Szabad Földműves, 1976. július-december (27. évfolyam, 26-52. szám)

1976-08-07 / 31. szám

8 II.S................. ÉH I i .... 1 III «II I I ľí .SZABAD FÖLDMŰVES, 1978. augusztus 7, TAHIRÓL Tevékenyek Mindössze tizhónapos múltra tekint vissza Levicén (Léván) a Já­rási Mezőgazdasági Igazgatóság mellett működő SZISZ alapszervezet. Tavaly augusztusban a pártalapszervezet tagsági gyűlésén a fiatalok képviselői felajánlották, hogy megalapítják az ifjúsági szervezetet. A felajánlást tettek követték: tizenkét taggal kezdték meg működésü­ket. A szeptembertől decemberig eltelt időszakban főleg a kötele­zettségvállalások teljesítésében jeleskedtek. Ezen kívül megtekintet­ték az SZNF történelmi jelentőségű helyeit és résztvettek a Csehszlo­vák-Szovjet Barátsági Hónap rendezvényein. Idei tervüket a jelentős évfordulók jegyében állították össze. Első­sorban az eszmei nevelőmunka területére helyeztek fő hangsúlyt. Feladatuk, hogy a közösség tagjai megismerkedjenek a marxizmus­­leninizmus alapelveivel. Ennek érdekében aktívan résztvettek az üzemi párt oktatáson. A tagság létszáma az idén tizenöt főre emelkedett. Fontosnak tart­ják. hogy kivétel nélkül minden tag ápolja a kommunista párt iránti szeretetét s minden erejével a CSKp-t támogassák. A jmi valamennyi dolgozója érdekében fokozzák az agitációs és propaganda munka színvonalát, a járási székhelyen rendezett kul­turális és társadalmi akciók rendszeres látogatását. A közelmúltban Bratislavába látogatlak. Megtekintették a város történelmi és kultu­rális nevezetességeit. A CSKP XV. kongresszusa tiszteletére vállalták, hogy a környezet­­szépitési akcióban 132 óra társadalmi munkát végeznek. Abel Gábor Ä komárnoi (komáromi) Steiner Gábor nevét viselő hajógyárban a forradalmi szakszervezeti mozga­lom üzemi tanácsa már évek óta fokozott figyelemmel kíséri az újí­tómozgalmat. Az elmúlt ötéves tervben a vállalat dolgozói 1980 i újítási javaslatot nyújtottak be, melyeknek nagy részét sikerrel al­kalmazzák a hajógyártásban. Az i újítók a javaslatok gyakorlati al­kalmazása után 12 millió 715 ezer­korona értékkel gazdagították nép­gazdaságunkat. A közelmúltban megtartott vál­lalati konferencián a vezérigazga­tóság képviselője elismeréssel ér­tékelté az újitfjk eredményeit, akik az elmúlt évben a II. helyet sze­gezték meg a gépipari vállalatok közötti újítási szocialista munka­­versenyben. Egyúttal a vállalat legeredményesebb újítója, G o t h Endre „A legjobb újító" vezérigaz­gatói kitüntetést kapott. A múlt eredményei alapján a ha­todik ötéves tervben több mint két­ezer újítási javaslattal számolnak. Reméljük, célkitűzéseiket valóra váltják. Kolozsi Ernő В Értékelés Á szocialista munkaverseny gaz­dasági életünk szoros tartozéka. Az üzemek, vállalatok és intézmé­nyek nagy része kellő figyelmet szentel ennek. A levicei (lévai) CSSZBSZ Efsz-ben rendszeresen ér­tékelik a versenyt és a kötelezett­ségvállalásokat, a legjobb egyéne­ket és csoportokat jutalomban ré­szesítik. Ottjártunkkor egy munka­­csoport az állattenyésztési részleg félévi eredményeit értékelte. Milan Mahut mérnök, a szövetkezet fiatal elnöke elmondta, hogy a múlt fél­évben több mint 1 millió 200 ezer liter tejet adott a szövetkezet nép­gazdaságunknak. Ez 110 százalékos tervteljesítést jelent. A legjobb tej­­termelési eredményeket, a takar­mányspórolási verseny győztesei Vrábelová Zuzanna, Béna Etel és Dianovská Valéria érték el. Bártha Aranka és Tóth Kálmán, az első félévben 14,09, illetve 12,35 darab malacot választottak el ko­cánként, malacelhullást egyikük sem mutatott ki. Az állattenyésztési eredmények tehát kitűnőek. Kedvező helyzet uralkodik a szemléltető agitáció és prbpagáció terén is. Így hát az említett közös méltó várományosa az arkadai járás vándorzászlajónak. —ág— A község felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére az elmúlt napokban sakkversenyt rendeztek Yojnicén (Bátorkeszin). A három­napos versenyt a helyi iskola ét­termében nyitották meg. Lami Vin­ce, az AKI igazgatója, valamint Zapletai Vince, a hnb elnöke kö­szöntötte a részvevőket. A játékve­zető Miholics Zoltán pedagógus volt. A harminchat résztvevő ki­váló szellemben küzdött. Az első helyet a hazai Szegi Győző szerez­te meg nyolc és fél ponttal, a második helyrB a pezinoki Pékár került. A Csehszlovák Testnevelési és Sportszövetség külön diját Mi­holics Katalin kapta. A kiváló versenyért dicséret il­leti a hnb vezetőségét, a sportszö­vetség járási szakvezetőit, vala­mint a Meopta nemzeti vállalatot. A felvételen baloldalt az első helyezett, Szegi Győző látható. Kép és szöveg: Miriák Ferenc Aratás után A márcelovát (marcelházai)' szö­vetkezet fóagronómusa, Molnár Jó­zsef mérnök tájékoztatott az ara­tási munkákról és a további teed­­dőkről: Az idei termést 948 hektárnyi területről kellett betakarítani. Az aratást bét saját kombájnnal vé­geztük, a Hustopéči Gépállomás Is besegített három E—12-es kom-' bájnjával. A cseh elvtársak között volt a muflkaérdémrenddel kitünte­tett Miroslav Sáček is. Tíz nap alatt végeztük el az aratást. Ennek köszönhető, hogy július 15-tg tel­jesítettük gabonaeladási kötele­zettségeinket. Az aratással egyidőben láttunk hozzá a szalma betakarításához is. Nagy figyelmet szenteltünk az ár­paszalmának, amelyet takarmány­célokra használunk fel. A szálas­takarmányok hiányát főleg ezzel pótolhatjuk. A lucernafélék második kaszálá­sa és a tarlóhántás szinte párhu­zamosan folyt az előző munkála­tokkal. Az előbbit 269 hektárról kaszáltuk le, míg több mint 120 hektárnyi területen zöldsávos ete­tést alkalmaztunk. A tarlóhántást' 900 hektáron két Kristál—67 trak-l torunk hosszabbított műszakban végzi. Ha a szükség úgy kívánja,' akkor további erőgépeket állítunk csatasorba. A beszélgetés közben megtudtam azt is, hogy a hazai kombájnosok közül Varga Vilmos és Skulec Ist­ván volt a legjobb, akik az ötnapos járási versenyben második helyen végeztek. A vendégkombájnosok munkájáról szintén csak dicsérő­­leg szólhatunk. Andriskái József Ez állt a buiincei (bússal) lab­darúgók ez évi bizonyítványán. El­sők lettek a járási bajnokságban, |gy a jövő bajnoki évadot az I. B. osztályban folytatják. Említésre méltó a bušinceiek sikere, hiszen 26 mérkőzésből 19-et megnyertek, háromszor döntetlent értek el és csak négyszer szenvedtek veresé­get. A siker nemcsak a játékosok ér­deme. Mátyás Zoltán edző és az egész sportv'ézetőség nagyon sokat tett a fiúkért. A jövőben a helyi efsz vezetősége aktívabban segíti majd az együttest, melyet a Játé­kosok — ígéretük szerint — társa­dalmi munkával viszonoznak. Budai J. Aki a virágot szereti A korszerű lakáskultúra napról papra növeli a virágok iránti nagy keresletet. Lučenec (Losonc) város egyre pövekvö népesedése folytán szin­tén erősen fokozódott a vágott vi­rágok iránti érdeklődés. A szolgál­tatási üzem üzletei sajnos, nem tudnak a kereslettel lépést tartani. Sok a hiány, sok a panasz. Erről beszélgettem Vas Gyulával, a vi­rágüzletek losonci vezetőjével. — Ezzel a kérdéssel sajnos, a felettes szervek nem foglalkoznak — mondta. — Ennek tulajdonítha­tó, hogy a város 'egyetlen virág­­kertészetét is megszüntetik a kö­zeljövőben. Oj autóbuszállomás ép.ül a helyén. Pótlására sajnos, senki nem gondol. y A lučeneci vállalatnak tehát egy melegágyi virágkertészete maradt, az is Filakovon (Füleken). Várjuk a döntési! Hiszen a régi közmondás szerint: „aki a virágot szereti« rossz ember item lehet". Sólyom László Jól működik a Polgári Ügyek Testületé Želiezovcén (Zselízen). A felvétel az idős polgárokkal való találkozón készült. A. B. Évforduló A közelmúltban ünnepelte fenn­állásának tizedik évfordulóját a Reštaurácia levicei (lévai) vállala­ta. Az eltelt évtized alatt szép eredményeket értek SÍ. A XV. kongresszus által kitűzött feladatok számukra Is igényesek. A hatodik ötéves tervben rekonst­ruálják a šahyi (ipolysági) Ipoly és a levicei Lev szállodát, auto­kempinget építenek a járási szék­hely melletti Siklós hegységnél, Želiezovcén, Levicén, valamint a járás fürdőközpontjában Santovkán új szállodát és vendéglátó üzemet építenek. A lelsorolt létesítmé­nyek megvalósítása 25 millió koro­nát igényel. Ezen kívül bővítik szolgáltatásaikat úgyszólván az egész járás területén. —ábel— HSRDTÉS A tejfalusi Kék Duna Efsz azonnali belépéssel felvesz szőlő mun­kára a somorjai részlegre: — munkásokat, — 3 traktoristát szőlő vágásra, kultivációs munkák végzésére, szőlő permetezésére. Munkaidő reggel 7.00—16.30-ig. Meleg étel biztosítva van. Kereseti lehetőség havonta 1700—2300 Kés tiszta és eredmény prémium Egész évi munka biztosítva. Érdeklődni lehet naponta a 24-47 telefonszámon, vagy személyesen. JEDNOTNÉ ROĽNÍCKE DRUŽSTVO, MODRÝ DUNÁJ SO SlDLOM V MLIEČNE O IFJÚSÁGI TALÄLKOZÖ. Mila­­novcén (Nagykéren) a SZISZ helyi szervezete egynapos kultúrműsorral egybekötött nyári ifjúsági talélko­­, zót rendezett a CSKP XV. kongresz­­szusa tiszteletére. A rendezvényen jelen volt Ardán Marian, a SZISZ járási bizottságának képviselője, i valamint Kazán József, a népműve­lési központ dolgozója is. A műsor­ban felléptek a hazai, a pribetei (perbetei), a strekoví (kürti) szi­­szesek is. Gergely Sándor • DALLAL-TANCCAL. Dal- és táncünnepélyt rendezett Radzovcén (Ragyolcon) a CSEMADOK lučene­­ci járási bizottsága. Az egész dél­utánt betöltő rendezvényen fellép­tek a járás legjobb énekesei, ze­nészei, ének- és tánccsoportjai. A műsor fénypontja a bratislavai Szőttes együttes fellépése volt. Felejthetetlen élménnyel gazdagí­tották a közönséget. Futó Ferenc • A ŠUMAVA ÜZENETE. Hazánk legkiterjedtebb erdősége a Šumava. A zúgó fenyvesek birodalma két­száz kilométer hosszúságban nyú­lik. Egymást váltják a magasba nyúló fenyők, az üde völgyek, a meredek lejtők. Az erdőtűz meg­előzésé céljából a szolgálatosok óvatosságra intik a turistákat. A leglátogatottabb helyeken, Cerné és Čertovo jazero környékén tíz­ezer turista is megfordul naponta. Üzen a Šumava! Gyönyörű domb­jait járva legyünk óvatosok, hisz felelőtlenségünk helyrehozhatatlan károkat okozhat. Hajtman Kornélia • Oj ÖVODA. Veľký Kamenec (Nagykövesd) községben új óvo­dát épftenek. Az építkezéshez 150 ezer korona értékű társadalmi munkával járul hozzá a lakosság. Pálóci Éva • IGÉNYESEN. A budulovi szö­vetkezetben 2258 hektáron huszon­négy saját és kilenc kisegítő kom­bájnnal végezték az aratást. Száz főiskolás is segédkezett. A szövetkezet elnöke, Soltész elvtárs bizakodóan beszélt az ara­tási munkálatokról s elárulta, hogy a csoportokban bevetett gépeket rövidhullámú rádió adó-vevő ké­szülékkel irányítják. Ez minden bi­zonnyal meggyorsítja a szervezést. Firtko Istvánná • LABDARÚGÓ TORNA. A mod­­ranyi (madári) Družstevník sport­­szervezet vezetői hazánk felszaba­dításának 31. évfordulója tisztele­tére labdarúgó-tornát rendezett. A tornán a környék sportszervezetei képviseltették magukat. A végső sorrend: 1. Gbelce (Köbölkút), 2. Modrany, 3. Dolný Peter (Alsópé­­ter), 4. Chotin (Hetény). A. J. • K1VÄLÓ KOMBÁJNOSOK. A Miočai székhellyel működő egye­sült efsz július 10-én teljesítette gabonaeladási tervét: kétszáz va­gon gabonával gazdagították társa­dalmunkat. Az aratási idény alatt Lajos Zoltán és Takács Lajos kom­bájnosok jártak az élen, akik E— 512-es és SZK—4-es gépeikkel a legnagyobb teljesítményt nyújtot­ták. Holczer L.

Next

/
Oldalképek
Tartalom