Szabad Földműves, 1973. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1973-06-23 / 25. szám
FORUM Meddig térnek vissza az elpártolt méhek? ^udjuk, hogy a méhek nem ■ a lakhelyüket ismerik meg, mikor munkáról visszatérnek, hanem a helyet, az irányt. Ez rögzítődik ösztönükben, emlékezetükben 11a a természetes rajt a kirajzott család tőszomszédságába helyezzük el, akkor sem szállnak méhei vissza a régi helyükre, az anyacsaládhoz. A méhek a rajzás után tájolnak, de ha a rajt a tájolás után új helyre tesszük, akkor a régi helyre nem mennek vissza a méhek. Vagyis nem tájolnak újra, hanem az előbb betájolt helyre repülnek vissza. A méheknek ezt a különös tulajdonságát ismerve készítjük a mesterséges rajokat, a röprajokat. A jó tulajdonságokkal rendelkező, népes család helyére üres kaptárt teszünk, illetve műlépekkel ellátott kaptárt. Az áthelyezett erős családtól egy telt lépet elveszünk az anyával együtt s azt elhelyezzük az új kaptár műlépes keretei közé. Majd az anyacsaládot más helyre visszük, és már készen is vagyunk a rajkészítéssel. A többi már a méhek dolga, mert a népes család kijáró méhei mit sem sejtve kirepülnek a munkára és onnan előbbi helyükre térnek vissza. Csak a fiatal méhek repülnek új helyükre, amelyek régi helyükön még nem végeztek külső munkát. Ha csak az a célunk, hogy más helyre tegyünk valamely családot és onnan a kijáró méhek ne repüljenek a régi helyen felállított új kaptárba, akkor a családot előbb 2—3 napig pincében vagy egyéb hűvös helyen kell tartanunk; esetleg 3—5 km távolságra kell elvinni. így elérjük, hogy a méhek újra tájolnak és előbbi helyükre nem repülnek vissza. A méhek viszszatérésének megakadályozását eredeti helyükre legtöbb szakember az említett eljárások révén szorgalmazza. Én is azt vallottam, de idén megtréfáltak a méhek. Január 6-án kirepültek. Igaz nem teljes tisztuló kirepülést végezve, hanem csak részlegeset. A telelőfürt perem méhei szálltak ki a tavaszi napfénnyel beragyogott tájra. Ennek az örömünnepnek nem örültem annyira, mint máskor, mert három családot más helyre akartam telepíteni, 30—40 méterrel távolabb megszokott helyüktől. Ügy gondoltam, hogy a kirepüléstől számított három nap múlva visszatérnek a régi helyükre. Azután eltelt három nap, egy hét, két hét és a méhek nem repültek ki. így hát nyugodtan, minden lelkiismeretfurdalás nélkül áttelepítettem a három családot. Bízva abban, hogy egy méh sem repülhet vissza régi helyére. De nem így történt Nagy ámulatomra, nagyon sok méh visszatért régi helyére. Becslésem szerint az előbb már kirepült méhek harmadrésze. De ezt a visszatérést majdnem teljesnek számíthatom, mert a második kirepülés alkalmával nem repült ki minden méh. És itt van a bökkenő. Ehhez hasonló meglepetést csak Svancer méhésztárs cikke okozott nekem, pár évvel ezelőtt. 1971. április 3-án szakmellékletünk 7. számában írta a különös figyelmet érdemlő, párját rikító szakcikket. Hisz legtöbb újítás nehéz vajúdások között jön létre, míg elismerik. Szerintem hordásos időben nincs olyan hosszú időre eltolódó visszatérés az elpártolt méhek között, mint ahogy a cikkíró írja. De ha mégis lenne valahol, vagy már volt is, akkor írják meg kedves olvasóink vagy maga a cikkíró, ismertesse, hogy hol történt meg, mert cikkében erről nem ír. Oj módszerét bizonyára már alkalmazták valahol, mert nagyon sok a híve, követője Svancer méhésztársnak. Az is lehet, hogy a módszert ő maga is alkalmazta már. Tele vagyok kíváncsisággal, szeretettel és hálával az iránt, aki zsákutcámból kivezet és új irányt mutat nekem. Ogy gondolom nagyon hasznos lesz a cikk közlése, mert azelőtt az idény előtt állunk, amelyikben talán nagy hasznát vehetjük az új módszernek. Bízom benne, hogy kérésem meghallgatást nyer, mert most olyan jó irányban halad a szakmellékletünk, amilyenre eddig nem volt példa. Bevált és ismeretlen módszereket egyformán közölnek. Még a hibás dolgokat is. És szabad teret nyit az olvasók hozzászólásához. Következzen tehát Svancer méhésztárs cikke szó szerint. Idézem: A korai hordás kihasználása közepes családokkal. „Akadnak hordási lehetőségek, amelyeket nem tudunk maximálisan kihasználni azért, mert a méhcsaládok nincsenek kellően felerősödve. Vonatkozik ez elsősorban a gyümölcsvirágzásra, fűzre, később pedig a káposztarepcére. Hogy a kínálkozó nektárforrást maradéktalanul be tudjuk hordatni méheinkkel, olyan módszerhez kell folyamodnunk, amely ezidáig kevésbé ismert méhészeink körében. Ez a méhcsaládok megkárosítása nélkül végrehajtható. Mikor a mérleg virágzás kezdetén emelkedést mutat, a következőképpen járjunk el: késő este, vagy korán reggel minden második kaptárt távolítsuk el helyéről és azokat 20—30 m távolságban helyezzük el. Ezek után minden második kaptár a régi helyén marad. A munkásméhek mit sem sejtve hordás céljából kirepülnek a kaptárokból. A távolabbra helyezett kaptárak lakói azonban visszajövet hiába keresik régi helyüket. Ily esetben néhány percig körülröpködik kaptáruk szokott helyét, majd a szomszédos kaptárba térnek be, ott átadják a gyűjtött nektárt. Ezek után ismét kirepülnek újabb nektárért. Később már egyenesen a szomszédos kajitárba rakják le terhüket, ez lesz a lakásuk. A helyükön hagyott családok fészkét lie bővítsük. Ha az idő kedvez, rövidesen szükség lesz a mézkamrára. Ezek után a gyűjtőméhek számának megduplázásával a helyükön hagyott családok jól kihasználják a tömeges hordást. Amikor a virágzás, illetve a nektárhordás végetér, az eltávolított kaptárakat visszaállítjuk eredeti helyükre. Érdekes, hogy az elpártol' gyűjtőméhek. amelyek két héten keresztül idegen kaptárakban végezték munkájukat, újra visszatérnek eredeti családjukhoz. Két hét elmúltával sem felejtik el régi helyüket. Ily módon a virágzás idejére „kikölcsönöztük“ méhállományunk egyik felének gyüjtőméheit, majd a virágzás után „visszaadtuk“ azokat. Méhcsaládjainkat nem károsítottuk meg, s emellett a korai virágözönt kellően kihasználtuk. E módszer végrehajtásakor jegyezzük meg a következőket: 1. Nagyon fontos, hogy egészséges családokkal rendelkezzünk. Amint beteg család volna akár az áthelyezett, akár a helyén hagyott családok között, tekintsünk el e módszertől, mert a betegséget minden családra átvihetjük. 2. Az áthelyezést csak a hordás megkezdése után hajthatjuk végre. Ellenkező esetben az idegen kaptárba tévedő üres mézhólyaggal betolakodó idegen méhet leölnék az otthoniak. Ha azonban jó hordási időben a méhek telt mézhólyaggal kéredzkednek az idegen kaptárokba, ott nem találnak ellenállást. 3. A távolabbra vitt méhcsaládok gyűjtőméhek nélkül legyengülnek. Alapos hőszigeteléssel vagyis jó takarással gondoskodjunk a fészek melegen tartásáról, nehogy a fiasítás kárt szenvedjen. 4. Mivel az áthelyezett családoknál a hordás időtartamán át szintén lesznek gyűjtőméhek s azok az ideiglenes helyhez szoktak, a kaptárak visszahelyezésekor erre a helyre üres lépekkel tegyünk néhány kapárt, hogy az odaszokott gyüjtőméhek ide betérhessenek. E- zekhez a méhekhez a tartalékcsaládoktól adhatunk anyát s ezzel méhállományunk számát is növelhetjük. 5. A módszer alkalmazását olyan helyen javaslom, ahol nagyobb területen kínálkozik hordási lehetőség és az időjárás is kedvez a nektárképzödéshez.“ Eddig az idézet. A cikk magáért beszél. Nincs több hozzáfűzni valóm. (Egyelőre.) Mások hozzászólását nagyon kíváncsian, kissé türelmetlenül várom. CSURILLA JÓZSEF 6. SZÁM 1973. JÚNIUS 23. A TARTALOMBÓL ÖLLÉ ERAZMUS 1926-ban költözött át családjával Kolárovóról (Gúláról) Vŕbová nad Váhom-ra (Vágftízesre). Gyermekkora óta arról,álmodozott, egyszer sok-sok méhe lesz s köztük tölti el minden szabad idejét. A méhészkedéshez azonban sok minden kell és az idő tájt bizony nem mindenki tudta ® A inéhszúrás elkerülése ® A viaszról és a sonkolyról * Hasznosítható tapasztalatok ® Megéri a fáradságot ® Any ásítások ® Vitafórum * A virágpor jelentősége ® Milliók a mézért az unokáim... egyik napról a másikra előteremteni a legszükségesebb kellékeket, helyesebben mondva a rávalőt. Öllé bácsi is csak jóval később, 1935-ben láthatott hozzá régi álmainak, vágyainak valóra váltásához. — A kezdet-kezdetén bizony igen sok nehézséggel kellett megbirkózni. A szakkönyvekhez csak véletlenül jutottam hozzá, s eleinte azt sem tudtam mit kezdjek velük. Jónéhányszor át kellett lapozgatnom, tanulmányoznom egy-egy fejezetet, hogy megértsem a vitatott problémakör lényegét. Időnként felkerestem az ismerős méhészkollégákat, elbeszélgettünk, kicseréltük tapasztalatainkat. Rájöttem, magányos „farkasként“ itt a szakmában nem sokra viszem. Huszonhárom évvel ezelőtt, 1950-ben lettem aktív tagja a Szlovák Méhészszövetség komárími (komáromi) szervezetének. Az efsz megalakulásakor Öllé bácsi is belépett a közös gazdálkodás útjára lépők sorába. Munka akadt bőven, s a feladatokat becsületesen el kellett végezni, ha nem akartak mindjárt a szövetkezeti gazdálkodás első éveiben szégyent vallani. A méhészkedésre egyre kevesebb idő jutott, mígnem teljesen háttérbe szorult. Öllé bácsi munkájára soha senkinek nem lehetett panasza. Azután az ő életében is bekövetkezett az a nap, amikor megköszönték sokéves fáradságos, becsületes munkáját. Öllé bácsi 1963-ban vonult nyugdíjba. Újult lelkesedéssel látott hozzá a háztáji méhes rendbehozásához, a családok megerősítéséhez, szaporításához. — A család, a gyerekek nemcsak a mézet szeretik, a méheket is. A lányomnak és a két fiamnak pár évvel ezelőtt 10— 10 család méhet ajándékoztam, hogy legyen mivel kezdeniük, örültek, de nem vitték el, mondván: „Maga jobban ért hozzájuk apuka, no meg aztán hova tegyük a városi lakótelepen? Majd szombat-vasárnaponként eljövünk segíteni...“ Jönnek is, de hát a méhekkel hét közben is sok a munka. Idestova 75 éves vagyok, már érzem az idő fogát. Közben az egyik fiam meghalt, s most az ő gyerekei, az unokáim segítenek a legtöbbet. Erzsiké és János már dolgoznak, felnőtt, ügyes fiatalok. Amikor megemlítettem előttük, hogy sok ez a munka, el kellene adni a méheket, hallani sem akartak róla. Erzsikének még a könny is kicsordult a szeméből, úgy kérlelt: Ne adja el nagýapa, mi majd segítünk. Forróság öntötte el a szívemet, megértettem őket: valamikor én is így rajongtam a méhekért. Csakhát... az idő eljárt, elfáradtam. . Jó gyerekek, szeretik ezeket a hangyaszorgalmú állatkákat, s talán majd ők a nyomdokaimba lépnek ... Öllé bácsi a gyerekek méheivel együtt 41 családot gondoz. S hogy nem rosszul, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a múlt évben átlagosan 22 kg mézet nyert egy családtól, méghozzá vándoroltatás nélkül. — A családok erősek, a feltételek is aránylag kedvezőek, tehát szép az eredmény. Ilyen helyen öröm méhészkedni, még vándoroltatni sem kell, itt van minden a közelben. Aki itt méhészkedni kezd, jó „lóra“ tesz. Persze, ha a szövetkezet jól mézelő növényeket, pl. repcét is termesztene, még ideálisabb lenne a méhészek helyzete. A repce köztudomásúlag jó méhlegelő, s kitűnően áthidalja a gyümölcsfák és az akác virágzása közti „uborkaszezont“. No és persze a vegyszerekkel is óvatosabban kellene bánniuk, hogy ne okozzanak a pár évvel ezelőttihez hasonló felesleges károkat a méhészeknek. KäDEK GÄBOR A méhészkedés nagyon kifizetődő, ha gondoskodunk arról, hogy a méhek részére legyen állandóan méhlegelő. Akadnak méhészek, akik két akácra is vándorolnak és még azzal sem elégedettek, mert az őszi vándorlást is kihasználják. Erdei legelőkre vándorolnak, sőt mézelő növényeket is ültetnek. Így biztosítják a jó mézhozamot. ► MÉHÉSZÉT A SZABAD FÖLDMŰVES MELLÉKLETE
