Szabad Földműves, 1977. január-június (28. évfolyam, 1-25. szám)
1977-04-30 / 17. szám
Értékes felajánlások A Nagy Októberi Szocialista Forradalom közel go 60. évfordulóját járásunk egyre több üzemében vállalatában köszöntik értékes vállalásokkal. Л Calovoi (megyeri) Nagyhizlalda nemzeti vállalat dolgozói például vállalást tettek a növénytermesz tési és az állattenyésztési termelés további nőve lésére. Az állattenyésztésben a tervezett 7 millió 900 ezer liternyi tejtermelést 100 ezer literrel, a hízósertések felhízását 600 mázsával, a malacéivá lasztást 2000 darabbal túlszárnyalják. A növény termesztésben a búzatermés tervét 3BO0 mázsával a kukoricáét 1740 mázsával, a szőlőét 600 mázsával növelik. Ezen kivül nem feledkeznek meg a villanyárammal, az üzemanyaggal és a pótalkatrészekkel való takarékosságról sem. fgy vállalásuk összértéke meghaladja a 3 millió 345 ezer koronát. Hasonló értékes felajánlásokkal köszöntik a történelmi jelentőségé évfordulót a Várkonyi Efsz szocialista munkabrigádjai is. A gépesítő kollektíva két újítási javaslatot valósít meg. mellyel 10 ezer koronát takarítanak meg, a falu- és kürnyezetszépítésben pedig 500 órát dől goznak le társadalmi munkában. A tejtermelés szakaszán tevékenykedők vállalták, hogy a tervezett 3300 literes fejési átlagot túlszárnyalják és legalább 200 korona értékben adnak több tejet a piacra. A szarvasmarha-hizlalás szakaszán pedig 20 ezer korona értékben termelnek ki több húst a tervezettnél. Az építkezési szocialista mun kabrigád 40 ezer koronát takarít meg és 400 órát dolgoz le a köz ségfejlesztésben. KrascsenicsGéze .SZAVAD rtfeDM0WS, 1977. Iprflf* SB. Tevékeny asszonyok Az ember nem gondolná, hogy egy alig háromszáz lelket számláló kisközségben, mint amilyen Bátorová (Bátorfalu) is, a Nöszövetség helyi szervezete meglepően gazdag tevékenységet fejt ki. Horváth Istvánné az alapszervezet elnöke azonban készségesen tájékoztat a bátorfalusi asszonyok munkájáról: A több mint ötven embert tömörítő szervezetünk menyecskekórusát nemcsak itthon, s a szomszédos falvakban ismerik, hiszen nem egy járási méretű rendezvényen, népdalversenyen aratott kiemelkedő sikert. Ezekről a lelkes daloló asszonyokról azt is el kell mondani, hogy a polgári ügyek testületének rendezvényein is rendszeresen szerepelnek. Ezen kívül évente két alkalommal készítünk kabarémüsort. Asszonyaink a társadalmi munkából is kiveszik részüket. Nemcsak a faluszépítésben, de a mezőgazdasági csúcsmunkák idején is számítani lehet rájuk. A téli hónapokban tollfosztással tölt jiik az estéket. A fosztott tollat immár hagyományosan a T a j n á i Gyermekotthon részére küldjük, mellyel baráti kapcsolatot tartunk fenn. Legutóbb több mint tíz kilogramm tollat küldtünk a gyermekotthon lakóinak. Horváth Istvánnéról — bár szerényen eltitkolta — szükséges tudni, hogy az ő nevéhez fűződik a szervezet megalapítása s a menyecskekórus létrehozásában is oroszlánrészt vállalt. Bodzsár Gyula Zengj, szárnyeli legszebb dalunk' A műkedvelő művészeti mozgalom keretén belül a minap Stúrovoban (Párkányban) rendezték meg a Nové Zámky-1 (érsekűjvárl) járás legjobb diák-énekkarainak versenyét. A magyar tannyelvű alapfokú kilencéves iskolák versenyén fellépő kilenc énekkar — Strekov (Kürt), Beüeftov (Besenyő), Salka, Svodín (Szőgyén), Párkány, Dvory nad Žitavou (Udvard), Tvrdoiovce (Tardoskedd), Érsekújvár, Kamenín (Kéménd) — jő felkészültségről tett tanúbizonyságot. Az Ag Tibor vezette zsűri a verseny befejeztével kiértékelte az egyes énekkarok teljesítményét. A legjobb teljesítményt a kürti énekkar nyújtotta. Az énekkar vezetői Szombat Károly és Kovács János pedagógusok. A második helyre a Lengyelfalussy Miklós vezette párkányi énekkar került. A harmadik helyet a besenyőiek szerezték meg. Az énekkari seregszemle ékesen bizonyította a járás énekkarainak egyenletes fejlődését. A képen a kürti énekkar látható, Kovács János pedagógussal az élen. Lörincz L. SZISZ évzáró A RIMAVSKÁ SOBOTA-I (rimaszombati) Mezőgazdasági Műszaki Középiskola SZISZ alapszervezete megtartotta évzáró taggyűlését Az iskola életéről és munkájáról Kudlicska József számolt be. A szervezet munkája igen sokoldalú, politikai, kulturális és sporttevékenység. Megjavult a szövetségen belüli munka, kulturális rendezvényeken és a társadalmi munkában is bizonyítják rátermett ségüket a szervezet tagjai. Lelkesen dolgoznak a mezőgazdasági öze mekben, tevékenyen bekapcsolódnak a választási programba. A SZISZ vezetősége sokoldalú támogatást kap az iskola igazgatóságátöl, tanároktól, a pártcsoport tagjaitól, hiszen a szervezetnek egynéhány fiatal tanár is tagja. A Rimaszombati Műszaki Mezőgazdasági Középiskola már évek óta szoros baráti kapcsolatot tart fenn a mohácsi. Nová Kachovka-i és České Budöjovice-i mezőgazdasági középiskolákkal. Igen .gyümölcsözően fejlődik a kachovkai komszomoiistákkal fenntartott barát ság és egyre bővül a csehországi és a magyar fiatalokhoz fűződő kapcsolat. Az ifjúsági szervezet életéről és munkájáról a nyári hóna pókban, vakáció alatt érkeznek a legérdekesebb hírek. A közelmúltban az iskola tanulói a mohácsi diákokat látták vendégül. A kölcsönös vendégeskedés, a mezőgazdasági gyakorlatok cseréjén a testvéri országok megismerésén alapszik. Az évzáró közgyűlés minden szervezet életében jelentős esemény, Az elhangzott beszámoló eredményekben gazdag év után tett pontot Diákokról lévén szó, természetes, hogy elsőrendű kötelességük a tanulás volt. A SZISZ II. kongresszusa, valamint a NOSZF 60. évfordulója tiszteletére új szocialista felajánlásokat tettek ax MMKI tanulói. Hrivány György Értékelték A Vefký Krtt*-1 (nagykürtösi) járásban egyre szélesebb körű tevékenységet fejt ki a polgári ügyek testületé. A Testületek Szlovákiai Tanácsa tavaly hirdetett versenyt a CSKP megalakulásának 55., valamint a NOSZF 60. évfordulója tiszteletére. A közelmúltban értékelték ki a verseny első részét. Az I. kategóriában a zívadai és Horná Štrechova-i (felsősztregovai), a II. kategóriában Dolné Strhára i és Veľká Čalomia-i (nagycsalomiai) testületek bizonyultak a legeredményesebbnek. A verseny második szakaszában remélhetőíegymég tevékenyebben kapcsolódnak be a testületek, hiszen küldetésük rendkívül fontos a szocialista embertípus formálásában. B. Gy. Építészeti ipariskola A LUČENEC! (losonci) Klement ßottwad Építészeti Ipariskola udvarán immár két éve lázas munka folyik. Építkeznek, bővítik az Iskolát. A Losonci Építővállalat gondozásában folyó munkákból az iskola tanulói Is bőven kiveszik részüket, hisz amint Setény Lajos mérnök elmondta, a kőművesmunkát teljes mértékben az iskola tanulói végezték el. Az épftővállalat munkásai csupán a belső szakmunkákat végzik. Az emeletes épölet elkészültével szaktanterméknek nyújt ,májď otthont. A másfél milliós költséggel készülő épületben hat szaktanterem és két szertár lesz. A munkálatokat ez év Végéig szeretnék befejezni. Az átadás után köztársaságunk egyetlen kétnyelvű építészeti ipariskolájában bevezetik az osztályok szakosítását. Tehát minden tantárgy részére külön tanterem áll majd rendelkezésre. Remélhetőleg kedvező hatással lesz ez a tanulmányi eredményekre is. Sólyom László Ritkaszép élmény, kevés hallgató A CSEMADOK Nové Zámky-i (érsekújvári) Honismereti klubja nemrégiben „Fúdd "el jó szél bánátimat“ címmel dalos estet rendezett. Az esten XVI. és XVII. századbeli, dalok, énekek hangzottak el Faragó Laura és Kecskés András előadásában. Faragó Laura csodás énekében, melyet Kecskés András kísért, különösen érezhető volt a hűbéri társadalmi rendszer jobbágyainak fájdalmas érzése, az embertelen kizsákmányolás hatása. Kár, hogy e ritka szép élményt nyújtó előadást kevesen hallgatták meg. H. L. Nem mindennapi író-olvasó találkozó A Nové Zámky-i (érsekújvári) járási Könyvtár és a CEMADOK helyi szervezete sikeres író-olvasó találkozót rendezett Tőzsér Arpád költő és Ordódy Katalin írónő részvételével. A találkozó színfoltja Dinnyés József budapesti fiatal zeneszerző fellépése volt, aki megzenésített verseket énekelt. Előadta többek között Tőzsér Árpád: Férfikor című költeményét Is. —ers— Foto: Saskó Jenő jól képzett szakemberek lesznek Politikai és állami szerveink egyre nagyobb jelentőséget tulajdotnftanak a szakemberképzésnek. S nem véletlenül, hiszen az egyre igényesebb termelési feladatok csak a szakmunkások tudásának rendszeres növelése útján teljesíthetők. Kiváncsiak voltunk, mit tettek a cél érdekében a Levicei Közüzemi Szolgáltatások járási Vállalatában. Kocsi Béla igazgatótól megtudtuk, hogy a vállalat tavaly 51 Ipa ri tanulónak tizenhat tanulmányi szakban való képzését biztosította saját erejéből. Tizenheten kezdték meg az első évtolyam látogatását, huszonhármán pedig záróvizsgát tettek. A vállalat vezetősége egyébként évente egyszer munkaruhával látja él az Ipari tanulókat, zenkívül 1 egésznapos étkezést és szállást biztosit számukra. Nagy súlyt helyeznek a fiatalok eszmei-politikai képzésére is. Valamennyi jelentős évfordulóról előadást biztosítanak számukra, s megemlékeznek a fontosabb politikai-társadalmi eseményekről. A vállalati szocialista munkaverseny keretében rendszeresen értékelik a tanulók tanulmányi előmenetelét és magaviseletét, s a legjobbakat értékes ajándékokkal jutalmazzák. A felsoroltakból kitűnik, hogy a vállalat mindent elkövet annak érdekében, hogy szakképzett munkások teljesítsék a jövö kitűzött tervfeladatait. —ág— Követésre méltó Ahhoz, hogy értékelni tudjuk a ma eredményeit, szükséges, hogy megismerjük a múltat. E gondolat jegyében nagyon érdekes és tanulságos műsoros estet rendezett a közelmúltban a Csilizköz Efsz Osszüzemi Pártbizottsága, a SZISZ Üzemi Bizottsága „Csilizköziek csiiizközteknek Csilizközről“ címmel. A műsort, mely a tájegység múltját, jelenét és jövőjét hivatott bemutatni Csilizradványon és Nyáradon adták elő. A műsor anyagát T á n c z o s Tibor, az üzemi pártbizottság elnöke dolgozta fel. О rendezte a műsort is. Tartalmas, gazdag jelenetekkel érzékeltették a fiatalok a múltat. Színre vitték például a csilizradványi pártalapszervezet alakuló gyűlését (1922-ben alakult elsőként a Csilizközben), a régen oly divatos „moringlevél“ megírásának mozzanatait, valamint a mezőgazdaság kollektivizálásának egy-egy mozzanatát. Tánczos elvtárs — aki egyébként behatóan foglalkozik Csilizköz múltjának, népszokásainak felkutatásával, tanulmányozásával — a község krónikájának megsárgult lapjait forgatva megállapította, hogy néhány évtizeddel ezelőtt Patas községben jellegzetes lakodalmas tánc volt divatban. Patas lakosainak visszaemlékezései alapján született aztán újjá a „Patasi lakodalmas“, amit a szövetkezet tánccsoportja mutatott ba nagy sikerrel. A műsor befejező részében e tájegység jelenéről, a Csilizközi Efsz eredményeiről, valamint a jövőt sejtető tervekről H a 1 é s z jános mérnök, a szövetkezet elnöke beszélt. A műsorban nagy sikerrel szerepelt a kuicsodi SZISZ, és a CSEMADOK-szervezetek közös kultúrcsoportja, valamint a csilizradványii AKI pionfrcsapata. Vörös György VESZÜNK RS—09 NDK gyártmányú traktort a hozzátartozó vonóeszközökkel, bármilyen állapotban, esetleg tartalékmotorral is. Cím: Pofnohospodárske odbytové a rozvojové združenie Spoločný poľnohospodársky podnik, Bratislava, Tolstého 7.