Szabad Földműves, 1975. január-június (26. évfolyam, 1-25. szám)
1975-01-04 / 1. szám
4 SZABAD FÖLDMŰVES 1973. Január 4. SZÖVETSÉGI SZEMLE A SZÖVETKEZETI FÖLDMŰVESEK SZÖVETSÉGÉNEK FÓRUMA a Szövetkezeti Földművesek Szövetségének feladatköre A Szlovák Szocialista Köztársaság kormánya 1974. május 8-án az egységes földmflveeszövetkezetekben a baleaatelhárltás és egészségvédelem társadalmi felügyeletével foglalkozó 131/1974 számú kormányhatározatéval jóváhagyta ezen társadalmi felügyelet 1979. január 1-tól hatályos szervezetét és végrehajtásának módozatát. A jóváhagyott elvek szerint az egységes földmüvesszövetkezetekben a balesetelhárftás és egészségvédelem társadalmi felügyeletének megszervezéaééért és irányításáért a Munka Türvénykönyve 137. paragrafusa szerint a Szövetkezeti Földművesek Szövetségének Központi Bizottsága felelős, aktíván résztvesz a mezőgazdasági dolgozók balesetelhárltásóval és egészségvédelmével kapcsolatos kérdések rendezésében, a kormány és a főhatóságok által foganatosított intézkedések kidolgozásában és végrehajtásában. A SZFSZ KB a balesetelhárftás és egészségvédelem társadalmi ellenőrzését kerületi felügyelői és járási blzottsáagi útján hajtja végra. Az egyes földművesszövetkezetekben a társadalmi ellenőrzés feladatkörét a taggyűlés által választott és neki felelős munkavédelmi (balesetelhárítási) szakbizottság intézi majd. A szövetség járási bizottságai felelősek lesznek járásuk szövetkezeteiben a balesetelhárításért és egészségvédelemért. E téren a szövetség kerületi balesetelhárítási felügyelőinek utasításai és a szövetség KB határozatai szerint járnak el. A társadalmi ellenőrzés kerületi balesetelhárítási felügyelőinek feladata lesz e téren az oktatás megszervezése és a szövetség járási bizottságainak nyújtandó segítség. A szakkérdések helyes megblrálására a szövetség Központi Bizottsága és a járási bizottságok keretében munkavédelmi (balesetelhárítási) szakbizottságok alakulnak. A Szövetkezeti Földművesek Szövetségének a balesetelhárítási és egészségvédelmi kérdések társadalmi felügyeletével kapcsolatos hatásköre megegyezik a szakszervezeti mozgalomnak Munka Törvénykönyve 138. paragrafusából eredő hatáskörével. A balesetelhárítás és egészségvédelem társadalmi felügyetének költségeit az efsz-ekben éppenúgy mint a Munka Törvénykönyve 136. paragrafusa szerint a szakszervezetek által gyakorolt társadalmi ellenőrzésnél is az állam fedezi. E tevékenységgel kapcsolatos egyéb költségeket a szövetség saját pénzeszközeiből fedezi. Hasonlóan, mint a szakszervezetek szervei, a Szövetkezeti Földművesek Szövetsége is a balesetelhárítás ás egészságvédelem társadalmi felügyeletét mindenekelőtt választott szervei által gyakorolja majd. Igyekszik, hogy a földmflvesszövetkezetek és azok minden dolgozója a balesetelhárltással és egészségvédelemmel kapcsolatban foganatosított minden előírást hiánytalanul végrehajtsa és e területen oktatétevékenységet folytat. A szövetség illetékes szervei útján rendszeresen ellenőrzi, hogy a földmüvesszövetkezetek megteremtik-e a biztonságos, az egészségre ártalmatlan munkavégzés feltételeit, hogyan hajtják végre a balesetelhárítással és egészségvédelemmel kapcsolatban kiadott előírásokat, valamint hogy a felelős vezetők miként hajtják végre az e téren reájuk háruló feladatokat, rendszeresen ellenőrzik-e a munkahelyeket, valamint a dolgozók részére létesített egészségvédelmi berendezéseket. Résztvesznek a munkabalesetek, valamint a foglalkozással járó betegségek okainak kivizsgálásánál, illetve saját hatáskörükben folytatnak ilyen vizsgálatokat. A vizsgálatok eredményeit elemzik és ezen elemzésekből származó következtetéseket a felelős vezető dolgozókkal letárgyalják. A szövetség illetékes szerveinek jogában van az egyes balesetveszélyes gépek és berendezések eetében utasítani a földmüvesszövetkezetek vezetőségét a hibák eltávolítására és abban az esetben, ha haláleset, illetve komoly egészségi károsodás veszélye áll fenn, ilyen gépek üzemeltetését beszüntetni, illetve leállítani a munkát. A balesetelhárítási és egészségvédelmi előírásokat megsértő személyeknél fegyelmi eljárást, kártérítést, esetleg ha erre szükség mutatkozik, bűnvádi eljárást indítványozzanak. A szövetségnek abban az esetben, ha ez a dolgozók egészségét veszélyeztetné, jogában áll megtiltani a túlórázást, illetve az éjszakai munkát. A Szövetkezeti Földművesek Szövetsége a balesetelhárftás és egészségvédelem területén kifejtett társadalmi felügyeletével igyekszik majd a földművesszövetkezetek és ezek felsőbb szerveire olyan hatást gyakorolni, hogy ezután még nagyobb gondot fordítsanak a munkabalesetek és a foglalkozásból eredő betegségek arányszámának csökkentésére. A dolgozók legszélesebb tömegeinek a gazdasági életünk irányitésba történő bevonásának elvével összhangban, ezen társadalmi felügyelet bevonja a szövetkezeti parasztság legszélesebb tömegeit a balesetelhárítás és egészségvédelem kérdéseinek megoldásába és az elfogadott intézkedések végrehajtásának ellenőrzésébe. JDDr. MICHAL ĎURDIAK Over az Érdem Ha a lakosság összefog — Ugyan, nem történt ttt semmi különös — legyintett M al ö e k Stanislav hnb-elnök —, csupán a lakosság összefogott. A luöenect (losonci) fárás falucskáinak egyikéről, Bolykról van szó. Nagyonts elmaradott állapotok uralkodtak Itt, еду-két évtizeddel ezelőtt, vagy még annál ts régebben... — Innen már a koldus Is visszafordult abban a keserves „űrt világban", az országút itt ért véget. Boľkovcében a hatvanas évek táján főleg a fiatalok —, de az Idősebbek ts —, csoportosan fordítottak hátat ennek a falunak. A járási székhelyre, vagy még messzebbre költöztek. Ezt követő években történt ugyan némt változás: portalanították a falu közűt falt, övódát nyitottak, szépet, korszerűt, de más nemigen történt. Pedig e falucska lakosat híresek voltak szorgalmukról, lelkesedésükről ... Hiányzott a fá szervezőképességű vezető, egészen 1973-tg. Ekkor vette át a tisztséget a mostani hnb-elnök. — Mindenki szereti őt — tájékoztattak kéretlenül ts a falubeliek. — Podkrlváň-l származású. Mindamellett nagyon népszerű és nagyszerű ember. A pusztán lakik, a kocsmával szemben, de ne a „füstösben" keresse, oda nem jár... Biztosan a ház körül szorgoskodik ... Persze, a valóságban nem pusztáról van szó: keskeny, aszfaltozott bekötőút vezet ide. Mindenütt új, emeletes családi házak, villa-szerű épületek. — Már nem menekülnek innét az emberek — újságolta a kertben foglalatoskodó elnök —, az utóbbi néhány évben 48 új családi házat építettek. Ez főrészt az állami gazdaságnak köszönhető, ahol megtalálják számításukat a dolgozók. Majd a beszélgetés közben kitért arra is, amióta elnök, kevesebb Ideje jut a kertre ... — Sikerült megértetnem a lakósokkal, hogy amit a közjó érdekében tesznek, maguknak teszik. Főleg az ő érdemük, hogy az utóbbi két évben vittük valamire... Legnagyobb eredménynek könyveljük el azt, hogy egy üzletet sikerült tető alá hoznunk. A lakosság hatezer óra társadalmi munkával járult hozzá a mielőbbi felépítéséhez, illetve megnyitásához. Mostmár a pusztaiakon a sor... A falu és a puszta között két kilométernyi a távolság. Egyhamar nem kerülhet sor a két település összeépülésére, ezt a repülőtér teszt lehetetlenné. Ezért kell az úgynevezett pusztán Is közcélú építménnyel számolniuk. A versenyszellem nagy a két település között. Az elnök a legjobban annak örül, hogy ttt nemzetiségi viszálykodásra sosem került sor, holott a faluban magyar-, a pusztán szlovákafküak élnek. Jól megértik egymást. — ... Mit mondjak még? — folytatta az elnök. — Rövidesen kész lesz a pusztai üzlet ts. Hullaházból kettőnek az építését kezdtük el, s jó ütemben halad. Rövidesen befe/ezzük a faluban a járdaépítést — társadalmi mnkában. Ez sem volt éppen egyszerű: amikor ide kerültem, hiába jelentkeztek az emberek, hogy Ok megépítik, elvégzik ezt vagy azt, csak nyersanyagot, szerszámot adjanak — nem lehetett. Se taltcska, se lapát, semmi nem volt... Node, ez már a múlté. Beszélgetésünk további részében Mailek hnb-elnök még hozzátette, hogy ma már nem Ilyen apró-cseprő gondok nem aggasztják őket; viszont akad más probléma: — Sztdjam talán a Radzovcei (гаду old} HNB építőipart egységét a határidők, s a minőségi követelmények be nem tartásáért, vagy említsem az égető csatornázáslés vízproblémánkat? Az Ipoly és a közeli tó nem képes kielégíteni vízigényünket, meg egészségügyi szempontból sem kifogástalan. A hriňovái vízduzzasztó már Lučenec (Losonc) város lakosainak vízigényét sem képes Kielégíteni, az új, klenóct vízmű pedig még nem üzemel... Ez vanI Többet nem mondhatokI Ez sem világrengető dolog, amit elmondtam. Az érdem az embereké, akik önként vállalják a munkát, s becsülettel végzik azt. Az lenne a legigazságosabb, ha valamennyijük nevét felsorolnám, dehát ötszáz névre nincs hely az újságban — mondotta búcsúzóul. Jó utat kívánt, majd félbehagyott munkáját folytatta a kertben. Hát, Igent Az akarat csak úgy ér valamit, ha cselekvéssel párosul. S a boľkovceiek, valamint a pusztátok a kettőt együtt praktizálják. Ezért is övék az érdem, no meg a jó szervezőképességű elnöké. PALHÄZI JÓZSEF Két Csemadok-ávzáróról Szándékosan „házasítottuk“ össze két levelezőnk beszámolóját: az egyik a mozgalmi élet pangásáról, az eredménytelenségről tájékoztat, s a kulturális élet fellendítésére ösztönöz; a másik viszont győzelmi jelentésnek is nevezhető. Lám, mi-minden tehető egyetlen év alatt, ha az akarat ügybuzgősággal, lelkesedéssel és cselekvéssel párosul. MOZGALMASABB szervezeti Eleteti A CSEMADOK vojnicei (bátorkeszi) helyi szervezetének jubileumi (25. évforduló) évzáróján Lami Vince elnök vajmi kevés eredményről számolhatott be. Mint említette, főleg a 60-as évek végéig volt mozgalmas a szervezeti élet: ezldőtájt még a színjátszás fénykorát élte, Sldó Szilveszter vezetésével, a tánccsoport Is működött, s Dr. Pethő Györgyné személyében a szervezet kellemeshangú énekessel is rendelkezett. Akkor az önkéntes társadalmi munkából ugyancsak részt vállaltak. Sajnos, az utóbbi egy-két évben nagyon „ellaposodott“ a szervezeti élet, olyannyira, hogy kulturális életről számot sem adhatott az elnök. Szabados Péter, a CSEMADOK járási bizottságának titkára a CSEMADOK-nak a szocializmus építésében betöltendő szerepéről, a rendszeres alapszervezeti munka fontosságáról beszélt többek között. Ezt követően a kulturális munkában legpéldásabb tagok — Dr. Pethő Györgyné, Szabó Edit, Udvardi Ferenc, Kovács István, Szádovszky Béla, Radvánszky Béla, Lami Vince és a Vankó-házaspár — díszoklevelet kapott. A jubileumi évzáró kulturális műsorral ért véget. Vojnicén a CSEMADOK-szervezet sokkal többet tehetne a lakosság közművelődése érdekében — természetesen a lakosok nagyobb támogatásával. Csakis közös erővel, s összefogással lehet mozgalmas szervezeti életet élni, sokkal többet tenni a kultúra, a művelődés érdekébenl Ezt mutatja a Jókaiak példája a legbeszédesebben. CSAK ÍGY TOVÁBB Jelkán (Jókán) a CSEMADOK-szervezet évről-évre teljesíti társadalmi küldetését, a CSEMADOK KB, JB határozatait, sokoldalú tevékenységet fejt ki a galántal Járásban. Erről az évzáró közgyűlés résztvevői Is meggyőződhettek. Mit Is tettek, csupán a múlt évben? A 299 tagú CSEMADOK-szervezet Ady halálának 55. évfordulója tiszteletére emlékestet rendezett, s Jí?i Wolker, valamint Petőfi haláláról, s az 1848— 1849-es magyar szabadságharcról Is megemlékezett. Két könyvktállítást, egy sikeres író-olvasó találkozót tartott Dávid Teréz íróval, „Időzített boldogság“ című könyvéről. A szervezet szavalői egy I. és egy III. helyezést értek el a járási szavalóversenyen, s a színjátszók a „Kutyaszorító“ című vígjátékkal a járási verseny abszolút győztesei lettek. A műit év márciusában alakult citerazenekar már helyben, s a környező falvakban Is több alkalommal sikerrel szerepelt. Csupán a tánccsoport az, amely — vezető híján — nem tud tevékenységet kifejteni. Sikerrel rendezték njeg a Jókaiak a CSEMADOK központi és járási bizottságával karöltve a „Tavaszi szél vizet áraszt“ népdalverseny országos döntőjét. Ennek a CSEMADOK-szervezetnek a tagjai 300 őrá társadalmi munka végzését vállalták, amit példaadóan 150 százalékra teljesítettek. Mi szerepel ez évi munkatervükben? Több író-olvasá találkozót, irodalmi estet, s könyvkiállitást szeretnének rendezni, mint az elmúlt évben. Tervezik egy éneklőcsoport megalakítását. A szervezet idei tevékenységét a felszabadulásunk 30. évfordulója még hatékonyabbá, sokrétűbbé teheti, jegyezte meg beszámolójában Alföldi István, a CSEMADOK-szervezet titkára. Ismerve a CSEMADOK-tagok áldozatkészségét, s tenniakarását, ebben egy percig sem kételkedünk. A CSEMADOK KB-а a helyi szervezet hat tagját negyedszázados tevékenységük méltó elismeréséül díszoklevéllel jutalmazta. Miriák Ferenc, Vojnice Görföl Jenő, Jelka Ha valaki „esztétikai“ szemlélődést tart falvaink, szövetkezeteink udvarain, sok esetben csalódás éri. A sáros, rendezetlen porta mindenkire rossz hatást gyakorol. Nem ez tapasztalható azonban a selicel (sókszelőmi) szövetkezetben. A kibetonozott itak, virágágyak, karbantartott épületek, propagáciés táblák nagy hatással vannak úgy az alkalmi látogatóra, mint az itt dolgozý emberekre. Az udvar közepén mintegy szimbólumként E—512-es kombájn modellje látható. amihez Mészáros Sándor mechanizátor állítása szerint rövid történet is fűződik: 1973-ban a nitrai aratőünnepélyen az allegorikus kocsik között felvonult ez az „aratócséplőgép“ is, mely elnyerte „a Galantai Járás legszebb allegorikus kocsija“ címet. Az 1974-es évben az említett ünnepségre már egy a mezőgazdaságban alkalmazott repülőgép mását készítették el az ügyes műhelymesterek; ez a modell szlovákiai viszonylatban az ötödik, a galántal áráshan az első helyezést érdekelte ki. A felvételeken a két „csodagép“ átható. — kalita—t