Szabad Földműves, 1972. január-június (23. évfolyam, 1-25. szám)

1972-06-10 / 23. szám

A gyümölcs förgesedéset okozó kártevők

Almadarázs (Hoplocampa testudinea) a termesztett- és vadalmában egyaránt él. Elsősorban a korai virágzású nyári almákat kedveli, de a ranet és permen félék is erősen károsodhatnak. Nálunk általánosan elterjedt kártevő és különösen a párásabb mikroklímája (hegyvidéki, folyóközeli) almásokban gyakori.

A rajzás az almavirágzás idején folyik. A kifejlett darázs (imágo) 5,5—7 mm-es nősténye a csészecimpák tövénél, egészen a porzókig süllyeszti tojását (0,8 mm nagyságú). A tojásrakás helye nehezen fedezhető fel, többnyire rozsdaszínű pont, és finom mézgacsepp árulja el. A fiatal lárvának a gyümölcs bőre alatti aknázó rágása inkább Csak az alma nagyobbodása, szőrösségének kopása után tűnik elő. A felületi járatokat, amelyeket a lárva a fiatal alma bőre alatt turkálva nagyobb, az alma „kiforrja“, úgy hogy e kacskaringós, íves felületi forradásokat az érett almán is találhatunk. A

csak ennyire károsított almák tehát nem hullanak le. A fejlettebb lárvák már a gyümölcs belsejét is kiüregesítik. Ezek az almák rendszerint már június közepéig lehullanak. Az úregesített almák fertőzöttségét már a fán is észrevehetjük a bórsszemnyi rágási nyílásról, amelyen sötétszínű ürülék tódul ki.

A fejlett lárva az almából kifurakodva a talajba vonul, itt 10—20 cm mélyen 6—8 mm hosszú, tojásdad alakú gubót készít. Ebben egy vagy két telet tölt, és tavasszal bábozódik.

Körtedarázs (Hoplocampa buvis) elsősorban homokos, vagy egyéb könnyű talajú körtésekben ismert. Lárvája a termesztett- és vadkörtében fejlődik ki.

Az imágók (4,5—5,5 mm hoszszú) a körtebimbózás idején jön elő a talajban telelt gubóból. A rajzás virágzás alatt történik. Az epidirmisz alá süllyeszti tojását. A fiatal lárvák jelentkezését a porzók tövénél készített félkör, kör alakú, feketésen áttűnő járat árulja el.

Ez a rágás legfeljebb a körte csúcsi torzulását okozza. A növekedő lárvák aztán a következő körték belsejébe furakodnak, ezeket kiüregesítik, illetve ürülékkel telítik meg. Az ürülék ki is tódulhat, a befurakodási nyíláson, és barnásán szennyezi a kis körték oldalát. A fertőzött diónyi nagyságú gyümölcsök 1—2 hét alatt lehullanak, május—június folyamán. A lehullott körtékben már csak ritkán találunk lárvát, akkor a talajba húzódik. Egy lárva fejlődése folyamán 3—5 gyümölcsbe is befurakodhat.

Védelem: Közvetlen a virágzás után, legkésőbb egy hétlel a virágzás után permetezzük az alma- és körtefákat. Alkalmas rovarirtószerek: Metation E—50, 0,2 %-os töménységben, üzemi gyümölcsösökben alkal mázható, a Diazinon E—60 0,15 %-os vagy az Anthio 0,15 %-os töménységben.

Fekete szilvadarázs | Haplocampa minutá) a szilva bimbózásakor jelentkeznek az imágók. Hosszuk 4—5 mm, tojásaikat a csészecimpákba helyezik. A tojásrakás helyét apró, barnás vagy fekete folt árulja el. A fertőzött szilva oldalán egy vagy két kis lyuk van. A kis szilvák belső része ki van rágva, morzsalékos, fekete ürülékkel telített. A fejlett lárva rendszerint az utolsónak kiüregesített szilvával esik le. A talajban gubót készít, amelyben egy vagy két telet elfekszik és csak tavasszal válik imágóvá.

Sárga szilvadarázs (Hoplocampa flora) kártétele és életmódja hasonló mint a fekete szilvadarázsé. Tojásait a csésze cimpák tövébe, vagy magárat a csészére rakja.

Védelem: Rendszerint egy héttel később kell permetezni mint az alma--vagy körtedarázs ellen. Kiskertekben a permetezést lehet ugyanabban az időpontban végezni egyszerre, ugyanazokkal a rovarirtószerekkel, mint az alma- és körtedarázs eile1

A gyiimölcstermo növények gombás megbetegedései

Őszibarack levélfodrosodása.

(Kórokozó: Taphrina deformans) az őszibarack minden termesztő helyén ismert betegség, a mandulafákon is előfordul.

A kórokozó gomba spórákkal a rügyek, vesszők, gallyak

lületén telel át. Ha rügyfakadáskor, majd a levelek fejlődésének kezdeti időszakában hosszantartó csapadékos, hűvös az időjárás, a fák súlyos mértékben fertőzhetnek.

A fertőzés tünetei már a fiatal leveleken is észlelhetők. A

levelek jellegzetesen megvastagodnak, ráncosodnak, hullámosodnak és deformálódnak. E tüneti elváltozás lehet helyi (lokális) jellegű, vagy némelykor az egész levélre kiterjedő. Ilyen esetben a levelek megnagyobbodnak, széiük és a levélcsúcs a levélfonák felé visszaható, csugorodó. A fertőzött levélszövet sárgászöld színű, némelykor vörösre színezodő. A körfolyamat előrehaladott stádiumában a deformált levelek felületén jól látható hamvas bevonat képződik, amely a gomba termőtesleit tartalmazza. Ezt követően megindul a fertőzött levelek fokozatos barnulása, elhalása és hullása. Súlyos fertőzés július folyamán jelentős lombvesztést okoz, és a fa ismét hajlásképzésre kényszerül. A nagymérvű 40—80 %-os nyári lombvesztés akadályozza a termés kifejlődését, érését és fokozza a fák fagyérzékenységét.

A hajtástengely is fertőződhet és a felületén rendellenes sárga, vagy vörösszínü szövetvastagodások, kinövések képződnek.) Némely esetben a virág- és fiatal gyümölcs is fertőződhet, ami ezeknek elhalását és hullását idézi elő.

Védekezés: Rügypattanás idején jtermetezés Polybai yt gombaölőszerrel 0,3 %-os töménységben. Védekezés a lomb kifejlődése után kevésbé eredményes. Tenyészidő alatt 0,7 % os Kuprikol-permetezést szoktak alkalmazni.

VANEK ARANKA, mérnök

1. Az őszibarack levélfodrosságának kórképe a hajtáson — a levelek jellegzetesen megvastagodnak, ráncosodnak, bnllámnmodnak.

2. A fertőzött levélszövet sárgászöld színű, később fokozatosan barmit majd a levelek elhalása és hullása következik.

A porcukor etetésének eredményéről

Korábbi lapokban beszámoltam az elmúlt évi porcukor etetésével történt betelelésröl, az ezzel kapcsolatos előzményekről. Mint említettem, Németh László gyakorló méhész és szakíró tanácsára, de a méhek által történt „bemutató“ alapján is merészkedtem a beteielés súlyát a porcukorra alapozni. Az adta a bátorságot, hogy az elmúlt nyár esős volt s a sorozatos napi esőket derűs, meleg napok váltogatták és a környéken levő nagy kiterjedésű selyemkóró (asclepias syriaca) és egyéb számtalan nyári virággal borított területek adták a kiegészítő nektárt. A cukorfogyasztást majdnem naponta figyeltem és töltögettem a behelyezett tálcákat. Fényképeket is készítettem a porcukorfogyasztásrói és a képek igazolják, hogy a méhek igen is érdeklődtek a porcukor iránt, azt elhordták s a lepecsételt telelő keretek száma napról-napra emelkedett.

Tavasszal március első felében beköszönő kellemes meleg Papok módot adlak arra, hogy állományom nagyobb részét átvizsgáljam. Mindenekelőtt arra irányult figyelmem, hogy a szirujtpal történő betelelésnél található lucsok, penész, a porcukor alkalmazásával mennyiben csökkent. Nem is lepődtem meg, szinte vártam is azt, amit láttam. Száraz, tiszta keretek a fészekben. Kevés lehullott öreg méh. A léputcák alatt vonalakban a léptörmelék. A fészek szélein levő virágporos keretek tiszták, a virágporkészlel azokban fogyasztásra alkalmas. Penészes virág|5oros cella alig mutatkozott. Kevés páralecsapódás és penésszel fedett virágporos cellák ott mutatkoztak kis mértékben, ahol szeptemberben kevésnek találtam a telelő élelmet s ezen családokhoz adtam kiegészítésként szirupot. Ezt kevés családnál kellett alkalmazni, mivel nagyobb részük betelelése rendben volt.

A tanulságot felmérve a következőket tartom szükségesnek a jövőre nézve:

A méhcsaládot pergetés után azonnal előkészítjük a betele- Jéshez. Kivételt ott lehet tenni, ahol mesterségesen hoztak létre olyan nyári legelőket, melyekről kedvező időben, újabb pergetés is biztosítható. A telelőtér (fészek és esetleg félmézkamra is) kereteit behelyezzük, felmérjük a mézkoszorúkat. Ezen méz koszorú к többségében akácmézet tartalmaznak, ami a teleléshez a legalkalmasabb. Az élelemhiányt törzskönyvbe, vagy más nyilvántartásba feljegyezzük és ennek megfelelően adagoljuk már a pergetést követő 10 nap után a porcukrot a fészek fölé, aminek végrehajtására — tapasztalataim alapján — a következőket ajánlom:

Csakis egészséges, fejlődőképes, fiatal anyával rendelkező méhcsaládot kell betelelnl. Ha

a családoknál a követelmények nem ilyenek, akkor ezeket pótolni kell. A rakodó kaptár fészkébe Hasításra alkalmas kereteket helyezünk, melyek már korábban ott voltak. De, ha akad oda nem való keret, azt kicseréljük. Ha a kicserélésre kerülő keretben Hasítás van, ezt úgy helyezzük el, hogy kikelő bogarai a fészek családjához mehessenek. Legjobb a méztérbe helyezni. Elfér az idehelyezendő etetőedény mellett. Fekvő kaptárban a selejtezésre kerülő, de ez alkalommal még fiasltásos keretet a fészek jobb szélére helyezzük vagy a fészek mellé közvetlenül: ha az éjjelek melegek, akkor elhelyezhető fészken kívül is, de ne a legszélére. Rakodókaptár fészekrésze fölé tegyük a félmézteret, melybe a méhcsalád elhelyezi az élelmet és tavasszal ilt lesz a legmelegebb a fészek része s innen indul meg a fogyasztás és az anya itt kezdi el a petézést. A március elejei bontáskor a legtöbb családnál a félméztérből alakított fészek kiegészítés félkereteiben fedett és kelő Hasítás volt. Az így összetett _ két kaptárrész (fészek és félméztérből összehozott bővített fészek) együtt lesz a telelő egység. Az így kialakított fészek tetejére vagyis az iltlevő keretek tetejére helyezzük az erre alkalmas szegletes pálcákat a léputcákat keresztezve. Erre helyezzük a bőrlemezt, amin nyílás van, majd erre rá az etetőedényt. Az edényre ismét 2—3 szegletes pálcát helyezünk, s erre jő erős szalmapárnál, vagy a méztér belsejébe pontosan beillő bőrlemezt teszünk, úgy hogy az edény tetején levő pálcák ne engedjék az edényt lezárni. Csak így juthatnak az edénybe a méhek. Ha a nyár meleg, éjjel sem hűl le a levegő, ilyenkor az edény fölé nem kell sem szalmapárnát, sem bőrlemezt helyezni, elég ha a méztér tetején a rostaszövetre tesszük a bőrlemezt. Ez feni jól elkülöníti a külső behatást, vagyis a hidegebb levegő beáramlását megakadályozza. Az edénybe helyezzük a finom porcukrot, melynek minőségét a korábbi ismertetéseimben már jellemeztem. A cukrot nem permetezzük meg sem vízzel, sem illatosított vagy édesített anyaggal. De ha azt látnánk, hogy a méltpk érdeklődése nem kielégítő, akkor a porcukrot úgy kel eligazítani, hogy az edény szélére beönthessünk kevés tiszta mézet s ez lehetőleg ne keveredjen össze a porcukorral, de az nem baj, ha a porcukorrakást érinti. Sőt így jobb, mert így gyorsabban megkezdik a porcukor fogyasztását.

Korábbi cikkeimben azt is ismertettem, hogy a méhek a porcukor etetésével nem olymértékben serkentették az anyát a petézésre, mintha folyékony szirupot kaptak volna. Érthető s úgy gondolom, hogy

méhésztársaim azzal tisztában vannak, hogy az anya, amikor a külső méhlegelőről megindul a nektárgyűjtés, nagyobb mértékben kezdi meg a petézést. Tapasztaltam, hogyha nincs hordás, a liígabb szirup alkalmasabb az anya serkentésére. Az ilyen szirup hasonlít legjobban a virágkehelyben található nektár sűrűségéhez. Sok virág kelyhében, annak alján levő nektárhoz egyébként is nehezen fér hozzá a méh és jobb, hogy az hígabb, mert könnyebben felszívja. Ezért a porcukor etetésénél azt is megfigyeltem, hogy azon családoknál, amelyek egyidejűleg sziruppal is voltak etetve, kistételekben — az anyák jobban petéznek. Tehát, ha a méhcsaládok a porcukor mellé, még minimális mennyiségű híg szirupot is kapnak, az anya petézését fokozhatjuk. Ez a szirupmennyiség nem okoz lucskosodást, vagy penész lerakódást, mert nem az élelem kiegészítésére, hanem csak az anya serkentésére szolgál. Párolgásából csekély pára keletkezik s ezt a serkentő anyagot leginkább a melegebb nyári napokban adjuk be, amikor legjobban kívánatos a Hasítás kiterjesztése (július—augusztus). Ha a meleg, nyárvégi napokban a telelőfészek rendelkezik a telelésre alkalmas fiatal méhekkel, akkor már nincs szükség a későbbi, szeptemberi szirupos etetésre, ami egyébként is kései utódokat eredményez serkentő hatásával és a szeptemberi szirup etetésével már tartani kell a fészek páratartalmának a szükségesnél nagyobb méretű mennyiségétől, ami a fészek szélső kereteinek penészesedését, a kaptársarkak lucskosodását eredményezi.

Március elején, amikor kaptárakat bontottam, az ősszel benthagyott porcukor maradékokon, több kaptárban már szorgalmasan munkálkodtak a méhek. A fészek fölötti tér meleg volt, a- tető alatt enyhén összegyűrt újságpapírokkal raktam meg az üres teret. A porcukor fölött levő pálcák mellett a méhek könnyűszerrel befértek és nem okozott „közlekedési akadályt" az sem, hogy a cukor fölött a bőrlemez és az átnedvesedet újságpapírcsomók lenyomődtak a porcukros edényre. A papír nedves volt a cukorhoz vezető rés helyén felszálló párától, ami a cukor fölötti másik résen feltódulva az összenyomkodott újságpapírra rakódott s ott lecsapódott. A papír lefogta a meleget, felszívta a fészekből kiáramló párát.

Egyetlen porcukorral történt belelelés után azt javasolhatom, hogy a porcukor etetés mint téli élelem kiegészítő nagyon jó. A méhek gyorsabban bevonják a viasszal a cellákba behelyezett anyagot, hamarább érlelődik tehát, gyorsabban történik az anyag átalakítása

s az egyik legfontosabb tény, hogy a párásodás, nyirkosság, penészedés egyáltalán nem, vagy nagyon kis mértékben jelentkezik a tavaszi átvizsgáláskor. Annak a családnak, melynek keretei tiszták, sokkal könnyebb az átvizsgálása, mert nincs szükség az egyébként is gyors munkát kívánó átrakásnál a fiasításos és egyéb fészki keretek tisztogatására, egyszerűen áttehetjük a méhcsaládot az előre elkészített tartalékkaptárba. Így a néhány másodpercig kiemelt fiasítás akár 13—14 C foknál sem hűl le. Leglényegesebb pedig az, hogy a kellemetlen tisztogatási munka elmaradásával a családok átvizsgálása, másik kaptárba való áthelyezése — hihetetlenül kevesebb idő alatt történik, természetesen kevesebb munkával, ami időben, fáradságban is kedvezően mutatkozik meg.

Tavaszi átvizsgáláskor a bentmaradt porcukrot a méhcsalád átvizsgálása alkalmával kiemeljük. Helyébe gyógyszeres cukorlepényt teszünk. Helyesebb eljárás, ha a porcukormaradványokat ősszel kiemeljük, de ha az élelemkészlet úgy látszik korán pótlásra szorulna, hagyjuk bent. Tél végén, amikor a telelőcsomó „felébredt“, rákapnak a cukorra és pótolják a hiányt. Véleményem szerint bármi oknál fogva is kevés élelemmel került telelőbe a méhcsalád, jobb az edényben bent maradó porcukor, mint a léputcákra rakható kockacukor. A méhek megszokják a feljáró nyílást, ha akad egy-egy melegebb nap, ami ugyan kirepülésre nem biztosít megfelelő hőmérsékletet, de a kaptárban a méhek mozgolódnak. Feltétlenül felmennek a porcukot maradványhoz s abból lakmároznak és hordanak oda, ahol arra szükség van. Ez a módszer a rakodó kaptárban oldható meg legelőnyösebben. A méhek korák munkájáról a januári melegebb napokon győződtem meg. Nem féltem soha sem a méhek téli bolygatásától. Volt idő, amikor a kaptárban motoszkáló egér miatt decemberben—januárban hat fok mellett emeltem le a takarást a telelő méhcsaládról. A méhek széjjel mentek, felröpültek, sőt megszurkáltak. Tavasszal ezen rendkívül időben, megbolygatott méhcsaládoknál semmi hátrányt nem tapasztaltam.

Kovács István, Örhalom