Szabad Földműves, 1973. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1973-04-28 / 17. szám

HORGÄSZBOTJAINK CHILÉBE Chile az első tengerentúli ország, amelybe a SONA kis­ipari szövetkezet (Žďár nad Sázavou) négy- valamint öt­részes, üreges laminátbél készült teleszkopikus hor­gászbotokat szállít úgyneve­zett „utazó“ kivitelezésben. A SONA gyártmányainak egyharmada ez évben kül­földre kerül, nevezetesen az NSZK-ba, Norvégiába, Olasz­országba, Jugoszláviába va­lamint Bulgáriába. (Rapid Computer News) —ku— ■ ÜJ ELJÁRÁS A MELEG VIZŰ HALTENYÉSZTÉS Az új módszer, új távlato­kat nyit a haltenyésztésben. A vizet zárt körfolyamatban tartják (Arensburg rend­szer), amelynek egy szaka­szát növények segítségével tisztítják. Külső szennyező­dés nem érheti a rendszert. Az állandó hőmérsékleten tartott vízben a halak fejlő­dése nagyon gyors és a hal­­kisérletekre is kedvezőbbek a lehetőségek. (Naturwissenschaften, Stuttgart) —sz— FUVOLÁS HALÁSZAT Már a régi rómaiak azt tartották, hogy a halak nem­csak hallják, de élvezik is a fuvolazenét. Kisázsiában ta­pasztalták, hogy fuvolaszó mellett eredményesebb volt a halfogás. Kétségtelen, hogy bizonyos hangokkal táplál­kozási helyükre hívják őket. („Chronicle“) MELYIK GYORSABB? A csuka — nagyságát nem ^ták meg — óránként 33 km sebességgel úszik. A ma­gashátú, keskeny dévérke­­szeg ezzel szemben nem ér él többet óránként két kilo­méternél. A rózsásmárna tizennyolc, a csapósügér és pirosszemü kele tizenkét km-t tesz meg óránként, a Из fürge cselle tizenhármat, az angolna és a ponty tizen­kettőt. A pisztráng és a pér­hal gyorsaságát egyformára becsülik, 37 km-re. De min­det túlszárnyalja a lazac, 40 km-es sebességével. ^Allgemeine Fischerei- Zeitung“) ке fellemes, meleg tavaszt napsütés fogadott ahogy I megérkeztem a harcsást partok- I ra. A horgászok édenkertjében [éreztem magam. Gyönyörű látvány tárult sze­meim elé. A vén Duna lustán hömpölygőn örökös célja, a Fekete-tenger felé. Hogy felü­lete a széltelen időjárás ellené­re nem volt teljesen tükörsima, az csak az áradásnak volt kö­szönhető. Sok fatönköt, faágat és egyebeket cipelt magával s ezek tarkították az egyébként tükörsima felületét. Hangsúlyoznom sem kell, hogy a horgokat a nyelekre fel­szerelni és eleven piros trágya­­hernyókkal felcsalizni — ame­lyeket Nyárt Miklós barátom hozott Hurbanov óról (Ögy álló­ról) — egy pillanat müve volt. Bevetettem a horgokat aztán belemerültem a táj szépségei­nek szemlélésébe. A Duna felett vadkacsák repdestek, egészen alacsonyan. Szárnyaikkal szinte súrolták a vizet. A magasban sirályok kóvályogtak. Hátam mögött viszont a var­jak tömegei ülték nászukat. Hangos cserregéssel és káro­­gással tették a szépet a parti­képes ifjú fiatalok a fészkeiken ördögi nyugalommal üldögélő fiatal varjúlányoknak és asszo­nyoknak. Közben a Dunán is megindult az élet. jöttek-mentek a külön­féle hajók. Személyhajók, fehér­hajók és kavicsos dereglyéket vontató kisebb dunai remorké­­rok. Aztán ezek mind elvonul­tak és helyüket elfoglalta a hajógyárból próbaútra kifutó VOLGA—BALT—171-es nevű hozzávetőleg 140 méter hosszú tengerjárónak is beillő hatal­mas hütőhajó, amely előttem manőverezett. Tehát nem unatkozhattam, mert volt mit látnom és halla­nom. Ahogy így elbámészkodtam, csak az utolsó pillanatban vet­tem észre, hogy a vízpart men­tén heverő egyik uszadékfa­törzshöz támasztott horognyél vége nagyot rándult. Talán csak nem kapás, tettem fel magam­ban a kérdést? Szemem nem csalt, kapás volt az a javából, ugyanis horgom nyelének vége, továbbra is élén­ken mozgott. A rándulások leg­alábbis 10—15 centiméteresek voltak. Persze nem töprengtem tovább. Felugrottam és bevág­tam. Mindjárt éreztem, hogy időben történt. A kezemben tar­tott nyél végén érezni lehetett, hogy horgomra vendég akadt. Azt, hogy milyen halról van szó, csak akkor tudtam meg, amikor a parttól másfélméternyire le­hetett. Keszegnek látszott és nem Is a legkisebbnek. Partra vontatás közben erősen küzdött delét. Ezért ajánlatos nyolc-tíz dekás nehéz ólmot tenni az élő­ké elé, hogy ezen nehéz ólom egyhelyben tartsa a folyómeder alján, amíg az élelem után ku­tató dévérek közül egy rátalál. Legkedvesebb csemegéje az ele­venen ficánkoló vörös trágya­hernyó. Napos időben feljön jóformán a víz felszínére és ott úszkál, lustálkodik a háta majdnem kint van a vízből. Ilyenkor akármilyen furcsán hangzik is, legtöbb esetben lajhár módra Első tavaszi DÉVÉREM életéért, vadul rugdalódzott, ahogy azt horgásznyelven mon­dani szokás. Amikor már a tisz­ta kavicsos parton hánykoló­dott, akkor állapítottam meg, hogy egy tekintélyes, szép ezüs­tösen csillogó dévérkeszeget fogtam. Otthon, a mérlegen ki­derült, hogy súlya egy és egy­negyed kiló. Igaz, nem volt kapitális, mert akadnak négy öt kilós dévérek is, de mint első hallal ebben az évben, meg voltam vele eléged­ve, meg aztán a kishal is hal. A dévér széles és lapos testé­vel egyik halunkhoz sem ha­sonlít. A feje aránylag rövid, kicsi és tompa végződésű. Sze­mei nagyok s mint a legtöbb dunai halé sárgák, közepén fe­kete nagy ponttal. Pikkelyei aránylag nagyok és szabályosan helyezkednek el sima testén. Feje olajra emlékeztető barnás­zöld színű. Többnyire a fenéken tartózkodik és ott is keresi ele­Horgász-teendők Májusban tovább tart a horgászási tilalom (márcj>p 16-tól június 15-ig), ami alól kivételt képeznek a piszt­­rángos vizek. Külön horgászati engedélyt csupán gazda­ságilag indokolt esetekben egyes belvizeken, például bágergödrökben, kőbányai mélyedésekben, mocsarakban stb. adhatnak a területileg illetékes horgászszervezetek. A külön engedélyen rendszerint feltüntetik a horgá­szásra megengedett halféleségeket, azonban az ívás idő­szakában lévő halak semmiképpen sem foghatók. Az erős sodrású pisztrángos vizeken leginkább légy­csalit használunk, vagyis testheztapadó szárnyút, amely víz alá bukik és megfulladt szárnyas rovart imitál. A gyengébb sodrású pisztrángos vizeken száraz légycsalit alkalmazunk. Legmegfelelőbb a 260—300 cm hoszúságú, közepesen rugalmas legyezőbot alkalmazása. Pisztrángos vizeken a 6—20 óra közötti napszakban számolhatunk kielégítő horgászással. —k— fejjel lefelé helyezkedik el. Ez a kedvenc testtartása. A tapasztaltabb öreg halászok azt állítják, hogy ilyenkor al­szik. Szereti a mélyebb, de csendes, lusta folyású vizeket. Legtöbbször 55—80 dekásak kerülnek horogra, de mint már említettem, néha előfordulnak több kilós példányok is. Ezeket mondják aztán lapát dévérnek, mert tényleg akkorák, mint egy péklapát. Amikor nem eszik, rendsze­rint csak két-három darabot foghatunk belőlük egy egész nap folyamán. De amikor étvá­gyat kap és a horgász elég pi­ros trágyahernyóval látta el ma­gát, úgy könnyen foghat belő­lük egy egész hátizsákra valót. Nézzünk a dévérekre úgy mint a hegy oldalán legelő juh­­nyájra. Száz méter hosszan és hatvan méter szélességben min­denütt birkák legelnek, majd legelés közben csoportosan to­vább vándorolnak. Hasonlóképpen mint egy nagy nyájban vonulnak a dévérek a Duna medrében. Keresik az élel­met s a meder alján mindent feltúrnak. A „legelt" fenéktalajt ők is elhagyják és keresgélve folyton tovább mennek. Nos ha egy ilyen „dévérnyáj" úszik át azon a helyen, ahol éppen hor­gászok, akkor azon a helyen egy vagy két óra hosszat kap a dévér. Ez persze nem jelenti azt, hogy másnap megint ott várható jó kapás mert ugyanaz a dévércsoport már talán vala­hol Esztergom körül okoz örö­met az ottani horgászoknak. Mérgesen és hal nélkül térék ilyenkor haza gondolván, hogy nincsen szerencsém. Nem is le­het, minden nap. Türelmesen meg kell várnom, amíg egy ha­sonló „dévérnyáj' valahonnan Bécsből ideérkezik. HOLCZER LÁSZLÓ, Komárno (Komárom) 4. SZÁM A SZABAD FÖLDMŰVES MELLÉKLETE A csülkösvad, de mindenek­­előtt a trófeás vad te­nyésztésnek alapja a helyes ter­vezés és a tervek pontos végre­hajtása, azaz a kilövés. Mindkét tényező értékelését a központi szervek utasításai szerint, az évente megtartott járási trófea­szemléken kell elvégezni. A tró­feaszemlék rendezésében és az értékelésben az utóbbi évek so­rán az egyes járások között nagy különbség mutatkozott, ezért szükségessé vált a járá­si vadászszervezetek illetékes tisztségviselőinek egységes el­méleti fölkészítése. Hasznosnak látszott a gyakorlatban is be­részt és a trófeabemutatót több mint 5Ö0 vadász tekintette meg. Az előadásokat élénk figyelem­mel kísérték a küldöttek, mert ezek aprólékosan taglalták az idevonatkozó rendelkezéseket és sok gyakorlati tanácsot ad­tak a szervezés és az értékelés végrehajtásához. Az előadássorozatot Pavel Hell mérnök CSc, a Szlovákiai Trófeabíráló Bizottság elnöke nyitotta meg, s rámutatott arra, hogy a trófeaszemlék színvona­la hazánkban egyre jobban emelkedik. Ezek helyes értel­mezése és az eredmények köz­zététele, egyik kulcskérdése a részletesen foglalkoztak a tár­gyat érintő kérdésekkel. A továbbiakban a küldöttek csoportokat alakítottak és résztvettek a járási trófeaszem­le egyes munkaszakaszainak te­vékenységében. Három csoport a trófeák át­vételével foglalkozott. Ezek együttesen 527 darab trófeát (ebből 279 gímszarvas, 216 pe­dig őztrófea volt) vettek át a vadászgazdáktól a pontozási táblázatok szerinti ellenőrzés végett és az előzetes értékelés esetleges hibáit kijavították. Egy csoport a kétes értékelé­si! vagy egyáltalán nem értékelt í róf eabírá lók szakképzése mutatni, hogyan lehet és kell megszervezni a trófeaszemlé­ket, valamint a kilövés értéke­lését. A Szlovákiai Trófeabíráló Bi­zottság szerint a SZVSZ Banská Bystrica-i járási bizottsága sok­éves tapasztalat alapján jó módszerrel és sikeresen oldja meg a fenti feladatokat. Ezért amikor 1973. március 3-án és 4-én a járási trófeaszemlét tar­tották, a SZTB megbízásából Szlovákia járási küldöttei részé­re előadássorozatot és gyakor­lati bemutatót is rendeztek. Az érdeklődés nagy volt, mert az aktíván 84 járási küldött vett nagyvad céltudatos tenyésztésé­nek. Kimer Károly erdőmérnök előadásában a trófeaszemlék szervezésével és az erre vonat­kozó előírások magyarázatával foglalkozott. Vladimír Riša erdő­­mérnök a trófeaszemlék gya­korlati szervezésének módját ismertette s rámutatott a helyi, Banská Bystrica-i példára. Dr. Milan Bališ, a gímszarvas korá­nak és tenyésztési jellegének értékeléséről beszélt, míg Voj­tech Richter erdőmérnök az őz korának és tenyésztési értéké­nek megállapításával foglalko­zott. Az előadásokat élénk vita, megbeszélés s tapasztalatcsere követte, amelyen a résztvevők trófeák pontozásával, bírálatá­val foglalkozott. További tisztségviselők az el­lenőrzött trófeák jelölését vé­gezték. Az átvétel után a trófeák te­nyésztési értékének megállapí­tása és osztályozása követke­zett, majd ezeket elhelyezték a kiállítási termekben, faj, kor és a helyes, illetőleg helytelen ki­lövés szerint. Ezekben a munkákban több mint 70 lelkes vadász vett részt és az első nap estéjére már ki­állításra készen állt a trófea­anyag. A kilövési tervek és végre­hajtásuk értékelését a beérke­zett írásbeli kimutatások alap­ján mór előzőleg elvégezték. A trőfeaszemle második nap­ján, reggel 8 órakor a SZVSZ Banská Bystrica-i járási bizott­ságának elnöke: Jozef Súlovec elvtárs megnyitotta a nyilvános trófeabemutatót. Vladimír Riša mérnök, a járást trófeabíráló bizottság elnöke ismertette a jelenlévőkkel az értékelés ered­ményeit. A bemutatót vadász­tárgyú fényképek kiállításával, iskolások rajzaival, kitömött vadfélék és trófeakülönlegessé­gek expozíciójával egészítették ki.-éf-----------------------------------------­-* Munkában a trófeaértékelő bizottság. (Krivianský felvétele) 1973. APRIIS 28. A TARTALOMBÖL q Trófeabírálók szakképzése q A vadat nemcsak lóul, de nevelni is kell 0 A siker titka a jó szervezés 0 Látóhatár 0 Járási lövészeti versenyek 1973-baa 0 Védjük a vadat л Vadásznaptár — Május — 0 Vadrezervátumok kazahsztánban Az évzáró gyűlés után A nagy kék országát magános vándora Pisztrángozásról Ismerni és betartani ^ A harcsakirály A A horgász meg a kakas Külföldi vizeken ^ Első tavaszi dévérem ^ Horgász-teendők Az akció befejeztével P. Hell mérnök CSc. megköszönte a Banská Bystrica-i vadászok lel­kes és eredményes munkáját és minden résztvevő véleményét azzal fejezte ki, hogy az akció eredményes volt és nagyban hozzájárult a résztvevők elmé­leti és gyakorlati ismereteinek bővítéséhez. Jozef Súlovec elvtárs, a SZVSZ JB elnöke válaszában megkö­szönte a központi szervek támo­gatását és rámutatott arra, hogy ilyen szintű trófeaszemlét egy­két vadász nem képes megszer­vezni. A járási vadászszervezet minden szakbizottságának ki kell vennie a rendezvény szer­vezéséből a maga részét, első­sorban természetesen a vadá­szati és művelődési szakbizott­ság tagjainak. Jó szervezés, munkamegosztás és lelkes mun­kavállalás a feltétele minden sikeres munkának. Hisszük, hogy a Banská Byst­rica-i példa nyomán országszer­te több figyelmet szentelnek majd ennek a kérdésnek és így tovább javul trófeás vadunk mi­nőségi színvonala. KIRNER KAROLY erdőmérnök, a Szlovákiai Vadászok Szövetsége KB-ának vadászati előadója

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom