Szabad Földműves, 1974. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1974-07-13 / 28. szám
/ .SZABAD FÖLDMŰVES 1974. július 43. AZ ÁLLATTENYÉSZTÉS várható fejlődése hazánkban 1940-ig Pártunk XIV. kongresszusának határozata feladatul tűzte ki szocialista nemzetgazdaságunk fejlődésének előrejelzését, majd a CSKP KB 1972-es áprilisi ülésén és az efsz-ek VIII. kongresszusán kimutatást terjesztettek elő az 1990-ig várható fejlődésről. A 73/71 sz. kormányhatározat három időszakra osztja fel a várható fejlődés megvalósítását. Az első időszakban — (az 1971-es év végéig) kidolgozták a fő alapágazatok fejlődésének lehetőségeit. (Mezőgazdaság, élelmiszeripar, gépipar, építkezések, az életszínvonal emelkedésének iránya, a lakosság élelmezése stb.). A második időszakban — (az 1972-es év végéig) összesítették a főbb alapágazatok műszaki- és gazdasági koncepcióját. A harmadik időszakban — (az 1973-as év feléig) folytatták e kimutatások összegezését és összeállították a nemzetgazdaság várható fejlődésének irányszámait. A 73/71 sz. kormányhatározat alapján dolgozták ki a mezőgazdaság és az élelmiszeripar várható fejlődését is. A munkák irányításával a CSSZSZK mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterének első helyettese, Fr. Korda mérnök elvtárs és irányító csoportja volt megbízva. A MEZÖGAZDASÄG Es az Élelmiszeripar VÄRHATÖ FEJLŐDÉSÉVEL SZEMBENI KÖVETELMÉNYEK Az ésszerű igényekből, közösségi szükségletekből és az egyes ágazatok fejlődésének szükségszerűségéből kiindulva a várható fejlődés követelményei a következők: — a lakosság élelmiszer-szükségletének kielégítése: — az önellátottság maximális szintjének elérése a fő mezőgazdasági termékekben, a hazai lehetőségek intenzív és gazdaságos kihasználásával; — megfelelő feltételek kialakítása a nemzetközi munkamegosztás széleskörű fejlesztésében a KGST államai között; — a növénytermesztés és az állattenyésztés intenzív fejlődésének komplex biztosítása; — a munkaerő csökkenésének megállítása; — a takartnányalap teljes szükségletének fedezése; — az ésszerű és igényes befektetések feltételeinek kialakítása; — a termelés optimális koncentrálása és a specializáció magas színvonalának elérése; — ki kel] szélesíteni a meglevő és újonnan létrehozott hasznos szolgáltatásokat. A VÁRHATÓ FEJLŐDÉS ALAPFELTÉTELEI az Állattenyésztésben / ~ s A fent említett követelményekből és a lakosság racionális élelmezési szintjének kielégítéséből kiindulva, meg kell vizsgálni a lakosság életszínvonalának fejlődését is. Az elmúlt időszak fejlődését vizsgálva megállapíthatjuk, hogy az ember a tudományosműszaki forradalom időszakában fizikailag kevésbé lesz megterhelve, de annál nagyobb megterhelés éri idegrendszerét, kisebb kalóriaértékű táplálékot igényel majd, amelyben nagyobb mértékben fordulnak elő a szervezetet védő anyagok. Ennek eredménye lesz a liszt, a péksütemények és a burgonya szükségletének csökkenése, a cukorszükséglet pangásával, a gyümölcs- és zöldségféleségek szükségletének növekedése, a zsírszükséglet mérsékelt csökkenése, a vaj- és a növényi zsírok, olajok szükségletének emelkedése. Továbbá: számolni kell a hússzükséglet emelkedésével, főleg a minőségi hús esetében, a tej és tejtermékek jelentős, valamint a tojásszükséglet mérsékelt növekedésével. A második világháború utáni időszakban változások észlelhetők az állattenyésztés nyerstermelésében: — növekedett a sertéstenyésztés és baromfitenyésztés; — emelkedett a szarvasmarhahús termelése; — csökkent a borjúhús termelés; — jelentősen csökkent a tejtermelés részesedése: az össztermelésben. Legégetőbb probléma a szarvasmarhaállomány, valamint a tehenek létszámának biztosítá sa, mivel ez csökkentő tendenciát mutat a fejlődés szintjéhez viszonyítva. Ami a hasznosság fejlődését illeti, a 60-as évek második felében gyökeres emelkedést értünk el. Ez a javulás a takarmányalap megfelelő biztosítása, valamint a tenyésztői munka eredménye, amely biztosítja a további fejlődés lehetőségét az állattenyésztés szakaszán. A GAZDASÁGI ÄLLATOK HASZNOSSÁGÁNAK EMELKEDÉSE AZ I960—70-ES ÉVEKBEN A szarvasmarha takarmányozásában az elmúlt években még mindig a hagyományos takarmányozási módot alkalmazták. mely nem felelt meg a modern termelési követelméállatok rovására (számos állatban számítva), annak ellenére, hogy a létszám növekedni fog. Az összállományböl, melynek a szarvasmarha-állomány 79,5 százalékát képezte, ez a részarány 77,2 százalékra csökken. A baromfiállomány 3 százalékról 3,6 százalékra, a juhállomány 1,8 százalékról 3,4 százalékra emelkedik az 1990-es évig. gazdasági Állataink LÉTSZÁMÁNAK VÁRHATÓ NÖVEKEDÉSE (SZAMOS ÁLLAT/100 HA MEZ. FÖLD) 1970 Index J 1990 1990/19701 CSSZSZK 62,1 77,3 124,5 1 ♦ CSSZK 64,6 78,4 121,4 1 SZSZK 57,8 75,6 130.8 1 nyéknek. A takarmányadagok sem feleltek meg, mivel az ásványi anyagok, nyomelemek, vitaminok, esszenciális aminósavak és egyéb biokémiai készítmények szintje nem érte el az opitmális mértéket. A sertés- és a baromfitenyésztésben ilyen hiányosságok nem fordultak elő. Az állatok istállózásában is új lehetőségeket kell keresnünk. Oj építkezések, modern férőhelyek a munkatermelékenység emelését és a munkakörnyezet javítását segítik elő. Néhány esetben azonban az építkezéseknél olyan jelenségek állnak elő, hogy mire az átadás ideje elérkezik, az épületek elavultak. További negatívum a képzett munkaerő hiánya és a munkaerő-vándorlás. A VÄRHATÖ FEJLŐDÉS JELLEMZÉSE az Állattenyésztésben AZ 1990-ES ÉVIG Állattenyésztésünk összetétele változást mutat, ugyanis a szarvasmarha-állomány részaránya csökken a többi gazdasági A HASZNOSSÁG VÄRHATÖ ALAKULÁSA Létszámemelés csak oly mér-l fékben várható, amennyi szűk j séges a tej-, hús- és tojáster-j melés megkövetelt emeléséhez.» A termelés biztosításának fő| tényezője a termelés intenzitá I sának emelése minden egyes» szakaszon. I A rnagänjäró szecskavágó munka közben. (A szerző felvétele.) Hozzájárulnak a fehérjeprogram megvalósításához 1970 1990 Index 1990/1970 Évi tejtermelés 1 tehénre (I) 2490 3550 142,6 Súlygyarapodás hízúmarháknál (kg) 0,75 1,00 133,3 Felnevelt malacok száma egy anyára (db) 16,10 22.00 136.6 Súlygyarapodás a hízósertéseknél (kg) 0,52 0,65 125.0 A tejtermelés növelése mellett a tenyésztési program kitér a hazai fajták tenyésztulajdonságainak javítására, a rendelkezésre álló fajták minőségének tökéletesítésére. A hústípusú szarvasmarha hasznosságának legfontosabb tényezői a genetikai alap és a takarmányozás, amelyeket állandóan szem előtt kell tartani a termelés javítása érdekében. A hústermelés növelésének szükségszerűsége megköveteli, hogy a szarvasmarha vágósúlyát az 1990-es évig 550 kg-ra növeljük, mivel más esetben a lakosonkénti hússzükségletet nem tudjuk fedezni saját termelésből. Az elválasztott malacok száma egy anyára az elvárt szinten növekszik és megfelel azoknak a követelményeknek, melyeket a termelés fejlődése meghatároz. A sertések súlygyarapodásá-A nagy csarnokban szokásos kép. Néhány szétsze** dett, javításra váró gép, szerszámok, kábelek, alkatrészek, csavarok és a gépek körül sürgölődő szerelőruhás emberek. Ha nem is mondanám, bizonyára mindenki kitalálja, hogy egy szövetkezeti gépjavító műhelyben tárul elénk ez a kép. Valóban a Buzitkai Egyesített Szövetkezet (Rimavská Sobota-i járás) Vefké Dravce-i (Nagydaróci) részlegén néztünk be a szerelőműhelybe. Ez az egyesített szövetkezet nemcsak termelését, hanem gépeinek karbantartását, javítását is szakosította. Így a traktorokat és a kisebb függesztett, illetve kapcsolt munkagépeket éppen a nagydaróci részlegen javítják, egyrészt a motorszerelő csarnokban az erőgépeket, másrészt a mellette levő géplakatos-kovácsmfihelyben a kapcsolt munkagépeket. Urbán István és Szalay Béla kovácsok a kaszálógépek, ekék, szénagereblyék és takarmányforgatók, valamint a többi kisebb munkagép üzemképességéről gondoskodik. A motorszerelő műhelyben Kovács László műhelyvezető. Bodor József és Rovňan Pavol szerelők éppen az egyik ZT—30-as német traktor körül foglalatoskodtak. A 90 lóerős, igen hasznos és sokrétűen felhasználható gép sajnos már hosszabb ideje „pihen" a műhelyben, mert néhány olyan alkatrész kellene, amit jelenleg sajnos nehéz beszerezni. KoVács László műhelyvezetővel és segítőtársaival munkájuk közben folytatott beszélgetésünk során megtudtuk, hogy összesen 9 gépszerelő gondoskodik a szövetkezet traktorainak, rakodógépeinek karbantartásáról e műhelyben. Felváltva tartanak szolgálatot a munkaidő lejárta után is, hogy mindig készen álljanak az apróbb javítások elvégzésére, a gépek felülvizsgálására, üzemképességük fenntartására. — Naponta négy-öt traktor kisebb, vagy nagyobb karbantartó ellenőrzését és javítását végezzük — válaszolja Az erőgépek orvosai Kovács László műhelyvezető, valamint Rovňan Pavol és Bodor József gépszerelők egy hibás gép javítása közben. (Kucsera Szilárd felvétele.) kérdésünkre Bodor József szerelő, aki már 1967 óta dolgozik ebben a szövetkezetben. E gépszerelő- és karbantartó munkaközösség Kovács László műhelyvezető Irányítása alatt mindent megtesz, hogy a szövetkezet erőgépei állandóan munkára kész, üzemképes állapotban legyenek. Legjobb igyekezetük azonban sokszor csak ezért vész kárba, mert sok baj van az alkatrészekkel. Gyakran hosszas várakozás és utánjárás, szaladgálás után sikerül az egyik „beteg“ traktorra a szükséges keréktárcsákat beszerezni. Nincs elegendő kerékabroncs sem az elhasználtak pótlására. A gépszerelők munkaközösségének a Szlovák Nemzeti Felkelés, valamint hazánk felszabadításának 30. évfordulója tiszteletére tett kötelezettségvállalása éppen a gépjavítások azonnali és legjobb minőségű elvégzésére irányul. viszont sikeres teljesítésüket az előbbiekben említet alkatrészhiány komoly mértékben akadályozza. Ha a helyzet úgy kívánja, a meghibásodott traktorokat és más erőgépeket kint a földeken is megjavítják. A Helyszínre motorkerékpárral, autóval vagy egy kéznél levő traktorral mennek ki, hogy a gépkiesést és így a munkában mutatkozó fennakadást a lehető legkisebb mértékre csökkentsék. Vezetőjükről, Kovács Lászlóról talán még annyit említsünk meg, hogy nemcsak a munkában, hanem a társadalmi életben Is példaképül szolgál munkatársainak. Több tömegszervezet funkcionáriusa, aktív önkéntes tűzoltó, még a közelmúltig a népi ellenőrző bizottság tagja volt. Mint politikailag fejlett elvtárs kellőképpen tudja vezetni és irányítani a gondjaira bízott és felelősségteljes szerepkört betöltő munkaközösséget. Feltétlenül ennek is köszönhető, hogy a munkahely dolgozói a rájuk háruló feladatokat mindig időben, szakszerűen, megbízhatóan és a legjobb minőségben Igyekeznek elvégezni. ( (ben) Földünk lakossága számának, — valamint életszínvonalunk ! állandó emelkedésével párhuzamosan növekszik a lakosság • állati eredetű fehérjeszükséglete is. Ennek előállítására viszont Inagy mennyiségű fehérjedús takarmányra van szükség. Mivel la növénytermesztés területi terjeszkedése egyre korlátozot|tabb, a termelőknek egyre fontosabb feladata a termelés hatéí konyábbá tétele. Ez egyrészt a hektárhozamok emelésével, j másrészt a fehérjedús takarmányok gazdaságosabb kihasználásával valósítható meg. A lucernatermesztésben — mint az > már a gyakorlatban is beigazolódott — nagy segítséget nyújt 'a lucernaszárító-berendezés. A lucernaliszt készítésével emel! kedik a takarmány fehérjetartalma a szárítottéval szemben, I másrészt emelkedik az egy egységre jutó átlaghozam is. ! A fehérjeprogram megvalósításának érdekében a csilizközi {szövetkezetek közös szárítóberendezés felépítését tervezték. I A tervet tett követe, s az elmúlt év áprilisában hozzáláttak az j építéshez. Az MGF/OB típusú fnrrólevegős berendezés a Mosonj magyaróvári Gépgyárból származik. Az építkezést, ami több • mint 4,5 millió koronába került — ez év áprilisában befejezték. ! A vezetőség számítása szerint a beruházás — a szárító maxi{mális kihasználása mellett — néhány éven belül megtérül. Az )l974 januárjában társult Csilizközi EFSz 660 hektáron termel {lucernát, 300 hektár zöldterméséből pedig lisztet készítenek, j A berendezés őszi kihasználása is biztosítva van, hiszen a gaz- I daság már ebben az évben 1100 hektáron terme) kukoricát, j A kombájnnal betakarított kukorica szárításánál nagy feladat j hárul majd a berendezésre. j A szárítóban, melynek napi kapacitása 280—300 mázsa, májjus másodikén megindult a termelés. Az előállított liszt egy »részét a terményfelvásárló és ellátó vállalatnál értékesítik. A folyamatos zöldanyagszállítást — váltott műszakban — két ! darab lengyel gyártmányú KS—1 magánjáró szecskavágó bizto- Jsítja. A szecskázó gépek és a szárítóberendezés kezelői nagy I gondot fordítanak arra, hogy mind a száraz, mind pedig a I zöldanyagból minimális mennyiség vesszen kárba. Ezzel hozzá- I járulnak a fehérjeprogram megvalósításához, i VÖRÖS GYÖRGY ban 25 százalékos javulás szükséges ahhoz, hogy a kitűzött eredményeket elérjük. Ezt főleg a haszontulajdonságok és a genetikai alap kihasználásával, a hibridizációs program pontos, szakszerű betartásával és a takarmánykeverékek hatékonyabb kihasználásával érhetjük el. A baromfitenyésztésben is a takarmánykeverékek minőségének javításával és a nagyhasznosságú hibridek tenyésztésével kell számolni. Az eddigiek alapján arra a megállapításra juthatunk, hogy mezőgazdaságunk jövőjére a dinamikus fejlődés jellemző és a tudomány feladata lesz, hogy az állattenyésztésben a kitűzött feladatokat valóra válthassuk és ezáltal hozzájáruljunk szocialista nemzetgazdaságunk gyors, egyenletes és korszerű fejlődéséhez. (A Živ. výroba nyomán: —kai—)