Szabad Földműves, 1976. január-június (27. évfolyam, 1-25. szám)

1976-03-13 / 10. szám

1978. MÁRCIUS 13. XXVII. évfolyam. 10. szám. Ага: 1,— Kčs Merész és igényes feladatokat tűztek ki célul Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök, az SZKP XXV. kongresszusán részt vevő csehszlo vák küldöttség hazatérése után nyilatkozott a tömeg­­tájékoztaté eszközök vezető dolgozóinak. GUSTAV HUSÄK ELVTÄRS NYILATKOZATÁBÓL Az SZKP XXV. kongresszusa nemcsak a szovjet kom munisták, egy óriási ország egész népének nagy esemé nye volt, de nemzetközi méretű, történelmi esemény is. A szovjet kommunisták értékelték a XXIV. pártkong­resszus óta a gazdaság fejlesztésében, a tudományban, a technikában, a szovjet nép élet- kulturális színvona Iának fejlesztésében, az iskolaögyben, a művelődésben és a fejlett szocialista társadalom más területén elért kiváló eredményeket. Ez csendült ki az összes dokumen­tumból, az összes felszólalásból és mindabból, amit küldöttségünk a kongresszuson és általában a szovjet­­unióbeli tartózkodás alatt tapasztalt. A XXIV. kongresx­­szus nem tűzött ki könnyű feladatokat. A kongresszus külpolitikai területén is pozitív fejlődést értékelhetett, a XXIV. kongresszuson elfogadott békeprogram megva lósításában. Ez az első benyomás — mondta Husák elv­társ. a szovjet nép által az elmált öt év során kifejtett csodálatra méltó áldozatkészség és hősiesség. A másik benyomás, amellyel nap mint nap és minde­nütt találkoztunk, a Szovjetunió Kommunista Pártjának szilárd egysége, nézet- és akcióegysége, az SZKP Köz­ponti Bizottságának politikai irányvonala iránti teljes bizalom, valamint az a nagy tisztelet, tekintély és sze retet, amellyel LEONYID BREZSNYEV elvtárshoz, a Szov­jetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának fő titkárához viszonyulnak. Ezzel természetesen összefügg az SZKP és a Szovjet unió nemzetközi tekintélye is. A Szovjetunióban valóban a párt és a nép egységéről van szó, a nép teljes mérték­ben támogatja a párt politikáját. Ez hatalmas szervezett bázist képez a szocialista társadalom fejlődéséhez. Számunkra Csehszlovákiában, amely két nemzet és több nemzetiség állama, mindig nagyon fontos és érde­kes volt, milyen sikereket ér el a lenini nemzetiségi po litika és ezt a XXV. kongresszus is megmutatta. A sok nemzető és nemzetiségű országban a szocia­lista fejlődés éveiben, és elsősorban az utóbbi időszak­ban, bebizonyosodott a sok nemzet testvért szövetsége politikájának helyessége. Ez a politika az összes nemzet és nemzetiség sokoldalú fejlődését eredményezte. A kongresszuson a vitában sok küldött konkrét tényeket sorolt fel erről. A XXV. kongresszus kitűzte a következő időszak bel és külpolitikai feladatait. A Szovjet kommunisták óriási feladatokat tűztek ki. Bátor és igényes célok állnak (Folytatás a 2. oldalon ) jó felkészülés az alapja mindennek Napfényben fürdenek a dom­bok, a fáradt, lomha varjak a telet siratják — égszín szemé­vel ránk kacsint a tavasz. A határ jennkölt nyugalmát, amely még a tél hagyatéka ta Ián, távoli zúgás, berregés töri meg. Fokozatosan, lassacskán egyre közelebbről hallik a lánc­talpas zaja. S lám, hogy bele illik a képbe, szinte felfrissül a táj, az „ősnyugalmat" embe­rek, embert nyugtalanság, szor­galom vált ja fel. Közel van már. Szinte méltó ságteljesnek tűnő porfátyol övezi a gépet, — amely simo­gatja, egyengeti a földet, böl­csőt készít a tavasziaknak. A parcella végére érve egy középkorú, tagbaszakadt férfi lép ki a kabinból. 0 a „détés". Híves István vagyok — mondja, ahogy szóba elegye­dünk és férfiason megszorítja a kezemet. Munkája felől érdeklődöm. — Tizenhárom éve járok lánctalpassal — mosolyog. Min­den évben jócskán kiveszem a részem mind az Őszi, mind pe­dig a tavaszi tennivalókból. Szóba kerül ezután sok min­den. Amikor családjára terelő­dik a szó. büszkén említi há­rom fiát. Mindegyik szorgalma­san tanul s 6 igyekszik mindent megadni nekik — természete sen az asszonnyal együtt — mind anyagi, mind más szem­pontból. Visszatérve a tavaszi mun­kákra elmóndja, hogyha jól mégy minden és az időjárás'is úgy akarja, naponta mintegy 21 hektáron végzi el a simítást. Géphiba nem nagyon fordulhat elő, hiszen a tél folyamán ala­posan megjavították a traktora kát. A nenincel fnyényei) Vö­rös Zászló egyesült Efsz ugyan is kiváló gépszerelő műhellyel rendelkezik. elbúcsúzunk. Visszaül az üvegablak mellé, búcsúzóul int még egyel, aztán ismét jelzúg a motor, újból megkezdi mun­káját ember és gép egészen al­konyaiig. Az említett szövetkezetben ottjártunkkor már javában foly­tak a tavaszi munkák, a talaj­­elókészltés, műtrágyázás és vetés. HEGEDŐS István mérnök, a szövetkezet agronómusa tájé­koztatott erről röviden. — Mintegy 380 hektár árpa, 120 ha lóbab. 30 h borsó és 20 hektár zab vetését kezdtük meg. A munkához hat SEX 48-as és négy SPC 6-os vetőgép áll ren­delkezésünkre. Ha zökkenő­­mentesen dolgozhatunk, úgy tíz nap alatt elvégezzük a vetést — mondta bizakodó mosollyal a mérnök. —■ Milyen árpafajták kerül­nek a földbe? — Túlnyomó részt Ametyst, Elgina és Favorit. A fajták megválasztásánál természetesen g múlt évi tapasztalatokból In­dultunk ki. — Milyen a műtrágya-készle­tük? — Mindenünk van, csak ép­pen ami a legfontosabb, a szu­perfoszfát hiányzik. Mindössze 150 mázsával kezdtük a vetést, ami rendkívül kevés, mert egy hektárba legalább 45 kg-nyi foszfort szeretnénk bedolgozni. Reméljük, menetközben kapunk kellő menyiséget. Különben, hogy visszatérjek magára a vetésre, másfél hek­táron vetünk kísérletképpen ta­vaszt búzát is. fSzóló- és Szy­­riusz-fajtátAz eredményektől (Folytatás a 2. oldalon.J Lapunk tartalmából Az őszinte építő bírálat szellemében Bátraké a szerencse Versenymozgalmak a szovjet mezőgazdaságban Ahol megértették a kor szavát Gépek, lombikok és a nő • Előtérben az exportfeladatok teljesítése A könyv ünnepe Vannak-e lehetőségek a gabonatermés növelésére Megfigyeléseim a kukoricatermesztésben Állatorvosok a jó hasznosság eléréséért A növények vízgazdálkodása Már-már azt hittük, hogy a február végi langyos, talajt melengető-szárító, fagymentes Időjárás állandósul. Csa­lódtunk. A természet csalóka játékot űzött a határba igyekvőkkel, a föld serény művelőivel. Áz erős éjszakai fagyok elodázták a tavasznyflást, le­hetetlenné tették a vetést. Ez a „pál­­fordulás“ általában azoknak a mező­­gazdasági üzemeknek kedvezett, ame­lyekben sok még a javításra váró gép, s elmaradtak az alapos felkészülés­sel... A késlekedést némileg behoz­hatták ... Figyelmeztetés ez egyben: a patópálos gondolkodásmód, a rá­­erősködés bumerángkétn visszaüt. A legcélszerűbben, s tervszerűen hasz­nosítsunk tehát minden órát, percet, jó szervezési-termelési tapasztalatot, gépet, gépi eszközt, hogy a 6. ötéves tervidőszak első esztendejére kitűzött igényes tervfeladatokat jól megala­pozottan kongresszusi lendülettel tel­jesíthessük- önellátókká váljunk ga­bonából, takarmányból, egyaránt. Hi­szen köztudott: a jó takarmánybázis az állattenyésztés egyik fő előfelté­tele. BESZÉLGETÉS A JÁRÁSI FÖAGRONÖMUSSAL A galántai járásban megkülönböz­tetett figyelmet fordítottak a tavaszi munkálatok alapos előkészítésére. A sikeres induláshoz idejében megtették a szükséges intézkedéseket. Február második felében három napos tanfo­lyamra Pleáfanyba hívták össze a já­rás mezőgazdasági üzemeinek agro­­nőmusait, szakaszagronómusait, hogy részletesen tájékozódjanak a legfon­tosabb szakmai-szervezést jellegű kér­désekről. a központi és járási párt­­plénumok határozataival teljes össz­hangban. — Mível nitráttartalmú műtrágyák­ból egyáltalán nem bővelkedünk — tájékoztatott Iváuyi Vince mérnök, járási főagronómus —, azt tanácsol­tuk a mezőgazdasági üzemek növény­­termesztési szakembereinek, hogy a rendelkezésre állő mennyiséget a nit-: natálást illetően, a leginkább rászo­ruló, gyöngébben áttelelt vetésekre val több lesz a tavalyinál... Az éddl: gieknél nagyobb figyelmet fordítanak a járásban a tavaszi takarmánykeve­rékek vetésére, a hüvelyesekre, a többéves takarmányok szakszerű ápo­lására, hogy apadjon a takarmányo­zási gondjuk. Sző esett többek között a tavaszi munkák végzését sikeresen előmozdí­tó tervszerűségről, a diszpécserszol­gálatról, a járás lehetőségeinek jobb,' céltudatosabb hasznosításáról. Ennek Céltudatosan használjunk ki minden alkalmas percet, gépet, gépi eszközt, jó tapasztalatot az idei bő terméshoz amok elérése érdekében. Készenlétben szórják. Fagyok esetén részesítsék előnyben a műtrágyaszóró gépeket, ellenkező esetben meg a SLOVAIR repülőgépeit vegyék igénybe. A beszélgetés közben kiderült, a­­ránylag jól teleltek az őszi vetések — még a kényesebb, jugoszláv fajták is,. amelyek érzékenyebbek a bósze­­gény télre. Ami az őszi búza fajta­összetételét illeti, a bőtermő fajtákat vetették túlsúlyban: a Szávát, a Jubi­lejná 50-et, a Kaukazt és a Mironovi 808-ast. Az utóbbi fajta és a Jubilej­ná 50 a márciusi biológiai leltárt kö­vetően CCC-t, vagy Retacelt kapnak fejtrágyaként. A tavaszi árpa vetése nem okoz kü­lönösebb gondot, mindössze ötezer hektárnyit vetnek, előtérbe helyezve majd ehelyett a kukoricát, amely jó­megfelelően nemcsak a , járási mező­­gazdasági igazgatóságon készítettek politikai-szervezési és intézkedési tervet, hanem valamennyi mezőgazda­­sági üzemben Is, melynek elkészíté­séért és következetes betartásáért személyesen a szövetkezetelnöke,, vagy az állami gazdaság igazgatója felelős. A gépek műszaki felkészült ségéért, üzemképes állapotáért a fő gépesítő, üzemi gépesítő felel. Az Idén a kísérleti álloínás munka társaival is szorosabbá teszik az együttműködést, a mezőgazdasági üzemek vetőmag- és ültetőanyeg faj­takérdésben kérhetnek szaktanácsot, stb. (főleg az árpa, a kukorica eseté­ben; milyen követelményekhez kell igazodniuk, a mi körülményeink kö­zött, ha azok külföldről származnak).. Az együttműködés' elmélyítéséért a járási föagronómust illeti a felelős­ség. KONGRESSZUSI LENDÜLETTEL . Noha sokoldalúan, felmérték a ta yaszi munkák sikerességét megalapo­zó lehetőségeket, nem árt megemlí­teni: a mezőgazdasági. üzemek veze­tő-, szakember- és műszaki gárdáját és a dolgozó tötoegek kezdeményező­készségét, annak fokozottabb felka­rolását,' támogatását.' Nő meg azt is, hogy az emberek tudása, tehetsége, rátermettsége, megannyi jő ötlete, meglátása, véleménye nem mindig hasznosul a legmegfelelőbben. Ezt a forrást vétek jól kt nem aknázni, hasznosítani. A szocialista munkaver­senyt, kongresszusi lendület hassa át: váljanak uralkodóvá a fejlettebb for­mák a „Dolgozz hibátlanul“ munka­­rendszer, amelynek széles körű elter­jedése üdvös lenne a mezőgazdasági üzemekben is,1 ahol a minőségi köve­telmények juthatnának ilymódon elő­térbe. Ezen a téren még többet is tehetne a Szövetkezeti - Földművesek Szövet­ségének Járási bizottságai A járási mezőgazdasági igazgatósággal karölt­ve, még az eddiginél is eredménysebb munkát végezhet, ha a szemléltető agitáció, hatékonyabbá válik a mező­­gazdasági üzemekben. A járási tapasz­talatcserék (gabonatermesztési, kuko­­rlcatermesztési, stb.) általában jók, színvonalasak. De sose feledjék: ott a helyük a leggyöngébb eredménye­ket elérőknek, akik a legjobban rá­szorulnak az, okulásra 1 MI ÜJSAG A „VÖRÖS CSILLAGBAN“? — A vártnál kedvezőbben teleltek’ át az őszi vetéseink — újságolta örömmel a jóhírű közkedvelt, friss észjárású, hozzáértő szakember, Kap­­rinai elvtárs, akit az immár több mint ötezer hektáros, hat község határát átfogó közös gazdaság tagjai főagro­­nómusi tisztségéből elnökhelyettesi posztra állítottak — Úgy hallom, a járásban a vetőgépek javítása körül nincs minden rendben. Nálunk már az őszi vetés után azonnal hozzálát­tunk a főjavításukhoz. Sorra vettük — a sürgősségi szempontokat figye­lembe véve — az egyes gépeket. A’ február végi jő idők felkészülten ta­láltak. Sajnos, jöttek az erős éjszakai fagyok... Megakasztották a nagy lendületet. Ha az idő jobbra fordul, nem tétovázunk .., Hiszen eddig sem tétlenkedtünk. Asszonyaink, lányaink s természetesen a férfiak is! — végezték amit lehetett: a gyümölcsös­ben, a kertészetben — szőlőmetszés, gyümölcsfaápolás, melegágyak, fólia­sátrak készítése, stb. A kertészeti dol­gozóink most alapozzák 260 vagonnyl zöldségféle termelési előfeltételeit. Nincs is különösebb gond a Vörös Csillag-ban a felkészüléssel. Lehetsé­ges — ha az Idő engedi —, mire e so­rok nyomdafestéket látnak, már né­­hányszáz hektárba kiváló minőségű, jó fajtájú és csíraképességű tavaszi árpa hull . .. Hiszen az utóbbi évek­ben már februárban elvetették az ár­pát, s jő termést adott. (kovács)

Next

/
Oldalképek
Tartalom