Szabad Földműves, 1977. január-június (28. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-29 / 4. szám
1977. {anuár 29. SZABAD FÖLDMŰVES 5 A tain indiánok 61eti védést okoz. Az Antillákon a cukornád rövid időn belül meghonosodott, termesztésére kedvező feltételek kínálkoztak. Kuba szigetén 1515-ben spanyol gyarmatosítók szálltak partra, majd 1535-ben Haitiből cukornádpalántát vittek be. Azóta bebizonyosodott, hogy a cukornád földünk egyetlen országában sem termeszthető olyan sikerrel, mint Kubában. Ettől az időtől fogva a cukornád Kuba népe sorsának meghatározója lett. Amíg például Jávában csak két, Havaiban pedig három évente, addig Kubában minden évben bőséges termést takaríthatnak be cukornádból. Ezt a szigetország kedvező trópusi éghajlata teszi lehetővé, mert az évi hőmérséklet átlaga 25 C fok, a páratartalom pedig 70—80 százalék közt váltakozik. A kedvező feltételek ellenére Kuba hosszú időn keresztül nem tartozott a cukornád és a cukortermelés élvonalába. Legnagyobb cukorkivitellel az amerikai földrészen Brazília rendelkezett, mert a külföldről — főleg Európából — származó telepesek hamarosan megtalálták a cukornád feldolgozásának akkoriban legfejlettebb módját. Kétségtelen azonban, hogy a cukornádtermesztés legjobb szakemberei Haitiban voltak, de ott a mindent elsöprő rabszolgalázadás az ültetvényeket sem kímélte. Abban az időben számos tapasztalt cukornádtermelő Kubába menekült és rövid idő alatt — a korábbihoz képest — húszszorosára növekedett a szigetország cukorkivitele. Említettem, hogy Knba őslakossága három indián törzsből állt. Sorsukat megbélyegezte a spanyol gyarmatosítók brutális öldöklése, akik hajtóvadászatot szerveztek az indiánok megsemmisítésére. Így a százötven-kétszázezer indiánból rövid időn belüj csak pár ezer maradt életben. Ezek is csak úgy menekültek meg a felkoncolás elől, hogy elrejtőztek az őserdőkben, a nagykiterjedésű ingováit bemutató múzeum a természetben. nyok növényvilágában, s a hegyekben. Míg az Antillákon embertelen viszonyok uralkodtak, addig Európában már korszerű társadalmak fejlődtek. Ezeknek az igénye növekedett a kubai cukor iránt. Időszerűnek mutatkozott a cukornádtermő területek bővítése és a cukorgyártás fokozása. A munkaerőhiány végett azonban erre nem nyílt lehetőségük, hiszen a spanyolok lemészárolták az indiánokat, az európaiak pedig nem dolgozni, hanem uralkodni mentek a szigetországba. Akkor léptek előtérbe a rabszolga-kereskedők. Igazodva a külföld igényeihez, az ültetvényesek minden eszközt felhasználtak a cukortermelés fokozására. A szükséges munkaerő beszerzése érdekében a rabszolgakereskedők segítségét kérték, akik jó áron Afrikából nyolcszázezer, Kínából pedig százezer rabszolgát szállítottak a megrendelőknek. Ezzel a szigetország lakossága az eredeti háromszázezerről 1 millió 200 ezerre szaporodott. Az össz létszámból az európai — túlsúlyban spanyol származású — fehér ember mindössze százhúszezer volt. ERDEKLÚDEs AZ ARANY IRÁNT Kuba szigetén a spanyol gyarmatosítók megalapozták az európai kultúrát. Rohamosan épültek — és nagy városokká váltak — Santiago de Kuba, Barakoa, Trinidad, Havanna és más indián eredetű ősi települések. A spanyol gyarmatosítók közt érkezett a szigetország területére az amerikai földrész indiánjainak legádázabb ellensége, Hernando de Sato spanyol lovag azzal a céllal és küldetéssel. hogy csapatai minden útjukba kerülő indiánt felkoncoljanak és a spanyol király udvara részére megszerezzék az indiánok tulajdonát képező mérhetetlen aranykincset. Bár Sato csapatai az amerikai földrészen vérfürdőt rendeztek, hatalmas kincseket összeraboltak, az indiánok teljes [Foto: —hal—) felszámolására mégsem körült sor, hiszen csapataiból hírmondó sem maradt s Sato maga is a védekező indiánok áldozata lett, amiről Európa népe csak hosszú évek múlva szerzett tudomást. A fejlett európai hatalmak (Anglia, Franciaország, Hollandia stb.) vezetői irigyen figyelték a spanyolok gazdagodását, s mindent elkövettek azért, hogy az aranykincsnek legalább egy részét megkaparintsák. Hasonló „akcióikra“ mint a spanyolok nem vállalkozhattak, mivel hajóhaduk akkoriban nem volt eléggé ütőképes, ezért uralkodóik beleegyezésével a kalózkodást helyezték előnybe. Rajtaütésszerűen megtámadták és kifosztották a Spanyolország felé igyekvő, aranykincset és más értékeket szállító hajókat. Később a franciák olyan jártasságot szereztek a tengeri haditechnikában, hogy már nem a tengereken támadtak, hanem megtámadták Havannát és más kikötővárosokat és kifosztották azokat. Erre a spanyol ki> rály felháborodása jeléül erődöket építtetett. Érthetően, hiszen az 1521—■ 1680-as években a spanyolok nem kevesebb mint kétszáz tonna aranykincset szállítottak hajóikkal Európába, s ennek a mennyiségnek egynegyedét a kalózok szerezték meg. A spanyol gyarmatosítók tengeri befolyása és egyeduralma egyrészt a gyakori kalóztámadások, Kubában pedig a Jose Marti és Maximé Górnez által vezetett általános népfelkelés hatására a korábbihoz képest lényegesen csökkent. Az 1868-ban elkezdődött és 1898-ban befejeződött fegyveres népfelkelés Kubában a fehér- és színesbőrü népek egyenlőségét hirdette, s egyben a gyarmatosítás megszüntetését tűzte ki célul. Az évtizedeken át tartó felszabadító harc végül Kuba népének a győzelmével és a spanyol gyarmatosítók teljés vereségével végződött. (Folytatjuk.) Hoksza István Az ölmúlt év novemberében lehetőséget kaptam arra, hogy Kubába látogassak, megismerjem népének a gyarmatosítással összefüggő szomorú múltját és a szocializmus építésének boldog jövőjét, ízelítőt kapjak — és hazatérés után tájékoztassam olvasóinkat — azon célok megvalósulásáról, amelyeket a Kubai Kommunista Párt 1. kongresszusa a szocializmus építése szempontjából alapvető feladatként megjelölt. A szigetország őslakói a guanajataba, a slboney és a tain indián törzsek voltak. Köztük a tain tndióntörzs fejlettebb volt az előbbi kettőnél. Ismerték a mezőgazdálkodás, a vadászat, a halászat és a házépítés kezdetleges formáit. Ezzel szemben a guanajataba és a siboney indiánok barlangokban éltek, nagyon primitív emberek voltak. A történetírók feljegyezték, hogy Kolumbusz Kristóf 1492. október 27-én Kuba szigetére érkezett, s naplójában elbűvölően ecsetelte a látottakat. Abban az időszakban a szigetországot nehezen áthatolható, mocsarakkal borított őserdők és fűvel benőtt pusztaságok borították. Kolumbusz, a szenvedélyes hajós azonban 1493-ban ismét az amerikai földrészre látogatott. Indiából Santo Domingora cukornádpalántát szállított. Felhasználva a kínálkozó alkalmat, körülhajózta az Antillákat. Nem mulasztotta el azt sem, hogy elidőzzöir az általa felfedezett és szívet gyönyörkÖdtetőnek talált szigeten. Akkoriban nem is sejthette, hogy a későbbiek során — közreműködésével — mennyire megváltozik Kuba növényvilága és ezzel lakosai részére nemzedékeken keresztül mennyi szen-A mocsaras vidéken épült tain indián falu jellegzetes őrtornya. SORSMEGHATAROZO CUKORNÁD Együtt a közös úton Néhány éve még a košicei járás szövetkezeteiben elég gyakran akadtak ulyan fiatal szakemberek, akik arról panaszkodtak, hogy nem a szakképzettségüknek megfelelő beosztási kaptak. Több szövetkezetben előfordult, hogy egészen kis szellemi igénybevétellel járó munkakört középiskolai vagy főiskolai végzettségű emberekkel töltötték be, ami gyakran megnehezítette a fiatalok munkahelyi beilleszkedését éá így sokan feleslegesnek érezték magukat. Arról nem is beszólek, hogy sokan az ígért lakást, szociális juttatást sem kapták meg. Ma, amikor a košicci járás szövetkezeteiben több, mint száz mérnök, ötszáz középiskolás dolgozik, az említett esetek mindinkább' egyedi formában jelentkeznek. Az általános társadalmi fejlődés, a szocialista demokratizmus erősödése, a műszaki, technikai haladás, a gazdasági alapok növekedése, mind-mind jó lehetőséget, kedvező légkört alakítanak, hogy a vélemények helyes irányba változzanak. A szövetkezetek többségében a fiatat szakembereknek volt idejük, módjuk bizunyítani. A szavak, az ígéretek helyett az eredmények beszélnek. Nagy Igazság, hogy a gyakorlat, a tapasztalat a legjobb tudatformáló. Tavaly a mezőgazdaságban, a koíicei járás szövetkezeteiben is jó termésről beszélhettünk. Ehhez rögtön meg kell jegyezni, hogy ez nem a kedvező időjárás „ajándéka“, hiszen a szeszélyes Időjárás a koíicei járás szövetkezeteit sem kerülte el. Az eredmény elsősorban a tagság szorgalmának és annak köszönhető, hogy a vezetésben az idősebbek tapasztalata egyre inkább ötvöződik a fiatalok korszerű szaktndásával. Bátrabban, egyetértésben alkalmazzák a fejfettebb tormesztési, tenyésztési eljárásokat. Évek során, a munkában bizonyosodnak meg az egymásrautaltságról. A néhány éve jól dolgozó szakemberek közül többet a tagság elnökké, elnökhelyettessé választott. Sok-sok példa van arra, hogy idősebb, nagy tapasztalatú elnök és a fiatal szakembergárda, vagy a, fiatal elnök és az idősebb elnökhelyettes milyen jól együtt tudnak dolgozni. Ma a kemény munkával megszerzett nagyobb tudást (legyen az bármilyen munkakör) nem kell szégyelnie senkinek. Értékét az dönti el, mennyit tud hasznossá tenni mások, a közösség számára. A felettes szervek is azt értékelik, akik jobban szolgálják a szövetkezet fejlődését. Az idősebb szövetkezeti tagok saját gyermekei példáján is mind többen tapasztalják, hogy a fiatalokat több, korszerűbb tudással bocsátja ki az iskola, mint amivel ők rendelkeznék. Ezt a tudást pedig kamatoztatni kell. % A koíicei járásban, ahol a szövetkezeti dolgozók mintegy 19 százalékának van szakképesítése, jócskán vannak tennivalók, hogy gyarapodjék a sokoldalúan képzett szakemberek száma. Buzdítani kell a fiatal dolgozókat, hogy tanuljanak tovább, szerezzenek szakképesítést, főiskolai végzettséget. De ne a diploma, hanem az emberben levő magasabb igény miatt. A mi szocialista társadalmi, gazdasági berendezkedésünk, konkrétan falun a földművesszövetkezetek tág teret adnak a fiataloknak — természetesen az időseknek is —, hogy elképzeléseiket valóra váltsák, alkalmazzák az újat, a korszerűbbet. A néhány hektáros, bilincsként szorító mezsgyékaz elaprózott anyagi, szellemi erő nem állít már korlátot a merészebb vágyaknak. Igaz, ma is van takaró, ameddig nyújtózkodni lehet, de ez már több falu lehetőségeit foglalja magában. Az ilyen méretű dolgok elhatározásához nem elegendő csak a szaktudás, politikai érettség élettapasztalat is szükséges, hogy a döntés a többség, a közösség érdekében történjék. A fiatal szakemberek többségé cselekvőén részt vesz a közösségi, társadalmi életben is. Megemlíthetném, hogy példásan részt vesznek a szocialista brigádmozgalomban. A koiicei járás szövetkezeteiben jelenleg 148 kollektíva versenyez a szocialista brigád megtisztelő címért. Ötven kollektíva már elnyerte bronz fokozatát. Közöttük számos Ifjúsági kollektívát találunk. A áacai szövetkezetben Dávid József mérnök vezette tíz tagú gépesítési, továbbá a sadyi szövetkezetben Szőke János vezette 17 tagú gépesítési kollektíva már az ezüsl fokozat várományosai. A szocialista brigádmozgalomban a járás szövetkezeteiben jelenleg 177 fiatal tevékenykedik. Többségük a gépesítés szakaszán dolgozik. Sokan tevékenykednek a SZISZ-ben, 130-an a pártszervezetekben, választott tagjai a nemzeti bizottság szerveinek, részt vesznek a sportkörök, a kuitúrcsoportok munkájában. A munkavégzésük során naponta találkoznak a szövetkezeti tagokkal, közös az anyagi érdekük, ismerik a lakóhelyük problémáit, így a társadalmi szervekben módjuk van javaslatokat adni, segíthetnek a mindennapi ügyes-bajos problémák megoldásában. A koéicei járásban a növekvő eredmények, a fluktuáció csökkenése, a szakemberek lakásépítkezésének gyorsuló üteme, szociális juttatások megvalósítása, mind azt tanúsítják, jó munkahelyet, életcélt találtak falun a fiatalok. Ez pedig a járás szövetkezeteiben úgy valósul meg, hogy egyetértésben, együtt dolgoznak a tapasztalt, idősebb emberekkel. (illés) Szocialista mezőgazdaságunkban a szakmai képesítéssel rendelkező dolgozók száma 1963-tól 1975-ig csaknem megkétszereződött. A dolgozók életkorát tekintve mezőgazdaságunk lényegesen megifjodott, hiszen a fiatalok a földműves'káderek egy harmadát teszik ki. De visszatérve a mezőgazdasági dolgozók szakképzettségének problémájára, statisztikai adatok alapján elmondhatjuk, hogy hazánk mezőgazdaságában foglalkoztatott minden ezer dolgozó közül 245 szakmunkásképző intézetben nyert szakmai képzést, 31 középfokú szakiskolai, 78 érettségivel végződő szakközépiskolai és 23 főiskolai képesítéssel rendelkezik. Ez a képzettségi szint híven tükrözi azt az átütő menynyiségi, de különösen minőségi változást, — a szakképzett munkaerők arányát tekintve —, amelyet mezőgazdaságunk az elmúlt esztendők során elért és felmutathat. A tudományos-műszaki fejlődés korszakában képtelenség a mezőgazdaságra háruló igényes feladatokat szakmailag képzett, tehát kellő képesítéssel rendelkező dolgozók nélkül megjavítani. Ezért oly nagy jelentőségű az az intézkedés, amely szerint a mezőgazdasági szaktanintézeteket 1977. január 1-ével kivonták a kerületi nemzeti bizottságok hatásköréből azzal, hogy ezután a kerületi mezőgazdasági igazgatóságok irányítása alatt fejtsék ki hasznos tevékenységüket. Ezzel az intézkedéssel a szaktanintézetek kádernévelő munkájában a korszerű szakmai igények még jobb kielégítésének lehetősége nyílt meg. Mezőgazdasági szakmunkásképzésünk az elmúlt ötéves tervben komoly fejlődést ért el. A szaktanintézetek száma a Szlovák Szocialista Köztársaságban az 1975/76-os tanévig ötvenkilencre emelkedett. Ezzel arányosan nő az élethivatására készülő mezőgazdasági szakmunkástanulók száma is. Viszont a létszámnövekedésnél lényegesen fontosabb az, hogy az oktatás színvonalának emelkedése mellett a tanulók emberi értékeit, szocialista öntudatát eredményesebben kinevelhetik mezőgazdaságunkban dolgozo ifjúságunkban. A távlati tervek szerint számolhatunk azzal, hogy egyre több fiatal szerezhet majd a négyéves mezőgazdasági szaktanintézetekben teljes középiskolai végzettséget, érettségivel. Az összpontosítás és a szakosítás egyre szélesebb körű megvalósítása még több, jól képzett szakembert követel. Ezért mezőgazdaságunkban a már napjainkban foglalkoztatott dolgozók továbbképzése, képesítési szintjük növelése elengedhetetlen követelmény. A szövetkezeti munkaiskola és a haladó tapasztalatok iskolájának jó megszervezése mellett minden szövetkezet elsődleges érdeke, hogy dolgozói távúton vagy más módon magasabb képesítést szerezzenek. Erre mezőgazdasági iskolarendszerünk — amely világviszonylatban is élhelyen áll — kiváló lehetőséget ad. Ma már egyetlen dolgozó, bármilyen tisztséget töltsön be a szövetkezetben, vagy mezőgazdaságunk más üzemeiben, továbbtanulása nem ütközhet akadályba. Büszkén mondhatjuk, hogy szocialista mezőgazdaságunk dolgozóinak sorában ma már elenyésző azoknak a száma, akik a szakoktatás valamilyen formájában ne szerezték volna meg a munkájuk elvégzéséhea szükséges képesítést. A most foganatosított Intézkedés is azt a célt szolgálja, hogy mezőgazdasági üzemeinkbe a fiatal dolgozók kellő elméleti és gyakorlati tudással induljanak további életútjukra és a szakoktatás során nyert ismeréteket a közösség érdekében hasznosan gyümölcsöztessék. (—obenau—) Mezőgazdasági szakemberképzés újszerűén
