Szabad Földműves, 1973. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1973-07-28 / 30. szám
A vadászat adta lehetőségek nemcsak a természet lenyűgöző szépségét, a romantikát, az elejtett vad fölötti határtalan örömérzést nyújtja részünkre, hanem sajnos, de való, sokszor a fájdalmat, a bánatot. Nem akarok ünneprontó lenni, de úgy érzem, hogy a korszerű vadászfegyverek világában szólni kell az emberek és vadállatok biztonságáról is. Ne ringassuk magunkat abban, hogy az előírásoknak megfelelően sikeresen letettük a vadászvizsgát, zsebünkben az engedély, vállunkon pedig a legszebb és legjobb golyós vagy sörétes, esetleg vegyescsövű vadászfegyver és most már mindenre ami előttünk mozog, gondolkodás és felismerés nélkül odadurrantunk és előttünk fekszik életünk nagy vadkanja, vagy a hatalmas agancsot viselő kétszázötven pontértékű szarvasbika. És ezután jön a nagy csalódás — a legjobb vadászbarátunkat hagytuk tűzben. Mégcsak meg sem mozdult. Szörnyű az ilyen témával még csak gondolatban is foglalkozni, nem pedig a valóságban végig élni — már aki? Mióta az ember ember, és mióta vadászik, mindig az írott és íratlan törvények szabták, illetve szabják meg a vadászfegyverekkel való bánásmód sokrétű változatát, feltételét. Az ősember korszakában, amikor hatalmas dorongokkal, vagy fára feszített kővel, esetleg a mély gödrök elkészítésénél is ügyelniük kellett a saját és társaik biztonságára, hiszen egy jól célzott és mégis céltévesztett óriási dorongcsapás szintén helyben marasztalta volna az ember társát, vadász kollégáját. Afrika vadonjainak bennszülöttjei néhány évtizeddel ezelőtt, de még most is a nagy világ előtt ismeretlen helyeken a primitív vadászfegyvereket használják a nyilat (mérgezettet), a lándzsát stb. Egy-egy na-VERSENY A SZVSZ tvrdošovcei (tardoskeddi) vadásztársasága aszfaltgalamb lövészetet rendezett a helyi réten, az Akományon. Külön versenyeztek a vadászok és a nem vadászok. A nyerteseket értékes díjakkal jutalmazták. A nem vadászok közül az első helyen Virág Imre végzett. A vadászok soraiban a verseny a következő eredménnyel végződött: 1. Bosák Karol 17 pont 2. Dózsa György 15 pont 3. Lencsés Péter 13 pont bogdAny géza, Tvrdošovce (Tardoskedd) Mielőtt a puska eldörrenne gyobb vad elejtésekor csakis a szervezett vadászat és nagynagy biztonság, elővigyázatosság útján tudják elejteni, megszerezni vadászzsákmányukat. És most, amikor kilométerekre repül a golyó a puskacsőből, óriási sebesésggel nagy átütő erejével rombol és zúz, ami csak eléje kerül, most kell még csak elővigyázatosnak lennünk. Nagyon is aktuális az a régi közmondás: „Kétszer mérj, egyszer vágj“. Vagyis nézd meg, hogy mire lősz. Nézd meg egyszer, nézd meg kétszer, és inkább engedd el az előtted lévő mozgó célt, had fusson, de ne tedd tönkre mások életét egy meggondolatlan lövéssel. Senki sem szereti az olyan vadászt, akinek úgymond „mozog az ujja“ a ravaszon. Pedig ilyenek is vannak, de ezek nem teliholdnak kellene lenni, de úgy látszik a felhők mögé bújt, így morfondírozok magamban, és nézem az árpatarlót, ahol az árpakeresztek Is néhány percen belül a sötétség leple alá húzódnak és virradatig ki sem dugják mégcsak a papkalapjukat sem, ahogyan' a kereszt fedőkévéjét hívják. De mintha mégis lenne ebből a Holdból valami — nagyot nyújtózik és kikukkant egy röpke percre a felhő mögül. Vigyorog, sápadt arcú, mintha beteg lenne. Nem sokat látni gyenge fényében. Talán csak annyit, hogy a fehérlő árpatarlón a mozgó árnyékot észre veheti az ember. Szórakozásnak viszont kitűnő, mert a gyéren átvilágított sötét felhők délibábszerű játéka az egértől a vaddisznóig, az elefánttól a bolZOIKIK IRASAt a vadászok nagy táborába tartoznak. Ezeknek még „gumipuska“ sem való a kezükbe, nem pedig korszerű vadászfegyver. A bizonyítás érdekében szeretnék néhány élő példával szolgálni. A Bárányrét fölötti területen katonásan sorakoztak az árpakeresztek. Az aratás kissé elhúzódott, így meglehetősen elég sok jutott a tarlóra is. Szívesen rájártak a vaddisznók. Szemelgették az elhullatott árpát, turkálták a tarlót. Lemegyünk az árpatarlóra? mondja „Estván“ egy szombat délután. Persze, hogy lemegyünk. De jó lenne a többi vadásznak is szólni. Ha többen leszünk, nagyobb lesz a lehetőség, hogy a fekete „ördögökből“ néhányat haza hozunk. István „meggyőzött“, még öt vadászt és estefelé leballagtunk /íz árpatarlóra. Valamenynyien elfoglaltuk leshelyünket és vártuk, hogy megjelennek a vaddisznók. Lassan szürkülni kezdett. Ma háig, minden figurát magára ölt. Játékos szórakozásom közepette, egy távoli rigópár haragos veszekedése hozott a valóságba. Jönnek a vaddisznók. Elárulja őket a szószátyár rigópár. Milyen jó ilyenkor a rigó, de bezzeg, amikor cserkészünk és az előttünk lévő őzbak közelítését megzavarja a feketerigó, akkor bizony elátkozzuk őkegyelmét. Bizisten, hogy jön a vaddisznó, hiszen már nem messze előttem csoszog a tarlón. Hallom, amint pattog a kemény árpatarló. Már látom is. Egy magános kan. Jaja csak világosabb lenne. Félve felpislantok a Holdra, de csak sárgára kent vigyorgó arcát látom, mintha incselkedne velem. Mi tévő legyek? — a kan alig ötven méterre előttem, de a céltávcsövem még annyit sem mutat, mintha szabad szemmel nézném. Ezerszer megfogadtam, hogy spórolok egy erősfényerejű céltávcsöre, mert a meglevővel még az árpakeresztet sem tudnám megcélozni. Még közelebb jött a nagy kan. Ügy látom, hogy most keresztbe fordul. Na, talán most. Óvatosan kibiztosítom a puskát, meghúzom a gyorsító ravaszt és benézem a kant, de az bizony egy árpakereszthez húzódott át, ami viszont már a szomszédomhoz közelebb volt. Bosszantott egy kicsit, hogy nem lőttem hamarább, de a céltávcső keresztjét egyáltalán nem láttam. Most már mindegy, ha a szomszédom lőni fog és ha nem talál, akkor én is rálövök, mégha nem is vadászias. Szabadszemmel látni, amint az árpakereszt mellett ide-oda mozog, a látást természetesen úgy értem, hogy egy nagy fekete tömeg, vagyis egy nagy kan. Most megállt a mozgás és várom, hogy mikor fog lőni a szomszédom. Kibiztosított puskával én is célzok a kanra, és ekkor mint derült égből a villámcsapás, cigarettára gyújt a nagy kan. Azt hittem, hogy a sátánok játéka, pedig nem vagyok babonás, de kiütött rajtam a hideg verejték. Egy vadász kollégánk volt, aki előzetes bejelentés nélkül szintén kiült vaddisznót lesni. Egy másik esetről, ami majdnem végzetessé vált. A tó mögötti kukoricásba mint mindig, most is bejártak a vaddisznók. Zsujtai Pistával és Dankő Józsival kimentünk esti lesre. Tudtuk, hogy a vaddisznók még az est, illetve a szürkület beállta előtt bejönnek a kukoricásba. Sajnos kissé megkéstünk, mondja Pista, hiszen már erősen szürkül. Gyorsan elfoglalta mindenki a maga leshelyét. Én a keleti részre kerültem. Leállók a Tornapatak szélére és hallom, hogy már öt helyen törik a vaddisznók a kukoricát, Alig ötven méterre előttem. Ezzel az ócska céltávcsővel még meglőném, ha kijönne belőlé legalább egy vaddisznó, dehát ez csak álmodozás. Hogyan jönne az ki virradat előtt, addig pedig nem rostokolhatunk itt. Egy negyed óra múlva „töksötét“ lett. A disznók pedig alapos munkát végeznek — szakadatlanul törik. S ekkor veszem észre, hogy egy árnyék kijön a kukoricából. No csak — hirtelen célzás, de bizony most sem láttam a céltávcső keresztjét. Gyorsan elő a villanylámpát (törvényellenes, de ekkor az egyszer megcsináltam) és á gyorsított ravaszt máris meghúztam és azonnal céloztam az előttem lévő vaddisznóra — megvilágítom, és ekkor veszem észre, hogy egy hosszú kabátban lévő női alak, kezében zsák. A kukoricát lopja. Több megtörtént esetet is fel tudnék hozni példaként, de úgy gondolom, ezzel Is bizonyítani tudtam: „Csak akkor húzzuk meg a ravaszt, ha biztosak vagyunk a dolgunkban“. Ne akarjunk nyomorék embereket, árván hagyott gyermekeket, éljünk a vadászat adta lehetőségekkel, de mindig legyünk urai akaratunknak. A rendbontó és izgága vadászokat ne tűrjük magunk között! Török László, Hrhov (Görgő) Több mint egymillió ponty évente A Szlovákiai Horgászok Szövetsége galantai (galántai) alapszervezetének főellenőri tisztségét már több mint tizenöt éve Csömör Tibor tölti be, aki gyermekkora óta horgászni jár. Nincs olyan hal a vizeinkben, amelyet ne ismerne. Amikor meglátogattam őt, éppen a palackokba zárt vízmintákat csomagolta laboratóriumi kivizsgálásra. — Már megint mérgezés? — érdeklődtem. — Az, ami sajnos, vizeinken eléggé -gyakori. — A szervezetbe tömörült horgászok panaszkodnak, hogy sok a vizük, de kevés a haluk. Mi a véleménye erről? — A galantai szervezetnek több mint hatszáz tagja van, ebből száz pionír. Csak kevés szervezet dicsekedhet annyi vízzel, mint a mienk, hiszen hatáskörünkbe tartozik a Vág, a Dudvág, a Kisduna, a Feketevíz, ezenkívül számos kisebb jelentőségű folyóvíz is. Sajnos, a Kis- Duna vize már évek óta alkalmatlan horgászatra, sőt a mezőgazdasági termékek öntözésére is, mert ez a víz fenolos. Az utóbbi években ugyan már valamivel kisebb mértékben, de a halat ebből a vízből nem lehet fogyasztani. Az utóbbi két évben gondot okoz a Vág vize ott is, ahol még tíz évvel ezelőtt harminc kilós harcsa könnyen akadt a horogra, sok volt itt a süllő, a csuka, a ponty és az egyéb nemes halféleség. Sajnos, a Vág vizében a galantai szakaszon ezekből a halakból már kevés van. Ez a víz is a nagyon szennyezett folyók sorához tartozik. A Dudvágban nincs élet, a Feketevízben pedig, amely halban leggazdagabb vidékeink közé tartozott, ma már csak az alsó részen van hal, az is csak nyáron, mert minden ősszel kipusztítja a halállományt a trnavai és részben a sládkovi,čovoi cukorgyár szennyvize. A kisebb halak elhullanak, a nagyobbak pedig visszahúzódnak a Kis-Dunába, ahonnan minden tavasszal viszszajönnek a Feketevízbe. Tavasszal étkezésre nem alkalmasak, mert fenolos az ízük. — Tudomásom szerint ebben az évben ötven új taggal szaporodott a szervezet létszáma. Hogyan kívánják kielégíteni az égész tagság igényeit, hogy elégedettek legyenek? — Mivel folyóvizeinken nem lehet eredményesen horgászni, teljes mértékben rátérünk a salakbányák kihasználására, amelyekből halastavakat létesítünk. Ezeket gazdagon halasítjuk. A legnagyobb súlyt a Velký Grob-i (nagygurabi) volt tőzegbányára fektetjük. Ez a víz harmincöt hektárnyi területű, tiszta, és horgászat szempontjából nem szennyezett. Vezetőségünk úgy határozott, hogy ezen a vizen közösen gazdálkodunk a seredi alapszervezettel, mivel a seredieknek a Vágón kívül alig van vizük. A múlt évben ebbe a vízbe háromszázezer csuka-ivadékot, és ugyancsak ennyi kispontyot tettünk. Ezen kívül több ilyen állóvizet halasitunk, köztük a Čierný Brody-t (vízkeletit) Is, amely több mint öt hektárnyi terjedelmű. A múlt évben több mint egymillió pontyot helyeztünk ki vizeinkbe. — Honnan szerezték be ezeket a pontyokat? — Főleg egynyaras és részben kétnyaras pontyok kerültek kihelyezésre, amelyeket a szervezet maga tenyészt. Galanta mellett folyik az úgynevezett Sárd patak, amely duzzasztóval van ellátva. Két évvel ezelőtt ebből fürdőt akart a Galantai Városi Nemzeti Bizottság létesíteni. Azonban az egészségügyi szolgálat itt a fürdést nem engedte meg, mert a közelben egy sertéshizlalda van. így hát a múlt év tavaszán először helyeztünk ebbe a vízbe ívásra váró pontyokat. Ősszel leengedtük a vizet és kisszemű hálók segítségével kihalásztuk a kispontyokat. Nem túlzók, de több mint harminc métermázsányi volt az összsúlyuk, ami lehet egy-, de kétmillió darab is. Ezeket azután áthelyeztük az állóvizekbe. Azt hiszem, ezt több más szervezet is megtehetné és így sok tavat halasitani lehetne. — A „bágergödrök“ táplálékban eléggé szegények, ezekben kevés a plankton, mégis hogyan gondoskodnak a kispontyok fejlődéséről ezekben a vizekben? — Egyezményt kötöttünk, a Mezőgazdasági Felvásárlási és Ellátási Vállalat galantai üzemével, amelytől másra fel nem használható takarmányhulladékot kapunk. Ez földdel, kövekkel vagy más anyaggal kevert takarmányhulladék, amelyet nem lehet felhasználni a sertések vagy más állatok etetésére. Ebből évente húsz-harminc métermázsányit is kapunk, ami azt jelenti, hogy van mit etetnünk a kihelyezett pontyokkal. — Végeznek továbbra is pontyszaporítást? — A Stupavai Állami Halászat, n. v.-tól tíz mázsa szaporításra alkalmas pontyot vásároltunk. Ezek átlagsúlya kettő —hat kg volt. Tettünk belőlük a sládkovičovoi (diószegi) halastóba, de az említett Sárd patakba is, amelyből ebben az évben megint kifogtunk húszharminc métermázsányi kispontyot. — Ha már a sládkovičovoi halastavat említi, érdekelne, hogyan zajlott le ezen a tavon a horgász-verseny? — Nagyon őszintén mondom, hogy nem volt sikeres. Ezt május húszadikán rendeztük, amikor a pontyok ívnak, és nem igen fogyasztják az eledelt. Ezért túl nagy pontyot nem is fogtak horgászaink, ami minket is bánt, mert kétszáz versenyző volt jelen. Az első díjat Ruman János sládkovičovoi lakos egy 2,72 kg súlyú ponttyal nyerte meg, pedig ebben a vízben vannak öt—nyolc kilós halak is. — Vajon sok-e az olyan horgász, aki engedély nélkül megy ki a vízhez? — Nem olyan túl sok, de ezefi a legveszélyesebbek, mert éjszaka halásznak, mégpedig hálóval ladikból, ami tiltva van. Szerencsére szívesen kijönnek velünk éjjeli ellenőrzésre a karhatalmi szervek (ZNB) tagjai is, s így többen ráfizettek' már az ilyen horgászatra. Behívatjuk őket a szervezet vezetőségi gyűlésére, ahol megfizettetjük a horgász-engedély árát, s ezenkívül ötszáz, sőt ezer corona kártérítést fizettetünk az illetőkkel. Beszélgetett: Krajcsovics Ferdinand, Galanta (Galánta) Csömör Tibor főellenőr és halászgazda egy öt kilós ponttyal, amelyet ívás előtt a Sárd patakba helyeztek. Alkonyodon már, amikor ez a kép készült. A horgászszervezet tagjai önkéntesen vállalták a munkát, s a maguk javára szívesen húzták éjfél után két óráig az aprószemű hálót. (A szerző felvételei.)
