Szabad Földműves, 1972. január-június (23. évfolyam, 1-25. szám)

1972-04-08 / 14. szám

Turjánok - varsák - Waidmannsheil A vizek világa mindig von zott. Valahogy úgy vagyok ve­le, hogy szép az erdő, szép a mező, a liget, de rejtélyes, lép ten-nyomon csodát feltáró a nádas, a vizek világa. Nem véletlen! Történelmünk olvasása, tanulása közben min­dig megütött egy-egy mondat. „Nádasokba, mocsarakba hú­zódtak a harcok után pihenni“. Nem egy történelmi helyünk is a vizek védelmére, a járhatat­lan mocsarakra bízta magát. A betyárok, e regényes csoda­alakok is a vizek rejtekét lát­ták biztonságosnak. Igen, a vizek az élet forrásai, életadók. S a nádasok mélyén, a káka sokban rengeteg élet van. Olyan világ ez, ahol szinte lép ten-nyomon váratlan meglepő tés éri az embert. Szárcsák, guvatok, récék reppennek fel, úszva menekülnek lohosságuk idején. Amott a kákásban, hol 20 cm-es és meleg a víz, vala­mi ünnepélyes lassúsággal evez. Teknőc. Mocsári teknőc. A vízilepkék, vagy tudományos néven virágkákák (butonus umbellatus) megsokszorozzák a szitakötők amúgy is tündéri játékát. Repül minden a turján felett. Légies könnyű a lét. Fent azúrkék égen apró felhők, a nap ragyogása vakító, a víz bársonyosan langyos s halkan ümöget az ungok nemzetsége, tmitt-amott egy halk loccsanás. Hosszúlábú gém, arrébb gólya áll mozdulatlan. Enyhén nö vényszagú víziállat. Robajlik hirtelen a víz, buzog, a légből fütyülő suhogás hangja csap meg. Récecsapnt jött Inni a tarlókról. Mesterek. Fent a kék óceánban hirte­len apró pontok tűnnek fel gyorsan nagyobbodva. Zuhanó bombázók miniatűrben. A víz felett pár méterrel nyitják szárnyukat, harsog a lég és tocs. Már vizet értek boldogan hápogva. Csobbanások sora jel­zi újabbak érkezését. A víz partján heverve látom, hogy minden él, mozog, állandó ré­szegség ragad, visz magával s tesz boldoggá. Alkonyaikor hangos, rekedt rikácsolás, monoton zsivaly tá­mad. Ének; vízimadarak hang­versenye ez. S honnan, ki tud­ja? Szellő támad, langymelegen végigúszik a tájon. Megsimo­gatja az izzadt fejeket, felbor­zolja a vizek hátát. A nádas halkan felsusog, a kákás ingat­ja bús fejét. Iszonyú szúnyog­felhő kel fel, mint pusztán a por, gomolyog, kavarog. Mesz­­sziről füstnek véled, de közel­ről kinzó sereg. Zúg, élesen muzsikál, idegfeszítően füledbe játszik. Végigsöprők arcomon, mert kibírhatatlan a viszketés. Véres, fekete, maszatos lesz a kezem. Csípnek a bitangok, őr­jítően. Bújnék, de hová, a riasz­tószer annyit ér, mint a szen­teltvíz. Talán jól is laknak tőle. Csapkodni nem szabad, de mi­nek is, nem használ semmit. A vastag harisnyaszáron millióan tanyáznak és át is szúrnak csápjaikkal. Innen csak mene­külve szabadulok meg. Már a szép alkony hangulatát is el­rontja. A nap festői színekben távozik: a mától valahová el­siet. S ekkor már nem számít a vérszívók hada, szívem más­ra figyel. Jönnek a kacsák. Ez az esti húzás ideje, az utolsó ivásé, mielőtt a tarlókra kitér­nek. Talán egy kis pihenés, fürdés is ez. A fülledt meleget hiítik ők is le. Éjszaka mélázó, békahangos a vízivilág. Álmos bakcsó húz az éj és nap határán. A vízről pettyegés válaszol. Álomra hív e vadvilág. »» «« De valahol már történt vala­mi. Érzem, de nem érzékelem. Tudatalatti énemmel érzem. Már-már újra aludnék s bi­zonyságul az ébrenlét mellé krákogó hang, forró zuhogás. Pitymallik. Alig láthatóan el­vált az ég és a Föld. Forr a víz, sistereg, minden nyugvó benne életre kel. Feljönnek a szilire, kacérkodnak. Csak ez­után ébred a madárvilág. In­­nen-onnan álmosan felelget­­nek. Majd rázendít valamelyik s észre sem vetted, halvány színű az ég alja. Reggeledik. Mire az első napsugarak színe­zik az éget, felébredt a turján, ki-be szállnak a vadkacsák. Sársszalonkák csapata éles hanggal kering a víz felett. Ismert, és Ismeretlen hangza­var. A békák csendben vannak, aludni tértek talán? Nem hi­szem! Féltik az éhes torkoktól bőrüket. Tüzes nyilakat repítve, lán­goló palástjában feljő a nap, az életadó. Hozsanna zeng tele­­torokkal. Ez alól a hódolat alól nem vonhatom ki magam, hisz része vagyok. Én is hozsánná­­zom Neked, Te életadó. Po­­gánnyá válók, feléje fordulok. Sámánként tárom szét karom a nap atyám felé. Létadó! S mint színes szappanbubo­rék pattan szét a varázs. Tűző melegének kezdete megérint. Megmozdul a lég, néhány köd­párát lök szét, lehűti a nap hevét. Minden vizes, lucskos. Megfürdött növény, állat. Tol­lászkodnak a madarak. Ott ró­ka, amott őz nyalja nedves szó rét. Rajtam a ruha, csizma cup­pog. De nem baj. Látom a lát­hatatlan mesevilágot. A vizek életalkotó terét. Ezért szeretem én jobban az erdőnél. Gyermekkoromban a Tisza árterén játszottam sokat. Az öreg, odvas, sokszor vissza vágott, hullámfogó füzek kö­zött találtam meg e csodát. A kubikgödrök világa egy újabb világ. Az ártéri szederindás bilincsbeverő sűrűje küzdésre hív. Kinnrekedt halakra kosa­raztunk s nagy volt az öröm egy-egy jó fogáskor. Akadt mindeuféie hal, de főképp ke­szeg, harcsa. Kigyóhal, csuka ritka volt. Kecsegét csak az algyői halászok varsáiból lop­tunk. Ott volt. Ehhez meg kellett előzni a halászt. Bandába jártunk. Re­zső, Lajos és ki tudja még kik, meg én. Gyerekek. Az ártérről alig vonult le a víz, mi törzs­­ről-csonkra ugorva keltünk át a vizes talaj felett az élő Ti­szához. Valahol mindig volt egy ladik, evezni tudtunk. A varsákat jelezte a leszúrt karó, és amelyik rezgeti, ott biztos kapálódzott egy pár hal. Nem tudtak még belenyugodni a fogságba. Oduluíztunk. Lajos le nyúlt és kezében ficánkolt már a hal. Pénzeit villogtatta a fényben. A víz hideg volt, a hat vad, de mi boldogok. Emlékszem egyszer örömmel vittem haza ritka zsákmányunk rám eső részét. Ez is lopott volt, de otthon azt mondtam, hogy segítésért kaptuk. Anyám örült és megpucolta, lesózta, tálba tette. Kint játszottam az udvaron. Egy ember jött be a kapun, szüléimét kereste. Hallottam, amint panaszolja varsái kifosz­tását. Anyám rémüldözik és szabadkozik. A drágább halak voltak a tálban. Kecsege, szűr ke harcsa, süllő. Fizetni kellett és nekünk akkor rosszul ment. Alig két éve raboltak ki min­ket és egyik napról a másikra szegények lettünk. Csak apám keresett, de nem sokat. A fi­nom halak sokba kerültek. Ne­kem még többe. A kutyakor­bács remek munkát végzett, sem feküdni, sem ülni nem tudtam. Egv darabig még a víz­hez sem mertem menni, de en­nek ellenére szerettem és sze­retem ma is. »» «« Ahányszor beköszönt egy égő tűző nyár, a szabadság ideje, vadászétaim a vizekhez vezet­nek. Szigetcsépre vitt valamikori utam. Hévvel utaztam a Vágó hídtól. Szembe velem egy kis ember ült, duplakorú, mint én. Izgatott voltam, mint annyiszor, ha vadászni megyek. A víz sza gát szinte érezni véltem. Kibá múltam az ablakon, néztem a tájat, amit megúnni nem lehet Közeledett a csépi állomás, sze delőzködtem, azaz csak ölembe vettem a fegyvert meg a ta risznyát. A kis ember igen hal kan megszólult. — Vadászni megy? — — Igen. — Valamikor én is vadász voltam! — És nézett égő szem­mel. Talán nem is látott en­gem. Rajtam túl látta néhai önmagát. Felálltam. — Viszontlátásra — mond­tam, s ö halkan felelt: — Waidmannsheil; vadász­üdv. Megdöbbentem. Aznap ben nem csengett e halk szó. Legsikerültebb szárcsázó na­pom volt, egyéni rekordom napja. Kellemes nyári csónakos vízivadászat a holt-Duna ágon. Akkor is és ma is fülembe cseng a halk, vágyakozó, szen­vedélyes köszöntés. Szegény kis öreg! BEREGSZÁSZI GYÖRGY Az algyői halászok sorjában ellenőrzik a rögzítobotokliuz kötött varsákat. (A szerző felvétele) л A szervezeti éfetről járási szinten Jogosan beszélhetünk hagyományról egy olyan járásban, ahol szervezett kisállattenyésztéssel immár negyvenkét éve foglalkoznak. Ilyen, néhány évtizedes hagyományra épül a le vicéi (lévai) járás háztáji kisállattenyésztése, ami az alapos szervezési munkában nyilvánul meg gyümölcsözően. Erről a munkáról érdeklődtünk LEHOTAY Vilmostól, a Szlovákiai Kis­­áliattenyésztők Szövetsége ottani járási titkárától. A tagok létszáma a levicet (lévai) járás helyi szervezetei­ben a takarmányjuttatástól füg­gően ingadozó. Mfg például 1968-ban a SZKSZ 71 helyi szervezetében 3800 tag műkö­dött, addig a legnagyobb tag létszámot 1971-ben érték el, amikoris 82 helyi szervezetbe 4100 tag tömörült. Jelenleg 78 helyi szervezet tevékenykedik 3705 taggal. Járási méretben a szétosztott takarmány például 1970- ben 80 vagon, 1971-ben 6ü vagon mennyiségű volt. Idén az állatonként megszabott takar­­mányadag és a tenyésztőnként takarmányjuttatásra jogosult maximálisan megszabott állo­mányszám szerint a takarmány - mennyisóg 50 vagonál nem lesz több. Amennyiben az efsz-ek­­ben csökken a háztáji föld és az eddigi természetbeni járan­dóságot pénzben fizetnék ki, úgy az SZKSZ tagsági létszáma jelentősen megnövekedne. ELŐBB A NEHÉZSÉGEKRŐL Az állami terményfelvásárió vállalat, amely a takarmányt a készletek és az árú utáni ér­deklődés szerint adja rendel­kezésre. így például a juhokra 1971- ben nem adtak takar­mányt, ami a juhtenyésztés számban 800 darabra, vagyis felére való visszaesését vonta maga után. Ez évben, az eddigi tojáseladás utáni takarmány­juttatást szüntették meg, egyéb­ként a hús- tojás hasznosítású baromfi tenyésztése fejlődő irányzatú. A „szegényember te hetiének“ vagyis a kecske te­nyésztésének lendülete már évekkel ezelőtt lelassult, ami az általános életszínvonal emel­kedésével magyarázható. A je­lenleg nyilvántartott 500 kecs­ke közül csak mindössze 30 at jelentettek be teljesítményvizs­gálatra, mégpedig a szarvnél­küli szánentáli fajtából. HÁZINYŰL ÉS BRANKO A házinyúllonyésztés fellen­dülőben van, s jelenleg már közel 9000 nyalat tartanak nyilván, amely mennyiségnek több mint a fele tetovált. Újab­ban a nyitrai BRANKO üzem­közi vállalat felvásárolja a húsliasznosításra szánt nyula­­kat, ami néhány tenyésztőt a nyúlállomány növelésére kész­leteit. Kezdetben, vagyis az el­múlt évben a BRANKO 17 koro­nás élősúlykilónkénti áron vet­te át a vágónyulat, jelenleg azonban már csak 15 koronát fizetnek, ezen kívül darabon­ként egy korona felárat a fel­vásárlás megszervezéséért, amit a járási nyúltenyésztési szak­­bizottság kap meg. Akkor ér­demes teherautóval jönni a nyulakért, ha legalább 300—350 darabot lehet egyszerre elszál lítani. A nyúleladást szerződés alapján végzik. MÁRTONNAPI LÜDFERTÁLY A „mártonnapl lévai lúdfer­­tály“ híre valamikor hegyen­völgyön járt. Nemcsak búcsú alkalmával, hanem a hetipiacon is messzeszállt az arany vörös­re sült friss libahús illata. De a Garain egész alsóíolyása mentén dívott a lúdtenyésztés. Ezt a hagyományt ismét fel lehetne újítani, hiszen a lúd iránti érdeklődés egyre na­gyobb méreteket ölt. Ezért is ad felvásárolt hízott ludanként 15 kg kukoricát az állami ter­ményfelvásárló vállalat. Ha az állami baromfifeldolgozó válla­lat nem győzné teljesíteni fel­adatát, úgy a BRANKO is be­kapcsolódhatna a feldolgozás munkájába. Külföldön az első­­iendű minőségű, kemény kon­­zisztencíájú libamáj kilója több mint négyszáz devízakoronába kerül, s a toll után is nagy az érdeklődés. A májat persze kész pástétom formájában is ki lehelne szállítani. Köztársasá­gunknak mindenképpen érdeke a lúdtenyésztés fejlesztése, a­­mit mindenekelőtt a kistenyész­­tők bekapcsolódásával érhet el. Mivel a BRANKO üzemközi vál­lalattal jók a kapcsolataik, ta­lán javasolni lehetne az együtt­működést ezen a téren is. VÍZt ÉS KAPARÖBAROMFI Legnagyobb arányokat a ba­romfitenyésztés ölt, hiszen 40 ezer tyúkkal viszi a prímet. Lúdból hatezer, kacsából pedig 4000 szerepel a járási nyilván­tartásban. A kaparóbaromfi kö rébe tartozik a tyúkon kívül még 1000 pulyka és 300 nyil­vántartott gyöngytyúk. A nyil­vántartott tiszta vérvonalú te­nyészetekből felvásárolják a tojást és a járáson belül az öl szövetségi tag tulajdonában, de a szervezet kezelésében lévő keltetőgépekben életrehívott naposcsibéket azután eladják az érdeklődőknek. Járáson kí­vüli tenyészetekből minden év­ben vásárolnak nagyobb meny­­nyiségfi naposcsibét, eddig fő leg nyuhemsir és plimut fajtá­jút. A baromfitenyésztési szak­­bizottság Ulrich József ve­zetésével, persze előzőleg jegy­zékbeveszi az igényeket. Napos­kacsákat az állami halgazda­ságtól szerzik be járásukban, amelyekből a szerződés szerin­ti 20 000 darabot március végé­től május elejéig veszik át. Ebből az akcióból is bizonyos bevétele van a járási szerve­zetnek, amire a további fejlő­dés érdekében nagy szüksége van. JÁRÄSI SZÉKHÁZ ÉS RAKTÁR A SZKSZ levicei (lévai) ja rési szervezete még néhány év­vel ezelőtt nem rendelkezett olyan saját helyiséggel, amely­ben tevékenységét bonyodalom nélkül folytathatta volna. Ezért 1970-ben a IINB-től szereztek egy helyiséget, melynek évi bé­re kilencezer koronára rúgott, ami fölemésztette az SZKSZ KB-tól kapott dotációnak csak­nem a felét. Ez a helyzet tart­hatatlan volt, ezért az 1971. májusában tartott járási tag­gyűlés jóváhagyta egy faépület és egy nagy raktárépület meg­vásárlásának javaslatát. A hoz­závetőleg nyolcvanezer korona értékű beruházás maradékér­tékben megtörtént. A raktárban gabonát tárolnak és darálnak majd. Az épület egyik végén egy 11x3,5 méteres méretű üléstermet rendeznek be 40—50 személy részére, a másik végén pedig a kiállítások alkalmával használt ketreceket és egyéb felszereléseket tartják majd te­tő alatt. Az udvar másik olda Ián van a zöldrefestett faház, ebben egy vezetőségi ülésterem található, amely egyúttal az el nők szobája, továbbá a gazda­sági ügyintéző szobája és még egy kisebb helyiség. Távlati tervek szerint a két épület kö­zötti udvart esetleg könnyű tetőszerkezettel hidalnák át. A vásárlási költségek fedezéséhez többek között a tagság is hoz­zájárult fejenként öt koronás összeggel. A helyi szervezet tíz­ezer koronát invesztált, de se­gített a csibekeltetésből szár­mazó bevétel és a központ is. ISMERETTERJESZTÉS Az ülésteremben a Jövőben szakmai, ismeretterjesztő film­vetítést kívánnak időnként tar­tani. Előadásokat jelenleg a helyi szervezetekben tartanak, de lehetséges, hogy a jövőben a járási központban is szervez­nek több helyi szervezet bevo­násával előadásokat. A magyar­nyelvű tagságnak javasolták, hogy rendeljék meg a Szabad Földművest, melynek kisállat­tenyésztési melléklete számos érdekes cikket közül. Sok köz­ségben az efsz rendeli meg tag­jai számára ezt a lapot. A szo­cialista verseny vállalásai kö­zött szerepel a szlovák nyelvű kisállattenyésztési havilap ter­jesztése, amelyet ezerszázan járatnak. A járási bizottság a helyi szervezetek részére kiad egv közlönyt, amely kéthavon­­ként jelenik meg. Ebben többek között hírt adnak a kiállítások­ról, adásvételről, továbbá szak­mai tanácsokat nyújtanak. MÜKÜDÖ SZAKOSZTÁLYOK Legtömegesebb és legélén­kebb tevékenységet a baromfi­­tenyésztési és a házínyülle­­nyésztési szakosztály mutat. Jól működik továbbá haszon- és díszgalamb, valamint a kecske- és juh tenyésztési szakosztály. Szervezésileg szintén élénk te­vékenységet mutat a prémes­állattenyésztési valamint az eb­tenyésztési szakosztály. Egzo­tikus madarak tenyésztésével aránylag kevesen foglalkoznak. KIÁLLÍTÁSOK Az egvik nagyobbarányú kis­­áüattenyésztési kiállítás tavaly a Želtezovcén (Zselízen) meg­rendezett járási aratási ünnep­ség alkalmával zajlott le. Erre a járási mezőgazdasági társulás kérte fel a járási szervezetet. Hozzávetőleg száz tenyésztő állatállományából elismerten szép kiállítást rendeztek gaz­dag fajtaváltozattal, amelyet állatbírálattal Is egybekötöttek, s tíz díjat osztottak ki. Utólag gondjuk van azonban a dolog­gal, mert ötezer korona kiadás­ra nem találnak fedezetet. Sem a társulás, sem a [NB nem haj­landó téríteni a függőben lévő költségeket, amelyeket talán a minisztérium térít majd meg. A másik kiállítás a levicei (lévai) helyi szervezet hagyo­mányos mártonnapi kiállítása volt, amely három napig tar­tott. Ez Is költséges akció, de a mérleg rendszerint kiegyenlí­tődik. Múlt évben az önkéntes belépési díj, amelyből nem kell adót fizetni, enyhén nyereséges mérleget mutatott. A húsvéti barika. (A szerző felvétele)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom