Szabad Földműves, 1976. január-június (27. évfolyam, 1-25. szám)
1976-04-10 / 14. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1978. április DJ íb A nna elment. Reggelre hó lepte ** be a Jeszenyin utcát, de nem fagyott, s tgy hamarosan el ts olvadt. Anna a város felé sietett. A Rudé právo röpiratát csak a negyedtk utcában kapta meg. CSEHSZLOVÁKIA MUNKÁSAIHOZI Ez volt a röpirat címe s már ezek tnagy és fekete betűk is a helyzet omolyságdnak tudatával töltötték el. Általános sztrájkkal válaszolunk! Anna szíve hevesen dobogott. A kiöntött munkásvérbe Tóni vére is beleoegyült. Szeme mohón futotta végig a végrehajtó bizottság fölhívását: ERRE AZ ERŐSZAKRA NYOMATÉKOS TILTAKOZÁSSAL FELELJETEK! HIRDESSETEK KI A KÖZTÁRSASÁG minden részében az általános TILTAKOZÓ SZTRÁJKOTI Anna tudta, hogy mi az az általános sztrájk. Szíve kalapácsként döngette mellkasát. Fölugrott az övárost tér felé induló villamosra. A kocsiban az emberek újságot olvastak. Kevesebbet beszélgettek, mint máskor s az újság fölé görnyedő homlokukra rá volt írva a nap feszültsége. Az irodákba Igyekvő hivatalnokok, akiknek már hetek óta Jósolgatta sajtójuk, hogy Prágában vérontásra készülnek a kommunisták, most döbbenten kölcsönözgették a Rudé právo röplapját, miközben az irhabundácskára gondoltak, amit karácsonyra akartak venni gyereküknek, meg a feleségüknek szánt amerikai örökégő kályhára, föltéve, hogy a kereskedő enged még a havi részletekből ötven koronát. A belvárosba érve Anna nem vette le szemét a villamos ablakáról, nem lát-e valahol munkástüntetőket vagy legalább kisebb csapatokat, amelyek az Irányt mutatnák neki. De sehol senki! Beértek az övárost térre. Üres volt. Mégis leszállt. A Járdákon és a villamossínek között már lucskos sárrá olvadt a hó. Csak Húsz János szoborfején volt fehér sapka és a huszita harcosok szoborhátán egy kevés hópor. A nyirkos, hideg idő akasztófára emlékeztetett. Innen átment a parlamenthez. De ott sem volt senki, csak a csönd és a tél. Hol lehet Tóni? Hol, merre keresse? Nyugtalanság fogta el. Ügy rémlett neki, hogy életében egyszer, valaha régen, nagyon régen, már ücsörgött ilyen tétován az utcákon s akkor sem tudta, hogy merre menjen. Vidám női hang lepte meg. — Maga az Ancsi, PelhHmovból, ugyebár? Szilszklnbundás, szép karcsú hölgy állt előtte, nyájasan mosolygott és Játékosan forgatta a szemeit. — Jé, Dadla kisasszony! — mondta Anna meglepődve. Es abban a pillanatban máris eszébe Jutott, hogy valaha régen, hihetetlenül régen, miért ücsörgött ily tanácstalanul az utcákon. — A föld lói is kerítse elő nekem Rudit! — mondta akkor a kisasszony. — Ha nem lesz ott, menjen amoda és még amoda és amoda ts és amoda és amoda.../ — De vajon ma hol fogja keresni Tóníját? — Hogy van, Ancsi? — Köszönöm, kisasszony, Jól. — Már nem vagyok kisasszony. Nem olvasta az újságokban? — Nem. IVAN OLBRACHT: llitiliiiiiíilllllllllllllülltilllllllllUiilltlII Kasza és szurony A Duna melletti Mužla község lakói csaknem kizárólag földműveléssel foglalkoztak a múltban. 1919-ben Kurdi János vezetésével alakult meg a mezőgazdasági szakszervezet mint érdekvédelmi csoport. A környező falvakban, Bélán és Vojnicén a bérek rendezéséért kitört földmunkás sztrájkot a mužlaiak ia támogatták. Ennek ellenére eredménytelenül végződött, s nyomban megkezdődött a dolgozók sorozatos elbocsátása. Közben a lubochüai konferencia idején az orosz hadifogságból hazatért Nagy János, Kovács Márton, Gál Kálmán, Szilva Kálmán, Nagy Ferenc megalapították a kommunista párt helyi szervezetét. A szerveset első elnöke Nagy János lett. Az 1922-ben alakult szervezet öt év múlva már teljes győzelmet aratott a községi választásokon. Ekkor kapott 17 párttag a község területén házhelyet, s a kis muzslai nagybirtokon húsz zsellér, részes aratási lehetőséget sserzett. A világgazdasági válság idején a község közelében levő csenkei egyházi birtokon Kaldarár intéző csendőri felügyelet alatt Íratta alá az aratási szerződéseket. Nem átallotta, hogy a hotelom hűséges kissolgálóinak segítségével távolítsa al körzetéből azokat a személyeket, akik a nép érdekeiért emeltek siót. A 1933-as évben gazdag termést várt az ország népe. Am a muzslai zsellérekkel nem kötöttek aratási szerződéseket. A családok megélhetését viszont biztosilani kellett, így hát Nagy János elnökkel az élen kényszeraratésba kezdtek az egyik csenkei parcellán. Máté János Jenő, a hatgyermekes családapa vágta a rendet a kaszások első vonalában. Az Intéző gyorsan „intézkedett“, s rövid időn belül megjelent egy autóbusznyi Virágot bontó, illatot ontó, méheket csalogató fák, a természet megújulását hirdetik. Foto: tt Máthé jános Jenő, Szőrád András csendőr, dr. Malié Járási parancsnokkal az élen. Felszólította a békésen dolgosé zselléreket, hagyják el a megkezdett parcellát. Ok azonban vállalva a veszélyt, megtagadták az engedelmességet, és a csendőrparancsnok, hogy az emlékezetes kosüti tragédia meg ne ismétlődjék, azt javasolta az intézőnek, hogy a mužlaiaknak a birtok egy másik részén adjon munkát. Az életet jelentő kasza tehát legyőzte a rideg szuronyt. Még azt is elérték, hogy a szerződésbe a megkezdett táblán kívül bevették a hüvelyesek aratását is, ami a súly szerinti bérezés alapján eléggé kedvező volt. A csoport győzelmét az uraság Szőrád Andráson bosszulta meg úgy, hogy a következő évben törölték őt a részes aratók sorából. Ez idő tájt azonban már elkezdődtek az állami beruházások (vasút, utak építése) és az aratásból kirekesztetteknek sikerült biztosítaniuk a család megélhetését. Csenkében 1936-ban is sztrájk robbant ki, ekkor azonban már 66 csendért fogadott az intéző, a megmozdulás elbukott. Nagy jános és Szőrád Andrással szemben nem fukarkodtak a börtönbüntetések kiszabásánál, de másoknak is kijntott a „következményekből“. Ennek ellenére a párt erkölcsi és munkavédelmi tekintélye nem csorbult meg. Ezt bizonyltja, hogy az 1938-as tornóci nagygyűlésen küldöttséggel képviseltette magát a szervezet. A felszabadulás, főleg pedig a Februári Győzelem után végre valóra vált a munkások óhaja. A község veterán kommunistáinak utódai már szabad gazdái a valaha urak által birtokolt főidnek s ma már ipari szintű munkamódszerekkel végzik a termelőmunkát. GÁBRIS JÓZSEF — A fértem doktor Urbán, az Ipar nak elnöke. Dadla nagysága mosolygott s í szeme szögletében huncut vidámsál bújkált. Mintha a kővetkező pillanat ban azt akarná mondani: Nem akarsí egy tábla csokoládét, Ancsi? De va lamt mást mondott: — Sőt, lsemért a maga férjét is Ugye a maga férje kommunista? — Igen. — Na, hisz ezt úgyis tudoml — ne vetett Dadlinka k'ellemkedö vissza emlékezéssel. így percig szelíd érdeklődéssé szemlélte őt, s Annát ez kellemetlenti érintette. — Rosszul néz ki. Nálunk jobb bőr ben volt. Családjuk is van? — Igen. — De most már menjen haza, An ■ asszony réges-rég elfelejtett alakja, amint az építésznő lába elé dobálja i a „Cseh szív“ segélyadományait. An- I nának úgy tűnt fel, hogy Dadla nagy- sága szemei gonoszak, s a nevetése i gúnyos. Es ekkor Anna kék szeme is átváltozott. Eltűnt belőle a szorongás, szertefoszlott a rémület s pillantása ' izzó és kőkemény lett. Már nem fogta a fejét. Anna, a szőke kis cselédlány itt állt felmagasodva és hatalmasan. S az előbb még ideges, ijedt ajka most ellenségesen szigorú lett, a siel me pedig lángolt. I — Belénk fognak lőni? Hát tudja meg, naccsága, mi pedig vtsszalö- vünk! Hátat fordított és elment. Már tudta, hogy hová kell mennieI :• Nem Tóni után! Az övéi közé! Tóni gatag. Fekete, harcos tömeg, amelyet a szövőgyárak kapui ontottak magukból, meg a gyapjúmosók, malmok, pék- és asztalosműhelyek és a fűrésztelepek, széncsúszdák és faraktárak, fémöntők, vagongyárak, vasesztergályos-üzemek, vegyészeti gyárak, állomások és fuvarozási vállalatok kapui. Munkások. A proletariátus! A kizsákmányolt és mégis a világ urai fölé kerekedett, hatalmas, öntudatra ébredt tömeg! Az ezerszer szétszórt és lettport, az ezerszer vérbe fojtott és mégis újra és újra a győzelem biztonságában támadásba lendülő tömeg. Midazok, akiket ezen a decembert napon összefűzött egy új világrend eszméje és a fejük fölött lengő vörös lobogó. A tömeg fejet fölött fényesség rezeg. Oj nap! Oj világ! A tüntetőkkel szemben egy asszony törtet, Anna, a szőke hajú proletárnő. — Itt a Kolbenka? — kiáltja. — Itt — felelt valaki. Anna oldalt lép, a falhoz húzódik, a tömeg tovább hömpölyög, ezerféle arc vonul el előtte s 6 feszülten nézi őket. Egy fiatalember ugrik kt a sorból. — Ancsika! — Es örvendezve megszorítja a karját. Anna szeme fölragyog: — Te?! fandák farda. Ez az első eset, hogy tegezte őt. — Jarouska! Beolvadtak a tömegbe és a tömeg elnyelte őket. — Hol van Tóni? — Néhány elvtárssal előre küldtük őket. A parlamentben reggel Óta ülésezik a párt végrehajtó bizottsága. Megyünk az országház felé. Az ezerfejű tömeg tovább vonult át a városon s ütemes lépteitől rezegnek a házak. A háztetőkön hőtakaró fekszik. A kereskedők sietve húzzák' le a redőnyöket. A sokaság elözönli az öváros teret. A förgeteg közeledtét hirdetve forr a vére. A vére, amely most egyetlen folyam. S a förgeteg közeledtét hirdetve gyorsul az érverése, amely most egyetlen ritmusban dobol. S a sokezres tömeg mint egyetlen fej ágaskodik a magasba. Talpuk alatt dübörög a föld. Ezer torokból zeng: „Föl, föl ti rabjai a földnek! Föl, föl te éhes proletár!“ Zeng a munkáshimnusz, a támadás harci riadója félelmetes, fenyegető kórulsban. Megreszkedtetl az Óváros tér ötszázéves ódon falait. És visszaverődik a városháza gótikus párkányairól, a vártemplom kőtömbjein és megsokszorozódva a kövek történelmi erejétől, repül följelé a tornyokon és felszökell a templomkeresztek csúcsára s onnan a jelhők fölé s ott viharrá sűrűsödik, hogy szinte dörög és íűzkígyók cikáznak benne. „Föl, föl ti rabjai a földnek! Föl, föl te éhes proletár! A győzelem napjai jönnek! Rabságunknak vége már!“ A vörös zászló már a Miklós-templom körül lobog. De messze hátul, в Celenta utcában még zeng a dal: .... „Ez a harc lesz a végső... — Elvtársnő! — ráncigálja meg bátortalanul Anna ujjasát. — Az urad nincs itt? Hol van? Anna nem ismerte meg ezt a cingár, pápaszemes paprikajancsit, de : gyanús volt neki. Figyelmeztetni akarta Járdát. De a kis ember, mintha megsejtett volna valamit, eltűnt a hátsó sorokban. Negyed perc múlva Anna látta,hogy kisurran a menetből I és szapora léptekkel elvész a mellékutcában. A tömeg a Kapor utcán át hömpölyög-Ötszáz lépésre Innen gyülekeznek a munkások, a parlament előtt, a hóval borított köralakú térségen. Ugyanott, ahol nem egészen két órával ezelőtt Anna találkozott Dadlinka nagyságával. A tér még csak félig telt meg. Egyelőre a szmlchovi gyárak munkásai, akik a Moldva túlsó partfáról, a hídon át érkeztek, vannak csak ott. A városnak azon a részén ugyanis kevés ipari üzem van. A zöme csak most közeleg a munkásnegyedekből, Zsizskovból, Libenyből és Karlínból. Már csak ötszáz lépésnyire vannak: a Kapor utcában. A parlament lépcsőiről valaki szónokol. Az öreg Sturc beszél, aki véglgküzdötte a munkásság minden harcát és sok-sok börtönbüntetést szenvedett már, de hatvankét éves korára is éppoly tüzes forradalmár, mint húszéves korában volt. — Általános sztrájkotI A munkásságnak csak ez lehet méltó válasza a tegnapesti vérontásraI A néptömeg egetverően éljenez. Bent a parlamentben a képviselői I klub helyiségeiben ülésezik a párt végrehajtó bizottsága. De jelen van i a fegyveres erő is. Az országház bejáratában, a köroszlánokkal díszített boltozat alatt állnak állig fegyverben a csendőrök. . A tér keleti oldalán pedig a rendőrség fejlődött föl, most t pihenő állásban várakozik. Egy pápaszemes apró emberke a parancsno. kukhoz lép, valamit jelent neki és I gyorsan elsiet. cstka! — mondta Dadlinka parancsoló természetességgel, amit Anna oly jól ismert. Anna kérdően nézett rá. — Bizony, menjen! — rendelkezett az igazgatóné nagysága s ajkáról nem tűnt el a mosoly. — Es vigyázzon az urára is! Mert ma magukba fognak lőniI — jézus atyáml — hördült jel Annából a megrémült falu, s két kezével a halántékához kapott. Ijedt és kérő szemekkel nézett az elegáns asszony arcába. Hol találja meg Tónit? De ahogy Anna mereven és kitartóan nézte, a szépséges nagyságos asszony egyszeriben kezdett átalakulni. Es már nem Dadla kisasszony állt előtte parancsoló mozdulataival, nevetésével és kezében a szelet csokoládéval. Már régen nem az. Sőt, az a szelíd nagysága sem, aki még a saját táborának elárulása árán is figyelr meztette Annát a veszedelemre. Az ösztályellenség gonosz megtestesülése állt Anna előtt a nyirkos decembert délelőttön. Csak persze ez itt túl kényes ahhoz, hogy puskát fogjon és saját maga lövöldözzön és túl gyáva ahhoz, hogy még ebben a véres percben is ne játssza a szeretetve méltó jóbarátot és tanácsadót. De éppen az a habkönnyű szilszkiinbunda, meggyszínű selyembélésével az, ami miatt ma Tóniba fognak lőni. Éppen az ilyen magas sarkú cipellők és selyemharisnyák miatt fognak ma gyilkolni! Éppen ez a bűbájos kalap s amerikai kesztyű és a nagyságos igazgatóné keblén díszelgő tarkaselyem művirág az, ami miatt már tegnap is folyt a munkásvéri Anna szemei előtt fölrémlett az agyonsanyargatott kőművesszintén ott lesz! Mindegy, hogy a közelében, vagy valahol néhány háztömbbel odébb. Az övéi közé! Azok közé, akik megajándékozták a kedvesével és férjével, az otthonával és gyermekével, akik mindig segítségére siettek, ha bajba került. A Kolbenkába megy. Határozott léptekkel sietett a villamosmegállóhoz, mit sem törődve a faképnél hagyott elegáns dámával, aki elvörösödött a haragtól és parázsló szemmel bámult a hálátlan, goromba cseléd után. Fölháborodott a hallatlan proletárszemtelenségen, amit ez a senki vele, az előkelő hölggyel szemben elkövetett, vele szemben, aki jó szívének sugallatára hallgatva, férjének fogadott titoktartás ellenére is meg akarta menteni ennek a parasztnak és az urának azt, ami az embernek a legdrágább: az életet. — Te dögl — sziszegte utána Dadla nagysága. Anna a Kolbenka felé tartott. Már nem félt, nem rettegett, s a szíve tele volt elszántsággal. A belváros és Karlin határán menetelő munkástömeg tűnt föl. Már messziről feketéllett tőlük az utca. Lelkesedéstől és örömtől dobbant meg a szíve. Igen! ök azok! Az elvtársakl Anna kiugrott a mozgó kocsiból. A polgárok felugráltak helyükről és az ablakhoz tódultak. Jönnek az elvtársak! Közelednek! Ez a vörös lobogók alatt menetelő sokaság a proletár Zsizskov. És Zsízskovval együtt Karlin és Libeny és Ноlesovice és Vyszocsanl, meg a többi városrész. Ezerfefű tömeg, amely elárasztja az utcákat. Szigorú és hall-
