Szabad Földműves, 1971. július-december (22. évfolyam, 26-52. szám)
1971-07-31 / 30. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1971. július 31. 5 Az állattenyésztés szűkkörű szakosításához korszerű termelőhelyek kellenek Egy gazdaság törekvései a párthatározat megvalósításáért Mezőgazdaságunk távlati fejlesztésének pártunk XIV. kongresszusa által kitűzött irányelvei megkövetelik az egész társadalmunk igényeinek megfelelő szakosítást és összpontosítást, valamint a vállalaton belüli és kívüli ésszerű munkamegosztás valóra váltását. Belátható időn belül korszerű feltételek mellett el kell érnünk a munkatermelékenység emelkedését, g a kisüzemi módszerek mellőzésével olyan kedvező légkör kialakítását, hogy az állattenyésztésben az előzetes elképzeléseken alapúié szükkörű szakosítás a mindennapi élet gyakorlatává válhasson. ni kezdenek, s 30—40 hektár kivételével a kissárói szövetkezet egész földterületét Is behálózzák öntözőrendszerrel. Az öntözéses feltételek lehetővé teszik a szarvasmarhák ellátására alkalmas olcsó takarmányok termesztését, s ezeknek a takarmányoknak felhasználását Természetes, hogy az egyes farmok fölépítésénél mindig a helyi adottságokból kell kiindulni. Az előzetes elképzelések arra utalnak, hogy a termelési gyakorlatban a szakosításnak kétféle változatát is alkalmazhatjuk. Tehát amíg az egyik körzetben a szükkörű, addig a a másikban a szélesebb értelemben vett szakosításra van lehetőség. Az egészben azonban a leglényegesebb'az, hogy mind az egyik, mind a másik változat egyaránt a szűkebb és a szélesebb értelemben vett társadalom érdekeit szolgálja. A szakosítás két válfajának valóra váltása, illetve a korszerű munkamegosztás gyakorlati megvalósulása nemcsak az akaráson múlik. Azon túl korszerű termelőhelyek, ésszerűen kivitelezett farmok is szükségesek ehhez. S mivel az építkezéshez sok pénz kell, úgy a termelést alapjában véve azokban az épületekben vagyunk kénytelenek egyelőre megoldani, amelyek rendelkezésünkre állnak. Ahol arra mód van, korszerűsítéssel kis költséggel el kell érnünk a termelékenység lényeges emelkedését, mint azt a Zselízi Állami Gazdaságban és számos más mezőgazdasági üzemben teszik, vagy pedig a beruházási pénzeszközök összevonásával, üzemközi részvények létesítésével, esetleg egyes kulcspozíciót betöltő gazdaságok beruházási eszközeinek, s az állami alapokból nyújtott juttatások közös, okszerű felhasználásával olyan szakosított farmokat építhetünk, melyek minden tekintetben megfelelnek a távlati fejlesztésben kitűzött követelményeknek. Különféle elméleti megszövegezésekben többször találkoztam a földeken, illetőleg a termőfölddel rendelkező vállalatok (földművesszövetkezetek, állami gazdaságok stb.) kebelében, valamint a földdel nem rendelkező vállalati alapon épülő specializált fiarmok létesítésének lehetőségével. Kérdés, hogy a társadalom szempontjából melyik az előnyösebb. Kétségtelen, hogy a termőfölddel rendelkező gazdaságok által kivitelezett specializált farmok az előnyösebbek. Egyrészt azért, mert a beruházott összeg tekintélyes hányada vagy teljes egésze vállalati eszközökből származik, akár csoporttulajdonról, akár állami vállalati tulajdonról legyen szó, másrészt azért előnyösebb, mert a termőfölddel rendelkező gazdaságok vagy csoportosulások teljes mértékben képesek a szükséges takarmánymennyiség kitermelésére. Ezzel szemben a földalappal nem rendelkező vállalati alapon épített farmok takarmányellátás tekintetében teljes mértékben az állami tartalékalapra szorulnak, ami távlati szempontból semmi esetre sem előnyös. Véleményem szerint az utóbbi megoldás főleg a felaprózott egyéni mezőgazdasági termelésre alapozott társadalmi rendszerben indokolt, ahol a szocialista szektor kisebbségben van, vagy esetleg indokolható lehetett a szocializálást kővető években, amikor a közös gazdaságok állattenyésztése kiépülőiéiben volt, s ezzel összefüggésben sok nehézséggel kellet megbirkóznunk. Tehát azt a célt kell követni, hogy az állati eredetű termékeket azoö termeljék, akiknek saját termesztésű takarmányuk van. Ügy adódott, hogy a közelmúltban Kissáróban járva elbeszélgethettem KAjTÁR ERNŐ mérnökkel, a szövetkezet elnökével. A szarvasmarhatenyészet eredményeiről beszélgettünk. Az elnök ecsetelte, hogy kissárói viszonylatban az utóbbi években a szarvasmarha állomány termelékenységének javítása érdekében komoly intézkedéseket tettek. Elmondta, hogy bang betegség végett 1957-ben az egész állományt likvidálniuk kellett, s vásárlásból „hozták össze, azt a „magot“, mely feltételezte a jövőbeni törzsállomány kiállítását. Két évre rá az istállókban elhelyezett 347 szarvasmarhából 176 volt a tehén, s abban az esztendőben 2197 liter tejet fejtek tehenenként.. A követelmény az volt: tovább bővíteni az állományt, s elérni a lehető legjobb minőséget. Kilenc esztendő múlva már 532 szarvasmarhája, s ebből 195 tehene volt a szövetkezetnek, s 1968-ban 2441 literes fejési átlaggal zárták az évet. Esztendőről esztendőre szaporították az állományt s javították a minőséget. Így 1969-ben már 2700, 1970-ben pedig 3125 liter tejet fejtek tehenenként. Olyan országos hírű szövetkezeteket hagytak maguk mögött, melyek a tejtermelésben éveken keresztül irányt mutattak a környező szövetkezeteknek. Tény, most már tartani kell a színvonalat. Ahogyan SZŰCS BÉLA zootechnikust és munkaközösségét ismerem, képesek is a színvonal tartására, mert a növénytermesztés is a kezükre játszik. Kíváncsiskodó természetű ember vagyok, s megkérdeztem, hogy az elmondottakon kívül hogyan érték el a tehénállomány tejhasznosságának gyors javulását. Az elnök elmondta, hogy ehhez az _ls hozzájárult, hogy nagy gonddal készítik elő mindazokat az egészséges üszőket, amelyeket tenyészetbe vehetnek. Az utóbbi két esztendőben nem kevesebb, mint 120 jól előkészített üsző ellett le, ami lehetődé tette a tehenek merészebb selejtezését, s ezzel egyidejűleg bővült a jóhasznú egyedek száma. Mászrészt a tejhasznosság emelését nagyban előmozdította a kitűnő minőségű (570 vagon) szilázs a jó évelő takarmány és a tehenenként juttatott 2,5 kg abrakkeverék. El kell mondani továbbá, hogy a kissárói szövetkezet nagyon következetes módszert vezetett be a törzsállomány fölfejlesztésére. Itt ugyanis azt a nézetet vallják, hogy minden egészséges üszőt be kell fedeztetni, s csak az első laktáció lezárása után döntenek az állatok további sorsáról. Ha tehát a frtssfejős tehén megadja a gazdaság által meghatározott tejminimumot, akkor besorolják a törzsállományba. Ha nem adja meg, bármilyen formás külemű is legyen, könyörtelenül a vágóhídra küldik. Vajon ml vezette rá erre a szövetkezet szakembereit? Az hogy belátható időn belül korszerű 930 állat elhelyezésére alkalmas új farmot építenek, s ebből a mennyiségből a teheneknek több mint 500-nak kell lenniük. A farm építése szorosan kapcsolódik arra a nagy öntözőrendszerre, melyet a Garam-menti mezőgazdasági üzemekben 1972-ben építeA farm istállóinak egy része tehát tehéntartásra, másik része pedig növendékmarha elhelyezésére lesz alkalmas. Azonban a növendékmarhaistállókat is úgy építik, hogy minimális költséggel bármikor átállíthassák azokat tehéntartásra, ha azt a körzet szakosítása megkövetelné. Még meg sem kezdték az építkezést, a gazdaság máris készíti, fejleszti szarvasmarha állományát. Tervezik, hogy a korszerű rácspadlóvel kiképzett elmozás nélküli tehénistállókban egy dolgozó 50 tehenet gondoz, s az egész állományt egyetlen traktoros látja el takarmánnyal. Az eleséget pótkocsiról kétoldalt transportér adagolja majd a vályúkba. A növendékmarháknál pedig egy személyre 200 állatot bíznak. A korszerű farmot pnuematfkus fejőrendszerrel szerelik fel, s az állásokon kifejt tej csöveken jut a hűtőberendezéssel kiképzett tejházba, ahol 48 órán át a legnagyobb hőségben is tárolhatják. Ilyen és hasonló farmok építésére kerül sor az ötéves terv éveiben az ország más tájain is. Kissárói viszonylatban még nagyon fontos körülmény, mely az állomány szám szerinti és minőségi fejlesztése mellett szól, hogy takarmányfélékből nemcsak önellátók, hanem számottevő fölösleggel is rendelkeznek. A múlt évben például 200 vagon abrakkészletük volt, de csak 110 vagonra volt szükségük, így a régi készletből megmaradt 90 vagon, így ebben az évben legfeljebb csak 40—50 vagonnal töltik fel a készletet, a többit az állami alapba adják. Ez is bizonyíték arra, hogy ebben a szövetkezetben valóban számottevő tartalékkal rendelkeznek, s. a jövőben ezt a takarmányt kívánják értékesíteni a szarvasmarha állomány fejlesztésénél, a tehenek hasznosságának emelésénél. Azt kell mondanom, igazuk van, mert elsősorban azoknál a gazdaságoknál lehet létjogosultsága az állatállomány fejlesztésének s a korszerű racionális módszerek bevezetésének, ahol a nagy szavak és a szószátyárkodás helyett a fejlesztéssel együtt elegendő takarmány termesztésére is képesek. Az ilyen gazdaságokat társadalmunknak messzemenőkig támogatnia kell abban, hogy azt a feladatot, melyet pártunk mezőgazdaságunk számára kitűzött, mihamarabb eredményesen teljesíthessük. Amint látjuk, ebben a gazdaságban a párthatározat valóra váltásához a puszta akaráson kívül energia is van. Olyan alkotó energia ez, melyet manapság az egyre jobban előtérbe kerülő, a termelékenység korszerű emelését célzó módszerek bevezetésével bűn lenne ki nem aknázni. HOKSZA ISTVÁN Mi szükséges a Jó termelékenységhez? Kitűnő állomány, kiváló minőségű, elegendő takarmány és lelkiismeretes gondozás. (h) A Csehszlovák Мэд/ilasagi Akadémia ludmnvos es Műszaki Ismereiturieszio luie/eieiiuK közleményei A műszaki fejlődés a mezőgazdaságban csakúgy, mint a ** népgazdaság más ágazataiban feltartóztathatatlanul tör előre. Ez a körülmény törvényszerűleg megköveteli a közgazdasági hatékonyság szempontjainak érvényesülését. Az irányzat természetszerűleg hatással van a gazdasági épületek s köztük az istállók kivitelezésére is. A cél az, hogy az állattenyésztés a kívánt műszaki feltételek mellett valósuljon meg, ami korszerűségénél fogva a fiatalok számára is vonzó. A nagyhozamú búzafajták termesztése révén egy egységnyi terület szalmatermése azt követeli, hogy olyan műszaki megoldás bevezetésére van szükség az állatok istállózásánál, mely teljes mértékben kiküszöböli az alomszalma használatát. Ugyanis a gazdasági állatok állományának fejlesztésénél a szalmával mint takarmánnyal számolunk. Intézetünk Lužianky-i Korytov elnevezésű kísérleti farmján s más tapasztalataink alapján készítettük el az alábbi módszertani fölmérést, hogy azok a gazdaságok, amelyek a jövőben rátérnek az alinozás nélküli istállózásra, támpontot kapjanak korszerűsítési elképzeléseik megvalósítására. A rövid állással kiképzett istállózás megköveteli az állatok megfelelő lekötését. A Grabner-féle lánc például kis költséggel beszerezhető. Az állatok lekötésénél a lefekvésnél, s a fölkelésnél kellő mozgási lehetőséget biztosít. Előnytelensége, hogy az állat nyugtalansága következtében a lánc a nyakon fulladást okozó hurkot képezhet. További előnytelensége, hogy ennél a lekötési módnál nem vezethető be az állatcsoportonkénti egyazon időben történő automatikus lekötés. Történtek ugyan intézkedések, melyek lehetővé teszik az állatok csoportos oldását, de a nagyobb munkát igénylő és a több veszéllyel járó lekötést napjainkig nem oldották meg csoportosan. Azonban egyszerűségénél fogva a gazdaságok legtöbbjében továbbra is ezt a lekötést alkalmazzák. A vállhám-szerű lekötést egyedenként és csoportoknál egyaránt alkalmazhatjuk. A műszaki berendezést a Mukafovl Gépállomástól szereztük be. A vállhámok rámája forgócsapokon függ, melyet egyedenként vagy csoportonként dupla kiképzésű karral kinyithatunk. A rövid állással kiképzett istállókban az állatok fejének a vályú felett kell lennie, lefekvés alkalmával is. Ennek megfelelően kellett elkészíteni a vályúkat. Erre a célra a legalkalmasabb a 70—90 cm széles 25—30 cm mély vályú. Az önitatót a vályú szemközti panelljára mintegy 60 cm magasan erősítették föl. A rövid állások kiképzésénél nagyon fontos szempont, hogy a vályútól az ürülékcsatornáig megfelelő legyen a lejtés. Bebizonyosodott ugyanis, hogy a négy és az öt százalékos lejtéssel kiképzett állásoknál ugyanolyan volt az állatok tiszta-Rövid állások kiképzése a szarvasmarha istállókban sága, akár a 3 százalékos lejtéssel kiképzetteknél. A tapasztalat tehát azt mutatja, hogy a tehenek istállózásánál a 3, a bikák elhelyezésénél pedig az 5 százalékos lejtésű rövid kiképzésű állás a legmegfelelőbb. Az állások felületének takarására a betonalapra felragasztás előnytelennek bizonyult, s drága is volt, későbben a gumimatracokat a betonba süllyesztettük. Erre a célra kónikus (kúpszerű) matracokat használtunk, s a besüllyesztés és a kúpszerűség teljes mértékben biztosította a stabilitást. Engedtessék meg egy fontos megjegyzés: Sladovník adatai értelmében a „Bodit“ kiképzésű padlózat a rövid állások esetében kevésbé alkalmas, s durva felületénél fogva az állatok rövid időn belül nem kívánt mértékben elkoptatják körmeiket, s képtelenek felállni. Megfigyeltük, hogy a szalmával almozott istállókban az állatok 24 órán belül 728 percet feküdtek, s 712 percet álltak. Azt mondhatjuk, hogy a fekvés és az állás közti idő alapjában hasonló volt. Ezzel szemben a gumimatracokon a fekvés ideje 702 perc, az állás ideje pedig 738 perc volt. Az állatok tehát rövidebb ideig feküdtek, mint a szalmával almozott álláson. Eredményeink azt bizonyítják, hogy a kónikus matracok használata a legelőnyösebb, mert azokat nem kell leragasztani, s a használatban levő oldal megkopása esetén átfordíthatjuk a másik oldalra. Megfigyeltük továbbá a különféle anyagokból kiképzett állások hőszigetelő képességét is, s megállapítottuk, hogy alkalmassági sorrendben a gumimatracok a legjobbak. A rövid állások szélességének kiképzése rendszerint az építő elemek méretétől függ. Azonban egy-egy férőhely nem haladhatja meg a 115 cm-t, s nem csökkenhet 100 cm alá. A rövid állások hosszára vonatkozóan egyes szerzők különféle méreteket ajánlanak. A nálunk tenyészetben levő szlováktarka szarvasmarhához méretezve a 178 cm-es állást tartják egyesek alkalmasnak. Azonban megfigyeltük, hogy az ilyen állásokon tartott szarvasmarha ürülékének nagy része az állásra, nem pedig az ürülék eltávolítására épített csatornába hullott. A 15 cm-rel rövidített állásoknál pedig az ürülék 50 százaléka esett az állásra. Ebből azt a tanulságot vonhatjuk le, hogy a 161,5 cm-es átlagos testhosszú szarvasmarhák elhelyezésére legalkalmasabb a 153 cm-es rövidállás, vagyis 25 cm-rel rövidebb, mint azt egyes szerzők előzőleg ajánlották. S kisebb módosítással ugyanez érvényes a hosszabb testű állatok állásának kiképzésénél is. Kovalcsíková megállapította, hogy a szlovák-tarka marha átlagos, tehát 163 cm-es testhosszára méretezett 155 cm-es rövid állás meghatározásánál irányadó volt a két adat közti méret figyelembevétele. Ezért, ha tehát istállóinkban kétféle rövid állás kiképzése mellett döntenénk, abban az esetben a 148 és a 182 cm-es méretű felelne meg legjobban a követelményeknek. Azonban az átlagos testhosszhoz méretezve mégis inkább ajánlatos a normalizált, vagyis a 150 és a 160 cm-es rövid állások kiképzése, amelyeken a teheneknek 95 százalékát elhelyezhetjük. A fajtán belüli morfológiai tulajdonságok uniformizálására való tekintettel tanácsos a szélsőséges plusz és mínusz variánsok közti negatív válogatás, mert a normán fölüli testhossz sok gondot okozhat a fejőházak építésénél is. Az almozás nélküli állattartásnál megállapítottuk, hogy lényeges munkaidő megtakarítást értünk el az almozásos módszerrel szemben. A rövid állások kialakításának költségei pedig a kónikus módszernél (226,50 KCs/m2) voltak a legkisebbek, s a ráfordítás visszatérülése mindössze 2,95 év. míg a többi módszereknél majdnem a duplája. Ezért gazdasági célszerűség szempontjából ennek a módszernek a gyakorlati alkalmazása a legelőnyösebb.
