Szabad Földműves, 1977. január-június (28. évfolyam, 1-25. szám)

1977-04-30 / 17. szám

1977. április 90. SZABAD F0T.DMÜVES_____ 5 Kalandvágyó Ilona pünkösdi királysága Asztalán színes lényképek. Azokat nézegeti olykor Ilona, aki négy esz­tendőt eltékozolt, fiatalon az életéből. A ..csodás“ Nyugaton, ahonnét sok keserűség, csalódás átélése atán viga­szaiért. — A postás volt itt. Levelet hozott a járásbíróságtól. — Mit akarnak tőlem? Hiszen sen­kit sem bántottam. — De a gyerek! Kislányom. A gye­rek miatt hivatnak, ügy gondolom. Cgybizony. A gyerek miatt hivatták. A gyereke miatt, aki már több éve a CSALÁDI H or gyermekotthon lakója. Senki sem fi­zette a csekély költséget. Miért? Mert a gyerek anyukája kalandra vágyott. Két nappal később bekopogtatott • járásbíróság egyik irodájába. Nyílt as ajtó. Hellyel kínálták. Leült. Cigaret­tára gyújtott, majd beszélni kezdett: —Sikeresen érettségiztem a gim­náziumban. Aztán nem találtam sehol a helyemet. Elindultam a nagyvilág­ba. Azzal az elképzeléssel, hogy majd boldog leszek. Mi volt a cél? Egyene­sen New York. Ezt a célomat elér­tem. Mivel angolul nem beszéltem. pénzem sem volt. Munkalehetőséget kerestem. S találtam. Egy vendéglő­ben felvettek mosogatólánynak. Reg­gel hattól éjfél után egy óráig dol­goztam. De nemegyszer még azután is: ciDŐpucolást, s máseftélét vállal­tam, hogy több pénzhez jussak. Köz­ben igyekeztem elsajátítani az angol nyelvet. Amikor már beszéltem ezt a furcsa nyelvet, a férfiak is kacsint­gattak rám: pincérek, munkások, stb. Válogathattam volna, de tudtam, hogy bennem csak a nőt látják. Egy szeren­csétlen nőt, aki pénzért oda dobja magát... Nem, ezt nem akartam. Vártam. Az igazira, akit szeretni tud­nék ... Nagyot szív a cigarettájából, kerek, majd ovális köröket fúj a füstből, majd folytatja: — Ez a nap is eljött. Megismerked­tem egy cseh fiúval — JlHvel. Feljött a lakásomra. Mindjárt az első este szerelmet vallott. Azt mondta: gyö­nyörű vagyok, fis elnevezett „Fekete Macskának“. Neki sok jóbarátja volt, s így ahová csak mentem, mindenütt ezen a néven neveztek. Megszoktam. Eleinte még tetszett is. Az udvarlóm Prágában végzett főiskolán. Munkás­ként dolgozott New York-ban. Nehe­zet és sokat dolgoztunk. Ajánlatot tett: házasodjunk össze. Nem voltam ellene. Szép, magas fiú volt. Világos­kék szeme ragyogott. Bejártuk az Egyesült Államok számos nagyobb vá­rosát. Boldog voltam. Mit mondott Jirí? Sokat kall dol­goznunk, hogy meggazdagodjunk. Am. a meggazdagodás csak álomkép volt. Éjjel-nappal dolgoztunk. Fizetésünk egyharmadét a lakbérre költöttük. Ilona elmondta, mily sokai gürcöl­tek. amfg nagynehezn összespóroltak, kelten valamit. — Te, kis Fekete Macskám! — ör­vendezett a férjem. — Van már ezer dollárunk. Hazamegyünk. Beleegyez­tem. Mi volt a feltétel? Először men­jek én. majd ő jön utánam. Pénzt is küld... A múlt év szeptemberében jöttem haza. A férjemtől egy sor Írást, se pénzt nem kaptam. MosL se férjem, se pénzem. Boldogtalan va­gyok. Csupán ábrándot kergettem. A Nyugat kulisszái mögött találkoztam a sötét, kegyetlen, embertelen való­sággal. Még a saját férjem sem volt hozzám őszinte. A járásbíróságon megírták a jegy­zőkönyvet, mely szerint a fiataiasz­­szony több évi gyermektartási költsé­gét keli részletekben fizetnie. Nyolc­éves a fia. A múlt év szeptembere óta nem volt munkaviszonyban. De, mint Ilona kijelentette: nagyon szeret utazni. Ezt a kedvtelését bőven kielé­gítheti ezentúl. A galántai járás egyik községéből naponta utazgathat brati­­slavai munkahelyére, s vissza. Merthát, dologtalanul a szociális­­musban sem terem senki számára babér. Még a közel harminc éves fia­talasszony száméra sem, akit jécskén megtört a sors, Amerikában. A korá­nál idősebbnek kinéző Ilona kaland­vágyát — amely olyannyira fűtötte —, a négy év alatt kielégíthette. A cso­dás Nyugat ebben nagyon is kezére játszott... Krajcsovics Ferdinánd Zengj, szárnyalj, te legszebb dalunk, ma a munkáról dalolunk... Foto: nkl ÚTTÖRŐHÍRADÓ • KI .MIT TUD? A Dvory nad Žitavou-1 (udvardl) Kilencéves Alapiskola József Attila píonírszervezetének munkája sokrétű és eredményes. A leg­utóbbi „KI, mit tud?“ vetélkedőnek például 165 szereplője volt. Hat kate­­góriában versenyeztek, mérték össze tudásukat. Kik lettek a győztesek? Versmondásban juhász Katalin; hangszerszőló­­han Bajka у Erika; táncdaléneklésben Pataky Adrlanna; népdaléneklésben Kiss Judit; népitáncban a 6.; társastáncban a 8. b. és a modern táncban я 9. osztály. A közönség diját Pataky Adrianna, hatodik osztályos tanuló ér­demelte ki. Az egyes kategóriák győztesei az iskolai pionírszervezettől értékes juta­lomtárgyakat kaptak kitűnő szereplésükért, teljesítményükért. • JÁRÁSI SEREGSZEMLE. A „32 év, szabad hazában“ jelsző Jegyében tartották meg a nitrai járás gyermek-énekkarainak seregszemléjét, a város népművelési központjának nagytermében. Kilenc énekkar vetélkedett. A zsűri, melynek élén Urbanec Bartalomej, szlovák zeneszerző állt, első dijat nem ítélt, a második díjat s egyben az ezüstkoszorús minősítést a Zlaté Moravce-i. a BranC-1 (berencsl) és a Nitra—Zobor-i alapiskola énekkara kapta. A bronz-koszorút öt Iskola énekkara szerezte meg, köztük a jelened (gímesi), valamint a pohranicei (pogrányi) iskola énekkara. Ez a járási seregszemle is azt bizonyította, hogy a nitrai járásban jő úton halad az ifjúsági kőrusmozgalom. Lőrinc* L. • Oj FALlOjSÄGOK. A štúrovol KAI minden osztálya kapott új faliújsá­got. A három részre tagolt faliújságon egyszerre háromféle Időszerű do­logról, eseményről tájékoztathatnak. A folyosókon levő faliújságokon kap­nak helyet a legsikeresebb rajzok. Ez az új megoldás hozzájárul a tanulók rajzkészségének tökéletesítéséhez, a művészi igényesség fokozáséhoz. Molnár Ferenc, tanuló, Štúrovo—Nána \ _________ Májusi reggel Bfbor záeilót ezűtt a hajnal, ünneplőben <11 a* utca. Kinyílott a tulipán le mfijus első virradt újra. Galambsereg égre röppen. Kfvánctian csillog a nap, aranyporként esttálgatja szerteszét a zugarakat. Zeneszóra felvonulnak, esép torjában kicsik, nagyok. Szüleim le Itt lépkednek, rájuk nagyon büasko vagyok. Szorgalmukból hajt levelet, országunknak rózsafája, a májusok büszke pfrja. virágokat csókol rája. NÉMET MARTA m X i tt c kelte nyugta kelte nyugta 6. p. 6. p. 6. p. 6. p. Május 2 Hétfő ZSIGMOND ŽIGMUND 4.26 18.57 17.46 3.45 Május 3 Kedd IRMA GALINA 4.25 18.58 19.03 4.23 Május 4 Szerda FLORIAN FLORIAN 4.23 19.00 20.18 5.06 Május 5 Csütörtök A cseh nép leik. Povst. desk, fudu 4.22 19.01 21.26 5.56 Május в Péntek FRIDA HERMINA 4.20 19.02 22.27 0.53 Május 7 Szombat GIZELLA MONIKA 4.19 19.04 23.17 7.58 Május 8 Vasárnap MIHÁLY INGRID 4.17 19.05 23.59 9.05-Milyen a szeretetre méltó férfi ? Erre volt kíváncsi egy nyugati lap, s olvasói körében széles körű véle­ménykutatást indított. A beérkezett válaszok alapján így foglalták össze a szeretetre méltó férfi legjellemzőbb sajátosságait: 1. A jő külső kétségtelenül előny. A nők ma már nem annyira a film­sztár szépségű férfiakhoz vonzódnak, hanem inkább az „érdekesség“, vagy a „férfias“ külső van hatással rájuk. 2. Fontos tényező, hogy a férfit érdekelje feleségének és gyermekeinek élete; családját partnernek, barátoknak és szövetségeseknek tekintse, egy­szóval erejét, energiáját, érdeklődését ne csak a munkának szentelje. 3. A szeretetre méltó férfi tisztában van azzal, hogy felesége bonyolult egyéniség, akinek szexuális igényei, érzelmei és reagálásai általános érzel­meitől, jólététől és hangulatától függnek. 4. Az ilyen férfi örül, hogy tanulhat és taníthat, s mindig találékony és adakozó a szeretetben. A bensőséges viszony és a boldogság fontosabb számára, mint saját büszkesége, ezért türelmes is. Nem fél kimondani, hogy „szeretlek“, nem fél érzelmei kimutatásától. 5. Tud és hajlandó döntéseket hozni, de feleségét Is bevonja a családi életet érintő problémák megoldásába. Őszintén megmondja amit gondol és haragtartás nélkül megoldja a problémákat, őszinteségével biztosítja, hogy a családi kapcsolatok nyíltak legyenek. Hajlandó megbocsátani és felejteni. 6. Feleségét teljes értékű, egész embernek tekinti, nagyra értékeli a ház­tartás vezetésének nehéz feladatát is, és tudja, hogy a gyermeknevelés nagyon fontos, sokszor emberfeletti feladat. 7. A szeretetra-méltó férfi megtanulja, hogyan lehet hatni a nők érzel­meire. Az ilyen férfi megérzi, ha valami nincs rendben, és rá tudja venni feleségét, hogy beszéljen a problémákról. Ha a feleség beteg, az ilyen férj nem érzi magét elhagyatottnak, s elég érett ahhoz, hogy segíteni tudjon. 8. Nem ö a „mama kedvence“. Bármennyire is szereti szüleit, testvéreit, számára mindig felesége és családja az első. 9. Azért házasodik meg, mert szereti a feleségét, nem pedig azért, hogy csak háztartási alkalmazottja és sexuális partnere legyen. Vigyáz egészsé­gére, nem dohányzik és iszik mértéktelenül, hogy gyermekeit fel tudja nevelni. 10. A valóban szeretetre méltó férfi tudja, hogy a házasságkötés a kap­csolat kezdetét Jelenti, s éppen ezért az érzelmek elmélyítésére és foko­zására törekszik. Mi a magunk részéről csak azt szeretnénk tudni, vagy egyáltalán liven férfi? IERESZTREJTVÍKY VÍZSZINTES: 1. A rejtvény első ré sze (zárt betűk: U, S,T, N, ő). 10......... Ferenc, magyar író. 11. Energia. 12. Női becenév. 13. Férje. 18. Nem egészen matt. 17. Tiltószó. 18. Fél tucat. 19 Víziállat. 21. Var runk vele. 22. Élet. 24. Negatív válasz. 25. Hamis. 27. Tan­tál vegyjele. 28. A- zonosok. 29. A múlt idő jele. 30. Tiltó szócska. 32. Hár más találat a lottó­ban. 35. Egyforma magánhangzók. 36. Vegyjele Pl. 38 Mindenféle ócska­ság. 39. Termést betakarít. 40. Düle­­dező épület. 41. Lí­rai költemény. 42 Tudom szlovákul. 44. Iratban vanl 46 Időhatározö név utó.. 48. Ész betűi. 49. Valódi. 51. idő­jelző. 53. Király olaszul. 54. Egy angolul. 55. Korszak. 57. Tagadásban van! 58. Anglia része. 59. Trombitahang. 60. Rangjelző szócs­ka. 62. Ékezettel kaszáló. 64. Ünnepi lakoma. 65. Orrvége. 66. Nem megy el. FÜGGŐLEGES: 1. Tenger szlovákul. 2. Eladási értéke. 3. Én németüL 4. Eset közepe. 5. A munka és az ener­gia egysége. 6. Fegyverét használja. 7. ö németül. 8. Angol férfinév fon. 9. Állam franciául. 10. A rejtvény második része (zárt betűk: К, К, E. E. T, E). 14. Keresgél. 15. Hiány. 18. Szlovákia magyar képes hetilap. 29. Albán pénzegység. 23. A rejtvény har­madik része. 26. Talál. 29. Növényi ital. 31: Erkölcs latinul. 33. Igekötő 34. Szomszédos betűk az ábécében 35. A szerelmi költészet múzsája. 37. Magyar Optikai Művek. 39. Artaml illeték. 43. Zamatja. 44. Beszédrész. 45. Nem ezé. 47. Asszony lesz belőle. 49. Sűrű pamutvászon. 50. Pusztítom. 52. Üdülőhely a Velencei-tó mellett. 54. Tehát latinul (ford.). 56. Oda. 61. Előd. 63. Tett vége. 65. Egyiptomi napisten. Beküldendő a vízszintes 1., függő­leges 10. és 23. számú sorok megfej­tése. MEGFEJTÉS — NYERTESEK Lapunk 14. számában közölt ke­resztrejtvény helyes megfejtése: Emel­jük a szolgáltatások színvonalát! Könyvet nyertek: Szálát István. Ko­lárovo (Gúta), Kucman Géza, Nové Zámky (Érsekújvár), Gemer Ferenc, Selany (Szelény). I

Next

/
Oldalképek
Tartalom