Szabad Földműves, 1973. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1973-10-27 / 43. szám
Hasznos segítőtársnak bizonyul A közelmúltban a hazai piacon is megjelent a Fundazol 50 WP jelzéssel ellátott, szisztemikus, kurativ és preventív hatású gombaölö szer. Az illetékes hazai szervek tájékoztatása szerint a mezőgazdasági üzemek már beszerezhetik ezt a készítményt, s jó segítőtársként használhatják fel a mindennapi termelésben. Az 50 százalék benomyl hatóanyagú szert a magyarországi Chinoin Gyógyszer és Vegyészeti Termékek Gyára gyártja. Az Incheba '73 nemzetközi vegyipari kiállításon elbeszélgettünk a magyar kiállítási részleg vezetőivel. Elsősorban a Fundazol 50 WP tulajdonságai felől, valamint alkalmazásának hogyan s mikéntje felől érdeklődtünk. Megtudtuk, hogy ez a készítmény a peronoszpóra és a fitoftora kivételével szinte valamennyi gombabetegség ellen kitűnő védelmet nyújt. Eredményesen alkalmazható a gabonákban, gyümölcsösökben a szabadföldi rózsatermesztésben és az üvegházban termesztett dísznövényeknél, a cukorrépánál és a zöldségesekben is. A magyar szakemberek szívesen felvilágosítottak, hol, hogyan és mi ellen lehet sikeresen védekezni a Fundazol 50 WP készítmény segítségével. Ezeket a szakmai tanácsokat szeretnénk most tolmácsolni olvasóinknak, elsősorban a nagyüzemi gyümölcsösök. kertészetek és a növénytermesztés vezetőinek. VÉDEKEZÉS A ZÖLDSÉGFÉLÉK BETEGSÉGEI ELLEN Kabakosok — uborka, tök, dinnye — esetében a lisztharmat ellen 0,6—0,7 kilogramm készítményt számítunk egy hektárra, s ezt 1000 liter permetlében juttatjuk ki. A permetezést szükség szerint 10—12 naponként meg kell ismételni. A növények fuzáriumos és verticilliumos tőhervadása ellen 0,5 gramm készítmény növényenként! beöntözésével védekezhetünk. A termésrothadást és foltosodást okozó gombák (ilyenek pl. a Fuzárium, botritisz, szkleronitia, kolletotrihum) ellen 0,05—0,08 százalékos koncentrációjú permetlével védekezünk. Egy hektárra 1000 liter permetlét számítunk. A saláta szürkepenész (Botrytis cinerea) rothadása ellen 0,05 százalékos permetlevet készítünk. A zeller szeptóriás (Septoria apii) levélfoltossága esetében 0,04 %-os permetlé vált be legjobban. A magról vetett hagyma szürkepenészes (Botrytis allii) rothadása ellen úgy védekezünk, hogy a vetőmagot csávázzuk — egy kilogramm vetőmagra 2 gramm készítmény —, majd egykét lombpermetezést végzünk. A lombpermetezéshez esetenként 0,5 kg készítményt használunk fel hektáronként. A Fundazol 50 WP a dughagyma és a fokhagyma szklerociumos rothadása ellen is alkalmazható. Ez esetben a dughagyma, illetve a fokhagyma gerezdek csávázására 100 kilogrammonként 300—600 gramm készítményt számítunk. VÉDEKEZÉS A SZABADFÖLDI RŰZSATERMESZTÉSBEN ÉS AZ ÜVEGHÁZI DÍSZNÖVÉNYEK ESETÉBEN A rózsa lisztharmata és fekete levélfoltossága ellen 0,05 %-os permetlét ajánlatos használni. A szegfű fertőző hervadása és szártörothadása ellen a fertőzött foltok beöntözésével védekezünk. A beöntözéshez négyzetméterenként 5—15 gramm készítményt és 5—8 liter vizet használjunk. A ciklámen barna gyökérrothadása ellen 0,05 %-os, szürkepenésze ellen pedig 0,05—0,1 százalékos permetlével védekezhetünk. A begónia lisztharmata esetén 0,03—0,06 % os permetlét ajánlatos használni. A freesia gumórothadása ellen a 0,04 százalékos permetlé nyújt védelmet. A fukszia szürkepenészes megbetegedése esetén 0,05—0,1 százalékos permetlevet használjunk. A mikulásvirág (Poinsettia) gyökér- és szárrothadása ellen 0,1 százalékos permetlével védekezünk. A gladiolus, tulipán és egyéb virághagymák gumóbetegségei ellen a gumók 0,2 %-os oldatban történő áztatásával (15— 30 percig) védekezünk. Az áztatást a kiültetés előtt 2—3 nappal ajánlatos elvégezni. VÉDEKEZÉS A GYÜMÖLCSÖSÖKBEN Az almafa-lisztharmat ellen termöfaegységenként 1,0—1,2 dkg Fundazol 50 WP-t juttassunk ki. A permetlé általában 0,06—0,08 %-osra készíthető. A termőfák számától függően 800—1600 liter víz felhasználásával kell számolni hektáronként. Itt kell megjegyezni, hogy a szóban forgó szemek atkagyérítő mellékhatása is van, de azért szükség esetén nem árt kimondottan atkaölő szereket is alkalmazni. A Fundazol 50 WP nem perzseli ugyan a leveleket, de mindenesetre ne permetezzünk a legnagyobb napsütés idején. Az almavarasodás ellen szintén védelmet nyújt ez a szer. Normális időjárás esetén a lisztharmat elleni védekezés egyben varasodás elleninek is minősíthető, de ha a varasodás nak kedvező párás, nedves időjárás uralkodik, akkor gyakrabban, 6—8 naponként kell permetezni. Figyelem! Ne feledjük, hogy az almavarasodás fertőzési forrásai az ősszel lehullott levelekben áttelelö gombafonalakból képződő szaporító peritéciumok. Ezért a lehullott lombot is fertőtlenítsük. Erre a célra hektáronként 1 kg készítményt használjunk, 1600 liter vízben feloldva. A körtefa legsúlyosabb betegsége a körtefa-varasodás. Az ellene való védekezésben nem szabad elmulasztani a fertőzött ágak, varas vesszők varas fekélyeinek felrepedése idején végzendő permetezést, mivel a varas fekélyekből származó konidiumok hamarább megfertőzik az egészséges részeket, mint a lehullott lombban képződő aszkospórák. A védekezés további menete hasonló, mint az almavarasodás esetében. Végezetül még néhány megjegyzés. A permetlé elkészítésekor a Fundazol 50 WP-ből először mindig törzsoldatot kell készíteni. Az elkészített permetlevet még aznap fel kell használni. A permetléhez csak abban az esetben kell nedvesítőanyagot keverni, ha olyan növények permetezésére készülünk, melyek erősen viaszos bevonatúak. Abban az esetben, ha a Fundazol 50 WP-t más növényvédőszerekkel, esetleg lombtrágyával kívánjuk keverni, akkor a nevezett készítményt minden esetben utolsóként tegyük a keverőkádba, avagy a permetlétartályba. A Fundazol ugyan méregjelzés nélküli készítmény, de nem árt az óvatosság. Permetlékészítés és permetezés közben a dolgozók viseljenek az idevágó munkabiztonsági előírásoknak megfelelő védőöltözetet. A nevezett szerrel kezelt zöldségek, gyümölcsök csak a permetezés idejétől számított 14 nap elteltével fogyas'ztbatók! A Fundazol 50 WP száraz, hűvös helyen, légmentesen zárt csomagolásban két évig tárolható. Lejegyezte: Kádek Gábor Helikopteres permetezés A Veíký Krtíi-i (nagykürtösi) járás jelentős szőlőtermelő körzetté vált az utóbbi évtizedben. A legrégibb nagyüzemi Uölőtermelő községek tartozik Dolinka (Inám), amely tavaly egyesült a két szomszédos szövetkezettel. Az úttörők vincellérjét, В u- Istvánt (a felvételen a munkatársával) kiváló szakembernek ismerik a könyéken. Ezt igazolják az évek során elért jó eredmények is. Persze még gazdagabb lehetne a termés, ha nem telepítettek volna olyan fajtákat, amelyek a talaj és éghajlati viszonyoknak nem a legmegfelelőbbek. — Olyat ültettünk, amilyet kaptunk — jelentette ki a szimpatikus szakember. Ettől a hiányosságtól eltekintve, olyan gondosan kezelik a szőlőt, hogy öröm lesz nézni, s az idén is megvan a gazdag gyümölcse. A szőlészetben sikeresen oldják meg a kártevő madarak elleni védelmet is. A jövőre vonatkozólag vannak olyan elképzelések a járásban, hogy társulást hoznak létre a helikopterrel való permetezésre. Ezt az elképzelést a dolinkai szőlészet vezetője örömmel üdvözli s várja a megvalósítást. A másik völgyben levő Nenincén (Nyénye) szintén a helikopterrel történő permetezés hívet — Képzelje el, tavaly tizenkétszer kellett permeteznünk, mégis keletkeztek károk — hozta fel érvként Tóth Vince agronómus. — Persze ez azért történt, mert nem tudtunk időben földre menni a gépekkel. Viszont a berregő „Mari néninek“ nem okoz gondot közvetlen az eős után permetezni. Szerintünk a helikopteres megoldás sokkal jobb a repülőgépnél is. Az alacsonyan szálló gépmadár alaposan megrezegteti a leveleket és Így a permetlé a levél minden részére eljut. A legmodernebb eszközzel történő permetezésnek sok híve van a járásban. A közös akarás minden bizonnyal megoldja a fontos társulás létrehozását és a helikopterrel történő permetezés nagyban megkönnyíti a nagyüzemi szőlőtáblák szakszerű védelmét. —tt— közé g y i leggyakrabban használt * * bortároló edényeink a fa hordók. A bor erjedéséhez és éréséhez oxigént igényel, ami a hordó akonanyílásán és a dongafák pórusain jut a borba. Az újonnan készült hordókat minden előkészítés nélkül must- és bortárolásra nem használhatjuk fel. A fában levő kellemetlen íz és színanyagok a bort nem kívánatos módon megváltoztatják. A fehér bor megbarnul, a vörösbor elveszti tisztaságát, a színanyagának egy része kiválik, a bor halványabb lesz. Az új hordókat megtöltés, illetve használatbavétel előtt megfelelően elő kell készítenünk, ami a káros anyagok kioldásából, kilúgozásából áll. A hordók előkészítése a következőképpen történhetik: 1. Az új hordókat néhány napig hideg vízzel megtöltjük, ügyelve arra, hogy a víz a hordóban meg ne dohosod jón, ezért két-három nap múlva kicseréljük. A hideg víz a fa sejtjeit kitágítja s így lehetővé válik a festékanyagok kioldása. Ezután 3 százalékos forró szódás vízzel addig öblögetjük az edényt, míg csak tiszta víz nem csorog belőle. Utána forró, majd hideg vizes öblítés következik és készén áll a hordónk. 2. A hordó kigőzölése valamivel tökéletesebb, mint a fenti módszer. Erre a célra nagyon jól megfelelnek a burgonyafőző kazánüstök. A hordót akona nyílásával lefelé állítjukfektetjük egy állványra és a csapnyíláson keresztül vezetjük be a forró vízgőzt, gumitömlő segítségével. Ezt a munkát mindaddig folytatjuk, amíg csak az akonanyíláson át tiszta víz nem csepeg. Azután következik a 2—3 százalékos forró szódaoldattal való kiöblítés, majd a meleg és végül a hidegvizes művelet. Igen helytelen az új hordókat mésszel, konyhasóval és más hasonló „háziszerrel“ kezelni, mert azok tisztátalanná teszik azt. A HORDOK KÜLSŐ KAKBANTARTASA ugyancsak fontos feladat. A hordók külső felületét hetenként legalább egyszer tiszta száraz ronggyal letöröljük, főleg a dugónyílások közelében. A hordóra csepegő must és bor elősegíti a különböző penészek és ecetbaktériumok elszaporodását és ha ezek bekerülnek a hordóba, ott kedvezőtlen elváltozásokat okozhatnak. Legmegfelelőbb, ha a hordókat még megtöltésük előtt konzerváljuk. Az abroncsokat míniumos olajfestékkel óvjuk a rozsdáso-Enyhe fokú penészedéskor elégséges gumicsővel többször belefújni a hordóba és azután rendszerint sikerül a ként benne elégetnünk. Ha igyekezetünk mégsem járna eredménnyel, ki kell a hordót először hideg, majd forró és végül ismét hideg vízzel öblítenünk. Az öblítés után néhány óra hosszáig csöpögőre állítjuk és így már sikerrel kénezhetünk. BETEG HORDÓK GONDOZÁSA A gondozatlan hordóban igen hamar megtelepszenek a kártékony baktériumok, gombák stb. A boroshordók gondozása dástói. A dongákat pedig lenolajjal kenjük be vékonyan, hogy pórusait el ne dugaszoljuk a festékkel. A konzerváláshoz mindig csak olyan olajat, festéket szabad használnunk, ameiy szagtalan és tiszta. AZ ÜRES HORDOK karbantartAsa Hogy az üres hordókat egészséges állapotban megőrizhessük, karbantartásukról nem szabad megfeledkeznünk. A legelterjedtebb karbantartási mód a kénezés. A nem csepegő kénszelet elégetése által keletkezett kéndioxid (gáz) a hordó belsejében nem engedi kifejlődni a penészgombákat, és más kórokozókat, illetve elpusztítja őket. A kénezést 4—6 hetenként megismételjük. Hektoliterenként egy szelet ként égetünk el. A többször kénezett hordót, mielőtt abba bort, vagy mustot öntünk, ki kell forráznunk. Ugyanis a gyakori kénezés következtében a hordóban kénsav képződik, mely a borra ártalmas, tehát el kell távolitanunk. Ha a hordó penészes, a kénszelet nem ég el benne. Gazdag volt az idei szőlőtermés. és ott gyorsan el is szaporodnak. Leggyakoribbak a penész és az ecetbaktériumok. Az általuk termelt zöld és szürkésfekete bevonat behatol a dongák nyílásai közé és a fa pórusaiba. Az ilyen fertőzött hordó a bornak penész, vagy dohos ízt ad. Mi a teendő ebben az esetben? Először is meggyőződünk, hogy a gyertya ég-e benne. Ha a láng elalszik, erősen fertőzött a hordónk. Gondo san kifenekeljük, száraz drót kefével erősen kikeféljük a dongákat, utána hideg, majd 2 százalékos forró szódaoldat tál kisúroljuk, s ezután leöblítjük forró, majd hideg vízzel. Az erősebb dongák alatti penészedés esetében a dongákat ki kell gyalulnunk. Ecetes hordók helyrehozása; igen nehéz munka. A kezdeti stádiumban levő ecetesedésnél még elérhetünk eredményt két százalékos forró szódás oldat többszöri alkalmazásával. S ha ez nem volna célravezető, még utána 1 százalékos kénsav vizes oldatával próbálkozhatunk. Az erősebben megtámadott boroshordót azonban „ki kell vonnunk a forgalomból“, mert ez bor tárolására nem alkalmas. VÖRÖSBOROS HORDÓK ALKALMAZÁSA FEHÉR BOR TAROLÁSÁRA Vörösbor huzamosabb ideig történő tárolása esetében a hordó szöveteibe beivódik a vörös színanyag. Ha az ilyen hordóba fehér bor kerül, az közvetlenül tarkává, seszínűvé válik. Ezért szükséges az ilyen hordót alaposan kimosnunk 2—2,5 százalékos szódás forróvízzel. Az oldatot néhány óra hosszáig hagyjuk a hordóban állani és szükség szerint többször megismételjük az öblítést, amíg az öblítő víz nem lesz teljesen tiszta. Utána meleg,- majd hideg víz következzen. A fentiekből megállapítható, hogy nem elég a szőlőt gondozni, kitermelni, de éppen olyan fontos a megtermett, előállított termék tárolása is, melyhez ugyanolyan nagy figyelem, gondosság és szakértelem szükséges. Vasas Ferenc MIRTUSZ MYRTUS COMMUNIS A Földközi-tenger mellékén őshonos, kis örökzöld cserje a mirtusz. Apró, illatos levelei átellenes vagy örvös állá súak. Nálunk közkedvelt dísznövény, főként falusi házak ablakában található. Minden világos helyiségben szépen fejlődik. Nyáron a kertbe is kiültethetjük, de a tűző naptól védeni kell. Ha a gyökérzete átszárád vagy a levegő páratartalma nagyon alacsony, levelei sárgulni, majd hullani kezdenek. Ilyenkor könynyen megtámadják a kártevők. Különösen a pattanóbogarak, atkák és levéltetvek ellen védjük. Megköveteli a levelek gyakori permetezését. Központi fűtésű helyiségben nem marad meg. Hűvös, de fagymentes helyen teleltessük, s ez alatt az idő alatt öntözését is mérsékeljük, mert a nyugalmi állapotot feltétlenül megköveteli. Szaporítását tavasszal, 3—5 centiméteres csúcsdugványokkal végezzük. A dugványokat vízbe állítjuk, vagy nedves homokba tűzdeljük s az egészet üveglappal borítjuk. A gyökereztetés idején az átlagnál magasabb hőmérsékletet kell biztosítani. Sz, F.