Szabad Földműves, 1972. január-június (23. évfolyam, 1-25. szám)
1972-05-06 / 18. szám
) Baromficsempészés Macaóban Tojóstyúkok tartása A kínai partokon fekvő Macao ma is portugál gyarmat, és Jelentős kereskedelmi kikötő. A gyarmatváros baromfitenyésztői az utóbbi időben mind Jobban panaszkodnak a helyi hatóságoknál, hogy a Kínából csempészett baromfitermékek rendkívül alacsony árukkal tönkreteszik a helyi termelőket. Élő- és vágott csirkét, tojást is nagy mennyiségben csempésznek Kínából Macaóba. Becslések szerint már mintegy három éve a hetenként csempészett áru körülbelül 1000 kg baromfihús és 10 000 tojás. A csempészett termékek Jó részét a helyi szállodák és vendéglők vásárolják meg, de egy részét tovább csempészik a közeli Hong-Kongba. A csempészés lehetőségét érdekes módon azzal magyarázzák, hogy Macaő és a Kínai Népköztársaság határának egy részét nem őrzik. A helyi hatóságok ígéretet tettek arra, hogy több határőrt állítanak munkába és oda’is helyeznek határőrséget, ahol eddig nem 'volt. (Poultry International) Védekezés a legyek ellen A gyakori trágyaeltávolítás a meleg hónapokban nem szünteti meg a légyproblémát. A friss trágya a légylárvák fejlődésének legkedvezőbb időszakában csak elősegíti szaporodásukat. Richard C. Axtell, az északkarolinai egyetem munkatársa szerint leghelyesebb még a hideg időszakban, de legalább egy hónappal a legyek megjelenése előtt kitisztítani a ketreces tojóházakat. Ott kell azonban hagyni valamennyi trágyát azért, hogy a légylárvák természetes ellenségeinek az életlehetősége és szaporodása biztosított legyen. Számos, a baromfitrágyában élő atka természetes ellensége a légynek, mert fogyasztja a légytojást és a légykukacat. Ezt a biológiai lehetőséget nem szabad számítás nélkül hagyni. Éppen ezért nem szabad a légyirtószereket a trágyára permetezni, mert ezzel a légy ellenségeit is irtjuk, ellenben használni lehet a baromfiház más felületein, a takarmány és tojástárolókban. A légyirtőszerek óvatos használata és a légy természetes ellenségei aktivitásának kihasználása vezet a legjobb eredményre. (Poultry Digest) A tojóállományt az e célra épített, vagy átalakított tágas, száraz, világos, jól szellőztethető, de huzatmentes és tiszta, belül teljesen simára vakolt, meszelhető, fertőtleníthető ólban helyezzük el. Az ól minden négyzetméterére nagyobb testű fajtából 4, kistestű fajtából legfeljebb 5 állatot szabad tenni. Ülőrúdból egy állatra 20 cm hosszúságú részt számítsunk. Az ülőrudak egymástól való távolsága 40—50 cm legyen. Az ülőrudak alá trágyaaknát kell készíteni, amelyet havonta egyszer szuperfoszfáttal tanácsos meghinteni. Az ülőrudak alá dróthálót szereljünk. A tojóházban 4—5 állatra egy tojófészekről gondoskodjunk. A tojófészkeket úgy helyezzük el, hogy a tojások kiszedése az állatok minél kisebb zavarásával a kezelő folyosóról történjék. A könnyű testű fajták vályúból végzett nedvesített keveréktakarmány etetésekor 15 cm, száraz keveréktakarmány etetésekor 5 cm hosszú részt kell számítani. A nehéz testű fajták viszont legalább 20, illetőleg 7 cmnyi vályúrészt igényelnek állatonként. önetető használatakor egy 20—30 literes önetetőre 40— 50 állatot számíthatunk. Ezer állatonként 5—6 m2-nyi homokfürdőről gondoskodjunk. Az ólban — egy külön kis ládában — állandóan tartsunk apró kavicsot. A 8—12 liter űrtartalmú önitatóból 30—40 állatra kell egyet számítani. Az önitató alá keretre szerelt dróthálót tegyünk. Almozásra 5 cm hosszúságúra szecskázott, 10—15 cmnyi vastagon szétterített szalmát vagy durvára tört száraz kukoricacsutkát, gyaluforgácsot, fűrészport, tépett kukorícaszárat, esetleg homokot stb. használjunk. Az 61 levegőcseréjéböl huzatmentes szellőztetéssel gondoskodjunk. A szellőztetést, szellőzőkürtők, ventillátorok beépítésével az ól legmagasabb pontján úgy kell megoldani, hogy az 61 levegője mindig friss, tiszta legyen. Az ólakat szeptember, október folyamán népesítsük be. Mindenkor a jól fejlett, teljesen egészséges, élénk tekintetű, fényes és sima tollú egyedeket állítsuk tenyésztésbe. A kisebb testű fajtákból 13—15, a nehezebb testűekből pedig 10—12 tojóra számítsunk egy kakast. Ezenkívül mintegy 15—20 %-ban tartalékkakasról is gondoskodjunk. A kizárólag étkezési tojástermelő telepeken kakast tartani nem szabad. A főleg tenyésztojás termesztésével foglalkozó telepeken a márciusi-áprilisi kelésü jércék közül válasszunk továbbtartásra. A tojástermelő telepeken végezzünk évenkénti állománycserét. Szeptember végétól kezdve az ólakban alkalmazzunk világítást. A mesterséges világítással megnyújtott fényórák száma naponta 13 —14 órás legyen. A 2 kg súlyú állatok napi takarmányszükséglete — közepes termelést véve figyelembe — napi 10—12 dkg. Az ennél nehezebb súlyú tojók mintegy 13—15 dkg takarmányt Igényelnek. A vitaminszükséglet-kielégítését végezzük gyári készítmények vagy zöldtakarmányok rendszeres etetésével. Az állatok gondozására a helyi adottságok figyelembevételével készítsünk pontos munkarendet, amely az etetésre, az almozásra, a tojás összeszedésére, a takarításra, az ivóvíz-pótlásra stb. vonatkozó utasításokat tartalmazza. Az almot tartsuk tisztán és szárazon és felületének sózásával időnként frissítsük fel. Az önitatókat gyakran öntsük tele. Az állatoknak mindig friss, tiszta itatóvíz álljon rendelkezésére, melynek legkedvezőbb hőmérséklete 14—15 °C. Az önetetóket úgy kell utántölteni és kezelni, hogy mindig elégséges takarmány legyen az állatok előtt. Ha szemestakarmányt is etetünk, akkor azt mindig este adjuk. A tojásokat — délelőtt — legalább két óránként szedjük. Kigurulós tojósfészek alkalmazásakor a naponként egyszeri tojásgyűjtés is elég. Törzsállományba csak olyan állatokat szabad állítani, melyeket 10—12 hetes korban baromfipestis ellen immunizáltak és amelyek az első baromfilífusz szűrővizsgálat alkalmával negatívnak bizonyultak. Á beólazott állományba idegen helyről hozott állatot bevinni csak az előírt oltások elvégzése és legalább 14 napos elkülönítési Idő betartása után szabad. A gyanús vagy beteg (borzolt toll, sápadt taraj, duzzadt áll-lebeny, hasmenés stb.) állatot azonnal helyezzük a teleptől távol álló elkülönítőbe és értesítsük az állatorvost. Gyógyszeres kezelést vagy oltást csak az állatorvos utasítása alapján szabad végezni. Az elhullott állatokat jől zárható, fém vagy fémmel bélelt edényben, hűvös helyen őrizzük meg, s a boncolás és a betegség okának megállapítása céljából az állatorvosnak adjuk át. Minden tojófészekre négy öt tyúkkal számoljunk. (ksz felv.) 2 / gyűrűk elhelyezés ni, hogy a forgódobú orsók a bot végétől 15—25 cm re erősíthetők a botra (kivétel a műlegyes orsó), míg a peremfutő orsók legalább 25—30 cm-re. Az ábrákon minden méretet centiméterben adunk meg. Az 1. ábra ragasztott műlegyes botot tüntet fel 275 cm peremfutó orsóval. Ennél feltűnő az első vezető gyűrű nagy távolsága az orsótól. Ha más típusú orsót használunk, pl. forgődobút, vagy áttételes (multiplikátor) orsót, a rövid dobóbotokon, megváltozik az orsó és a gyűrűk elhelyezése. Lásd: a 2/b. ábrát, amely egy 180 ts T *3 I 3S l 30 l 26 I 22 [ lé 27 S lábra * *3__«1__ ПГПГ ПГ AJ 1 .----:------------m___ la ábra r В2Г S6 I 32 [ 27 [ 2) \ ff 2 b ebre se 67 ~ Г * 1 30 Г7Г .7* l íí 1 10 2É0 1 о ábra — IS у 67 l so . 4J S6 [ « l « íír 1 ÔÔ Ж ti i *. \ y ** J* * abra A zsínórvezető gyűrűknek az a fő feladata, hogy a dobáskor és a hal fárasztásakor fellépő terhelést egyenletesen osszák el a horgászboton. Ennek megvalósításához néhány alapelvet be kell tartanunk. Ezek a következők: a) ugyanolyan hosszúság esetén a vastag, erős botra kevesebb, a vékony, hajlékony botra pedig több gyűrűt szereljünk; b) a horgászbot vékonyabb részére sűrűbben, vastagabb részére ritkábban kössünk fel gyűrűket; c) a bot vékonyabb részére szűkebb nyílású, könnyebb gyűrűket kössünk, vastagabb részére viszont, nagyobb, erősebb gyűrűket. Ezeknek az alapelveknek a betartása — minden különösebb elméleti számítás nélkül is — csupán a gyakorlati tapasztalatok alapján lehetővé teszi a gyűrűk egymástól való távolságának megállapítását. Annak érdekében, hogy megkönnyítsük a munkát, néhány gyakorlati példán mutatjuk be a legjobban bevált távolságokat. Nyomatékosan hangsúlyozzuk azonban, hogy néhány f tn-es eltérés, a távolságok néhány cm-rel való növelése vagy csökkentése nem befolyásolja lényegesen a bot használhatóságát. feltéve, hogy a módosításokat az ismertetett alapelvek figyelembevételével hajtjuk végre. A gyűrűk egymástól való távolságát az is befolyásolja, hogy hol erősítjük azokat fel a botra. Ezért a rajzokon megadjuk az orsó elhelyezését Is. Általában érdemes megjegyezhosszan, mülegyes orsóval, amelynek középvonala a bot alsó végétől kb. 6 cm-re helyezkedik el. A 2/a. ábra ragasztott dobóbotot ábrázol 220 cm hosszban cm-es, rövid dobóbotot tüntet fel. A 3/a. ábra könnyű pontyozó, süllőzó botot ábrázol 280 cm hosszban, peremfutó orsóval. A 3/b. ábra a nehéz, nád mellett használatos, 300 cm-es, igen erős ragasztott bot gyűrűinek elhelyezését mutatja be. A bothoz forgódobú orsó használatos. Végül a 4. ábra erős bambiYSzbotot ábrázol 380 cm hosszban, forgódobú orsóval, nád melletti pontyozáshoz. Annak ellenére, hogy ez az eddig ismertetett botoknál közel 1 mrel hosszabb, mégis — vastagsága miatt — viszonylag kevés gyűrűt kötünk fel rá. Miképpen járjunk el, ha a bot hossza eltér az Itt megadott alapméretektől? Egyáltalán nem valószínű, hogy a gyűrűvel felszerelésre kerülő bot éppen olyan hosszú, mint amilyen méretek a rajzokon szerepelnek. A helyes eljárás az, hogy induljunk ki a hasonló típusú és erősségű botnál megadott méretekből. Azonban kössünk fel eggyel kevesebb gyűrűt, ha a bot rövidebb, illetve egy két gyűrűvel többet, ha a bot hosszabb. A méreteket pedig csökkentsük vagy növeljük egy-három centiméterrel, az alsóbb, vastagabb részen esetleg még többel. Arra azonban mindenképpen ügyeljünk, hogy a gyűrűk egymástól való távolsága — a véggyflrütól kiindulva — egyre növekedjék. Hasonlóképpen járjunk el, ha a megadott tájékoztató méretek betartása esetén a gyűrű bothüvelyre esnék. Ilyenkor is növeljük vagy csökkentsük a gyűrűk egymástól való távolságát, azonban ebben az esetben Is tartsuk be azt az alapelvet, hogy a végrészen sűrűbben, a vastagabb, alsó részen pedig egymástól távolabb essenek a gyűrűk. A. Z. Egy ismerősöm csak a múlt évben kezdett horgászni, de sikeresen. Egy kfgyószerű hengeres hal akadt a horgára. Kihúzta a halat, de ijedtében eldobta a horogbotját, és elszaladt. Több mint 120 cm-es angolnát fogott volna, ha tapasztalt horgász. Ezért jó lesz ha egyet-mást elmondunk az angolnáról. Nálunk lőleg a Duna vízrendszerében fordul elő, de a Vág vizében is akad egy-egy belőle. Meghonosítása nem sikerült, de nem is sikerülhet, hiszen az angolnák a Mexikói-öböl, s általában az Atlanti-óceán nagy mélységeiben ívnak. Ikrái mikroszkőpikusan aprók, de számuk több millióra rúg. Az eddigi megfigyelések azt igazolják, hogy az angolna ívás után elpusztul és Európa édesvizeibe csak az ivadékok jönnek viszsza. Petéjéből kikelt fűzfalevél alakú lárvája üvegszerűen átlátszó. A lárvákból a többezer Az angolnáról km-nyi út alatt fejlődik ki a szinezódést kap. Ezek jutnak még mindig átlátszó angolna el Európa folyóiba. ahol ivaralak, amely fokozatosan fekete érettségükig, 7—9 évig vannak ezekben a folyókban, utána ezüstös nászruhájukba öltözve elindulnak újra párosodási helyükre, ahonnét nem térnek vissza. Ez a kor csak az édesvízbe lépéstől számit. Lárvakoruk 2—3 évig tart. Rendkívül szívós, ragadozó hal az angolna, amely férget, lárvát, ikrát, ivadékot, békát rovart egyaránt zsákmányol. Víz nélkül 1—2 napig is elél és vizenyős, tocsogős réten nagy utat tehet meg. Nappal iszapba húzódik, s csak éjjel zsákmányol. Hálóba ritkán kerül, horogra még ritkábban. Húsa zsíros, jóízű, de a halhústól eltérően nehezen emészthető. Megnó 1—1,5 méter nagyságra is. Elég sok van belőlük a Piešťany melletti Vág vizében, ahová több ezer darabot hozatott a horgászszövetség. Krajcsovics Ferdinand Galanta
