Szabad Földműves, 1972. július-december (23. évfolyam, 26-52. szám)

1972-09-09 / 36. szám

2 SZABAD FÖLDMŰVES 1972. szeptember 9.0' ■Hgjf KONFERENCIA UTÁN, KONGRESSZUS ELŐTT (Folytatás az X. oldalról.) A fotóriporterek és filmesek pergő­tüzében azután kíséretével végigsé­tált a hídon, de ekkor már ember­­gyürtl vette őket körül, s aki csak tehette, közelükbe férkőzött, hogy né­hány szót válthasson politikai éle­tünk képviselőivel. A hídfőnél fúvós­­zenekar várta a kedves vendégeket, s a karmester nem szalasztotta el, hogy amolyan rögtönzött ajéndék­­hangversennve! kedveskedjen a CSKP KB főtitkárának. Husák elvtárs szek­fücsokorral jutalmazta a karmestert a szép dalokért, s néhány percig el­beszélgetett vele, ki nem győzte hang­súlyozni, mennyire Örül, hogy szemé­lyesen is találkozhatott s kezet szo­ríthatott pártunk első emberével. A hldavatási ünnepség délután a Prímáspalota túkörtermében folyta­tódott, ahol a legjobb hídépítők ki­tüntetésekben részesültek. „A kiváló munkáért“ állami kitüntetést hat sze­mélynek adományozták. (ordódy v.) Prágában tartották meg a pionír­­dolgozók országos konferenciáját. Ju­raj Varholík a Szocialista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának el­nöke beszédében üdvözölte Csehszlo­vákia Kommunista Pártjának küldött­ségét, melyet Antonin Kapek a CSKP KB Elnökségének tagja vezetett. Az Elnökségben helyet foglalt Matej Lu- Oan, a kormány alelnöke, valamint jósét Havlín a Cseh Szocialista Köz­társaság iskolaiigyi minisztere. , .Neveljünk a pionírokból aktív SZISZ-tagokat. akik a szocializmus lelkes építői lesznek" — hirdette a feldíszített terem központi jelszava. Juraj Varholík bevezető beszédében elmondta, hogy a piunírszervezetnek közel egymillió tagja van. Negyven­hatezer piunírvezető ás 13 ezer in­struktor gondoskodik arról, hogy a gyermekek jól érezzék magukat a pion írszervezetben. Az országos konferencia lobeszá­­molóját jan Kölniül, a Szocialista If­júsági Szövetség titkára, a Központi Pionirtanács elnöke tartotta. Л több mint kétórás beszámolót néhány mondatban nagyon nehéz jellemezni. Kohout elvtárs hangsúlyozta, liugy a pionírdolgozók országos konferenciá­ja részét képezi a Szocialista ifjúsági Szövetség I. kungreszusára való fel­készülésnek, mely mint tudjuk, e hó­nap végén kezdődik Prágában. Cseh­szlovákia Kommunista Pártjának XIV. kongresszusa rámutatott arra, milyen célt szulgál a pinnirszervezet ás mik a feladatai, — mondatta a SZISZ KB titkára. Az egységes szervezetben min­den lehetőség inogván arra, hogy a Mezőgazdasági dolgozóink diadalmas seregszemléje IFolytatás az 1. oldalról.) fette a párt- és kormányküldöttség­nek, és az egybegyűlteknek, hogy nemcsak a gabona állami felvásárlási tervét sikerült 103 százalékra telje­síteni. de a hús- és a teieladást is. Lenárt elvtárs ünnepi beszédében ugyancsak nagyra értékelte a rend­kívül nehéz körülmények közt is sike­resen elvégzett munkát, s köszönetét mondott mindazoknak a, kombájno­­soknak, katonáknak, diákoknak, pat­ronáló üzemeknek, melyek munkásai nem jelenhettek meg e nagyszabású ünnepségen. Kihangsúlyozta azt ts, hogy a természettel vívott nehéz csa­tában a nagvhozamú szovjet búzafaj­ták is nagyon |ol beváltak. Az ünnepi beszédek elhangzása után a kitüntetettek léptek a dobo­góhoz, hogy átvegyék az emlékérme­ket és plaketteket. Munkaérdemrend­del a topofníkyi (Nyárasd), a turicei és budulovi (Bodolól efsz eket tün­tették ki. Az Építésben szerzett Érde­mekért a kitüntetéseket a tubái (Li­bád) Svornosť, a mostovái (Hidas­­kürt) efsz-ek kapták. Továbbá Ján Rejk a breznói efsz főagronómusa, Anton Kamensky, a Lučenec-i Gép- és Traktorállomás kombájnosa, Ján To­­mašík, a parchovanyi efsz traktoros kombájnosa, valamint a KoSicei Me­zőgazdasági Felvásárló- és Ellátó Vál­lalat. A kovaloyi, a lehotai, az uher­­skél, a bzovíkvi és a faikuéovcei efsz-ek, valamint Eduard Kožela, a Kežmarok-i Gép- és Traktorállomás kombájnosa a Kiváló Munkáért kitün­tetésben részesült. A gabonatermesz­tésben országos viszonylatban a leg­jobb eredményt elért Dun. Streda-i járás képviselői pedig véndorserleget, egy hatalmas kristályvázát vettek át az SZLKP KB első titkárától. A szebbnél szebb aratási koszorúk átadását követően kezdődött a felejt­hetetlen felvonulás. Idősek, fiatalok egyformán ropták a táncot, énekel­tek. Az egyes járások képviselői nem­csak dallal, tánccal kedveskedtek a vendégeknek, hanem illatos finom ke­nyérrel Is. Az allegorikus kocsik végeláthatat­lan sora is maradandó élményt Je­lentett. Ennyiféle ötlettel, színnel es pompával még egy évben sem talál­koztunk. A Dolný Peter-iek (Alsőpé­­ter) érmes boraikkal büszkélkedtek és kínálták az embereket. A topoľ­­nfkyt kocsit paprika, alma és körte díszítette. A gbelcelek jármüvén ha­talmas szőlőfürtök csüngtek, melyek­ből egy-egy kosárral a vendégeknek is jutott. A vitányiak elsősorban sár-. gadinnyéjükkel és öszibarackukkal ékesítették kocsijukat, melyen egy paprikából készült koszorú is füg­gött. Láttunk egy eredeti miniszalast is, élő juhhal és nyárson sült malac­cal. A felvonulás betetőzését talán a rajokban elzúgó 17 repülőgép jelen­tette, melyekből a két utolsó illat­­szerfelhővel árasztotta el a több mint százezres tömeget. A csaknem két óráig tartó színpom­pás felvonulás alatt senki sem moz­dult helyéről, az emberek mindvégig kitartottak, s csak az utolsó kocsi el­vonulásakor jutott eszükbe az ebéd, mely után ismét a vidámság, a tánc és a muzsika volt a főszereplő. ORDÖDY VILMOS gyermek fejlődését elősegítsük és ér­deklődési körét kielégítsük. A beszámoló rámutatott a hibákra is. Főleg a cselt nrszágrészekben lesz szükség arra, hogy n piunírszervezet tagjai számát emeljük, de országos probléma a vezetők kérdése. Pionír­szervezetünkre számos feladat vár. Eddig elárt eredményeink arra köte­leznek bennünket, hogy még vonzób­bá tegyük gyermekeink szamara a piunírszervezetet, hogy minden pio­nírcsapat tevékenysége gazdag, érde­kes, sokrétű munkával telítődjék meg. A cél világos, az alapelvek ismertek. A gyermek azt várja a pionirszerve­­zettöl, hogy a benne felgyülemlett számos problémára, kíváncsiskodó kérdésre választ kapjon, hogy a szer­vezet lehetőséget nyújtson a játékra, a sportolásra, a nemes versengésre, hogy megismerhesse a tudomány és technika legújabb vívmányait, beha­tolhasson a titokzatos természetbe, megismerje közvetlen környezetét, hazájának jelenét és jövőjét. A fdbeszámoló elhangzása után a vitában 23-an szólaltak tel, fgy lénye­gében Csehszlovákia minden kerüle­téből kifejtették véleményeiket a kül­döttek. Megállapíthatjuk, hogy min­den felszólaló a tárgyilagosságra tö­rekedett. A pártdelegáció vezetője, Kapek elvtárs hangsúlyozta, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártja minden támogatást megad arra, hogy a pionírszervezet fejlődjék, erősödjék. Tisztelet és becsület azoknak, akik a legfiatalabb generáció neveléséről gondoskodnak. Több telszólaló foglalkozóit a ne­velési rendszer bevezetésével, a pio­­nírvezetök problémájával stb. Rámu­tattak arra, bogy szorosabbá kell fűz­ni a pionírszervezet és az iskola kap­csolatát. A konferencia résztvevői számos határozatot fogadlak el a pionírintinka megjavításának érdeké­ben. , A küldöttek soraiban ott voltak a legjobb magyar nemzetiségű pionir­­vezetök is, akik mjad ezekben a na­pokban mondják el utthun mindazt, amit Prágában hallottak, tapasztal­tak a pionírdolgozók országos kon­ferenciáján. A Szocialista Ifjúsági Szövetség kongresszusra készül. A pionirdolgu­­zók országos konferenciája részét ké­pezte a kongresszusra való felkészü­lésnek. A SZISZ szlovákiai kongresz­­szusát szeptember 17-én tartják Bra­­tislavában. A Szocialista Ifjúsági Szö­vetség I. kongresszusa szeptember 26—29-én lesz hazánk fővárosában, Prágában. Az országos kongresszus kitűzi az elkövetkező öt évre azokat a feladatokat, melyek ifjúsági szövet­ségünk előtt állnak. Jk nagy forradalmi hagyományok­­kai rendelkező bolgár nép a Szovjetunió bős hadseregének segít­ségével 27 evvel ezelőtt vfvta ki sza­badságát. Azóta a Bolgár Kommunista Párt vezetésével a szocialista szellem­ben nevelkedő dolgozók óriási sike­reket értek el. A szeptember 3-i ál­lamünnep alkalmából elmondhatjuk, hogy a volt elmaradott országból vi­rágzó szocialista állam lett. Gyors és nagy a fejlődés úgy az ipar, mint a mezőgazdaság, valamint a város és falufejlészlés szakaszán is. Szinte má ról holnapra új üzemek, mezőgazda­­sági-, élelmiszeripari kombinátok épülnek, létesülnek. A nemzetgazda­ság egyes ágainak összehangolása, a dolgozók egyre hatékonyabb munkája a gyors fejlődés titka. Az államünnep alkalmából egy kis áttekintést ériünk az épülő, szépülő Bulgária életéröl. A devneni völgyben 23 ezer épiio­­niunkás keze alatt hatalmas kombi­nál épül. amely a jövőben különböző műtrágyaíélékel. és szóda készítésé­hez szükséges alapanyagokat gyárt. A kombinát néhány üzeme már ebben az évben jelentős mennyiségű műtrá­gyát ad a mezőgazdaságnak. Ezt a kombinálni találóan el is nevezték a ,,termékenység“ üzemének, mert any­­nyi műtrágyát juttat főleg a körzeté­ben lévő mezőgazdasági agrokombi­­nátoknak hogy a hektárhozaninkat lényegesen emelhetik. A bolgár mezőgazdaság gépesítésé­re egyre nagyobb erőfeszítések történ­nek. Többek között ismertek a nálunk is nagyon jól bevált gyümölcsösök és szőlészetek művelésére alkalmas lánc­talpas kistraktornk. Mint érdekessé­get megemlíthetjük a Gavrailovi Me­­zögazdasagi Termelőszövetkezet újí­tását. A rugalmasabb munkaszervezés érdekében központi diszpécserszolgá­latot létesítettek. Rádió-telefonos le­­udokkul a szövetkezet vezetősége irá­nyítja és információkkal latja el az üzemrészlegeket. A tapasztalatok azt Virágzó mutatják, hogy a kapcsolatok gyors megteremtése révén lényegesen meg­gyorsult a munkák üteme. A gépeket is jobban ki tudják használni, az elemzés szerint mintegy 3G százalék­kal kevesebb ideig állnak, mint az­előtt. Világszerte nagy érdeklődést val tott ki a plovdivi Május 1-e élelini­­szerkonzerváló kombinát szárító el­járásával. Cgynevezelt habzó szárí­tási módszerről van szó. A paradi­csompüré például végső tokon élénk­­piros szinü porrá válik. A futószala­gokon lévő vékony rétegű anyagot gózmelegftök szántják porrá. A szá­rítási művelet mindössze 6 percig tart. az első szakaszban Sü, a máso­dikban pedig 70 fokos hőmérsékleten. A poralakú élelmiszerfélák csak öt százalék nedvességet tartalmaznak. Megemlíthetjük, a lovecsi ..Múlta“ liiinzervkészító kombinátot is. amely óriási mennyiségű zöidségct és gyü­mölcsöt dolgoz fel. A munkásuk se­gítségére 250 tagú nemzetközi ifjúsá­gi brigád is érkezett. A szófiai Marx Károly egyetem főiskolásai mellett dolgoznak itt főiskolásuk a Szovjet­unióból, Csehszlovákiából, Magyaror­szágból és Lengyelországból. Közös erőfeszítéssel igyekeznek minél elő-Bulgária nyösebben és a lehető legkorszerűbb megoldásokkal feldolgozni az ország gyümölcs- és zöldségtermésének je­lentős részét. Említésre méltó még a pomoriei szőlőfeldolgozó üzem, amely a hires Napfény parttól csak 1U kilo­méterre van. Az itt készített konyak ezért is kapta a „Napfény-part" ne­vet. Világszerte ismert az öt csillagos „Pliska“ névjegyü konyak, és a három csillagos konyak is. Bulgáriában rendkívül nagy Ügyei­met szentelnek a városok és faivak szépítésére. Szófia parkosítására egy 73 hektáros dísznövényeket és virá­gokat előállító telepet létesítettek. Évente mintegy 50 ezer 'lomblevelű díszfái, 120 ezer dekorációs dísznö­vényt, 200 ezer rózsatövet élosövé­­nyek létesítésére, valamini 25 ezer tűlevelű díszhukrot állítanak elő. Az iskolában a munkák 80 százalékát gépesítették, és még a (ócskákat, il­letve a rózsatöveket is a „Bolgár“ nevű kistraktorral szántják ki. A Bolgár Kommunista Párt kong­resszusai a népgazdaságfejlesztési problémák mellett igen nagy figyel­met szentelnek a lakosság életszín­vonalának emelésére. A X, kongresz­­szus határozata például célul tűzte, hogy a hatodik ötéves tervben évente állami, szövetkezeti és egyéni lakás­építés keretében 70 ezer lakást kell átadni a dolgozóknak. Ezen a téren már eddig is rendkívül szép eredmé­nyeket értek el, hisz a felszabadulás óta 1970-ig 1,4 millió új lakást adtak át rendeltetésének és így a lakosság 60 százaléka új lakásokba költözött. Amíg 1956-ban csak 8,3 négyzetmé­ternyi lakóterület jutott egy lakosra, az 1970-es évben már 11,3 négyzet­­méter, és 1975-ben már 12,5 négyzet­­méter lesz. A bolgár nép tehát nagy sikereket ért el az elmúlt évtizedekben, mert a Bolgár Kommunista Párt irányítani, mozgósítani tudta az egész lakossá­got a kongresszusokon elfogadott ha­tározatok megvalósítására. Az. ország fejlesztéséhen igen nagy érdeme volt Georgij Dimitrov elvtársnak, a bolgár nép nagy fiának, a legendáshírű fa­sisztaellenes harcosnak, aki mint a Bolgár Kommunista Párt főtitkára, a nép szeretett nemzeti hőse, nagy győ­zelmekre vezette a boldog bolgár né­pet. BÁLLÁ JÓZSEF FELELŐSSÉGTELJESEBB MUNKÄT! \ A Szlovák Szncialista Köztár­saság kormánya legutóbbi ülé­sén több olyan problémával foglalkozott, amely arra int, hogy a munkahelyeken meg kell szilárdítani a munkafe­gyelmet és vezetőnek, beosz­tottnak egyaránt az eddiginél nagyobb felelősséggel kell dol­gozni. Ugyanis egymás után kapjuk a jelentéseket, hogy a nemzetgazdaságban jelentős si­kereket érünk el, az ipar és a mezőgazdaság is teljesíti, sőt túl is szárnyalja az időterveket — lelkes földműveseink pél­­■ dául a rendkívül kedvezőtlen időjárás ellenére 's túlteljesí­tették gabonaeladási tervüket — azonban ennek ellenére a' komplex tervteljesítés mögött számos üzem meghúzódik és nem teljesíti tervét, ami ko­moly nehézséget okoz népgaz­daságunknak. Amint a kormány is megállapította, az utolsó időszakban 16 gépgyár maradt le a tervteljesítéssel, pedig a gépekre úgy az iparnak, mint a mezőgazdaságnak rendkívül nagy szüksége lenne. Még min­dig nagy az Ipari üzemekben a fluktuáció és egyáltalán a munkából való távolmaradás. Ennek több oka is van. Az egyik az, hogy a dolgozók ! egy része munkaidő alatt kü­lönböző kimérőkben, vendég­lőkben mértéktelen mennyiségű alkoholt fogyaszt. Bár inár tör­téntek intézkedések arra vonat; kozólag, hogy az üzemek köze­lében tilos munkaidő alatt al­koholt mérni, sajnos a helyzet ezen a téren nem sokat javult. A kormány úgy tervezi, hogy több szakaszon egységes harcot indítunk az egyre növekvő al­koholfogyasztás ellen. Nagyon sokszor távol kell maradni a munkából ügyes-bajos dolgaik intézése miatt. A hivatalok egy­­* általában nem veszik figyelem­be a dolgozók munkaidejét. Egyes városokban már a köz­­igazgatási szervek munkaidő után is fogadják a feleket, és az első tapasztalatok alapján a kormány elhatározta, hogy szlovákiai méretben a nemzett bizottságoknak és más közigaz­gatási szerveknek egységes Idő­ben főleg a késő délutáni órákban — tehát a megszokott munkaidő után — kell fogad­niuk a feleket! Fölmerült a lehetősége annak is, hogy a polgárok a nem túl komplikált ügyeket esetleg levelezés útján intéznék el. A közigazgatási szerveknek a jövőben nagyobb megértéssel kell intézni a dol­gozók ügyeit. Tűrhetetlen pél­dául az az állapot, hogy kisebb igazolásokra az illető referens nem ad el okmánybélyegeket a feleknek, és nagy időveszte-^ ségbe kerül, míg ezt megvásá­rolják a postán vagy pedig a dohányárusftó üzletekben. Szá­mos esetben egész kis ügyek intézése fél vagy egész napot vesz igénybe és ezért nem okolhatjuk a dolgozókát, hogy távol maradnak a munkából. A Népi Ellenőrző Bizottság a különböző reszortok munká­jának ellenőrzése közben ko­moly visszaélésekre jött rá. A kulturális műemlékek restaurá­ló! közül egyesek több millió koronához jutottak Jogtalanul. Ugyanis az elvállalt munkákat másokkal — legtöbb esetben hozzá nem értő egyénekkel — végeztették, a busás hasznot pedig zsebrevágták. Ezek а visszaélések egyrészt azért kö­vetkezhettek be, mert a kultu­rális műemlékek javítására Szlovákiában nincs megfelelő szocialista vállalat. A žilinai Pamiatkostav pár évvel ez­előtt még munkateljesítő ké­pességének 85 százalékát tor­dítottak a kulturális műemlé­kek restaurálására, ma azonban csak 23,9 százalékát, és inkább más Jövedelmezőbb munkákat vállal. Sikereink ellenére tehát elég i sok olyan problémánk van, amelyeket meg kell oldanunk, jó politikai nevelömunkával és a különböző reszortok tevé­kenységének alaposabb ellen­őrzésével harcolnunk kell a visszaélések ellen és tudatosí­tanunk kell minden dolgozóval, hogy a maga gazdája. I Balia) >

Next

/
Oldalképek
Tartalom