Szabad Földműves, 1972. január-június (23. évfolyam, 1-25. szám)

1972-04-29 / 17. szám

f 2 SZABAD FÖLDMŰVES A 1972. április 29. Bratislavában ülésezett a Szlovák Nemzeti Tanács, amely megállapítot­ta, hogy az elmúlt évet jó eredmény­nyel zártuk. Előtérbe kerültek a mi­nőségi tervmutaték, a kormány haté­kony intézkezéseket foganatosított a XIV. pártkongresszus és a CSKP KB tebruári határozatának teljesítésére. A Szlovák Nemzeti Tanács megál­lapította, hogy megteremtettük a reá­lis alapokat az 1972-es évi feladatok teljesítésére. Szlovákiában a múlt évben a társadalmi termelés 7,4 szá­zalékkal, a nemzeti jövedelem pedig 2 százalékkal nőtt. Egyes ágazatok­ban például az élelmiszeripari terme­lésben már tavaly elértük az idei évre tervezett szintet. A belföldi piac áruellátása lényegesen javult. A mezőgazdaságban a brutto ter­melés 7,6, a piaci termelés 10,8 szá­zalékkal nőtt az előző évvel szemben. Gabonából egyötödével magasabb hek­tárhozamot értünk el, mint 1970-ben, s gabonatermelésünk elérte az ötéves Az SZNT ülése terv végére tervezett szintet, jelentő­sen javul munkaerő-gazdálkodásunk. Az iparban 14 800-zal, az építőipar­ban 6600-zal nőtt a foglalkoztatottak száma. Ez azt jelenti, hogy az építő­ipar a jelenlegi létszámmal, a munka­szervezés javításával képes lesz tel­jesíteni tervezett feladatait. Igen fi­gyelemre méltó, hogy az iparban és az építőiparban a termelés növeke­désének 60—70 százalékát a munka termelékenységének növekedésével érték el. A lakosságot egyre jobban el tud­juk látni élelmiszerrel. Az egy főre jutó hús és baromfihús fogyasztás például 1,6 kg-inal volt magasabb, mint a múlt évben. Mivel csökkentet­tük a textiláru kiskereskedelmi árát és néhány szociális intézkedést - tet­tünk, hosszú évek óta először történt meg, hogy csökkentek a lakosság létfenntartási költségei. Az átlagbérek is növekedtek. Július Hanus mérnök, a Szlovák Szocialista Köztársaság kormányelnö­kének helyettese, megemlítette, hogy a sikerek ellenére, még sok problé­mát kell megoldanunk. Sok még a befejezetlen építkezés, az épületek átadási határideje elhúzódik, és több agazatban emelkedtek az anyagi költ­ségek is. A párt Központi Bizottságá­nak februári határozata értelmében el kell érnünk, hogy a termelés min­den ágazatban a lehető leghatéko­nyabb legyen. Mindent a népért Bratislavában április 18—19-én ülésezett a Szlovákiai Ojságlrók kong­resszusa. A nagyjelentőségű összejövetelen mint a CSKP KB küldöttségé­nek vezetője részt vett Oldrich Š v e s t к a elvtárs, a Központi Bizottság titkára, az elnökség tagja. Az SZLKP KB küldöttségét Miroslav V á 1 e к művelődésügyi miniszter vezette. A kongresszuson még további jelentős közéleti személyiségek jelentek meg. A kétnapos kongresszus megválasztotta az új központi bizottságot. A Szlovákiai Újságíró Szövetség elnökévé Miloš Markót, a Csehszlovák Rádió szlovákiai igazgatóját, aielnökévé Csetó Jánost, az Ú] Szó szerkesz­tőjét, Ján PodUradskýt, a Szlovák Film igazgatóját és Augustín Siskát, a Svet socializmu főszerkesztőjét, vezető titkárává pedig Elena Suchovská elvtársnőt választotta. Az újságírók a kongresszuson mélyen elemezték eddigi munkájukat, és a jövőbeni feladataikat. Hangsúlyozták, hogy elkötelezettségről tanúskodó munkával járulnak hozzá az újtipusú, öntudatos szocialista ember neve­léséhez. Oldfich Svestka elvtárs beszédében rámutatott arra, hogy 1968— 1969-ben a jobboldali nézetek azért terjedtek el az újságíró-körök egy részében, mert a tollforgatók elszakadtak a néptől és a jelenségeket nem értékelték osztályszempontból. Elismeréssel adózott azoknak az újság­íróknak, akik hűek maradtak a munkásosztályhoz, a marxista-leninista elvekhez, és a jobboldali terror ellenére sem tántorodtak meg. Ezek az újságírók nagy segítségére voltak a pártnak, amikor az hozzáfogott a poli­tikai és gazdasági élet konszolidálásához. A kongresszus megállapította, hogy az újságíró közösséget sikerült meg­tisztítani a jobboldali revizionista, opportunista elemektől, és most már arra kell törekedni, hogy a helyes politikai nézetű újságírók minél jobb minőségű munkát végezzenek. A szlovákiai újságírók üdvözlő levelet küldtek Csehszlovákia Kommunista Pártja és Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának, amelyben ígérik, hogy mindig hűek maradnak a párthoz és a néphez. A fiatal újságírókat a marxizmus-leninizmus szellemében, a szocialista haza szeretetére nevelik. A levélben egyetértenek a párt bel- és külpoliti­kájával és biztosítják a pártot, hogy az eddiginél még aktívabb munkát fejtenek ki а XIV. kongresszus határozatainak teljesítéséért. A küldöttek tiltakozó levelet küldtek az Amerikai Egyesült Államok prá­gai nagykövetségére, amelyben elítélik az amerikai légierő barbár bombá­zásait a békés vietnami lakosság ellen. A hős vietnami népet pedig messze­menő támogatásban részesítik igazságos harcában. A szlovákiai újságírásban olyan új szakasz kezdődik a kongresszus után, amely a dolgozó tömegeket az eddiginél sokkal nagyobb mértékben mozgó­sítja majd a szocializmus építésére, a párt XIV. kongresszusa határozatai­nak teljesítésére. Miután a jobboldal lényegében - vereséget szenvedett, a sajtó hozzáfoghat az igazi szocialista típusú emberek neveléséhez, akik önfeláldozóan, önzetlenül dolgoznak mindannyiunk sorsának javulásáért. —b— Újságíró-díjak kiosztása JÄN JANOVIC mérnök, mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter április 21-én átadta a mezőgazdasági újságíróknak hazánk felszabadulása 25. év­fordulója és Csehszlovákia Kommunista Pártja megalakulása évfordulójára meghirdetett versenydíjakat. Az elkötelezett cikksorozatokért az újságírói alkotások díjának első fo­kozatát a Pravda, második fokozatát pedig a Szabad Földműves képviselői Balia József, Tóth Dezső és Hoksza István vették át. A zsűri rendkívüli díját adományozott a Týždenník aktualít című lap­nak, valamint Pavel Havličeknek, a Roľnické noviny főszerkesztőjének és még több újságírónak. A szabad kategóriákban az első dijat a Rofnické noviny háromtagú kol­lektívája, Ján Švec, Viliam Vitek és Stefánia Zúherová kapta a beküldött cikkek értékelése alapján. Ebben a kategóriában Ján Janovic miniszter különdíjat adományozott Pathő Károly elvtársnak, a Szabad Földműves főszerkesztőjének, verseny­cikkeiért és a szekesztőség többévi sikeres vezetéséért. Az internacionalista Ш кам Ш lies A CSEMADOK XI. országos közgyű­lése két napig ülésezett a bratlslaval Kultúra és Pihenés Parkjában. A nagy­­jelentőségű összejövetelen július Ha­mis rajnisztereinökhelyettes, a Szlo­vák Szocialista Köztársaság korjnánya Nemzetiségi Tanácsa elnökének veze­tésével, párt- és kormányküldöttség is részt vett. Képviseltette magát a Mati­ca slovenská, az Ukrán Dolgozók Kul­turális Szövetsége és a Lengyel Dol­gozók Kulturális Szövetsége is. A közgyűlés igen baráti légkörben zajlott le. jellemző volt rá az interna­cionalista szellem és a rendkívül nagyfokú alkotni akarás. Amíg a X. közgyűlésen előtérbe kerültek a túl­hajtott nacionalista követelések, a ré­gi sérelmek, ezen az értekezleten a beszámolók és a felszólalók Is főleg azt fejtegették, hogy milyen módon lehetne még jobban összehangolni a Matica sloverjska és a CSEMADOK kulturális népnevelő tevékenységét és elmélyíteni a két r.ép barátságát. A tanácskozáshoz a vezérvonalat július Hanus mtnlszterelnökhelyettes beszé­de adta meg, aki már a bevezető részben arról beszélt, hogy pártunk 50. évfordulóját dolgozóink nemzeti és nemzetiségi hovatartozásra való tekintet nélkül a proletár internacio­nalizmus szellemében, nagy munka­eredményekkel ünnepelték. Ez az ösz­­szefogás igazán példa lehet a jövőre vonatkozólag is. A miniszterelnökhelyettes hosszab­ban elemezte a jobboldali opportunis­ta, revizionista erők bomlasztó mun­káját, ami főleg abban nyilvánult meg, hogy a népnevelő munkában nem Ismerték el a párt vezető szere­pét, és lebecsülték a szocialista tí­pusú ember nevelésében elért ered­ményeket. A CSEMADOK-ban üldözték azokat a párthoz hű funkcionáriuso­kat, akik éjt nappallá téve két évti­zed alatt önfeláldozó munkát végez­tek a szocialista kultúra felvirágozta­tásáért. A jövőre vonatkozólag hang­súlyozta, hogy a CSEMADOK munká­jában még jobban érvényt kell sze­rezni a párt vezető szerepének és harcolni kell az öncélú kultúrmunka ellen. Jelenleg még sok CSEMADOK- rendezvény inkább szórakoztató, mint nevelő célú. Varga Béla elvtárs, a CSEMADOK Központi Bizottságának vezető titkára beszámolójában élesen4elítélte a jobb­oldali opportunista és pártellenes tö­rekvéseket, amelyek a múltban nagy károkat okoztak a kulturális nevelő­munkában. A távlati tevékenységet tömören úgy határozta meg, hogy a CSEMADOK két évtizedes internacio­nalista hagyományához híven még magasab szintre kell emelni a kultu­rális nevelőmunkát, és arra kell tö­rekedni, hogy a hazánkban élő nem­zetek és nemzetiségek közeledését számos rendezvénnyel, kulturális megmozdulással a CSEMADOK még jobban segítse elő. Megállapította, hogy a tagság száma a X. közgyűlés óta több mint 15 ezerrel emelkedett, de az elkövetkezendő időszakban még további tízezreket kell bevonni a CSE­MADOK országépítését elősegítő mun­kájába. A felszólalók többsége a Matica slovenská és a CSEMADOK helyi szer­vezeteinek sikeres együttműködésé­ről beszélt. Jaroslav Celko, a Matica slovenská Igazgatója örömmel tájé­koztatta a küldötteket arról, hogy a Matica slovenská és a CSEMADOK között baráti együttműködés alakult ki és mindent megtesznek annak ér­dekében, hogy ez a jövőben még job­ban elmélyüljön. Sok közös kulturális rendezvényre került és kerül sor. Többek között Idén számos helyen együtt ünnepük szlovákok és magya­rok Janko Kráľ és Petőfi Sándor szü­letésének évfordulóját. Dr. Pavol Pas­ka, a Szocialista Akadémia küldöttsé­gének vezetője Is hangsúlyozta, hogy aktívabb harcot kell folytatni a még mindig megnyilvánuló burzsoánaclo­­nalista, revizionista, opportunista erők tevékenysége ellen, szlovákoknak, magyaroknak, hazánk minden népé­nek és nemzetiségének szorosabbra kell fűzni a barátságot. Talán még egy közgyűlésen sem beszéltek a küldöttek ilyen lelkese­déssel munkájukról, további munka­terveikről, elképzeléseikről. Beszá­moltak a sikeres reij^szvényekröl, a taglétszám emelkedéséről, a CSEMA­­DOK-tagok faluszépítésl munkában való nagy részvételéről. Többen be­széltek anyagi nehézségekről, aminek a megoldására Kovács Ferenc, a Gbel­­ce-i (Köbölkút) Élsz ökonómusa adott jő „receptet“. Szövetkezetük gazdag, hisz a hektáronkénti nyerstermelés értéke már meghaladja a 20 ezer ko­ronát. Azonban a munka kultúrája még mindig nem kielégítő. A tagság nevelésével is többet kell törődni. Ezért a szövetkezet a kulturális alap­ból megfizeti a tagok számára a kul­turális rendzevényekre a belépőjegye­ket, valamint a könyvtári bérletet és a kultúrház javítására 200 ezer koro­nát ad. Mindent megtesznek, hogy a kulturális népnevelő munka anyagi feltételét biztosítsák. A CSEMADOK XI. országos közgyű­lése határozatában elítéli az 1968— 1969-es időszakban bekövetkezett jobboldali eltolódást és hangsúlyozta, hogy a szöveség megalakulása óta mint a párt segédcsapata kulturális és népnevelő munkájával hatásosan vett részt a falu szocialista építésé­ben. Segítőjévé vált Dél-Szlovákia nagyarányú gazdasági és szociális át­alakulásának. A tagságot, minden csehszlovákiai magyar dolgozót a pro­letár nemzetköziségen alapuló szocia­lista nemzett öntudat és hazafiság szellemében neveli, következetesen harcolva a nacionalizmus minden megnyilvánulása és az olyan törek­vések ellen, melyek népeink egysé­gének és barátságának megbontására irányulnak. A közgyűlés az új Központi Bizott­ság élére elnöknek Lőrincz Gyulát, vezető titkárnak pedig Varga Béla elvtársat választotta. —b— Az SZLKP KB határozatot hozott a mezőgazdaság és élelmiszerigar fejlesztésére A CSKP KB mezőgazdasági plé­numa után Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága is tár­gyalt a mezőgazadsági termelés továbbfejlesztéséről. Az ülésen dr. Peter Colotka, az SZLKP KB Elnök­ségének tagja, a Szlovák Szocia­lista Köztársaság kormányának el­nöke előterjesztette a központi bizottság beszámolóját, amely rá­mutat arra, hogy igen jelentős eredményeket értünk el a mező­­gazdasági termelés növelésében. A mezőgazdasági termelés pl. Szlovákiában 70 százalékkal volt nagyobb, mint az 1936-os évben, a piaci termelés megháromszorozó­dott, a munka termelékenysége pe­dig négyszeresére nőtt. Az elmúlt évben a mezőgazdasági termelés 7,6, az árútermelés 10,8 százalék­kal nőtt. A központi bizottság alapos vita után határozatot hozott, amelynek fontosabb részeit az alábbiakban tesszük közzé. A következő időszakban a mező­­gazdaság és az élelmiszeripar fej­lődésében elért eddigi pozitív eredményeket folytatva főfelada­tunk a növekedés és a termelés gazdaságosságának tokozása, vala­mennyi tartalékának kihasználása. Ennek érdekében a párt-, állami- és gazdasági szerveknek hatékony politikai, szervező munkát kell ki­fejteniük az egyes járások és me­zőgazdasági üzemek termelési színvonala közötti indokolatlan különbségek kiküszöbölésére, az átlagon alóli és az átlagos szövet­kezetek és állami gazdaságok színvonalának az élenjáró üzemek színvonalára való emelésére. A CSKP Központi Bizottsága áprilisi plénumával összhangban elsőren­dű gazdasági-politikai feladatnak tekinti a gabonaneműek termelé­sének növelését, racionálisabb ki­használását, a szarvasmarhate­nyésztés színvonalának emelését. Tömören az elkövetkezendő idő­szakban a mezőgazdasági üzemek színvonalának kiegyenlítésére vo­natkozó párt irányvonalból kiin­dulva a következő főfeladatokra kell fordítani a figyelmet. Ф Az egész mezőgazdasági terü­let hatékony kihasználására, ter­mővé tételére és azoknak a szigo­rú intézkedéseknek a betartására, amelyek a talaj nem mezőgazda­sági célokra való felhasználására vonatkoznak; # Dél-Szlovákia járásaiban a ta­laj jobb kihasználására, elsősorban az öntözőberendezések kihaszná­lására, a növényi termelés intenzi­­fikálására, a kukorica és más ta­karmányok hektárhozamának nö­velésére és ennek alapján a szarvasmarha-állomány, elsősorban a tehénállomány növelésére; Q Kelut-Szlovákiában a gabona­­termelés és a burgonyatermelés színvonalának emelésére, a gazda­sági állatok jövedelmezősége, fő­leg a tejhozam jelentős növelé­sére, az elmaradó efsz-ek és álla­mi gazdaságuk gazdálkodásának megjavítására és a kelet-szlovákiai síkságon azoknak a területeknek az intenzív kihasználására, ame­lyeken talajjavító munkálatokat végeztek; Ф A hegyi és hegyaljai terüle­teken a szarvasmarha-tenyésztés fejlesztése céltudatos és konkrét biztosítására, elsősorban a rétek és legelők jobb kihasználásával, a jóminőségű takarmányok gyártásá­ra, valamint a nagy hektárhozamú burgonyatermesztés agrotechniká­jának elsajátítására az összes já­rásban. Az SZLKP Központi Bizottsága az élelmiszeriparban elsőrendű fel­adatának tartja, hogy megteremt­sük az előfeltételeket a mezőgaz­dasági nyersanyagok növekvő mennyiségének folyamatos és vesz­teségmentes feldolgozásához és a hulladékanyagok mezőgazdasági feldolgozásához, elsősorban az ötö­dik ötéves terv beruházási prog­ramjának következetes megjavítá­sához. A Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztériumnak, a ve­zérigazgatóságoknak és az élelmi­szeripar vállalatainak egyúttal biz­tosítaniuk kell a meglévő kapaci­tások jobb kihasználását és intéz­kedéseket kell hozniuk a minőségi normák megsértésének megakadá­lyozására, az élelmiszerek minősé­gének megjavítására és választé­kának bővítésére. Az ötéves terv feladatainak tel­jesítése a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban megköveteli, hogy fokozzuk a szállftéégazatok, a vegyipar, gépipar felelőségét, a mezőgazdaságnak és az élelmiszer­­iparnak tervezett szállítmányok következetes betartásáért. Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága megköveteli: О a vegyiparban dolgozó kom­munistáktól és a többi dolgozóktól, hogy mozgósítsák erőiket és min­den eszközt a műtrágyák gyártása feladatainak teljesítésére, a mű­trágyák minőségének emelésére és törekedjenek arra, hogy kielégít­sék a mezőgazdaság szükségleteit vegyi ipari termékekkel a KGST keretében folyó munkamegosztás programjával kapcsolatban is; # a gépiparban dolgozó kom­munistáktól és többi dolgozótól, hogy teljes felelősséggel biztosít­sák a termelési programokat, va­lamint a mezőgazdasági gépek, berendezések és pótalkatrészek termelésének feladatait; ф az építőiparban dolgozó kom­munistáktól és a többi dolgozók­tól, hogy fejlesszék kezdemenyezé­­süket a mezőgazdaság és az élel­miszeripar számára tervezett épí­tési feladatok határidőben történő teljesítésére és kiküszöböljék a ta­karmánysilók építésében tapasztalt lemaradást; ф a mezőgazdaságban dolgozó kommunistáktól és összes dolgo­zótól, elsősorban a szövetkezetek, az állami gazdaságok, a gép- és traktorállomások, a felvásárló üze­­- гаек dolgozóitól, hogy biztosítsák a műtrágyák és más mezőgazdasá­gi vegyszerek racionális kihaszná­lását, a technika jobb kihasználá­sát, a fegyelem növelésével, a munidő kihasználásával, és azál­tal, hogy rendet teremtenek a gé­pek és berendezések karbantartá­sában és javításában. A mezőgaz­dasági- és élelmiszeripari koplexii ni valamennyi területén az építkezési beruházásokban meg kell terem­teni a feltételeket a feladatok idő ben történd megoldásához, a jó tervezéssel és más beruházási költ­ségek következetes teljesítésével. Abban a szakaszban, amelybe szocialista mezőgazdaságunk most lép, egyre nagyobb jelentősége lesz a tudományos-műszaki hala­dásnak, amely megköveteli a tudo­mányos dolgozók aktív és rend­szeresebb részvételét a tudomá­nyos ismeretek gyakorlati érvé­nyesítésében. A Szlovák Mezőgaz­dasági Akadémia az illetékes álla­mi szervekkel együtt biztosítsa a mezőgazdasági-tudományos kutafé és fejlesztési intézmények erőinek nagyobb összpontosítását a kon­centrált és gépesített^ mezőgazda­­sági termelés komplex megoldásá­ra. a biológiai anyag megjavítá­sára, valamint az üzemi és üzemek feletti szférában az irányítás szín­vonalának emelésére. A mezőgazdasági üzemek egye­sítésével, a mezőgazdasági szolgál­tatási üzemekkel és az élelmiszer­­iparral folytatott együttműködés elmélyítésével tovább kell növel­nünk a mezőgazdasági termelés koncentrációját és szakosítását — hangsúlyozva, hogy következete­sen be kell tartanunk az elfoga­dott politikai és gazdasági elveket, biztosítanunk kell az ötéves terv adta lehetőségek keretében a fo­lyamat tervszerű megvalósítását. A befejező rész hangsúlyozza, a párt-, állami- és gazdasági szervek és szervezetek irányító munkájú nak jelentőségét. Igényesebb mun­kamódszerekkel el kell érni pél dául, hogy a tervező szervek meg­javítsák a terv minőségét és job­ban biztosítsák a kölcsönös kap­csolatokat a szállító ágazatok, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar között. A mezőgazdasági-, élelmi­­szeripari komplexumban a köz­ponti irányító szerveknek követke­zetesen biztosítaniuk kell az össz­társadalmi érdekek elsőbbségét, hatékonyan, minden halogatás nél­kül meg kell oldani a káderek előkészítésének kérdését, elsősor­ban a kelet-szlovákiai kerület szá­mára. A határozat leszögezi, hogy a mezőgazdasági üzemekben, vál­lalatokban, intézményekben el kell mélyíteni a párt vezetoszerepét és a regisztrált párttagokat is ser­kenteni kell arra, hogy minél ak­tívabb munkát fejtsenek ki a me­zőgazdasági ternu lás fokozásának érdekében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom