Szabad Földműves, 1973. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1973-01-20 / 3. szám
/ 8. SZABAD FÖLDMŰVES. 1973. január 20. ru"%w Hármas ünnep A piroscserepes tetők mögül, az ég felé bámészkodó kéményekből, szürkés füstoszlop gomolyog elő és lassan szédelegve tart a felhők irányába, viszi magával a meleg szobák üzenetét. Az emberek fázósan bújnak kabátjukba, de az ünneplés láza melengeti az arcokat. Nagy nap ez Jelka (Jóka) életében. A közelmúltban adták át rendeltetésének az újonnan épült tűzoltószertárt,a községházát és egy portalanított utat. A faluban ugyan volt tűzoltószertár, de már nem felelt meg a követelményeknek. Bár a tüzek megakadályozása érdekében a helyi önkéntesek mindent megtettek, de az emberek helytállása és szorgalma nem tudta helyettesíteni, a technika nyújtotta előnyöket. Ezt az áldatlan állapotot számolta fel a falu vezetősége, amikor az új szertár építését határozta el. A községháza épülete felett már régen elszállt az idő. Megnehezítette a benne dolgozók munkáját. Most már ez a probléma is megoldódott. Reméljük, hogy azok, akik a korszerű épületbe belépnek, nem távoznak dolgavégezetlen. Ismeretes, hogy a faluban nagyon sok sáros útszakasz volt. Szocialista társadalmunknak köszönhetjük, hogy mindez már a múlté. Az újonnan épített út a Béke nevet kapta. Legyen hát jelkép ez az út. Vezessen mindenkit nemzetiségre, származásra való tekintet nélkül, a jobb létet fakasztó béke felé. Végezetül köszönet a tervezőknek, az építőknek, a társadalmi munkában részt vevőknek és mindazoknak, akiknek valamilyen módon közük volt az új létesítmények megépítéséhez. SVIGRUHA LAJOS Amikor 1959- ben Kamenný Maston (Kőhídgyarmat) is megalakult a szövetkezet, Kara Mártont választották a közös élére. Dolgozott és szívesen tette, mert ezt követelte a beléje helyezett bizalom. A felszabadulás éta számos közéleti tisztséget is betölt, s hogy azokat becsületesen végzi, bizonyítják az elismerd oklevelek. Márton bácsi a közelmúltban ünnepelte születésének 60. évfordulóját. Szívből gratulálunk neki! SZÄRAZ LASZLÖNÉ @ A Kráľovský Chimec-i (Király beimen) Zöldség- és Gyümölcs Felvásárló és Ellátó Üzem igazgatója, К a 6 u r á к elvtárs elmondotta, hogy a múlt évben felvásárlási tervüket 125 százalékra teljesítették. A tervek szerint az idén 200 vagonnal még több zöldséget vásárolnak fel, így pénzforgalmi tervüket 5—8 százalékkal emelik az 1972-es évhez viszonyítva. Magyar András • A Tlmače-i (Tolmács 1 Szlovák Energetikai Üzemek nemzeti vállalata 45 szocialista munkabrigáddal dicsekedhet, melyekben 669 tag tömörül Horniaüek Filip szocialista munkabrigádja egyike a legjobbaknak. A tizennyolc tagból álló kollektíva érdemei közé tartozik, hogy tavaly például egy különleges munkaműszakot szerveztek, s a kitermelt munkából eredő pénzösszeget a Zlatovcei Gyermekotthon megsegítésére fordították. —el— Q A levicei (Léva) járás mezőgazdasági üzemeinek évek hosszú során komoly gondot okozott a szemestakarmányok tárolása. Ezt a problémát sikerült megoldani a KrSkany-i (Kereskény) Gép- és 1 Traktorállomás dolgozóinak. U- gyanis az év elejétől rátértek olyan vastartályok gyártására, melyek a szemestakarmányok tárolását egyszerűbbé teszik. így a felvásárló üzemben a takarmányt nem kell zsákokba önteni, hanem . az úgynevezett „kukás“ autókkal egyenesen a mezőgazdasági üzemekbe, illetve a tartályokba szállítják. Eddig 50 tartály készült el, amelyben nagy szerepet játszik M a ö u h a Július szocialista munkabrigádja. Abel Gábor Kun Béla Katonája volt Balázs János bácsival először Veiké Ludincén (Nagyölved) a nyugdíjasok napján találkoztam, ő mondott üdvözlő beszédet az idősek nevében. Már akkor feltűnt, hogy nagyon nehéz életút van mögötte. Kiváncsi voltam életére, s ezért a napokban meglátogattam. A hetvenhét éves János bácsi, így vallott önmagáról: — Alig voltam egy hónapos, amikor édesanyám meghalt, de édesapám arcára sem nagyon emlékszem. Nagyanyám nevelt és pótolni próbálta a szülői szeretetet. Tíz éves koromban Dívára mentem kanásznak. Nehéz esztendő volt. Távol a szülői háztól, távol az emberi szeretettől. Az év leteltével végre hazakerültem. Az erdésznél kaptam munkát. A betevő falatért ott is rengeteget kellett dolgozni. Amikor betöltöttem tizenhetedik életévemet, szolgának szegődtem egy nagygazdához. Esőben-hóban, reggeltől késő estig talpon kellett lennem. Pedig én is szerettem volna tanulni, ember módon élni. Ahelyett lovat csutakoltam, tehenet fejtem. Azután behívtak katonának. Az első világháború befejezése után, mint önkéntes tovább szolgáltam. A Tanácsköztársaság hatalomra jutásakor, a népi állam katonája lettem. Bevallom, először nem nagyon értettem az egészet. Népi hatalom, demokrácia, egyenlőség — mind ismeretlenek voltak számomra. A politikai iskolázásokon azután megértettem, hogy a nagygazda hatalma sem sérthetetlen és éppen olyan jogaim vannak, mint nekik. A frontra lépésemkor már tudtam, hogy nagy emberi célokért harcolunk, Csetneknél kerültem a harcba, Plešivecen (Pelsőcön), Rožňaván (Rozsnyón) és Šafarikovon (Tornaiján) csatáztunk. Később az Alföldre kerültem a románok ellen. A harcok folyamán egészen a Zagyváig vertük vissza a románokat. Ott azonban bekerítettek bennünket és fogságba estünk. Kiszabadulásomkor csöbörből-vödörbe estem. A Horthy kormány egy éves kényszermunkára ífélt a tanácsköztársaság! katonáskodásomért. János bácsi 1950 őta nyugdíjas. Öreg napjai békésen, csendesen telnek. Igaz elvesztette már szemevilágát, mégis elégedett. Kárpótolja a megtisztelés, mert 1969-ben a Magyar Népköztársaság Kormánya becsületes helytállásáért a Tanácsköztársaság Emlékérmet adományozta neki. GARAI FERENC ÍGY islehet A komárnói (Komárom) városháza az elmúlt évszázadok gyakori földrengéseinek következtében, többször megrongálódott. Jelenlegi formáját (a képen] 1875-ben kapta 1 és attól az időtől kezdve féltő gondossággal törődnek az épUlet karbantartásával. Л sok vihart megért városházára méltán büszkék a komárnoiak, mert az egyik legrégibb épülete a városnak. Andriskin J. felv. A JEDNOTA ajándéka A Vöröskereszt járási vezetősége és szociális bizottsága Nové Zámky-ban (Érsekújvár), az 1972- es évi „Ember, embert keres“ mozgalom keretében jelentős eredményeket ért el. Augusztusban, a járás idős polgárai részére ingyenes kirándulást szervezett. A kiránduláson 240-en vettek részt. A résztvevők megismerkedhettek hazánk legszebb tájaival, nevezetességeivel. A közelmúltban a JEDNOTA Šurany székhelye is kitett magáért. A Vöröskereszt járási vezetőségének 15 ezer korona értékben ruhaneműt ajándékozott azzal a céllal, hogy az „Ember embert keres“ mozgalom keretében ossza szét az arra rászoruló sokgyermekes családok között. Karácsonykor, a szeretet ünnepén, mintegy 50 család részesült az ajándékokban. A JEDNOTA szép ajándékát a járási szociális bizottság nővérei Filká Anna, Kovács Mária, Szálai Erzsébet és Svec Márta juttatták el rendeltetési helyükre. A megajándékozottak nevében ezúton mondunk köszönetét a JEDNOTA vezetőségének a nemes gesztusért és a szép ajándékokért. Reméljük, hogy a mozgalom tért hódít majd nemcsak a járási Vöröskereszt alapszervezetei és az egységes földműves szövetkezetekben, hanem a járás többi, üzeme körében is. HEGEDŰS FLÓRIÄNNÉ Bővítik a virágtermesztést Ünnepek, születés- és névnapok alkalmából ha virággal akarunk kedveskedni, a virágüzletben nem ússzuk meg kisebb sorbaállás nélkül. Mégsem jut eszünkbe bosszankodni. Egyszerűen azért, mert évtizedekkel korábban csak a kiváltságosok ajándékozhattak virágot. Ma a virág napjaink Igen szoros tartozéka. Az emberek érzéke kifinomult, s minden családban a szükséges anyagi fedezet is kéznél van. Nové Zámky-t (Érsekújvár) kezdetben a Dvory n/Žitavou-i (Udvard) szövetkezet kertészetének üvegháza látta el élő virággal, később pedig a város közszolgáltatási üzemének csarnoka. Napjainkban a város és környékének igényei a virág iránt annyira megnövekedtek, hogy az említett üzem Idén három hektárral kibővíti virágtermesztését. GÁBRIS JÓZSEF Köztudott, faluhelyen a sportélet fellendítése nem a fiatalok hozzáállásától, hanem a neveléstől függ. Természetesen ahhoz, hogy jó eredményeket lehessen felmutatni, anyagi támogatásra van szükség. Persze nem akar senki sem adakozó lenni. így van azután, hogy néhány faluban a „sport“ szót, csupán a televízión keresztül ismerik. A sportélet „fáklyavivői“ faluhelyen általában az efsz-ek. És ez így van rendjén. Ott ahol a szövetkezet szilárd alapokon áll, s támogatja a sportot, nem küzküdnek munkaerőhiánnyal. Ezek közé tartozik az Okoči (Ekecs) Efsz is, amelyet a közelmúltban látogattunk meg. Okoč a Dunajská Streda-i járás egyik kisközsége, de becsületes 3 életre való emberek lakjék és a fiatalok aktívan sportolnak. Ezért n&m véletlen, hogy a férfi kézilabda-csapat a kerületben képviseli a falut. Az sem közömbös, hogy az asztaliteniszezöik jelenleg a járási bajnokságban a negyedik helyen állnak. Tehát ebből kitűnik, hogy nem a labdarúgás jelenti a fő sportéletet, tevékenységet. Bár ahogy Németh András, a futballszakosztály elnöke elmondotta, a harmadik osztályban mindenkor megállják helyüket. — És engedje meg, hogy.ezúttal mondjak köszönetét a heiyi szövetkezet vezetőségének azért az anyagi támogatásért, amiben részesít bennünket. Higgye el — mondja, András bácsi — ha a fiatalok néhány százaléka el is hagyja a falut, örömmel tér vissza. —ovary— EGY FALU-ОТ IHR Hroboňovo (Alistál) község a Dunajská Streda-i (Dunaszerdahely) járásban fekszik. A falu nevét onnan származtatják, hogy hajdan ott voltak a királyi istállók és ott laktak az istállómesterek. A község első telepesei a Lubinszkv, Mady, Bozsáky, Ramocsay és a Radvány családok voltak. Düiö nevei, így Péterháza, Bödeháza régi nemesi birtokosok neveit őrzik. Hidegvég, Felistái, Tönye falurészeket jelölő nevek, régen önálló települések voltak, de az idők folyamán összeépültek. A század elején a faluban 1098 ember élt, a házszám pedig 192- nél tartott. Jelenleg a házszám 536, s a falu lakosainak száma 1980 fő. Évente — három év átlagát véve alapul — 35 gyermek születik, 14 ember hal meg, így a népszaporulat 20 személy. Tizennyolc házasságot kötnek évente, amelyből egy a válások száma. 3. A választási akcióprogram keretén belül eddig 62 ezer korona értékű társadalmi munkát végeztek el. Távlati tervükben szerepel egy új óvoda építése, továbbá a tanító lakás, az iskola bővítését pedig 1977-ben szeretnék befejezni. 4. A megválasztott képviselők a hnb irányítása mellett három bizottságban tevékenykednek. Iskola — kultúra — szociális, gazdasági — tervezési és közrendvédelmi — büntető bizottság keretében. A képviselők állandó kapcsolatot tartanak a választó kerületükkel és tevékenységükről a hnb plénumának adnak számot. Rendszeres filmvetítés van a faluban. A mozilátogatók zömében fiatalok. Az idősebbek inkább a televíziót nézik. László Árpád 1950-től, vagyis a szövetkezet megalakulása őta tagja a Kalná riad Hronom-i (Garamkálna) Efszilek Matuska Janus. Pályafutását mint könyvelő kezdte, de emellett a gyakorlati irányításban is kivette részét, és nagy segítségére volt Vrana Andrásnak az akkori elnöknek. Mint a szövetkezet pártszervezetének elnöke, mindig hűen kiállt szocialista mezőgazdaságunk marx-lenini eszméken alapuló célkitűzéseinek megvalósításáért. Amikor a múlt esztendő szeptemberében Vrang András a szövetkezet elnöke nyugdíjba vonult, a tagság nem sokáig töprengett az új elnök megválasztása körül. Ismerve Matuska János képességeit, bizalmat szavaztak neki. Igyekvő férfi hírében ál, sosem riad vissza a nehézségektől. Bátran és optimizmussal vette át az 1056 hektáros szövetkezet irányítását. Mindig bátran támaszkodik a tagokra, és becsüli őket, meghallgatja, kikéri I véleményüket, javaslataikat, teret nyújt a közös gazdálkodás irányításában. Mivel a szövetkezetben a tudományos-műszaki forradalom kívánalmai egyre inkább előtérbe kerülnek, ezért a nagyüzemi szocialista mezőgazdaságunk kialakítása itt is fő feladat. Így idei év január elsejétől a szövekezet társult a bajkai szövetkezettel. így Matuska Jánosnak nagyobb tere nvílik a szakosított gazdálkodásra, különösen fontosnak tartja az állattenyésztés szakosítását, és a gépek eddigi jobb kihasználását. Fő feladatnak tűzte ki a növénytermesztés nagy százalékú gépesítését, mely nagyban könnyíti majd a tagok munkáját. A célkitűzésekből is észrevenni, hogy minden erejét a közös javára fordítja, mert érzi, hogy a tagság bízik benne. A közös bizalom pedig bizonyára meghozza eredményét a magasabb szintű gazdálkodásban is. BENYÁK JÖZSEF A patak jégpáncélja fogságában . Foto: N. Kovács István a iagság bízik benne Röviden