Szabad Földműves, 1976. január-június (27. évfolyam, 1-25. szám)
1976-05-08 / 18. szám
.SZABAD FÖLDMŰVES. 1976. május & 8 Értékelés A Vrakűü-i (nyékvárkonyl) Efsz tagsága sikeresen zárta az ötödik ötéves tervet. Oravecz Gyula elnök és Fekete Zoltán főkönyvelő vezetésével becsületes és odaadó munkát végeztek. Különösen a növénytermesztési és gépi brigádok kiváló eredményei járultak hozzá a termelés fokozásához. Míg búzábó 1970-ben 34 mázsát, 1975-ben 55 mázsát értek el átlagosan hektáronként. A hektárhozamok emelkedése jellemzi azonban a gabonafélék összes fajtáját. A jó termés javította a közös pénzügyi helyzetét is. Az egy hektárnyi földterületre eső pénzbevétel majd 15 ezer koronára emelkedett. Ezt elsősorban a vetőmagok jó megválasztásának köszönhetik. Hozzájárult ehhez az agrotechnikai határidők pontos betartása Is,’ valamint a gépesítés és kemizáciő magas színvonala. A közös állattenyésztői szintén jó eredményeket értek el, csupán a tejtermelésben akadt némi hézag, de egy kis szorgalommal, odaadással javíthatnak még a teljesítményeken. Ennek ellenére a tej- • eladás évi tervét 858 ezer literről , 1 millió 35 ezerre emelték az elmúlt ötéves tervidőszak alatt. Kedvezőbb volt a helyzet a hústermelésben. Tavaly 6731 mázsa húst •' adtak a piacra, ami jóval több az (1970-ben eladott húsmennyiségtől. Elért sikereiken felbuzdulva, hibáikat ismerve, a hatodik ötéves tervidőszakban e még igényesebb feladatok teljesítése érdekében mindent elkövetnek, hogy törekvéseiket siker koronázza. A hasznosj ság fokozását illetően rövidesen \ felfrissítik a tehénállományt és egy 500 férőhelyes tehénlstállőt ! építenek, melyben mőd nyílik majd j a termelés fokozásán kívül az önköltség csökkentésére is. 3600 literes fejési átlagot tüatek ki célul. í A növénytermesztésben is növel- I ték a tervmutatókat. 1980-ban húsz i százalékkal többet kell termelniük gabonafélékből, mint tavaly, ezért ; bűzéből 60 mázsás, kukoricából pedig 82 mázsás hektárhozamot kell elérniük. Ezt elősegíti az is, hogy 150 hektáros terméketlen, mocsaras területet vonnak be a termelésbe. Krascsenics Géza tervek Szép munka volt a CSEMADOK hibái (libádl) szervezete nemrég egész estét betöltő műsort rendezett. Az előadásra eljött a falu apraja-nagyra és a közönség lelkes tapssal fejezte ki elismerését. Már régen volt Ilyen sikeres műsoros est, mivel a CSEMADOK-szervezet alig hallatott magáról. A CSEMADOK-szervezet évzáró közgyűlésén megválasztott új vezetőség elhatározta: véget vet az eddigi tespedésnek. Köszönet illeti a szereplőgárda minden tagját, (csaknem kivétel nélkül családanyák, elfoglalt dolgozók), akik a napi fárasztó munka után, lelkesedéssel. mentek a próbákra. Meglepően értékes volt a huszonöt tagú vegyeskar fellépése. Az énekkar műsorában népdalok szerepeltek. A közönség nagyszerűen szórakozott a vidám jeleneteken. Színvonalas volt a fiatalok temperamentumos cigánytánca. A táncokat Lelovics Mária tanítónő nagy hozzáértéssel tanította be. Szép sikert aratott Vojtek Margit két dalával, amit a közönség hatalmas tapsára ismételnie kellett. A műsoron szerepelt még Kürti Anna harmonika-szőlőja, továbbá a serdülő fiatalok problémáiról mondott vidám verseket Javorka Zsuzsi és fergeteges tapssal jutalmazták Lelovics Mária tréfás magánszámát is. i A színvonalas műsor összeállításáért elismerés illeti Kürti Anna óvónőt, a CSEMADOK helyi szervezetének új elnökét, aki fáradságot nem ismerve, lelkesen szervezte az előadást, tanította be és vezénvelte az énekkart. Reméljük, hogy a szóbanlevő CSEMADOK-szervezet tovább halad a megkezdett úton és még sok ilyen értékes műsoros estet rendez. A szereplőgárda minden tagjának további sikereket kívánunk! Valóban szép munka volt. Vermest Béla, Eubá Tanultak a szőlészek A közelmúltban Vanyek Gáspár mérnök, a Bratislaval Szőlészeti Kutatóintézet dolgozója „A szőlő és betegségei, valamint az ellenük való védekezés“ címmel tartott előadást a žemliarei (zsemlén) és a Horná Seč-í (felsőszecse!) szőlészeknek és gyümölcsészeknek. Az előadáson, amelyet diafilm segítségével tettek vonzóbbá, tartalmasabbá, megismerkedhettek a jelenlevők az egyes kártevők okozta elváltozásokkal a levélzeten, valamint a fürtökön. Az előadó behatóan foglalkozott a termőtalaj összetételével, valamint a gombás megbetegedésekkel. A rovarkártevőkről is szó esett. Ezt követően kitért az élettani elváltozásokra és az időjárás okozta károkra. Ezek után ismertette a hatásos védőszereket. Mindkét községben tartalmas vita követte az előadást. A kérdésekre a mérnök, a szakember alaposságával adott választ. Csekei Ernő, Htorná Seč ж ■; Közép-Szlovákia lakosainak szilárd meggyőződése, hogy kerületükben, elsősorban pedig kerületi székhelyük. Banská Bystrica kör-1 nyékén találhatók Európa, sőt az egész világ legszebb erdei. Ezt az állítást nehéz megcáfolni, de ugyanígy azonban bizonyítani is.: Viszont tény az, hogy az itteni erdők szemet gyönyörködtetők. i A vidék sorsa ősidők óta egybeforrt ezekkel az erdőkkel, világ! hírre tett szert a népi fafaragás, f Szocialista rendszerünk jóvoltából az erdőgazdaság terén is jelentős haladást mutathatunk fel. A legutóbbi .néhány évtized alatt a 1 kerület erdeinek kiterjedése közel ’ ;húszezer hektárral növekedett a ‘mezőgazdasági termelés céljaira, alkalmatlan területek erdősítésé-’ vei. Évszázadunk végéig a jelen-’ légi 130 ezer hektárnyi erdőterü-; letet további harmincezer hektár-' ral akarják bővíteni. Ez a Középszlovákiai Erdőgazdasági Vállalat: dolgozóitól komoly erőfeszítést követel, hiszen az ipari fejlődés, az i urbanizáció nagy területeket hasít ki a még érintetlen természetből. | : Emellett a faexpnrt fokozása is nagy feladatot ró az erdőgazdasági j dolgozókra. Mindezen felül ezeknek az er-; dőknek további fontos küldetése) biztosítani a dolgozók üdülését is. 1 Egyre több üdülőközpont létesülj Közép-Szlovákia legszebb körzetei- ! ben. c Komoly feladataik ellenére az (erdőgazdasági dolgozók bizakodva tekintenek a jövőbe. Szilárd elhatározások, hogy célkitűzéseiket maradéktalanul megvalósítják. (pálházy) Sikeres szerzői esi A Saial (vágsellyei) CSEMADOK- i szervezet Vörösmarty klubja siker-' rel rendezte meg Nemeskürty István magyarországi író szerzői estjét a Central Szállóban. A szóbanlevő író az irodalmi tudományok kandidátusa a Rekviem egy hadseregért című müvét mutatta be, amelyet levéltári anyagok és dokumentumok alapján írt. E ! regényében a mintegy kétszázezer főnyi magyar katonának állított emléket, bizonyítva, hogy azok nem akartak harcolni, helytelen parancsok alapján lettek áldozatai a gyilkos háborúnak, j Nemeskürty István nemcsak íré, irodalomtörténész, de nagyon jő; előadó is. Hiteles dokumentumokkal alátámasztott, kitűnő előadását élénk vita követte, i Tóth Lajos szaktanárnak, a klub elnökének áldozatos, fáradságot nem ismerő szervezőmunkájának köszönhető, hogy a klubélet nemes tartalommal telítődik. PhDr. Hofer Lajos О FOTOKLUB. Tizenöt évvel ezelőtt alakult a Nové Zámkyi- (érsekújvári) fotósok klubja, mely fő feladatának a járás amatőrfotősainak továbbképzését tartja. A tanfolyam kétéves időtartamú. Az amatőrfotósok elméleti és gyakorlati ismereteket szerezhetnek Berta András vezetésével. A másfél évtizedes ^jubileum alkalmából fényképkiállítást rendeztek. A tárlatot 15 szerző legjobb 130 felvétele alkattá. A megnyitón részt vett Ladislav Noel fototeoretikus, a bratislavai Népművelődési Központ alkalmazottja, aki elismeréssel szólt a kiállításról, s külön kiemelte Procházka Istvánnak és Weigl Zoltánnak a munkáit. (Bogdány) ф KÖVETENDŐ PÉLDA: A Želiezovce! (zselízi) körzeti kórház orvosai és a Vöröskereszt-szervezetek eredményes munkája következtében 162 honpolgár adott díjmentesen vért a rászorulók részére. ! A felvilágosító, meggyőző munkát i,— a zalabai viszonylatban — Gyür- I ki Ilona, a helyi szervezet elnöknője irányításával végezték. Akik a jövőben csatlakozni akarnak az önkéntes véradók táborába, részletes felvilágosítást a Vöröskereszt helyi szervezetei vezetőitől, vagy a , körzeti orvostól kérhetnek, i (Pál Elemér, Hronovce) \ © KÖZÉRDEK: Opatovský Sokolecen (Apácaszakállason 1 a hnb és a Nőszövetség helyi szervezete vezetésével összesen 527 személy — köztük 185 fiatal — kapcsolódott be a nemzeti műszakba. Külön dicséretet érdemelnek az asszonyok, lányok, akik összesen 231-en szorgoskodtak a kiizségcsinosíté munkában. Ez alkalommal Újszülöttek Rózsakertiét létesítettek. A készülő gyermekjátszótéren is serény munka folyt: fákat ültettek, hintákat szereltek föl. Valamennyi háztulajdonos rendbehozta a házak elöt; ti szabad területeket, előkészítve í virágágyások létesítésére. A 389S társadalmi munkaéra értéke elérte a 46 ezer koronát. (Balogh Jolán. Onat. Sokolcel ф A LEGjOBB OSZTÄLY. A SZISZ Nové Zámky-i járási vezetősége a N. Z.-i Elektrotechnikai Szakközéoiskoia IV. В osztályának két éves szorgalmas tanulása és társadalmi munkája eredményei alap ián ítélte oda. A járás legjobb osztálya elis-A SZISZ tvrdošovcei (tardoskeddi) alapszervezetének tagjai az ifjúsági aktivitás hetében rendbehozták a klub krönyékét, ahová virágokat ültettek. A klubban zenét hallgathatnak, különféle ' társasjátékokat űzhetnek, s asztaliteniszezhetnek a fiatalok. A képen: Sakkozás a klubban. Kép és szöveg: Bogdány Géza merő, büszke címet. A két év alatt ennek az osztálynak, a tanulóinak a tanulmányi átlaga 2,2 tizedről 1,97-re javult. Ugyanakkor az iskolai építőmunkában is a iegderekasabhan helytálltak. [Hofer) & KIÁLLÍTÁS. Jól sikerült kézimunka-kiállítást rendezett a Sahyi (ipolysági) SZISZ-szervezet az iskola klubjában. A kiállított félszáz kézimunkát egy hét alatt az iskola valamennyi diákja megtekintette. Legnagyobb érdeklődést a fali subaszőnyegek váltottak ki, de tetszettek a hímzések, horgolt és kötött kézimunkák. A látogatók szavazatai alapján a kiállítók közül Paraj Aranka, Ágoston Mária és Mlynárik Judit kézimunkái a legtöbb figyelmet érdemlők. Az iskola tanulólányainak legújabb kézimunkáiból az év végén rendeznek majd hasonló, újabb kiállítást. (Bodzsár Erika. gimnazista, Šahy) © KI TŰD TÖBBET? A Nové Zámky-i (érsekújvári) Szakszervezetek Házának színháztermében történelemversenyre került sor, hazánk felszabadulásának 31. évfordulója tiszteletére. A Ki tud többet? vetélkedő legjobbjai: I. hely — Bernáth Ferenc és Barák László (Elektrotechnikai Szakközépiskola), II. hely — Barák Péter és Magda János (Nové Zámky-i Gimnázium, III. hely — Nagy Anna és Kubicskő Hilda (Közgazdasági Szakközépiskola), IV. hely — Olga Kucharovičová és Knbicskó Hilda (Egészségügyi Szakközépiskola). (—ers—) © KUTYASZORlTÖ. A CSEMADOK milanovcei (nagykéri) alapszervezetének színjátszó csoportja nagy sikerrel mutatta be a falu lakosságának Tóth Miklós: Kutyaszorító című háromíelvonásos vígjátékát. A darabot Banász Ottilia tanította be. A sikeres bemutatkozás után a műkedvelők a színjátszó csoportok járási fesztiválján is szerepeltek. (ráz) © ÚJÍTÁS. A Siádkoviöovoi (Diószegi) Magtermesztő Állami Gazdaságban — Szlovákia-szerte elsőként — két évvel ezelőtt kezdte a szolőoltványok termesztését, fóliasátrak alatt. Az újítás kiváló eredménnyel járt. Az idén a Veiké ОГапу-i (nagyfödémesi) Állami Gazdaságban, ngyancsak fóliasátras megoldással 600 ezer szőlőoltványt készítenek. Ezen oltványok előnye: erősebbek, jobban fejlődnek, és sokkal kevesebb a selejtoltvány. (KFG) Megvitatták igényes feladataikat A Veľký Krtíš-i (nagykürtöst) járás Szlovákia legfiatalabb, legkisebb járásai közé tartozik. A közelmúltban nagy fejlődésen ment keresztül. A járási székhelyen új lakótelepek, parkok épültek. Tavaly 392 új lakást adtak át a járásban. Ezerharminchat félkész állapotban van, s az idén már közel kétszázat adtak át. Kép és szöveg: Pásztor József Á Horné Semerovce-i (felsőszemerédi) Május 1 Efsz kommunistái és vezető dolgozói nemrég munkaértekezleten vitatták meg idei gazdasági tervüket és a kommunisták előtt álló feladatokat. A múlt év gazdasági eredményeit M a t u s к a István szövetkezeti elnök ismertette és számos hibát is feltárt, amelyeket feltétlenül ki kell küszöbölni. Sorra vette az idei év igényes feladatait és rámutatott a gabona-, a cukorrépa- és a kukoricatermesztés szakaszán mutatkozó tartalékokra. Hangsúlyozta, hogy az állattenyésztést magasabb szintre kell emelni. A cél elérésének egyik hatásos múdja a szocialista verseny kibontakoztatása, amit még színvonalasabbá kell tenni és egyúttal elengedhetetlen a dolgozók e versengésének rendszeres értékelése és gondos irányítása. Továbbá rámutatott arra, hogy a szövetkezet gépparkja hiányos, kiegészítésre szorul, mert a jelenleg rendelkezésükre álló gépekkel lehetetlen sikeresen elvégezni a tervezett igényes feladatokat. A tartalmas beszámoló után élénk vita alakult ki. Pavol T a jb о $ mérnök, a szövetkezet fözootechnikusa, megállapította, hogy az állattenyésztésben férőhely-hiánnyal küzdenek. Az istállók többsége korszerűtlen, a takarmány előkészítését és a trágya kitakarítását kizárólag kézzel végzik. Takarmánynövényeket mindössze az erre a célra kijelölt földterület 70 százalékán termesztenek. Az állattenyésztés szakaszán foglalkoztatott tagok többsége a nehézségek ellenére nagy odaadással végzi munkáját, ami remélhetőleg hozzásegít a várt eredmény eléréséhez. Szabó Veronika mérnök, főagronómus felszólalásában kiemelte, hogy a növénytermesztési dolgozók részlegenként behatóan tárgyalták meg az előttük álló feladatokat. A takarmánytermesztésben mutatkozó lemaradást elsősorban a legelők jobb trágyázásával igyekeznek kiküszöbölni. A silótakarmány bekészítésére is nagyobb gondot fordítanak a jövőben. Gabonatermesztési tervük reális, a problémák különösképpen a kukorica betakarítása, valamint a kötött talaj okozta nehézségek következtében a hüvelyesek termesztésében merülnek fel. A hozzászólások során azokat a lehetőségeket vitatták meg, amelyek rendelkezésükre állnak s ezek célszerű, gondos kihasználása a gazdasági felemelkedést ttszik lehetővé. —ábel— /