Szabad Földműves, 1972. január-június (23. évfolyam, 1-25. szám)
1972-04-01 / 13. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1972. április í. 10 Kovács Gáspár utazó foglalkozása miatt sokszor volt távol a családfától. Így szerfölött örült az ünnepeknek, amikor szerettei körében tölthetett el néhány napot. Persze a jóból is megárt a sok, megunja az ember az evést, ivást, rádiót, televíziót. Bezzeg a Laci meg a Józsi fia fókát alusznak ilyenkor, s kilenckor is alig lehet kihúzni őket az ágyból. S ha már kikászálódnak, még ki sem mossák az álmot a szemükből, máris besüppednek a fotelba, s nem bírnak megszabadulni a képernyő elől. — Ördög érti ezeket a mai gyerekeket — dünnyögte sokszor Kovács az orra alatt. Sokszor, de különösen húsvéthétfőn egyenesen bosszantotta a gyerekek lustálkodása. A felesége már ki tudja hányadszor szólt be a gyerekszobába. — Ébredjetek már végre! Kész a reggeli! — Öntsd már nyakon őket! — szólt a férj az asszonynak. — Ma a fiúk locsolnak, nem emlékszel? — nézett az élet pár hamiskásan a békétlenkedöre. A „nem emlékszel" szó a gyermekkor színes, változatos világába vitte vissza Kovácsot. Haza, kis falujába, amely látszatra csendesen húzódott meg a hegy árnyékában. Pedig különösen a jelesebb ünnepre való készülődés idején eléggé mozgalmas volt. Különösen a háziasszonyok sürögtekforogtak, szomszédoltak. Húsvét előtt akadt talán a legtöbb tennivaló. A sütés, főzés után az ügyeskezű lányok, asszonyok, nagymamák rövid pálcikákkal hímezték a kantáros, gereblyés, rozmaringos és isten tudja milyen mintás tojásokat. Aztán pirosra festették, s ha megszáradt a tojás, lekaparták a viaszkoi s máris rikítóan fehérlettek a népi mintás és más díszítések remekei. A gyerekek is ott lábatlankodtak, de nagypénteken a kereplés után eltűntek hazulról valamilyen ürüggyel. A hagyományok szerint, aki ezen a napon korán hoz vizet a patakból, és abban megmosakszik, sokáig szép, egészséges marad. A cseperedő nemzedék újított s nem az egészség kedvéért, hanem inkább virtusból megmártózott a kacskaringós patak jéghideg vizében. A sokféle vallásos szertartás, szokás közül a gyerekeknek a legjelentősebb élményt mégis a húsvéti locsolás jelentette. A nadrágot hordók lázas izgalommal készülődtek. Előző éjjel nyugtalanul aludtak, s nem igen kellett keltőóra. Már kakaskukorékoláskor mozgolódni kezdtek. A szülők hiába türtőztették, nem jött szemükre álom. Akkoriban, főleg a szegényebbeknél a konyhában aludt az egész család, mert így kevesebb tüzelő kellett. A múlt világában kalandozó Kovács Gáspár azon tűnődött, hogyan is férhettek el heten a szűk helyiségben. Mindössze két ágy volt a konyhában, igaz, szélesek, jó magasak, s ha valamelyikük véletlenül lepottyant a földpadlóra, egykettőre kiment a szeméből az álom. Ök is négyen aludtak az egyik ágyban, a bátyja, meg két leánylestvére. Lábat fordítva egymásnak, aránylag „kényelmesen“ elférlek. Persze ahogy nőttek a lábak, egyre többször került sor a rugdalózásra, amely gyakorta földrehuppanássat végződött. Gáspárnak hirtelen az egyik emlékezetes locsolás jutott az eszébe. Még alig pirkadi, és Pisti bátyjával már szőtték a terveket. A szülői szigor sem tudta őket sokáig ágyban tartani. Mivel akkoriban rendszerint bandástól jártak a gyerekek, legények locsolni, ők a két unokatestvérükkel beszélték meg a találkát. SNAJDERÉK Bénije és Frédije afféle úrigyerekeknek számítottak. „Miánt szabó, mindjárt báró“ jelző illette meg papájukat. A találka előtt még végigjárták a szegénysort, ahová Béniék nem szívesen mentek. Mindenütt a szokásos versikével kezdték: „Ellőttünk meglorsolnt a rózsabimbót, hogy el na hervadjon.“ Aztán megragadták a kezük ügyében levő bögrét és friss vízzel szemen löllyinleaék a sivitozó Terit, Marit, fulkát, Rózsit. „Ki korán kel, aranyat lel." Így volt ez velük is, mert mire a rozzant családiházhoz visszatértek, már megtelt a zsebük pirostojással, s aprópénz is csörgőit bennük. Az eddigi szerzeményt otthon gyorsan kirakták, hogy legyen a többi „zsákmánynak" helye. Persze nemcsak ezért. A leánytestvéreiket is eljöttek megöntözni, s ki az isten győzte volna tojással, aprópénzzel a sok gyereket, így hát jókor jóit a segítség. Alig szabadultak meg a terhűktől, máris rohantak a megbeszélt helyre. Kisvártatva megérkeztek az elegánsan kiöltözött rokonok. Házról házra jártak. A Snajder gyerekek igazi szagosvízzel locsoltak. Amikor megöntözték az irulá-piruló lányokat, titokban átadták az üvegeket a szegény rokonoknak, s a ■ kényesebb helyeken Gáspáréknak sem kellett a vizes bögre után nyúlni. Üjból gyűlt a tojás és a fillérek. A módosabb helyeken a két szabógyerek cukortojást és nagyobb pénzdarabot kapott. Gáspár úgy emlékezett, hogy ez Pisti bátyját szerfelett bosszantotta. A Fő utca végén a tovasietö patak medrét rozoga, fakorlátos hid szelte keresztül. A lúd korlátjának dőlve, kedélyes hangulatban levő legények harsogták túl egymás szavát. A szesz mámora mindenkit bátorrá erősített, s éppen arra fogadoztak, ki tudja két végénél fogva ujja között összeroppantani a tojás!. Erőlködtek, de a vastag paraszíujjak sem bírtak a szerény tyúktermékkel. Közben odaért a virtuskodókhoz a falu első gazdájának gőgös legényfia. Hetvenkedve kérte a tojást. „Majd én megmutatom nektek, anyámasszony katonái!“ Diadalmas arccal kezdte szorítani két végénél fogva a kis „ártatlant“. Vicsorítva szorított, majd megcsúszott ujja között a tojás és szétfreccsent. Tele lett az erőművész szeme, szája s még a kemény inggallérra is jutott belőle. A körülállók majd megpukkadtak a nevetéstől. A póruljárt káromkodva törölaette arcát és lehetetlen dühében lekapta rozmaringgal körülfont kalapját és csépelni kezdte vele a vigyorgó, bámészkodó gyerekeket. Azok a szélrózsa minden irányába széjjelugrottak. Az unokái est vérek is gyorsan szedték a lábukat. Vajdáék háza előtt kilehelték magukat és betértek. Vajdáék szöszi Böskéjét Pisti mindig úgy emlegette, mint az osztály legjobb tanulóját. Afféle gyermekkori vonzalmat éreztek egymás iránt. Így aztán egyszer a cukortojást nem Frédi és Béni kapta az iruló-piruló Böskétől, hanem Pisti. Mesésen szép cukortojás volt. Frédi irigykedve nézegette. Alig léptek ki az ajtón, Frédi elkezdte a kunyerálAst. Mindenféleképpen meg akarta szerezni még csere árán is a cukortojást. Pisti viszont semmiáron nem állt kötélnek. Hosszas huéT •3d zavona, vitatkozás. Végül a makacsul követelőző rokon lekent egyet a meglepődött Pistának. Persze, neki sem kellett több, s mint a haramia ugrott a támadóra, s úgy vágta az édes anyaföldhöz, hogy csak úgy nyekkent. A két kisebb alig tudta szétszedni a földön hentergő összekapaszkodott akat. A véqén mégiscsak sikerült. Mindkét gyerek a szégyen és a düh vegyes érzésével porolta le nadrágját és szedte ki a zsebből az undor és a sajnálat vegyes érzésével a sárgás, nyálkás folyadékot. A csodaszép cukortojás is összeroppant. Pisti felújult dühhel akart nekirohanni unokabátyjának, de Gáspár közéjük vetette magát. Frédi bőgött dühébeui és azzal fenyegetőzőit, hogy nem mennek tovább locsolni. Bánta volna őket a fene, de mi lesz szagosvíz nélkül?! Gáspár igyekezett békitgetni, ami végül afféle könyörgés lett, vagyis olaj a tűzre.t A sértett rokonok megérezték az üvegben rejlő fölényüket és faképnél hagyták a szegény rokonokat. — Most aztán mehetünk haza — szólt Gáspár szemrehányóan. — Azért, se megyünk — válaszolt Pisti makacskodva. — Öntözzünk vízzel! A következő házban a kárpitosék laktak. A porul jártak szorongva léptek be, A terebélyes Zsuzsi asszonyság lenézően mérte végig a két kopottruhás gyereket. — No mii hoztatok? — kérdezte gúnyosan. A megszeppentek akadozva kezdtek a versikéhez. Aztán Pisti elszántan elindult a vizeskanna felé. Zsuzsi néni, mint a haramia rohant utána, s elkapta a bögréi, nehogy a széltől féltett egyetlen lányát leöntsék. A szeme villámokat szórt a megszeppentek felé, s aztán seprőt kapott rájuk. — Még ezek a koldusok akarják vízzel öntözni az én gyönyörűségemet! — kiáltotta utánuk. Azután a kutyát uszított a rájuk. A menekülők az utolsó pillanatban tudták becsapni a kaput a dühösen csaholó Sajó előtt. A rohanástól kifulladva, lihegve álltak meg a kovácsműhely terasza alatt. Péter bácsi, a nagybajúszú kovácsmester éppen akkor tartott imbolygó léptekkel hazafelé. — Na hékások, befelé, mert nem jut pirosíojás! — invitálta a riadt te kintetü testvéreket. Azok tanácskozni kezdtek. Nem volt bátorságuk újból bekopogtatni. Addig-addig okoskodtak, míg valamit kisütöttek. Hazamennek és szappanból csinálnak öntözővizet. Bandukoltak hazafelé és be-belekintgettek az udvarokba.. Látták a legények hogyan cipelik a lányokat a kúthoz, s egyik veder víz után a másikat zúdítják rájuk. Pisti elkeseredetten jegyezte meg: „Miért szabad nekik, s nekünk miért nem?!“ Nem találtak rá választ. Akkor még nem tudták, hogy a falu íratlan törvénye a legényeknek a régi szokások szerint megengedi, amit a gyerekeknek nem, és a holnap időszerűtlennek tart. Sápadt arcú, törékeny alakú anyjuk csodálkozott a gyerekek korai jöttén. Másképp örült, mert előre látta csemetéi mily elragadtatással rakják ki a szebbnél szebb tojásokat, s mesélik melyiket hol, kitől kapták, s utána összeszámolják a filléreket. Ezért nagyon meglepődött, amikor a várt jelenet helyett Pisti kéréssel fordult hozzá: —- Édesanyám, adjon nekünk szagos szappant. — Minek az nektek? — nézett rájuk elhüledve. — Szagosvizet szeretnénk csinálni. Az anyjuk először össze akarta szidni őket. Hiszen tudhatnák, hogy náluk afféle piperkőc dolog aligha volt még. De amikor rájuk nézett, bizakodó kérdő tekintetű fiaira, mindent megértett, és elöntötte szemét a keserűség, könnycsepp gördült le az arcán. Szótlanul álltak, álldogáltak, amíg a szegény sors némaságát a bölcsőben felébredő Rozika meg nem törte. Kovács Gáspárt gyermekkori ábrándozásából az ásitozó kisebbik fia riasztotta fel. — Apu, nem láttad a tévé-műsort? TÓTH DEZSŐ A CSEMADOK országos közgyűlése előtt A közelmúltban tartotta a CSEMADOK č'lčovi (Csicsó) helyi szervezete az évzáró közgyűlést. Az évzáró után nagy volt az érdeklődés s mintegy 200-an voltak kíváncsiak a beszámolóra és a műsorra. Wurczel Károly irányításával sikeresen szerepelt a 24 tagú férfikar és a versmondókat Is csak dicsérni lehet. A műsor után került sor a vezető beszámolójára, emelyböl kitűnt, hogy a CSEMADOK jelentősen hozzájárult a falu kulturális és gazdasági életének fellendítéséhez. A tagság túlnyomó része az efsz-ben dolgozik, ahol becsülettel helytállnak. Sokat tettek az irodalmi estek rendezése terén, vagyis az érdeklődést igyekeztek felkelteni az olvasás iránt. Van miből választani, mert gazdag könyvtár van a községben. A helyi szervezet vezetősége nem véletlenül fordít megkülönböztetett figyelmet a könyvek megszerettetésére. Szem előtt tartja azt a régi igaz megállapítást, hogy ahol gyakran kinyílik a könyv, ott becsapódik a bicska. Mellesleg megjegyezhetjük, hogy Csicsó és környéke arról volt híres, hogy a mulatságokban véres verekedések zajlottak le. Szerencsére az utóbbi időben az ilyen eset nagy ritkaság és valóban kulturálisan élnek és szórakoznak a falu lakói. A múlt évi tevékenység egyik eredménye az énekkar megszervezése. Eddig az énekkar csak hazai közönség előtt szerepelt. De a jövőben több mint valószínű résztvesznek a járási énekkari fesztiválon is. A helyi szervezet vezetősége és a tagság legaktívabb tagjai eredményesen vettek részt a választások előkészítésében is. Ezzel kapcsolatban Kósa Gyula, a helyi nemzeti bizottság elnöke a következőket mondotta: —• A CSEMADOK a községünkben a legnagyobb és a legaktívabb szervezet, s annak ellenére, hogy nem tagja a Nemzeti Frontnak, mégis a legnagyobb segítséget nyújtotta a község vezetőinek a, választások előkészítésénél és munkájukért külön köszönet jár. A jövőben a CSEMADOK vezetősége bátran fordulhat kérelemmel a helyi nemzeti bizottsághoz, helyi pártszervezetekhez, mert jogos kérésüket minden esetben támogatni fogjuk. Hasonlóképpen nyilatkozott Szüllő Gyula elvtárs, a helyi pártszervezet elnöke is. Az évzáró gyűlés keretében Demecs István tanító a Februári Győzelem évfordulójáról tartott előadást. Az elhangzott beszámolókból a jelenlevők megismerhették a jelen és a múlt közötti különbséget és azt a gyorsütemű fejlődést, ami a község gazdasági és kulturális életében bekövetkezett. A CSEMADOK tagsága a kulturális szövetség küldetéséhez híven továbbra is konkrét munkával kíván hozzájárulni a jelenleg vita alatt álló új kulturális program megvalósításához, amelyet majd a CSEMADOK IX. országos közgyűlése hagy jóvá. A közgyűlésen ennek szellemében határozatot fogadtak el, amelynek alapján a kulturális élet még gazdagabb lesz a Duna menti községben. Gogh László JÁN PONICAN: T j Ja pihenj meg Jávorfa, pihenj meg, Száraz Völgy őre, pihenj csak, Pihenj meg, őre a völgynek, társa gyermekkoromnak. Ködlepte leveleidre vágyik szülőnk a föld, kimerítette gazdagsága s most nélküled kihűl. Takard be jól leveleiddel, míg lehajtja fejét anyánk, e gazdag anyácska, te pedig, völgyi strázsa, emeld tekinteted az ég s majd az északi szél Jelé csupasz vállaidat. A zenészek zenésze ő, vonóiddal játszani kezd s. ha már letarol teljesen a novemberi zokogás, ő tehet beléd örömet. Fölidéz nyarat, teleket, mit a völgyekből összehord. Végül is magadra maradsz, Te völgy hegedűje, s rajtad keresztül zeng felém a völgybeli zene. Minden, mi fáj a földön, az emberek jaja, dalodtól bennem fájni kezd. Törzsedhez letelepedek, egészen hozzád tapadok. Melletted, tudom, könnyű lesz. ó, könnyű lesz, tudom, s dermedten álmodok. Április, az erdők hónapja ' demény ottö fordítása
