Szabad Földműves, 1973. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1973-09-22 / 38. szám
/ 10. .SZABAD FÖLDMŰVES 1973. szeptember 22. ROY MILLER: — Ha tizenharmadtka péntekre esik, mindig valami jelentős dolog történik az életemben — mondta utitársam. — Azokra az időkre emlékeztet, amikor még vendéglőm volt a Quartier Latinban, Párizsban... Ha ugyanis a péntek tizenharmadikára esett, bérbe vették tőlem a vendéglőt a 101-es klub tagjai. Igen érdekes társaság volt ez. Akadtak közöttük iparosok és kereskedők, ügyvédek és orvosok is. Ez a klub egyfajta játékbarlang volt, amelyben az emberélet a tét. A tagokat ugyanis születésükkor apáik íratták be, s egyúttal rögtön le is szúrták a jókora tagsági díjat. Megállapodtak, hogy csak férfiakat vesznek be a klubba. A szabályok szerint az óriást összegre rúgó tagsági díjat az örökli, aki túléli a többieket. Száz évvel ezelőtt is volt Franciaországban egy hasonló klub a Tóniin. Talán hallott is róla? A 101-es nevet azért kapta mert megalapításakor ennyi tagja volt. Amikor azonban én megnyitottam az éttermet, már csak vagy egyharmaduk volt éleben, s valamennyien meghaladták már a hatvanöt. A beavatatlanokat még mindig meghatotta, hogy milyen aggódva érdeklődnek egymás egészségi állapota felöl, én azonban tudtam, mi rejlik e kérdezősködés mögött. A klub elnöke — egy korzikai — ugyanis szívesen elbeszélgetett velem. Egy pohárka bor mellett mindent elmondott klubtársairól. — Annopulisznak dohány boltja van — mondta. — Egyszer leesett a lóról, s azóta sántikál. Észrevette, hogy milyen csúnyán köhög? Fogadni mernék, hogy nem éri meg a következő összejövetelt. Rompel, az a magas férfi, ékszerész. Magas a vérnyomása. Nagyon ügyelnie kell arra, hogy mit eszik, mit iszik. Két évvel ezelőtt súlyos rohama volt, kis híjáni elpatkolt. A pénztáros már át akarta. írni tagsági díját a közös bankszámlára amikor egyszeresük megjelent. Nézze csak Zummlttet, a vén rókátI Egyre azon mesterkedik, hogy megitasson egy pohárka pálinkát Fortunióval, — tudja, hogy az alkohol azonnal végezne vele. Súlyos szívbeteg, de mondom magának, túl fog élni sokunkat. Emlékezzen rá, hogy mit mondtam magánaki Egy napon megkérdeztem az elnököt, hogy mennyi pénzt fog az utolsó életben maradt tag örökölni. —Kis híján hatmillió frankot — mondta. A tizenharmadika csak nagy ritkán esik péntekre, ezért ritkák voltak a klub összejövetelei is. S minden újabb találkozás alkalmával egyre több szék maradt üresen. A megmaradtak hetvenévesek múltak, álig állták már a lábukon, és csak tejet ittak. S aztán eljött a nap, amikor már csak öten voltak életben. A nagyterem helyett a legkisebb szobát bérelték ki, mert az elnök azt mondta, ha az üres székeket látja, összeborzong. Néhány nappal a találkozó után azt olvastam a lapokban, hogy Rompel ékszerészt megölte egy szívroham... Nem sokkal később Annopulisz ts meghalt. Lezuhant a lépcsőről. — Hallom, hogy ön is jelen volt a szerencsétlengségnél — mondta a három életben maradt tag egyike az elnöknek a következő összejövetelen. — Igen — bólintott búsan az elnök. — Nem fér a fejembe, hogyan zuhanhatott le, hiszen fogta a korlátot... Szörnyethalt szegény. Ez volt az utolsó találkozó, mert Blumel és Sayks két hónappal később meghaltak. Az elnök vitte őket éppen az autóján, megállt a dohánybolt előtt, hogy cigarettát vegyen. Abban a pillanatban, hogy ellépett a gépkocsitól, egy teherautó teljes sebességgel nekifutott az autónak. A bennülők szörnyethaltak. A lapok természetesen széltébenhosszában foglalkoztak az eseménynyel, meg a furcsa klubbal. Híre kelt, hogy az elnök jelen volt a klub három utolsó tagjának halálánál. A börtönben meglátogattam. Beletörődött sorsába, de az utolsó pillanatig tagadta, hogy köze lett volna a három ember halálához. Mégis halálra ítélték és kivégezték. — Es mi történt a pénzzel? — kérdeztem utttársamat. — Az enyém lett — mosolyodon el, — En ugyanis a klub tiszteletbeli tagja voltam. Nem volt könnyű kiharcolnom jogaimat, mert kétségbevonták, hogy enyém lehet az örökség. Mivel azonban az ügyvédek nem tudtak mit kezdeni a pénzzel, az én nevem pedig bent volt a klub könyvében, a végén csak én maradtam egyedül. — Mondja, hogy tudta meg a rendőrség, hogy a klub elnöke ölte meg azt a három tagot? — Eleinte nem tudták, de egy névtelen levél nyomra vezette őket. Gyanakodva néztem az esetlen emberre, akinek gömbölyű pocakján nevetségesen feszült a méregdrága szövetből varrt öltöny. Egy cseppet sem tetszett. — Igazam van, ha azt állítom, hogy ön írta a névtelen levelet? — kérdeztem hidegen. — Természetesen — vihogott fel. — Ilyen remek alkalmat csak nem mulaszthattam el. Az elnök egyébként sem tudott volna már mit kezdeni a pénzzel, olyan öreg volt, hogy alig döcögött. Az ablak felé fordultam. A vonat berobogott az állomásra. Örültem neki, hogy hamarosan megszabadulok kellemtelen utitársamtól. Felálltam és lassan szedelőzködnt kezdtem. Ebben a pillanatban a szerelvény hirtelen megrándult, s a csomagtartóról egy óriási kitömött bőrönd utitársam fejére zuhant. A pocakos férfi összeesett, és az orvos, aki kiáltozásomra előkerült, már csak a halált állapíthatta meg. A rendőrök kikérdettek, aztán megállapították, hogy véletlen szerencsétlenség volt, és utamra engedtek. Hazafelé bandukolva egyre csak tragikusan elhunyt utítársamra gondoltam. Ügy véltem, megérdemelte sorsát. S csak később jutott eszembe, hogy aznap péntek volt, tizenharmadika. Gazdag és vonzó A Bratislava! Csehszlovák—Szovjet Baráti Szövetség első körzetében tevékenykedő szervezeteknek az utóbbi időben végzett munkája értékelésekor megállapíthatjuk, hogy a körzeti bizottság, azok szervei és a CSSZBSZ alapszervezetei az Ideológiai-politikai, a szervezési, valamint a kulturális munka terén főleg azokra a feladatokra Irányították a fő figyelmet, melyek a CSKP XIV. kongresszusa határozataiból erednek. Az alapszervezetek konkrét munkájában a múlttal szemben érezhető az ideológiai nevelés hatása nemcsak a szövetség tagjainak körében, hanem a polgárok széles tömegeiben is, ami elsősorban a proletár nemzetköziség és a szocialista hazafiasság terén észlelhető. Az első körzet ideológiaipolitikai tevékenysége elsősorban a Szovjetunió békeoffenzívájának propagálásából állott: „A szovjet hadsereg a béke biztosítéka“ címmel szemináriumot Is rendeztek. Hasonló témákra az alapszervezetekben 763 előadás, beszélgetés, kvíz stb. valósult meg közel 40 ezer ember részvételével. Az alapszervezetek a múlttal szemben intenzivebb munkát fejtettek ki. Tagjaikkal és a nagyközönséggel megismertették a KGST keretében lezajló integrációs folyamatot, külön figyelmet szentelve hazánk és a Szovjetunió együttműködésének. Népszerűsítették a szovjet tudomány és technika fejlődését, rámutatva milyen döntő hatással van ez az emberiség jelenlegi problémáinak megoldásánál. A több mint száz ilyen akción csaknem 8000 ember vett részt. Fokozatosan nő az alapszervezetek része az ökonómiai feladatok teljesítésénél. Ez elsősorban a tagok személyes aktivitásának, a szocialista munkabrigádoknak és a Szovjetunióban jól bevált tapasztalatok és munkamódszerek érvényesítésének köszönhető. Az idei év első hat hónapjában öttel több CSSZBSZ kollektíva volt versenyben a szocialista munkabrigád büszke címért, mint a múlt év második felében. Külön figyelmet szenteltek annak, hogy a tanuló és tanonc viszonyban lévő ifjúság soraiból minél több fiatalt nyerjenek meg a csehszlovák—szovjet barátság eszméjének. A CSSZBSZ első körzeti bizottsága hat beszélgetést rendezett szovjet főiskolai tanárokkal, akik a bratislavai főiskolákon tevékenykednek. A rendezvényen több mint ötszáz fiatal vett részt, akik megtudták, hogyan élnek, tanulnak és dolgoznak az első szocialista állam tevékenység fiataljai. További 135 diáknak, munkásnak stb. volt lehetősége elbeszélgetni szovjet tisztekkel és állampolgárokkal különböző témákról. Ezen kívül a szövetség a SZISZ-el karöltve is rendezett találkozásokat. Két ilyen összejövetelen 720 fiatal szovjetbarát gyűlt össze. Ugyancsak sikeresnek bizonyult a „szovjet és csehszlovák főiskolák együttműködése“ címen megtartott szeminárium is. Politikailag igen sikeresek voltak a körzeti bizottság által szervezett rendezvények: a Februári Győzelem 25 .évfordulójának méltó megünneplése, a Lenin emlékmű megkoszorúzása, találkozás a párt alapító tagjaival május elsejének előestjén stb. A szovjet irodalmi és kultúrszekcló a Szociálist« Akadémiával karöltve a CSSZBSZ székházában irodalmi estet rendezett. A kultúr-nevelési munka e szokatlan formája nagy visszhangra talált különösén az ifjúság soraiban. Az előadói propaganda-munka az első félévben elsősorban a következő témákra irányult: „Az ideológiai munka fő feladatai a CSKP XIV. kongresszusa után, a Szovjetunió békeoffenzívája, a Februári Győzelem 25. évfordulója, V. I. Lenin élete és munkássága, a kommunizmus építése a Szovjetunióban és az ifjúság, Lenin nézete a művészetről stb. A körzeti bizottság több alkalommal is bebiztosította a különböző művészcsoportok fellépését és találkozását a CSSZBSZ tagokkal. Itt járt többek között a világhírű Alexandrov együttes, a moszkvai Nagyszínház, az Archangelsk! észak-orosz művészegyüttes stb. Az idei esztendő első felében az alapszervezetekben több dokumentum, tudományos, művészi és gyermekfilmek vetítésére került sor. A körzeti bizottság ismét megrendezte a már hagyományos vetélkedőket, melyeken ezúttal is többszáz diák vett részt. A tagok létszáma a múlt év második feléhez viszonyítva, jelentősen nőtt. Az idei esztendő első félévének végén a körzeti szervezet 462 alapszervezete 29 210 tagot tart nyilván, tehát 2112-vel többet, mint a múlt év végén. A szövetség munkájának színvonala a múlt év második feléhez viszonyítva, emelkedett. Az alapszervezetek nem a rendezvények mennyiségére, de elsősorban a minőségre helyezik a fősúlyt s ez ígéretes a jövőre nézve. K. Vitthalm Találkozások Lehet, hogy sokan nem, de én igenis hiszek a csodálatos találkozásokban. Mert csodálatos az ember találkozása az elemekkel, a természettel, a földdel, a kő, a víz, a begy, a völgy, a magasságok és mélységek rengetegével. Es csodálatos, de éppen ezért nagyon is emberi merész akarása, kitartása, amellyel évezredek óta vívja harcát a kockázatot, kudarcot rejtő, de ugyanennyi győzelmet is ígérő küzdelmében a természettel. Csodálatos volt találkozásom a vizekkel. A poprádi- és a Csorbató, a pihenést keresők által millió darabokra tört tükreivel, a Tátra közel kétezer méter magasságában fekvő Béka-tő hideg, sima mozdulatlanságával, és azzal a kis névtelen erecskével, amely a Zöld-tó fölötti, megjegesedett hópárna alól buggyant ki és csörgedezett a júliusi forró nap sugarainak ingerlő simogatása nyomán. Láttam, amint megindult az erecske a völgyek felé, amint kanyarogva kereste útját, hol ffirgén szökkenve, hol lassúbban, szinte tétovázva, — kissé mintha tájékozódna —, majd újra egyenesen folyva valamely ismeretlen, de mégis cél felé igyekezve. Másnap, amikor a javorinai völgyben a mozdulatlannak tűnő időben, melynek múlását a javorinai patak juttatta eszembe, csodás volt, igen csodálatos volt a kiszélesedő, völgyet betöltő pisztrángdús patak vízzuhatagában meglelnem az apró erecske csillanó ezüstszalagját. A patak medrében veszteglő, mohásgúnyájú sziklatömbök talán azt akarták bizonyítani, hogy évezredek, évmilliók óta dacolnak a víz erejével, de az egymásra tornyosított tömbök, a pisztrángot és a fogassüllőt rejtő üregek arról tanúskodnak, hogy a viz, a kis erecskék ezrei rakták, görgették közös erővel és összefogással a völgy aljába és süllyesztették a talajba a mozdulatlan óriásokat. A hegyek lábánál, ott, ahol a völgyek síkságokká terebélyesednek, ahol az emberi rendszabta mezsgyék szerint törik be és zabolázzák a talajt, ott a vadóc hegyipatak is szabályosabb mederbe kényszerül. Talán maga Is maradni kiván, mert kanyarog a hepehupás dombok tövében, a partmenti kiöntések ragyogásában villantva fel a hegyóriások hósapkáit. Zöld, éles füvek, sudár fenyők, rezgő égerfák és patakparti fűzek gyökerei, bógáncsok, kavicsos zátonyok, de játszadozó falusi gyermekkezek építette kis gátacskák is útját állják az árnak, marasztalva az életet adó vizet. Ott, ahol a sok hegyipatak közül egyet kiválasztott az ember, mondván Vág legyél, vagy talán arrébb, lefelé a folyás irányában üres, nemrégen kiürített, lakatlan falukon keresztül folyik az ár. Az emberek okosan kitértek a víznek. Hatalmas erőgépeikkel hegyeket mozdítanak meg, hogy az ember által megváltoztatott és átformált táj vasbeton-ölében ringatózva váljon szelíd, hasznos erővé, a víz, az egykori ellenség így kényszerülve segítségünkre. Ennek láttán, jólesik eltűnődnöm azon, vajon mi is nem a füvektől, fáktól, patakmedrekben guggoló fűzektől tanultnk-a meg a vizek okos marasztalását? * A hegyektől, a völgy vasbetonölétől, távol a Vág, vagy talán a Garam alsó folyásától is messzifekvő szövetkezet földjein is találkoztam a vízzel. Az egykor fogatvásító hideg, jeges, rakoncátlan ezüstszalag, az öntözőrendszer csövének sötétjében várta sorsának beteljesedését, akár az Ezeregyéjszaka üvegpalackba zárt szolgálatra váró óriás dzsinje. Es mesébe illő volt az is, hogy nem volt ember, aki egy-egy kerekecske vagy csap elfordításával eleredtetné, ha nem is az ég csatornáit, de az öntözőrendszer vaskígyóinak életet adó vizét. Kissé arrébb, a szomszéd határban gazdálkodó szövetkezet földjeire szivárványszínű szökőkutak szökdöstek az ég felé. Alattuk üdén zöldelltek a paprikák, virítottak a piros paradicsomok és a káposzták recés zöld levelein, mint ezüstpor remegtek a kövér vízcseppek. Egy ember föléjehajolt az okos szerkezetnek, újabb csapat nyitva meg. A víz megcsillanva buggyant ki a csőből és csörgedezett az augusztusi nap ingerlő simogatása nyomán, majd kanyarogva kereste útját, hol szökkenve, hol lassúbban folyva, szinte tétovázva kissé, mintha tájékozódna, majd újra egyenesen folyva a kertész-készítette árokban, az általa meghatározott cél felé igyekezve. Mondanom sem kell, hogy hiszek a csodálatos találkozásokban és a vizek marasztalásának hasznosságában. N. Považský ‘t Művészi ízléssel építik az iidülöházakat a Balaton partján. A felvételen a SZOT egy új nyaralóközpontja látható.
