Szabad Földműves, 1977. július-december (28. évfolyam, 26-52. szám)
1977-09-17 / 37. szám
SZABAD FÖLDMŰVES MEGEDZETT AZ ÉLET Beszélgetés SZABÖ BÉLA szlovákiai magyar íróval munkásságáról, életút járói Különös, egyedi, eredeti frója Szabó Béla a szlovákiai magyar irodalomnak. Mindnyájunk Béla bácsija ez élet legmélyéről, a szegénységből, kiszolgáltatottságból került felszínre, taposott utat sorsa Ingovánnyain át a leírt, kimondott szó erejével, hogy megmutassa önmagát, s mindazt, ami az utóbbi félszáz esztendőben történelemmé állt össze, determinálta népek, nemzetek sorsát s külön-ktllön mindnyájunkét. Az Író 1906-ban született Nagymihályon. Népes családból származott, nem dajkálta tehát napos oldalán az élét... Most Itt ülünk szemközt egymással és faggatom sorsáról, gyermekkoráról, Íróvá éréséről... Elgondolkozik, émlékezetében kutat s a lélek mélyéből felszakadozó szavakkal mondja... Abban tökéletesen Igazad van, hogy engem sohasem dajkáltak a napos oldalon. De mindjárt azt is hozzáfűzhetem, hogy érdekes, de gyermekkoromban sohasem vágyódtam arra, hogy a napos oldalon éljek, más gyerekek viszont az árnyékos oldalon kínlódjanak. Emlékszem az elemiben úgy tettem fel a kérdést, hogy Gombos Laci Iskolatársam mivel érdemelté meg a Jó uzsonnát, a finom vajas kenyeret; meg a rózsaszínű sonkát; és miért büntettek engem állandóan a száraz lekvároskenyérrel. Persze, erre nem nagyon kaptam választ. De én Gombos Lacit magát sohasem irigyeltem és sohasem kívántam, hogy az 6 elegáns lakásukban éljek és olyan gazdag apám meg anyám legyen, amilyen neki van. — Egri Viktor után talán Te vagy a szlovákiai magyar irodalom legtermékenyebb Írója. A harmincas évek derekán, a burzsoá köztársaság idején tűntél fel mélyen megrázó, szociális kérdésektől túlfűtött köteteiddel. Megkérdezhetném, ml ösztönzött az írásra, a vallomásra? — Engem az emberek közötti különbség ösztönzött az írásra. Az a távolság, amely köztem és a gazdag Gombos Laci élete közt volt. Ez az állapot tárta fel előttem később a kapitalizmust, amelynek lényege az ember és ember közti különbség, és okozataként: az igazságtalanság. Es ezért nem tudtam én soha sem Gombossal, sem a kapitalizmussal megbarátkozni. Már az Iskolában is mindig szellőztettem elégedetlenségemet a hozzám hasonló szegény tanulók elótt. Ez a szókimondás az évek folyamán amolyan vallomásfélévé változott. Annak a különbségnek a felfogását, amelyet az imént említettem, Chíra László tanítómnak is köszönhetem, aki nem irigységre, hanem az igazság szeretetére nevelt bennünket. Ez a szeretet szenvedéllyel párosult, néha meg viharos haraggal, mert a lekváros száraz kenyeret még lenyeltem, de azzal már semmiképpen sem tudtam megbarátkozni, hogy a hat elemi befejezése után bezárult előttem minden Iskola ajtaja.Miért?“ — tettem fel magamban a kérdést, ' hiszen én jeles tanuló voltam, Gombos pedig fontos tantárgyakból hármast is kapott, ö mégis polgáriba Járhatott,- én viszont nem. (Gimnázium nálunk, Nagymihályban akkor még nem volt.) Ezután már haragudtam Gombosra. És hogy a fejlődésben le ne maradjak mögötte, szenvedélyesen hozzáláttam az olvasáshoz. Az olvasás rendet teremtett bennem, és Chlrával való beszélgetéseim sokat segítettek abban, hogy a mostoha körülmények között sem veszítsem el reményeimet. A válság azonban még soká, még évekig tartott. Közben megtanultam egy szakmát, a szabómesterséget, átverekedtem magam a világirodalmon és ugyanakkor érettségire is készültein. Itt is magánúton sajátítottam el a fizika és matematika tudományát. Magától jöttem rá a szinuszra és koszinuszra és a különböző egyenletek megoldására. Az érettségire azonban nem engedtek, és akkor elkeseredésemben elhagytam otthonomat és csavarogni kezdtem az országban, főképpen a nagyobb városokban. Néha volt munkám, néha nem, de annyi bizonyos, annyit éheztem, mint a kivert kutya. Mindenütt a kapitalizmus borzalmas rendszerének közönye vett körül... Ekkor kezdtem komolyabban írni. Amit akkor írtam, a panaszhoz hasonlított legjobban, mély és fájdalmas volt, mert rájöttem, hogy minden nélkülöző, éhező szegénnyel ugyanaz történik naponta, ami velem megesett. Azóta arra Is rádöbbentem, hogy írni nagyon keserves dolog és egyetlen írót — bármilyen nagy tehetség is legyen — sem lehet irigyelni. Minél tehetségesebb egy író, annál nagyobb keserveket cipel magával. Nem csoda hát. ha sem a szüleim, sem a testvéreim nem fogadták nagy örömmel pályaválasztásom hírét. Egyszeriben nem értették, mért akarok író lenni. Sejtették, hogy olyan író, mint én, még a szegénynél is szegényebb. Ezt persze én is tudtam, hiszen a saját bőrömön tapasztaltam, de nem tehettem semmit, mert ez a pálya volt az egyedüli, amely még nyitva állt előttem. Nem kértem tehát senkitől tanácsot s elindultam azon a gyötrelmes Utón, amelyet a legtöbb író megjár. Végeztem dolgomat — írtam. — Több mint egy tucat regényt, elbeszéléskötetet, verseskönyvet írtál eddig. Fábry Zoltán mondotta rólad: Ha valaki megérdemli, hogy köszöntéssel, köszönettel tiszteljük meg, akkor Szabó Béla címére kell adreszszálni mondanivalónkat... Nincs szlovákiai íréember, aki annyit küzdött volna a tollal és a tollért, a sikerért és az eredményért, aki olyan görcsösen, olyan elkeseredetten és szerelmetesen markolta volna a tollat, — olyan szívósan, annyira fanatikus önhittel és hajszoltsággal, mint ő. Mint a mesék szabólegénye, tűt tollal cserélte fel, hogy magát, hangját és mondanivalóját varázspálcává szépítse... Hogyan emlékezel Fábry Zoltánra? Milyennek láttad őt? — A legérdekesebb, hogy a lapok és folyóiratok szívesen fogadták el közlésre cikkeimet, később novelláimat és regényeimet... Ettől függetlenül írói pályámon komoly támogatást kaptam Fábry Zoltántól, ö volt az, aki egyetlen szóval sem beszélt le engem e veszélyes pályáról. Ellenkezőleg. Bár tudta, hogy éhezem, hogy sokat. nélkülözök, mégis értésemre adta, hogy eléggé erős, szívós és kitartó vagyok... és előbb-utóbb győzni fogok. Ezeket a szép dicséreteket akkor mondotta nekem, amikor elolvasta első regényemnek, az „Ezra elindul“-nak nyers szövegét. Mondanom sem kell, Fábry Zoltán magasztaló szavait órák hosszat is elhallgattam volna ... Emlékszem, milyen nehezen írtam az első regényt, de ha valaki azt hiszi, hogy a második vagy a harmadik regényemet könnyebben írtam — az nagyon téved ... — Melyik könyved nőtt leginkább a szívedhez? Melyiket ajánlanád legszívesebben olvasóinknak? — Minden könyvemet, minden versemet és ceruza jegyzetemet nagyon nehezen Írtam. Ezért kérdésedre, hogy melyiket ajánlom legszívesebben olvasóimnak, mint a nekem Is legjobban tetsző könyvemet — nem tudok válaszolni. Az a helyzet, hogy minden könyvemet vállalom, mert mindegyikért komoly árat fizettem... Szabó Béla itt él közöttünk, itt írja, láttatja meg életét és sorsát. Szétosztja közöttünk hitét, szenvedését, örömét, emberségét, csalódásait, hogy erőt merítsünk belőle és élete, írói pályája mindnyájunk okulására szolgáljon ... — Most azt kérdezem Tőled, mit üzensz fiatal pályatársaidnak? Mit kell elsősorban megszívlelniük azoknak, akik tollat vettek a kezükbe? — Az igazat írják, mondják, ne csak a valódit... Ez nem új, hiszen ezt már megmondta előttem József Attila. De úgy vélem, nem árt, ha megismétlem ... Miután az a nézetem, hogy egy fasiszta beállítottságú ember sosem írhat olyan művet, mely alkotásnak számít, ebből az következik, . hogy az, aki írói pályára lép, az elsősorban világnézetét csiszolja. Legyen tiszta és lássa maga előtt mindig az emberiség fejlődését. És e fejlődés szolgálatába álljon minden tettével, szavával, azért harcoljon, hogy soha senki önhibáján kívül ne éhezzen és soha ártatlan embernek ne essék bántódása ... — Végül, hogyan látod mai világunkat? Mi a szocialista világnézetű író kötelességé ebben a bonyolult és ősszekűszált világban? — összekúszáltság ellenére, világunkat szépnek, magasztosnak látom. A tavasz bármilyen is legyen, nagyjából eleget tesz az emberek, a dolgozó milliók várakozásának. Es így vagyunk minden évszakkal. Persze, vannak hatalmas áradások, földrengések, amelyek sok fájdalmat, szenvedést hoznak az emberiségre. De mindezek a szenvedések összezsugorodnak ama szörnyű szerencsétlenség mellett, amit háborúnak nevezünk. Ezt a kataklizmát, amely ötven millió ember halálát okozta, az utolsó háború mutatta meg az emberiségnek. Ezért hangsúlyozom ismételten: minden író csiszolja világnézetét és mint tiszta tükörben, lássa meg benne az emberiség jövőjét. Mnidazt, amit megalkuvás nélkül vállalnia kell. Beszélgetett: Dénes Öyörgy A könyvek nagy seregszemléje Moszkvában Ä» elmúlt! napokban—* szeptember 6—14-e köJ zött nagy , jelentőségű kulturális eseményre került sor a Szovjetnió fővárosában. Moszkvában 65 ország részvételével megrendezték az első nemzetközi könyváru mintavásárt. A könyvki - állítást a helsinki Záróokmány szellemében ren dezték meg, vagyis az volt a célja, hogy bővít sék a kulturális kapcso latokat a különböze társadalmi rendszeű országok között. A résztvevő országok könyvkiadói nak, könyvkereskedelmi vállalatainak lehetősé gük nyílt, hogy olyan műveket állítsanak ki, amelyeket a haladás szempontjából legjobbnak tartanak a gyermek, ifjúsági és szépirodalmi müvekből, valamint a társadalompolitikai szak- és tankönyvekből. Kiállították termékeiket a nemzetközi szervezetek — vánnyal vett részt a könyvvásáron. A Príroda mezőgazdasági kiadó-vállalatunk a legjobb „termékeiből“ huszonkét könyvet sorakoztatott fel. Hazai könyvkiadásunk külföldön még ilyen példányszámú könyvekkel nem képviseltette magát. A Nagy Októberi Szocialista Forradalomtól — amelynek a jegyében rendezték meg a kiállítási vásárt — a Szovjetunióban 2 millió 500 ezer különböző témájú könyvet adtak kt, több mint 50 milliárd példányszámban. Természetesen a közelmúlt napokban megrendezett nemzetközi árumintavásáron is a Szovjetunió volt a legnagyobb kiállító. A szovjet kiadóvállalatok könyvei nemcsak tartalmilag voltak magas színvonalon, hanem technikai kivitelben is a legszebbek közé tartoztak. A nemzetközi könyvkiállításon sok megegyezés született export és Import szemponjából és a különböző nemzetek irodalmának kölcsönös fordításáról. A nemzetközi könyvszemle az ENSZ, az UNESCO kiadóközpontja elérte a kitűzött célját és Moszkváís. ban, a haladó könyvek központjában, A Csehszlovák Szocialista Köztár- rendszeresen megrendezik majd a saság 33 kiadóvállalata ötezer kiad* nemzetközi könyváru-mintavásárt. -tti Ai újságírókról sokoldalúan gondoskodik a nemzetkösi szövetség is. A felvételen látható újságíró üdülő a Fekete-tenger partj in épült. Fotó: -tt. szeptember 17. ALLAN STARK: Vak vezet világtülant Dafces tudta, hogy zsákutcába futott.Öt napja csal dóban volt. Üldözöl éjjel-nappal várták, mert tudták, hogy előbb-utóbb el '< kell bújnia rejtekhelyéről. Nem türelmetlenkedtek, nem siettek. Lakes kilesett a függöny mögül. Izgalmában körmei rágta, és nézte a szürke gépkocsit meg két utasát. Üt napja nem vett ? le szemét a gépkocsiról, és a benne ülők sem fordították el tekiníe ükét a ház bejáratáról. Megfogták! Nem léphet ki a kapun észrevétlenül. A tél megkopasztotta az ágakat, az úttestet pedii finom jégréteggel borította be. A gépkocsik óvatosan közeledtek a sarci villanyrendőrhöz. Lakes ellépett az ablaktól, és végignézett börtönén a szegényesen bebútorozott albérleti szobán. Nem halogathatja tovább, , :i kell innen jutniaI Az a kevés élelmiszer, amit bekészített magának, mt r tegnap elfogyott. Egyetlen húsdarabka maradt még meg, és nem mer hozzányúlni, mert félt, hogy mi lesz azután. Л folyosó túlsó végén egy sovány, kopott világtah n ember élt. Vezetője, egy kiöregedett kutya is alig tántorgott már az éhségtől. A folyosó végéről hirtelen zaj hallatszott. A vak ei iber ment a fürdőszobába, óvatosan kopogva botjával. Dakes nem tudta c nevét, csak annyit lesett el, hogy kutyáját Buchnak hívják. S ebben á pi lanatban életmentő gondolata támadt! Megkísérli a lehetetlent. Bármi vái is rá, még mindig jobb megoldás lesz, mint éhen dögleni a kopott szóidban. Éhezni ilyen halom pénz mellett. Ötvenezer dollárt Hányszor áts: ámolta már azóta, hogy a sötét fasorban kiragadta a banda pénztárosán ik kezéből. Szerencsétlenségére azonban a pénztáros nem szenvedett ki rögtön, jutott rá ideje, hogy beköpje a gangszterbanda főnőkének. L akes pedig tudta, hogy halálos ítélete alá van írva. A banda tagjai ugi anis soha nem bocsátják meg, ha saját fajtájuk rabolja ki őket. Kibérelte hát magának ezt a kis szobát, remélve, hogy biztonságban lesz addig, míg a többiek elfelejtik a dolgot. Két órával később azonban már ott állt a szürke gépkocsi a ház előtt. Megvárta, hogy az öreg visszatérjen szobájába, akk< >r felkerekedett, pénzt a kabátja alá rejtette, és felragadta a megmarc dt hússzeletet. Bekopogott az öreg ajtaján, és választ sem várva benyitott A vak ember az asztal. mellett ült, világtalan szeme a belépő felé fordult. — Ki az, mit akar? — Semmi izgalom, öreg — nyugtatta meg. A kutya hátsó lábain ült, fejét hallgatózva jélrebílle itette. Ez a kutya volt Dakes tervének főszereplője. Odatette a hússzeletet a kiéhezett eb orra alá, Bilch mohón kapott feléje. — Buch, mit csinálsz, Buch! — kiáltott fel a z öreg. I Dakes felragadta a vak ember botját, lelökte az őrt get a székről. Az asztalról felkapta a fekete szemüveget, és orrára Ule: zielte. Ügyszólván semmit sem látott, de azt nem is tartotta fontosnak. Legalább élethűen el tudja játszani a vak szerepét, csukott szemmel a ku yára bízza magát. Ha látják, hogy bizonytalanul lépeget, senki sem fog gyanakodni. Észre sem veszik. Magára húzta az öreg foszlott kabátját is. Buch nem t Itakozott az ellen, hogy sétálni vigyék. Valószínűleg már nagyon szeretet volna friss levegőre menni. Az öreg szobájában pállott volt a levegő. Dakes biztos volt benne, hogy a csel sikerül. Annál nkább, mert üldözői nem dolgoztak közvetlenül vele, nem ismerték föl És egyébként is, ki figyel fel egy világtalan emberre meg a kutyájára? Mélyet lélégzett, felhajtotta kabátgallérját, és kilépett az utcára. Az útkereszteződés felé irányította Buchot. Mihelyet a sarofc mögé ér. örökre kikerül üldözőinek látóköréből. Eles, hideg szél fújt, az utcán alig járt valaki. Dakes csukott szemmel, botjával kopogtatva az utat aránylag gyorsan haladt e őre. Az útkereszteződésnél kísértésbe jött, hogy legalább egy szempillan ást vessen a forfalomra, de aztán legyőzte magában a vágyat. Buch nem állt meg. Dakes kitapogatta a járda szélt t, és lelépett az úttestre. Ebben a pillanatban közvetlen közelről éles duiálás harsant föl. Fékek csikorogtak. Dakes fenyitotta a szemét. Elsöner a villanyrendőr tilos jelzését látta meg, aztán egy feltartóztathatatlanu közeledő, óriást tehergépkocsit. Futni próbált, de késő volt. A gépkocsi ütközője elkapta, és úgy repült a levegőbe, mint egy élettelen kócbaba. Először nem érzett fajdalmát, csak valami furcsa zsit Vadságot. Buch a járda szélén ült, mintha rá várna. Aztán minden elhi mályosult előtte. A sors ellene van. Sikerült -volna elszöknie, ha nincs ez az ostoba kutya, és a villanyőr piros fénye. A fájdalom hullámokban árasztotta el. járókelők gyühek köréje. Többé nem látta őket, de hallotta a hangjukat. — Hej, Alt Vagy nem Al ez? — Persze, hogy nem. — De hát ez Buch, a kutyáját — Onnan is tudom, hogy ez nem Al. ö ugyanis soha r em jött volna ki az utcára Buch-csal. — Hogyhogy? — Szerencsétlen kutya egy hónappal ezelőtt megvakul az öregségtől.
