Szabad Földműves, 1977. július-december (28. évfolyam, 26-52. szám)

1977-10-08 / 40. szám

SZABAD FÖLDMŰVES 1977. október 8. 10 Huszonöt Božena Slancíková-Timrava éve együtt a közön­séggel Most, hogy színházunk — a MA­TESZ — megalakulásának huszonötö­dik évfordulója közeledik, mi, a tár­sulat tagjai, úgy érezzük magunkat, mint az az ember, aki egy robogó autóbusz hátsó ablakán keresztül szemléli az elmaradó tájat. Minden, ami tőle eltávolodik, homályba vész, vagy az emlékek tárházába zsúfoló­dik. Nevezetes mérföldköveknél az em­lékek megelevenednek és a „megszé­pítő messzeségből“ visszanyúlva újra, meg újra megsímogatják szíveinket... Negyed század elég jelentős idő az ember életében, de egy társulat éle­tében méginkább. Sok minden törté­nik; tájak, falvak, városok átalakul­nak, emberi sorsok megváltoznak. Si­kerek és kudarcok váltják egymást... Űj nemzedék foglalja el helyét a tár­sadalomban és a régiek, az „öregek“ törvényszerűen átadják helyüket az utánuk jövőknek ... Csendes László és Tamás Jolán, be“ című darab egyik jelenetében. kis műsort is szoktak nekünk rögtö­nözni. A királyhelmeci Szalaba Károly, majd az őt követő művelődési ház igazgatója; Kassai Béla is dicséretet érdemlő segítséget nyújtottak a szín­ház népszerűsítése területén. A polyáni Világi Zoltánhoz, a vékei Beda Zoltánhoz és Szúnyogh Mihály­hoz, a nagykövesdi Szacskó Andorhoz, a kiskövesdi Szabó Albinhoz, vala­mint a bodrogközi efsz-ek, állami gazdaságok és hnb-k vezetőihez sem Jules Edlis: „Gyalogszerrel az Éden-10117—1951 A kritikai realizmust képviselő íróink sorába tartózó :t. A realizmus esz­közével, művészi szinten bírálta a kispolgári csőkévé iyeket és az álarc mögé rejtett hamisságot. Božena Slančiková—Timrava 110 éve született Lučenbc melletti Polihnón. Édesapja anyagi gondokkal küzdő evangélikus lelkész ivóit, kinek a népes család eltartása sokszor akozott gondot. Božena részérb sem tudta biztosí­tani a továbbtanulás lehetőségét. Slanéiková ennek ellenére már fiatalon sokat olvasott, képezte magát, hamar rádöbbent a társadalmi igazságtalan­ságokra, az ellentétekre, a néptömegek kegyetlen elnyomására. Első irodalmi próbálgatásait csak kedvtelésből írta. A Budapesten kiadott Szlovák Ojság közölte első karcolatait és elbeszéléseit. A fiatal Irénében rejlő tehetséget Skultéty ismerte fel, aki a Slovenské pohl'ady-t szerkesz­tette. Timrava írói munkássága teljességében tükrözi az írónő éleiét. Kiváló megfigyeiűkészsége volt s azonnal felismerte a kizsákmányolás, valamint a szociális elnyomás erősödését az imperializmusban. Munkásságát négy részre oszthatjuk; a falusi nép életét ábrázoló elbe­szélésekre, a vidéki értelmiség életstílusát kifigurázó novellákra és elbe­szélésekre, háborúellenes művekre és színművekre. Irodalmi munkássága elismeréséül 1949-ben a Nembeli Művész kitünte­tést kapta. Az írónő 1951-ben halt meg, Losoncon. Csiba Jelenet Tersánszky J. Jenő: „Kakukk Mayci“ című darabjából. Kovács József, V á r a d у Béla, V. Szabó Rózsi. Mi az, ami a mi életünkben — a színház életében — átvészeli az idők viszontagságát és társulatunkba újra, meg újra önbizalmat és éltető, meg­tartó erőt sugárzott? A közönség szeretete! A kedves közönség, akivel a hu­szonöt év alatt kölcsönösen fejlesztet­tük, csiszoltuk egymás ízlését, aki ki­egészítő eleme a színház életének, aki részese egy-egy jó teljesítményünk­nek és együttérző bírálója olykori ku­darcunknak. Aki megtartója mindan­nak a jónak, szépnek és nemesnek, ami a színpadról elindulva érzelméig és értelméig hatol. Akiért van, és aki nélkül nincs színházi Ha mód és lehetőség volna rá, az ilyen visszaemlékezés idején legszíve­sebben mindenkit felsorolnék, aki a huszonöt év alatt barátunkká, „ját­szótársunkká“ vált. Aki a színházak­ban, vagy művelődési otthonokban előadásaink megtekintése révén meg­­vígasztalódott, feloldódott, lelkesedni tudott és a szépben, jóban, igazban való hitében megerősödött!... Igen, de csak több kötetnyi könyvbe férne bele látogatóink névsora, mert talán Dél-Szlovákia minden varosa és falva magyarajkú lakójának nevét meg kel­lene említenil... Mégsem tudok ellenállni a kísér­tésnek, hogy legalább pár nevet meg ne említsek azok közül, akik tájterü­letünkön különös szeretettel ügyköd­tek, vagy még ügyködnek is a szín­ház és a nagyközönség rokonszenvé­­nek elmélyítése érdekében. A neveket a kivételezés szándéka, a felsorolást a teljesség Igényessége nélkül említem. Illetve teszem. Inkább a Nap járását követő úton — kelet felől — kezdem. A végeken a kistárkányi Farkas Bé­la bácsi, volt efsz elnök — ma már nyugdíjas — neve jut elsőnek eszem be Mun személyes lóbarátunk, de mint színházi nézó is szíves vendég­látó és szív sen látott vendéget jelent társulatunknak A Nószövetség perbenyíki tagjainak szívélyességét sem lehet elfelejteni, akik elődásunk után szívet felderítő fordultunk hiába segítségért, támoga­tásért. Közös érdekeink istápolásáért hálá­val gondolunk a nagykaposl Sziszák Évára, aki hosszú Ideig, mint a mű­velődési ház igazgatója a helyi kultu­rális élet egyik rátermett irányítója volt. A szeretet hangján szólunk Török Elemérről, az abarai iskola igazgató­járól, aki megalakulása napjától hű barátja és megszerettető je színhá­zunknak. jóleső érzés fog el, ha a tornaúj­­falusi Mázik Mihály és Köteles János, a görgői Török László, a rimaszom­bati Drobka Géza, a kassai Máté László, a komarócl Péter László, a szádalmási Tóbis János, vagy a nagy­idat Horka András barátságára gon­dolunk. Köszönet illeti a kassai szinpártoló­­kat és CSEMADOK tagokat, akik a Thália Színpadnak lelkes segítséget nyújtottak. Hasonlóképpen a gömöri és nógrádi tájak közönségét, akik mindig szere­tettel fogadták társulatunkat. Tájterületünk szilárd bázisa a Csal­lóköz, a Mátyusföld, a Dunatáj és a Garam-mente. Miként a földműves szövetkezetek és állami gazdaságok dolgozói tudnak örülni jól sikerült előadásinknak, minket is hasonló öröm fog el, ha vidékeiket járva, látjuk szorgalmas munkájuk gazdag gyümölcsét!... Ezúton küldjük üdvözletünket a gu­tái Holubek Lászlónak, a nagymegyeri Morva Pálnak és hű segítőjének, Béla bácsinak, a nádszegi Kelemen Szil­veszternek és Imrének, a nyárasdi Demény Imrének és mindazoknak a kedves barátainknak, akiknek nevét — sajnos — helyszűke miatt ezen a helyen nem sorolhattuk feli Kérjük őket, hogy az említettekkel együtt tekintsék a Magyar Területi Színházat továbbra is saját nemzeti­ségi intézményüknek! ünnepeljenek velünk a színház ne­gyedszázados évfordulóján, hiszen őket is megilleti az elismerés! Kovács József Azt szeretném tudni, hova me­hetett Wainwright? — kérdezte' Maytonné, a kellemes kis panzió tulajdonosnője, akt egyébként egy fikarcnyit sem törődött lakóival, csak a lakbér kifizetésének napján kínálta meg őket egy-egy csésze feketével. Hát elment valahová, — e­­melte fel fejét Monty Smith. — Mintha becsapódott volna a bejárati ajtó. — Lehet, hogy a postára ment — szólalt meg Wicks kisasszony, fel sem tekintve kötéséből. Egye­sek szerint senki sem látta, vagy hetven éve kötés nélkül. — Lehet, hogy nem is ö volt — mondta most Bella Randall. — Nem lehetetlen, hogy Pen­­bury volt — rezzent fel szunyóká­­lásából Caltrop. — Állandóan ki­be mászkál. Ebben a pillanatban azonban Penbury lépett be, s ezzel véget ért a találgatás. A beszélgetés fél­be is maradt, mert Penburytól min­denki félt. Intelligens férfi volt, sokszor nem is fogták .fel, hogy mit mond, és titokban haragudtak is rá emiatt. — Wainwright úr elment? — kérdezte a tulajdonsad. — Miért kérdezi? — Csak úgy... — Wainwright halott — szólalt meg Penbury rideg hangon. — Halott? — kérdezte Caltrop elakadó lélegzettel. Monty szeme megüvegesedett, a tulajdonosnő felslkoltott, Wicks kisasszony is felemelte a fejét, de kezében nem álltak meg a kötő­tűk. Valamennyien Penburyra bá­multak. • ' — Halott — ismételte meg 6. — Szobája padlóján fekszik. Nem nyújt valami szívderítő látványt a nagy vértócsa miatt... — Talán csak nem azt akarja mondani, hogy megölték? — Pontosan azt. — Értesítenünk kell a rendőr­séget — törte meg a csöndet a tulajdonsnó. — Már értesítettem őket — vá­gott közbe Penbury. — Néhány perc múlva itt leszgek. Remélem tudják, hogy valamennyiünket ki­hallgatnak. — A gyilkossághoz semmi kö­zünk sincs — mondta Caltrop. — Azt hiszi, a rendőrség elfo­gadja ezt a tényt? Inkább azt ajánlanám, valamennyien ellen­őrizzük az alibinket. Emlékszem, a szobájába lépve Wainwright oda­szólt nekem, hogy a házban vala­ki gyűlöli öt. Azt jeleltem neki, hogy még mindig jobb helyzetben van, mint én, mert engem min­denki gyűlöl. Mivel fejfdfásom nem akart csillapodni, elmentem sétálni. Kilenc előtt tértem vissza, ha jól tudom, hallották Is a be­járati ajtó csattanását. Visszatér­tem a szobámba, és a padlón egy zsebkendőt találtam. Eszembe öt­lött, hogy talán Wainwright járt nálam. Bekopogtattam hát hozzá, és egy nagy vértácsában találtam. A gyilkos jegyver nem volt sehol. Kulcsra zártam az ajtót, hogy a rendőrség megérkezéséig senki se tegye be lábát a szobába. — Alibije egy fabatkát sem ér — szögezte le Caltrop. — Ki fogja önnek elhinni, hogy sétálni ment? JEFFERSON FARJEON: ni. A lépcsöházban azonban talál­koztam a tulajdo losnövel, meg­kért, hogy segítsek neki egy füg­gönyt feltenni. Amt kor készen let­tünk a munkával, együtt jöttünk be a szalonba. Azt ta nem is vol­tam távol. A ku 'csról teljesen megfeledkeztem. — így volt — sziláit meg May­­tonné. — Most rajtam t sor — szólalt meg Wicks kisasszi ny. — Felmen­tem a szobámba a kötőtűimért. A- míg fenn matattan, hallottam a másik szobából Wa nwieght unal­mas köhögését. — Hallotta köhögni? Hány óra lehetett? — Valamivel kilinc óra előtt. Olyan unalmasan I öhög, hogy az A R eitDch ++- Fél kilenckor betértem egy kávéházba. Egy mérföldnyire van a panziótól. Biztos vagyok benne, hogy a pincér emlékezni fog rám. Nos, ki a következő? — En — szólt Bella. — Csak öt percre távoztam a szalonból, a zsebkendőmért mentem a szobám­ba. — Elég meggyőzően hangzik. Es ön, Caltrop? On is elvesztette zsebkendőiét? — Mi ez a gyanúsitgatás — csattant fel Caltrop hangja. — Húsz perccel ezelőtt mentem csak ki az ebédlőig, hogy újságot ke­ressek. Szeretek keresztrejtvénye­ket fejteni. Itt van! — Elhiszem, amit mond — szólt gúnyos mosollyal Penbury —, arra kérem, azonban, hogy a rendőr­ségnek higgadtabb hangon mond­ja el. Monty izgatottan figyelte a vi­tát. Mélyet lélegzett, hogy lecsil­lapodjon. — Kimentem a szalonból, mert eszembe jutott, hogy kölcsön kér­tem Walnwrightól a bejárati ajtó kulcsát, és elfelejtettem visszaad­ember idegeire mefa. Nappal még elviseli az ember, e e éjjel... Elő­ször önhöz menten, Penbury úr, akkor ejtettem le a zsebkendőmet. Aztán bekopogtattam Wainwright­­hez. — Kikiáltott, hot у menjek be, és megkérdezte, i zért jöttem-e, hogy unalmas köhögésére jlgyel­­mezteztessem. Nem.. kiáltottam rá, azért jöttem, hogy kigyógyítsam, és akkor a szivébe döftem a kötő­tűt. Mindenki dermed'. A légy züm­mögését is hallani \ ehetett. Az elő­csarnokból léptek h illatszottak. A rendőrség — si ttogta Caltrop. Az ajtóban Waii ivright jelent meg. Elfogta egy köhögőroham, és az ajtófélfához támaszkodott. — Mit jelentsen ez? — kiabál­tak a jelenlevők, t s gyilkos pil­lantásokkal méregették Wicks kis­asszonyt és Penbur; d. — Ismerjék el, m gyszerü szóra­kozást találtunk ki erre az unal­mas estére — moso'yodott el Pen­bury. — Ebben a panzióban nap­­ról-napra unalmasai b az élet, külö­nösen késő ősszel. A Német Demokratikus Köztársaság megalaku­lásának évfordulóját ünnepelte október 7-én. Az új német államban sok minden újat kellett terem­teni az elmúlt évtizedek alatt. Ezek közé tartozik az NDK nagy kapacitású kikötő komplexuma. Húsz évvel ezelőtt a Német Szocialista Egységpárt ha­tározata alapján Rostockban építették ki a Keleti­tenger egyik legnagyobb, legmodernebb kikötőjét. Foto; —

Next

/
Oldalképek
Tartalom