Szabad Földműves, 1973. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1973-04-28 / 17. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1973. április 28 10 ~“ Sza£ó Váf[ft h г-,-*• [П >r LM _!=i JD EM1MSEK Gyermekkoromban találkoztam először a május elsejével, de csak olyan formán, mint ahogyan esőre hajló Időben leoetiilt a tájra a távoli Várad gázégő fénye. Híreket hoztak róla a piacra szekerezö emberek, meg aztán a Szabad Szó kalendáriuma adott róla hírt minden esztendőben. A Szabad Szót ugyancsak a „körbeli" emberek járatták, a „szocialisták", ezek pedig voltak a faluban éppen elegen, lévén a falu szegény, a késői liberalizálódás korában is szinte tipikus jobbágyfalit, amelynek lakóinak 70—80 százalékában a cselédsors mindmáig kimutatható. Nekünk, vagyis a mi házunkhoz ugyan nem a Szabad Szó kalendáriuma került, hanem a Regélő Bácsi, amiben igen sok olvasnivaló volt, és édesapám nagyon szeretett olvasni. A Szabad Szó kalendáriumában is volt ugyan olvasnivaló, de az más, egészen más. A Regélő Bácsiban olyasmik voltak, hogy... Sándor Mátyás, írta Verne Gyula, a Szabad Szóban meg olyasmik, hogy... „Majd ha felkél a völgy, a hegy a bányakatlan ..." s a vers címe volt: A vörös május. Ezt is elovastam, mihelyt megtanultam olvasni, meg emezt is. Mindent elolvastam. A Regélő Bácsiban olyan képek voltak, hogy... Tán a halottal, a Szabad Szóban meg olyasmik, hogy... volt egy mérleg, s a mérleg egyik serpenyőjében jó néhány girhes paraszt, a másik serpenyőjében meg egy kövér pap egy zacskó arannyal. S ez az egy lehúzta amazokat. De olyan kép is volt hogy... nagy, nyitott vályú mellett kétjelől disznók marakodtak, s alatta másik kép, de szöveg is, hogy azt mondja, hogy ezt mondja: „Egy rekesz, egy disznóHát emígy próbálta néhat jó Mezőfi Vilmos megközelíteni a parasztok nyelvét és értelmét. Nem volt hiábavaló igyekezet. Mert mire elhagytam az iskolát, tizenkétéves koromban, már „Kör" volt a faluban, ahova télen, de nyáron is, vasárnaponként odagyűltek a szegények. De ki is számított a faluban szegénynek? Mindenki, aki az uradalmakba napszámba járt, meg részesaratásba járt, meg kubikra járt. Olyan sívó volt itt a szegénység, mint a görhemálé, S ezekből a kalendáriumokból, s Szabad Szó-féle újságokból és hát persze az elképzelt holnapokból táplálkozott inkább, mint kenyérből tejből, húsból. Az egykori falu nélkülözése valami olyan, annyira végnélküli volt, mint az igáslónak a szekérhúzás. Ha üres a szekér, ha meg van rakva, de húzni, mindig csak húzni kell. Húzni a sáron, a havon, a porban, esőben, forróságban, viharban, de húzni, húzni! Egyik nemzedék váltja a másikat, de soha soha nem szűnik a húzás, tehál a gyötrelem. S ebben a végítéletszerü húzásban nemcsak a felnőtt ember van benne hóttig, hanem az egész család apraja, nagyja. A gyermek húzza az agyonnyütt kiscsizmát, a sáron, a déren, ha ugyan nem a bocskort. Mert én még azt Is húztam. Ha vasárnap volt, ha bármilyen ünnepnap volt, Táncoltuk a „tölgyfagatyát“ a padkán vagy az ház előtt, a régi ember. A régi falu? Még néprajzi tudománnyal is alig kimutatható. Hogyan is tudná megmutatni például nemcsak a néprajz, hanem még az irodalom is a mi első „sztrájkunkat" a kastély előtt! Meghökkentő dolog ez nagyon: az akkori irodalom nem azt a falut s népet próbálta megmutatni ami volt, hanem azt, amilyen népet s falut szeretett volna, hogy legyék. A Kör elnöke az én szegénységben életem kezdetén Kis Lajos volt, akt igen jól tudott beszélni és ráadásul sokat is, és éppen ezért Kossuth Kis Lajosnak hívták. Az emberek itt olvasgatták a Szabad Szót a Friss Újságot, és itt beszélték meg a környező uradalmakban levő és remélhető állapotokat. Hol mennyi a napszám és hasonlók. A legelső napszámolásom idején, kilencszázhatban vagy hétben, kora tavaszkor húsz krajcár volt a gyermek napszáma, a felnőtteké pedig negyven krajcár. S ez pedig nemcsak a közelebbi Szllas-pusztán, meg Fészerén, meg a bérbe adott Ugrai erdőn, hanem Fancsikán, fótiban s az Iszapon is. Sok herce-hurca után egy vasárnap délután kimondódott, hogy ez pedig kevés, nagyon kevés. És éppen ezért reggel, a rendes kiállítási időben, sztrájkba léptünk a kastély előtt. Kisiskolás koromban egy képviselőválasztáskor láttam hasonló izgalmat a faluban, mint most milyen volt. A nép késő estig kint volt az utcán, csoportokban, mindenki erről beszélt. Még azok is, akik soha nem jártak napszámba, vagy csak repcevágáskor, ritkán, amikor is úgy fizettek az uradalmak, mint a köles. Hogy gyerünk kifelé mindenki! El ne hulljon a mag! A Kör is tele van, az utcákon is sok a csoportosuló nép s mi kezdő, suhé jatytyúk leskelödtünk itt is, amott is. Hallgatóztunk. Mi lesz itt reggel, ha kezdődik a sztrájk? Hiszen, olyan nagy dolog ez, hogy ilyen nem volt még soha a faluban. Méghozzá május elsejénl Amiről már annyit beszéltek a körben és annyit írtak a kalendáriumban! Hogy kedd volt-é vagy szerda volt, vagy mi volt, én már nem tudom, csak azt tudom, hogy a szokásos időben, napfeljött előtt gyülekeztünk kint az utcán a kastély előtt. Ha nem is s.tét, de homály volt még, a hangjáról ismertük meg egymást inkább, mint az arcáról, és eleinte csak kaholás, hápogás, vagyis csönd. A kastély téglakerítése közt, meg az utca árka közt elég széles itt a távolság, ráadásul itt van a széles híd is a behajtásra, megférne itten a fél falu. Mi is megfértünk. Két csősz jött ki hozzánk az udvarból, hogy azt mondják, menjünk mi kifelé, emberek. De senki nem mozdul. Masinatartó zörög, masina villan, füst bodorodik. De olyan ember is van, aki csak bagózik. A csőszök megriadnak, eltűnnek megint az udvarban, hogy kevés idő múlva a kulcsár jöjjön ki, de ekkor már feljött a nap és pompás sugarakat nyújtogatott által az árok pocsolyás vizébe, de inkább vizen. — Mit akarnak maguk? — harsog a kulcsár. — Hatvan krajcár napszámot az embereknek, a fiúknak meg legalább harminc krajcár napszámot! — Zengi vissza Kossuth Kis Lajos. A kulcsár valami nagy disznőságot mondott, aztán ment vissza az udvarba, onnan a kastélyba, és kint zúgtak az emberek, zúgtak. Hogy az első szó elhangzott, sokkal könnyebben esik már a beszéd. A nap most már kerekre gömbölyödött a vízen, szekerek mentek el az utcán, és egyszer csak lovak trappolása, csattogása kavarodik a csendőrlaktanya felől és a nép, vagyishogy mi, pillanatok alatt széjjelszóródtunk, mint a fergeteg. Lovas csendőrök szórtak bennünket széjjel. Nemcsak lovaikkal, hanem kardjuk lapjával. Én semmi másra nem emlékszem, akkor se, azután se, most se, csak arra még, hogy ... lapulok ottan a kerítés mellett, és csak álltam, és csak néztem a semmibe, és merő sár, pocsolya voltam, mintha csak béka lettem volna azelőtti életemben a békák között. S csak most, ezután kezdtem el majd élni a két lábon járó emberek életét. .\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\ Madách emlékest Szép jelmondatot választott a CSEMADOK Kassa-Észak körzeti helyi szervezete, a Batsányi Kör április 9-én hétfőn a košicei Thália Színházban megrendezett Madách emlékestjén. 'Juhász Gyula: „Madách“ című költeményének két meggyőző erejű sorát idézik: „Gondolatok örök lombikjában Örök embert alkotott Madách.“ Elmondhatjuk, hogy a košicei Batsányi Kör igen szerencsés helyzetben van. hisz két kiváló irodalomtörténész-tanárnővel is rendelkezik. Az egyik Balogh Márta, aki nemrég Mikszáth Kálmánról emlékezett meg, a másik G. Takács Gizella, akinek emlékezetes maradt a Janus Pannoniusról tartott előadása. A két tanárnőt Košicén nemcsak növendékeik s régi tanítványaik szeretik, és becsülik nagyra, hanem a város lakossága is. Legutóbb az említett Madách emlékesten Balogh tanárnő tartott előadást a nála megszokott közvetlenséggel és mély tárgyismerettel. Bemutatta Madách Imre sok gyötrelmen és családi válságon rágódó lelkületét. A nagyszámú érdeklődő közönség hálásan hallgatta végig a tartalmas előadást, melyet a Thália Színház művészei egészítettek ki fellépésükkel. Tóth Erzsébet és Érsek György két páros jelenetet mutatott be. Az egyiket a francia forradalmi, a másikat a prágai Kepler-féle színből. Éva jelleme különösen a Kepler-Jelenetben bontakozott ki madáchi mélységgel. Görcsös Mihály azzal zárta az emlékestet, hogy a kör május közepén Petöíi Sándor életútjáról s költészetéről emlékezik meg. MOHR GEDEON ▲ ► A virágkiállításokat két városban rendezik meg hazánkban. Olomuurban és Bratislavában. Az idén az első tavaszi nemzetközi virágkiállításra Olomoncban kerül sor, és április 28-tó) május 9-ig tart. A közeljövőben megnyíló kiállítási terület i'ijból bővül és a sokezernyi külföldi és belföldi látogató még sokkal többet csodálhat meg a szépséges „vlrágcsaládbôl“. Emellett megtekinthetik a különféle díszcserjéket és azoknak a kis gépeknek a kiállítását, amelyeket a kertészetekben használnak. MOLNÁR JÁNOS FOTOK.IÁLLÍTÁSA Tíz éves fotózás után Jelentős állomáshoz érkezett Molnár János tanár. Ez időszakban láthatja a közönség Kráľovský Chlmec-i (királyhelmeci) városi művelődési központ klubtermében rendezett fotókiállítását, melyet most egy újabb, gazdagabb és külső elrendezésében Is igényesebb tárlat követett „Ezerarcú Moszkva“ elmen. Azt hiszem, hogy mindazoknak, akik érdeklődnek a fotóművészet iránt és szeretnek újságot olvasni, nem kell különösképpen bemutatni Molnár Jánost, a királyhelmeci gimnázium tanárát. Művészi színvonalú fényképeivel a napilapokban, folyóiratokban gyakran találkozhatunk, ö a fotózást hobbinak tartja, de aki egyszer hosszabban betekint alkotásaiba, az mindjárt a fotóművész egyénisége, hivatásszeretete és elkötelezettsége közötti összefüggéseket kutatja. Ez irányú munkásságát az igazi humanizmus, a tisztaságra és a harmóniára való törekvés jellemzi. Nagyszerű a felismerési és meglátás! képessége. Észreveszi és rögzíti az életnek megörökítésére és „közlésre“ érdemes jelenségeit: a formák szépségét vagy a fény Játékát, egy visszahozhatatlan, mulatságos pillanatot, a gyerek, a nemzedékek vagy egy-egy jellegzetes bodrogközi arc soha nem ismétlődő üzeneteit. Molnár Jánosnak a fotózásban nincs meghatározott területe. A fényképezés részére útkeresés. Minden Izgatja, ami változó, ami újat jelent az ember számára Molnár János egyik jellegzetes munkaterülete a gyerekek és a felnőttek portréinak megörökítése. Mint pedagógus, akinek szeme előtt bontakozik ki az új nemzedék, szívesen fényképezi a gyermekarcokat, de potréira jellemző az idős arcok sokatmondó ábrázolása is. Hogy csak a „Bodrogközi ciklust“ említsük, mellyel komoly sikert ért el. Portrétről tisztaság, kedély, derű1 mosolyog a szemlérőre, de nem szorul háttérbe a nagyszerű társadalmi fejlődés, az átalakulás és az építősikerek sokatmondó motívumai sem. Epizódfelvételem világosan bontakozik ki a mában élő múlt és a jelen. Az ember alkotó-, cselekvőkészségének kidomborltása, az alkotó munka művészi ízléssel való bemutatása, a társadalomépítés hű ábrázolása. Művészünknek e napokban, „Ezerarcú Moszkva“ címen megnyílt kiállítása . hű képet nyújt arról a nagy fejlődésről, amelyen az eltelt egy évtized alatt átment. Témáiban olyan gazdag a kiállítás, mint maga az élet. Nincs olyan rezdülése, amelyet ne fogott volna örökké kattanó masinájának lencséjébe. Moszkva történelme elevenedik meg a városépítés, a lakóházépítés egyes mozzanatait megörökítő felvételein. ILLÉS BERTALAN Május elseje története Május elsejét, a nemzetközi munkásosztály ünnepét első alkalommal lBSO-ben tartották meg, mint a nemzetközi proletariátus szolidaritás ünnepét. A május elsejei ünnepségek gondolata a II. Internacionále megalakuló ülésén merült fel 1889-ben Párizsban, melynek fő célja a világ proletariátus egységes harca a nyolcórás munkaidő bevezetéséért volt. A május elsejei gondolat voltaképpen az Amerikai Egyesült Államokban született meg, amikoris a munkaidő megrövidítésére 1888. május 1-én általános sztrájkot hirdettek ki. Ennek eredménye az volt, hogy egy bizonyos része a munkásságnak kiharcolta a nyolcórás munkanapot, másoknak pedig sikerült a napi munkaidőt legalább 10—9 órára csökkenteni. A sztrájk a további napokra is kiterjedt. Chicagóban azonban tragikus befejezést nyert: 1888. május 3-án a rendőrség hat embert megölt és négyet súlyosan megsebesített. A rendőrség brutális beavatkozása ellen, tiltakozásul a chicagói szocialisták a rá következő napra nagy gyűlést rendeztek, amely még tragikusabban végződött. Valamilyen provokátor a rendőrök közé dobott egy gránátot, akik erre lőni kezdtek a munkásokra. Az eredmény számos halott és sebesült volt. Azonfelül több munkásfunkcionáriust bíróság elé állítottak és kettőt közülük kivégeztek. Csak hét év ntán ismerték el, hogy az akkori ítélet törvényellenes volt. A chicagói eseményeknek nagy visszhangja volt, nemcsak az Amerikai Egyesült Államokban, hanem az egész világon. A május elsejei gondolatot mindenekelőtt a munkássajtó propagálta. Szlovákiában a legnagyobb májusi gyülekezet 1890-ben Bratislavában volt. A Liptovský Mikuláš-l bőrgyári munkások ugyancsak a munkaidő megrövidítését követelték, akik ellen katonaságot vezényeltek ki. Hasonló gyűlések és sztrájkok Košicén és Bardejovban is voltak. A következő években — a hatósági tilalom ellenére — május elseje már mindjobban nyert jelentőségében és népszerűségében. A nyolcórás munkanap bevezetésén kívül a titkos választásokat, a munkásság polgári jogait és szabadságot követeltek. A gyűlések további célja általában — a gazdasági válság idején — a drágaság és a munkanélküliség elleni harc, szimpátia az orosz proletariátussal, a német megszállás alatt pedig a harc a fasizmus veszélye ellen stb. A szocialista államokban május elsejét mindig az elért munkaeredmányekkel és a nemzetközi proletariátussal való szolidaritás jegyében tartják meg. (rp) JÄN PONIČAN: Zöld a Zobor Zöld a Zobor, virágban a fák, bennem is kivirult egy kép: az óriás lerázta láncát, mellyel oly soká kötözték. Lengő, piros zászlók alatt vonult a májusi menet, s mivel a jövő velünk haladt, léptünktől a föld remegett. Félve nézték ellenségeink rejtekükből, függöny mögül, hogy az ár mily hömpölyögve ring, s milyen elsodrö tömegű. Es forradalmi dalok zengtek, s miként a földbe hulló mag, a város kéményei felett a szántóföldekre szálltak. Földekre s szívbe. — Lám, hiába törtek reá pusztító fagyok. Felkelt az óriás, lerázta láncát s építéshez fogott. Fordította: FÜGÉD! ELEK
