Szabad Földműves, 1976. január-június (27. évfolyam, 1-25. szám)

1976-02-21 / 7. szám

SZABAD FÖLDMŰVES GALAMBOS LAJOS: 1978. február 2Í. Amikor az árnyék felülmúlja a valóságot. Foto: —tt-H 10 Nagyon finom, nagyon puha hó esett, még az éjszakában is kékesfehéren világított. Kati a falu egyik mellékdíján sietett hazafelé. Félt. Nem tudta megmagyarázni ma­gának: miért? Máskor is voltak szál­lóvendéget: de e mainak, akinek ér­kezését esti tizenegy Órára jelezték, nem közölték a nevét, címét. Csupán annyit: a szárnyvasüt felszámolásá­nak vezetője fog nála lakni. A puha hóban léptek követték. De nem ettől félt. Mások is laknak erre, nemcsak 6. Sokan szálltak le erről az utolsó járatról az állomáson. Nem né­zett körül, csak sietett, hogy rende­sen fogadhassa az éjszaka érkező vendéget. Az ilyesmit nem lehet a ma­mára bízni, elég gondja van annak a két gyerekkel. Utolérték őt a lépések. — Jó esetét, Kati — mondta egy férft. — Láttalak már a vonaton, in­tettem is neked, de nem vetted észre. — Gábor, te vagy az? — nézett a férfira Kati. — Mit keresel a ml ut­cánkban? — A szüleim halála óta nincs már közvetlen rokon a faluban. így az el­végzendő munka idejére lakást bérelt nekem a vállalat. Huszonhetes szám. Nem tudod, ki lakik ott? — Harmat utca? — Az. — En lakom ott a két gyermekem­mel meg az anyámmal — mondta Kati. Egy cseppet megálltak. Nagu szemekben hullott rájuk a hó. — En lakom ott a két gyermekem­mel meg az anyámmal — ismételte Kati. — Akkor — mondta Fejeő Gábor —, jobb lenne, ha visszagyalogolnék a városba. Van szálloda. Vonat, sajnos nincs többé. A buszok csak reggel négytől indulnak. Ez g kicsi vonat ntncs többé, Kati. — Te számolod fel?- En. — Éppen te? — Az ember soha nem tudhatja, milyen munkát ró rá a sors. — Ogy tudtam, te vasútépítő mér­nök lettél. — Ot, vasút, persze. — Es rombolni jöttél a szülőföl­dedre? — Rombolni is kell valakinek, ha az a rombolandó régi. Odaértek a házhoz. Mostanában so­rozatban gyártott, szabályos falust villa volt az. — Fürdőszoba is van, és bevezetve a víz — mondta Kati. — Tudom, jó kutakat nyitottak itt, két nagyváros is innen kapja a vizet. — Innen. Álltak a kapuban egy cseppet. — Ne gyalogolj te vissza a városba — mondta Gábornak Klskrompé Kati. —A vállalatod két hétre kötötte le a lakást, felét ki is fizette előre. — Bárcsak ne lennék fáradt — mondta Gábor — s bárcsak ne ide telepítettük volna a szárnyvasüt fel­számolási központját. Utasok helyett reggel romboló munkások szálíják meg a mi kicsi állomásunkat. — Gyere már — mondta Kati. Bementek a lakásba. — Gyönyörű házad van — mondta Gábor. — Es bú­tor, és szőnyeg, ami bele tllik. Miből? — A két gyerek tartásdíjából — nézett messze Klskrompé Katt. — Es a dohánygyárban műszakvezető va­gyok. Technikust vizsgát tettem. Fejeő Gábor nézte öt. Még mindig szép volt az asszony. Kívánatosán szép. — Gyere — mondta Kati —, még ég a konyhában a villany, nyilván fent van anyám. — Az én szobám hol lesz? — Az utcai. Onnan nyílik a fürdő­szoba egyik ajtaja. — A szállóvendégek mennyit hoz­nak a konyhára? —■ A rezsit. OTP, gáz, villany, adó. Amikor a kutakat csinálták, a kútfú­rók főmérnöke két esztendeig lakott itt egyfolytában. Minden hó húszon­­hetedikén csak jött a vállalattól a pénz. Ezerháromszáz forint. Arra mér­get lehetett venni. — Mennyi gyermektartást kapsz? — A konzervgyár igazgatójától ha­vi kllencszázat, vizesjőmérnöktöl nyolcszázat. — A te kereseted mennyi? ' — Prémium nélkül kettőezerkettő. — A dohánygyárban. — Ott. — Onnan még nincs gyereked? — Nincs. — Miért? — Félnek tőlem a férfiak. Azt mondják, sajnos, nem vagyok egyfor­dulós nő. Hát ebben igazuk van. Nem is. — Uramisten — sóhajtott Fejeő Gábor és Kati nyomán bement a konyhába. — Jó estét, Johanka néni — mondta. — No, nézd csak, a Gábor, hát léte­zik ez? — emelkedett fel válogatá­sából az ősz hajú matrónává kupáló­­dott hajdani summásasszony. — Léte­zik ez? Csak nem te leszel a szálló­­vendégünk? — De. ö lesz — mondta Kati. — Mit is adjak hirtelenjében? — Szomjas vagyok. Nagyon — ereszkedett le Fejeő Gábor a konyhai székre. — Ha lenne egy korty bor. Könnyű. — Van fiam — mondta Johanka néni. —- Könnyű, flnqm ribízltborunk van. Most kaptunk öt litert a szövet­kezettől, mert ugye, a gyümölcsösün­ket, amit negyvenötben kaptunk, most a szövetkezet használja. Bérletet fizet. Rendesen fizetnek mostanában, nem úgy, mint régebben. Hát te? — Elünk — mondta Gábor. — Pesten? — Ott. — Van lakásotok? — Kétszobás, szövetkezeti. — Gyerek? — töltött a néni. — Kettő. — Fiú? Lány? — Két drága kicsi leány. Johanka néni nevetett: — Akár az én Katim is lehetett volna az anyjuk nem? — Lehetett volna, Johanka néni —■ mondta Gábor és ivott. — Jó ez a ri­­bizlibor. Töltsön még. Zsíros pörköl­tet ettem a városban. — Töltsön csak, mama, töltsön — szólt Kati. — Nekem is. Hiába ribizlibor volt, nagyon hódító volt. Mintha szerelemre gyútjó ámb­­rát kevertek volna belé. Akkor kel­lett volna ez, gondolta Gábor, akkor. S nem nekem, akkor se, Katinak kel­lett volna ez akkor. Amikor engem, a foltos nadrágú érettségizőt kinéz­tek innen. Nem ez a ház állt itt kar­kor persze, szabályos kubikus-summás ház állt itt még akkor, az utcának neve sem volt, csak úgy hívták: kls­­köz. Akkor, uramisten! Amikor a Kati utáni vágyban meg akartam halni. A borotvapenge belehasított a csuklóm­ba, amikor megtudtam, hogy Kati a konzervgyár igazgatójának lett a sze­retője. Jaj! Annak a mély, éles vágás­nak a nyoma itt van a csuklómon. Letörölni nem lehet. Az ember életé­ből semmit sem lehet kitörölni. Mi­csoda gyerekes, bolond dolog volt az. Pusztító szenvedély. Szörnyű, mik ér­hetik az embert. Szégyen. Nevetség. Egy olyan miatt, akiből csak számító, kicsi kis ringyó lett. — Szereted a gyerekeidet, Kati? — Miért ne? Maguk keresik a ke­nyerüket fogamzásuk óta. Gyere, nézd meg őket. Szépek. Mint a szere­lemgyerekek általában. Átmentek oda, ahol a gyerekek aludtak. — Hát nem szépek? — De. A gyerekek nagyon szépek tudnak lenni! — A nagyobbik a konzervgyári. — Gondolom. — A kisebbik a vizes. — Gondolom. — A tieid milyenek? — Az én Andreám minden idők legszebb Aranykontyú Királykisasz­­szonya, Tímea pedig minden idők Rosszcsont-Gyémántja. Kiskrompé Kati megfogta a férft karját és maga felé fordította. — Es a feleséged? — ö az Asszony •— mondta Fejeő Gábor. — Aki én lehettem volna? — Aki talán lehettél volna renge­teg küszködés és nyomorúság árán. Még egyetemisták voltunk, amikor Andrea született. Se lakás, semmi. Kettőnk ösztöndíja nyolcszáz forintot tett ki. Az albérlet ötszász forint volt. Bizony. De boldogok voltunk. Panasz­szó a szánkat el nem hagyta. Lehet, hogy másoknak kocsijuk van, villájuk van, nekem ez van: családom van. Két öltő ruhám van, egy hétköznapi, meg egy ünnepi. A feleségemnek csak egy télikabátja van, az is hároméves. A gyerekeknek van szánkójuk, bicik­lijük, bundácskájuk. Van Béla maj­muk. Monika babájuk és rengeteg mesekönyvük. Este akármilyen fáradt vagyok, a tévémese tdején a váltamra ülnek és versenyt borzolják korán őszülő hajamat. Kettőnk fizetése ma már hatezer-kétszáz forint. Az órám a zálogházban van, mert Tímea be­teg lett, és ki kellett hívnunk az or­vost. Az a minimum, hogy az ember az orvos markába nyomjon egy szá­zast, mindegy, honnan keríti elő. Mindegy. Indult a szobája felé. — Lefekszem — mondta. — Korán kezdünk reggel. Johanka mama közben megvetette ott már az ágyat. Dohos szőnyegszag terjengett. Fejeő Gábor kinyitotta az ablakot. Kinézvén a havas tájra, azt gondolta: micsoda lány volt! Ez a Kati világra szólóan nagy szépségű lány volt. S mi lett belőle? Цдуап, hát mi lett? Jól szituált polgár. Az is valami. Lefeküdt a tiszta ágyba. Minden küzdelem nélkül az is va­lami gondolta. Van így. Sőt: így is lehet. De vajon olvasott-e már egy mesét a gyerekeinek? Kati, pongyolában már, behozta a konyhából a ribizlibort. —■ Hátha kérsz még — mondta. — Nemigen. — Hátha. — Korán kezdünk reggel. — Lebontjátok a drága kisvasutat. — Le. — Ahol én egyszer homlokon csó­koltalak téged, Gábor. — Emlékszem rá. — Zavarodban akkor a kezed az én kicsi mellemre tévedt. — Igen. Még gyerekmelled volt akkor. — AkkorI — mondta Kati. Es öntött. —■ Holnap este már nem jövök ide — mondta a férfi. , — De miért? — A bal csuklómon figyelmeztet a heg. Reggel a munkagépeket és a mun­kásokat nekiindította ktsvasút szét­­rombolásának. így kell ezt minden régivel, gondolta még Fejeő Gábor, és reggelire szalonnát sütött a mun­kások közé ülve. Puhán hullott a hó. Télidő a gyümölcsösben. ^sófi és Erzsi néni beszélget­­TM nek kinn, a kapuban. — Szép Idő volt máma, Zsóíí. — Szép, szép, Erzsa. Csak már kellene egy kis hő. Nézd, itt jön Klári a szeretőjével. Azt mondják már megvették a gyűrűt. Te, Zsó­fim, jól járnak Forgácsék ezzel a fiúval. Tere­­fere — Igen, a szövetkezet is jól járt vele. Azt beszélik, hogy minden­hez ért. — Jő napot — köszöntenek a fiatalok. — Jő napot. — Hová, hová Igyekeztek? — A klubba. — Hát szép egy pár, Boris. — Szép, szép, Erzsi. Nagyon összeillenek. Éppen, ahogyan a nagykönyvben elő van Írva. A le­gény egy fél fejjel magasabb a lánynál. Nagyon szépek. — Te Zsófi, nekem valami még­sem fér a „begyembe“. — Ugyan, mi ez már, ami nem tetszik? — Klári tanító, főiskolája van, ez a fiú meg csak egyszerű mun­kás. — Ö, te Erzsi, hát nem lehet mindenkinek főiskolája, ahogyan te elképzeled. Ki fogja vezetni a traktorokat?... — No meg aztán a Klárin az a kabát, se ujja, se eleje. Az a rövid szoknya rajta, alighogy a fenekét eltakarja, összebújnak, nem is kell, hogy lefeküdjenek. Más volt az, Zsőfl, a ml fiatalkorunkban. Minden el volt takarva, még a bo­ka Is. No igaz, hogy én lefeküd­tem a szeretőm gatyájára annak Idején, de az olyan bő volt, a bol­dogult magához rántott, betakart vele, azt sem tudták, hogy egy vagy kettő van alatta. Más volt az, Zsőfl, a ml fiatal korunkban. — Hát már más, Erzsi. No, de miért mondjam másképpen, mint ahogy volt. Én Is odafeküdtem a boldogult János mellé. Nem vár­tam, hogy az oltár elé vigyen. Igaz, már akkor jegyesek voltunk. Megértem a mai fiatalokat is, meg a módjukat is. — De más volt az abban az Idő­ben, Zsőfl. — Hát más, Erzsi, más. Akkor mi voltunk fiatalok, most meg ezek. (Illés) A határozatok megvalósításán a sor A galántai járásban sikeresen befejeződtek a CSEMADOK alap­­szervezeteinek évzáró taggyűlései. A tagság számot adott az elmúlt időszakban végzett munkáról. Az elért eredményekről Mézes Rudolf elvtárs, a CSEMADOK jb dolgozója tájékoztatott. Elmondta, hogy az alapszervezetekben levő aktivisták csaknem százszázalékosan eleget tettek megbízatásuknak. Az értékelő beszámolók tartalmasak voltak, eléggé kritikusan felfedték a fogyatékosságokat is. Reálisan elemez­ték a múlt évi határozatok teljesítését és a vezetőség Irányítókész­ségét, aktivitását. A beszámolókban és a vitákban külön is szóltak a népművészeti és népművelési munka sikereiről. Mindezek mellett ismertették a soron következő időszak tennivalóit és arra mozgósították a tagsá­got, hogy az eddiginél is lelkesebben végezzenek kultúrmunkát. örvendetes, hogy az alapszervezetek többsége aktívan bekapcsoló­dott hazánk felszabadításának 30. évfordulója tiszteletére Indított felajánlási mozgalomba. A szervezetek mindegyikében ünnepi ülése­ket tartottak az évforduló kapcsán, melyeken a legjobb szavalók, irodalmi színpadok, színjátszó csoportok és esztrád együttesek is fel­léptek. E tekintetben kedvező volt az értékelés, hiszen egyre aktí­vabb kuitúrtevékenység folyik az alapszervezetekben. Bizonyltja ezt, hogy növekszik az énekkarok, színjátszócsoportok, Irodalmi színpadok száma. A cltera-együttesek száma Is tizenháromra emel­kedett. A járásban, sőt azon kívül is dicséretes hírnevet szerzett a Šaľa nad Váhom-i [vágsellyeij Tóth Lajos vezette Vörösmarthy-klub, ahol a kuitúrtevékenység magas fokon érvényesül. Molnár Iván ve­zetésével nagy érdeklődést váltott ki a Csillagászati kör. Egyébként a járás alapszervezetei szép hagyományokkal büszkélkedhetnek az író-olvasó találkozók megrendezésével kapcsolatban Is. Az elért eredmények ellenére szólnunk kell a fogyatékosságokról is. A járásban levő harminckét alapszervezet közül, Vozokanyban (Vezekényben), Malá Mačán (Klsmácsédon) és Boldogon (Boldogfán) alig folyik említésre méltő szervezeti munka. A CSEMADOK járási bizottsága az évzáró taggyűlések befejeztével arra törekszik, hogy a határozatok gyakorlati megvalósításával életre keltsék a passzív alapszervezeteket. Ennek érdekében még szoro­sabbra fűzik kapcsolataikat az alapszervezetekkel, az aktivistákat is határozottabb feladatok teljesítésével bízzák meg. A CSEMADOK évzárók pártunk közelgő XV. kongresszusa jegyében zajlottak le. így az elfogadott munkatervek értelmében az alapszer­vezetekben előadásokat tartanak a CSKP harcával, történetével kap­csolatban. Hatékonyabbá teszik az együttműködést az Ifjúsági szer­vezetekkel, melynek során közösen ismertetik meg a fiatalokkal a választások jelentőségét, illetve előkészületeit. Nagyobb gondot for­dítanak idén a helyes világnézeti és internacionalista nevelés elmé­lyítésére is. Krascsenics Géza

Next

/
Oldalképek
Tartalom