Szabad Földműves, 1977. január-június (28. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-15 / 2. szám
Száműzzük-e kertünkből a Jonathánt? Ä Szabad Földműves múlt évi '41. számának Kertészet és Kisállattenyésztés című szakrovatában nagy érdeklődéssel olvastam Kremmer Dezső kertésztárs „Az én kertemben nincs lisztharmat!“ cím alatt megjelent írását. Érdeklődéssel, mert már én is több ízben foglalkoztam e közkedvelt almafajtánk termelési problémáival. A címben feltett kérdés szinte naponta felmerül a termelői körökben, megválaszolása mégsem olyan egyszerű, mint ahogy azt a megkérdezett agrármérnök véli. A Jonathán számos jó tulajdonsággal (küllem, íz, zamat, minőség) rendelkezik, olyanokkal, amilyenekkel egyetlen további almafajtánk sem büszkélkedhet. Viszont a Jonathán igén gondos kezelést kíván. Szerintem mégsem itt kell keresni a kiskertészkedők Jonathán termesztéstől való húzódozásának eredőjét. Tény, hogy a kiskertészkedők többségé jelentős jövedelemre tesz szert a fóliás zöldségtermelés révén. Ez a tevékenység szintén munkaigényes, nem marad idő a gyümölcsfák gondozására. Meg aztán sokan úgy vannak vele, minek bajlódjanak a Jonathánnal, hiszen a zöldségtermelésből származó jövedelemből bőven futja arra a néhány kiló almára, amit egy évben elfogyaszt a család. Ggy gondolom, ez a legfőbb oka annak, hogy a legtöbb helyen kiirtják a Jonathán almafákat. Es nemcsak azokat! No, de mi llnne, * ha mindenki kivágná az almafát? A nagytermelők egyelőre nem képesek kielégíteni az igényeket, a behozatal pedig devizát igényel, ráadásul nem mindig biztos. Ég hiába lesz pénzünk, ha a piacon nem találunk almát. Egyébként egyetértek Krémmer kertésztárssal. Magam is sok gyümölcsöt, főleg almát termelek. Négy darab Jonathán almafám van és biztos, hogy nem vágom ki őket. Nem bizony, mert már évekkel ezelőtt „leszámoltam“ a fákat károsító lisztharmattal! Az almafa-lisztharmat veszélyes betegség, de következetes munkával bárki megvédheti fáit a kártételtől. A kertésztársaknak azt tanácsolom, vadalanyon, közép- vagy magastörzsön Jonathánnal ne kísérletezzenek, mert az ilyen fák esetében nem boldogulnak a lisztharmattal. Az M I, M IV, M IX, vagy az újabb típusalanyokon nevelt termőkaros vagy sövényfákon a Jonathánt is könnyű „kézben tartani“. Fontos a vegyszeres védekezés, de szerintem sokkal jelentősebb szerepet játszik a metszőolló bátor alkalmazása. A fertőzés első jelei májusban vagy júniusban észlelhetők. A fertőzött hajtásvégeket azonnal és könyörtelenül metsszük le, majd égessük el. Az időjárástól és a fertőzöttségtől függően 2—5 naponként vizsgáljuk meg a fákat, s minden beteg hajtást vagy ágvéget vágjunk le, tüzeljünk el. Ez a fertőzés terjedését, a betegség fellépését akadályozó legcélravezetőbb módszer. Ha egész nyáron gondosan elvégezzük ezt a munkát és a következő években is kö. rültekintően ápoljuk a Jonathan fákat, rövidesen teljesen felszámolhatjuk ezt a betegséget kertünkben. így még az erősen fertőzött idősebb fák is „kigyógyithatók“, ellenben a vegyszeres kezelésre korlátozott módszerrel aligha érünk el sikert. A beteg idősebb fákon az sem sokat segít, ha hétnaponként permetezzük őket. Tapasztalataim azt mutatják. hogy ha becsületesen alkalmazzuk a metszőollót és nem sajnáljuk levágni a fertőzött hajtásvégeket, akkor elég 2—3 hetenként permetezni. A vegyszeres kezeléssel kapcsolatban egyébként jó tudni, hugy a Jonathán nem kedveli a Metatiunt. Tehát a molyok és egyéb kártevők ellen inkább Ultracid, Unden vagy más felszívódó hatóanyagú készítményekkel permetezzünk! En az egész tenyészidőben Fundazol, Ultracid és Dithane nevű készítmények keverékéből készített lével permetezem a Jonathánt. Három négy alkalommal Vuxal vagy Vegaflor lombtrágyát is használok. Fáimon még a termés leszüretelése után is üde zöld volt a levélzet, a gyümölcsök pedig fejlettek, egészségesek és gyönyö rűen színezettek voltak az idén is. Férges gyümölcsöt mutatóba sem találtam! A gbelcei szövetkezetben 18 hektár termőkaros almaültetvényünk van, ennek fele Jonathán. Itt szintén az említett védekezési módszert alkalmazzuk, s már évek óta nincsen különösebb problémánk az almafa lisztharmattal. A Jonathán a múlt évben és az idén is rendkívül szép és gazdag termést adott. Tehát nincs igaza annak az agrármérnöknek, aki csak fejszével tudja vagy ajánlja megoldani az almafa-lisztharmat kérdését. Nemcsak a mi példánk bizonyítja, hogy a nagyüzemi almásokon is lehet eredményesen termelni a Jouathánt, ha megfelelő a hozzáállás. S amikor e kérdésről vitatkozunk, egy percre sem' szabad szem elöl téveszteni, hogy még mindig a Jonathán a legkeresettebb, a fogyasztók körében legközkedveltebb almafajtánk. Most pedig a tápanyagpótlásról. A trágya-adagok meghatározásakor mindig a terméshozamból kell kiindulni. Ha лаgyubb hozamot nyújt a fa, kiadósabban kell trágyázni a földjét. Kétségtelen, igen fontos a nitrogén, de a foszforról és a káliumról sem szabad megfeledkezni. A foszfor- és káliumtrágyákat ősszel kell kijuttatni és a lehető legmélyebben bedolgozni a talajba. Ha elegendő foszfor van a talajban, akkor erőteljesen fejlődnek a fák gyökerei, sok virág képződik és megfelelő időjárás esetén kedvező a termékenyülés is. A foszforban gazdag talajon élő fák ősszel gyorsabban befejezik növekedésüket, a rügyek jól beérnek, tehát ellenállóbbak lesznek a téli fagyokkal szemben. A kálium legfontosabb élettani feladata, hogy fokozza a cukorképződést. Mint a legtöbb gyümölcsféle, az alma is kálium-igényes. A kálium elősegíti még a gyümölcsök érését, színeződését, a kellő zamatanyagok kialakulását. Éppen ezért a Jonathán esetében különösen fontos sze. repet játszik a káliumtrágyák helyes adagolása. Tagadhatatlan, hogy a gyümölcsfák tavasszal hatalmas zöld tömeget építenek fel, amihez sok nitrogénre van' szükségük. Mivel a nitrogén gyorsan oldódik, részletekben ajánlatos kijuttatni. És ne feledkezzünk meg a lombtrágyázási lehetőségekről sem, ezt is meghálálják a fák. Végezetül annyit; aki almát termel vagy almafát tervez telepíteni a kertjébe, ne hallgasson a vészharangot kongatókra. A litszharmatot kell száműzni kertjeinkből, almásainkból, nem pedig a közkedvelt Jonathánt! .VARGA JÚZSEF, Búé Páfrányok Ha a páfrányokról esik szó. Azokra a páfrányokra szeaz emberek többsége azonnal retném felhívni a virágkedveaz erdei pajzsikára (Dryopteris lök figyelmét, amelyek a legfilix más) gondol és elképzel- gyakrabban megtalálhatók a hetetlennek tartja, hogy páf- tágas csarnokokban és a lakáránnyal díszítse otthonát. Most azonban nem erről a hegyi patakmenték vizenyős talaján élő páfrányról kívánok szólni, bár e* is mérgező növény. sokban. Ilyen például a trópusokon nagyon elterjedt, változatos levélalakú, nálunk cserepes dísznövényként ismert Nephrolepis exaltata páfrányfaj, a bőrnemű leveleket fejlesztő Pteris cretica levéldísznövény, a trópikus Ausztráliában honos, spórákkal és sarjnövényekről szaporítható Platycerium alcicorne és a hidegházi dísznövényként ismeretes, sötét szobában és szabadban is tartható Aspidium (Cyrtomium) falcatum páfrány. Az angol tudósok kijelentették, megfigyeléseik arra engednek következtetni, hogy némely páfrányok a szervezetbe jutva rákos megbetegedést idéznek elő. E föltételezés egyelőre nem nyert tudományos bizonyítást, mégis jó lesz vigyázni a páfrányokkal, mert — mint minden mérgező növény esetében — a izervezétbe jutó legkisebb mennyiségű anyag is igen károsan befolyásolhatja egészségünket! )Jr. NAGY GÉZA Az akváriumi halak tenyésztésének sikere az akvárium helyes előkészítésétől függ. Vagyis, meg kell teremteni a halak és a növények eredményes Együttélésének feltételeit. A vásárolt vagy házilag készített akváriumot betelepítés előtt alaposan meg kell mosni. Ügyeljünk rá, nehogy benyomjuk vagy megsértsük az üveget. Az üveget ne mossuk, törölgéssük érdes anyagokkal. Az üveget legjobb konyhasóba mártott nedves szövettel lemosni. Ezt követően háromszor Is lemossuk, kiöblítjük langyos vízzel az akváriumot, majd hagyjuk legalább kívülről megszáradni az edény üvegfalait. Utána állandó helyére tesszük és vízmérték szerint pontosan vízszintes helyzetbe állítjuk az akváriumot. Attól függően, hogy milyen halakat szándékszunk tartani, az akvárium hátsó falát fekete vagy zöld papírral leragasztjuk. A sötét testszínű halacskák számára barnás, az enyhén színezettek számára pedig a sötét háttér a legmegfelelőbb. Az így előkészített akváriumban hozzáláthatunk a fenékrész kialakításához. Az akvarellisták többféle módszert alkalmaznak. Nagyon jól bevált az a módszer, melynek során az akvárium aljára előbb átmosatlan, majd átmosott folyami homokot tesznek (lásd az ábrát). Legmegfelelőbb a szilikátos homok. A homokot egy vödör vízben, közvetlenül a vízvezetékből vagy tömlőn keresztül áramoltatott vízsugárral mossuk át. Tapasztalatom szerint azonban legjobb átforralni a folyóból vagy tóból nyert homokot, mert így biztosak lehetünk benne, hogy nem hurcolunk be tenyészetünkbe valamilyen fértőzést.Az akváriumok betelepítésére elvből nem használunk bányászott homokot. A fenékrészre kerülő homokréteg vastagsága az akvárium nagyságától függőén 5—10 cm között váltakozik, s ebből az — átmosott folyami homokból kiAz akvárium előkészítése alakított — felső réteg vastagsága mintegy 3 cm. Ezen rétég kialakítására az 1—4 mm szemnagyságú homok a legmegfelelőbb. A kialakított „medernek“ az akvárium elülső üvegfala felé kell lejteni, s itt már csak a keret magasságáig érhet az átmosott homokból kialakított réteg. Az akváriumban felgyülemlő iszap mindig a legalacsonyabban fekvő medérrészen iilepszik le, ahonnan gumitömlő vagy üledékelszívó üveg segítségével könnyen Eltávolítható. A fenékréteg kialakítására megfelelnek a gömbölyded kavicsok. A meszes és károsan ható, vízben oldódó ásványi vegyületeket tartalmazó kőzeteket nem szabad felhasználni az akváriumban. Befolyásolnák a víz vegyi összetételét, s ezáltal az akváriumi halak és növények életét Is. Kedvező esztétikai hatást váltanak ki az akváriumban elhelyezett elhalt fagyökerek, a nád, a kókuszdió héja, a jól átmosott barnaszén darabok stb. Felhasználásra alkalmas, jól kilúgozott fagyökereket a folyókban és halastavakban találhatunk. Felhasználás előtt ajánlatos jó sós vízben kifőzni, majd körülbelül egy hétig tiszta vízben kiáztatni az ilyen fagyökereket. Kifőzésre és kilúgozásra csak zománcozott vagy üvegedények alkalmasak. A rendelkezésre álló növényeket az akvárium vízzel való feltöltése előtt vagy után is elültethetjük a kiképzett homokrétegbe. Az utóbbi időben egy harmadik módszer is elterjedt: az akváriumot félig megtöltik vízzel, úgy ültetik ki a növényeket. A módszer előnye, hogy azonnal ellenőrizhető, milyen esztétikai hatást vált ki a növények együttese, s szükség esetén azonnal változtatni lehet egyik vagy másik növény elhelyezésén. Az ültetést vékony celluloid csíkok segítségével végezzük. Egyik kezünkkel fenék-közeiben tartjuk a növénykét, a másik kezünkben tartott celluloid segítségévei pedig belenyomjuk a növény gyökérzetét a homokba, majd óvatosan kihúzzuk a celluloidot. A magasabb növényeket hátúira, az alacsonyabbakat középre ültetjük, az akvárium elejét pedig szabadon hagyjuk. A növényeket ültetés előtt lan-Berendezett akvárium kereszt metszete: 1 — elülső üvegfal, 2 — hátsó üvegfal, 3 — átmosott homok, 4 — átmosatlan homok, 5 — vízszint, 8 — fémkeret, 7 — kavicsok, 8 — az iszap lerakódásának iránya. gyos vízben lemossuk és eltávolítjuk róluk a hibás leveleket. Ültetéskor úgy járjunk élj hogy a növénykék gyökérnyaki része ne kerüljön a homokbaj .gyökereik pedig merőlegesen álljanak az akvárium aljára. A tőosztással szaporított, gyökérzettel nem rendelkező növénykéket néhány centiméter mélyen úgy kell elültetni, hogy a felső levélrózsa a homok felszínére kerüljön. Az akváriumot átforralt vízvezetéki vízzel töltjük föl. Kémhatása semleges (megközelítőleg pH 7 értékű), vagyis közömbös legyen. Az akváriumok feltöltésére az esővíz vagy a hóié 1$ megfelel. Persze a nagyvárosokban más a helyzet; mert ott az így nyert víz sok vegyi tisztátalanságot (pernye; por) tartalmaz. A párolgás következtében beálló vízhíányť forralt ivóvízzel pótoljuk. Folyók és tavak vizét elvből nem szabad felhasználni. A legelterjedtebben tartott akváriumi halak 20—22 C°-os vizet igényelnek. Az akváriumba magasabban elhelyezett edényből, gumitömlőn át engedjük a vizet, miközben a főnék homokrétegét ajánlatos papírral letakarni, hogy a víz ne kavarja föl a homokot. Az akváriumot körülbelül a felső kerettől számított egy centiméter magasságig töltjük meg, utána behelyezzük a hőmérőt és az egyéb kellékeket. A halakat csak tíz nap múlva telepítjük be az előkészített akváriumba, Ennyi Idő szükséges ahhoz; hogy a növénykék jól begyökerezzenek, megülepedjen a homok és állandósuljanak a biológiai folyamatok az akváriumban. A kezdők még nem tudják, hogy némely halak éS növények összférhetetlenek,vagyis nem tudnak együtt élni az aránylag kis életteret biztosító víztartályban. Ezért jó és igen hasznos, ha a kezdők kikérik a tapasztalt akvarellisták véleményét, s csak azután kezdik a vásárlást, a betelepítést. (Baranovié R., Záhradkár, chovateľ 1976. 1-1 Figyelmünk középpontjában az abraktakarékosság A csillagfürt értékes nyúltakarmány A kistenyészőtekbén kora tavasztól késó őszig főleg zöldtakarmánnyal etetik a nyulakat. Különösen értékesek a hüvelyesek, amelyek fehérjékben gazdagok. Ha a napi adag hüvelyest is tartalmaz, akkor a szemesek mennyiségét a felére csökkentjük. Vagyis ésszerű zöldtakurmányozással jelentős erötakarmány-megtakarítást érhetünk el. A hüvelyesek koncentrált takarmányként hasznosított magtermése a nyulak napi adagjának legkönnyebben emészthető összetevője. Az egyéb hüvelyesek mellett nyulaink szívesen fogyasztják az édes csillagfürtöt is. Az általában zöldtrágyának termesztett keserű csiliagfürtöt a nyulak azért nem szeretik, mert sok mérgező hatású alkaloidát tartalmaz. Az édes csillagfürt alkaloida-tartalmát nemesítéssel a mininumra csökkentették. Az édes csillagfürt értékes, bőtermő, jó tápláló hatású növény. Ukrajnában például hatalmas területeken termesztik a kolhozok, s egy hektáron 30 —35 tonna zöld tömeget, illetve 1,5—2 tonna szemtermést produkálnak. A nyert zöldtakarmány virágzás idején 14—15 százalék, vagy még ennél is több fehérjét tartalmaz, a magtermésben pedig 33—35 százalék fehérje található. A csillagfürtnek mintegy kétszáz fajtája ismeretes. A legtöbb Egyéves, de létezik évelő takarmány-csillagfürt is. Az utóbbi akár 8—8 évig is termelhető egy helyen, de magvai jóval apróbbak. A csillagfürt 5 °C körüli hőmérsékleten csírázik, s 10—22 nappal a vetés után kel. A legkisebb fagyokat sem tűri. Sok vizet igényel, főleg a hüvelyképzés idején, de az elvizenyősödött területeket nem szereti. A talajjal szemben egyébként nem igényes, jól fejlődik a homokföldeken is, tehát jól hasznosítható vele a leggyengébb minőségű termőterület is. Meg kell említeni, hogy a csillagfürt javítja a talaj minőségét; a gyökérlakó baktériumok megkötik a levegő szabad nitrogénjét, s ezáltal nitrogénben gazdaggá teszik a talajt. Ebből következik, hogy a csillagfürt nem igényel nitrogén-trágyázást. Foszfortartalmú trágyákból általában 0,5 kg, kálitrágyából pedig mintegy 0,8 kg szükséges 100 négyzetméter alapterületre. A legmegfelelőbb vetési mélység 3—4 cm. A mélyebbre juttatott magvak megkésve csíráznak, s későn előtörő növénykék többnyire elhalnak. A zöldtakarmányozási céllal termesztett csillagfürt valamivel sűrőbbrő (1,5—2 kg mag 100 m?re) vethető. Vethetjük tiszta kultúrában vagy zabbal, árpával ás kukoricával keverve. Nemcsak tavasszal, nyáron is vethető; bármely korai zöldségféle után, de legkésőbb július derekáig. A zöldet virágzás kezdetén legésszerűbb etetni, mert a növényzet ekkor tartalmazza a legtöbb fehérjét. Amint kezdetét veszi a hüvelyképződés, jelentősen csökken a csillagfürt fehérjetartalma. (A „Krolikovodsztvo i zverovodsztvo“ nyomán)
