Szabad Földműves, 1977. január-június (28. évfolyam, 1-25. szám)

1977-04-30 / 17. szám

SZABAD FOLDMCVES

1977. április 30.

10

j^4\V\\\\\\\\\\\\\\\VVV\\\\\\\\\\\\\\\\\V\\\\\\\\\\\\\\\\\\^^^

„Tenni, tenni kell“

Böhm József hetvenegy éves. Félévszázada kultürmunkás. Ott volt már a CSEMADOK želovcei (zsélyi) színjítszócsoportjának bölcsőjénél Is, azóta — ötven éve — dramaturgja, rendezője, díszlettervezője, áldozatkész szervezője.

Amikor megtudtam, hogy már 1946—47-ben a zsélyiek magyarnyelven adták elő a Revizort, rendkívül meplepett. Nem a gazdag múlt, — a jelen.

Miért?

Több oknál fogva: köztudott, hogy a színjátszócsoport jelenlegi tagjai, magyar nemzetiségűek, de szinte kivétel nélkül valamennyien szlovák tannyelvű iskolába járnak. Elhiszem hát, hogy a íendezőnek komoly gondot okoz a szfep színpadi beszéd, hiszen úgyszólván meg kell tanítani e szereplőket magyarul. Az öt évtizedes gazdag múltra visszatekintő magyar nyelvű színjátszás utánpótlás nélkül pár éven belül a múltba veszhet, lassan feledésbe merül. Ez olyan, mintha egy apránként verejtékkel, gürcöléssel megépített ház, üresen, élettelenül tátongana. Egy ideig ...

Nagy gondot okoz a lakosság, a közönség paszszivitása is. A kulturális rendezvényeken való részvétel bizony nem éppen dicséretre méltó. Ez azt hiszem általános probléma, nemcsak Böhm Józsefnek okoz bosszúságot. Teljes felelősséggé’ állíthatom, hogy falvaink túlnyomó részben közelről sem éri el a kulturális tevékenység azt a szintet, melyet szocialista társadalmunk jelenlegi helyzete követelne. Lehet, hogy az anyagiakban bővelkedünk, viszont kétségtelen, hogy a művelő désből sosem elég. Nagyon kevés olyan község akad, — tisztelet a kivételnek — ahol a hivatásos népművelők, lelkes amatőrök egy-gy kulturális rendezvény alkalmával ne bosszankodnának a kevés néző, a lakosság érdektelensége miatt. Zsélyben is hasonló a helyzet. Bár feltétlenül kedvező Jel, hogy a színjátszócsoport frissen betanult előadását népes közönség tekintette meg. Lovicsek Béla: Ezüstlakodalom című drámáját adták elő.

Nem hiába esett szó a fentiekben általános hiányosságokról. A rendező szerint a felsorolt hibák rendkívül károsan befolyásolhatják a csoport jövőjét. Sokan talán meg sem értik, hogy létkérdésről van szó. Az idén ugyan még bemutatkozott három újonc fiatal, de mi lesz a következő években? Böhm Józsefet idézem: „Senki semmit nem akar csinálni a küszöbén kívül. Lusták kimozdulni az emberek. Néha még közérdekű gyűlésekre sem jönnek össze. Sok a pénz... A fiatalok szombatonként hárman-négyen felkerekednek, be az autóba, aztán nyomós a környező falvakba, városokba. Ott — ügymond — mozgalmasabb az élet“. Ismerős nehézségek. Ezt a véleményt bárki megerősithetl a községben.

Térjünk azonban át a játékra. Megkérdeztem a rendezőt, miért éppen Lovicsek drámát, és az Ezüstlakodalmat választotta?

— Darabválasztásnál minden lényeges szakmai szempontot figyelembe véve, elsősorban a színmű mondanivalója érdekelt. A szerző, drámájában úgy

érzem teljesen tipikus, mai problémát tár a közönség elé. A szellemi és anyagi nehézségekkel küzdő emberek megrázó, ám figyelmeztető konfliktusait, gyengék meghasonulását, az „erősek“ kitartását, győzelmét. Mi nemcsak szórakoztatni szeretnénk a közönséget, de inteni, nevelni is.

Meggyőződésem, hogy a csehszlovákiai magyar drámaírókat is népszerűsíteni kell. Tehát játszani a műveiket. Többek között azért is esett a választás Lovicsek Béla színművére.

— Ez a dráma '— mint már említette is — komoly kérdésekkel foglalkozik. — Nem befolyásolja a sikert a komolyság?

— Sajnos, sok amatőr színjátszócsoport rendezője, tagjai inkább vígjátékot tűznek műsorra, gondolván: elég az emberek gondja, ne terheljük még ml is őket. Olyan kell, amin „röhög“ a közönség. Nos, ez szerintem helytelen vélemény. Azl vallom, hogy vígjátékot, bohózatot vagy komoly drámát egyforma igényességgel kell előadni. Az előadás színvonalától függ elsősorban, oda figyel-e a közönség. Komolyabb fajsúlyú drámákat is műsorra kell tűzni, hiszen nemcsak bál, szórakozás az élet.

— Egy látszatra különálló, ám lényeges kérdés: miért rendez?

— Azt hiszem felesleges a hosszas magyarázkodás. Egyszerűen: a szívemhez nőtt. Komoly jelentőséget tulajdonítok a színjátszásnak.

— Mégpedig?

— Annak ellenére, hogy az előbbiekben nehezteltem a közönségre, az emberekre, nem viselik eléggé szívükön a kulturális tevékenységet, a művelődést, merem állítani, hogy a játék mégis csak vonzza az embereket. Én a jelenlegi falusi művelődés fő hajtóerejét a műkedvelő színjátszó csoportokban látom.

— Essen a szereplőkről is pár szó.

— Mint említettem, eleinte sok nehézséget okozott a kiejtés, a színpadi beszéd. Az olvasópróbákon egyeseket szinte meg kellett tanítani magyarul. Többen palóc nyelvjárásban beszéltek, egyesekre nagy hatással van, hogy az Iskolában vagy a munkahelyükön szlovák nyelvközegben élnek, dolgoznak. Végül Is a bemutató előadásra úgy érzem sikerült összehozni elképzeléseink jó részét. A szereplők: Kajtor Tibor mérnök, Obertin Ica, Gáli Lajos, Schmidt Danica, Bányai Hilda, Kissimon István, Kopcsik Zsuzsa, kivétel nélkül tudásuk legjavát adták.

— Mit terveznek, milyenek az elképzeléseik a

jövővel kapcsolatban?

— Először is ezt a drámát szeretnénk előadnt az idén a környező községekben, sőt nagyon örülnénk, ha résztvehetnénk a Jókat Napokon. Am ez még nyitott kérdés. A Jövőre nézve azonban konkrétan nem mondhatok semmit. Nem vagyok benne biztos, hogy ezek a lelkes szereplők vállalják-e a játékot a továbbiakban is? Ha netán "szükséges, lesz-e utódom?

Találkozásunk óta gyorsan elszaladt egy-két nap. Megvallom, most, ahogy felidéztem beszélgetésünket, előbukkant a kérdés: honnét ez a lelkesedés? Hiszen Böhm József sokrétű, társadalmi jelentőségű tevékenysége mellett komolyan, magasszinten régészkedik is... Talán már Itt érzem a választ a toll hegyén, csak nem tudom formába önteni.. Talán érezni, „tenni, tenni kell".

Berak László

1

GOETHE:

Májusi dal

A természet mint fénylik feléd! Villog a napfényt Nevet a réti

Fényed megáldje a friss mezőt s a földet elönti szirom-ködöd.

Már minden ágból kitört a rügy, minden bokorból ezernyi fütty;

0 lány, leányka, szeretlek én!

S te hogy szeretsz! Hogy villansz felérni

s árad a szívből öröm, gyönyör.

6, kedv, vidámság, á napi 0 földi

Mint dalt a pacsirta s hajnalt szeret, mint nyíló rózsa üde szelet.

6 szereleml te csupa arany hajnali felhőm ntt magasan!

vérem füzével úgy vágylak én, ki ifjúságot öntesz belém.

s új dalra, táncra kedvet adsz.

Szeress örökre s boldog maradsz.

Hajnal Gábor fordítása.

természet újból magára maradt volna: sehol egy lélek. Minden csendes és kihalt.

Ám ez a csönd s ez a kihaltság csak látszólagos. Bár nyoma sincs most ábrándozóknak, kik a parkok mélyén s a mély parkokon teljesen belefeledkeznek békés élményeikbe — vannak mások, kik az eget, a földet s a néma vizeket őrzik. Effel is ott állnak a munkapadok mellett, hadianyagot szállítanak a zajtalanul gördülő teherautókon, az első vonalban jekilsznek, őrséget állnak, s az ellenséget kémlelik, vagy hajókon, légvédelmi állásokban őrködnek, s éppúgy dolgoznak ezen a fehér éjszakán is, mint fényes nappal. Ugyanaz a fegyelem, ugyanaz a megfeszített munka az egész városban — és ugyanaz a szépség, melyet még a háború sem tudott elpusztítani, bármennyire igyekszik is immár második esztendeje.

Ha ezen a költészettel teli éjszakán végig akartok suhanni e varázslatos öblön, szánjatok gyorsnaszádra. Természetesen nem puszta szórakozásból indultok útnak: dolgotok van, ám útközben legelőször is gondoltatok vissza a régi békeidőkre. Köröttetek a csodálatos színekben pompázó csendes víz. A távolban jobbra a vá ros, könnyen felismerhető a tiszta le vegőben. Az Izsák Székesegyház sziluettje is egész jól látszik a partvonal felett. Bal kéz felől Kronstadt jellegzetes körvonalai bontakoznak ki: árbócok, kémények, hunyorgó fényjelek. Előttetek köhajltásnyira a déli part keskeny zöld sávja.

Emlékszem, hogy tértem vissza egy ilyen éjszakán Leningrádba. A gőzhajó Londonból jött: oxfordi egyetemistákat és amerikai professzorokat hozott, kik most jártak először Orosz országban. Rajtuk kívül még más külföldiek is érkeztek. Valamennyien ott tolongtak a fedélzeten, s le nem vet ték a szemüket a kibontakozó pano

rámáról. A gőzhajó mintha tarka kris

tályokon siklott volna be a csodálatos színek káprázatos forgatóba: egy óriás kagylóba, mely a gyöngyház minden színében csillogott. Percről percre változtak ezek a színek, s gazdagságuk szinte ktmeríthetetlennek látszott.

Mindenki hallgatott, csupán egy amerikai hölgy titkárnője kopogott rendületlenül az írógépén, s ez az egyébként jelentéktelen zörej valósággal beledübörgött a bűvös cendbe.

— Ugyan, hagyja már abba! — szólt rá titkárnőjére az amerikai hölgy. — Hogy tehet ilyet? Tekintsen Inkább körül. Alig hiszem, hogy látott már ennél szebbet életében.

S miközben az öböl csillogó-vlllogó víztükrén suhantok tova, egyre nyomasztóbbá válik minden körülöttetek. Ott, ahol a város fekszik, tűzklgyó tekereg, s óriás háromszög alakban befutja az egész partot. A sarok felöl és középről vörös meg aranyszínű fonalak kúsznak a város fölé az égre, és a fénylő csillagok szomszédságá ban csöpp tüzes meteorok tűnnek fel s hullanak szét a magasban. Tompa morajlás hallatszik. Légitámadás. A német légi kalózok a város fölé igyekeznek. Odalent a parton, hol eddig síri csend honolt, lángok csapnak fel, s ide hallatszik a szirénák hátborzon gató, szaggatott vifjongása. A légitámadással egytdőben az ellenséges tü zérség is lőni kezdi Lentngrádot. S most, mintegy nagyot sóhajtva, megelevenedik a túlsó part is. Agyúink tüzelnek az öblön keresztül hogy elnémítsák az ellenség ütegeit. A finn partok felől morajlás hallatszik, mely hirtelen szörnyű dübörgés be csap át: ég-föld beleremeg. Van ebben az új hangban valami megren dítö: megszólaltak az erödeink.

Egy csapásra vége szakad a csend nek, s többé már nem kihalt a város. Nagyszabású, komor színjáték kezdő dlk: mintha az ég és a víz valamenynyi csillaga, kristálya súlyos, süvítő sztlánkok alakjában, íöld tajtékot verve zuhanna alá. Leningrád s mindkét part ágyúdörgéstöl hangos. Aknasivítás. zúgás, fütyülés tölti be a levegőt, fehér, vörös, zöld rakéták röp pennek jel innen is, onnan is, s fürge

A jövő reménységei még apjuk nyakában, „lovagolva“ gyönyörködnek a színpompás májusi felvonulásban. Foto: —Ц—

NY. SZ. TYIHONOV:

Csodaszép, ünnepélyes fehér éjszaka borul Lenlngrádra. A Néva torkolatánál fekvő szigetek dús zöldjétől az akna- s gránáttűz perzselte ligetekig az első vonalban, a Nyári Kert vén tölgyeitől, melyek közt azt éjszaka bűvös csendje honol, a folyóparti bozótig, s a városon túl, hol gránátok robbannak és felderítőink betörnek a német fedezékekbe — mindenütt ott vtbrál a fehér éjszakák különös fénye, s ott bújócskázlk a fák közt a hajnal vérpiros csíkja, s hol halványabban, hol erősebben csillan meg

az öböl vizében. A mozdulatlan víz visszatükrözi a rakpart házsorait, s a hidak szinte súlytalanul lebegnek a széles víztükör felett. A karcsú tornyok csúcsai az égbe fúródnak, s a nyílegyenes utcák szembeszökő mó dón hirdetik, milyen hatalmas ez a város. Hosszú-hosszú kilométereken keresztül mást se látni, mint áttetszőén könnyű épületeket és a kertek halványzöldjét. S a városokon túl is ugyanilyen éjszaka borul a mocsaras tőzegtelepek, a tavak s a fiatal fenyveserdök fölé. Ügy tetszik, mintha a

motorcsónakok cikáznak ide-oda. A vízre füstfüggöny terül: mögüle hajók körvonalai bontakoznak ki, mintha most bukkantak volna elő a kődből, — az imént még nem voltak itt, nem látták őket.

A csendes éj varázsa szertefoszlott. Az ellenséges part felöl szörnyű robbanás hallatszik, és az erdő felett iszonyú láng vet lobot, s csap fel sisteregve az égig. Odafenn repülőgépek húznak el. A mieink vagy ellenséges gépek — lehetetlen megállapítani. zúgy, morajlik minden, mindkét part tűz alatt van, közel s távol egyaránt lövöldöznek, a legkülönbözőbb ágyúk döreje száll a víz felett. A magasban géppuskák kerepelnek. Légi csata. E pillanatban, mint hatalmas tulipánok, világító rakéták ereszkednek alá az égből, és sárgásfehér, éles fényükkel beragyogják az öblöt. Egyre több van belőlük. KI tudja, honnan kerültek ide. Egy részüket a ml katonáink lőtték ki, a többit az ellenség — már minden összekeveredett. Nem nehéz kitalálni, hogy egyidejűleg a legkülönfélébb hadműveletek folynak, melyeknek, valószínűleg, semmi közük egymáshoz. Hajók suhannak el, motorcsónakok száguldanak tova, a füstfüggöny cafatokra szakad, s a becsapódó lövedékek nyomán toronymagasra szökik a víz. Leningrád mintha egy soha nem látott ünnepi kivilágítás jényözönében fürdene.

Odabent, a város szívében nyoma sincs e megszokott kép utánozhatatlan szépségének. De itt tisztán látható, mint izzik a haragtól és a gyűlölettől az egész város. Egyre fényesebben lobban fel idegeink torkolattüze, egyre gyakrabban keresztezik egymást a nyomjelző lövedékek, s az ágyúzás mind hevesebbé válik. Leningrád: akár egy működő vulkán.

Akármilyen komor legyen is a látvány, mely szemetek elé tárul, azt hiszem, abban megegyezhetünk: ritka művész az* a festő, ki híven megfesti a látottakat: az éjszakai csata színpompáját, a vizet, a földet, az égből tot, a leningrádiakat, a város hű fiait, Leningrád védőit. Annak a városnak л fiait, mely a lövőt üdvözölve emlékszik vissza dicső múltjára. Leningrád kétszáznegyven esztendős.