Szabad Földműves, 1974. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)

1974-01-26 / 4. szám

SZABAD FÖLDMŰVES 1974. Január 29. Néhány szó az őszi gabonák átteleléséről Ahhoz, hogy őszi gabonáink jól át­teleljenek, az szükséges, hogy meg­erősödve, fagyállóan menjenek át a télbe. A sikeres fejlődést és fagyálló­ságot az időben való vetés, a jó csírá­zás és az egyenletes kelés, az ideális bokrosodás, a protoplazma fehérjét védő cukorvegyületek képződése stb., segíti elő. A sejtek víztartalmának a csökke­nése az ún. rejtett életfolyamatnak biztosítására szolgál, mely egyben vé­delmet nyújt a növények megfagyása ellen, teljesen lelassítja az anyagcse­re-forgalmat. A rejtett életfolyamat olyan állapot, mint például az állat­világban a medvénél és a hörcsögnél a téli álom. Azért veszélyes télen a két fagyperiódus közti felmelegedés, mivel a rejtett életfolyamat a sejtek vízbósége folytán könnyen átmegy a rendes fejlődési periódusba, s az ezt követő erősebb fagyok a vízbő sejtek megfagyását okozhatják. Enyhe télen gyakran megfigyelhetjük a fáknál a rügyek megfagyását, a meleg perió­dust felváltó fagyos időszak után. További veszély a felmelegedést kö­vető erősebb fagyok uíán az olvadó hóréteg jéggé fagyása, mivel ez a ré­teg teljesen, azaz légmentesen elzárja és megakadályozza az alatta fejlődő és a növények anyagcsere folyamata révén keletkező széndioxid eltávozá­sát, ami már egy százaléknyi tömény­ség esetén a növények pusztulását okozza. A légcsere felújítása és a fö­lösleges széndioxid eltávolítása cél­jából a hóréteg tetején keletkező jég­páncélt el kell távolítani. Erre a célra igénybe vehető a könnyű fahen­ger, a nehéz borona, esetleg a simító is. A múltban szarvasmarha vagy bir­­kacsorda járatásával feltörettük a jégpáncélt, ezeknek a lábát térdig ronggyal vagy zsákkal kötöttük be, nehogy a jégréteg azt megsértse. A téli veszélyek közé tartozik a fel­es a kifagyás is. Minél nedvesebb a talaj, s minél több benne az agyag­kolloid, annál jobban alá van vetve a fagy talajemelő hatásának. Attól füg­­'göen milyen mélyre hatolnak az őszi gabona gyökerei, s milyen mélyre hat a fagy talajmozgató hatása, a gyöke­rek elszakadnak vagy kiemelődnek, « a felemelt talajban a tápanyag-fel­vétel szünetel, illetve erősen csökken. Ez a jelenség a legtöbbször csak tél végén, illetve tavasz kezdetén mutat­kozik olymértékben, hogy a gabona kiritkulását előidézve a termelőt ko­molyabb veszély fenyegeti. Azok a nagy hirtelen beálló hőinga­dozások, melyek az utóbbi éveket jel­lemzik, ez év telén sem maradnak hűtlenek rossz hírükhöz. Sokszor a —20 °C hideget pár napon belül +6— 7 C meleg váltotta fel, vagyis a 26 fok hőmérsékleti különbség nem marad­hat hatástalan egyetlen ősszel vetett növényre sem, amennyiben a talaj hó­­takaró nélkül maradt. Ha elgondolkodunk azon, miért ér­tékesül csak 50 százalékban az őszi búza, amikor a legjobb csíraképessé­gű kitűnő biológiai értékű magot ve­tettük, számba kell vennünk azon té­nyezőket, amelyek közreműködnek a jó vagy a rossz áttelelésnél. Eddig nem szóltam erről, holott ta­lán első helyen kellett volna említe­nem a jó fagyálló képességet a magas biológiai potenciával rendelkező fajta kiválasztását. A fagyállóság elösorban fajtajelleg és nemesítési eredmény. Eleve zárjunk ki a termelésből min­den rossz fagyállósággal rendelkező bázafajtát. Minél inkább kontinentá­lis jellegű klíma alatt termesztjük a búzát, annál jobb fagyállósággal kell annak rendelkeznie. Sokan a fagy­állóság biztosítása szempontjából a mélyebb vetést javasolják. A magam részéről ezt a nézetet nem osztom, mert a korai vetéssel, a gyorsabb ke­léssel és a mélyebben elhelyezkedő gyökérrendszerrel tökéletesebb fagy elleni védelmet tudunk nyújtani a búzának, mint a mélyebb rétegbe tör­ténő vetéssel. Mélyebb rétegű vetésnél ugyanis lassúbb a kelés, a földalatti résznek nagyobb energiát kell kifejtenie ah­hoz, hogy a növény a felszínre kerül­jön. Ez pedig lényeges energia- és időveszteséggel jár, s a fagy ellen védő cukoranyagok képződése is hát­ramarad, s ennek következtében a növény legyengülve, felkészületlenül megy át a télbe. A jó fagyálláshoz az szükséges, hogy a növény kikelésétől a fagy be­álltáig sok napos idő legyen, mert ilyenkor leghatékonyabb az asszimi­láció, s a fagy ellen védő cukorvegyü­letek képződése is jelentékeny mér­tékben fokozódik. A borús napok ugyanis ebben kevésbé kedveznek. Nézzük csak, milyen szerepet tölt be a vetéseket borító hótakaró a si­keres áttelelés szempontjából? Ha a hótakaró a már korábban befagyott földre kerül, s nem túl vastag, ez a jó áttelelés szempontjából nagyon megfelelő. Ha azonban a hőtakaró be nem fagyott talajra jut, vagy a kelle­ténél vastagabb, akkor több a hátrá­nya, mint az előnye. Elsősorban azért, mert a növény a be nem fagyott talajban a rejtett élet­­folyamatból (vegetációból) átmegy a rendes vegetációba, miközben sejtjei­nek nedvdússága növekszik, fagyálló­­sága csökken. Ha ilyenkor a hó el­olvadna, azt követően az ilyen nö­vényt erősebb fagy érné, feltétlenül nagy lenne a kifagyás és a kipusztu­lás veszélye. Másodsorban pedig azért, mert a vastag hótakaró alatt az asszi­milációs folyamat csökken, s a kipál­­lás veszélye a széndioxid felhalmozó­dása folytán növekszik. Különösen a rozsnál veszélyes a kipállás miatt a vastagabb hótakaró, mert a rozsnak a fejlődése erőteljes és a széndioxid felhalmozódás is jelentékeny. A téli kifagyás veszélyét növeli az egérinvázió is. A sok rágcsáló, mely a földalatti vájatokbán él. veszélyez­teti a hajszálgyökerek elfagyását. Ki­tűnően látható ez az évelő pillangó­sok (lucerna, vöröshere) után követ­kező búzavetéseknél. Az egerek a ké­sőbben lekerülő termést követően a feltört talajba behúzódnak. Tehát ez a kár is nagyon jelentős, amiről a téli határszemle alkalmával meggyőződ­hetünk. Ellene a talaj hengerlésével és az egérírtással védekezhetünk. Az elmondottakról vetéseink rend­szeres ellenőrzése során győződhe tünk meg. Más szóval a termelő télen sem aludhatja álmát, azonban állandó idközönkénti határszemlével ellen­őriznie kell vetéseinek a helyzetét. A tapasztalatok után sokszor azonnali intézkedésekre van szükség. Eltekint­ve a megelőző intézkedésektől, me­lyek a fagyálló fajta kiválasztásával, korai vetésével, jó magágykészítéssel, ideális tápanyagellátással, gyom- és állati kártevők elleni védekezéssel s nem utolsó sorban a jó elövetemény kiválasztásával előzőleg már megtör­téntek. Aki vetéseinek ellenőrzését télen elmulasztja, mindent a sorsra bíz, nagy kockázatot vállal magára, mert az eredmény lehet jó, de ugyanúgy rossz is. Javaslom, hogy — eltekintve az , esetleg már elmulasztottaktól — még most (időben) végezzük el azokat az intézkedéseket, amelyekről fentebb szóltam. Ha megtesszük, azzal lénye­gesen csökkenthetjük a fagykárokat, s a termeléssel járó kockázatot. A zárszámadások gondjai között mezőgazdasági üzemeinkben jusson egy kis idő a határszemlére is, s az észleltek alapján járjanak el a növé­nyek védelmében. Dr. Dr. h. c., FRIDECZKY ÄKOS mérnök, DrSc, Hogyan védekezzünk? Vidéki olvasóink közül sokan for­dulnak szerkesztőségünkhöz olyan ké­réssel, magyarázzuk meg, milyen vegy­szerekkel lehet védekezni a gyümölcs­fák betegségei ellen. Legutóbb Uhrin László kalnai olvasónk keresett fel levelével és kéri, hogy ebben a kér­désben nyújtsunk tájékoztatást. Nos, mindjárt az elöljáróban el kell mondanunk, hogy gyümölcstermő fáink és növényeink nagyon sok kár­tevővel küzdenek, melyek élettani szempontból sokban különböznek egy­mástól. Egyben, vagyis, a kártétel szempontjából azonban közös a vo­násuk. Ismeretesek a nem élősködők okoz­ta úgynevezett hiánybetegségek, ami­kor a fák nem jutnak az igénynek megfelelő tápanyaghoz, vagy nyom­elemhez. Ezen úgy segíthetünk, hogy szakszerűen trágyázzuk a fákat, ame­lyek a bő terméssel meghálálják a gondoskodást. Hogy egy-egy elem vagy nyomelem hiánya esetén milye­nek a tünetek, arról e rövid írás ke­retében lehetetlen tájékoztatást nyúj­tani, azonban ebben a tekintetben a szakirodalom bő magyarázatot nyújt­hat. A gyümölcsfák további károsítója a vírusos-betegség, amit legtöbbször az oltó, szaporító vagy a szemző anyaggal maga a gyümölcstermesztő terjeszt, ha ezeket fertőzött fákról szerezte be. A vírusos betegség ellen tehát oly módon védekezhetünk, ha a szóbanforgó szaporító anyagot egész­séges, nyilvántartott anyafákról szed­jük. Egyébként tanácsos a vírusos be­tegségben szenvedő fákat mihamarább eltávolítani a gyümölcsösökből, még mielőtt azok befertőznék az egészsé­geseket is. A baktériumos betegségek esetében legeredményesebb védekezés a ki­egyenlített tápanyagellátás, főképpen a kálium és a foszfor igény szerinti adagolása. Ügyeljünk arra, hogy az ültetésre szánt anyag kitermelésének a területét (1 °/o-os formalinoldat négyzetméterenként 5 liter adagban) jól fertőtlenítsük. A gyümölcsösök gombás betegségei talán a legelterjedtebbek, s az ellenük való védekezés nagyon sokrétű. Véde­kezhetünk ellenük különféle gomba­­ölő szerekkel, de célszerű a beteg gallyak eltávolítása is. Például az őszibarackfa levélfodrosodása esetén rügyfakadáskor ajánlatos 3 °/o-os Po- Iybarittal vagy 5 %-os Sulikollal per­metezni. Ugyancsak jó az 1 %-os Kuprikol vagy a 0,4 %-os Perozin 75, esetleg a 0,6 százalékos Novozir N 50 készítmény is. Tenyészidöben megfe­lel a 0,5 %-os Suliitól К, a 0,4 %-os Orthofaltan, s a 0,4 %-os Orthocid ol­dat is. . Az almafa lisztharmat károsítása ellen azzal védekezhetünk, hogy ta­vasszal levágjuk a beteg gallyakat. A vegyszerek közül nagyon megfelelő rügyfakadás után és közvetlenül a virágzás előtt az 5 %-os Polybarit, az 1,5 %-os Sulka, vagy az 1 %-os Suli­itól K. Virágzás után 0,5—0,7 %-os Su­­likol K, vagy 0,2 %-os Thiovit készít­ménnyel védekezhetünk. Az almafa varasodása ellen a gyü­mölcsös tisztántartásával is védekez­hetünk. A vegyszeres védelemben vi­rágzás előtt hasonló megoldást talál­hatunk mint a lisztharmat esetében. A virágzást követően 0,4 %-os Pero­zin 75-öt, vagy a 0,6 %-os Novozir N 50-et használhatjuk kéntartalmú (Su­­likol) szerekkel kombináltan, s ezzel egyidejűleg a lisztharmat ellen is ha­tásosan védekezhetünk. A moníliás rothadás esetén arra kell igyekeznünk, hogy fáink ideális összetételben és kellő mennyiségben kapják a tápanyagokat, s leszedjük a fákon maradt beteg gyümölcsöket stb. Ilyen esetben a vegyszeres védekezés főleg a férgesedés és a varasodás el­len irányuljon. Jó védelemben része­síthetjük a fákat, ha azokat Időben és szakszerűen metsszük. A diófa fehérpenészesedése ellen nálunk a vegyszeres védekezés nem szokásos. Azonban ha nagyon szüksé­ges, kora tavasszal réztartalmú ké­szítményekkel (1 %-os Kuprikol) per­metezhetünk. A rovarkártevők sok bonyodalmat okoznak a gyümölcsösökben. Ilyen például az almalevélbolha. Ellene a téli permetezés alkalmával 3 %-os A hengergörgős burgunyaválogató asztal. Hasznos szerkezet a burgonyai/álogató asztal Arborol Készítménnyel védekezhe­tünk. A körtelBvélboIha lárváinak az irtását a tenyészidöben 0,2 százalékos Fosfotion 50-el végezzük. A vértetű lárváit 0,2 °/o-os Fosfotion 50-el, vagy 0,15 %-os Thiodon készítménnyel a tenyészidöben hatásosan irthatjuk, A zöld almalevéltetű irtását télen 1 %-os Nitrosan, 3 %-os Arborol készítmény­­nyél vagy a vegetációban 0,2 %-os Fosfotion 50-el, 0,04 %-os Intrationnal végezzük. A kaliforniai pajzstetűt té­len 2 %-os Nitrosen és 5 %-os Arbo­rol, a vegetációban a lárvák kikelése­kor 0,04 %-os Intrationnal írtjuk. A sárga almapajzstetű valamint a kagy­lós pejzstetű észlelésekor télen 2 %-os Nitrosan és 5 %-os Arborol készítmé­nyekkel védekezzünk. Az almabimbó-likasztó bogár ellen rügyfakadáskor 1 %-os Aleoaakarition­­nal védjük a fákat, majd a bogarakat lerázzuk és megsemmisítjük. A pók­hálós almamoly fertőzés észrevétele­kor télen 1 %-os Nitrósannal, tavasszal pedig, amikor a hernyók « hajtásokra vándorolnak, 0,2 %-os Metationnal vé­dekezzünk. Az amerikai fehér szövő­lepke irtása részben abból állhat, hogy letisztítjuk, azaz levágjuk és el­égetjük a hernyófészkeket, a vegyi védelemben leghasználatosabbak a kontakt készítmények. Az aranyfarú pillével megtámadott gyümölcsfát ta­vasszal 0,2 %-os Metation E 50-el per­metezzük. Természetesen az itt felsorolt kár­tevőkön kívül még számtalan létezik a gyakorlatban, melyek sok gondot okoznak a gyümölcsösök tulajdonosai­nak, azonban ilyen rövid írás kereté­ben mindegyikről megemlékezni kép­telenség lenne. Ezért tanácsos, hogy mindazok, akik hatékonyan akarnak védekezni a különféle kártevők ellen, a Slovenská Kniha boltjaiban megvá­sárolhatják a „Gyümölcstermő növé­nyek atlaszát“, amelyet a „Príroda“ könyv- és lapkiadó 1973-ban hozott forgalomban. A szőbanforgó könyv az egyes betegségekkel és kártevőkkel aprólékosan foglalkozik, tehát a vé­dekezést illetően is kimerítő választ ad a gyümölcstermelőknek. 'bai— A mezőgazdaságban a legnagyobb munkacsúcs az őszi betakarítás. A burgonya szedésének időpontja nagy­jából egybeesik a kukorica- és a répa betakarításával. Mindhárom növény gépi betakarítása lényegében megol­dottnak tekinthető, mert azt a nagy­üzemek jórészt géppel végzik. Az em­lített növények közül a burgonya az, mely szedés után — mivel felhaszná­lása elhúzódik majdnem a következő év közepéig — a termés megóvása érdekében gondos utókezelést és szakszerű tárolást igényel. A szedés utáni osztályozáskor részben hazai, részben a szocialista országokbeli gé­peket használnak. A burgonyát termelő üzemek nagy tetszéssel fogadták a Mezőgazdasági' Gépkisérleti Intézet és a Mezőgép Vállalat által kialakított hengergörgős burgonyaválogató asztalt, melyet a Mezőgép Vállalat nyíregyházai egysé­ge gyárt és BV-40 típus név alatt ke­rül forgalomba. •A mellékelt fényképen látható be­rendezés a burgonya minőségi váloga­tásához készült. A kerekeken gördülő gép a burgonya tárházában prizmából közvetlenül a halomból — szállító­­szalagok közbeiktatásával — továbbá osztályozógéppel összekapcsolva üze­meltethető. Meghajtását 380/220 voltos váltóárammal működtetett 0,8 kW-os villanymotor végzi. A gép feladata a görgősoron haladó burgonya forgatása olyképpen, hogy a gumók oldalról láthatóvá váljanak, így a gép mellett ülő dolgozók a hi­bás burgonyát, a rögöket és egyéb szennyeződést könnyen eltávolíthat­ják. A gépre 4 zsákfej van szerelve, ezáltal a válogatott burgonya egyene­sen a zsákokba kerül. Amennyiben a burgonyát ömlesztve kívánják a szál­lítójárműre vagy a tárolóházba juttat­ni, a zsákolö rész a gépről leszerel­hető. A gép önálló működésének ak­kor van jelentősége, ha az osztályo­zott burgonyát a szállítás előtt kell válogatni (például a prizmából vagy a tárolóházból). A gép a telephelyen tárolóházon belül önbeálló kerekein mozog, hosszabb távolságra azonban saját kerekein nem szállítható. A gép el van látva nyolc vagy tíz dolgozó részére ülőhellyel és lábtámasszal. Műszaki adatai: a gép méretei szál­lítási helyzetben; hosszúsága 4200 mm, szélessége 1040 mm, magassága 2000 mm; munkahelyzetben (zsákolóval együtt) hosszúsága 4950 mm, széles­sége 2000 mm, magassága 1280 mm. Súlya az acélcsőhengerekkel együtt 880 kg. Ha a gépet különböző gyárt­mányú osztályozókkal összekapcsolva üzemeltetik teljesítménye óránként 35 mázsa, önálló gépként üzemeltetve pedig 55 mázsa. A kézi válogatás teljesítménye órán­ként rendszerint 70—80 kg (tehát a gépi teljesítmény a kézinek mintegy hét-nyolcszorosa). A gépet Z3KR 90/1/4 típusú villanymotor hajtja. A múlt évben a Magyar Népköztár­saságban már néhány ilyen gépet üze­meltettek. Az eddig legyártottakat nagyüzemeink nemcsak felvásárolták, hanem újabbakra Is megrendelést ad­tak. Az elért üzemelési eredmények biztatóak, a burgonyaválogató asztal használatával sikerült eléggé jelenté­keny — és éppen a munkacsúcs ide­jén — kézierő munkaigény-csökkenést elérni, valamint a gép mellett dolgo­zók munkáját megkönnyíteni. Simon Géza, mérnök Miből mennyit? Mezőgazdasági üzemeinkben fokozatosan áttérnek ■— a korszerű techno­lógiára berendezkedett borjúneveldékben — a Relavit és a Z—II. tejkeveré­kek etetésére. Többhelyütt ezeket a keverékeket helytelenül adagolják, ezért használatukat az alábbiak szerint javaslom: Egy borjú felneveléséhez 90 napig 28 kg Relavit táp, 25 kg Z—II. keve­rék és 178 kg TK—2 abraktakarmány szükséges. A Relavitot 10—14 napos kortól folyadék formájában kell adnunk a bor­jaknak egészen az 50—55 napos korig. Ezzel szemben a keveréket mindig száraz állapotban adjuk és itatásra langyos vizet használjunk. A REtAVIT TAKARMÁNY-ELKÉSZÍTÉSE A Relavitot vízzel 1:9 arányban keverjük. A vízmennyiség felét 50—55 C°-ra melegítjük, s abban elkeverjük a szükséges Relavit mennyiséget. A keverés után hozzáadjuk a vízmennyiség másik felét úgy, hogy a folyé­kony anyag (tej) hőmérséklete 38 °Ckörüli legyen. Ezen a hőfokon kell a folyékony anyagot etetni. Az automata keverésnél csak a tejpor és a víz mennyiségét kell a gépen beállítaíii, a többi már magától megy. A borjakat 21 napig naponta három­szor, 21 nap után pedig naponta kétszer etetjük. A TK—2 abraktakar­mányt és a szénát a 21. napon a Z— II. keveréket a 30—35. napon kezdjük etetni. A borjak takarmányozása Relavit és Z—II. tejkeverék használatával. я s .5, js •- x g Я O ■S fa й о ч < x c Napi adag egy borjúra > m x r >09 > >C CM «9 ч « ад N . ^ JS 15 OJ 90 a s í ад 1 X 90 a '0J N 90 x x > s Сы X x > 5 N H x СЛ x x +1 5 a ~ я so СЛ x x 11—20 0,62 5,6 6.0 , _ 21—30 0,73 6,5 7.0 — — 0,10 0,10 ___ 31—40 0,84 7,4 7,4 1,0 0.65 0,15 0,30 ' ___ 41—50 8,62 6,5 6,5 2,0 0,10 0,20 0,40 ___ 51—60 — — — 8.0 0,60 0,30 0,70 — 61—70 — — 9.0 0,65 0,60 1,00 0,2p 71—80 — — — 9,0 0,70 0.60 1,10 0,50 81—90 — — — 9.0 0,40 1,20 1,20 1,00 91—120 — — — 9,0 — 1,50 2,00 1,50 121—180 —■ — — 10,0 — 1,70 3.00 2,50 BARA LÁSZLÓ, mérnök

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom