Szabad Földműves, 1972. január-június (23. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-08 / 1. szám

1972. január 8 .SZABAD FÖLDMŰVES A család és a társadalom felelőssége a gyermeknevelésben Ha a nemzetközi életet joggal tart­juk gyakran áttekinthetetlennek, konf­liktusokkal és feszültségekkel teli­nek, akkor az emberek közötti kap­csolatok ennél százszorta bonyolul­tabbak. Erre utalt már a múlt század­ban Engels, amikor a londoni utcá­kon nyüzsgő tömegekről A munkás­­osztály helyzete Angliában című mun­kájában így ír: „Ügy rohannak el egymás mellett, mintha nem volná­nak közös céljaik... a brutális kö­zöny és az a tény, hogy minden egyes ember lelketlenül csak szemé­lyes érdekeivel törődve magába zár­kózik, annál visszataszítóbban ötlik szembe és annál sértőbb, minél több ilyen ember verődött össze egy kis területen.“ A szocialista társadalom ezt a, kö­zönyt és lelketlenséget igyekszik el­távolítani, amikor azt hangsúlyozza, hogy a emberek közötti viszonyban ki kell alakítani a természetes huma­nizmust, az egymás iránti érdeklő­dést, a kölcsönös felelősség érzetét. Ennek az új kölcsönös viszonynak a kialakítása pedig már megkezdődik a társadalom legkisebb sejtjében, a családban. A felnövekvő nemzedék a gyakorlati életben csak azt tudja al­kalmazni, amit elsajátított a család­ban és a szocialista társadalom által létrehozott intézményekben. Az elmúlt negyedszázad alatt szo­cialista építésünkben nem egy kiváló eredményt értünk el. Nemzetgazda­sági területen leraktuk a szocializmus alapjait és így magasabb fokon fog­hatunk hozzá a tudományos-műszaki forradalom megvalósításához. Hogy ezt meg is tudjuk valósítani, sokolda­lúan fejlett és érzelmileg gazdag fia­tal nemzedékre van szükségünk, mely­re nem vonatkozik Engels múlt szá­zadbeli megállapítása. A szocializmus anyagi műszaki bá­zisának lerakása nem volt könnyű feladat. A szocializmus megvalósítása az ember tudatában ennél sokkal ösz­­szetettebb és bonyolultabb. Az embe­rek tudatában a múlt kizsákmányoló rendszere mély nyomokat hagyott és ennek maradványai még napjainkban is fékezőleg hatnak az emberek kö­zötti szocialista viszony kialakítására. > A nevelésben két olyan tényezővel kell számolnunk, amely a tudat ki­alakítását meghatározza. Egyik a csa­lád, a másik a társadalom. Csakis e két tényező kölcsönhatása, közös cél­kitűzése és kölcsönös kiegészítése eredményezheti egy új szocialista nemzedék felnevelését. Nem véletlen tehát, hogy a kommunista párt intéz-Tííi iu-en f/ ■ salyur űz -eá/dfíÚ ? JAPAN MESE Reges-régen történt, hogy a kínai császárnak elefántot küldtek egy déli országból. Az emberek először láttak elefántot, nagyon megcsodálták hát a hatalmas állatot. A császár is módfelett örült a ritka ajándéknak, s azt kérdezte: — Vajon mekkora súlya lehet en­nek az elefántnak? De erre már a déli országból érke­zett követek sem tudtak válaszolni. Szerte az országban sehol sem talál­tak olyan nagy mérleget, amelyen ekkora állatot meg lehetett volna mérni. A császár kiadta a parancsot: — Aki megmondja nekem, az ele­kedései azt segítik elő, hogy kedvező feltételek teremtődjenek a gyerek neveléséhez, egészen a csecsemőkor­tól kezdve. A társadalom az általa be­fektetett összegek visszatérülését ab­ban látja, hogy holnápunk ffjúsága testileg-szellemileg egészségesebb és gazdagabb legyen, mint volt tegnap, illetve ma. A nevelés formái, módszerei azon­ban a két tényező között még társa­dalmunk jelenében eltérőek. Ez első­sorban is a világnézet területén nyil­vánul meg. Az óvodai neveléstől kezd­ve a főiskola befejezéséig számtalan esetben két vágányú nevelés tapasz­talható. Amíg az iskola a szocialista emberformálás eszközeivel igyekszik a gyerek érzelmivilágát felszabadult tudományos szellemben formálni, ad­dig a családi nevelésben még érvé­nyesül az elmúlt társadalom vallási alapokra épített ideológiájának a be­folyása. Hisz a családban a, legtöbb esetben a nevelés egyik fő patroná­­lója a nagyszülő, akitől kevésbé vár­hatjuk el, hogy a tudomány szellemé­ben formálja a fiatal gondolkodását. A nevelés e kettőssége hatással van a gyermek gondolkodására, mert szá­mára sok esetben érthetetlen, hogy miért tér el az iskolai nevelés a csa­ládi neveléstől. A fiatal nemzedék erkölcsi arcula­ta kialakításában nagy szerepet ját­szik a család. Ott, ahol kiegyensú­lyozott és harmonikus a családi élet, ott ahol a szülők kölcsönös szeretete, egymás megbecsülése és kölcsönös tisztelete tapasztalható, az ilyen csa­ládból kikerülő fiatalok az iskolában is ezt a szellemet keresik és azt töb­­bé-kévésbé meg is találják. Ha azon­ban a családban az egyensúly felbom­lott, ahol a szülők a kölcsönös vádas­kodás és egymás becsmérlése talaján állnak, az ilyen családból kikerülő fiatalok maguk is hasonló szellemet visznek és-terjesztenek tovább. Hány olyan fiatallal találkozunk, aki kis­korúsága ellenére már betörő és fo­kozatosan a társadalom rémévé válik. A múltban sokszor az volt a nézet, hogy a szociálisan gyengébben bizto­sított családokból kerülnek ki az ilyen egyének. A tapasztalatok és fő­ként a bírósági jegyzőkönyvek azt igazolják, hogy a fiatalok érzelmi egyensúlyának ilyen felbomlása nem a család anyagi helyzetében rejlik. Napjainkban nem egy esetben fog­lalkozunk a társadalom létszám nö­vekedése fontosságának kérdésével. Szocialista államunk világosan és egy­értelműen kijelentette, hogy nem akármilyen szaporulatról van szó. Ha­zánk lakossága számbeli növekedésé­nek kérdését szorosan egybeköti a minőség kérdésével. Egészséges és szocialista szellemben nevelt ifjúság felneveléséről van szó. Az eddigi és az elkövetkező időben várható intézkedések célja elősegíte­ni az ifjúság ilyen szellemű nevelését. A Szlovák Szocialista Köztársaság kormánya ez év júniusában hozott határozata kimondja, hogy mindez­idáig nem sikerült kiküszöbölni a családi nevelésből a negatív irányza­tokat. Energikusabb eljárásokat he­lyez kilátásba azon szülőkkel szem­ben, akik gyermekeik iránti kötele­zettségeiket elhanyagolják és ezzel veszélyeztetik erkölcsi nevelésüket. A házastársak válásának megaka­dályozása vagy legalábbis ezek csök­kentése nehéz és hosszú időt igénybe vevő feladat. A családról való gon­doskodás az elmúlt évek folyamán e területen mutat fel legnagyobb hiá­nyosságokat. A család mint intéz­mény, a köztudatban az elmúlt évek­ben kevésbé jelentékÖny szerepet ját­szott. Nagyon sok fiatal házasságot kötött anélkül, hogy tudatosította vol­na felelősségét. Hány esetben megelé­gedtünk annak hangsúlyozásával, hogy ha csődöt: mond a család, ott az állam, majd az vállalja a nevelé­sért a felelősséget. Az az összeg, me­lyet az állam fordít a hanyag szülők által elhagyott gyerekekre, igen szá­mottevő. Egyszer s mindenkorra tuda­tosítanunk kell, hogy a gyereknek szüksége van a szülőre, és ennek tel­jes mértékben vállalnia kell a gyer­meke helyes irányú nevelését. Az elkövetkezendő időben nagyobb figyelmet kell szentelnünk a fiatalság erkölcsi arculatának kialakítására. Az elmúlt évek torzulásai a gyermek­­nevelésre károsan hatottak — amikor is az általános iskolásokat is eroti­kára neveltük újságjainkon, és sok más mindenen keresztül —, vissza kell térnünk az ifjúság helyes irányú neveléséhez. Bár a szocializmus a sze­relmet mégtisztította az álszenteske­dés ballasztjától, nem lehet számunk­ra mindegy, hogy erkölcsileg milyen lesz ifjúságunk. További feladat a fiatalság előkészí­tése a házasságra. Szükség van olyan tanácsadói testületekre (pszicholó­gus, orvos, pedagógus stb.j, melyek idejében hozzájárulhatnak a családon belüli konfliktusok kirobbanásának elkerüléséhez. Ez annál inkább szük­séges, mert a családban az ilyen irá­nyú nevelés elhanyagolt. A házasság­ra lépő fiatalok sok esetben nem ren­delkeznek még alapvető ismeretekkel sem azon kívül, hogy szeretik egy­mást, ami viszont nagyon kevés ah­hoz, hogy családot alapíthassanak. A CSKP XIV. kongresszusa, vala­mint az SZLKP kongresszusa is a csa­ládon belüli helyzettel foglalkozva egyöntetűen kimondja, hogy a kom­munistáknak elsőrendű feladatuk az, hogy törődjenek minden családdal, minden gyerekkel és minden tőlük telhetőt el kell követni az ifjúság he­lyes, szocialista szellemű nevelése ér­dekében. Pék Vendel A csalánkiütés A csalánkiütés a gyakoribbá váló betegségek sorába tartozik. Ennek fő oka a nagymértékben megnövekedett gyógyszerfogyasztás. A csalánkiütés a bőr irharétegeiben jelentkező vizenyő, amit a nyirok­erek hirtelen kitágulása okoz. Kiemelkedő, feszes foltokat látunk, amelye­ket piros udvar vesz körül. Nagyságuk igen különböző lehet és a test­felület bármelyik részén jelentkezhetnek, sőt időnként a nyálkahártyákon is (szájpadlás, garat, gége, gyomor stb.j. A csalánkiütés rendszeresen erősen viszket és ég. Jelentkezését nemegyszer rossz közérzet, gyomoy-bél tünetek (émelygés, hányás) előzik meg. A betegnek sokszor kélelyei van­nak afelől, hogy panaszaival belgyógyászhoz vagy bőrgyógyászhoz for­duljon-e. Az előidéző okok közül első helyen állnak az ételek: tojás, sajt, tej, tejtermék, eper, málna, dió. Folytathatnánk a felsorolást, mert az az igaz­ság, hogy nincs olyan táplálék, mely ilyen túlérzékenységi reakciót ne válthatna ki. A gyanúsított kórokozó felismerése könnyű, ha egészen rit­kán fogyasztott étel után (pl. kaviár) jelentkezik. Máskor igen nehéz lehet, mert táplálékunk nagyon sokféle elemből áll és a bőrjelenségek fellépése 6—12 órát is késhet. Az ételneműekkel vetekszik gyakoriságban a gyógyszerek kórokozó szerepe. Szinte nincs is olyan orvosságunk, mely ne okozhatna csalán­­kiütést. A penicillint csak azért említjük első helyen, mert az általa oko­zott bőrjelenségek hetekig, sőt hónapokig is eltarthatnak, és akinél egy­szer felléptek, azok ezt az antibiotikumot többé nem kaphatják, mert a bőrkiütéseknél sokkal súlyosabb tüneteket is létrehozhat. Ne feledjük, hogy egyéni túlérzékenység esetén a legegyszerűbb hashajtó, a nyugtató, lázcsillapító is okozhat csalánkiütést, és döntő fontosságú ezek elhagyása, illetve más szerekkel való helyettesítése. Nem törekedhetünk teljességre, csak utalni kívánunk a gyomor-bél, az epehólyag betegségeire, melyek kapcsán elégtelenül emésztett anyagok kerülnek felszívódásra és vezetnek csalánkiütésre. Gyakran látjuk olya­noknál is, akiknek bétférgük van. Ismeretes, hogy ideges embereknél lelki izgalmakra is jelentkezhet, nőknél a menstruáció idején is gyakori. Fizikai behatások, hideg, meleg, a bőr érintése, vakarása is kiválthat csalán­­kiütést, ugyanez vonatkozik a bőrrel érintkező egyes ruhaneműekre (se­lyem, szövet, prém, nylon stb.). Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a csalánkiütés, bár igen kínzó tüneteket okozhat, jóindulatú bántalom. Allergiaellenes szerekre könnyen megszűnik, de az ismételt jelentkezést csak úgy tudjuk biztosan elkerülni, ha a ki­váltó okot vagy okokat kiderítjük, ami gondos orvosi vizsgálatot igényel. Dr. F. J. 1. sor: 12 rövidpálca a gyűrűbe. 2. sor: Minden rövidpálcára 2 rövid­pálca. 3. sor: Minden negyedik rövid­pálcára két rövidpálcát öltünk. 4. sor: Minden ötödik rövidpálcára két. rö­vidpálcát öltünk. (36 pálca). 5. sor: Három pálcát szaporítunk. 6. sor: 10 pálcát szaporítunk. 7. sor: 9 pálcát szaporítunk. 8. sor: 5 pálcát szaporí­tunk. 9. sor: 11 szemet szaporítunk. Kilenc sort horgolunk szaporítás nél­kül éš 5 sort horgolunk világos fo­nallal, szaporítás nélkül. Amennyiben szükséges ezeknél a soroknál szűkít­hetünk, az utolsó sort balról jobbra horgoljuk be rövidpálcával. A fülvédő. Világos fonallal 6 lánc­szemből gyűrűt zárunk. A gyűrűbe 3 láncszem után 11 egyráhajtásos pál­cát öltünk. 2. sor: Minden pálcára 2 egyrehaj­­tásos pálcát öltünk, az első pálca 3 láncszem. 3. sor: Sötétszínű fonallal minden pálcára 2 pálcát, öltünk. 4. sor: Sötétszínű fonallal minden pál­cára egy pálca. 4. sor: Világos fonal­ból minden pálcára egy pálca. 6. sor: Világos balról jobbra haladó rövid­pálcával. Befejezésül a füleket szépen felvarrjuk és a kezdést eldolgozzuk. Különösen fiatal lányoknak igen csinos. Két különböző színnel, vastag­­szálú fonalból 4-es tűvel horgoljuk. A sapkát a sötétebb színnel a fej­tetőn kezdjük, 6 láncszemből gyűrűt zárunk. fánt súlyát, busás jutalomban része­sítem! , Nem akadt azonban egyetlen hiva­talnok, egyetlen tudós sem, aki telje­síteni tudta volna a császár paran­csát. Mindegyikük próbálkozása ku­darccal végződött. Egy napon aztán egy kisfiú elhatá­rozta, hogy szerencsét próbál. A gye­rek az elefántot a közeli tó partjára vezette, majd elhelyezte egy hajón. A hajó az állat súlya miatt mélyebb­re merült. Ekkor a fiú megjelölte a hajó oldalán a víz szintjét. Azután az elefántot kivitte a szárazföldre, majd azt mondta, hogy annyi követ rakja­nak a hajóba, hogy a víz magassága elérje a jelzést. Ogy is lett. — Ennek a külön-külön lemérhető sok kődarabnak — szólt a fiú — ugyanannyi a súlya, mint az elefán­té. Mikor az emberek ezt meghallot­ták, ámulatba estek a fiú okosságán. A császár is igen megörült, s tömén­telen kinccsel jutalmazta az eszes fiút. Ъ°Н°с Kifújt tojáshéjból készíthető el. Az arcát vízfestékkel festhetjük ki. a haja szeletekre vágott selyempapír, csákója kartonsüveg, gallérja harmo nikára hajtogatott színes papír. Főzés -Fűszerezés 9 A párolt káposzta népszerű körítés, fűszerezzük köménymaggal, só­val, cukorral, citrommal, és ha nagyon jó ízűt akarunk tálalni, tegyünk bele egy-két negyedekre vágott, nem hámozott, csak megtisztított savany­­kás almát. 9 Kocsonyát, húslevest mindig nagyon lassú tűzön forralunk. Nem lesz zavaros a kocsonya, a húsleves, ha a húst, a csontot hideg vízben egyszer fölfórraljuk, ezt a vizet leöntjük és utána zöldségeljük, fűszerezzük a levest. 9 Főzelékek készítésénél inkább mellőzzük a uántást. A zöldbab-, a tök- és a szárazbabfözelék sokkal ízletesebb, ha kevés vízben, megfelelő fűszerrel puhára pároljuk és tálalás előtt tejfölben elkevert tojássárgájá­val sürítjük. Krista Bendová: Же szőrözi Verset írok, versikét. Épp csak olyan picikét. Az . a címe: köszönet. Katonáknak üzenet. Mert bizony a katonák. Védték meg e szép hazát. Hogy itten a gyerekek, Boldogságban éljenek. Szlovákból fordította: Weppery László ízléses asztali tolltartót készíthetünk. Először az egyes darabok spirálját készítjük el külön-külön, majd a meg­hagyott szárukat összefogjuk, több­ször erősen körülcsavarjuk és ki­alakítjuk a talpat./Az egészet (hogy szilárdan álljon) egy doboz tetejére, vagy deszkadarabra erősítjük. r Ugyancsak dróthuzalból készül a hajtogatott falidísz. Amikor elkészült, színes papírból „árnyékot“ ragaszt­hatunk a kakas mögé. Még mutatósabb, ha a papírt filc­cel helyettesítjük, vagy a falidfszt sima deszkalapra erősítjük fel. (Kis Kincses)

Next

/
Oldalképek
Tartalom