Szabad Földműves, 1974. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1974-06-15 / 24. szám
8 .SZABAD FÖLDMŰVES, 1974. június 15. „Tavaszi szél vizet áraszt..." A CSEMADOK Központi Bizottsága a Szlovák Szocialista Köztársaság Művelődésügyi Minisztériumával karöltve az idén is meghirdette a „Tavaszi szél vizet áraszt’ elnevezésű országos népdal- és népzenei versenyt. Ebbe az országos versenybe a Veľ. Krtíš-i (nagykürtösi) járás CSEMADOK-szeroezetei is bekapcsolódtak. Csupán a válogató versenyek nyolc községben zajlottak le. Összesen húsz énekkar (13 női és 7 férfi!), harmincegy szólóénekes és öt citerazenekar lépett fel. kétszáztizenhat versenyzővel. Örvendetes, hogy a résztvevők többsége a ryezőgazdasági és ipari dolgozók soraiból került ki. A járási középdöntőkre Esélyben, Sirakon és Inámban került sor; a két elődöntőt Terbegecen és Övárban láthattuk. A vintcai (ipolynyéki) kultúrházban megrendezett döntőre 13 női, illetőleg férfikórus, 9 szólóénekes és 4 citerazenekar került. A műsorszámokat öt tagú zsűri értékelte Ágh Tibor — a CSEMADOK KB-а a néprajzi szakelőadója — vezetésével az élen. A járást verseny győztesét: l. kateg: Bombor Gáborné, BuSínce (Bussaj II. kateg: Gyüre fánosné, Vrbovka (Ipotyvarbó) III. kateg: férfikórus, BuSince IV. kateg: menyecskekórus, Kováőovce (Kovácsi) A legjobb citerazenekar: a neniöei (lukanyényei). A kategóriánkénti első helyezettek bejutottak az országos elődöntőbe, míg a verseny többi résztvevője elismerő oklevelet kapott. —zolczer— A szövetkezetek megalakításának 25. évfordulója ünnepségein min. denütt nagy szerepet játszottak a túzokénál mesterei. Nos, Dolný Peteren (Alsópéteren) Kovács jend vezetésével a szakácsnők kitűnőre vizsgáztak. Foto: —tt— A Sahy-i (Ipolysági) Vörös Lobogó Efsz-ben a szükségletnek megfelelően csoportosítják át a munkaerőket az ) egyes részlegekre. Ilymódon j a munkálatokat gyors ütemben végzik. A tešmagi részlegen a salátaszedésben pél dául šahy-i asszonyok is segítettek. A helyiekkel együtt naponta 30 ezer salátát vágtak ki és raktak teherautókra. Balia felv. О faluról falura A köztársaság nevében Főleg válási, kártérítési és végrehajtási ügyekkel, fiatalkorúak házasságkötési kérvényeinek felülbírálásával, az apasági döntoperekkel és olyan kérelmekkel foglalkozik Ružena jankechová, a Galántai járásbíróság titkára, amelyekre bíróságon kívüli eljárást javasolnak. Mik a leggyakoribb problémák, amelyekkel az emberek a bírósághoz fordulnak? A válóperek. Ezek oka a legtöbb esetben: hűtlenség, alkoholizmus, durva bánásmód, stb. — Gyakran előfordul — mondotta tübbek között a bíróság titkárnője —, hogy az emberek okmányok nélkül keresnek fel bennünket. Természetes, hogy enélkül nem fogadhatjuk ügyfeleinket. Például a váláshoz feltétlenül szükségesek: a házasságkötésről szóló levél, a kiskorú gyermekek születést bizonyítványa, az állampolgársági okmány, a házastársak legutóbbi közös lakhelyét bizonyító nemzeti bizottsági igazolás. Jankeclinó, beszélgetésünk során elmondott egy szomorú epizódot, amely nagyon felkorbácsolta lelki nyugalmát. — Sajnos, vannak felelőtlen, saját gyermekükkel nem törődő szülők is. Már több mint egy éve történt: karhatalmi beavatkozással kellett egy nyolc éves cigónyfiút gyermekvédelmi intézetbe juttatni, mivel az anyja egyáltalán nem gondoskodott róla. Mivé vélt? jóformán az egész cigánytelep réme volt ez a gyerek. Szívettépő látvány volt, mily kétségbeesetten kapaszkodott a gyerek az anyjába, aki tiltakozott a gyereke intézetbe vitele ellen ... Amikor átadtuk az intézet igazgatójának a gyereket, figyelmeztettük, tartsák szemmel. Ennek ellenére a kisfiú még aznap megszökött ... A Galántai járásbírőság épületének egyik fehér ajtaja mögött egy családanya ül — jankecfané. Nap mint nap olyan emberek keresik fel, akik a törvények, paragrafusok — és az ö — segítségével akarják rendezni derékba tört, elrontott életüket. Ez igen nagy felelősséggel járó feladatkör. De a társadalom, a családok, a gyermekek érdekében cselekszik; a köztársaság nevében. Krajcsovics F., Galanta Disputa a pádon . Foto: nki A nesvady-l (naszvadij iskola négyszáz tanulója vett részt a köz ség vashulladék-gyűjtő versenyében. Az eredmény? Mint már e cím is jelzi: két tonna vashulladék. A vashulladékért kapott pénzből társasjátékokat vásároltak a Dedina Mládeže-! (tfjúságfalvi) gyermekotthon pionírklubja számára, amelyet a nemzetközi gyermeknap alkalmával adtak át. Ugyanakkor megvendégelik a baráti Vet. Hamrov-í (Jablonec n/Nisou-t Járás) iskola tanulóit a Naszvadra látogatásuk alkalmával. Felvételünk a vashulladék elszállítását örökítette meg. A szállításhoz a helyi szövetkezet biztosította a gépjárművet. Szöveg és kén: Andriskin ]. CSEMADOK-ünnepség Előadásokat tart i IA kellő politikai nevelés céljából gyakran hívnak a fiatalok körükbe Í veterán kommunistákat, a Szlovák Nemzeti Felkelés volt partizánjait, harcosait. Ezek közé sorolható Plaklnger János bácsi is, aki ezredesként vett részt a felkelésben. Sok Kassa-köroyéki iskolában, tanulóotthonban tartott már előadást. Ezeket az előadásokat Igen nagy érdeklődéssel hallgatják a fiatalok, diákok, mert személyes élményeit nagyon izgalmasan közli hallgatóival. Nem csoda, ha havonta nyolc-tís iskola diákjai hívják őt. Lássuk, miként is vall önmagáról: „Hatvannyolc éves vagyok. Szívesen teszek eleget a fiatalok meghívásának. Célom az, hogy minél többen megértsék: mily szörnyű a háború! Olyan személyektől tájékozódjanak, akik közvetlenül átélték a borzalmakat. Miként harcolhat a mai fiatal nemzedék a leghatékonyabban a világbéke megszilárdításáért? Jó tanulással, alkotó munkával, az országok fia-J faijai közötti baráti kapcsolatok elmélyítésével...“ Nagy szerénységgel mutatta meg a hét különféle kitüntetését. Legjobban annak a kitüntetésnek örül, amelyet Ludvlk SVOBODA elvtársiéi, a fegyveres erűk egykori parancsnokától kapott. Ugyancsak I. fokozatú kitüntetése van a Szlovák Nemzeti Felkelésben való hősies helytállásáért. A nyngdijas P 1 a k i n g e r bácsi boldog, ha a fiatalok körében lehet. Zolczer János ; A kötelmúltban ünnepséget rendeztek Safarikovoban (Tornaiján) a CSEMADOK megalakulásának 25. évfordulója alkalmából. Két és fél évtizedes tevékenység ről Szőke István, a CSEMADOK helyi szervezetének elnöke számolt be. Többek között kihangsúlyozta. ‘ hogy a legnagyobb sikereket a I színjátszó- és tánccsoportok arat tűk. Színművek közül egynéhány: Dankó Pista, Fehér Anna, Házasság hozománnyal, stb. A tánccsoport különösképpen a Gümöri lakodalmas-seí szerzett nagy elismerést — Gömör-szerte. Nagy sikerű rendezvényeik közé tartoznak továbbá a táncdalfesztiválok, népdalversenyek, Iró-olvasÖ találkozók, emlékestek, az Ifjú Szívek és a Szőttes fellépései, amelyek nagy tömege- S két vonzanak. A CSEMADOK járási bizottságó nak küldötte. Szabó kultúriárs díszokleveleket és ajándékokat nyújtott át a legpéldásabb kultúr munkásoknak: Barassó Katalinnak. Nagy Lászlónénak. Zsámbok Та másnak, BÓdi Lászlónak, Varga Mártonnak és Kasza Kálmánnak. A CSEMADOK Központi Bizottsága sokéves, áldozatkész, példás mun kájáért kitüntetésben részesítette Bódt Bertalant, Okos Józsefet és Кипа Bálintot. Az ünnepség befejezéseként részleteket láthattunk a régebbi, nagy sikerű CSEMADOK-rendezvények bői. G a r a i Ferenc, Safartkovot (Tornaijai) Mezőgazdasági Műszaki Középiskola Dalolva szép az élet A bušincei (bussai) CSEMADOK- tagok népdal-ápolása minden dicséretet megérdemel. Ennek gyümölcse be is érett: a Tavaszi szél vizet áraszt... országos népdalverseny Övárban megrendezett járási döntőjének népes mezőnyében a bussaiak féríi-énekkara és Bombőr Gáborné szólóénekes I. helyezést ért el. Nem csekélység ez, hiszen az énekesek munka utáni szabad idejüket esténként énekléssel töltik — ' gyakorolnak —, hogy másoknak örömet, szórakozást nyújtsanak, s a falu és környéke régi nótáit megmentsék a feledés homályába veszéstől, továbbadva az utókornak. A Fajcsik János vezette énekkarnak azt kívánjuk, hogy az országos döntőben is az elsők között végezzenek! (Budai J.) A CSEMADOK kamenín! [kéméndiJ helyi szervezete — fennállásának 25. évfordulója tiszteletére — a FEHÉR AKÁC csárdában területi dalos-találkozót rendezett, A fonóban szól a nóta címmel. A találkozón három járás népdalénekesei (komárnól, levice!. Nové Zámky-ll Jöttek össze, hogy feltárják és ismertessék a szép régi népdalokat, valamint számba vegyék azt is, miként fejlődött a kultúrmunka -az eltelt negyed évszázad folyamán ... Végül a bíráló bizottság úgy döntött, hogy az I. helyet a tnužlai Barak László népdalénekes érdemelte kt, Kanyicska Béla а II. és Rogya János zselízi népdalénekes a III. helyre került. A különdfjat Tóth Istvánná kapta, megérdemelten — hatvanöt éves létére. Ez utóbbi a vendéglátó CSEMADOK- szervezet jó hírnevét öregbítette. Köszönet a meghívásért és a példás rendezésért. (Száraznál Az elmúlt napokban nyilvános ** pártgyúlést tartottak a pribetai (perbe tei) agitációs központban. Az 1973-as év sikeres tevékenységéről és nehézségeiről Tóth Alfonz hnb-elnök számolt be. Többek között említette, hogy a közvilágítás javítási munkálatai — szakemberek hiányában — befejezetlenül maradtak. A hátralevő munkák elvégzésére csak most kerül sor. Megkezdik a közutak korszerűsítését, új óvoda, s egy egészségügyi központ építését. Nyilvános pártgyűlés Ugyanezen alkalommal emlékeztek meg a szövetkezet 25. évfordulójáról is; О I v e c z к у elvtárs díszokleveleket nyújtott át az arra érdemes alapítótagoknak, majd értékelte a közös gazdaság két és fél évtizedes működésének eredményeit. s azokról a problémákról is beszélt, amelyeket az összefogás erejével, közösen oldottak meg. S vázolta a közeljövő távlatait. Misák Rudolf, ’ Pribeta (Perbete) Még nem késő A Pláštovcel (Palásti), valamint az Ipeľské Uľany-i (Ipolyfödémesl) t Efsz — ahogy G á l János főagro! nómus mondotta —, bizony a kultúrmunka térén nem büszkélkedhet a legjobb eredményekkel A hibát talán ott kell keresni, hogy a sző, vetkezetben kevés az olyan egyén, aki behatóan érdeklődne a kultúr 1 munka iránt. A nemrég alakult kultúrbizottság I ennek ellenére megtesz mindent, hogy a tagsággal megszerettese a kultúrát. A lévai járásban vala, mennyi nagyobb akcióra jegyet vásárolnak, s a rendezvényekre saját autóbusszal szállítják a tagokat. A múltban például részt vettek a Zeliezovcei (Zselízi] dal- és táncünnepélyen, a Sahy-i (Ipolysági!, valamint a ßudincei (Gyügyij Honj ti-napokon. Továbbá mintegy háromszáz dolgozónak rendszeresen \ járatják a különböző sajtótermékeket. Befejezésképpen: még nem késő, ■ csak éppen többet kell tenni a szövetkezet vezetőségének és tagságú nak is a kultúrmunka terén. Molnár Imre Két tonna vashulladék