Szabad Földműves, 1977. július-december (28. évfolyam, 26-52. szám)

1977-07-30 / 30. szám

15. SZABAD FÖLDMŰVES. 1977. jűline 30. Gazdag kultúrpolitikai r program X TEKOVSKÉ LUZANY-I (nagysal- 1611 XII. pártkongresszus Hevet viselő efsz az Idén a NOSZF 60 évfordulója jegyében megkülönböztetett figyelmet szentel a kulturális népnevelő mun­kára. A fű hangsúlyt elsősorban a szocialista munkaerkölcs további fej­lesztésére. valamint a műveltségi szint emelésére helyezik. D q b a 1 Antal, a káder- és személy­zeti osztály vezetője, az efsz pártalap szervezetének elnöke elmondotta, hogy a tagság alaposan megvitatta és észrevételéivel kibővítette a vezető­ség által előterjesztett kultúrpoliti­kai tervezetet. Elhatározták, hogy minden tagsági gyűlésen egy-egy kül- vagy belpoliti­kai eseménnyel kapcsolatos előadást is tartanak. A szövetkezeti munkais­kola keretében foglalkoznak a tudo­mányos világnézeti nevelés, a szocia­lista erkölcs, a proletár internaciona­­nalizmus és a munkához való szocia­lista viszony kérdéseivel. Az agitáciö és a propaganda leghatásosabb for­máinak alkalmazásával méltóképpen emlékeznek meg az egyes társadalmi és politikai évfordulókról. Természetesen a tagság szabad ide­jének célszerű és hasznos kihasználá­sával is törődnek. Számos sportren­dezvényre került, illetve kerül sor. Volt, illetve lesz labdarúgó- és teke­torna, céllövészet stb. is. Nem feledkeznek meg a kirándulá­sok szervezéséről sem. Megtekintik а brnói vásárt, számos bel- és külföldi kirándulást biztosítanak a tagság ré­szére. A nyári hónapokban a tagok gyermekei úttörő táborokban nyaral­hatnak. A szocialista munkaverseny szerve­zését is tervszerűen irányítják. Az el­ért eredmnyeket rendszeresen kiérté­kelik és nyilvánosságra hozzák. A tag­ság aktivitását mi sem bizonyltja job­ban. mint az a tény, hogy a NOSZF 60. évfordulója tiszteletére két és fél­millió korona értékű szocialista köte­lezettségvállalást ttettek, melynek tel­jesítése az első félévben kielégítő. _ág-Kirándulás A Vöröskereszt trsticei f nádszegi j szervezte egynapos magyarországi ki­ránduláson vett részt. A délelőtti órá­kat Győrben vásárlással töltötték, délután pedig Pannonhalmára látogat­tak el. Itt megnézték a Bazilikát, a könyviárat, (mely európai rangú), továbbá a képkiállítást. Az élmények­ben gazdag városnézés után fáradtan, de vidáman tértek haza a kirándulók. Felajánlották, hogy az ősz folyamán a szövetkezet támogatását viszonozva, segítenek a fontos betakarítást mun­kálatok elvégzésénél. Győri Irén Új vasúti átjáró építése Nagyarányú bontási munkálatok folynak LUCENECBEN (Losoncon). A Dr. Hercz Sándor utca, Kisfalusi úttól kezdődő jobboldali részén és a Jírásková utca házait lebontják. A bontás elkerülhetetlen, hiszen új vas­úti felüljáró] épül, amely Lučenecet Opatovával köti majd össze. Az egyre növekvő vasúti forgalom már évek óta sürgette a felüljáró megépítését, hiszen csak igy válhat zavartalanná és gyorssá a város köz­lekedése. A felüljáró építése hatványaié mil­lió koronát igényel. A kivitelezést a Cestné Stavby n. v. Lučenec! részlege vállalta. Sólyom László be a szépen gondozott emlékkönyvbe, melyet Suster Gabriella óvónő vezet. A szülők aláírásukkal fogadták, hogy szocialista társadalmunknak becsüle­tes polgárokat nevelnek gyermekeik­ből. leien voltak az ünnepségeken az egyes üzemek képviselői is, hogy át­adják ajándékaikat az újszülötteknek s kezet szorítsanak a boldog szülők­kel. Egyéni névadásra is sor került. A FabfSek. Molnár és Vicena szülók már a mai kor emberei. A szocialista társadalom szellemében akarják ne­velni gyermekeiket Is. Méltó keretet biztosítanak a polgári ügyek testületének tagjai ezeknek az ünnepségeknek. A meleg szavak Tar Tibor hnb elnök részéről, s jól meg­szervezett ünnepség, hosszantartó em­lékként él a fiatal szülőkben. A helyi Nőszervezet énekkara az úttörők kö­szöntése, mind hozzájárul ahhoz, hogy ez a nap, mely a bölcsőnél kezdődik, végig kísérje társadalmunk sokoldalú gondoskodásával az embert, élete vé­géig. F. R. Építők napja A Trnava! Magasépítő Vállalat ga­lántai rószlegén is megünnepelték az építők napját. A Barátság szállóban megtartott ünnepségen jutalmat ad­tak át a legaktívabb dolgozóknak. Ezenkívül nagyszabású labdarúgó tor­nát is rendeztek, amelyen nyolc csa­pat vett részt. A kupát a Stavamontá* együttese nyerte. Xárecvbt Erzsébet Sportnap VBEKf CBTtN (Nagyoétény) a nit­rát Járta legnagyobb faival közé ter­máik. Ebben a fainban is a Ingnép­­•Kérőbb sportág a labdarúgás. Éppen ezért a nagyoétányl sportegyesület vezetősége a* NOSZF 60 évfordulóié­nak tiszteletére jól sikerült sportna­pot, kupatalálkozót rendezett, három mndágosapet. Bran в f Bérence), J a­­ntkovce és Komjatlne rész­vételével. A találkasó győztese Berencs labda­rúgó csapata lett. A döntőben 1:0 arányú győzelmet arattak a komjati cei labdarúgók felett. A hazai csapat a harmadik helyen végzett. A sport­nap gólkirálya МПа József lett. L. L. Befejezték az aratást A SALKAI Oj Élet Efsz ben в kifő­zött határidőn belül végezték el az aratást. Bános József, a szövetkezet elnöke elégedett az aratásban részt­vevők áldozatos munkájával. A leg­jobb teljesítményt Hornyák János és Ziman Vilmos koinbájnosok érték el. Több mint száz hektárnyi gabonát arattak le és ők nyerték el a legjob­baknak járő vándorzászlőt. A vendég­­kombájnosok közül Bábik Jaroslav, JaSek Vladimír és Tvaruiek Methodnj értek el dicséretre méltó' eredményt. Egyébként a cseh vendégek kitünően érezték magukat, mind a koszttal, mind pedig az elszállásolással meg voltak elégedve. A tisztító- és szárítóberendezést Ba­­tár József csoportvezető irányítja. Éj­jel-nappal üzemel a berendezés. Teljes kapacitással folyik a szalma betakarítása, ezzel egyidejűleg a tar­lóhántás. Monos József főgépesítő szerint kitűnően működtek a gépek, ami főleg a szerelőbrigád érdeme. Tö­kéletesen megjavították a gépeket, ál­landó szolgálatot tartanak még most is és az esetleges hibákat a helyszí­nen távolítják el. A szerelők közül Patyi Sándor, Jónás Zoltán, Bakai La­jos és Csala Mihály érdemelnek di­cséretet. Majerazkl Márton A bölcsőtől... Harmadízben rendezték meg ebben az évben az újszülöttek köszöntését Tur. Podhradie (Tornaváralja) köz­ségben. Az első két alakalommal 56, most pedig 23 újszülött neve került ф Nyak! verőerek vizsgálata ultrahanggal. Az ultrahang visszaverődésén alapuló érfal- és keringési vizsgálatokat újabban a nyakl verőerekre is ki­terjesztik. Ezzel az agyi érszűkületek egy részét korán felismerhetik és lokalizálhatják. Ez nagy segítséget jelenthet egy esetleges műtét szüksé­gességének meghatározásában. A vizsgálat nagy előnye, hogy semmilyen megterhelést nem jeleijt a betegnek, bármikor megismételhető, és gyakran feleslegessé teszi a sokkal bonyolultabb röntgenvizsgálatot. A eljárás a gerincvelő területén is alkalmazható. • Mesterségesen termesztett vargánya. Korábban nem tudtak megoldani az egyik legízletesebb gombának, a vargányának mesterséges termesztését. Szovjet kutatóknak sikerült közvetlenül az erdőben való mesterséges ter­mesztése. A vargánya teljesen érett termőtesteinek kalapját, vagyis a spóratartókat levágták, és felfelé fordítva — nehogy a spórák kihulljanak — az erdő kí­sérleti területére helyezték. Rövid időn belül eredményt értek el. 0 Gőzturbina az atomerőműben. A harkovi Műszaki és Gépipari Intézet és a KIrov Müvek munkatársai közösen tervezték és kivitelezték azt a ha­talmas turbinát, amelynek teljesítménye 1 millió kilowatt. Az üj turbinát gőzenergiával hajtják. Óránként 6 ezer tonna gőzt bocsátanak át rajta. A turbinát a dél-ukrajnai atomerőműben szerelik el. 0 Fluoreszkáló homok. A floridai egyetem oceanográfiai laboratóriumá­ból mintegy 1,1 tonna fluoreszkáló festékkel kevert homokot szállítanak Egyiptomba. A fluoreszkáló homokot Egyiptom tengerpartjának azokon a részein szórják el, amelyeket erőteljesen pusztít a tengerhullámzás, illetve szél. Az egyiptomi szakemberek azután légi, vízi és szárazföldi műszerek­kel nyomon követik majd a „megjelölt“ nomokat. így akarják tanulmányoz­ni a tengerpart lehordását, vándorlását. A vizsgálatok eredménye alapján próbálják majd fölvenni a harcot a parti sávot pusztító, a termőföldet romboló erózió ellen. • Szerelő zsír. A Budalakk Festék- és Mügyantagyár kutatói nikkel-króm alapanyagú új kenőanyagot kísérleteztek ki a fémfelületek közötti súrlódás csökkentésére. Alkalmazható csavarok-anyák, szelepek-csapok, gömbcsuk­lók, öszecsavart szerelvények stb. kenésére. Az üj anyag megakadályozza a berágódást és a korróziót. Régen használt, berozsdásodott csavarkötéseket is könnyen szét lehet szerelni a segítségével. A hőt jől bírja, mínusz 180 C-foktól + 1200 C-fokig használható. A kutatók elsősorban járművekhez, építőipari és mezőgazdasági gépekhez szánták, hogy biztosítsák vele azok szétszerelhetőségét, javítását, és Így tartósságát. (P. Ä.) • Az infarktus korai felismerése tallium 201 izotóppal. A szívinfarktus korai felismerése és pontos helyének megállapítására érdekes eljárást dol­goztak ki a müncheni kutatók. Macskában mesterségesen infarktust idéz­tek elő a koszorüserek lekötésével. Aztán tallium 201 izotópot fecsken­deztek az állat ereibe. Kiderült, hogy a keringési zavaroknak megfelelően az anyag a szívizomzatban egyenetlenül oszlik el: minél rosžabb az Izom­­zat vérellátása, annnál kevesebb Izotóp rakódik le benne. így a szívizom károsodásának pontos helye és kiterjedése meghatározható. Az eljárást már emberen is alkalmazták. A beadott izotóp megoszlását szcintigraflával vizsgálták, majd megfelelő technikával tv-képernyőre vit­ték. így megkapták a szívizomzat színes képét, amelyen az infarktus helye és kiterjedése jól látható volt. Az Is kiderült, hogy szemben az EKG-vizs­­gálattal, amely csak egy-két nap után ad értékelhető eredményt, az Izo­tópos eljárás már két óra után értékelhető. j ---.— — AUGUSZTUS kelte nyugta kelte nyugta 6. p. 6. p. 6. p. 6. p. Augusztus 1 Hétfő PÉTER ĽUBOSLAV 4.22 19.19 20.08 6.45 Augusztus 2 Kedd LEHEL GUSTÄV 4.23 19.17 20.38 7.55 Augusztus 3 Szerda HERMINA STEFAN 4.24 19.18 21.05 9.03 Augusztus 4 Csütörtök DOMONKOS DOMINIK 4.25 19.14 21.32 10.09 Augusztus 5 Péntek KRISZTINA HORTENZIA 4.27 19.13 22.01 11.12 Augusztus 8 Szombat BERTA JOZEFINA ; 4.28 19.11 22.32 12.13 Augusztus 7 Vasárnep IBOLYA Stefánia ; 4.29 , 19.10 2306 13 12 S én vagyak a* első férfi, akit szeretsz? Persze. Érdekes, hogy eddig minden férfi föltette ezt a kérdést..• — He a (önök vissza nem vonja, amit ma délelőtt mondott, én elmegyek a vállalattól! — Miért? Mit mondott? — Azt, hogy menjek el a vállalattól — Nem tudom, te hogv vagy vele, de engem egv pohár Ital azonnal a földhöz vág. / — Csakugyan? — Igen. Rendszerint a kilencedik. ■ ■ Egy kétságbesett lakó telefonál a vízvezetékszerelőnek: — Csőrepedés van a házamban, uram, kérem jöjjön el hozzánk. Küldöm a kocsit magáért. Mire a mester únotten kérdi: — És milyen márkájú a kocsi, aram? — Vádlott, maga a bankákkal tömött pénztárcát megtalálta, de nem vitte el azonnal a rendőrségre. — Bíró ár kérem, akkor már késő este volt. — De korén reggel elvihette volna. — Akkor már nem maradt benne egy fillér sem. Egy idősebb hölgy jegyet vált a vasúti pénztárnál. — Milyen állomásra óhajt utazni, asszonyom? — kérdezi a pénztáros. — Pontosan nem emlékszem, de ha a vonat nem megy túl gyorsan, ak­kor remélem, megismerem azt a helyei, ahol ki kell szállnoml... — ön nagyon levelinek, szomorúnak látszik. Segíthetek? Mi történt tu­lajdonképpen? — Elvesztettem a bíróságon a pert. — Fellebbezhet! Biztosan ügyetlen, tehetségtelen ügyvédje volt. — Hallja, ne sértegessen, én voltam a védőügyvéd. — Miért vádolod kegyetlenséggel a feleségedet? — Mert elhagyott és kijelentette, hogy soha többé nem tér vissza hoz­zám. — Ez nem kegyetlenség! — De azl Másnap ugyanis visszajött. — Miért tagad? A rendőrségen már a kihallgatása kezdetén mindent tö­redelmesen bevallott és aláírta a jegyzőkönyvet is. — De közben az ügyvédem meggyőzött az ártatlanságomról. A takarékos lakóiról ismert Gabrovo városka egyik polgára egy évi tar­tózkodás után hazatért Szófiából. Az állomáson két fivére üdvözölte. A ha­zatérő nyomban észrevette, hogy mindkettő szakállt visel. — Ugyan minek növesztettetek szakállt? — kérdezte. — Hiszen ez már régen kiment a divatból. 4 — Mit számit a divat! — mondta mérgesen az egyik fivér. — Hiszen ma­gaddal vitted a borotvátl — Ezerszer megmondtam, fiacskám, hogy ne mászkálj arra, emerre a túristák járnak! Mva.r-trrrrr'-zr* SZABAD FÖLDMŰVES Index: 49 93B — Kiadja az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériuma a PRtRODA könyv- és Lapkiadó nemzeti vállalatban. — Főszerkesztő: Pathó Károly. — Szerkesztősét; és kiadóhivatal: 89127 Bratislava, Krilkova 9. — Telefon: főszerkesztő és titkárság.' 475 08 — telefonközpont; 472 41 — belső vonalak: mezőgazdasági osztály 10. prepa gande osztály 55. — Nyomja a SVORNOSŤ nyomda, a. v., Bratislava. Odborárske nám 3. — Terjeszti в Posta Hírlapsznlgálata — Előfizetéseket felvesz minden pnslahiva tál és postai kézbesítő. — Külföldre megrendelhető: PNS. óstredná ezpedifnia tlafie B« 4 19 Bratislava, Gottwaldovo oám. 48. — Előfizetési díj egy évre 52,— K6s, fél évre 28,— Kis. — A szerkesztőség kéziratokét és fényképeket nem őri* meg és nem küld vissza, A lap nyilvántartási száma: SUTI 11/8.

Next

/
Oldalképek
Tartalom