Szabad Földműves, 1971. július-december (22. évfolyam, 26-52. szám)
1971-12-31 / 52. szám
.SZABAD FÖLDMŰVES 1971. december 31. Eredmények, tervek elképzelések Igaz, mezőgazdasági üzemeinkben még korántsem érkezett el a gazdasági év kiértékelésének végső határideje, és még jó pár hétig várnunk kell a gazdálkodás hogyan s mikéntjére fényt derítő eredménymérlegek elkészülésére, mindennek ellenére minden szövetkezetben tisztában vannak az eredmények végső alakulásának lehetőségével. Nos, mi is kíváncsiak voltunk egy és másra, ezért felkerestünk egy szövetkezetei, hogy nagy vonalakban áttekintést nyerjünk az év eredményeiről és a jövővel kapcsolatos tervekről. A 3100 hektár mezőgazdasági földterületen gazdálkodő pribetai szövetkezetben Z a - korcsok Zoltán főkönyvelővel, az üzemi pártszervezet elnökével beszélgettünk a jelenlegi tényállásról. Megtudtuk többek között, hogy a szövetkezet 1971-re 32 millió 49 ezer korona összbevételt tervezett, s november végéig mintegy 2,5 millió koronával túlteljesítette ezt a mutatót. Ennek ellenére az anyagköltségek mindössze 500 ezer koronával gyarapodtak. A jó eredmények eléréséhez nagyban hozzájárult a növénytermesztés sikeressége. A kukorica kivételével, úgyszólván minden növényféleségnél a tervezettnél nagyobb átlaghozamot értek el. Búzából a tervezett 30 q helyett 42 q, árpából 28 helyett 45, cukorrépából pedig 330 helyett 410 q termett egy egységnyi területen. A kukoricánál 43 mázsával számoltak, de csak 32-t értek el. A termelés gazdaságosságának növekedése elsősorban a' gépesítés fokozásának, a megfelelő tápanyagpótlásnak és a vegyszeres kezelés nyújtotta lehetőségek tökéletes kihasználásának köszönhető. A cukorrépa kivételével, szinte minden növényféleség termesztésével és betakarításával kapcsolatos munkát gépesítettek, a kukoricát kapavágás nélkül termesztik és adapterekkel takarítják be. A vegyszeres növényvédelem és gyomirtás során mintegy 560 ezer korona értékű készítményt használtak fel. Az év folyamán 1 millió 843 ezer korona értékű műtrágyát és 645 ezer korona értéknek megfelelő istállótrágyát juttattak a talajba. — Némileg rosszabb a helyzet az állattenyésztésben. Szövetkezetünk állattenyésztése a tej- és tojástermelésre, valamint a malacnevelésre van szakosítva, s mondhatnám úgy is, hogy épp ezeken a szakaszokon érjük el a legrosszabb eredményeket. Év végére ugyan elérjük pl. a 2800 literes egyedenkénti átlagos tejelékenységet, de jobb is lehetne ez a mutató. A tojástermelésben előreláthatólag 400 ezer darabbal értékesítünk kevesebbet, de ezzel már korábban is tisztában voltunk, mert betegség következtében likvidálni kellett a tojóállomány egy részét. Jobb a helyzet a hústermelés és eladás szakaszán. Ügy terveztük, hogy idén 2908 mázsa húst adunk a közellátásnak, de a november végén kimutatott helyzetállás szerint remény van rá, hogy mintegy kétszáz mázsával megtoldjuk ezt a menynyiséget. Ezt elsősorban az teszi lehetővé, hogy a tervezettnél lényegesen jobb az állatok átlagos napi súlygyarapodása. A sertéseknél 52 dkg-os, a hízómarháknál pedig 1 kg-os napi átlaggal számolunk. Egy kg sertéshúst 9, egy kilogramm marhahúst pedig 11 korona ráfordítással állítunk elő. Idén 650 kocánk volt, s átlagosan 15,5 malacot választottunk el egy kocától — mondotta Zahorcsek elvtárs. — Milyen tervekkel indulnak a jövőbe? — tettem fel a kérdést. — Az elkövetkező évben 8 százalékkal szeretnénk növelni az összbevételt, 1972—1973-ban egy műtrágyatárolót és egy gépszínt szeretnénk fölépíteni. Az ötéves tervidőszak végére 650-ről ezerre növeljük az anyasertések számát, termőre fordítjuk a 68 hektáros szőlőültetvényt — eddig 29 hektár termőszőlőnk van — kibővítjiik a baromfihizlalást, 70-ről 100 hektárra növeljük a kertészet területét, víztárolót létesítünk, hogy megvalósíthassuk az öntözőhálózat kiterjesztését. Egy nagykapacitású hereszárító üzemközi vállalkozással történő felépítését is tervezzük. Természetesen nem feledkezünk meg a gépesítés, a tápanyagpótlás, a vegyszeres gyomirtás és növényápolás fokozásáról, valamint a dolgozók élet- és munkakörülményeinek javításáról sem. Az elkövetkező négy évben pl. további 20 nagyteljesítményű kerekes traktorral szeretnénk kibővíteni a gépparkot, s így összesen 80 kerekes erőgépünk lenne. Ilyen nagyterjedelmű géppark zavarmentes üzemelése megköveteli a javítások és karbantartások minőségének fokozását, valamint két üzemanyagtöltő állomás létrehozását is. Az elmondottakat összegezve, talán annyit lehetne hozzáfűzni az egészhez, hogy a pribetai szövetkezet 1975-ig 20 százalékkal szeretné növelni a mezőgazdasági termelést és 15 százalékos javulást szeretne eszközölni a mezőgazdasági termelésből eredő bevételek szakaszán. Merész, de a szövetkezet jelenlegi helyzetéhez mérten reális tervek és elképzelések, melyek arról tanúskodnak, hogy a szövetkezet minden egyes dolgozója bátran lép a tettek mezejére, hiszen tudatában van annak, hogy az odaadó, becsületes munka mindig meghozza a várt eredményt. Kádek Gábor л KJUSZTENDILI korzet Bulgária nyugati részén helyezkedik el. Ez a terület a bolgár gyümölcstermesztés bölcsőjének tekinthető. A gyümölcsösök első összeírásakor, 1897-ben a kjusztendili körzetben 1300 hektár gyümölcsös volt. Ez az ország gyümölcsösei összterületének 27 %-át jelentette. Az alapvető gyümölcsnem a szilva volt, mivel az összterületből 73 °/o erejéig részesedett. Amikor az ország felszabadult a tőrök iga alól, számos európai gyümölcsfajtát, elsősorban almát, honosítottak meg Bulgáriában. A gyümölcstermesztés fejlődésére igen kedvező hatással volt a Kjusztendilben megalapított gyümölcstermesztési kísérleti állomás (1929), mely jelenleg a „Gyümölcstermesztési Intézet“ elnevezés alatt működik. Az első viliágháború után a nevezett körzetben nagyon elterjedt a vírusos mozaik betegség, amely óriási károkat okozott a nagyterületű szilvásokban. A szilvásokat kiirtották és almaültetvényeket létesítettek. Lényegében így indult fejlődésnek Kjusztendilben az almatermesztés. Az itt termelt alma ma már világhírnévnek örvend. 1924-ben 2735 hektár volt az almaültetvények területe, s ez évről évre növekedett. Ezerkilencszázötvenkilencben a nevezett körzetben már 11 ezer 496,7 hektáron termesztettek gyümölcsöt, s ennek 68 °/o-án almát. A gyümölcstermesztés nem kielégítő helyzetének kritikus értékelése után 1960-ban Bulgáriában kijelölték a helyzet megjavítását, valamint az új nagyüzemi gyümölcsösök létrehozását szolgáló intézkedéseket. Az elkövetkező években kezdték rendszeresen érvényesíteni az agrotechnikai és növényvédelmi eljárásokat. A kjusztendili körzetben a gyümölcstermesztés az alapvető gazdasági A Lengyel Népköztársaság, terü** létének nagyságát tekintve, Európa államai között a hetedik helyet foglalja el. Az ország területe 312 ezer 520 km2. A háború előtti Lengyelország úgyszólván elmaradott, főleg mezőgazdasági termelést folytató állam volt. A lakosság 60 százaléka a mezőgazdaságban dolgozott. A felszabadulás után gyors fejlődésnek indult az ipar, s ennek következtében csupán a lakosság egyharmada maradt a mezőgazdaságban. Ennek ellenére a mezőgazdasági termelés továbbra is jelentős részét képezi a nemzetgazdaságnak, amit az is igazol, hogy a mezőgazdasági földterület 65 százaléka, valamint az erdők 25 %-a továbbra is a nevezett termelési ágazat fennhatósága alá tartozik. Igaz, hogy Lengyelországban lényegesen más a mezőgazdaság struktúrája mint nálunk — a 19,7 millió hektár mezőgazdasági földből mindössze 3 millió 46 ezer hektárt mondhatnak magukénak a földművesszövetkezetek és állami gazdaságok — mégis számos, világméretben Is elismerésre méltó eredményt tudnak fölmutatni a termelés ezen szakaszán. A burgonya és rozstermesztés szempontjából pl. a megtisztelő második helyen vannak. így aztán érhető, hogy a lengyel mezőgazdaság sok terméket exportál. Világméretben pl. Lengyelország szállítja külföldre a legtöbb hízott libát. A gépesítés, tápanyagpőtlás és a vegyszerek használata szempontjából a lengyel mezőgazdaság még nem érte el hazánk mezőgazdaságának színvonalát. Lengyelországban 1970-ben pl. csak 130 kg tiszta tápanyagot adagoltak egy hektárra, mi viszont átlagosan 168,4 kg-ot. A lengyel mezőgazdaság kitűnő feltételekkel rendelkezik ahhoz, hogy rövid idő alatt nagyot lépjen előre a fejlődés útján. A túlnyomórészt sík területen minden további nélkül fokozni lehet a gépesítést, a meglévő gépek kihasználását. A termelés színvonalának emeléséhez csak hozzájárul az új termelési technológiai eljárások mind nagyobb mértékű bevezetése, a vegyszeres növényápolás és növényvédelem fokozása, valamint a tudományos és kutatói munka eredmérlyeinek és tapasztalatainak gyakorlati kihasználása. értékesítése. A lengyel tudósok sokoldalú, a mezőgazdasági termeléssel kapcsolatos A lengyel mezőgazdaságról kísérletet, kutatást végeznek. Megállapították például, hogy a nitrogéntartalmú műtrágyákkal történő trágyázás lényegesen növeli a burgonya nyersfehérje tartalmát. A kísérletek eredményei igazolják, hogy 120 kg N/ha adag esetén 31 °/o-kal, 180 kg N/ha adag esetén pedig 50 °/o-kal növekszik a gumók átlagos fehérjetartalma. A burgonya keményítőtartalma 60 kg N/ha adagnál mindössze 6 Vokal növekszik, s ha az egy egységnyi területre adagolt nitrogénanyag menynyiségét 120 kg-ra növeljük, akkor a gumók keményítőtartalma szempontjából még nem tapasztalható lényegesebb változás. Ha 120 kg-nál több N tápanyagot juttatunk egy hektárra, akkor fokozatosan csökken a gumók keményítőtartalma. Megállapított tény továbbá, hogy amennyiben 120-ról 240 kg-ra növeljük a kálium egy hektárra juttatott adagját, a burgonya fehérjetartalma nem változik, viszont átlagosan 5 %-kal csökken a keményítőtartalom. A gumó összetételében beállott változás következtében, amit a nitrogénanyaggal történő trágyázás idéz elő, csökken a keményítőtartalomnak a fehérjetartalomhoz viszonyított aránya. A burgonya takarmányozási értékét tekintve, ez a változás előnyösnek mondható. A legnagyobb gumótermést 120 kg N/ha adag esetén érték el, s egyúttal ez a tápanyagmenynyiség biztosította a legtöbb keményítőt — sőt aránylag sok fehérjét is — egy hektár termőterület átlagterméséből. A lengyel tudósok tapasztalatai arra engednek következtetni, hogy a jövőben tervszerűbben és célszerűbben kell eljárni a tápanyagpótlás során. A felhasználásra szánt tápanyagok mennyiségét és egymáshoz való arányát aszerint kell meghatározni, hogy milyen célra (étkezés, takarmányozás stb.) szándékszunk felhasználni a kitermelt burgonyát. -bor-M.Z 1964—1970-es időszakban 3,6 milliárd koronáról 5 milliárd koronára növekedett a kelet-szlovákiai kerületben a mezőgazdasági nyerstermelés értéke. Ez az összszlovákiai produkció 23 %-a. A távlati fejlesztési tervek szerint az ötéves tervidőszak végére a nevezett kerületben 33,6 %-ra növekszik ez a mutató. A választási program mezőgazdaságra vonatkozó része fő feladatul tűzi ki az élelmiszerek saját termelésből történő biztosításának fokozását. Az ötéves tervidőszak folyamán 4,1 j milliárd koronát fordítanak a keletszlovákiai kerület mezőgazdasága és erdőgazdasága fejlesztésére. A neve! zett összeg lényeges részét az öntözőrendszerek kapacitásának kibővíté- I sére használják fel. A nevezett terü; let mezőgazdasági termelése színvonalának emelése úgyszólván elképzelhetetlen az öntözött területek nagyságának növelése nélkül. Az öntözéses gazdálkodást folytató I mezőgazdasági üzemek feltételei köj zött némely esetben a minimálisra csökkennek, vagy teljesen eltűnnek a termelő körzetek jellegzetes határai. így van ez például a cukorrépatermesztés esetében is. A cukorrépa olyan növény, amely az átlagos éghajlati viszonyokkal rendelkező körzetekben fejlődik a legjobban, ahol a vegetációs időben az elégségesnél valamivel több csapadék hullik. Ter- I mesztése nincs szigorúan korlátozva a répatermesztő körzetre. Sikeresen termeszthető a legmelegebb éghajlatú kukorica körzetekben is, ahol kiváló hozamokat biztosít, feltéve, hogy öntözéssel biztosítjuk számára a szük- J séges nedvességet. Ez tette lényegében lehetővé, hogy ma már ott is sij kérésén termesztjük a cukorrépát, ahol ezidáig hallani sem akartak erről a növényről. Bodrogköz kukoricatermesztő körzetében számos mezőgazdasági üzem folytat öntözéses cukorrépatermesztést, s az általuk elért eredmények alátámasztják a fent említett tényeket. A cukorrépa vegetációs időbeli vízigényéről szóló adatok (400 mm-től 800 mm-ig) aránylag ingadozóak, és ez igazolja azt a tényt, hogy a nevezett növény átlaghozamaira nem a csapadék mennyisége, hanem annak a fejlődés idején való megoszlása van a legnagyobb hatással. Döntő fontosságú, hogy a cukorrépa júliusban, Gyümölcstermesztés Bulgáriában ágazatok közé tartozik, s a dohánytermesztés után a második helyet foglalja el. Az ország egyéb körzeteivel összehasonlítva, ebben a körzetben valósult meg legnagyobb mértékben a gyümölcstermesztés koncentrációja. A korábbi kjusztendili járás körzetében, ahol a legkedvezőbbek a feltételek a gyümölcstermesztés fejlesztésére, a gyümölcsösök a megművelt terület 33,4 %-át foglalják el. A nagyfokú koncentráció és a szűk szakosítás nagyban elősegíti a termelési ágazat gazdaságosságának fokozását. Az .1960—1967-es időszakban a termő almaültetvények átlaghozama elérte a 102,4 q/lia-t, míg az országos termésátlag csak 88,8 q/hektár volt. Az alapvető gyümölcsnemek tekintetében a nevezett körzetben az országos átlagnál mintegy 45 %-kal jobbak a gazdaságossági mutatók.' A gyümölcstermesztés távlati fejlesztési terve szerint, 1975-ben Bulgáriában 10 ezer 850 hektár gyümölcsös lesz. Az almát 6000 hektáron, kizárólag öntözéssel termesztik majd, elsősorban a számára kedvező, folyóártéri területeken. Az új almásokat kisszámú fajta felhasználásával telepítik. A Golden Delicious (és mutánsai) aránya 52 %, a Red Delícious-é, a Stacking Richard-é, a Starkinson-é és a fajtacsoport többi tagjáé 25 %, a Jonatháné 15 %, néhány más perspektivikus fajtáé pedig 8 % lesz. A cseresznye területe alapján, 1975-ben a második helyet, a szilva a harmadikat, a körte a negyediket, a meggy pedig az ötödik helyet foglalja majd el. A gyakori kifagyás miatt csökkentik az őszibarackültetvények területét, viszont növekszik a dióültetvények területe. Mivel a megművelt területek általános struktúrájában jelentősen növekszik a dohány és a gyümölcsfajok aránya, nem számolnak a bogyós kultúrák termőterületének növelésével. A gyümölcstermesztés rekonstrukciójának tapasztalatai a nevezett körzetben azt mutatják, hogy az elfogadott program teljes mértékben reális. A tervek szerint a fiatal ültetvények termőre fordulása után az almások pl. 200—230 q/ha, a cseresznyések 80—90 q/ha, a kortesek pedig 250—260 q ha termést adnak évente. A bolgár szakemberek jelenleg két almatermesztő komplexum létrehozásán fáradoznak. A „Dragovistica“ komplex területe meghaladja a 800 hektárt, a „Sztruma“ komplexum területe pedig mintegy 18 ezer hektár lesz. A fák termőre fordulása után az egyik almatermesztő komplexumban 18 ezer tonna, a másikban viszont 40 ezer tonna almát termelnek majd évente. Hasonló komplexumok létesítését tervezik az egyéb gyümölcsfélék termesztésével kapcsolatosan is. (A „Nemzetközi Mezőgazdasági Szemle“ nyomán) Az öntözéses cukorrépatermesztés előnyei augusztusban, esetleg szeptemberben is elegendő nedvességhez jusson, mivel a nevezett növény ebben az időszakban igényli a tökéletes fejlődéshez szükséges vízmennyiség 55—60 százalékát. Idén kevés csapadék hullott a vegetációs időszakban. A fejlődés kritikus időszakában — július, augusztus — mindössze 50,4 mm csapadék hullott, ami körülbelül negyed része annak, amit a cukorrépa ebben a fejlődési szakaszban igényelne. Ez természetesen lényegesen befolyásolta a végső hozamalakulást is. Hasonló agrotechnikánál ugyanazon fajta (Slovmona H) a Somotori Magtermesztő Állami Gazdaság egyes gazdasági részlegeinek öntözött parcelláin átlagosan 450 q, az öntözetlen területeken pedig csak 170 q termést adott. A cukorrépa termőterületének hektárjára átlagosan 450 q istállótrágyát, továbbá 2,5 q kénsavas ammőniumot, 1,7 q mész-ammónsaletéromot, 5,5 q szuperfoszfátot és 3 q kálisót adagoltak. A gyomirtószerek közül a Burexet részesítették előnyben. Ezen vegyszerből 5 kg-ot adagoltak egy egységnyi területre, s így minimálisra csökkentették a növényápolási munkálatok szükségességét. Az egyelést kézzel végezték. Sarabolást csak azért végeztek, hogy fellazítsák az öntözővíz által „ledöngölt“ talajt. Júliusban (a második dekádból a harmadikba történő átmenet idején) és augusztusban (a második harmad végén) egyaránt 35—40 mm csapadékot juttattak a növényzetnek. Hasonlóképpen jártak el a Veľký Kamenec-i és a Malý Kamenec-i szövetkezetben is, ahol a fentemlített módszerek alkalmazásával 400, illetve 340 q répatermést takarítottak be átlagosan egy hektárról. Itt szükségesnek tartom megjegyezni, hogy kerületünk ezen részén jelentős jégkárt szenvedtek a növények. A cukorrépatermesztésben azért is nagy fontosságot tulajdonítunk a kellő csapadék, illetve nedvesség biztosításának, mert az öntözéses gazdálkodás esetén lassabban megy végbe a levelek elöregedése, vagyis hoszszabb életűek lesznek a levelek. Ez lehetővé teszi, hogy tovább fejlődjenek a répák, anélkül, hogy csökkenne a cukortartalmuk. A levelek életének meghosszabbodása lehetővé teszi, hogy a répa egészen a fagyok beálltáig növekedjen. Ezzel szemben az öntözetlen répa fejlődése az ősz beálltával lelassul, majd teljesen megszűnik, a termés stabilizálódik, s a levélzet elhalása következtében fokozatosan csökken a répa cukortartalma. A kísérleti eredmények igazolják, hogy az öntözés következtében az egyes fajtáknál mintegy 20—35 százalékkal növekszik az asszimilációs felület átlagos nagysága. Mivel az öntözéses gazdálkodás útján termesztett növények tápanyagpótlása még nincs teljes egészében megoldva, az öntözött területek termékenységére még mindig nagy hatással van a korábbi tápanyagpótlás intenzitása. Az öntözött növények tápanyagpótlásával kapcsolatos tapasztalatok arról tanúskodnak, hogy az öntözéses gazdálkodásra történő áttérés első szakaszában nem kell körömszakadtáig ragaszkodni az ökonómiai szempontokhoz, vagyis nemcsak annyi tápanyagot kell a talajba juttatni, amennyi azonnali nagy effcktivitást biztosít. A jó terméseredmények állandósága érdekében elsőrendű feladatnak kell tekinteni a talaj táperejének, termőképességének megőrzését, állandó fokozását. Ing. K i s t y František