Szabad Földműves, 1973. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1973-12-15 / 50. szám

Az anya lecserélése és nevelése

Sokat gondolkodtam azon, hogy ezen cikkemet megírjam-e, mivel tudom, mint a Szabad Földműves állandó olvasója, hogy az egyes szakcikkeket a méhészek megvitatják és felülbírálják a lapban. Mégis úgy döntöttem, hogy megírom és el is várom a jogos bírálatot, mert abból rajtam kívül minden méhésztársam csak tanulhat.

Elsősorban is szeretném leírni az anyanevelésben szerzett több éves tapasztalataimat. Annak ellenére, hogy erről a témáról. már a múltban is nagyon sok vitaanyag látott napvilágot, mégis érdemesnek tartom, hogy újra visszatérjünk ehhez és hozzászóljanak úgy a hivatásos, mint a nem szakavatott anyanevelők.

Ügy éreztem, hogy az eddigi vitaanyagból hiányzott a rajanyák és a mesterségesen nevelt anyák nevelésének a megvitatása. Az én véleményem az, hogy aki mesterséges anyaneveléssel foglalkozik, annak már nagy gyakorlattal kell rendelkeznie ezen a téren. Viszont említésre méltó, hogy mesterségesen is nevelhetünk a rajanyákkal egyenértékű, sőt még jobb anyákat is. Több mint 30 éves méhészkedésem alatt én is kipróbáltam az anyaffierzés és nevelés minde.n módját š ezért gondolom, hogy jó tanácsaimmal segítségére lehetek méhésztársaimnak. Ezt azért merem ilyen bátran leírni, mert járásunk területén jp néhány méhész van és beszélgetésünk alkalmával tapasztaltam, hogy nincsenek tisztában az anyanevelés egyes titkaival és ezért azok segítségre szorulnak. Többtől megkérdeztem, hogy szerez vagy nevel anyát. Legtöbb válasz olyan volt, hogy a kiöregedett anyát kidobja a családtól s azok majd nevelnek újat maguknak. Ezt helytelennek tartom azért is, mert minden méhésznek tudnia kell, hogy a rajzó család amikor anyanevelésbe kezd, már duzzadt a fiatal méhektől. Tehát a családnak az anyaneveléshez sok fiatal méhre, elegendő élelemre van szüksége, és fontos, hogy erős is legyen. Az a baj, hogy a tapasztalatlan méhészek, akik az említett módszerrel hajtják végre az anyaváltást, nem győződnek meg arról, hogy a családnál meg vannak-e az összes feltételek az anyaváltásra. Sok esetben a méhész észreveszi, hogy a család legyengül, s csak akkor szánja el magát az ily módon való lecserélésre. Gondolja, hogy azzal megtett mindent, hogy a régit megöli és fiatalt nevelt. Az igaz, hogy a családnak fiatal anyája lesz, de hogy megfelel-e a követelményeknek, az nem biztos, mert nem tudja, hogy a család az anya hibájából gyöngült e le, vagy más oknál fogva. Viszont az is fontos, hogy az anyaváltás milyen időszakban történik. Ritka eset, ha az ilyen anyaváltással jó anyát nyerünk. Mivel az előzetes vizsgálatok nem voítak végrehajtva, így a családot és a méhészt veszteség érheti, mert egy évet vészit a termelésből. Az ilyen anyák nagy családban

párzanak s itt jóval nagyobb a veszteség a párzásnál és később is megy az végbe. Amíg a pároztató kaptárban 8—12 napra kezdi meg az anya a petézést, a nagy családban az 12, sőt 20 napig is elhúzódik. Akadnak családok, amelyek a párzásnál elveszítik az anyát. Ilyenkor a tapasztalatlan méhész mégegyszer nyílt fiasítást ad a családnak, hogy másik anyát neveljen. Ez teljesen helytelen, mert itt már csak a jól ismert anyanevelőtől vásárolt anya segít. Minden esetre ezeket én úgy csinálnám, hogy a jó tulajdonsággal rendelkező családból nevelnék anyát. Elsősorban is megállapítom, hogy hány anyára van szükségem, s azt a mennyiséget a jó tulajdonsággal rendelkező családból nevelem. Ezt úgy teszem, hogy az anyát, amelyet már napok óta serkentek, a családtól elveszem, s abban a családban sok a fiatal méh és van elég élelem. Minden esetre azt akkor csinálom, amikor némi hordás is van. A legfontosabb az, hogy minél több legyen a fiatal építmény, mert azon több anyabölcsőt húznak. Az anyátlan család ezután nevelésbe kezd, pótbölcsőket húz, a lépek bármelyik részén. Ezeket rövid ideig etetik. A petéből nevelt anyaálcát öt-hat nap alatt befödik s a pótbölcsőben neveltet rendszerint négy nap alatt, sőt találunk olyat is, amelyet 3—3,5 nap alatt is befödnek. Minden esetre azokat már megsemmisítjük és csak az egészségesnek látszó, födetlen bölcsöket hagyjuk meg. A lép felületén húzott pótbölcsőkből minél kevesebb maradjon, mert ezt nagyon körülményes más családhoz áttenni. (Kivágás, fölragasztás.) Nagyon fontos, a meghagyott bölcsőket gyufaszállal megjelölni, nehogy megtévesszenek bennünket a később húzott anyabölcsők. A hatodik napon megszámoljuk, hogy hány bölcsőt tudunk felhasználni a neveléshez és akkor annyi családot meganyátlanítunk. Itt is megkezdődik a bölcsöhúzás. Nem vesszük számításba, hogy milyenek a bölcsők, csak az fontos, hogy a család elég élelemmel rendelkezzen. Öt nap múlva minden bölcsőt megsemmisítünk és a nevelőcsaládtól adunk be bölcsőt a már másnap kelőkből. Az se zavarjon bennünket, ha az áthelyezett lépen több bölcső is van. Egyegy lépen meghagyhatunk kéthárom legszebb bölcsőt. Nem kell félnünk a rajzástól, mert a családok csak közepesek vagy gyengék. Két-három nap múlva meggyőződünk, hogy az anya megmarad-e a családnál és párzásra alkalmas-e. Ha igen, a kikeléstől 15 napig ne zavarjuk. Az áthelyezett bölcsős lépekről a méheket sose rázzuk le, hanem tollal seperjük. Ha gyönge a család, mézestésztával etetjük. Az ilyen nevelésnek az a hátránya, hogy kevés anyához jutunk, mert nem tudunk minden bölcsőt felhasználni. Ezt a módszert csak kényszerből alkalmazzuk.

N. K.

Jk mikor Opatovská n/Vesben (Apátújfalu) jártam, felkerestem Smidt Gyula méhészt, hogy megtudjak egyetmást méhészetéről. A méhészt az udvarban találtam, ahol kis állatkái körül szorgoskodott. Az udvar egyik oldalán egymáson sorakozó ketrecekben különféle iiázinyúl fajták lestek kíváncsian rám s a házhoz tartozó kert melletti domboldalon telepített gyümölcsösben pedig taéhkaptárakat láttam felsorakozva. A kaptárukul] éppúgy taint a nyúlketreceken, meglátszik a szakember kezenyotaa. A méhész elmondta, hogy fezakmája asztalos. Családjukban már a negyedik generációira száll apáról-fiúra ez a mesterség. Mindig akadt a családban egy fiú testvér, aki tovább Wszi a stafétát. Az édesapja ^hagyatékát a három fiú közül 0 vette át. Mesterségét a környék lakossága nagyra becsüli. Kaptárait maga készíti. Az elsőt hfiszéves korában, barátjának csinálta s azon megakadt a szeme, mikor abból a méhek kl-bs röpködtek. Ekkor született meg benne a gondolat, hogy 6 is megpróbál velük foghtOmzni. Apjának is volt két

családja, igaz, hogy az kasos felszereléssel. Az elhatározást tett követte. Már tiz éve foglalkozik kedvenceivel s jelenleg 80 méhcsaláddal rendelkezik, de a közeljövőben szeretné számukat gyarapítani. Ötvennégy éves, két fia közül az egyik asztalos lett és reméli, hogy hobhiját az is folytatni fogja. Sajnos, a mai fiataloknak nincs igen nagy kedvük ehhez a szórakozáshoz. Pedig megéri a fáradságot, mert az embernek a mézhozammal csak örömet szereznek és jó nézni azt, amikor virágról-virágra szállva gyűjtik a nektárt. Gyula bácsi szívesen vesz részt méhészeti iskolázásokon is, mert azokból sokat meríthet a gyakorlat számára. Az apátfalusi Méhészszövetség vezetőségének tagja. Községük a Slovenské Darmoty-i (Szlovákgyarmat) székhellyel egyesített méhészszövetséghez tartozik, mely hat falut foglal magába. Az idén több mint 21 kiló mézet pergetett, egy családtól.

Mindennapi munkája után fáradságát a méhek között piheni ki és örül, ha hallhatja zümmögésüket.

ZOLCZER LÄSZLÖ

8

12. SZÄM

1973. DECEMBER 15.

A TARTALOMBÓL

•A gyurgyalag és a méh

•A terméketlen petéket tojó anyáról

•A méz hatása egészségünkre

•Tavaszi kaptárfűtés

•Méhésztapasztalatok

0A méhek rablásáról

•Vitafórum

•A gyomorvészről

•Az anya lecserélése és nevelése

•Apáról — fiúra

1

ж családok nálunk szabadban elég jól telelnek. Mégis sokat segíthetünk nekik, ha a téli hideg széltől védjük a kaptárakat. Ha nincs természetes szélfogó élősövény, vagy más alkalmatosság, pl. épület, akkor jó a szélfogó. Ezt már októberben—novemberben kellett elkészíteni, most esetleg csak meg kell győződni róla, hogy rendben van-e.

Megnézzük a kijárószűkítőket és árnyékolókat is. Ha elmozdultak vagy leestek volna, zaj nélkül visszahelyezzük őket úgy, hogy a levegőcsere a szükségnek megfelelő maradjon. Népesebb családnak több, gyengébb népességűnek kevesebb levegőre van szüksége. A levegőcserét még a kaptárt teljesen borító hó sem akadályozza. A kijáró környékét meg kell tisztítani a hótól, ha azonban változékony az időjárás, a megolvadó, s később odafagyó hó a levegőcserét akadályozná. E- gyébként a hótakarót a tisztuló kirepülésig nyugodtan hagyjuk csak meg.

Kíváncsiságunkkal ne zavarjuk a méheket. Ha élelemmel elláttuk őket, és megfelelően rendeztük a fészkeket, nincs ok az aggodalomra. Minden koppantásra vagy zörgetésre azonban megmozdul az addig nyugodt telelő fürt, ami méz és energia- (hő) veszteséggel is jár. Az állandó háborgatásnak sok fogyasztás, annak pedig belső ürítkezés és idő előtti kirepülés a következménye. Kíméljük meg ettől méheinket és magunkat is.

Sokkal nagyobb veszélyt jelenthetnek a telelő méheknek a madarak: harkályok, cinkék, különösen erdőn, vagy a lakott területtől távol. De felkeresik a lakott helyen is a méheseket, ha éhesek. Madárijesztökkel és etetésükkel tarthatjuk távol őket. Az ijesztők közül legjobb

fölrakásakor is megeshet, hogy az egér régebbi kaptárakba kívülről „berágja“ magát, és zavarja, sőt pusztítja is a méheket. Bentlétükről hangos zúgással figyelmeztetnek a méhek. Durva viasztörmelék és méhhullarészek is utalnak jelenlétükre. Enyhébb napon még kaptárbontással is távolítsuk el őket. Egyébként a méhek „megmozdulásuk“ után maguk is

a kitömött nyúlbőr vagy lőtt madár, pl. szarka, varjú kifüggesztése a méhes elé, de bármilyen lógó, mozgó, időt álló anyag is jó. Legjobb védekezés azonban a megelőzés. A valami oknál fogva kirepülő méhek tetemét a havon, vagy netán a szállódeszkán levő elpusztult méheket kotorjuk a hó alá. Ezzel is megelőzhetjük a cinkék odaszokását. Időnkénti megjelenésünkkel is elriaszthatjuk őket a méhes környékéről. Semmi esetre sem szabad elpusztítani őket.

Nem kisebb veszélyt jelent még az egér és a cickány, ha bent telel a kaptárban. Még a kijáró szűkítök idejében való

megölik, vagy kiűzik a kaptárból.

Ezektől a kellemetlen zavaróktól mentesülnek részben a méhek a belső telelőben. Egér azonban ott is zavarhatja őket. Méreggel, zajtalan egérfogóval védekezzünk ellene. Az egyenletes hőmérsékletről (0, + 4 C fok) mindenképpen gondoskodjunk a telelőhelyiségben. Ha nagyon száraz a levegő, akkor vizes ruhák, zsákok szétteregetésével segíthetünk. Ha nedves, akkor gyakrabban szellőztessünk. A méhek mindkét rendellenességre zúgásukkal figyelmeztetnek. A belső telelés a gyengébb népességű és „szegényebb“ családoknak biztosabb, de nagyobb szakértelmet és gyakoribb ellenőrzést igényel. Kezdő méhészek kérjék a tapasztaltabbak segítségét. Nem valószínű, hogy olyan tartós felmelegedés következnék be, ami a családok kirakását indokolná.

Most javítgassuk a felszerelést és készítsünk újat. Sokat segíthetnek a család tagjai is, pl. keretszegezésben, kerethálózásban, kaptárfestésben. Könynyebben elviselik majd nyáron a méhszúrás okozta fájdalmat is, ha így aprónként vezetjük be őket a szakmába. Ha időnk engedi, készítsünk egy könnyű, öt-hat keretes kezelő ládát is. Nagyon sok méhészetből hiányzik még. Pedig használata a kezeléskor mindenképpen indokolt. Kezdő méhészek idősebbek mellett sajátíthatják el a műhelytitkokat. A segítés később kamatostól megtérül.

Ne idegenkedjünk az újdonságoktól sem. Bizonyos fokig további eredményes méhészkedésünk függhet ezektől. Virágpor-leszedöt, lépesméz termeléséhez szükséges eszközöket is készítsen, aki egy kis bátorságot érez magában. Téli estéken, összejöveteleken vitázzunk ezekről és olvasgassunk szakcikkeket, így tavasszal bátrabban hozzáfoghatunk a méhészethez.

Méhészet nyomán Gál