Szabad Földműves, 1973. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1973-12-15 / 50. szám

t A gyurgyalag és a méh Kókány András, a Tengerid Kísérleti Gazdaság méhésze ír­ja a Méhészetben, hogy vidékén húsz évvel ezelőtt csak elvétve lehetett látni gyurgyalagot, ma viszont ez a madár már ezré­vel fészkel a környéken, és a méhészetekben tavasztól őszig igen-igen nagy kárt okoz. Il­lusztrálja is állítását, amikor elmondja, hogy a lucernásra vitt méhcsaládok gyönyörű eredményt mutattak addig, a­­míg a méheket ezek a veszedel­mes madarak fel nem fedez­ték. Sajnos, a gyurgyalagok ezres csoportjai rájöttek, hogy hol vannak a méhek. Megszáll­ták a lucernatábla és az utak szélén levő fákat és onnan csapkodva le a lucernatáblákra, irgalmatlanul pusztították a méheket. Borult napokon ellep­ték a kaptárak közvetlen kör­nyékét is. A lucerna virágzása alig jutott a csúcspontján túl, megszűnt a méhek járása. Na­pokon keresztül megfigyelte, hogy reggel hat éra körűi, amikor az illatosított szörpöt beöntötte a kaptárba, mindig sűrűn röpködni kezdtek a mé­hek a lucernára. Nyolc-kilenc óráig szépen jártak is, az idő­tájt jelentek meg jellegzetes hangadásukkal a gyurgyalagok csoportjai. Utána rögtön meg­szűnt a méhek járása, este hat­hét óráig, amíg a gyurgyalagok el nem indultak fészkelő he­lyűkre. Ilyenkor több este meg­figyelte, hogy nyolc óra körűi is, amikor már sötétedett, tel­jesen szélcsendes időben csak úgy zsongott a lucernatábla a szorgoskodó méhek tömegétől. Másik hasonló esetet is leír, amely alkalommal a lelőtt és riasztóul kitűzött madarakat is el kellett távolítani a kaptárak közeléből, mert a méhek töme­gével estek neki, bújtak tolla­zatukba és döfték bele a hullá­ba fullánkjaikat. Azt a következtetést vonja le, hogy ha a méhek észreve­szik a gyurgyalagok tömeges érkezését, védekezésül inkább nem röpködnek. Gyűjtéses idő­ben azonban ez komoly veszte­ség a méhésznek, méhcsalád­nak, magtermelőnek egyaránt. Ideje lenne lelövéssel vagy másképpen pusztítani ezt az egyre szaporodó kártevőt még akkor is, ha szép madárnak tartják. Méhészet nyomán Gál A harkályveszély ellen feltüzdelt riasztó szalagok. Teleltetés két keretsoron A címet úgy is írhatnék, hogy „két fiókban“. Arról van ugyanis szó, hogy a családok nem egy, hanem két egymásra helyezett alacsony lépes fiókban telelnek. Karner Félix közli erről tapasztalatát. Zander-féle keretei vannak (külső méretük 42X22 cm). Méhei 600—900 m magas helyen, lakásától távol telelnek. Ritkán vándorol. Mindig két fiókban teleltet. A követ­kező előnyeit tapasztalta ennek. A családok nagyobbak, a ko­rai legelőt jobban hasznosítják, kevésbé rajzanak. Ha a kap­tárba etető üveget tesz, több hely marad a méheknek, mint fele akkora fészekben. Hátrányok: A családoknak több téli élelmet kell hagyni. Télire való elrendezésükhöz korábban kell fogni. Több élelem kell. A lépek inkább penészednek. Karner úgy segít rajta, hogy elég nagy (32X0,8 cm) kijárót nyit, bel­ső takarónak pedig egy réteg lemezt vagy zsákot, puhafarost­lemezt, papírt használ. Műanyagot nem. (Bienenwelt 1972. 11. Ausztria) Ä terméketlen petéket tejó anyákról Ebben az évben már két olyan eset történt méhesemben, hogy a család meglevő anyja terméketlen petéket tojt. Elő­ször kora tavasszal figyeltem fel egy családra, amelyben az anya igen későn kezdte meg a petézést Emiatt ezt a családot sűrűbben ellenőriztem, s azt tapasztaltam, hogy a sejtek be­­födése alkalmával sok a púpos fiasítás, tehát sok a herefiasí­tás. Ahogy szaporodott a fiasí­tás, mindig több volt benne a here, hogy a végén azután a teljes fiasítás, az egész lép az­zá váljon. Természetesen azon­nal kidobtam az anyát, a here­­fiasítást pedig lenyestem. A családot másnap egyesítettem a mellette levő családdal, mivel az anyanevelésre az idő még korai volt. A másik eset augusztus ele­jén történt. Az egyik családnál a fiatal, idei anya a beporzás után egy hónapig szabályosan petézett, majd azután egyik napról a másikra elkezdett ter­méketlen petéket rakni, azaz petéiből herefiasítás fejlődött. Véleményem szerint, az anyá­nak elfogyott a magtarisznyá­jában az ondó és nem volt mi­vel megtermékenyítenie a pe­téket. Elgodolkoztam mi minden történhet, mi minden idézheti elő a leírt és hasonló eseteket. A fiatal anyáknál gyakran megtörténik, hogy csupán he­repetéket tojik. Olyan is akad, amelyik bár megtermékenyül, de petét rakni képtelen. Baj az egyik, baj a másik, mert mind­két esetben lerongyolódik, visz­­szaesik a család. Megtörénik például, hogy ősszel vagy kora tavasszal el­pusztul az öreg anya és a mé­hek a meglevő nyitott Hasítás­ból anyát nevelnek maguknak. Ilyenkor azonban a legtöbb­ször nincs here, amely a fiatal anyát megtermékenyíthetné, vagy ha esetleg akad is, mert az öreg anyás család néha megtűri őket, az időjárás olyan rossz, hogy emiatt nagyon el­húzódik a párzásra velő kire­pülés lehetősége. A család vi­szont türelmetlen, flasítást kí­ván, ezért petézésre Serkentő eleséggel eteti a fiatal anyát. A bő táplálkozástól annak pe­tefészke működésbe jön, s mi­után nem párzott, csak termé­ketlen petéket képes tojni. Megkezdi a petézést, s amelyik anya már egyszer megkezdte a petézést, az többet ki nem megy párzani, az már élete fo­lyamán csak herefiasítást tud fejleszteni. Az ilyen anya előbb­­utóbb tönkreteszi a családot, tehát, ha ilyesmire gyanak­szunk, az anyát ki kell cse­rélni, vagy pedig kidobni és a családot a mellette levővel egyesíteni. Megtörténik a bepárzott anyákkal is, hogy valamilyen okból kifolyólag ondó vezeté­kük eldugul, s így a peteveze­téken kifelé csúszó petéhez nem jut el az ondószál. Hasonló következménye van annak Is, ha a magtarisznya kimerül. (Ez történhetett az idézett anyával is.) Az ilyen anyákat azonnal dobja ki a méhész, mihelyt a bajt észleli. Az is előfordulhat, hogy a bepárzott fiatal anya kezdet­ben terméketlen petéket tojik, s csak később tér át termé­keny peték tojására. Az ilye­neknél á későbbiek során nem szokott már semmilyen rend­ellenesség jelentkezni. Az ilyen anyát ne dobjuk ki, mert e he­repetézés csak múló jelenség nála. Az is megtörténik, hogy mi­előtt a fiatal anya megpárzana, illetve elkezdene petézni, meg­kezdik petézésüket az álanyák, mivel a család nem győzi várni az új anya petézését. Amikor azután a fiatal anya elkezd pe­tézni, az álanyák petézése meg­szűnik. Ezért a méhésznek na­gyon körültekintőnek kell len­nie a fiatal anya megítélése alkalmából, nehogy egy érté­kes fiatal anyát kidobjon csak azért, mert tévesen értékelte ki a helyzetet. A herepetézésnek van még egy káros hatása, amit szeret­nék megemlíteni, ez pedig a lép károsodása. A szép munkás­sejtes lépek ugyanis, ha azok­ban egyszer herefiasítás fejlő­dik, kitágulnak, az ilyen sejtek­be viszont a termékeny anya is csak herepetéket tojik a továb­biak folyamán. Az ilyen lépben a szép szabályos munkáscellák herecellákkal tarkítottak és ezeket, amilyen gyorsan csak lehet mézkamrába, illetve ol­vasztóba kell tennünk. Méhészetünk 7-8 I Nagy Kálmán levelezőnk le­velében azt írja, hogy ő is sze­retne hozzászólni a nagyüzemi méhészkedés kérdéseihez. Erre a Méhészet melléklet 11. szá­mában megjelent cikk késztet­te, mert ő is jobbnak látná, ha méhészetünk a nagyüzemekben is tovább fejlődne, és gazdasá­gos lenne. Szerinte a következő okok fékezhetik a nagyüzemi méhészkedést. Szükségesnek tartom, hogy ezekhez a dolgokhoz mint a Szabad Földműves régi olvasó­ja, kifejthessem véleményemet. Több mint 30 éves méhészke­­dési gyakorlattal rendelkezem s ezért merem állítani, hogy a méhek gondozása jó szakem­bert követel. A nagyüzemi mé­hész is csak akkor lehet jó, ha nemcsak az évi 18—20 ezer ko­ronáért végzi munkáját, hanem odaadással és tudása teljes ere­jéből. Ugyanis ez év szeptem­ber 1-én meglátogattam az egyik állami gazdaság méhé­szetét. Érkezésemkor a méhész éppen a méhek sziruppal való etetését szorgalmazta, de hogy milyen helytelenül, rossz lenne leírni. Mikor megkérdeztem, hogy miért így csinálja, azt vá­laszolta, hogy délután négy órakor vége a munkaidőnek és addig el akarja végezni az ete­tést. Szerintem ez helytelen el­járás. Azért tartom ezt szüksé­gesnek megírni, mert ezzel bi­zonyítani szeretném, hogy a mezőgazdasági nagyüzemekben is csak olyan ember vállalja a méhészszakmát, aki a méheket szereti és tisztában van azzal, hogy csak úgy várhat jó ered­ményeket, ha a szükséges mun­kát minden alkalommal idejé­ben elvégzi, a követelmények­nek megfelelően, s nem azt fogja nézni, hogy lejárt a mun­kaidő, mert az törvényszerűen hat a kisüzemi és nagyüzemi méhészkedésre egyaránt. Ha a gazdasági eredmény jó, akkor a méhészt dicséret illeti, ellen­kező esetben pedig indokolt a méhész leváltása. Szerintem egy 100 családos méhészetnek akkor is gazdaságosnak kell lennie, ha az akác vándorlás után méhmérget és egy-két ki­logramm pempőt veszünk el a mellektől. Az is biztos, hogy ez a művelet igényes munkát és jó szakembert követel. Szerin­tem nem is lehet összehasonlí­tani egy magánméhészt a nagy-FÓRUM üzemi méhésszel, mert a ma­gánméhész ezt a foglalkozást mellékszőrakozásként végzi, míg a nagyüzemi méhésznek Akinek nem inge, ne vegye magára ez egész évi munkája s abból keresi a kenyerét. Tehát feltét­lenül jobban kellene a szakmá­ját végeznie. Ha a magánmé­hész mégis jó eredményeket ér el, akkor ez nem jelenti azt, hogy a nagyüzemi méhésznek nem lehetnek olyan sikerei. Ezek után azt kérdem, elgon­dolkodott-e már a munkáján az a nagyüzemi méhész, akinek rosszak az eredményei, hogy vajon jól végezte-e munkáját, vagy csak a 18—20 ezer koro­náért csinálta. Szerintem álla­munknak csak a munkáját oda­­adőan végző és hazáját szerető dolgozóra van szüksége. Ennek az eredménye, hogy dolgozóink nagy része munkáját becsüle­tesen végzi s ez megmutatko­zik az életszínvonal állandó emelkedésében. Ezek után nem ismerek el semmilyen félrema­gyarázást, _hogy a nagyüzemi méhészkedés nem rentábilis. Csak az a fontos, hogy a mé­hész a méheket szeresse s ne kímélje munkaerejét, ha ezt becsülettel végzi, büszkén néz­het a vezetők szemébe, akik aszerint fogják jutalmazni. Saj­nos, már sok nagyüzemi méhé­szetet likvidáltak a méhész ha­nyagsága miatt. Azok a méhé­szetek, olyan olcsón kerültek eladásra, hogy szinte sajnálát­­ra volt méltó. A 400—570 koro­nás kaptárakat kiépített ke t lekkel együtt eladták 250—300 koronáért. Ezek után elképzel­hető, hogy milyen lehetett a rá­fizetés, ha a vezetőség örült, hogy ilyen olcsón is megszaba­dult a méhektől. Azt ajánlha­tom, aki a méhek körüli mun­káját nem végzi el becsülete­sen, az hagyja abba a méhész­kedést, mert azzal árt az üzem­nek és népgazdaságunknak is. Minden méhésznek kötelessége, hogy bebizonyítsa, hogy a mé­hészet hasznos és megbecsü­lésre méltó, úgy a mezőgazda­ságban, mint a közélelmezés­ben. A műlépet minden méhész­nek magának kell kitermelnie, mert a kiselejtezett lépekért annyi műlépet kell kapnia, hogy azt alig kell pótolnia. A méhésznek tudnia kell, hogy a méheket márciustól szeptember végéig nem hagyhatja magára még két-három hétre sem, mert különben a méhek tönkremen­nek, illetve leromlanak. Ezt az­tán a következő évben már nem tudjuk pótolni, mert a júliusi és augusztusi hőnap a jövő év alapja, a szeptember pedig a beteleítetés hónapja és csak azután jöhet némi kis pihenés. Sokszor hallottam már azt is, „Ha nincs munkád, vegyél mé­heket“. Ez igaz, mert a mé­hésznek sokat kell dolgoznia, de az is igaz, hogy igen szép munka. Megköveteli, hogy so­kat tanuljunk, s csak azután érünk el jó eredményeket. N. K. 1 A méhek irányítása édesharmatra Az édesharmat, régi nevén mézharmat nem csalogatja úgy a méheket, mint a virá­gok Illata és színe a nek­tárt és virágport gyűjtöge­­tőket. Amikor a német mé­hészek édesharmatra, pl. fenyőerdőbe vándorolnak, furfanggal érik el, hogy a méhek mielőbb gyűjteni kezdjenek. Cordes a követ­kezőképpen ismerteti ezt: ha erős vagy mesterséges rajt szállítanak a kijelölt helyre, s másnap reggel harmatot keresnek a vízért kirepülő méhek, az egész raj gyűjtői látogatni kezdik az éjjel meghígult édeshar­matot. Este a termelő kap­tárakat odaviszik és a raj lépeit szétosztják a csalá­dok közt. A termelő csalá­dokba tehát olyan méhek kerülnek, melyek már is­merik az édesharmatot, s megtanulták a helyét. E- zeknek a tánca aztán hamar az édesharmatra irányítja a családot. Azért fontos ez a gyors odaszoktatás, mert az édesharmat sokszor csak néhány napig tart, minden órát ki kell használni, jó édesharmatot ad a luc-, az erdei-, a vörös- és a jege­nyefenyő, a hárs, a juhar, a tölgy. A jókori juhar (Acer platanoides) nem kívánatos, mert édesharmata keserű. (Alig. Deutsche Imkerzeitung 1972. 11. Német Szöv. Köztárs.) A gyomorvészről Steche Wolfgang, a hohenheimi (NSZK) méhészeti intézet igazgatója erről beszélt svájci előadásán. A Nosema-betegség elterjedésében nagy része van a méhek kezelésmódjának. A Nosema apis minden méhcsaládban megvan, de elhatalmaso­dása a család állapotától függ. Azt pedig a méhészkedés módja szabályozza. A Nosema apis elszaporodásához olyan anyagok szükségesek, melyek a fiasítás eleségében is megvannak. A Nosema tehát rendkívül mérsékelten szaporodik télen, de gyorsan megsokasodik a fiasítás etetésének időszakában. A fia­tal méhek is fertőződnek, de úgy látszik, hogy valamilyen még ismeretlen módon védve maradnak az erős megbetegedéstől. Ellenben egyetlen öreg méhben 400 millió Nosema-spóra is le­het. Az tehát, hogy a betegség milyen gyorsan hatalmasodik el a családban, főképpen a fiatal és az idős méhek arányától függ. Ezt pedig a kezelésmód erősen szabályozza. A fiasítás etetése megrövidíti a méhek életét. A fiasítás időszakos kor­látozása tehát azt okozza, hogy több a családban az öreg méh, mint különben, s ez a Nosema elszaporodásának kedvez. Loth­­mar Rut már régen bizonyította, hogy amikor a nyárutó és az ősz kedvezőtlen, a következő tavaszon Nosema-veszély várható, mert a fiasítás korán abbamarad, kevés a fiatal méh, sok az idős. A betegség erősen terjedhet a munkások és a herék eltéve­désével. A családok sűrű elhelyezése, különösen pedig a ván­dortanyák zsúfoltsága a Nosema-betegség családok és méhé­szetek közti terjedésének kedvez. A lépek más családba vatö beadásával a spórák milliárdjai jutnak át. A nagy család mun­kafelosztása könnyebben megvalósulhat. A kicsiben sokszor ugyanazok a méhek többféle munkára kénytelenek vállalkozni. A kicsi téli fürtben gyakrabban kerül sor ugyanarra a méhre, hogy a fürt melegének élvezete helyett a fürt felületén, kérgén helyezkedjék el. A kezelésnek a Nosema elhatalmasodására való hatását Steche egy régi tapasztalásával bizonyítja. Hosszú ideig vizs­­gálgatott 25 méhészetet rövid időközökben. Feltűnt, hogy ép­pen a legjobb méhésznek tartottaknál volt erősebb fertőzés. Ezek ugyanis folytonos mesterkedésükkel, furfangos művele­tekkel megbontották a méhrsaládok egységét, fölborították a korosztályok természetes arányát. Az igazán jó méhész tudja, hogy mikor és miképpen kell beavatkoznia. A gyomorvész ellen Steche Is ajánlja a Fumagillin-t, de mód­jával. Azt tartja, hogy még nem merítettük ki azokat a lehető­ségeket, melyekkel a méhcsalád betegség elleni védekező ere­jét támogathatjuk. A mezőgazdaság sokat kárhoztatott mód­szerét utánozzuk: ahogy ott a mindenható vegyszerekkel inté­zik el a kártevőket, mi is kényelmesen csak a vegyszerek ha­talmához folyamodunk a méhek betegségei ellen. (Schweizerische Bienen-Zeitung, 1972. 12, Svájc,)

Next

/
Oldalképek
Tartalom