocialista társadalom valósította meg az én ál­maimat. A földönfutó, a cseléd 1955- ben ipart tanulhatott. így lettem vil­lanyszerelő. Ma pedig öntözöm a le­gelőt. Úváry Péter Nyolc hónap eredményei A levicei járás mezőgazdasági üze­mei az év nyolc hónapja alatt 16 ezer 882 tonna húst, 45 millió liter tejet, 21 millió darab tojást és 2506 tonna baromfihúst adtak népgazdaságunk­nak. Csak a tojáseladási tervet sike­rült teljesíteniük, a többi gazdasági mutatóval nem birkóztak meg. Ha a napi fejési átlagot összehason­lítjuk a mezőgazdasági földterülettel, s figyelembe vesszük az időterv-telje­sítést, a tejtermelés szakaszán a Tu­­pái Efsz a legeredményesebb. Ezt kö­veti a Dolná Seč-i és az Ipeľský So­­kolec-i szövetkezet. A legjobb napi darabonkénti fejési átlagot — 11,50 litert — az alsősze­­csel efsz érte el. A tompaiak 10,10 litert fejtek, azonban 9 literen felüli tejátlaggal dicsekedhetnek a besai, a Dolný Pial-i, a farnái, az ipolyszakál­­lasi, a kálnai, a Pohronský Ruskov-t, a Veľký Öúr-i és a zbrojníkyi szövet­kezetek is. Az elmúlt év ugyanezen időszaká­val összehasonlítva a tejtermelés sza­kaszán a legnagyobb fejlődést a Veľký Ďúr-i, az ipolyszakállasl és a kálnai szövetkezet ért el. A legszembetűnőbb visszaesés a Horné Semerovce-i, a lé­vai, a Nová Dedina-i a pláštovcei, a žemberovcei szövetkezetekben, vala­mint a Sahyi Állami Gazdaságban ta­pasztalható. A žemberovcei szövetke­zetben mindössze 6,16 liter tejet fej­nek egy tehéntől naponta, nem lehet­nek elégedettek az eredménnyel Bá­­tovcén, Cajkovban, Felsőszemeréden, Nová Dedinán, Ipolyságon, Zselizen és Zemberovcén sem, ahol csak 7 liter körüli átlagot értek el. A tejfelvásárlás feladatát — a 29 közül — mindössze 9 mezőgazdasági üzem teljesíti! Míg az ipolyszakállasi szövetkezet 111,2, addig a öajkovi 76,8; a Nová Dedina-i 80,0; a zselizi 86,3; a žemberovcei 87,4; a kuralanyi pedig csak 88,1 százalékra birkózik meg tejtermelési feladatával. A húsfelvásárlás terén a Sahyi Ál­lami Gazdaság és a deméndi szövet­kezet mutatja ki a legjobb eredményt. A marhahús-eladás terén a Starý Te­­kov-i, az Ipolysági, a šárovcei, a tom­pái és a győrödi szövetkezetek jeles­kedtek. A sertéshústermelésében pe­dig a őajkoviak, az alsószecseiek, a nagyölvediek és az ipolyságiak jutot­tak az élvonalba. Ábel Gábor

Next

/
Oldalképek
Tartalom