Szabad Földműves, 1977. január-június (28. évfolyam, 1-25. szám)
1977-04-02 / 13. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1977. április 1 10 ZS. NAGY LAJOS: Tavasz Szavadra már figyelnek rendőrei a csendnek. A város újra ébred, mert tündököl a térded. A visszaszálló fecskék bánatod megkeresték. Fölötted árnyak égnek s a homlokodhoz érnek. Magad vagy mint a tétlen fenyő a téli szélben. U. Körötted vad tavasz van virágsörényű vadkan. Tavaszi mezőknek zöld agyarai nőttek. Az erdőben zsiványok: elbujdosó virágok. 111. Lebegsz most forró fényben: tündér az én mesémben. Azt várom, hogy e pár dal bekerítsen varázzsal és szárnyaid leszegvén a tenyerembe essél. Akkor tán nőve nőttön a városi tetőkön úgy lépnék én ts által, mint tavaszi madárdal. Megj.: A költő, Isapur dalai című, közeljövőben megjelenő kötetéből r Ш. Csehszlovákiai magyar költők versei KULCSÁR FERENC: Önarckép hegyezett ceruzával \ A határon, már mindig a határon követik életem töltött fegyverek. Szökni, tudom, nem kell és nem lehet. Az élen, immár mindig pengeélen, hisz lángot vethet házam, életem. Itt jé, a megtartó éles éleken. Egy nosztalgikus Átjártam poklod, nagy harangok izzó reze folyt arcomon hát küldöm húsvéti hajlamom, nagypénteki küldetésem, kincses földbéli merülésem. Lengetem a hímzett tarsolyt évek hideg idejében, rozmáros arccal Idézem könyvecskéjét, dalocskáját — élmúlt múltamnak verses fáját. Jövök, aki régi rigmust felkarcolok tűzfalakra, hátha-hátha ráakadna tejút néző lángvelejű ember még, a meglőtt idegű. Ez még ének, öreg vének gyúrták', folyvást dagasztották, bajok húsát szakajtották bajban irdatlan kelőre, valahogy mindig éneklőre. Izzítom is poklát, harangok reze folyjon szét arcomon, küldhessem húsvéti hajlamom, nagypénteki küldetésem, kincses földbéli merülésem. VARGA ERZSÉBET: Hondóka mese, mese, mátka, régi babám átka — keserű — kerülj el kunyhóm építhessem kertem szépíthessem illatos virággal szeretőm is légyen paripám is nékem csillagos homlokú hulla.hullj a sárba régi babám átka keserű keserű Őszi alkony a haldokló nap arany vére rácsorog két falevélre fonnyadt száraz falevélre: öregasszony kézfejére öregasszony kézfejére hull a nap utolsó csókja haldokló a haldoklóra még egyszer még utoljára visszamosolyog a napra s lehull a két falevél TÖTH LÄSZLÖ: Fejezetek az elnémulás könyvéből ÖN-MARKECOLÖK (Kulcsárnak) IgyálI Az utolsó cseppeket is... Gyűljék lobbra, nagynagy benső lángraI Ej kormoz, felhő üszkösödik: szorítsák láng béklyói a szivet, zstgereid láng elemésszel A világ, ml itt dohog, dübörög legbelül, otthont nem ád, csak menedéket. A ház, melyben lakom, otthont nem ád, csak menedéket. Az asszony, akit szeretek, otthont nem ád, csak menedéket. Otthonod épül, miként a fészek, szalmából, sárból: mit összehordasz. A képekI A képek mind elégnek. Egy-egy sejt még ellenáll, leomol a másik. Poharamban a n. galaktika vére. Cseppre csöpp: tinta s vércsepp csöppen a tiszta papírra: összefolyik. Csermely indul, átcsobog a sorok, szavak, betűk közt: szomjad nem oltja, lázad nem enyhíti. Mégis... Még... Az utolsó utáni cseppeket is. .1. IgyálI Gyökereid Izzásában bomoljanak ki szirmaid. Mint aki kifosztja, megrabolja önmagát, hogy kincsei födetlen mellkasán, s nyílt tenyerében ragyogjanak... a múlandóságról (Vargának) Jól ismerjük öt. Ne hidd, hogy a múlandóság megtéveszthet. Barátja nincs. Istene sincs. Mégsem társtalan. Mindenik élő, s mindentk koholt anyag, mindentk ember közeli társa, kivel szembeszállhat. Kivel szembeszállnia nem megaláztatás és nem puszta kényszerűség: érdemi Bírjuk le vizesárkait, hágjuk meg várfokait, rontsunk csak bástyáinak: épüljön erősebbre. Védd magadI Múlandóságunk múlhatatlan. A MÚZSÁHOZ Fölfáj a benti hang. Fölfáj, fölsír. Fülnek hallhatatlan. Hiába vetkezel. Könnyű csókra, ölelkezésre: ölnl-ölelni hiába készülődsz. Hagyd a jó borokat: látomásos éjszakákat hiába vonsz magad fölé. Csak az a hang, csak az fá). Húsodban: véredben — vértedben. Kibukni nyiladékaidon képtelen: elkedvetlenítve — egykedvtelenül. Lángja csap csak égig. CHARLIE BÄ’ Ne búsulj, te már nyugodtan elmehetsz, Charlie bá’: nevetni megtanultunk. Megtanultunk boldogan s nyomorultul. Tudjuk immár: a világ egyetlen hatalmas szív, s alatta egy pár ormőlan cipő. Ne búsulj: a hasunkat fogjuk, s rekeszizmunk belefájdul. FELIRAT FÄBRY SÍRKÖVÉRE Most elmegyek. Mit megéltem, tudom, elmondani mindent nem volt érkezésem. De mit minden vallatáskor vállaltam, örök-vállalásaimban vallottam. Nehéz örökség, tudom, a legnehezebb. Ezt hagyom rátok. VigyázzatokI Csonka epilógus avagy Hipochondria [nem első, nem utolsó) Zúg a Malom, ldehallik. A koponyámban, b'énn zakatol. Elértem, ím, a majd-ig: mégakad s meglódul kezemben a toll. Nyelvem száraz ha szél fú: megleng. Hullámzik a kint és * a bent. Es énekel bennem a szesz: egy marék só, egy marék mész a Jussom. Hallom már a kuss-om. Szemem virág, szirmai közül eső is, hó Is: rák, ClrrhOSiS i: t Cd 0Й S NN < О 0Й < > ю н z ш U ■ £ Z 4J4 OĹ Ш Z Hajad szálló aranyfelhö áh te szecesszió« delnő litves hajnalunk ha feljő vagyok égő nyírfaerdő A hajad Mylitta a hajad szerelmünk nagy hegyén fakadt hullámos halk aranypatak kerülgeti forró szivemet körülcsobogja lázas testemet Hajad Asszonyom zúgó illatár Váltad ormai sziklás Gibraltár szerelem-vészbe engem kicsaltál Vagyok égő nyírfaerdó hajad szálló aranyfelhő Mylitta nézem a szádat virággal bőves rózsaágat Mylitta nézem térdedet alá helyezem a kék eget Legyen legyen ég a zsámolyod Kérubok kara a támolyod Tiporva hajad sárga zászlö érte csak érte zeng a gyász-szó érte kondul a fekete harang kábán gyávaságom első éjszakáján Ö asszonyom Mylitta Mylitta vámpír ki véremet kiszitta
