Szabad Földműves, 1974. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1974-07-27 / 30. szám
1074. július 27. SZABAD FÖLDMŰVES, 15 Milyen környezetből gyú]t a méh ? Sokan nem Is gondolják, mekkora területet Jár be egy szelíden dönglcsélő méhecske életének néhány hete alatt. Az éléé klröpüléskor még csak a kaptár körül kering egyre nagyobb köröket leírva. Aztán naponta bővíti Járásának sugarát, mintegy öt kilométeres körzetben eljut mindenhová, ahol virág pompázik. Vadászterülete mégsem köralakú. Útját állják a nagyobb folyóvizek, tavak, dombok. Ezek fölött csak szükségből röpül ét. A síkságon távolabbra Is elmerészkedik a Jó és bö nektár reményében. Tisztes, öreg méhészek Is megfigyelték már, hogy a hat kilométerre esó repcetábláról holt fáradtan, de hordanak a méhek. A legújabb kutatások szerint az anya és a here párzáskor 10—12 kilométerről hazatalál. A méhek tájékozódásában sokat segít a változatos táj, elütő színű vetés, egy-egy csoport fa vagy épület. A gyűjtés a következő módon történik: A család egyharmada készenlétben áll a lépeken, hogy nektár után Induljon. Ezek a két hetesnél Idősebb méhek. Mézhólyagjukban 4—5 km úthoz szükséges méz van. A felderítésből hazatérő dolgozó körtánccal Jelzi a 100 méteren belüli legelőt, riszálva a távolabbi gyűjtési lehetőséget társainak. Olykor a friss nektárból meg is kínálja a köréje sereglőket. Táncából meglepő pontossággal következtetnek a dolgozók, hogy milyen Irányban, mekkora távolságra fekszik a nektár lelőhelye. A felkínált nektár és a lekefélt virágpor a területen nyíló virágok közül segít kiválasztani a Jelzettet. Ekkor Indul a nép zöme gyűjteni. Tíz méternyi magasságban röpülnek, 30—40 kilométeres óránkénti sebességgel. Ha megrakodtak, lassan hazaindulnak. Röptűkben olykor megpihennek, leszállnak pár percre. Útközben sok veszély fenyegeti a méheket. Fecskék, gyurgyalagok, pihenésük közben békák, gyíkok ritkítják őket. Egy-egy hideg levegőáramlat ledermesztl a fáradt JOszágot. Ilyenkor tömegével vesznek el. Ezért Jó, ha a legelő közel esik a méheshez, vándortanyához. Rövidebb úton lényegesen kisebb a kockázat, nem kopik el olyan gyorsan a méh szervezete, kétszer, háromszor anynyit fordulhat naponta egy kilométeren belül, mintha a legelő 3—4 kilométernyire lenne. A közeli legelőre még kedvezőtlen Időben is kimerészkedik a szorgos dolgozó, mert onnan pillanatok alatt hazaérhet. Különösen tavasszal fontos a közeliség. Ilyenkor még egyébként Is lényegesen kisebb a röpkörzet. A repce az egyetlen, ami messze elcsalogatja illatával, sárga foltjával a tavaezi levegőben még fázósan röpködő méhet. Rengeteg Jószág pusztul el a dús, sárga virágok között, mert már odaröpüléskor alaposan lehűlt szervezetük. A repcére tehát vagy nagyon közel kell rakodnunk, vagy röptávon kívül, mindkét esetben háttal az uralkodó szélnek. Az ügyes méhész vándortanyáját a különböző fekvésű és virágzású legelők viszonylagos közepén Igyekszik elhelyezni, ahonnan a legkisebb kockázattal és úttal gyűjthet a méhcsalád. Ismerjük meg és tervszerűen alakítsuk ki méheink gyűjtőkörzetét. (ssi-ba) Példás tevékenység Sokrétű példás tevékenységet fejt ki a Szlovákiai Méhészek Szövetségének áamoríni (somorjai) alapszervezete. Ehhez a szervezethez 29 község, 3 szövetkezet, 3 állami gazdaság és 1 pionír otthon méhészei tartoznak. A tagságot teljes mértékben sikerült aktivizálniuk, ami főleg a szakaszbizalmiak megválasztásának és közreműködésének köszönhető. Július közepén az alapszervezet tagjai Kráľová pri Senci-ra (Királyfára) látogattak, ahol közhasznú munkaként 7 érát dolgoztak a méhész kísérleti állomáson épülő méhészmúzeumon, utána pedig szakelőadáson vettek részt. A szállítóeszközt a Rohovcei (szarvai) Állami Gazdaság biztosította. Július végén pedig Magyarországra szerveztek tanulmányi kirándulást. Többek közt Gödöllőre is ellátogattak. Felvételünkön a szervezet tagságának egyik csoportja látható. Kép és szöveg: Csiba László MIT NEVEZÜNK RAGALYOS ALCAROTHADÄSNAK? Egy időben az a kérdés merült fel a méhésztársadalomban, hogy a ragályos költésrothadás elnevezés helyett, valami Jobb, helyesebb, gyakorlatiasabb és magyarosabb nevet kellene adni e ragályos betegségnek. Ezért választottuk tehát a ragályos költésrothadás helyett a „ragályos álcarothadás“ elnevezést, mert nemcsak, hogy ez az elnevezés a legtalálóbb. de maga a betegség mutatja meg, hogy ez a leghelyesebb. Hiszen már álcakorában jut be az álca gyomrába a betegség okozója: a spóra, amitől az álca rothadási folyamata megkezdődik. Az álcát pedig minden kezdő méhész ismeri, míg a költésrothadás elnevezés egy elvont fogalom, ami nagyon könnyen félreértésre adhat okot, mint ahogy már tényleg adott Is, mert tulajdonképpen költés nincs Is, hanem van pete, álca, báb, mindezt együttvéve röviden úgy nevezzük: Hasítás. Ezenkívül, van még kikelt méh. Ragályos álcarothadásnak nevezzük azt, amikor a lépek sejtjeiben levő álcák fertőzés következtében megrothadnak és ezek megrothadása után a többi családok Is megfertőződhetnek, illetve azok Hasításai is megrothadnak és elpusztulnak. A kikelt méhek egészségére azonban ez a ragályos betegség nem bír semmiféle veszedelemmel, még akkor sem, ha be Is jut a betegség csírája fspóra) a méhek gyomrába. Éppen ügy nem veszedelmes az emberre sem. Ezért Ilyen beteg családtól származó mézet az ember bátran elfogyaszthatja. Kártékony vagy sem? Vadonélő állataink agyikét, a rókát, vadászaink gyakran veszettség végett ejtik el. Közülük jönéhányan saját tapasztalatból s a kutatási eredményekből is tudják, a róka nem anynyira kártékony állat, hogy lépten-nyomon kegyelem nélkül irtani kellene! Köztudomású, hogy a róka tápláléka körülbelül 80 százalék erejéig az erdő-mező apró rágcsáló kártevőiből tevődik össze. A róka tehát — ha túlságosan el nem szaporodik — tulajdonképpen erdeink és szántóföldeink szoros tartozéka, mely bizonyos tekintetben hasznos, ezért a természet biológiai egyensúlyának megtartásához szükséges. Ezzel párhuzamosan klkívánkozik, hogy mi legyen a rókával, ha egy-egy területen veszettséget észlelünk. Egyesek még nem is oly régen azt tanácsolták, hogy ilyen esetekben irgalom nélkül lőni kell a rókát, s állítólag ezzel a probléma megoldódik. Ezen nézet vallói azonban megfeledkeztek arról, hogy a róka bár gyakran szenved veszettségtől és terjesztője lehet más tájakon is a vírusos fertőzésnek, ám a vírust más állatok is elhurcolhatják! Nagyon könnyű, mondhatnánk egyszerű lenne veszettség észlelése esetén egy meghatározott területen kilőni az összes rókát. Arra azonban nem gondolunk (7) hogyan fogdossuk össze a vírust hordozó apró rágcsálókat, amelyek esetleg a rókákat is megfertőzték. Tudomásul kell tehát vennünk, hogy a rókák kilövésével a veszettséget okozó vírust még nem semmisítettük meg! Sőt, ellenkezőleg, a rókák kiirtásával elszaporodnának az apró (fertőzött) rágcsálók, amelyek ősszel a lakott területeken fészkelik be magukat, s ott megfertőzhetnék a macskákat, a kutyákat és más háziállatokat, amelyek az ember számára is veszélyt jelenthetnek. Németországban egy kutatócsoport azon fáradozik, hogy megoldja a rókaveszettség megelőzésének problémáját egy sajátos eljárással. A megelőzést célzó szérumkezelést átmenetileg bekerített állatokon próbálják ki úgy, hogy ivóvizükbe adagolják az oltóanyagot. A kutatók megállapították, hogy kétszeri szérumadagolással a rókák vérében elegendő ellenanyag képződött, mely megvédte azokat a veszettségtől. Az oltóanyagot tulajdonképpen legyengített vírustörzsből készítették. Érdekes, hogy a beoltott rókák együtt éltek a beoltatlanokkal, vagyis az egészségesekkel. Az utóbbiaknál megfigyelték, hogy nem fertőzödnek-e a beoltottaktól. Tapasztalat szerint olyan kitűnő szérumot sikerült készíteni, hogy a beoltott egyedeknél ugyan bekövetkezett az ellenanyag képződése, ám nem történt fertőzés a kezelt és a nem kezelt állatoknál. Nagyon pozitív eredménynek számít, hogy például a beoltott vemhes nőstények az utódokat az anyatejben képződött ellenanyagokkal megvédték a vírusfertőzéstől. A gyakorlat számára ez a megállapítás nagyon jelentőségteljes. A kutatók azt tanácsolják a gyakorlat számára, hogy amennyiben a jövőben sorra kerül a szabadban élő rókák oltása, úgy ezt a műveletet szaporodás előtt végezzék el. Ezzel az utódok az anyatejjel megkapják a kezdeti fejlődésüknél szükséges ellenanyagokat és védettek lesznek a veszettségtől. Természetesen későbben ezeket az egyedeket is be kell oltani szérummal a veszettség ellen. A Pory nyomán —hal— Takarmány - fiatal fácánoknak A Der Fasan NDK-bell szaklap közleménye szerint a fácánnevelés Ismert szakembere, Kroll erdész azt a nézetet vallja, hogy a kikelt fácánok számára készített hagyományos takarmány nem felel meg a követelményeknek. A hagyományos módszer abból áll, hogy a keményre főzött tojásokat finomra reszelik és felaprózott zöldtakarmánnyal keverve adagolják. A keményre főzött tojás azonban nem megfelelő a fiatal állatok finom emésztőrendszerének. A szakember ezért az alábbi módszer alkalmazását Javasolja: Tizenkét darab tojást 1 liter teljes értékű tejben (vagy 1 tojást 1/12'liter tejben) elkeverünk, utána hozzáadunk 3 púpozott kanál zablisztet. A keveréket megfőzzük úgy, hogy a keveréket tartalmazó edényt egy nagyobb edénybe állítjuk és forraljuk. A keverék főzés közben megkeményedik és kihűlés után még átnyomjuk egy lenvánkosban. Az így nyert kásaszerű anyagot etetés előtt szitaszűrőn átnyomkodjuk, majd hozzáadjuk a zöldtakarmányt és a gabonadarát. Ez a kása az első héten 50, a másodikon 40, a harmadik-negyedik héten pedig 20 százalékát kell, hogy képezze az aadgolt takarmánykeveréknek. A naponta feletetett keverék további hányadát a zabdara, a főtt metélt hús és a zöldtakarmány adja. Érdekes az a megállapítás Is, hogy az ellés utáni első fejésből származó tej (föcstej), amit gyakran értéktelen termékként kiöntünk, igen értékes és kitűnő takarmány a fiatal fácánok számára. A föcstej Igen sok tápanyagot, ásványi anyagot és vitamint tartalmaz. A borjazást követő első-harmadik fejés után nyert tej Is megfelel még a fácánok takarmányozására. Ez a tej olyan értékes, hogy az egyes tenyésztők esetenként.2—3 óráig sterilizálják bádogkannákban. A sterilizálás folyamán a tej besűrűsödlk, megkeményedik, s a fiatal fácánoknak reszelve vagy aprítva adagolják. —zch— A horgászbot szerelmesei A komárnoí járásban több mint ezer sporthorgászt tartanak nyilván. Közöttük csak elvétve akadnak nők. A gyengébb nem képviselői közé tartozik Erzsi néni Is. Saját bevallása szerint, lánykorában eszébe sem jutott olyasmi, hogy 6 valaha horgászbottal a kezében járja majd a folyópartot. Persze az élet másként alakult. Férjével, Szabó Ferenczel 1938-ban ismerkedett meg. Feri bácst már akkor It elismert sporthorgásznak számított. Házassága és a háborús évek viszontagságai sem tudták elfeledtetni vele kedvtelését. Erzsi néni pedig szintén szerette a természetet, így gyakran együtt üldögéltek a bot végénél, várva a szerencsét. Előszűr maga is furcsállotta, de egyre inkább vágyódott egy saját horgászbotra, saját zsákmányra. Ma már rendes tagja a Horgászok Szlovákiai Szövetségének, s nemcsak segítőtársa férjének, hanem részben vetélytársa is. Eddigi legnagyobb fogása egy 2,60 kilogrammos csuka volt. Leginkább a Duna, Nyitra, Vág és Zsitva folyók ismert horgászhelyeit keresik fel, de ellátogatnak időnként a csatornákhoz és a halasiam vakhoz is. Nem is annyira a nagy fogás, a kapitális zsákmány, inkább a szórakozás, a természet felszabadult élvezése az, ami időről-időre a folyópatra vonzza őket. Szeretik a természetet, a horgászbot szerelmeseit Holczer László, (Kománio) Vasárnap délután a Vágparton Úszó- és ólomcsere a szerelék megbontása nélkül Készítsünk kb. 0,6—0,7 mm átmérőjű vörösréz, vagy más, rozsdamentes keményebb drótból az l/а ábrán látható alakú és méretű splrálylst. (Kb. Ž mm átmérőjű szegre csavarva 5—7 menetet.) Az A egyenes szakaszt az úszó karikájába dugva, az 1/b ábra szerint rácsavarjuk ez úszó alsó részére. A fonalat a C spirálisba úgy visszük be, hogy a fonalat és úszót E-nél egybefogva, a fonalat a C spirális hézagai között menetről menetre becsavarjuk. Végül a fonal a D szerint helyezkedik el a spirálisban. А В szakaszt azért hagytuk hosszabbra, hogy megakadályozzuk a fonalnak a spirálisból való kiakadását. Az ólomnehezék drótspirállal való ellátása az úszóéhoz hasonló módon történik, de erősebb drótot alkalmazzunk, továbbá a spirális végét (amely az 1/b ábrán a B-vel jelölt végnek felel meg) úgy hajlítsuk vissza ez utolsó spirálmenetre, hogy vele rugalmasan érintkezzen. Ekkor a zsinórt csak kisebb eróvel lehet az érintkezési ponton átnyomni, de viszont ez a pont a zsinór esetleges lecsevarodásának útját állja. Ettől a veszélytől az úszónál kevésbé kell tartani, de esetleg ott sem árt hasonló óvintézkedést tenni (1/b ábra F pontnál). — jk—
