Szabad Földműves, 1973. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1973-09-08 / 36. szám

10

SZABAD FÖLDMŰVES

1973. szeptember 8

Rendíthetetlen harcos

A fasiszta barbarizmus ezelőtt 30 esztendővel, 1943. szeptember 8-án oltotta ki a kiváló kommunista publicista, politikus, Julius FUČÍK életét.

A proletariátushoz mindig hű harcos forradalmár, újságíró, a dolgozók százezreihez beszélt, napról-napra segített velük megértetni az átélt történelmi idők jelentőségét, eltöltötte őket azzal az örömteli tudattal, hogy a* emberiség, amelyet a forradalmi munkásosztály vezet, hamarosan győz a kizsákmányolók fölött.

Fučík életművét az ember jobb életéért vívott harca jellemzi. Napjainkban ezért vesznek róla példát, a nép szabadságáért küzdő forradalmárok. Az idei FUČlK-évben gyűlések, konferenciák sokaságán emlékeznek kegyelettel a mártírról és hozzák fel példaként a tántoríthatatlan, bátor hazafit, kommunista toliforgatót, aki mindig a dolgozók igazáért szállt síkra.

Az év elején születésének 70. évfordulója alkalmából Prágában megrendezett kétnapos nemzetközi szimpóziumon Miloš Marko, a Csehszlovák Ojságírók Szövetségének elnöke bevezetőjében ezt mondta: „Julius Fučík ma a hősiesség szimbóluma. A felszabadulásukért küzdő fejlődő országok szézai vállalnak közösséget vele ma is. A Nemzetközi Cjságíró Szövetség Havannában megtartott VII. kongresszusán, Ázsia, Afrika, Kuba és Latin-Amerika hős újságírói körében gyakran hangzott el kegyelettel a neve.

Fučík életművét az ember jobb, boldogabb életéért vívott harca jellemzi, ezért vesznek róla, hősiességéről példát a szabadságért küzdő kommunista harcosok.

A nagy cseh hazafi mindig az internacionalizmus szellemében élt és dolgozott. Szoros kapcsolat fűzte a világ első szocialista országához. A harmin-1943. június 9.

Öv függ a cellám előtt. Az én övem. Az elszállítás jele ez. Éjjel elvisznek a birodalomba, bíróság elé — és azután jön a többi. Életem megmaradt karajkájából az idő éhesen httrapdálja az utolsó jalaíokat. A pankrácí négyszáztizenegy nap hihetetlenül gyorsan múlt el. Mennyi van még hátra? Hol töltendő és milyen napok? Egy biztosnak látszik. Írni aligha tudhatok akkor majd. Tehát íme, az utolsó tanúvallomás. Egy darab történelem, melynek nyilván utolsó élő tanúja vagyok.

ff ff ff

1941 jebruárjában letartóztatták a Csehszlovákiai Kommunista Párt egész központi vezetőségét a helyettes vezetőséggel együtt, melyet egy ilyen válságos pillanat számára állítottak össze. Hogy miként érhette a pártot ilyen rendkívüli súlyos csapás, az még felderítetlen dolog. Talán mondanak valamit erről a Gestapo biztosai eljövendő kihallgatásaik folyamán. Mint házimunkás, hiába próbálkoztam meg a Petschek-palotában, hogy rájöjjek a titok nyitjára. Volt ebben bizonyos része a provokációnak és sok része volt a vigyázatlanságnak is. Két esztendő sikeres illlegális munkájában teljesen eltompult az elvtársak ébersége. Az illegális szervezet egyre nőtt felületi kiterjedésben, egyre több elvtárs kapcsolódott bele, azok is, akiket más alkalomra tartalékoltak a párt számára. A gépezet egyre nagyobb lett, egyre összetettebb és egyre ellenőrizhetetlenebb. A csapást a szervezet központjára nyilván régebben előkészítették már és akkor ütöttek le rá, amikor már készült a támadás a Szovjetunió ellen.

1941. június 22-én támadta meg Hitler a Szovjetuniót, Vyszkocsillal még aznap este röpiratot adtunk ki e lépés jelentőségéről. Június 30-án történt első találkozásom azzal, akit olyan hosszú ideje kerestem. Eljöft az előre meghatározott lakásba, mert már tudta, kivel találkozik. Én azonban még mindig nem tudtam, ki lesz a társam. Nyári este volt, a kitárt ablakon sűrű akácillat áradt a szobába, szerelmesek találkozójára teremtett pillanat. Elsötétítettük az ablakot, villanyt gyújtottunk és — megöleltük egymás^. Honza Zika állt előttem.

1941 februárjában tehát nem tartóztatták le az egész pártvezetőséget. A vezetőség egy tagjának, Zikának sikerült megmenekülnie. Régen ismertem és régen szerettem, de valójában csak akkor ismertem meg, amikor együtt dolgoztunk. Kövérkés, mosolycas években kétszer tartózkodott hosszabb ideig Szovjetunióban, mint a RUDÉ PRÄVO kiküldött munkatársa. Hatalmas területet járt be, ahonnan sorra küldte riportjait, tudósításait a párt lapjának, s más haladó folyóiratoknak. írásaiban megismertette a cseh olvasókkal a harmincas évek Szovjetunióját, a nehéz körülmények között szocializmust építő szovjet embert. Lelkesen írt az akkor még gyermekcipőben járó kolhozok fejlődéséről, amelyek a második ötéves tervben nagyot léptek előre. Az 1935-ös év végleges győzelmet teremtett a falu szocializálásában, a földművesek mintegy 90 százaléka lépett a kollektív gazdálkodás útjára, és a termelés kezdeti stagnálása után jelentősen növekedett. Erről az alapvető változásról ír több riportjában.

Barangolása során eljut Közép- Azsia legelmaradottabb vidékeire is, ahol a primitív sorban élő embereket nyeri meg az új eszmének. Fučík mesterien rajzolja meg ott is az új, kulturáltabb élet kibontakozását. Szovjetunióról írt, összegyűjtött riportjai két könyvben jelentek meg.

De nemcsak írásain keresztül ismertette meg a hazai dolgozókat a hatalmas ország életével. Visszatérése után előadások egész sorát tartotta meg a dolgozók és értelmiségiek körében. Ezerféle kérdésre válaszol, mindig védve a szovjet népet és hévvel népszerűsítve eredményeit. A burzsoá rendszer úgy akarta elhallgattatni, hogy börtönbe záratta.

A kommunista újságíró az internacionalizmus eszméjét vallotta egész életében, bízott a Szovjetunióban, s nem kételkedett abban, hogy a nemzetközi proletár szolidaritás jegyében katonai segítséget is nyújt Csehszlovákiának. Nem rajtuk múlott, hogy ezt a segítséget a burzsoá köztársaság nem fogadta el, ezáltal nem sikerült megakadályozni az orutolsó fejezetéből.)

gós, egy kissé az örökös nagybácsi, de kemény, szótlan, elszánt, határozott a pártmunkában. Nem akart ismerni mást, mint kötelességét. Mindenkit lebeszélt a feladatokról, csupán, hogy ő vállalhassa. Szerette gz embereket, őt is szerették, de ezt a szeretetet sohasem szerezte azzal, hogy szemet húnyt a mulasztások felett.

Néhány perc alatt megegyeztünk. Néhány nap múlva pedig már ismertem az új vezetőség harmadik tagját, aki május óta összeköttetésben állt Zikával. Honza Čeŕnýt. Jőnövésü, elegáns fiú, aki az emberekhez való kapcsolatát a legszerencsésebben tudta kiépíteni. Már a háború alatt tért haza tüdőlövéssel a náci Németországon keresztül a spanyol harctérről. Tetőtől talpig katona, gazdag illegális tapasztalatokkal, tehetséges és mindig kezdeményező.

A kérlelhetetlen harc hosszú hónapjai remek bajtársiassággal kapcsoltak össze bennünket. Természetünkkel és képességeinkkel jól kiegészítettük egymást, Zika a szervező, tárgyszerű, aprólékosan pontos, a szavak mögött kutató, lényeget kereső, minden javaslatot gondosan mérlegelő ember, aki egyúttal a döntések végrehajtását a maga kedves módján, de szigorúan ellenőrzi. Černý a szabotázsmüveletek vezetője és a fegyveres ellenállás előkészítője, mindig katonai fogalmakban gondolkozik, találékony, nagystílű, fáradhatatlan és szerencsés új formák, új emberek megválogatásában. Végül ér\ — az agitáció és propaganda embere, az újságíró, aki szimatjára bízza magát, kissé fantaszta, de van kritikai érzéke az egyensúly fellelésére.

Honza Zikát 1942. május 27-én fogták el. Itt ismét szerencsétlen véletlen játszott közbe. A Heydrich elleni merényletet követő éjszakán történt ez, amikor a megszállók egész gépezete üzemben volt, hogy hatalmas razziákkal kutassák át Prága egész területét. Behatoltak abba a sztresovicei lakásba is, ahol Zika megbújt. Papírjai rendben voltak és valószínűleg elkerülte volna az igazoltatók gyanúját. Am nem akart veszélyeztetni egy derék családot és a harmadik emeletről áz ablakon (ít szökést kísérelt meg a másodikra. Útközben megcsúszott és súlyos gerincsérüléssel szállították a rabkórházba. Egyáltalán nem tudták, kit kaptak kezükbe. Csupán tizennyolc nappal később, fényképekkel való összevetés alapján állapították meg kilétét és a haldoklót kihallgatásra vitték a Petschek-palotába. Ott

szág szétdarabolását s a pártnak az illegalitásba való kényszerítését.

Fučík a legnehezebb években is fáradhatatlanul dolgozott, írt, szervezett, egészen 1941 februárjáig, letartóztatásáig. A börtönben a fasiszta hóhérok kegyetlen kínzásai sem tudták megtörni vallomásra kényszeríteni. A hazafias börtönőrök segítségével a Pankrác-fegyházból is kapcsolatot tartott a külvilággal, és feleségének Gustának leveleket küldött. Őszintén megírja, nem bánta meg amit tett, ha lehetne ott folytatná, ahol abbahagyta. Egyik levelében szinte végrendelkezés-szerüen ezt írja: „Azt szeretném, ha már mindennek vége lesz, ne gyászoljatok. Gondoljatok rám olyan örömmel, amilyen szívesen éltem.“

A hazafiak elegendő papírt és íróeszközt is jutattak a a börtönbe és így született meg a nagy műve „Üzenet az élőknek“. Több mint egy esztendőn keresztül írta feljegyzéseit, a fasizmus vádiratát. A kicsempészett kéziratot a felszabadulás után GUSTA FUČÍKOVA rendezte nyomda alá.

Fučík könyve drámai alkotás. Az embertelenség vádirata, a verések, szenvedések, lelkikínzások jeleneteit írja le. Életre kelti az egyedüllétet, mindezzel szemben pedig a kommunista helytállás hősiességét és egyszerűségét, a kiszolgáltatott ember heroikus küzdelmét a fasiszta brutalitás áradatával. A könyv leginkább megrázó részei azok, amelyekben a sorstársak emberségét, közösségvállalását mutatja be az író, ahol az egymást segítő felemelő, humánus magatartást ábrázolja.

A kommunista újságíró utolsó hónapjaiban is a jövőre gondol, újból az éberségre figyelmeztet, a fasiszta téboly veszélyére. Bátor kiállása az utolsó percig tartott és a cellájából a vesztőhelyre menet az Internacionálét énekelte. —tt—

láttam utoljára, amikor felhívtak, hogy szembesítsenek vele. Kezet adtunk egymásnak, kedves széles mosolyával rámköszöntött.

— Jó egészséget, Gyula!

Ez volt minden, amit hallottak tőle. Többet ugyanis nem beszélt. Néhány arcára mért ütés után eszméletét vesztette és néhány óra múlva meghalt.

Letartóztatásáról már május 29-én tudtam. A csápok kitűnően dolgoztak. Segítségükkel egyeztem meg vele további fellépésem felől, amit később utólag jóváhagyott Honza Černý is. Ez volt utolsó közös határozatunk.

Černýt 1942 nyarán fogták el. Ez már nem volt véletlen, hanem összekötőjének durva fegyelmezetlensége. Ez az összekötő ugyanis nem viselkedett úgy, ahogyan egy vezető itsztséget betöltő emberhez illet volna. Néhány órai kihallgatás — természetesen meglehetősen kemény kihallgatás — után jde mi mást várhatott volna?) pánik vett rajta erőt és megadta a lakást, melyben Černývel találkozni szokott. Innét azután a nyom Honzához vezetett, aki néhány nap múlva így a Gestapo kezére került.

Mihelyt behozták, azonnal szembesítették vele.

— Ismered?

— Nem ismerem.

A két válasz egyöntetű volt. Černý teljesen megtagadta a vallomástételt. Régi sebesülése megóvta a hosszú kínzástól. Gyorsan eszméletét vesztette. Mialatt második kihallgatásra került volna sor, már pontosan tájékoztatták és ahhoz is tartotta magát.

Nem tudtak meg tőle semmit sem. A pankráci börtönben tartották és hosszú ideig várták, hogy valamilyen vallomás beszédre bírja. Erre azonban nem került sor.

A fogság nem változtatta meg. Friss, víg, becsületes maradt. Így távlatot mutatott másoknak is, amikor előtte már csak a halál távlata maradt.

Hirtelen vitték el a Pankrácról, 1943 májusának utolsó napjaiban, nem tudom hová. Az emberek váratlan eltűnése mindenesetre baljós dolog. Lehet, hogy csalódom, de nem histem, hogy még egyszer viszontlátjuk egymást.

Mindig számítottunk a halálra. Tudtuk, ha a Gestapo kezébe kerülünk, ez a véget jelenti. És eszerint cselekedtünk itt is.

ff ff ff

Az én játékom is közeledik befejezése felé. Ezt már nem írtam meg. Ezt már nem ismerem. Ez már nem játék. Ez az élet.

Ami most történni fog, anank már nem lesz nézőjg

A függöny legördül.

Szerettelek titeket emberek. Legyetek éberek!

1943. június 9. ,

JULIUS FUČÍK

Üzenet az élőknek

EGY DARAB TÖRTÉNELEM (Részletek a regény

ff

e

♦

i

♦

i

i

♦

i

♦

!

t

♦

i

♦

i

♦

I

♦

I

♦

»

♦

i

♦

i

♦

i

♦

I

♦

!

i

♦

}

♦

i

♦

i

♦

i

♦

i

♦

i

♦

i

♦

i

♦

i

♦

i

♦

i

ľ

♦

i

♦

i

Í

♦

i

♦

i

♦

i

♦

i

♦

i

♦

i

♦

i

♦

i

♦

»

♦

i

♦

i

♦

i

♦

i

♦

i

i

♦

I

♦

I

♦

I

♦

I

♦

I

*

I

♦

I

♦

I

♦

I

♦

I

♦

I

♦

I

♦

I

♦

t

♦

I

♦

I

♦

I

♦

í

♦

I

♦

I

i

♦

i

♦

i

♦

i

♦

i

♦

I

♦

I

♦

i

♦

i

♦

i

♦

I

♦

I

♦

t

♦

i

♦

i

♦

i

♦

i

♦

I

♦

t

♦

i

♦

i

♦

t

♦

i

♦

i

♦

I

♦

Szép volt a nyár, a fényes ég, az erdők hüse, friss patak, a gondtalan vakáció, mely olyan boldog és szabad.

Szárnyalt a dal a lombon át, fújták a vidám gyerekek, a tábortűz is fel-fellángolt s az éjbe piros fényt vetett.

Száz emlék melengeti még a csordultig telt szíveket, a barnára sült arcokon a búcsúik odó nyár nevet.

—■ Hahó, szeptemberi Itt vagyunk! kiált a sok harsány torok, s benépesül az iskola, megtelnek a régi padok.

S a napnál fényesebben ég

a kis diákok szemepárja, itt van, megjött mindenkinek barátnője, jó pajtása.

És zsong, zsibong az iskola, visszhangzik udvar, folyosó, fiúk és lányok szíve mondja: jó megint együtt, jaj, de jó!

DÉNES GYÖRGY

Várjuk a folytatást!

Kitűnően sikerült rendezvény szemtanúja voltam Nižný Lanecen (Alsóláncon — Košice-vidéki járás). A CSÉMADOK és a SZISZ helyi szervezetei, valamint a Május 1 Efsz és a hnb kulturális napot rendezett a kastélykertben, a „Daloló Alsőlánc“-ot. A rendezvény ebben az esztendőben immár második évfolyamába lépett és a lehető legjobb úton halad, hogy még sikeresebbé váljék, sőt — meg merem kockáztatni a feltevést — akár országos ügy legyen belőle!

Azzal kezdeném talán, hogy a környezet utánozhatatlan varázsú itt. A volt grófi kastély kertje akár háromezer ember számára is tágas, élvezhető teret biztosít, az ideiglenesen létrehozott szabadtéri színpadból jövőre már akár kőszínpad is válhat, ha nem lankad a szervezők lelkesedése. Az ízlésük ugyanis fejlett: olyan eredeti hangulatos „népi“ légkört árasztó sással-náddal épített színpadot „hoztak össze“ az idén, amely minden dicséretet megérdemel. Az őszbe forduló természet még fokozta a hatást: a színpadot körülálló hársakról időnként pottyantott egy-két sárguló falevelet a szereplők közé.

Sajnos, az időjárás ezúttal is közbeszólt ,az ezerkétszáz főnyi nézőt a kultúrházba parancsolta az eső, de ez mit sem vont le a sikerből. A szereplők így is tudásuk legjavát nyújtották, megérdemelt tapsukat így is megkapták!

Véleményem szerint az a járható út, amelyhez az ezévi „Daloló Alsólánc“ felmutatott. Nem túlzsúfolt, monstrum-akció, nem húsz vagy harminc csoport seregszemléje, hanem csak négyé-öté. Nem a rekord-hajhászás a célja, hanem az, hogy felmutasson valamit abból, ami valóban népi, valóban eredeti s kiveszőben van. A táncolóéneklő-fonó férfiakat, asszonyokat,

lányokat nézve sokszor az volt a benyomásom, mintha egy szép korsót vagy egy mesterien kifaragott kanalat néznék, annyira árasztotta magából a hamisítatlanul népit a fellépők dala, tánca.

Vendégként a magyarországi, hajdúnánási citerazenekart láttuk. Nagy sikert arattak. Föllépett a sziliceiek és borzovaiak egyre érettebb népművészeti együttese; produkciójuk nem nélkülözte a tréfát sem. Láttuk a szinai Rozmaring népművészeti csoportot, ezt a nagyszerű társaságot, amely igazán komoly szinten mutatja be tudását a közönségnek. Hallottunk népdalokat és láttuk, hallottuk a most bemutatkozó alsólánci női éneklő-csoportot is, akik az Alsólánci fonót „vitték színre“ Gyüre Zoltán közreműködésével.

A „Daloló Alsólánc“ több dolgot is bizonyított. Igazolta például, hogy a rátermett és lelkes szervezők nemcsak egy kis falut, hanem akár egy egész vidéket lázba tudnak hozni, ha ügyesen végzik munkájukat és ha támogatják őket. Meg kell dicsérnem valamennyi rendező szervet, különösképpen a Május 1. Efsz-et. Mint ahogyan Vajányi László elnök elmondotta, ez a szövetkezet több mint négyezer hektáron gazdálkodik és nagyon fontosnak tartja, hogy támogassa a kultúrát. A jövőben is megad minden segítséget az olyan rendezvények sikere érdekében, mint például az ezévi „Daloló Alsólánc“ volt. Támogatja a fiatal, lelkes szervezőket, azokat, akik szeretik szülőfalujukat és még kulturáltabbá, még szebbé akarják benne és környékén változtatni az életet.

Befejezésül már csak egy adat: a műsort Kusiczky Gyula, a Thália Színpad fiatal művésze konferálta — hangulatosan.

ВАТТА GYÖRGY

A várnai

Bazilika

remekbe

szabott

épülete