Szabad Földműves, 1977. július-december (28. évfolyam, 26-52. szám)
1977-11-26 / 47. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1977. november 20, . A Nové Zámky-i (érsekújvéri) járás 5 egyik legrégebben és legtevékenyeb( ben működő szövetkezeti klubja Zem- Inén (Szímő) található. A Haladás < Efsz nagy földterületen gazdálkodik [((több, mint ötezer hektáron), s taglétszáma is magas, hatszázon fölüli. J 1968-ban építették fel a községben »•az új művelődési otthont. A szövetke|zet ebből oroszlánrészt vállalt, s több, - mint kétmilliót fektettek be. Bár se[gített a lakosság is, s „beszállt“ a jnb is félmillióval. A szövetkezeti klub megalakulásától, mely a kultúrál ház átadásával egyidőben történt, kit lene év telt tehát el. Mi történt az- Jóta, s vajon betölti-e küldetését. ,| Balog Ilonával, a művelődési- ház vezetőjével körülnézünk az épület♦ ben. Bár a külső falakon itt-ott pereg a vakolat, azért még mindig újként hat az épület. Belül tágas helyiségek: színház- és moziterem, könyvtár, olvasószoba, ülésterem, tágas előtér. A kalauzolásban segít a szövetkezet ellenőrző bizottságának elnöke is, Szabó Zoltán. Mondják, hogy nemcsak itt, de a társult szövetkezet mindhárom községében található szövetkezeti klub. Az egyik kisebb teremben éppen a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére rendezett könyvkiállítási részlegen láthatjuk az orosz-szovjet irodalmat oroszul, magyarul és szlovákul. Körben a falakon gazdag fényképanyag: Szfmő munkásmozgalmi hagyományai. De nemcsak abból — általában a község fejlődéséből. Szímőt a két háború közti időszakban kis Moszkvának is hívták, s nem véletlenül: agrárproletariátusa, nincstelen földmunkásai hamar öntudatra ébredtek. Ennek tanúbizonyságai a korabeli felvételek is: fotó az 1935-ös május elsejéről, a kommunista párt azóta már megsárgult jelölő listája, igazolványok, kitüntetések, a szövetkezet megalakulását dokumentáló iratok. Korán, 1927-ben alakult meg itt a kommunista párt, s a szövetkezetesítésben is úttörők voltak. Egy érdekességszámba menő dokumentum is ott szerénykedik az üveglap mögött: egy munkás sportegyleti tagsági igazolványa. Egy biztoi MEGER тттшктвашвшшшятташшяатшвштшятешшятатяявт Hideg van a kultúrházban. Hamar megkapom a választ is: hétfő van, ez a szünnap. A hétfő kivételével heti hat napon látogathatják a lakosok a szövetkezeti klubot. A könyvtár is hat napon keresztül van nyitva. Filmvetítés egy alkalommal van hetenként, külön a felnőtteknek, külön az ifjúságnak. — Legtevékenyebbek persze a téli hónapokban vagyunk/— említi Balog Ilona. — Ilyenkor van legtöbb szabad idejük a dolgozóknak. Különben évente négyszer jön hozzánk a MATESZ, ilyenkor teltház van. Eljönnek a környező falvakból is az emberek. A szövetkezet a fellépésekre szabad jegyet biztosít. Amatőr színjátszók is el-ellátogatnak ide, de saját színjátszócsoportunk' is van. Az idei Jókai Napokon a Ma éjjel megnősülök című szovjet drámával szerepeltünk. — Különféle tanfolyamokat is szoktunk szervezni. A sütő-főző tanfolyam a cigány származású polgárok számára különösen sikeres volt. De voltak itt előadások higiéniáról, kultúráról, egészségügyről, alkohol elleni harcról, szexuális nevelésről stb. Az alapfokú pártoktatást is rendszeresen itt tartjuk 30—35 résztvevővel. * # # Beszélgetés közben eljutunk a fiatalokhoz és a tömegszervezetekkel való közös munkához. Itt már Szabó Zoltán vette át a beszéd fonalát, aki mellesleg a kamocsai sportszervezet elnöke, s az ifjúság nevelésével foglalkozó bizottság elnöke is. — Jó az együttműködés a szervezetek között. A szövetkezet sokoldalú támogatást nyújt a társadalmi szerve-Jól szerepeinek az újoncok A különböző szintű bajnokságokban — így lesz ez már mindig, amíg futball, futball lesz — a legnagyobb figyelem az újoncok színrelépését kiséri. Mindenki kíváncsi: mire képes az alsóbb osztályú bajnok egy emelettel feljebb, az új vetélytársakkal szemben. A kerületi В-osztály újonca a Tj Vydrany (Hudos) is „megméretett“ az eddigiek folyamán, s szereplésének mérlege a 13. forduló után: 10-dik, 12 ponttal. A bajnoki táblázat 2. helyezettjétől mindössze 4 ponttal vannak lemaradva. A szövetkezet nevét viselő csapat korszerű sportpályáján régen nem figyelték annyian a játékot, s a helyi labdarúgó-csapat játékosai sem szereztek hosszú ideje olyan örömet szurkolóiknak, mint a 13. forduló során, amikor parádés játékkal 5:0 győzelemmel fejezték be a mérkőzést Diakovee (Deáki) ellen. Játékukon egyetlen percig sem érződött elfogultság, s ami talán a legdicséretesebb, a szó szoros értelmében „lefutballozták“ a pályáról az ellenfelet. Egysége, formája volt a hazai együttesnek, s játékába az újoncokat jellemző botladozásoktól mentesnek bizonyult. Állandó rohanásukkal, akciókedvökkel valósággal felőrölték az ellenfél védőfalát, s az öt gólon kívül még számtalan gólszerzési alkalmat is elmulasztottak. Vastaps kisérte a csapatot az öltözőbe, s az elismerés ezúttal egy kiváló teljesítményt honorált! • * • Hod о ss y Arpád, a csapat edzője így nyilatkozott a mérkőzésről: — Almomban sem gondoltam ilyen nagy gólarányú győzelemre. Bár a győzelemre számítottam, de kellemesen lepett meg csapatom játéka. — A mai mérkőzésről persze nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, a neheze ezután következik. Célunk a tapasztalatszerzés, s a középmezőny valamelyik helyének a megszerzése. Ez a mindössze 1400 lakost számláló falunkban, ahol a versenyszerű labdarúgás 13 éves múltra tekint vissza, megfelelő , sőt szép eredmény lenne. Az edző a továbbiakban még elmondotta, hogy játékosaik fejlődőképesek, a keret átlagos életkora mindössze 23 év. Az utóbbi nem azt jelenti, hogy elhanyagolják az utánpótlás nevelését. Jó képességű ificsapattal rendelkeznek, mely Varga Tibor edző irányításával a járási bajnokság II. osztályában szerepel, diákcsapatukat pedig Sztrfka Lajos edzi. Az egyes mérkőzésekre az edzéstervnek megfelelően heti három edzéssel készülnek. A sportszerűségen kívül nagy hangsúlyt fektetnek a politikai nevelő munkára is. Ezt a tevékenységet Orbán Péter politikai dolgozó irányítja, de az edzők is aktív részesei. A csapat játékosai egyébként tisztában vannak azzal az anyagi és erkölcsi támogatással, melyet sikeres szereplésükhöz a helyi székhellyel működő társult szövetkezet biztosít. Éppen ezt a támogatást szeretnék megfelelő eredményekkel viszonozni, ami nem kis feladat, hisz csak a járás keretén belül olyan erős4 együttesekkel kell felvenniük a versenyt, mint Felsőpatony, Dióspatony, Bős, vagy a DAC II. csapata. A sportszervezet tagjainak száma 147. A hazai mérkőzéseken ennél sokkal több, 300—350 szurkoló bíztatja a csapatot egy-egy mérkőzésen. A sportszervezet vezetősége lelkes sportemberekből tevődik össze, olyanok mint: Kiss Zoltán (elnök), Rá ez Zoltán (a labdarúgó-szakosztály vezetője), Karácsony Miklós és Csömör László (vezetőségi tagok). A Dukla nevet viselő társult szövetkezet egyébként a Dunajská Streda-i АС-nek. valamint a Veiké Blahovo-i TJ-nek is anyagi támogatást nyújt, mivel ezeknek a helységeknek szövetkezetei társultak a hodosival. • A falu közel van a járási székhelyhez, ilymódon a falu fiataljai a DAC bármelyik szakosztályában — szakképzett edzők irányításával — sportolhatnak. Ezzel magyarázható, hogy pl. Hodus divíziós asztalitenisz-csapata megszűnt, s a játékosok: Kmeť, Kardos I., Kardos II. és Bajnóczi ma már a SZNL-ban játszó DAC asztalitenisz-csapatait erősítik. A szövetkezet keretén belül rendszeresek a sport- és honvédelmi jellegű versenyek, s nagy jelentőséget tulajdonítanak a szabadidő kitöltését biztosító tömegsportnak. Persze a fiatalok versenyen kívül is asztaliteniszeznek, s a szövetkezetnek külön labdarúgó-csapata is van, mely a Dukla Efsz Vydrany név alatt különböző sportjátékok keretében sikeresen szerepel. Persze csak a következő fordulók döntik majd el, hogy a Kerületi B- osztályban szereplő szövetkezeti csapatnak sikerül-e a kitűzött célt, a jó helyezést elérni. De talán ha egy regénynek az első fejezete érdekes, akkor joggal feltételezhető, hogy a folytatás sem laposodik el. A csapat szurkolói bízhatnak tehát abban, hogy csapatuk a 13. fordulóhoz hasonlóan még sok kellemes hétvégi szórakozást tartogat számukra. CSIBA LÄSZLÖ Együttműködés a közös céi érdekében zeteknek. Termés: etesen illő a viszonzás, segítség e lenében. Az utóbbi időben már Pesl re is el-ellátogatnak tagjaink színházi t látni. Ez lett az új módi a közsé ;ben. Természetesen a közös is elvár a, hogy a sürgős tennivalók idejár társadalmi munkával viszonozzák £ z anyagi támogatást. — Több ízben rendezték már nálunk az amatőr i zínjátszók „C“ kategóriájának verse lyét járási méretben — mondja Balog Ilona. — Jövőre már a kerületi versei yt fogják itt tartani. — Mi a helyze a fiatalsággal? — Ez a közpo it, szívesen jönnek ide a fiatalok. 1 :t épül majd a központi javítóműhe ly, ami vonzza a fiatalokat. A lakás irobléma is könnyen megoldható, s e zeк vonzó körülmények. Egy biztos az efsz-nek nincsenek gondjai a f atal munkaerőt illetően. Sőt, gyako i eset, hogy nem tudunk minden je entkezőt alkalmazni. # # * * A beszélgetés végére befut a szövetkezet párts tervezetének elnöke. Tőle kérdezem, nnnyibe kerül a szövetkezetnek a 1 lubok anyagi ellátása? S megéri-e? — Pontosan r ehéz lenne megállapítani — válasz >1 — de csak egy tételt vegyünk: á landó alkalmazottak fizetése közel s iázötvenezret tesz ki. Elég szép öss ;eg ha meggondoljuk. S ehhez jön i lég a karbantartás, s más kiadások. Persze, semmiképpen sem lehet a bef iktetett összeg megtérülését pénzbe i kifejezni. Kultúrát, műveltséget, ti jékozottságot, a szövetkezethez val i még nagyobb ragaszkodást ki t idná pénzben kifejezni? Egy biztos: megéri. —kvi— Könyvtárban majd a negyven éven felüliek. Érdekes, hogy a hu izonöt-negyven év közöttieknek valahogy nincs olyan érdeklődésük a könyvek iránt. Kevés a szabad idejük? Vagy talán elkényelmesedtek volna? ... — Mit oivaspak legszívesebben? — A Iegfiat ilabbak természetesen meséket, a diáklányok és fiúk kalandregényeket, a elnőttek a világirodalomból válogatják ki kedvenc íróik könyvét. Például nagyon olvasottak a Jókai regények. Ezenkívül szeretik Gorkijt, Doszto evszkijt, Zuzka Zguriškát, Timravát, Hana Zelinovát, de nagyon kedvelik V. Mináč írásait, közülük főleg a Szerencsegyártó-t. Az idősebbek jobban kedvelik a történelmi regényeket. Vannak ám hűséges olvasóink js. Straiiák Géza bácsi hetente többször is benéz a könyvtárba. Már az aijtóban megkérdi: Van valami jó könjyv? Géza bácsi ötvennyolc éves, a i salai Husiéban dolgozik. Szabad időjében olvas. Sklenárová Helena ötvenhat éves. 0 a legszorgalmasabb olvasónk. A szépirodalmi könyvelőn kívül sokan kölcsönöznek ki szakkönyveket, kézimunkakönyveket, szakácskönyveket. Könyvtárunk ilyen szempontból is bő választékot nyúl. -nt-Tettre kész fiatalok A honvédelmi nevelés keretében rendezett versenyek a fiatalok sokoldalú honvédelmi felkészültségét szolgálják. aiiyn (Ipolyságon) végre valahára elkészült, a vjárva-vórt, minden igénynek me"felelő szálló. (Foto: —U— f^lczögazdasági dolgozóink az őszi , munkák befejezése után megkönnyebülten ülhetnek a tévé elé. ( Az olvasni szerető ember félrehúzódik. Gjra olvassa a klasszikusokat, a mai írók müveit, ami soha el nem jnúló élményt nyújt gyermeknek, fel-Í nöttnek egyaránt. Ha a szépen berendezett lakásból esetleg hiányzik a könyv, a falusi könyvtárban minden olvasni szerető ember megtalálja a számára legmegfelelőbbet. A közelmúltban a siádečkovcei könyvtárba mentem be. A nagyteremben iskolás lányokkal és fiúkkal la- I lálkoztam. Némán járkáltak a polcok között, figyelmesen válogatták a kötelező olvasmányú könyveket. Veres Magda, a könyvtár vezetője, bejegyezte a kikölcsönzött könyvek cimét, s a diákok vidám arccal távoztak. Idő- J sebb nénik és bácsik is jöttek, akik-Í nek tanáccsal is szolgált a könyvtárosnő. » — A sládečkovcei könyvtárat sokan látogatják. Ma még kevesen vol- J tak, — mondta a könyvtárosnő, — ž de vannak napok, főleg hét végén, * hogy hatvan embert is ki kell szolgálni. A polcokról leszedik a könyf veket, nézegetik, de azután nem tetszik, s visszakerülnek a helyükre. — Mit olvasnak legszívesebben az emberek? — Az oivosók igényei különbözőek. Mást szeret olvasni a gyermek és mást a felnőtt. A könyvek vásárlásánál ezl figyelembe vesszük. Az idén ezer darabot vettünk, jelenleg tizenegyezer könyvünk van, s kilencszáz olvasót tartunk számon. Ha figyelembe veszem azt, hogy Sládeőkovce nagy község — ötezerliatszáz lakosa van —, akkor ez az arány nem a legjobb. Legtöbbet az iskolások, a fiatalok olvasnak úgy huszonöt éves korig, Sokszor zárás után is itt maradok a lányommal, s rendet csinálunk. Néha annyit szaladgálok, hogy estére a lábam már nem fér a cipőbe. Veres Magda hét éve dolgozik a könyvtárban. Sládečkovcén született, ismeri az embereket, ismeri igényeiket. Ö maga is szeret olvasni, s ha kell tanácsot is ad. A közeljövőben az egyes kiképző központokban kezdetét veszi a katonaság előtt álló fiatalok felkészítése. A mezőgazdasági üzemek vezetőinek ismerniük kell a katonai szolgálat előtt álló fiatalok pontos névsorát és számát. Ezen túlmenően a járási katonai parancsnoksággal, vagy a Honvédelmi Szövetséggel együttmű ködve biztosítani kell ezen fiataloknak a gyakorlatokon — kiképzéseken — valö részvételét, amely általában havonta egy napot (szombat) vesz igényBe. Ez annál is fontosabb, mivel a mezőgazdaságban dolgozó fiatalok ezeken a gyakorlatokon nemcsak katonai ismeretekre tesznek szert, hanem kialakulnak bennük olyan fontos eszmei-politikai érzelmek, mint pl. a szocialista hazafiság, az internacionalizmus, önfegyelem, határozottság stb Ezen a téren további nagy szolgá latot tehetnek a mezőgazdasági üze mek pártszervezetei, amelyeknek . legöntudatosabb fiatalokat elő kel készíteniük a tagjelöltségre. . Szükségszerű, hogy még a katona szolgálat megkezdése előtt a fiatatol betekintést nyerjenek hazánk mun kásmozgalmának történetébe, kiala kítsuk bennük az elvtársi segítsél és együttműködés szellemét, a tömeg politikai szervező készséget, valamin a Szovjetunió és a szovjet nép iránt szeretetet és elkötelezettséget. Szövetkezeteink vezetőinek ismer niük kell a katonai szolgálat utál levő tisztek és altisztek állománya is, és gondoskodni kell arról, hog: a járási katonai parancsnokság kö vetelményeinek megfelelően biztosíts! a szabad időt az esetleges tovább képzés szempontjából. (Csiba i Egyre többet hallatnak magukról ♦ a falusi Ifjúsági klubok. Több helyen }a fiatalok elhanyagolt helyiségeket, [pincéket hoznak rendbe társadalmi {munkával, s azokból varázsolnak kel[lemes otthont. f A Veliká nad Ipfom-i (Vilke, luče- Jneci járás) ifjúsági szervezetnek 40 [tagja van. A SZISZ-nek ezelőtt egy [helység állt a rendelkezésére a mütvelődési otthonban. Érthetően az egy (szobában nem lehetett egyszerre te[leviziőt nézni, előadásokat, Iskolázásokat tartant, és különféle társasjátékokkal szórakozni. No meg aztán túl közel volt a dühöngő és a fiatalok közül egyesek gyakran átlátogattak egy kupicára. [ A közelmúltban kedvező alkalom [kínálkozott a vilkel fiatalok számá jra. Az óvoda új helységbe költözőn ia volt tanító lakásból. A nemzeti bl [zottság ezeket a helyiségeket ajánlót ^ta fel az ifjúsági szervezetnek, t A fiatalok közül jónéhányan nagv [lelkesedéssel láttak hozzá a két hely »ség rendbehozatalához. Az elképzelé ísek szerint az egyik szobában a TV-! thelyezik el, a másikban lesz a tanács Merem, ahol majd a politikai iskolázá {sokat, előadásokat, vetélkedőket tart Mák. A tanácsteremben lesznek a tár [ sas játékok és a szórakoztató jellegű »összejövetelek. A helyiségeket szeretnék reprezentálisan berendezni, de ehhez szükséges a helyi nemzeti bizottság anyagi hozzájárulása. Az ifjúsági klub átadását az NOSZF 60. évfordulójának tiszteletére tervezték. Az első rendezvényük a barátsági hónapban egy vetélkedő lesz ,,Ki tud többet a Szovjetunióról“ címmel. Kelemen György az ősszel szerelt le. Még meg ;em melegedett otthon,máris hozzálá :ott a zenekar szervezéséhez. Ren Iszeresen gyakorolnak, s mielőbb szí retnének bemutatkozni a klubban majd a nagyközönség előtt. Ha les z a klubban zenekar, minden bízón lyal elősegíti majd a műsoros estei rendezését. A szorgos fiatalok meleg otthont teremtettek \ ükén. A továbbiakban az lesz a for tos, hogy éljenek a lehetőségekkel, sokoldalúan művelődjenek, nemesen szórakozzanak és szórakoztassanak másokat. -tt-