Szabad Földműves, 1973. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1973-03-17 / 11. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1973. március 17, !0 A Csendes Óceán kijutqtt a térképről. Nem volt számára hely. Olyan nagy volt, olyan zabolátlan és olyan kék. hogy nem fért el sehol se. Ezért hát ide rakták az ablakom elé. A humanisták foglalkoztak azokkal a parányi emberkékkel, akiket felfalt évei során: Nem számítanak. Se az a borssal és babérral rakott gálya, amely hajótörése közben beillatozta. Nem. s Se a felfedezők háromárbócosa, amely oly törékenyen sodródott rajt, fedélzetén az éhenpusztulókkal, mint egy kiborult bölcső az örvény felett. Nem. Az ember úgy oszlik el az óceánokban, mint egy marék só. Es nem is tud róla a víz. Dél Tengerei Előre, felfedezők! Balboák és Lapérouse-ok, Magellánok és Cookok, ide mind, meg ne feneklődjetek ezen a zátonyon, bele ne gabalyodjatok szargasszóba, ne játsszatok a tajtékkalI Csak lefeléI A teljes csend felé! Konkvisztádorok, ide mind! S most már elég! Most már csak halni kell! Es egyre hömpölyög a hab, a dal és a mese, és a halál. A vén óceán hangos hahotával fedezte fel az őt fölfedezőket. Fenntartva mozgó felszínén az ingatag moákat, Kapa Nui eszelős szoborfaragóit, a romlatlan Tahiti-belieket, az agyafúrt szigetlakókat, majd később vizcayaiakat, portugálokat, kardos estremaduraiakat, keresztes kasztütalakat, pénzes angolokat, gitáros andalűzokat, bolygó hollandusokat. Es aztán? A tenger felfedezte őket, de nem méltatta egy pillanatra se, fagyos érintésével lerázta és futólag feljegyezte őket nagy hullám-könyvének lapjaira. Es ment tovább az Óceán, tngásával és sóhajával, és a mélységgel az alfán. Sose telt meg holtakkal. Mindig PABLO NERUDA: nemzett a csönd roppant termékenységében. Ott nem temetődik földbe a mag és nem rohad el a burok: a víz sperma és pete, kristály körforgalom. Morajlik a tenger, mint egy ősi ütközet. Mit sodor lent a mélyben? Paradicsomokat, hordókat, katasztrófák tonnáit, tornyokat és dobokat. Mikor vasait megrecsegteti, megreccsen az én házam is. Megrázkódik az éj, homályos tombolásig fokozódik a döntés, amelyben már mit sem tudunk, félálomban, a viharzó tetőpont sűrűségében, és rosszkor ébredünk fel, amikor annak az óriási hullámnak a csapása már szétfolyt a fövényen és csenddé változott. Legnyugtalanítóbb a roppant kék has, amikor terhesen és súlyosan, lustán ringatózik, nem jön és nem megy, nem támad és nem leselkedik. Mi fog születni? kérdezi az ember ettől a kerek nyugalomtól. De ez csak lassan ring tovább álmatagon és újra visszafekszik, iszonyú bölcsőjébe. A tenger körbeforog, a tenger elborít; mind sósak vagyunk már, az asztalom, a nadrágom, a lelkem: sóvá változunk. Nincs mit tennünk többé az utcákon, a sürgő tömegben, az üzletekben, a bálban, elvesztjük szokásainkat, az adás-vevés kulcsszavait. Áruink fénylő algák lettek, kígyózók vagy levélszeríiek, jódos szirmok, véres ouhányok. A tajték sója úgy szikrázik a szemünkben, a levegő sója úgy átitat, mintha elveszett házzá lennénk, míg csupa merő sóslé kerint az otthonokban. Hétmérföldes só, derékszög kristály-sója, záporozó só, hét tenger sója, só. Ez a kerítés, ez a kapu a határtalanba, mire való? Örökbe kaptuk a kerítéseket. a lakatokat, a falakat, a börtönöket. Örökbe kaptuk a határokat. Es mire valók? Miért nem utasítjuk el már születésük percében amikor felajánlják és nem kérünk belőle? Lehet, hogy már előre beleegyezésünket adtuk, még születésünk előtt? Utána, a lét és a tudat után megtanuljuk az elkerítést és a bezárást. A mi csekély kis hozzájárulásunk a világhoz egy szűkös kis világ. Ez a nyomorult kis kerítés csak arra készült, hogy két kis kutyám — Panda és fufu —, ne szökhessen ki a juhokat ölni a papok földjeire. Azoknak nyájaik vannak itt a közelben, Punta del Tralcában a part legmagasabb szintje mellett. Az én hajdani kutyáim felfedezték volt a juhokat, s minekünk ez veszélyesnek és durvának tűnt. Most a sós harmat táplálta parti füvek felkúsztak a düledező lécekre. Amelyek úgy kifehéredtek, mint a bálnacsontok és elkorhadtak a vas szél csapásaitól. A régi kerítés már nem szolgál semmire. Szemem innenfelöl is a környező végtelenségre nyílik. Túl ezeken a céltalan cölöpökön a tenger, amely igazából mit se tud és nem is akar tudni arról, hogy el van kerítve, és énekel. Szenvedélye keserű és éneke lárma. Mindig visszatérő tajtéka mesél és kicsap, mesél és visszahull, szólít s már itt se volt. A tenger énekel és csapkod, nem egyezik bele. Nem fogják leláncolni. Nem fogják bezárni. Most születik csak. A víz kicsap a kövekre és most nyílnak ki először végtelen szemei. Aztán megint becsukódnak, nem, hogy meghaljanak, hanem hogy újjászülessenek. Aktivitásra serkentő könyvtár A Gemerské Ves-l (Harkácsi) iskolai könyvtárnak bizonyára ugyanaz a funkciója, mint bármelyik más könyvtárnak a világon: az olvasottságot, a műveltséget terjeszteni. Egy iskolai könyvtárnak azonban mindezen túl van egy sajátságos küldetése is, jellegénél fogva ugyanis természetszerűen válik az oktató-nevelő munka kiegészítőjévé, segédeszközévé. Főleg az irodalomszakos tanítók munkájának elkerülhetetlen velejárója, hiszen éppen fik azok, akik a szépirodalom esztétikáját a legjobban tudják kamatoztatni. Az persze, hogy egy-egy Iskola hogyan birkózik meg a könyvtárberendezés gondjaival, nagyon gyakran az objektív lehetőségeken és akadályokon múlik. A Gemerská Ves-i Kilencéves Alapiskola diákkönyvtára ilyen értelemben egy kicsit rendhagyó: könyvtárhelység híján ugyanis a könyveket a kötelező olvasmányok megosztásában minden osztály a saját tantermében tartja. Szekrénybe kulcsolt könyvtár? Igen, itt egyelőre, jobb megoldás híján, ilyen van. Garai János tanító, az iskola egyik magyar szakos ta: nára azonban máris lát egyféle megoldást: — Még ez évben felépül a község tágas népművelési otthona, úgy gondolom — mondja —, hogy az iskola könyvtára is átkerülhet annak egyik termébe. A könyvtár ugyanis csak akkor töltheti be maradéktalanul funkcióját, ha abban a könyvek hozzáférhetők, lehetőség nyílik a böngészésre, s kl-ki fejlettségének, jellemének, kívánságának alapján válogathatja meg az olvasnivalót. Eddig az volt a gyakorlat, hogy a magyartanár maga válogatta ki a könyveket s osztotta szét tanulói között, persze, saját elképzelése szerint. Az ilyen módszer hátránya legalább olyan nagy, mint előnye. Jó benne például az, hogy egy osztály tanulót egyazon könyveken nőnek fel, így megkönnyül a könyvek kiértékelésének, megbeszélésének nehéz feladata. Vannak azonban olyan tanulók, akik jobban szeretik az olvasnivaló saját kiválasztását, s ezekre nézve ez a tanító által vezetett módszer, bizony, káros. A könyvek nevelöhatásáról egyértelmű a magyarszakos tanító válasza: — A könyv elsősorban az önmélyítés eszköze — magyarázza lelkesen —, de van egy másfajta igen nagyra értékelhető hatása is: aktivitásra serkenti az olvasó fiatalt. Iskolánkon éppen ennek köszönhetően egyre több a szavaló fiatal, sőt legújabban már irodalmi körünk is működik. A Szovjetunió fennállásának 50. évfordulóján mutatkoztunk be első ilyen irodalmi színpadunkkal — Majakovszkij, Tvardovszkij, Benjámin, Ady, József Attila forradalmi költészetét vittük színpadra. Ezt a műsort — az érdeklődésre való tekintettel — éppen most szándékozunk megismételni, s hatására már a községben is mozgolódnak a SZISZ fiataljai: Petőfi forradalmi költészetével készülnek bemutatóra. Az irodalom aktivizáló hatására még két dolgot említenék: év elejétől állandó jelleggel ideológiai műsort sugárzunk a helyi hangszórón keresztül, ami máris nagy közérdeklődésnek örvend, diákjaink pedig szebbnél szebb naplófüzeteket vezetnek olvasmányaik alapján. Ügy gondolom, hogy kezdetnek már ez sem csekélység. Az iskola másik irodalomszakos tanítója Tamás Béláné, egyben ő a könyvtár vezetője is. Elmondja, hogy a több mint ezer kötetes könyvtár tulajdonképpen csak nemrég indult fejlődésnek, mióta az iskola pénzügyi keretéből rendre futja könyvek vásárlására is. Az utóbbi időben például 7000 korona értékben vásároltak könyveket, s ez elsősorban az iskolaigazgató segítő szándékának köszönhető. A könyvtárvezetőnek van persze néhány kifogása is: — Több olyan könyv jelenhetne meg a Madách kiadó Diák-könyvtár elnevezésű sorozatában, amely — olcsóságával — mindenki számára hozzáférhetővé tenné a kötelező olvasmányokat. A tanulók szülei is többet áldozhatnának egy kicsit gyermekeik olvasóigényeinek kielégítésére, annál is inkább, mivel — ahogy újabban tapasztalom — ők is szívesen olvasnak, szeretik a jó könyveket. Mi évente négy öt alkalommal könyvkiállitással egybekötött könyvvásárokat rendezünk, a legutóbbin 70 kötetet adtunk el, s ez külön öröm, hiszen ezzel is szaporodik a könyvszeretők száma. Végezetül az iskola legtöbbet olvasó diákjai felől érdeklődöm. Tamás Béláné csak hosszú habozás után kezd a lista sorolásába, s ezen nem nagyon csodálkozom, hiszen sok-sok olvasó közül kell kiválasztania a legjobbakat. Még így is hozzáfűzi, hogy a névsor nagyon hiányos, csak azokat sorolja fel, akik szinte ostromolják a könyvek kölcsönzésével. Befejezésül tehát álljon itt a legtöbbet olvasó Gemerská Ves-i diákok névsora: Moravcsik Katalin, Marton Károly, Válent Judit, Dusza Bálint, Lőrincz Béla, Bedécs Zita, Kudlák Árpád — no és ezt hozzátehetjük: még nagyon sokan mások. —-ez— A száguldó motorcsónakból, őrző szemek figyelik határaink rendjét. Ha elfeledném Ha a békére gondolok A mindenséget hordozom Ha megtagadnám Júdása lennék lelkemnek Ha megaláznám a gondolatot Megaláznám önmagamat Ha elfeledném ezrek szenvedését A békét feledném el ÖVÁRY PÉTER A szabadságért harcoltak Nem kétséges, hogy az 1848—49-es polgári forradalom és szabadságharc a magyar történelem kiemelkedő eseménye. Az azóta eltelt 125 esztendőben nem volt az országban olyan rangos, a progresszió igényével jelentkező szellemi mozgalom ideológiai áramlat, a valóság átalakításának célkitűzéseivel fellépti osztály és politikai párt. amely ne foglalt volna állást 1848—49 kérdéseiben, ne alakította volna ki szellemi alapállását a tovább élő eseményhez. Az idők folyamán az úri Magyarország képviselői nem csekély szellemi energiával és államapparátus felsorakoztatásával iparkodtak bizonygatni, hogy ok tartják magasan azt a zászlót amelyet a fiatal Magyarország 1848. március 15- én kibontott. A tettek azonban ellenkeztek a hazafiaskodó szólamokkal, amelyekben az elnyomó osztályok 48-at. igazi tartalmától megfosztva, nacionalista céljaik szolgálatába próbálták állítani. A népi Magyarország hívei viszont jogosan tartják magukat történelmük haladó hagyományai, köztük március 15 örököseinek, mivel nemcsak teljesítették 48 egykori céljait, hanem tovább lendítették azt s a későn megvívott polgári átalakulás betetőzésén túl a legkorszerűbb társadalomba, a szocializmusba léptek. Az 1848—49-es forradalom és szabadságharc elbukott, nem volt lehetősége művét beteljesíteni, s hátrahagyott feladatai még sokáig megoldatlanok maradtak. Jelentősége azonban mindenekelőtt abban van. hogy az ország minden lényeges kérdésére a kor színvonalán a haladó Európa eszményeitől vezetve, keresték a választ. !gy kapcsolódtak össze eröltetettség nélkül a haladás európai eszméi a megoldandó hazai feladatokkal, s váltak 48 fő mondanivalójává. 1848 a maga ellentmondásaival, együtt, ha nem is volt képes a feudalizmus következetes szétzúzásának programjában fellépni, polgári rendet akart, rendi Magyarország helyett népképviseletet. cenzúra helyett sajtószabadságot, röghöz kötöttség helyett jobbágy felszabadítást: újat, haladót. A korszerű politikai kövtelmények megvalósításával tervbevette az ország gazdasági elmaradottságának felszámolását is. A magyar nép harca a feudalizmus belső bilincseinek lerázására ós a 400 éves idegen uralom megdöntésére irányult. A magyar nép fő ellenségei tehát 48-ban a Habsburg-dinasztia és a magyar főnemesi nagybirtokos osztály voltak. Valójában az európai forradalmi mozgalom (a párizsi és bécsi) győzelmei teremtették meg a feltételeit a március 15-i pesti forradalom győzelmének, a pesti forradalom nélkül pedig nem történhetett volna meg sem az első önálló nemzeti kormány, a felelős magyar minisztérium, sem a jobbágyfölszebadítás kimondása a pozsonyi országgyűlésen. Petőfi Sándor, akinek neve elválaszthatatlan az 1848-as forradalomtól. fogalmazta az Egyenlőség! Társulat proklamáció jat „Magyarország lakosaihoz. testvéreihez, rokonaihoz, szíves üdvözletét! Ebből időzünk néhány sort. ... De feljött az 1848-ik esztendő, úgy jött föl, mint egy új, haragos csillag, a népek haragjának csillaga. A francia trónuson egy elvetemedett gaz király ült; Franciaország elkiáltotta magát, s e kiáltásra megrendült és összeroskadt a trón, s a hitszegő király rémülve szökött el, s most a fején korona helyett átok van. Követve Franciaország példáját Európa népe, fölkiáltott és fegyvert ragadott: szabadságáért. Felkeltünk mi is, magyarok, fölemeltük a szabadság eltiport zászlaját: Pozsonyban Kossuth, Pesten az ifjúság. Mint a mennydörgés, úgy harsogott be Bécsbe a magyar nép szava: „Mi szabadok akarunk lenni, s akár szépszerével, akár véres küzdéssel, de visszavívjuk elrabolt ősi szabadságunkat.“ Egy évszázad kelleti ahhoz, hogy valóban eljöjjön Petőfi megénekeit szabadsága és a magyar nép a szocialista országok nagy családjában, építhesse boldogabb holnapját. BARTFAY GYULA kiállítása Bártfay Gyula 85 esztendős szobrászművész gyűjteményes kiállítását láthatták az elmúlt hetekben a Dunamenti Múzeumban. Ez a tárlat a téli művészeti idényünk egyik legértékesebb eseménye volt. Az idős és még mindig alkotó-faragó mester jellemábrázolő érzéke kiemelésre méltó. Portréi, mellszobrai, paraszt-alakjai, figurális-kompozíciói, bronz-szobrocskái, szociális telítettségű dombormüvei magasszintű tehetségéről vallanak. Műveinek hatását nagymértékben fokozza a különféle nemes anyagok (márvány, elefántcsont, cseresznye-, körtefa, bronz j meglepően gazdag váltogatása. A kiállítás anyagát a nitrat Kerületi Képtár bocsátotta a Dunamenti Múzeum rendelkezésére és mintegy tizet a mester rendkívül gazdag terméséből válogattak ki. Kétségtelen korunk szobrászművészeiének egyik markáns alakjával ismerkedhetnek itt meg a látogatók. Bártfay Gyula Nyitrán született 1888-ban. Mint műasztalos kezdte, majd tovább tanult. Eljutott Bécsbe, azután Párizsban töltött két esztendőt, hogy onnét az antik és a reneszánsz remekművek hazájába Kómába érkezzen. Óit a Művészeti Akadémián, mint rendes hallgató folytatta tanulmányait. De újra visszakerül Párizsba, ahol Bourdelle mester művészetének bűvkörében dolgozott, tanult. Fába faragott szobrai az őszinte érzelmek ábrázolásának és kompozíciős megoldásának remekművei. Auguste Rodin újításait Is felhasználva Bourdelle expresszivitását elsajátítva, az antik és a reneszánsz mestreművektől ihletve alakította ki egyéni stílusát, szobrászatának sajátos technikáját. Alkotásaiban megtestesülő emberségével, realizmusával, a nemzeti hagyományokhoz való ragaszkodásával, korunkat, művészetünket magas szinten képviseli. „Helytállása meggyőz afelől is, hogy az elhivatottság fokát mindenekelőtt a jellazíthatallan kötelességteliesités normáival egyetemben lehet csak lemérni. Együtt a műgonddá!, az önzetlenséggel, a kisebb-nagyobb emberi közösségekre figyelő hűséggel, a művészet erejébe vetett hittel.“ A megnyitón a Martost Efsz vezetősége és mintegy herminctagú küldöttsége szívélyesen köszöntötte a tárlaton jelenlévő mestert és feleségét. —eszme—
