Szabad Földműves, 1973. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1973-10-27 / 43. szám

Taiajfertőtienítés a zöldségtiajtatásban és a palántanevelésben

A hajtatás és palántanevelés örvendetes fejlődésével egyre inkább előtérbe kerül a talajfertőtlenítés, mely a modem technológiának elengedhetetlen alkotó része. Szükségesnek tartom, hogy erről a kérdésről részletesen tájékoztassam olvasóinkat.

Mindnyájunk előtt közismert, hogy a kertészeti berendezésekben a talajok igénybevétele, vetésforgók hiánya — a növényösszetétel adottsága a talajok egyoldalú kihasználásához és az egyes kártevők elszaporodásához vezetett. A jövőben ezzel még fokozottabban kell számolnunk.

Azok a kórokozók és kártevők ellen, melyek a növény felületén jelentkeznek, szakembereink többsége már rendszeresen védekezik. Nagyobb problémát jelentenek a talajban elszaporodott kártevők, amelyek még kevésbé ismertek (fonálférgek — nematódák), viszonylag kis testűek, de nagy károkat okoznak és rendkívül gyorsan szaporodnak.

Igen gyakran láthatjuk, hogy termesztőink többsége észreveszi a kártételeket. (Satnya növekedés, vegetatív részek eltorzulása, csekély virágképződés, rossz kötés, nekrotikus elváltozás a leveleken, gyökereken, idő előtti elsárgulás hervadás esetén.) Leginkább tápanyaghiányra, vízhiányra, esetleg más kár-, illetve kórokozók jelenlétére gondol, de nem a növények gyökerében kárt tevő fonálférgekre, nematődákra. Pedig a nematódák (fonálféreg) is mind gyakrabban jelen van e tünetek észlelésekor. A fonálférgek jelenlétét, főleg tevékenységét GROFFART és SOUTHEY szinte szóról szóra az alábbiakban jellemzi:

„Ha egy lándzsás nematóda rátalál táplálékára, száját nekiszorítja és ismételt szúrásokat végez a lándzsával.“ SOUTHEY szerint a nematódák a befúrásoknál a nyálmirigyükből valószínűleg sejtoldó, a növényi sejtekre nézve toxikus fermentumokat választanak ki, amely sok esetben a parenchyma szövet megnagyobbodásához vezet. Az ilyen módon képződő óriás sejtek magvas szerkezetűek. Megtöltődnek protoplazmával és a nektár feladatát látják el. A sejtmagvak az óriás sejtekben jelentékenyen megnagyobbodnak, sejtfaluk megvastagszik.

A sejtek további növekedése folytán, — amelyek gyakran egész nyalábokat körülzárnak, — az edénynyalábok közel kerülnek a központi hengerhez, a xilemhez, erősen összepréselődnek és a tápanyagszállítás a gyökereken keresztül szinte lehetetlen. Végül kisebb-nagyobb golyvaszerű daganatok lépnek fel. Ilyen körülmények között a gyökerek nem tudják feladatukat elvégezni és elhalnak. A növényen okozott sebek másodlagos kártevőiként megjelennek a különböző gombák és baktériumok, melyek még tovább fokozzák a kárt.

Vizsgáljuk meg továbbá, hogy a hajtatásnál megkívánt környezeti tényezők hogyan találkoznak a fonálférgek igényeivel.

Hőmérséklet:

A hajtatott zöldségnövények

(paprika, paradicsom, uborka) optimális hőigénye 25 C fok. A fonálférgek optimális hőigénye szintén 25 C fok. Tíz C fok alatt általában nem fejlődnek, a hideg ellen ellenállóak, 40 C fok fölött mozdulatlan állapotba jutnak.

Nedvesség:

A hajtatott növények zömének vízigénye magas. A nematódák leglényegesebb feltétele a fejlődéshez és szaporodáshoz a kielégítő nedvesség. Szárazságban nem lépnek fel nagy mennyiségben, szabadföldön. A szakirodalom szerint a nematóda évek egybeesnek a nagyon csapadékos évekkel.

Levegőzés:

A hajtatott növények gyökérzetének döntő része a talaj felső részétől 20 cm-ig helyezkedik el. Az uborka gyökérzete a talajfelszín néhány centiméterében. A talajlevegő összetétele hatással van a fonálférgekre. Az oxigén-kedvelő nematódák számára a jól levegőző könnyű talajok kitűnő életteret nyújtanak. Legnagyobb részük a talaj felszínétől 30 cm-es rétegen él.

Humusztartalom:

Köztudott, hogy a zöldségnövények zöme nagyon tápanyagigényű, s kedveli a humuszban gazdag talajt. A nematódáknál a humuszhatás kedvező, mert növeli a nedvességet, és kedvezően befolyásolja a baktériumflórát, amely a nematódák tápanyagforrásául szolgál. A táplálkozási faktor nemcsak mértékadó a nematódák menynyiségére, de a fajokat is determinálja (a parazita fonálférgeknél a gazdanövény a tápanyagforrás). Egyes nematódák

a gyökerekbe, fásrészekbe, mások viszont hajtásokba — ritkább esetben — a virágokba és gyümölcsökbe is behatnak.

A fenti rövid összefoglalóból is kitűnik, hogy a hajtatásnál, szükségszerűen biztosítva van a fonálférgeknek is optimális élettér.

Terjedésük:

A fontosabb fajok terjedhetnek, víz, szél, föld, gyökeres növények, dugványok, gumók, magvak, csomagolószerek (szalma, moha, fagyapot stb.}, szántóföldi és kerti szerszámokkal, állatok, rovarok és az ember segítségével.

Védekezés:

Legfontosabb dolgunk, a védekezés előtt megismerni életformáját, gazdanövénykörét és fő gazdanövényeit s azok fogékonyságát.

A fonálférgek elleni védekezés több módja ismeretes. Legfontosabbak a következők:

a) Terméstechnikai és biológiai védekezés.

1. vetésforgó,

2. elterjedés megakadályozása (szerszámmal stb.),

3. egészséges szaporítóanyag.

b) Kémiai védekezés,

c) Fizikai védekezés,

d) Rezisztencia nemesítés.

Az egyes fertőtlenítés eljárások körül nagy vita folyik. A kertészeti termelési berendezéseknél nehéz a klasszikus vetésforgót betartani, tehát más megoldást kell keresni. Az elterjedést egyes területek, termesztő egységek között higiéniai megelőzéssel csökkenthetjük.

BŰZNER MIKLÓS

>WW>/WWNAAA/\^/WWWVW>A/WVWWWWWWW4/4/><^/VA/VW4/VW>^W4/WV»/4/<

A bor korai elvéniilésének megakadályozása

A mi vidékünkön található kis pincékben nagy a hőmérsékletingadozás. Ennek következtében, főként a kis méretű fahordókban, a borok tárolása nagy figyelmet és gondosságot igényel. Ilyen körülmények között a rendszeres töltögetés és a megfelelő mértékű kénezés sokkal nagyobb szerepet igényel, mint más borvidéken.- A homoki borokat a levegővel való érintkezéstől óvni kell. Kivételt képez az első fejtés, amikor a bort levegőztetni kell, mert annak hatására erőteljes kiválás veszi kezdetét és elősegíti a bor tökéletesebb kitisztulását. A későbbiekben már a levegő kizárásával kell fejteni. Gondot kell fordítani arra, hogy a hordó az akonanyílás aljáig legyen feltöltve borral és az akonadugó a borral érintkezzék. Téli időszakban fontos a gyakori (2 hetenkénti) töltögetés, mert ilyenkor az alacsonyabb hőmérséklet hatására a bor térfogata csökken, és a hordóban hiány keletkezik. Ezt a teret a levegő tölti ki. A hideg bor gázelnyelő (levegőelnyelő) képessége nagy. Amennyiben a bor ilyenkor levegővel telítődik, később a felmelegedés időszakában gyorsan vénül, különösen akkor, ha nem gondoskodunk megfelelő kénezésről.

A nyári időszakban a felmelegedett pincékben nagyméretű a párolgás és ennek következtében az apadás is. Ezért ha megfeledkezünk a rendszeres töltögetésről, a hordóban rövid idő alatt számottevő hiány keletkezik. Az ilyen hordóban a bor a

levegővel kisebb-nagyobb felületen közvetlenül érintkezik. A kis méretű fahordókban — amelyek viszonylag nagy felületűek — a vékonyabb dongák pórusain keresztül is jelentős mértékben érintkezik a bor a levegővel. Ennek következtében a kis méretű (1—2 hektoliteres) fahordókban a bor gyorsan öregszik. Éppen ezért arra kell törekedni, hogy a borainkat nyári időszakban több kis hordó helyett lehetőleg 1—2 nagyobb méretű hordóban tároljuk. Ha pedig csak kevés borunk van (esetleg több fajta), akkor a bor tárolásához célszerű 50 literes üvegballonokat beszerezni és azokat szájnyílásig töltjük, és gondosan lezárjuk. Azonban vigyázni kell arra, hogy a felmelegedő bor kiterjedése, térfogatnövekedése ne okozzon túlnyomást. Az üvegballon lényegében egy óriás méretű palacknak tekinthető, amelyben a bort a külső levegőtől elzárva, hermetikusan tarthatjuk a korai elvénülés veszélye nélkül. Természetesen ilyenkor is gondoskodnunk kell a pince túlzott felmelegedésének megakadályozásáról. A hajnali órákban szellőztessük, továbbá a pince padozatát, valamint az üvegballonok felületét hideg vízzel időnként locsoljuk meg. Az elpárolgó víz a környezettől sok hőt von el, és így akadályozza a bor erősebb felmelegedését. Ily módon kisebb mennyiségű bort is biztonságosabban tárolhatunk hosszabb ideig az elvénülés veszélye nélkül.

Kovács Edit, Dunamocs

AKI A VIRÁGOT SZERETI, ROSSZ EMBER NEM LEHET!

A kertekben lévő virágok gyönyörködtetik a járókelőket, sőt az elfáradt

embernek is felvidulást, örömet, megnyugvást szerez.

Természetesnek találom ezek után, hogy mindazok, akik Kaszonyi Sándor „Ésszerűségi és esztétikai szempontok a családi kertek tervezésében“ című írását elolvasták, helyeslik a szerző kérését, „hogy végre tegyük vita tárgyává ezt a kérdést, hogy hogyan tegyük környezetünket, községünket korszerűvé, egészségessé, esztétikai szempontból vonzóvá.

lat azt igazolja, hogy mindhárom tápanyag együttesen a virágoknál a leghatásosabb.

Ismert tudós, a magyar Grábner, már évtizedekkel ezelőtt bizonyította, hogy ha dús magképződést akarunk elérni (pl. a kereskedelmi kertészetekben), akkor kevés nitrogént, de több foszforsavat adunk, homokos, vagy tőzeges talajban ezen felül a kálit se felejtsük el.

Továbbá ajánlja, hogy a foszforsav trágyából adjuk a szuperfoszfátot, káliból pedig a 40 százalék kálisót vagy chlórkáliumot. A régi gyakorlat, nitrogénből a chilei salétromot, vagy a kénsavas ammóniákot ajánlja.

A

parkosításról

A szóbanforgó terv alapelve szerint a lakás közelségében parkosításra alkalmas fák, cserjék, gyepsávok és virágok foglalnának helyet. Hogy hogyan parkosítsunk, ahhoz először is szükséges lenne, hogy olvasóink tudatában legyenek annak, hogy hogyan készítsük elő a talajt, azaz hogyan trágyázzuk. Azt talán nem kell hangsúlyoznom, hogy a virágok fejlődését sem képzelhetjük el a három legfontosabb tápanyag, az NPK nélkül. Aki tehát Kaszonyi Sándor elképzelését a gyakorlatban kívánja megvalósítani, úgy az igyekezzék nemcsak televényes, porhanyós talajt előkészíteni virágágyai számára, hanem áttrágyázott, vagy legalább is trágyaerős földbe kiültetni és nevelni, ápolni virágait.

A virágok legfőbb tápanyaga a nitrogén, mely dúsabb lombot és bujább virágzást idéz elő. A foszforsav és a káli a virág képződésére és élénkebb színeződésére van hatással. A gyakor-A magastörzsű gyümölcsfák külső felületéről jó a gyümölcsöt szakszerűen készített hosszúnyelű gyümölcsszedővel leszedni, mert így a gyümölcs nem ütődik.

Természetes, hogy ma már minden kertésznek alkalma van — talajvizsgálattal a tápanyag-szükségletet megállapítani — mégsem árt, ha tudjuk, hogy ilyennek hiányában az említett tudós, 100 m2-enként, szuperfoszfátból 4 kg, 40 százalékos kálisóból 4 kg (klórkáliból 1 kg), chilei-salétromból vagy kénsavas ammóniákból 2—4 kg adagot ajánl a talaj trágyaereje szerint — ha gazdagabb a talaj 2 kg-t, ha soványabb, 4 kg-ot. A műtrágyát a virágágyba kiültetés előtt 2 héttel szórjuk el, és jól begereblyézzük.

A különböző virágoknak trágyaigénye más és más. Tehát jő, ha azokat humuszban gazdag és trágyaerős földbe ültetjük. Erre a célra az istállótrágya hiányában a komposzt a legmegfelelőbb.

Külföldi tapasztalatok szerint a

nitrogén a virág színeződésére és a dús levélképződésre kiválóan hatásos.

A foszforsav és a káli pedig a virág illatát és gyors beérését segíti elő. Tekintettel a finom, érzékeny gyökérzetre és a virágok gyenge, szervezetére az ipari trágyákat jóval vetés ? előtt adjuk be a talajba, csupán a még harmattól is feloldódó salétromot adjuk fejtrágyának.

Gráber szerint a szegfű, viola, őszirózsa, krizantén, rezeda, dália, pelargonia, fuchsia, stb. alá 100 m2 területre a szabadba ültetett virágok alá 4 kg salétromot, 4 kg 40 százalékos kálisót és 4 kg superfoszfátot adhatunk.

Nem szabad elfeledkeznünk a díszcserjék trágyázásáról sem. Ezek egy részénél dús lombképződést, másoknál szép virágzást, gyors fejlődést várunk, hogy udvarunkban, parkunkban a művészszemmel megkívánt szépségnek is megfeleljen. '

A német kertészek a múltban a Lierke-féle keverékkel szokták öntözni a virágokat és cserjéket, melyben 6,8 százalék volt a nitrogén, 11,3 százalék a foszforsav, és 13.9 százalék a kálitartalom. Tessék kipróbálni az említett tápanyagpótlási rendszert. Nem is olyan régen fővárosunkban pl. a Carlton szálló előtt tartályokban varázsolták a fáradt járókelők elé a „zöld“ nyarat. Baj az, hogy a múltban a díszcserjéket jobban megbecsültük, mint manapság, amikor hangsúlyozzuk, és oldalakat írunk a levegő j szennyeződéséről és egészségünk vé- ! delméről is. Kaszonyi cikkét már t ezért is figyelemre méltatnám. :

KMOSKO LÁSZLÓ, mérnök |

FELELET

Krascsenics István bakai lakos kérdésére

A mintákból megállapítottam, hogy szőlőklorózisról van szó. A levelek a szőlőtőkéken felülről kezdődően már kora tavasztól kezdenek sárgulni olyképpen, hogy az erezet sokáig megtartja az eredeti zöld színét. A lesárgult levelek kisebbek' maradnak a többinél, később nekrotizálni — eb halni kezdenek, majd a hónaljhajtások erősebb intenzitással hajtanak. Gyakran a leírt jelenséget egy nagyon intenzív tőkelegyengülés, részbeni, ritkábban egész elhalás is követi.

A szölóklorőzis felismerése nem okoz a szőlészeknek nagy problémát, rendszerint minden szőlész már praxisa folyamán találkozott kisebb-nagyob klorózis előfordulásokkal, illetve károkkal. Nagyobb problémát okoz rendszerint a klorózis okának a felismerése. Ez egy nagyon bonyolult kérdés, mivelhogy a klorózisos tüneteknek számos okozója lehet. Leggyakoribb okozója a szőlészeink körében legismeretesebb vashiány, amely vagy direkt vasigény, vagypedig indirekt-indukált vasszegény talajokon fordul elő. A vashiányindukció leggyakrabban a nagyon meszes talajokon szokott előfordulni, ezért a klorózist — némelyek kalciózisnak is nevezik, — tehát a kalciumtól, illetve mésztől előidézett másodlagos vashiány. Ugyanígy az erősen savas talajokban is másodlagos vashiány jelentkezhet. Továbbá a klorózist előidéző tényezők közé tartozik a túlságosan tömény, vályog talaj, fokozva azzal a tényezővel, ha keveset, illetve kis mélységre van ez lazítva. Ezáltal a talaj mélyebb rétegein, ahol a gyökerek nagy része helyezkedik el, nem mehet végbe a gyökerek által kilélegzett CO2 (széndioxid) és az oxigén csere, mert az oxigén a tömött talajon keresztül nem éri el a gyökérzetet. A felhalmozódott széndioxid a hajszálgyökerek elhalását idézi elő, ami a tőkén klorózist okoz. Gyakori okozója a klorózisnak az a tényező is, amikor a szőlőt erősen megterheljük, kevésbé kedvező a vegetáció, a téli időszak, illetve részben a kevésbé beérett vesszők elfagynak stb.

A védekezést is a megállapított okozó szerint kell végeznünk. Ha vashiányra gyanakszunk, prfrbáljuk meg a vasgálicot (zöldgálic). Kétféleképpen alkalmazhatjuk. Vagy a talajba, ekkor egy vödör vízbe (10 liter) xk kg vasgálicot oldunk fel, és eszel az oldattal beöntözünk 1—2 darab tőkét, mégpedig úgy, hogy előzőleg mélyen beássuk, hogy az oldat a gyökerekhez jusson. A levelekre is alkalmazhatjuk a vasgálicot, permetezés formájában, У2 százalékos oldattal. A permetezést hetenként többször kell megismételni. Nálunk a Sequestren 138, illetve a Klorofer 4 jöhet számításba. Ezeket szintén kétféle módon lehet applikálni a szer proszpektusa szerint. Gyakran a levéltrágyázással is elérhetünk kedvező eredményt. Leghasználtabb az úgynevezett Mikrola, és a Wuxal. Ezeket 0,2 százalékos töménységű hígításban használjuk a permetezéskor. Keverhetők a bordóilén kívül gyakorlatilag az összes permetlével.

Ha nem használnak az említett beavatkozások, akkor a talaj mély lazításával, őszi mély és komplett trágyázásával, próbálkozhatunk, amelyet ki* egészíthetünk zöldgáliccal, borax-szal, mangáusavval stb. Mindezek mellett ne feledkezzünk meg arról, hogy a klorózis által megtámadott tőke le van gyengülve, ezért ne metsszük nagy hozamokra, hagyjuk egy-két évet pihenni, elégedjünk meg kisebb terméssel, hogy a jó kondíciót újra vissza* nyerhesse.

VANEK GÁSPÁR mérnök, CSc, a Szőlő- és Borászati Kutató Intézel dolgozója

/