Szabad Földműves, 1976. január-június (27. évfolyam, 1-25. szám)
1976-04-24 / 16. szám
2 SZABAD FÖLDMŰVES 1978. április 24. Gazdaságunk jelenlegi színvonala az igényesebb feladatok teljesítésének előfeltétele A MEZŐGAZDASÁG FELADATAI (Folytatás az 1. oldalról.) A kongresszus világosan állást foglalt a fejlett szocialista társadalom viszonyai között felmerülő kérdésekben is. Hangsúlyozta; habár az SZKP az egész nép pártjává lett, ez nem változtat osztályjellegén, vagyis azon, hogy természeténél fogva a munkásosztály pártja volt és marad. Kifejezésre jut ez abban is, hogy a Szovjetunióban a kommunisták és a belépők jelentős hányada munkás. Természetesen a kolhozok és szovhozok dolgozóinak soraiból is egyre nagyobb arányú a párttagok száma és ezáltal erősödik a munkás-paraszt szövetség. A párt vezető szerepét így fogalmazta meg a KB beszámolója: ,.A vezető szerep nem elvont fogalom, hanem maga az élet, a mindennapi gyakorlat“. A lenini munkastílus a párt folytatni az opportunizmus ellen. Ä marxista pártnak világos irányvonallal és stratégiával kell rendelkeznie. Nem szabad alkalmazkodnia a pillanatnyi helyzethez, hanem eszmeileg világos forradalmi program alapján kell megoldania a problémákat. Az opportunizmust kispolgári elemek hozzák a pártba s ez gyengíti a kommunisták akcióképességét, szétforgácsolja az erőket“. Az opportunizmus jelenlegi helyzetével kapcsolatban nagy érdeklődés előzte meg а XXV. kongresszus állásfoglalását. Az ott elhangzottak általánosan, de főleg a szovjet—kínai helyzettel foglakoztak. Az antlmarxista antileninista irányvonalat elítélték a felszólalók. Az opportunizmus bármely válfaja jobb vagy bal) elleni harc napjaink-Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog! vezető szerepe, irányító szerepe sikerének legfontosabb feltétele. A beszámoló ezt a következőképpen elemezte: „A lenini stílus alkotó jellegű, szubjektívizmustól mentes, és azt a társadalmi jelenségek tudományos megközelítése hatja át. Ez a stílus nagyfokú igényességet követel a kommunistáktól, maguk és mások iránt. Kizárja az önelégültséget, ellentmond a bürokratizmus és a formalizmus bármiféle megnyilvánulásának. A kongresszuson igen nagy erővel fejeződött ki az internacionalista egység fontossága. Ennek különös jelentősége van a szocialista országok kapcsolatában s a testvérpártok viszonyában. Azokban a sikerekben, amelyeket а XXIV. kongresszus békeprogramjának megvalósításában sikerült elérni, nem kis része van annak, hogy ez a szocialista országok közös feladatává vált. A közös erőfeszítések alapján kerülhetett sor az eredményesen végződött találkozóra. Leonyid Brezsnyev a kongreszsuson találóan állapította meg: „Sok függ az uralmon levő pártok politikájától, attól, képesek-e megőrizni egységüket, felvenni a harcot az elzárkózás és nemzeti elkülönüés ellen, tekintetbe venni a közős internacionalista feladatokat, együttesen cselekedni a kitűzött célok érdekében“. A békeoffenzivának már eddig Is sok kézzelfogható eredménye van. Mégtöbb lehetne, ha az egyes kommunista- és munkáspártokban nem ütné fel fejét időnként az opportunizmus. Lenin állandóan hangsúlyozta: „Pártunknak szüntelenül harcot kell ban is időszerű. Az osztályellenség nem nyugszik. Tanúi lehettünk ennek a magyarországi ellenfordalom idején, a hazai eseményeknél s több esetben. A történelem tehát már sokszor igazolta — nálunk különösen 1968—1969-ben —, ha eltérünk a lenini alapelvektől, az opportunizmus mocsarába süllyedünk. Nem véletlen, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártja XV. kongresszusán Gustáv Husák, a párt főtitkára, a központi bizottság beszámolójának bevezetőjében foglalkozott a jobboldali opportunizmussal, mint főveszélylyel. Husák elvtárs többek között kiemelte: „A válságos időben történteknek mélyreható gyökerei voltak. Ezért feltétlenül fel kellett számolni számos további deformációt a politikaigazdasági életben, az ideológiában s a nemzetiségi kérdés végleges megoldásában. Csak így teljesülhettek az ötödik ötéves terv célkitűzései, a legeredményesebben, szocialista építésünk során“. A CSKP XV. kongresszusának szelleme szintén igazolta a lenini út helyességét a politikában, a gazdasági életben és a kultúrában egyaránt. A mezőgazdaságban mi sem bizonyltja fényesebben a lenini szövetkezeti terv igazát, mint az utóbbi években elért kiváló eredmények. Helyes úton járunk, s a mezőgazdaság gyorsütemű fejlődése nagyban elősegíti a kommunista társadalom kibontakozását. V. I. Lenin utat mutatott a múltban és mutat napjainkban is. Követői tanításából gyűjtenek erőt a szocialista és a kommunista társadalom építéséhez. TÖTH DEZSŐ BRNO '76 FOGYASZTÁSI CIKKEK KIÁLLÍTÁSA, ÁPRILIS 22-26-A KÖZÖTT Immár hetedszer rendezték meg Brnoban a fogyasztási cikkek kiállítását. Ha erről a kiállításról szólunk, érdemes megemlíteni folyamatos fejlődését. Míg 1970-ben 438 cég állította ki — világviszonylatban is előkelő színvonalat képviselő — termékeit, 1976-ban már körülbelül ezer. A 80 ezer négyzetméternyi területen összesen . 31 állam állít ki. Á legnagyobb kiállítók sorrendje: Csehszlovákia, a Szovjetunió, a Német Demokratikus Köztársaság, Jugoszlávia, Magyarország. A kapitalista államok közül a legtöbb terméket a Német Szövetségi Köztársaság, Ausztria, Olaszország, Finnország állítja ki. Ezen iparcikkek lránt a szocialista államok részéről is érdeklődés mutatkozhat. A fejlődő országok közül kiváló árucikkekkel gazdagítja a kiállítási választékot Brazília, Costa Rica, Nigéria, stb. Követve a sokéves hagyományt, ez évben ismét aranyéremmel tüntetik ki a kiállítás legjobb minőségű tárgyalt, termékeit s így 384 iparcikk vesz részt a versenyben ebből 290 csehszlovák. A Szovjetunió — a többi évekhez képest jóval többet — 25 termékét jelentett díjazásra, mely iparcikkek világszínvonalat képviselnek. A fogyasztási cikkek 7. brnoi kiállításán főleg technikai gyártmányokat — háztartási cikkeket stb. mutatnak be. Ez a kiállítás is teljes mértékben betölti küldetését. —kalita— (Folytatás az 1. oldalról.) Az ntóbbi öt évben mezőgazdává gunk vitathatatlanul nagy sikereke ért el. Ez a legnagyobb mértékbei pártunk kitartó gondoskodásának éi munkásosztályunk segítségének kö sxónhető, amely a szövetkezeti pa rasztság és az állami gazdaságok dől gozóinak gyakorlati jártasságává együtt a mezőgazdasági termelés vo lumenének és intenzitásának növeke dését eredményezte. A mezőgazdaság népgazdaságunt részarányos fejlesztésének, és az élet színvonal emelésének fontos tényező jévé és egyúttal olyan népgazdaság ágazattá vált, amely nem elhanyagol haté mértékben járul hozzá kiilst gazdasági kapcsolataink feladatainál megoldásához is. Pártunk gazdaságpolitikai irányvo nalával összhangban az irányelvjavas lat a mezőgazdasági termelés intenzi fásának további növelésével, a termő föld hatékonyabb kihasználásával számol, hogy fokozatosan önellátók legyünk a szemesek termesztésében és hogy növeljük önellátásunk mértékéi a mérsékelt égövi élelmiszerek termelésében. További cél, hogy néhány mezőgazdasági termékből növeljük exportképességünket. Ez nemcsak a mezőgazdasági dolgozók feladata, hanem az egész társalom fontos ügye. Teljesítésében aktivan részt kell vennie és felelősséget kell vállalnia iparunknak és más ágazatoknak is, mert a nagyüzemi mezőgazdasági termelés növekedése elválaszthatatlanul összekapcsolódik a szocialista társadalom továbbfejlesztésével. Az 5. ötéves tervidőszakhoz képest ebben az ötéves tervidőszakban a mezőgazdasági termelésnek 14—15 százalékkal, ebből a növénytermesztésnek lö—17 százalékkal kell növekednie. Nagy súlyt helyezünk a növénytermesztés és az állattenyésztés közti összhang megtermelésére. Hiszen a mezőgazdaság növénytermesztési ágazata a termőföldnek csaknem 80 százalékán takarmányféléket termeszt, a gabonaneműeknek pedig több mint 70 százalékát az állattenyéztésben használják fel. Ezért hangsúlyozzuk annyira, hogy a mezőgazdasági és az élelmezésügyi minisztériumoknak, a kerületi és a járási irányító szerveknek és az összes mezőgazdasági vállalatnak biztosítaniuk kell maximális termés elérését minden hektár szántóföldön, réten és legelőn. Ez megköveteli, hogy minél hatékonyabb legyen a vetésterület szerkezeti összetétele az egyes vidékeken, különösen figyelembe véve a takarmányalap optimális összetételének biztosítását. A gabonatermesztés növelése elsőrendű feladat. A 6. ötéves terv időszakában el kell érni az 53—55 millió tonnát, ami azt jelenti, hogy az 5. ötéves tervidőszak végén az átlagos hektárhozamnak 41—42 métermázsára kell növekednie. Abbéi indulunk ki, hogy már 1974-ben elértük a 38 métermázsás átlagos hektárhozamot, sőt 30 járásban már a 40 métermázsát is túlszárnyalták. Ha tekintetbe vesszük a megnövekedett intenzifikálási tartalékokat, amelyekkel az agrotechnikában rendelkezünk, beleértve a jó termést adó gabonafajták felhasználását és célszerű területi elosztását is, az említett igényes feladat feltétlenül teljesíthető. Közben tekintetbe veszszük, hogy a gabonatermesztés kompplex gépesítését már befejeztük, és a 0. ötéves tervidőszakban jelentős mértékben kell bővíteni a raktározási kapacitásokat is. A gabonanemüekből való önellátás nemcsak azt jelenti, hogy többet kell termeszteni, hanem jelentősen ésszerűsíteni kell a fogyasztást, jobban kell gazdálkodni a szemesekkel, különösen a gazdasági állatok etetése során. A mostani helyzettel nem lehetünk elégedettek. A gabona mennyisége a takarmányadagokban aránytalanul nagy. A kiutat a tömegtakarmányok gyártásának nagyarányú fejlesztése jelenti, mert ezen a téren a helyzet sem mennyiségileg, sem minőségileg nem kielégítő. A 6. ötéves tervidőszakban a tömegtakarmány-termelést legalább 13 százalékkal kell növelni, miközben nagy gondot kell fordítani a takarmánykeverékek megfelelő öszszetételére és magas tápanyagtartalmára. Így kell hozzáállnunk a gabona- és fehérjetermelési problémák komplex megoldásához és ebben a tekintetben a mezőgazdasági minisztériumoknak a hozzájuk tartozó szervekkel együtt mindent meg kell tenniük a jelenlegi helyet javítása érdekében. Azt a figyelmet és gondoskodást, amelyet pártunk fordít erre a fontos feladatra, ki kell terjeszteni a növénytermesztés további ágazataira, főleg a cukorrépa és a burgonya termesztésére is. Az 5. ötéves tervidőszakban ezekből a terményekből nem sikerült megteremteni az előirányzott mennyiséget. A cukor fontos kiviteli cikkünk, és nem engedhetömeg, hogy burgonyát importáljunk a hazai szükséglet fedezésére. Ezért a 6. ötéves tervidőszakban évente 9 millió tonnára fogjuk növelni a cukorrépatermesztést, míg az előző ötéves tervidőszakban csak a 7 millió tonna átlagot értük el. Burgonyából évi átlagban 4 millió tonnát kell termesztenünk. Fokozni kell az ütemet a gyümölcsös zöldségtermesztés fejlesztésében. A termelés mennyisége ezen a szakaszon még nem felei meg szükségleteinknek. Gyümölcs és zűldség nélkül nem beszélhetünk racionális táplálkozásról. Napjainkban nagyüzemi módon termelünk, s ennek megfelelően kell eljárni ezen a szakaszon is. Vonatkozik ez a feldolgozó ipar és a fogyasztók igényeinek összehangolására is. Szükséges, hogy a növénytermesztés említett ágazatait, ahol nem értünk el megfelelő eredményeket, a vezető szervek ne hagyják figyelmen kívül, mint eddig történt. A megoldás lítjai ismertek, ezeket a hatodik ötéves tervben feldolgozták és megvalósításukat biztosítják. Az állattenyésztésben a bruttó termelés mintegy 13 százalékos növelésére számítunk, hogy saját termelésből fedezzük a jó minőségű állati eredetű élelmiszerek fogyasztását. Első helyen szerepel a szarvasmarha-tenyésztés további fejlesztése. Feltételezzük, hogy 1980-ig az átlagos fejés tehenenként a mostani évi 2800 literről 3000—3100 literre növekszik. Egyes járásokban az elmúlt időszakban több mint ötszáz literrel növelték a tehenenkénti átlagos tejhozamot. Ezek az eredmények azt mutatják, hogy kitűzhetünk ilyen feladatot. A kiváló mezőgazdsági üzemek példái igazolják, hogy a szarvasmarháknál 1 kg súlygyarapodás elérhető nem egészen 2 kg szemes takarmány, 1 liter tej kitermelése 0,23 kg és a sertéseknél 1 kg súlygyarapodás 3,5 kg komplex takarmánykeverék felhasználásával. Ennek elérésére kell törekedni minél szélesebb körben. A mezőgazdasági minisztériumoktól, a kerületi és a járási mezőgazdasági irányító szervektől megkívánjuk, hogy a kiváló vállalatok jú tapasztalatait átvigyék a széles körű mezőgazdasági gyakorlatba. Az említett feladatok és problémák megoldásában fokozott szerepet kell játszania a mezőgazdasági tudományos kutatásnak is. Elsősorban azt várjuk tőle, hogy hozzájárul a biológiai tényezők további fejlesztéséhez és gyakorlati kihasználásához. Ez feltételezi, hogy a mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztériumok tökéletesítik a tudományos kutatás irányítását. A csehszlovákiai mezőgazdaságban fokozatosan kialakul a mezőgazdasági vállalatok nagyüzemi termelési alapja. Az efsz-ek átlagos területe öt év alatt megháromszorozódott, s 1978. január 1-től 1920 hekár mezőgazdasági területet tesz ki. Ez a folyamat az adott felvételektől függően megy végbe. Mindig szem előtt kell tartani, hogy a koncentráció erősítésére, a szakosítás és a kooperációs fejlesztésére irányuló minden lépésnek összehangban kell lennie egész tevékenységünk alapvető értelmével, nagyobb hatékonyságot kell eredményeznie a társadalomnak és a szövetkezeteknek, és el kell mélyítenie mezőgazdaságunkban a szocialista termelési viszonyokat. Ezért szükséges ezt a folyamatot hathatósan befolyásolni a mezőgazdasági dolgozók előtt álló feladatokkal és népgazdaságunk lehetőségeivel összhangban. A gazdasági és szociális fejlesztés irányeivjavaslata a mezőgazdaság anyagi-termelési bázisa további gyarapodását feltételezi. A műtrágya szállítása hektáronként tiszta tápanyagokban az 1975. évi 222 kilo grammról 1980-ig 268 kg-ra növek szik. A mezőgazdaság megközelítőleg 2' milliárd korona értékű gépet és fel szerelést kap; ebből 49 ezer a trakto: és több mint 10 ezer a kombájn, i szálas takarmányok betakarításán szolgáló nagy teljesítményű gép, vala mint az állattenyésztés gépesítésén szolgáló technológiai berendezés, t mezőgazdaság és az élelmiszeripa; több mint 22 ezer tehergépkocsit kap Ezek a gépek a meglevő géppark kai, valamint a takarmányipar bővüli kapacitásával és az agrokémiai köz pontok építésével együtt megterem tik a mezőgazdaság előirányzott fejlő désének feltételeit. Ha a mezőgazda sági, gépipari és vegyipari dolgozói gondoskodnak az idejekoráni, kellí választékú és jó minőségű folyamatos szállításról, a szükséges pótalkatré székét is beleértve, akkor nem lehei kétséges a kitűzött feladatok teljesí tése. A mezőgazdasági üzemek a terme lési eredményekkel és a munkaterme lékenység növelésével összhangba! tovább emelik a munkajövedelmet is Ebben a fontos ágazatban az érdemek és a munkaeredmények alapján követ kezetesebb bérezést fogunk érvénye síteni. A hatodik ötéves tervben a mező gazdaságban a dolgozók számának megközelítően további százezerre] való csökkenésére számítunk. így 1980-ban egy dolgozóra mintegy í hektár mezőgazdasági föld jut aa 1975. évi hét hektárral szemben. Egyúttal javul a korösszetétel és növekszik a szakképzettségi színvonal. A mezőgazdaságban több mint kétszáz ezer 30 éven aluli fiatal dolgozik, Ezer dolgozóra jelenleg húsz főiskolai, nyolcvanhat középiskolai végzettségű és kétszázhúsz szakmunkásképzettséget nyert dolgozó jut. Tudjuk azonban, hogy a termelés fokozódó intenzitásával egyidejűleg a mezőgazdaságban a távozó munkaerőt a termelési és a munkafolyamatok tökéletesebb szervezésével, a gépesítés és a kemizálás további fokozásával kell pótolni. Ezért gondoskodunk arról, hogy ezen a téren a szállítók maradéktalanul teljesítsék a mezőgazdasággal szembeni feladataikat. Az élelmiszeriparban legfontosabb feladatunknak tartjuk, hogy biztosítsuk a kiskereskedelmi hálózatba irányuló szállítások évi 3,6 százalékos növelését. Ha ki akarjuk elégíteni a fogyasztók egyre növekvő igényeit, akkor az élelmiszeripari dolgozóknak lényegesen emelni kell a termékek minőségi színvonalát és tartósságát, gyorsabb ütemben kell bővíteniük a választékot a racionális táplálkozás alapelveivel összhangban. A beruházásokat, az új építkezéseket és a meglevő kapacitások korszerűsítését 20 milliárd korona értékben irányoztuk elő. Ennek meg kellene oldania a legsürgetőbb követelményeket. A mezőgazdasági termelés és az élelmiszeripari kapacitások összhangjának biztosításával segíthetjük elő a mezőgazdasági nyersanyagok lehető leghatékonyabb felhasználását. Ebben az ötéves tervidőszakban a mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztériumok következetesebben fejleszthetnék a mezőgazdaság és az élelmiszeripar integrációs kapcsolatait. Tekintetbe kell venni az elsődleges mezőgazdasági termelésben a megváltozott nagyüzemi termelési feltételeket. Az állattenyésztés és a növénytermesztés egyes ágazataiban, főleg a baromfitenyésztésben, a gyümölcs- és zöldségtermesztésben a mai helyzet egyenesen kikényszeríti a termelés, a feldolgozás és a kereskedelem közti kapcsolatok rendezését. A rendezést közvetlenül a helyszínen kell végrehajtani, a termelésből a felesleges közbeeső láncszemek kiiktatásával közvetlenül a fogyasztóhoz szállítani — sok termék esetében ez az út, amely megegyezik a társadalom érdekeivel, valamennyiünk érdekeivel. Az eddigi eredmények, az anyagitechnikai bázis magas színvonala, a tapasztalt és szakképzett káderek, szövetkezeteinek, állami gazdaságaink dolgozóinak áldozatkészsége és a munka iránti érdeklődése megteremti annak feltételeit, hogy mezőgazdaságunk hiánytalanul teljesítse a XV. pártkongresszuson kitűzött igényes feladatait.