Szabad Földműves, 1977. január-június (28. évfolyam, 1-25. szám)
1977-02-05 / 5. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1977. február S. 10 Élenjáró falusi együttes 'Az ižai műkedvelő színjátszó csoport a legsikeresebbén tevékenykedő falusi együttesek közé tartozik. Az utóbbi évek folyamán három színdarabot tanultak be és adtak elő nagy sikerrel Móricz Zsigmond „Nem élhetek muzsikaszó nélkül“ című színművét, a „Hamletnek nincs igaza“ Szabó Magda és Sásdy Sándor „Nyolc hold föld“-jét. Az utóbbival eljutottak a Komáromi Jókai Napokra is. Rendszeres részvevői a járási, kerületi szintű színjátszó fesztiváloknak. Mindenütt elismerés, rokonszenv kíséri játékukat. A színjátszó csoport húsz tagú. Izsák Lajos rendező lelkesedéssel, odaadással — saját szavaival — talán fanatikusan is, végzi munkáját. hatunk. Vagy, a legutóbbi darabunk a „Nyolc hold föld“ díszleteit Kopócs Tibor, a MATESZ díszlettervezője készítette. D r á f у Mátyásra úgyszólván mindig számíthatunk. — Szerepét játszik ez a dráma kiválasztásánál Is?. — Elfogadok tanácsokat, ám a színdarab mindig három fontos szempont alapján történik: a csoport képességéi, a színmű eszmei mondanivalója és végül, de nem utolsósorban a közönség igényei szerint. — Ez utóbbiról mi a véleményé? — A közönség elsősorban szórakozni akar. A mi dolgunk, hogy szinte észrevétlenül, fokozatosan emeljük Izsa a lakosság számát tekintve — átlagos nagyságú község. Évről évre rohamosan fejlődő, szépülő falu. A faluban már régen tevékenykedik művészi szintű színjátszócsoport. Bizonyították ezt a különböző seregszemléken, falusi vendégfellépéseken aratott sikerek. Szívvel, kellő komolysággal dolgoznak. Pedig nincs palotának beillő kultúrházuk, ahol ideális körülmények között próbálnának. De van viszont fegyelem. Aki öt-tíz percet késik a próbákról, nyolcvan - százkoronás bírságot fizet. Természetesen együttesen határozták így, vállalva a következményeket. A pénzbírságot mellékes epizódként, ia rendező említette, amikor sikereik titkát tudakoltam. Megkért ne Írjak erről, „nincs ebben semmi csodálatos“. Egyetértek, de állíthatom, ha nem is csodálatos dolog ez, hasznosnak mondható. A továbbiakban szóljon eredményeikről a rendező: — A siker, közös munka gyümölcsé 1— állítja Izsák Lajos rendező. A csoport évek során szinte családdá formálódott, olyan emberek alkotják, akik egytől egyik szívügyüknek, kötelességüknek tekintik a népművelést. Gondolom az is sokat segít, hogy közel van Komárom, a Magyar Területi Színház. Annyi előnyünk van más falvak színjátszó csoportjaival szemben, hogy dramaturgiai kérdésekkel bármikor a színház művészeihez fordulszínjátszásunk t~ hElyzetESž. a mércét. Többéves műkét igényel, de végül komoly, bonyolult mondanivalójú színmű is közönségsikert hozhat. — Mi a véleménye általában az amatörsZinjátszásról — Jó. Szerintem nagyon kevés az ötlagon aluli együttes. Persze az értékelésnél figyelembe kell venni a helyi viszonyokat. — Milyen tapasztalatokat adna át legszívesebben a többieknek? — Mi sosem azzal a céllal tanulunk egy színdarabot, hogy valami versenyen részt vegyünk. A közönségnek kell elsősorban játszani magas színvonalon. A másik, ha már eljutottak valamilyen versenyre, egyáltalán ne legyenek sértődékenyik. A zsűrinek általában mindig igaza van. A bírálatnak ösztönzően kell hatnia. S még valami: a színjátszó csoportnak először közösséggé kell válnia, csak ezután érdemes komoly dolgokra törekedni. — Miben segíthetnének a felsőbb szervek a színjátszó csoportoknak? — Jó pár éve, hogy a Járási népművelési központ tanfolyamot indított amatőr rendezők részére. Ehhez hasonló kellene, vagy ennek a folytatása. Ezen kívül bizonyos időközökben összehívhatnák a színjátszó csoportok rendezőit, tagjait. Elsősorban tapasztalatcsere céljából. A különböző versenyeken már „ellenfelekként“ találkozunk. — Terveik? — Az idén nem tanulunk be új darabot. Felújítjuk a legutóbbit. Szeretnénk bemutatni a környező községekben. A bevételt természetesen a következő színdarabra szánjuk. Önellátók vagyunk, tehát szükségünk van anyagi alapra. Komlósl Menyhért magyar-szlovák szakos pedagógus. A helyi alapfokú kilencéves iskolában tanít. Az izsai színjátszócsoport egyik oszlopos tagja. így vall magáról, a játékról: — Szeretem a színdarabokat, élvezem a játékot, kicsit kötelességemnek is érzem, hiszen a népművelés a hivatásomhoz tartozik. — Melyik volt a legemlékezetesebb, legkedvesebb színmű, amelyben szerepelt? — A legutóbbi a „Nyolc hold föld“ is tetszett, de nagy élmény volt a „Nem élhetek muzsikaszó nélkül“. Szeretem a zenés darabokat. — Van-e remény az utánpótlásra? — Természetesen, hiszen diákcsoportunk is részt vett a Jókai Napokon. Sikerrel. — A helyi szövetkezettel milyen az együttműködés? _— A lehető legjobb. Bármikor segítenek. Díszleteinket többnyire a szövetkezet szakemberei kivitelezik. Ellenszolgáltatás nélkül... Kétségkívül értékes tevékenységei fejt ki az izsai műkedvelő színjátszó csoport. Nemcsak Izsóra és a környékbeli községekre vonatkoztatva, de — túlzás nélkül — országos viszonylatban is elismerést érdemelnek. BARAK LÁSZLÓ DÉNES GYÖRGY: КЖШ Micsoda tél, micsoda vad fergeteg, a vattás hó bokáig ér, lelked álmodik, elalél, álmodj virágzó ünnepet, álmodj egy csöppentésnyi fényt, mely halkan, mint a pihe, száll, elejtette egy bús madár, ahogy elvesztjük a reményt s ahogy rálelünk, dédelgetve újra, jó álmainkba visszabújva és ringatózva és sikongva érezzük, amit gyermek érez, ha hintáján közel kerül az éghez s körös-körül a kék-fehér öröm hullámzik s fájó titkához tér meg. Libegj-lobogj szárnyas szirom, a földön könnyű hermelin palást, s te fogd szemedbe, sajgó keretbe e földöntúli látomást. élhelyezve, felette koszorú függött, amely az előző aratáskor készült. A keresztanyák és a felavatásra váró legények a közönség soraiban foglaltak helyet. A felavatási aktus a táncmester felszólítására kezdődött, amikor a felavatandó legények keresztapáikkal felsorakoztak. Ilyenkor csatolták a legényövet a felavatandó derekára. Majd a bormester cigányzene kíséretében behozta a csikónak nevezett hatalmas borosüveget. Vele jött az egyik keresztapa is, kezében három borospohárral és egy kisebb borospalackkal, amelyeket a legénybíró asztalára tett. Ezután a felavatásra váró ifjú, a kiválasztott keresztapa, valamint a táncmester fellépnek a terem közepén elkészített padra. A legénybírótól mind a hárman egy-egy borospoharat kapnak, mire a táncmester három köszöntőt mond. Elsőt a városra, a másodikat az ifjúságra, a harmadikat pedig a közönségre, majd a pádon állók kiürítik a poharaikat. Ugyanez annyiszor ismétlődik meg, míg az összes ifjút legénnyé nem avatják. Az avatás befejezése után a táncmester táncot lejtve öszszefogódzott az egyik keresztanyával és két lányával. Majd hirtelen megállt és a következő szavakkal segítséget kért: ;,Engedelmet kérek, dé én eddig kegyelmetek jelenlétében nem gyönyörködhettem, most szeretnék kégyelmetek jelenlétében gyönyörködni, ha meg nem vetnék a szerény kérésemet és ezen jámbor személyeket, kiket kezemen látnak kegyelmetek, továbbra is ajánlom szent hű szolgálatomat.“ A bíró erre így felélt: Tessék éljárnil Erre a táncmester tréfával válaszolt: „Köszönöm, nem járhatom el, mert le kell hengerelnem a Dunát!“ Ezután következik csak tánc. Egy legény és egy leány kezüket összefogva, ívben föltartva kaput alkotnak és ezen az egész láncsor átbújik, majd mindenki a maga párjával körültáncolja a termet. Azután minden felavatott legény külön-külön rövid csárdást táncol, amely egyúttal az egész ünnepség befejező aktusát jelentette. Ezek után újra felsorakozik a legénység és a hadnagyok. A bfró vezetésével elmennek a legénybíró házához légénytorra. A torhoz szükséges ennivalót (disznóhúst, kolbászt, szalonnát, tojást, kalácsot) a legénytor napján a gazdaházaknál két legény gyűjtötte össze. A felavatott legény ezentúl részt vehetett a bálokon, sőt lányos házakhoz is járhatott. Csiba László — Svinger István Ä céhek világábah Somorja, mint szabad királyi város, Komárom után Csallóköz legjelentősebb települése volt. A céhek közül itt főleg az alábbik képviseltették magukat: csizmadia-, mézeskalácsos-, takács-, fazekas-, molnár-, halász- sőt még a Juhászcéh is.' A céhek világának egyik nagyon érdekes, sajnos ma már feledésbe merült népszokása a legényavatás volt, amely legtovább a mezőgazdasági munkákat végző fiatalok csoportjaiban maradt fenn. A legényavatás alapja az volt, hogy a legények külön testületekbe tömörültek (polgári ifjúság, iparosok, mezőgazdasági dolgozók), s az egyes testületek szabályait a törvénykönyv foglalta magába. A szervezett csoportok élén a legénybírő állt, akit három évre választottak maguk közül. A legénybíró tartotta fenn a rendet, de a törvény bontók ellen is ő szabta ki a büntetést. Természetesen ő is bizonyos szabályokhoz volt kötve. így például neki kellett példát mutatnia a többiek előtt, 6 szervezte és rendezte a táncmulatságokat. Minden legény köteles volt az idősebb előtt fejet hajtani; különösen pedig a bírónak. Ha a bíró a legényeket összehívta, minden legény köteles volt pontosan a kitűzött időre megjelenni, késés vagy igazolatlan mulasztás esetében a távolmaradót megbírságolták, összejöveteleiken a legényeknek nem szabadott illetlenül beszélniük, sőt még tréfálkozni sem. Kocsmai vagy szórakozóhelyi társaságban senkinek sem állt jogában a biró engedélye nélkül bort rendelni. Ugyanott pedig a legfiatalabb legény volt köteles a poharakat megtölteni, természetesen ezt is a bíró engedélyével. Ha ezt a műveletet figyelmetlenül végezte, s ha a bort a pohár mellé öntötte, akkor annyi liter bort kellett fizetnie, ahány araszra a kiöntött bor elfolyt. A bíró beosztottja a két hadnagy volt. űk voltak a rendfenntartók, de a táncmulatságokra is ők hívták meg a lányokat. Hatalmukat a buzogány jelképezte, amelyek vasból készültek. A hadnagyokra vonatkozólag így szólt a törvénykönyv: abban az esetben, ha a legények bált rendeznek, ők kötelesek a legények által összeírt lányokat a bál előtti csütörtökön meghívni, a bál kezdete előtt pedig biztosítani a megjelenésüket. Továbbá kötelesek voltak arról is gondoskodni, hogy a bálon résztvevő leányok kíséret nélkül haza ne menjenek. A hadnagyok teljes ünnepi díszben jelentek meg a lányos házaknál. Fejükön csikóbőrből készült kalapot viseltek, amelyeket a somorjai szűcsök készítettek. Mellükön müvirágbokréta díszelget (aranyozott búzakalász, rózsa, nefelejcs és ibolya), vagyis olyan virágokból állt, amelyek a földművesekhez közelállóak és kedvesek. Ruházatuk posztóból készült. Legdíszesebb a dolmányuk volt, melynek gallérja és ujjal prémmel voltak beszegve. A négy sor ezüstgombot széles, díszes ezüstlánc tartotta össze. A csizma egyszerű szabású, fekete színű volt. Az ezüstgombok és láncok a somorjai ötvösipart dicsérték. A meghívásra induló hadnagyok magukkal vitték beosztásuk jelképét a buzogányt is, a lányos házba érve pedig egyikük a következő mondókát szavalta el: „Alázatosan megkövetjük önöket, miután ebbe a tisztességes házba beléptünk, tiszteletből és becsületből szíveskedjenek a leányzót a táncmulatságra elbocsátani, mi majd igyekezni fogunk a leány fáradságát viszonozni és igen szépen megköszönni.“ Ha a szülők beleegyezésüket adták, a hadnagyok kocsin, vagy szánkón szállították el a lányokat. A befogott lovakat színes szalagokkal díszítették ugyanúgy, mint lakodalmak alkalmából. A hadnagyok és a bíró öltözetétől a legényeké csak annyiban, tért el, hogy a kalpag helyett kis pörge kalapot viseltek. A kalap díszéül árvalányhaj és a gémtoll szolgált. Mindkettő Csallóköz természeti viszonyait jelképezte, a sík mezőkön lengedező árvalányhajat, valamint a nádasokban tanyázó gémet. Mulatságok idején külön tisztesség övezte a bormestert, ugyanis ő kezelte a legények borát, s kínálgatta vele a vendégeket. A bort tízliteres üvegekből öntögette szét, amit csikónak neveztek. A mulatságok fénypontja a legényavatás, vagy a legénykéresztelés volt. Ezt az ünnepi aktust a keresztelőtánc előzte meg, amelyet a táncmester táncol el. Az avatás így zajlott le: ha az ifjú a legények közé akart állni, akkor két legény elment a szüleihez és illedelmesen megkérte őket, hogy fiúk számára engedélyezzék a legénység közé való belépést. Ha a szülők beleegyezésüket adták, akkor megtörtént a keresztelés, amely többnyire a vasárnaptól hétfőig tartó mulatozásokon ment végbe. A legénység a legénybíró házától indult a bálba; kettes sorban, cigányzene kíséretében Elől a két hadnagy, valamint a bíró haladt, őket követték a felavatásra váró ifjak, nyomukban a legények. A sort a keresztapák és a cigányzenekar zárta. A legénysorba lépő ifjúnak kötelessége volt a bál alatt keresztanyát keresni. A legényfelvétéit az ifjúnak hat liter borral kellett ellensúlyoznia. Az avatás színhelyén a cigányzenekar előtt egy hosszú asztal állt, ahol az öregek foglaltak helyet. A mellettük levő derékszögben elhelyezett asztalnál a legénybíró ült. Az aszta lók előtti szabad teret a közönség töltötte ki. A terem közepén pad vaW
