Szabad Földműves, 1973. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1973-05-26 / 21. szám
A méhcsaládok termelőképessége főhordás kezdetén A költőtér lépeinek a beakasztásával lehetővé tettük, hogy az anyák a lehető legnagyobb területen bepetézzék az üres sejteket. Így 20—22 nap múlva fiatal munkásméhek keltek ki. Ha a család elegendő mézkészlettel, (de főleg emészthető fehérjeanyagokkal) rendelkezik (virágpor, Illetve virágporpőtlő), akkor a fiatal munkásméhek csakhamar bekapcsolódnak a flasítás etetésébe. Közismert, hogy az elfogyasztott tápanyagokból a ga ratmirigyükben, pempőt termelnek s ezzel a Hasítást, az anyát s a heréket Is etetik. Ebben a hónapban azonban a családok érdekes állapotba jutnak. Az anya petézőképessége közeledik a csúcsponthoz. A családokban kezd a fiasftás és a fiatal méhmennyiség közötti egyensúly változni. A fiatal munkásméhek mennyisége egyre több. Több és több fiasítást etetni vágyó, fejlett garatmiriggyel rendelkező fiatal méh áll rendelkezésre. Azonban a nyílt fiasftás már nem szaporodik olyan arányban, hogy az etetni vágyó fiatal méhsereg érvényesíteni tudná képességét. Ha ezt az állapotot a méhész beavatkozás nélkül eltűri, a méhcsaládok csakhamar rajzásra készülnek. Ha ez a főhordás előtti időben, vagy közvetlen a főhordás előtt következik be, akkor a család munkakedve hanyatlik s ez a mézhozamra hátrányos. Ha a család kirajzik, megoszlik az ereje s a főhordást nem használhatja ki kellőképpen. Ezért feltétlenül szükséges, hogy a méhész olyan Intézkedéseket tegyen, melyek fékezik a család rajzásra valő készülődését vagy azt áthúzza a főhordás utáni időre. A méhész hogyan állapíthatja meg, hogy a méhcsalád rajzásra készülődik? Elsősorban azzal, hogy a lépek szélén anyabölcsőkezdések keletkeznek (csésze alakú lefelé nyíló sejtek). — Az előrelátó méhész már Jóval ezelőtt beakasztott a költőtérbe űn. építtető keretet — s annak az alsó részén (kb. felében), ki van rágva a lép. A méhek az így keletkezett szabad helyen építenek sejteket. Az építtetőkereten sok mindent megállapíthat a méhész. Ha a méhek azon munkássejteket építenek, nem kell attól félni, hogy a család rajzásra készülődik. Ha azonban heresejteket épít, ebből joggal arra következtethet a méhész, hogy a fentemlített egyensúly állapota kezd változni. A méhek igyekeznek herefiasítást nevelni, mert a hereálcák sokkal több táplálékot Igényelnek, mint a munkásálcák. Ez legjobban abban nyilvánul meg, hogy a munkásálca 6 napos korában kb. 150 mg s a hereálca pedig 7 napos korában (sejtfödés előtt) már kb. 360 mg súly. Tehát ha a méhcsaládnak alkalmat nyújtunk herefiasítást nevelni, ezzel megadjuk a lehetőséget a fiatal, pempőtermelö méheknek, hogy a termelt pempőt elhelyezhessék. Ezzel egyidőben elejét vettük a rajzási hajlam bekövetkezésének. Az építtető keret további előnye, hogy a fentemlített anvabölcsőkezdéseket a méhcsalád elsősorban az építtetőkeret lépjének alján kezdi építeni. Amíg ezen a helyen nincsenek anyabölcsőkezdések, mind addig nem fenyeget az a veszély, hogy a család rajzásra készülődik. De amint anyabölcsőkezdések mutatkoznak, további intézkedéseket kell tenni. Az ilyen családban nemsokára — egy hét alatt — további 5000—8000 fiatal méh kel ki (ha az anya három héttel előbb naponta több mint ezer petét rakott). Ez gyorsítja a rajzásra való készülődést. Ezért az ilyen családból ki kell keresni azt a lépet, amelyen a legtöbb fedett fiasítású sejt van, melyekből nemsokára méhek kelnek. Az ilyen lépet arról lehet megismerni, hogy a munkásméhek a fedelekről eltávolítják a viaszt, úgy hogy a fedél csak hálózathoz hasonló anyagot képez. A fiatal méhek itt-ott már kezdenek kibújni a sejtekből. Ilyen keretet a rajta lévő méhekkel együtt (anya nélküli) kivesszük a költőtérből. Egyenlőre rajszállítóládába vagy üres kaptárba helyezzük. Aztán a leggyengébb családok egyikét megbontjuk. A család kereteit úgy széjjel húzzuk, hogy két fiasításos keret között hely keletkezzen a keret beakasztására. Egyúttal kikeressük a gyenge családban azt a keretet, amely a legtöbb nyílt fiasítást tartalmazza. Erről a keretről tollseprűvel lesöpörjük a méheket. A fiasításos keretről sohase távolítsuk el a méheket rázással, mert a peték és az álcák elmozdulnak helyükből és közülük sok megsérül. Amint erről a keretről eltávolítottuk a méheket, beakasszuk a rajzani készülődő család költőterébe az erre a célra elkészített tágított léputcába. A gyenge családot közben nyitva hagyjuk. A kikelő fiasításos keretet méhekkel együtt beakasszuk a gyenge család költőterébe, az erre a célra készített bővített léputcába. Ajánlatos, hogy a fiasításos keret legalább 10—12 percig a napon legyen, mert a nap világossága csillapítólag hat a kivett fiasításos kereten lévő méhekre, és a gyenge család méheire egyaránt. Ezután bátran beakaszthatjnuk a gyenge csalódba az érett fiasítású . keretet a rajta lévő méhekkel együtt. Nem kerül sor marakodásra. Ha azonban ezt a műveletet hordástalan időben végeznénk — amikor a méhek rablásra hajlamosak — úgy dróthálóval ellátott kerettel meg kell gátolni, hogy a szabadon lévő idegen méhek a keretekre juthassanak. Mit értünk el a művelettel? A rajzásra készülődő családból elvontunk egy keret fiasítást a méhekkel együtt. Ezeknek bizonyos mennyisége ugyan még aznap, illetve a következő napon visszatér eredeti kaptárjába. A kivett lépből kikelő fiatal méhek nem szaporítják az amúgy is nagy mennyiségű és már-már „munkanélkülivé“ váló fiatal méheket. Ellenkezőleg. A beakasztott nyílt fiasítású lép által bőven nyújtottunk munkaalkalmat a fiatal méheknek. Ezzel a rajzásra való hajlam alábbhagy s a méhész Időt nyer. Egy hét múlva a műveletet megismételheti. A gyenge családnak így segített. Nemsokára nagyszámú fiatal méh szaporítja a család népét. Segítettünk rajta mert megszabadítottuk egy nyiltfiasítású léptöl s ezáltal az amúgy is gyenge családnak sok munkát megtakarítottunk. Közben állandóan figyelni kell a családokban az építtető keretet. Ha netalán egyes anyabölcsókezdésekben petéket találnánk, bővíteni kell a léputcákat a rendes 10 mm-ről kb. 15 mm-re. Szükség esetén egy szélső keretet eltávolítunk, hogy helyet nyerjünk. Ez egy módja annak, hogy a léputcákban keletkezett zsúfoltságot megszüntessük. Megjegyzem ezt másképp is el lehet érni, mégpedig úgy, hogy a család népének a mézkamrába való vonulását lehetővé tegyük. A kijárónyílás szűkítő lécét eltávolítjuk, hogy ezzel előmozdíthassuk a levegőcserét. Ennek főleg éjjel van hatása a méhekre, amikor a levegő lehűl s így lemondanak a rajzásra való készülődésükről. Ilyenkor eltávolítóm a kaptár oldalait hőszigetelő welittáblákat is. A kaptár fala hihetetlenül meleg. A hőszigetelés eltávolítása után még több meleget kénytelen a család fejleszteni, mert a fejlesztett melegnek egy -része ezentúl a szabadba megy. Mindez tetemesen hozzájárul a család rajzásra való készülődésének csökkentéséhez. Hogy a közeledő főhordáskor (ez alatt az akácot, illetve balticimot vagy más bő hordásforrást értem) minél kevesebb nyílt fiasftás legyen a családokban, kb. 10 nappal a főhordás kezdete előtt leszűkítem a családok költőterét 6 keretre, beleértve az építtető keretet is. A szűkítést a hőszigetelt válaszdeszkával végzem. Az így feleslegessé vált fiasításos keretek közül azokat, amelyek fedett fiasítást tartalmaznak, az anyarács fölé a mézkamrába akasztom. Ott kel ki a sok fiatal méh, melyek azonban már nem tudnak fiasítást nevelni (mert a költőtér szűkítése következtében kevés a nyílt Hasítás) s így korán gyűjtőméhekké válnak. Örösi professzor szerint — ha a körülmények előidézik — már az egyhetes fiatal méh is gyűjtésre indul (bő hordás alkalmával), ha nincs lehetősége nyílt fiasítást etetnie. Taranov, szovjet kutató megfigyelt már ötnapos méhet gyűjtésre indulni. A kutatók azonban azt is megállapították, hogy azok a fiatal méhek, amelyek nem etethettek fiasítást, hoszszabb ideig éltek. így elértük azt, hogy a főhordásra a családokban aránylag kevés a nyilt flasítás, a családok viszont nagyszámú gyűjtőméhhel rendelkeztek, vagyis TERMELÖKÉPESSÉ VÄLTAK. Ha a főhordás előtti vizsgálatoknál már egyik-másik családban találnánk anyabölcsőkezdést kikelt álcával, akkor már aligha lehet a családot ez említettek szerint a rajzástól viszszatartani. Hogy megmentsük ez esetben Is ami megmenthető, következőképpen járunk el: Ha a főhordás ideje még csak két-három hét múlva történik, akkor három fedett fiasításos kerettel és az anyával osztott rajt készítünk. A három kerethez még kétfelől egy egy fedőkeretet akasztunk be. A családban nem marad anya, hanem csak anyabölcsők, s ezeket a méhek Jól ápolják. Az új anya csak kb. tíz nap múlva kel ki. (Folytatás a 7. oldalon.) CT Lm Szerkesztőnk kívánsága, hogy a jövőben a méhek vándorlásával, méhlegelővel és a méhek egészségügyéről folytassunk vitát. Ennek ellenére úgy érzem (kl I aláírással megjelent és a „VľiAZOHOZ“ szóló érdekes észrevételekre válaszolnom kell, különben rovatunk nem felelne meg kitűzött céljának, (ki) Méhésztárs azt kérdezi, hogy miért nem otthon Magyarországon bírálom az NB kaptárakat, ahol van belőlük bőven? Válaszom: Méhészkedésem első napjától kezdve bírálom itthon szóban, méhész-gyűléseken. Bírálom tényekkel megalapozott volta miatt, — sajnos még abban a formában sem jelenhetett meg itthon írásban — hogy összehasonlítást mertem tenni a többfiókos rakodókaptárakka). Hogy miért nem jelenhetett meg? — ennek részletezésével engedje meg, hogy adós maradjak. Ellene viszont ott harcolok, ahol módomban áll és ahol hozzáértő méhészek jóindulatú megértésére számíthatok. Hogy a „húszon felüli“ kaptártipusok idejében nem tűnhetett el, erre csak annyit válaszolhatok, hogy bizony már 40 évvel ezelőtt az eltünendők listájára került, de egy ma is élő embernek köszönheti létét, valamint annak, hogy a felszabadulás utáni időben a méhészek Itteni csúcsszerve véletlenül tőle, olyan embertől kért szakvéleményt, aki életében rakodórendszerrel nem dolgozott. Igaz, hogy az NB. kaptárak Magyarországon még ma is használatban vannak. Az is igaz, hogy kár volna egyik napról a másikra a jó deszka-anyagot eltüzelni. A legigazibb azonban az, hogy most éli válságos óráit, és hogy trónfosztott lett, nagyrészt annak köszönheti, hogy erre a piacigények kényszerítik. Ma már csak egészen kiváló minőségű méznek van külföldön értéke. Az NB. kaptár ennek termelésére pedig alkalmatlan! Nemcsak az újságok hirdetései ajánlgatják, vesztegetik nyakra-főre. Ezt tapasztalhatjuk lépten-nyomon, ha vérbeli méhészek között járunk! (ki) Méhésztárs írja, hogy nem kedveli azt a módot, amikor a vitázó mindenkit támad (?), mintha másokat tanítani akarna. Pedig írásaimnak ez az egyetlen célja, és nem az anyagiak. Fontos, hogy Cs. J. méhésztárs írásának egyik befejezéséhez hasonuljak: Tanítani! és újból tanítanil Ha ez (ki) méhésztárs szerint elítélendő bűn, akkor már a szakcikk olvasása Is bűnnek számít. Erre elmondok egy példát: Fiatal méhész koromban a Magyar Méh-ben cikket írtam a „Mézcirokéról. A cikk megjelenése után egy országos О. M. M. E. nagygyűlésen olyan éles tárna dásban részesültem, amit soha mint gyakorlati szakember is. Ennek nagyon örülök. „A keretek között pedig legalább hár(T.n centiméteres hézagnak kell lennie.“ Tehát a két kiskeret csak akkor tenne ki egy nagyot, ha a lépeket ketrecléc és hézag nélkül lehetne összetenni.“ Több mint négy évtizede méhészkedem többfiókos MOGOR rendszeremmel. Korábban a fészek kereteinek mérete 42,8X27,5 cm volt. Pontosan ennek mértani fele a félméztér. Palóc kaptáraim egyformán 42,8X20 cm külső keretméretűek. A MOGOR kaptáraknái a keretgerendák vastagsága 14 elfelejteni nem fogok. Azzal gyanúsítottak a méhészek, hogy propagandát akartam csinálni a műméznek, lejáratni a méz minőségét. A kivégzéstől egy jelenlevő botanikus méhésztárs mentett meg, azzal, hogy a latin tudományos neve alapján vehettem át „cukor-cirok“ helyett a méz-cirok elnevezést. Csak később tudtam meg, hogy édes-cirok a helyes magyar el nevezése és kb. ugyanez a tudományos neve is. Nem érthető viszont (ki) méhésztárs megjegyzése, hogy a „Vitafórum“ról szóló számban is nyolc oldalból egymaga három oldalt ír. Ugyanezt egy oldalon értelmesebben meg lehetett volna írni. Ami az „értelmesebb“ írást illeti, közölnöm kell (ki) mé hésztársammal, hogy eddig négy ország magyarnyelvű méhész-szaklapjában kb. 85—90 szakcikkem jelent mge és sajnálom, hogy ő az egyetlen, aki nem értette meg, amit írtam. Sző esik az általam „propagált“ alacsony keretekről is. Megkísérli szakszerűen bizonyítani, hogy írásomat nemcsak mm, az alsórész-léc 10 mm. A kettő együtt tehát 24 mm. A fél, vagy az egész mézterek és a fészek keretei között 7—8 milliméter az üres térköz, tehát maximum 31—32 mm az a távolság, amelyet a méhek nem tudnak gazdaságosan kihasználni. Ez 1—2 mm-el több, mint amennyit (ki) méhésztárs ír. Ennek ellenére tavasszal, ha a fészek kereteiből már 8—9 keret, léctől lécig tele van Hasítva, az anyák többsége szívesen igénybe veszi a felső, méztől megürült fiókot. Nálam tulajdonképpen ez a tavaszi beavatkozás nélküli fészekbővítés! PALÖC-kaptáraim kereteinek felső gerendája csak 10 mm, az alsó viszont csak 5 mm, ez = 15 mm. A hézag a kettő között 7 mm, tehát a léphiány csak 22 mm és nem 30, mint ahogy azt írja. A telelő fészek 2 fiókból áll. Késő ősszel az utolsó Hasítás az alsó fiókban található, mivel ugyanakkor a felső fiók még mézzel van tele. Tavaszra — annak ellenére, hogy télen mindkét fiókon alul-fölül állandóan nyitott a kijáró, az első családbontásnál mindkét fiókban következetesen fiasít az anya. (Felül addig, ameddig a mézkoszorúk megengedik.) Gyakorlatilag tehát nem szakad meg a két fiók közötti kapcsolat, ezt a sokmilliós nagyságrendben használt Langstroth kaptárak szerte a világban bizonyítják. Ha nem így volna, már régen hírmondója sem lenne az alacsonykeretű kaptárrendszernek. Ezért kellett keretléceimet hársfából készítenem, hogy a vékonyabb méret is megfelelő erősségű legyen. Ezekkel kívántam bizonyítani, hogy a két kiskeret egy nagyot tesz ki, ha a kicsiny mértanilag fele a nagynak. A kétanyás méhészkedésről írt bírálatára nem tartom érdemesnek a helyet elfoglalni, mivel ez már régen tisztázott tény, hogy két anya teljesítményét mindig kettővel kell osztani, ilyenkor pedig a két család külön-külön nagyobb teljesítményt ér el, mint együttesen.-0-• Szeretnék hozzászólni a februári számban megjelent „Fenyeget a gyomorvész“ című bíráló cikkhez. Ha ez a cikk jónéhány évvel ezelőt jelent volna meg, lehet, hogy nem figyeltek volna fel rá olyan sokan. A cikk írója, tulajdonképpen saját magát bírálja, hogy nem tud lépést tartani a fejlődéssel. Lehet, hogy nem is akar, mert fél tőle. Hiszen így kiált ‘fel: „Ahogy leírtam e mondatot, máris megijedtem tőle, mert a tapasztalt emberek és tudósok is lőhetnek bakot, mégpedig nagyot is.“ Ezzel a bíráló cikkével valóban nagyon nagy bakot lőtt. Kár hogy a szaklapok tallózgatása közben nem akadt a kezébe a Vőelárství 1/1972 száma, akkor a fent említett cikkét valószínűleg nem írta volna meg. Vagy olvassuk el ezzel kapcsolatban a legfrissebb adatokat a Méhészet (Magyarország) 1973/2 számában a noszéma fellépésének feltételeiről, melyben Petourka M. a noszéma fellépésének okait a következőképpen látja: Ez a betegség akkor fertőz ha: 1. az előző év nagyon nedves és napfényben szegény volt a nyár, 2. kései a fiasftás, 3. korai a serkentés és 4 hiányos a tisztaság (higiénia) a méhészetben. Hiába, a fejlődés kerekét nem tudjuk megfékezni a méhészetben sem. MUOr. Pipes Mihály
