Szabad Földműves, 1976. január-június (27. évfolyam, 1-25. szám)
1976-02-14 / 6. szám
ET f gos tojáshozam tojótyúkonként 270,2—277,3 darab körül mozgott, az egy tojásra átszámított 14,9—15,8 dkg-os átlagos takarmányfogyasztás mellett. Az új tojócsarnokban, amelyet 1973-ban helyeztek üzembe és R—21 típusú háromemeletes ketrecekkel szereltek fel, csúcseredményeket értek el. Az egy tojásra átszámított 14,2 dkg-os átlagos takarmánykeverék-fogyasztás mellett az évi átlagos tojáshozamot 283,2 darabra emelték, és egy állatgondozó 8600 tyúkot látott el, ami 1114 000 Kčs értékű munkatermelékenységnek felel meg. A jelenleg üzemeltetett egyemeletes ketrecek amortizálása után a csarnokok átépítését tervezik, és ezeket automatikus működésű háromemeletes ketrecekkel szerelik fel. Ez lehetővé teszi, hogy a telep tyúkállományát 200 000-re növeljék. ; A baromfihús fogyasztásának további növelését jelentős mértékben az is befolyásolni fogja, mennyiben lehetséges továbbra is csökkenteni a brojlerek termelési költségeit, és miiven nagy félkész étel és füstölt áru választékot nyújthatnak a fogyasztóknak. E cél elérésének alapvető feltétele a hazai vagv külföldi eredetű kiváló húshibridek alkalmazása, a legújabb takarmányozási ismeretek érvényesítése és az új, progresszív technológiai eljárások bevezetése. A jelenleg nálunk alkalmazott ROSS I, XB, Slovgal és Hypeco típusú húshibridek optimális viszonyok között 49 napos hizlalás után az egy kilográmm élősúlyra átszámított 2,2—2,5 kg-os takarmányfelhasználás és 2,6—3 elhullási százalék mellett elérik az 1,5 kg-os élősúlyt. A nemesítésben és a szaporításban érvényesített szigorú selejtezés az egyes vérvonálak utódainak további komplex értékelésével együtt biztosítja, hogy az újabb nemzedékek jobb eredményeket képesek felmutatni mind az újratermelés, mind a termelőképesség szakaszán. Jelenleg a brojlerek hizlalása csaknem kizárólag mélyalmon valósul meg, mivel a ketreces hizlalással folytatott kísérletek nem jártak a mélyalmon elért gazdasági hatékonysággal. Azért jutottak ilyen végső következtetésekre, mivel kizárólag egyemeletes, egyszerű drótfonatos vagy fapadlózattal ellátott ketreceket használtak, ahol nem fokozhatták lényegesebben az állatsűrűséget, a csirkék nagy százalékánál mellcsont torzulást, a hónalj tájékán véraláfutást, szárny- és lábtörést észleltek, ami csökkentette a végtermék minőségét és értékesítési lehetőségét. Sokévi hazai és külföldi kísérletek után sikerült az említett hiányosságok némelyikét kiküszöbölnünk. Az eddigi tapasztalatok alapján olyan többemeletes ketrectömböket szerkesztettek, amelyek csökkentik a hízóbaromfi elnyomorodásának veszélyét és a csarnok befogadóképességét az addigi 2,3-szorosára növelik. Mivel a ketreces hizlalás a takarmány jobb hasznosításához vezet, az állatok és az állatgondozók számára jobb higiéniai feltételeket teremt, elmarad az alomanyag beszerzésével és kezelésével járó munka, minden előfeltétel megvan arra, hogy a ketreces brojlerhizlalás a brojlerek kitelepítésének gépesítésével járó kérdések megoldása után meghonosodik. Jelenleg ezt a progresszív hizlalási módszert a Xaverovoi Baromfitenyésztő Szakigazgatósági Vállalatban gyakorlatilag érvényesítik. -A baromfitermékek fogyasztásának növelését, a baromfihús és a baromfitermékek választékának bővítését elősegítő további termelési ágazat a lúdtenyésztés, amelyet a brojlerek hizlalására szakosítunk abból a célból, hogy végtermékként pecsenyeludat és lútímájat nyerjünk. A baromfitenyésztésnek ebben az ágazatában a belterjesítés és a racionalizálás folyamatát minőségileg új termelési irányzat fogja jellemezni — a fiatal brojlerluCak termelése, ezek az intenzív hizlalás következtében 8—10 hetes k-rrukben elérik a vágóérettséget. Élősúlyuk a 4—4,5 kg körül mozog, húsosak és 1 kg súlygyarapodásra 2,8—3,2 kg takarmányt használnák fel. Á bebúgatott vagy vemhes kocákat egyénileg szállásoljuk el. A nagytenyészetekben bevezetett mesterséges termékenyítéssel együtt terjed a még be nem búgatott és a vemhes kocák egyéni elszállásolása is. Ennek előnye, hogy jobb átekintést nyerünk az egyes kocákról és javul az állatgondozás és a mesterséges termékenyítés kultúrája is. Azzal, hogy a takarmányt egyénileg, pontosan a szükségnek megfelelően adagolhatjuk, kiküszöböljük az állatok versengését és az istállótérségekben nyugalmat biztosítunk. Ilyen körülmények között 10 %-os takarmánymegtakarítást érhetünk el a falkás istállózáshoz viszonyítva. A kocák egyedi, boxokban való elszállásolása esetén számolnunk kell a kocák életkorának csökkenésével, ami a törzsállomány fokozott mértékű selejtezésében nyilvánul meg (évente a kocák 40—50 °/o-át kicseréljük). A gyakorlati életben az egyedi elszállásolást a be nem búgatott kocák és a vemhesség kezdeti időszakában levő kocák (a szopősmalacok leválasztásától a bebúgatást követő 3.—4. hétig, azaz a vemhesség megállapításáig) esetében alkalmazzák, vagy pedig azokat a vemhesség egész tartama alatt egyedileg szállásolják el. Az egyedi elszállásolást- egyedi boxokban is megoldhatjuk. A box univerzális szélessége 65 cm, hosszúsága 210—240 cm között mozog az anyagtól és a jászol elhelyezésétől (függő vagy padlón álló), valamint a box hátsó részének megoldásától (ajtó, láncok) függően. Az elszállásolt sertések testrámájának erősen eltérő nagyságára való tekintettel a tisztaság fenntartásához jelentős mértékben hozzájárulna a box hátsó részének változékony hosszúsága, azaz annak lehetősége, hogy az ajtót át lehessen állítani és a box belső hosszúságát 20 cm-enként 170 cm-től 210 im-es hosszúságig lehessen Szabályozni. Az egyedi box korlátja 100—105 cm magas és a box elülső részétől a korlát felett az átugrás megakadályozása céljából két A KOCÁK ISTÄLLÖZÄSA A nagytenyészetekben a sertések egyes csoportjait önálló istállókban szállásolják el, ahol a gépesítés segítségével, valamint az egyes sertéscsoportok eltérő igényeinek a figyelembevételével nagy munkatermelékenységet lehet elérni. A korszerű istállótérségekben a jelenlegi helyzetben egy állatgondozóra 100 kocát, vagy 2000 hízósertést lehet bízni. Célunk, hogy egy állatgondozó 150 koca vagy 3000 sertés ellátásáról gondoskodjék. A SERTÉSEK EGYES CSOPORTJAI ISTÄLLOZÄSÄNAK ELVEI lehetővé teszi a híg sertéstrágya trágyázásra való teljes mértékű hasznosítását. Eszerint egy állattenyésztő telepen 10 000 sertés hizlalása, vagy 3000 koca a 30 kg-nál kisebb súlyú szopósmalacokkal, vagy 7000 hízósertés és a rákapcsolódó mennyiségű koca és szopósmalac tartása mutatkozik a legelőnyösebbnek. A már létező korábban kiépített nagyobb befogadóképességű sertéshizlaldákban vagy tenyészetekben a híg sertéstrágyát költségesebb módszerekkel, amennyiben ez lehetséges ipari, vagy a városi hulladékvizekkel együtt kell tisztítani. Helytelen, ha több mint 10 000 sertés összpontosításával számoló új objektumok építését engedélyezik, mivel a nagyhizlaldákból a hígtrágya hatékony és olcsó eltávolítását nem lehet biztosítani. Az egyénileg indokolt esetekben engedélyezett 30 000 sertésnél többet összpontosító ..és zárt állományforgóval rendelkező tenyészeteket úgy kell tervezni, hogy a híg sertéstrágyát az ipari vagy városi hulladékvizekkel együtt likvidálják azzal a feltétellel, hogy a megtisztított hulladékvizet a folyókba vezetik el. technológiával foglalkozó osztálya végzi. Egész sor problémát a KGST tagállamainak tudományos kutatóintézeteivel szorosan együttműködve igyekszünk megoldani. A szocialista államokban a kifejlesztett Integrációs kapcsolatok feltételei között a tudományos és a termelő bázis szoros együttműködése révén a baromfitermelés iparosítása olyan magas fokra emelkedett, hogy már csaknem túljutottunk azon a fokon, amikor a termelést emberi előrelátástól független tényezők befolyásolják. Az ember részvétele a tulajdonképpeni termelési folyamatban szükséges ugyan, de a lehető legkisebb mértékre korlátozódik és fokozatosan egyre inkább a termelés előkészítő stádiumára összpontosul. A termelés előkészítő stádiuma — a takarmánykeverékek ipari termelése, a baromfi bizonyos irányban való nemesítése. Az épületek és a technológiai berendezés szerkezete gyakorlatilag előre meghatározza a baromfitermékek termelésének lefolyását és eredményeit. A baromfitermelés iparosításának folyamatában ebből a szempontból néhány olyan elemet észlelhetünk, amely a tudományos-műszaki forradalom időszakának jellemzője. Nagy hatékonyságot érhetünk el nemcsak az új, szakosított baromfitermelő üzemekben, hanem a jelenleg már létező csarnokokban is, ha a technológiai berendezést megfelelően felújítjuk, az épületeket átépítjük, hasznosítjuk a tudomány és a munkaszervezés terén elért legújabb ismereteket. Példaképpen megemlíthetjük a Pŕeštícel Állami Gazdaság stfížovi baromfitelepén a fogyasztási tojás termelésében elért csúcseredményeket. Ez a baromfitenyésztő telep Csehszlovákia első nagytenyészetei közé tartozik. Nyolc tojócsarnokát 1966-ban építették fel. Akkoriban a mélyalmos tenyésztési technológia volt túlsúlyban. Minden egyes tojócsarnokban kb. 5000 tojőstyúkot szállásoltak el, így a telepen összesen kb. 40 000 tyúkot tartottak. A csibéket néhány nem szabályozható mikroklímájú nevelőházban nevelték. Az akkori idők legjobb termelési eredményének számított, amikor 1 tojásra átszámított átlagop 19,5 dkg-os takarmányfelhasználás mellett az egy tojóstyúkra átszámított átlagos évi tojáshozam elérte a 207 darabot. Az egy jérce felnevelésére fordított takarmányszükséglet is aránylag magas volt és átlagban a 10,5 kg körül mozgott. Az egyemeletes ketrecek fokozatos bevezetésével az üzem kapacitását 1970—71-ben 96 00 tojótyúkra, és a munkatermelékenységet állatgondozónként 2500 tojótyúkról 5600-ra emelték. A Primant tojóhibrid nevelésével azonos tenyésztési viszonyok között, az 1 tojásra átszámított 18,3 dkg-га csökkentett takarmányfelhasználás mellett sikerült az egy tojótyúkra átszámított átlagos évi tojáshozamot 224 darabra növelniük. A csirkék ketreces tartásában elért kedvező kísérleti eredmények alapján 1974-ben négy csarnokot építettek, ezeket a Belá nad Radbuzou-i KOVO termelőszövetkezet által gyártott egyemeletes ketrecek prototípusával szerelték fel. A tojóhibridet 1971-ben a De-Kalb cég tojóhibridjével cserélték fel és 1972-től a Shaver-Starcross típusú tojéhibriddel. A csibék ketreces nevelése és a nagy termelőképességű tojőhibridek alkalmazása jelentős mértékben befolyásolta a tojástermelés és a csibenevelés eredményeit. Míg a mélyalmos tartás esetén 100 csibéből átlagban 84—88 jérce került továbbtenyésztésre, addig a ketreces tartás bevezetése után a jércék száma 92—95 darabra emelkedett. A tüzelőanyag- és a villamos energia-megtakarítás, a munkatermelékenység növekedése és a takarmányfelhasználás csaknem 20 %-kal való csökkentése eredményeképpen az 1 jérce felnevelési költségei az előző technológiához viszonyítva több mint 25 °/o-kal csökkentek. Jelentős javulás következett be a tojástermelésben is, amikor az átlagos tojáshozam egyetlen év alatt 49 darabbal emelkedett. Az 1972—74-es években az átlacsövet helyeztek el. Az állatgondozók munkájának megkönnyítése és az előrehaladott vemhességű kocák kíméletes kihajtása céljából ezeket a boxokat előnyös áthajtósan építeni. A Rychnov nad Knéžnou-i Állami Mezőgazdasági Vállalat chlístovi állattenyésztő telepén megvalósított kísérleti építkezés keretében kipróbálták a padlózatba mélyített sekély vályúkkal ellátott boxokat, ami lehetővé tette nemcsak a kocák könnyebb kihajtását, hanem a box hosszúságának 30 cm-rel való lerövidítését is. Az egyedi bekötéses rendszerű istállózás esetén a kocákat nyak- vagy hátkötéssel rögzítik. Ez azért közkedvelt, mert a kocák mögötti térség nyitott, ami elsősorban az ürülék kitakarítása és a mesterséges termékenyítés szempontjából előnyös. A kutrica szerkezeti szempontból is egyszerűbb. A kocák közötti egyszerű csővázas korlát csak az állás 130 cm-es hosszúságáig nyúlik. Hátránya, hogy a kocák lekötéséhez két dolgozó szükséges. Ezenkívül a nyakkötés esetén a fiatal kocák nyakán fájdalmas horzsolások keletkezhetnek, vagy pedig a kötés önmagától kioldódik. Ezért külföldön és Csehszlovákiában is többnyire a lapocka fölötti kötést alkalmazzák, amely nagyobb lehetőséget nyújt az állat mozgására. Ez az istállózásl mód a korszerűsített és a kis befogadóképességű istállók számára felel meg. A boxos és a bekötéses rendszerű istállózás esetén a fekvőhely hátsó része többnyire 100 cm széles rácsban végződik. A szilárd fekvőhelynek legalább 120 cm hosszúnak kell lennie. A kocák korlátozott mozgása esetén az ürülék nem hull folyamatosan a rács alatti térbe és az állatgondozók kénytelenek ezt kézi erővel átnyomkodni. Ezért a Sertéstenyésztési Kutató Intézet a kezelőfolyosóra trágyacsatorna építését javasolta és ezt a gyakorlatban is kipróbálta. A csatornát ráccsal vagy pádoglappal fedik le és az ürüléket a koca fekvőhelye és a csatorna fedele közötti vertikális résen át a csatornába gyűjtik. A rés 8—11 cm magas. Ügyelni kell az ajtó megoldására is, hogy csökkentsük az ürülék kitakarításának munkaigényességét. A boxos és a bekötéses rendszerű istállőzás gyakori üzemelési fogyatékossága, hogy a fekvőhely vizes, mivel lváskor a víz az ítatóből — főként až ítatócsésze nélküli önitatők esetében — önmagától kifolyik. Ezért kell az önitatőt az itatőcsészébe helyezni és a fekvőhely podlőzatát 30—50 cm hosszúságban a takarmányfolyosó irányában lejtősre alakítani. CSOPORTOS ISTÁLLŐZÁS A kocák csoportos istállőzása esetén ajánlatos egy kutricában 4—6 kocát elhelyezni. Alapvető követelmény, hogy a kocák megközelítően azonos korúak, egyforma kondíclójúak, és a vemhesség azonos időszakában legyenek. Ha az egyedi istállózáshoz viszonyítva a termelőképesség szakaszán jó eredményeket akarunk elérni, akkor állandó állatcsoportokat kell kialakítani. Az összeférhetetlen kocákat elkülönítő kutricákba kell helyezni. A csoportos Istállózás előnye, hogy a szabadon mozgó kocák az ürülék legnagyobb részét saját maguk tapossák át a rácson. A nagytenyészetekben elért eredmények alapján a csoportos lstállézás előnyei közé sorolhatjuk az lvarzás jeleinek szembetűnő voltát. A csoportos istállózásra szolgáló kutrica megoldása elsősorban a használatos takarmányozási technológiától függ. A takarmány vályúba való adagolása esetén a kutrica alakját ax a követelmény szabja meg, hogy minden kocára 45—50 cm széles vályűrész, 1,2—1,5 m2 fekvőhely jusson és a fekvőhely hossza a vályútól az ürítőhelyig legalább 190—200 cm legyen. A 100 cm széles ürítőténnek mindig a kutrica etetővályúval ellentétes oldalán kell lennie. 12 s
