Szabad Földműves, 1971. július-december (22. évfolyam, 26-52. szám)
1971-12-04 / 48. szám
t 1971. december 4. SZABAD FÖLDMŰVES 5 Monediétás takarmányozással racionalizáljuk a marhahús-termelést Tény, hogy az elkövetkező Időszakban a mezőgazdaság ágazatai fokozatosan áttérnek a termelés racionalizálására. Például az állattenyésztésen belül a marhahús-termelésben nagy lehetőség kínálkozik erre. Mód van rá, hogy a máris kínálkozó lehetőségek számbavételével iparosítsuk a hústermelést. A Banská Bystrica-i járás egyes mezőgazdasági üzemeiben 1970-ben éppen ennek megvalósítását szorgalmaztuk. A kísérletezés meghozta a várt eredményt. Állíthatom, hogy amit magunk elé tűztünk, azt el is értük. Az utóbbi években az állatoknál elértük a napi darabonkénti 87—93 dkg súlygyarapodást. Ha az 1960— 1965-ös évek eredményeit veszszük kiindulópontnak, azt kell mondanom, hogy lényegesen javult a marhahizlalás hatékonysága. A kedvező eredményt azonban eleinte nagy abrakadaggal (3—4 kg 1 kg súlygyarapodásra) és jelentékeny élőmunka ráfordítással értük el. Egy gondozó legfeljebb 50 állatot látott el, s 1 kg súlygyarapodás költsége 12—23 Kčs közt váltakozott, így a járás mezőgazdasági üzemeinek mintegy 40 százaléka a termelésben nem érte el a kívánt jövedelmezőséget. A megoldást tehát a kukoricától vártuk. Üj ismereteink arra utaltak, hogy járásunk jobb talajfeltételekkel rendelkező burgonyaövezetbe tartozó szövetkezetei, melyek silókukorica termesztéssel foglalkoznak, kevesebb élőmunka ráfordítással, s olcsóbban, több értékesebb tápanyaghoz jutnak, mint régebben az őszi és tavaszi keverék vagy a heretermesztés és silózás alkalmával. Ezeket a végkövetkeztetéseket a hronseki Priekopník, a kráfovái SZNF. a rúdlnvái Május 1.. valamint a Horná MiCiná-i és a badíni földművesszövetkezetek tapasztalataiból merítettük. Ezért kísérleti célból figyeltük a badíni szövetkezet eredményeit, mely 19 hektáron termesztett silókukoricát. A termesztést komplex agrotechnikával végezték. Szakszerűen védekeztek a kártevők és az elgyomosndás ellen, s vetőmagnak а CE—I bőtermő kukoricahibridet használták. A betakarítás „viaszos érésben nagy szárazanyag tartalommal SRUB— 183-as típusú járvaszecskázőval végezték, mely silózáshoz kedvezően föiaprózott anyagot szolgáltatott. A silózásnál minden tunna zöldtömeghez 5 kg karbamidot kevertek. így hektáronként 281 mázsa silókukoricából 33—34 százalékos szárazanyag tartalom mellett 95 mázsa szárazanyagot értünk el. , Természetesen minket elsősorban a szitázs tápértéke érdekelt. A .többszöri elemzésből kiderült, hogy a szilázs 5,1 százalék nitrogénes anyagot, 0,15 százalék zsiradékot, 1,82 százalék hamuelemet, 9.3 százalék rostanyagot; 3,36 százalék emészthető nitrogénes anyagot, 18 százalék nitrogénmentes anyagot és 29,3 százalék keményítoértéket tartalmaz. Ezzel egyidejűleg megállapítottuk, hogy a szilázs 2,76 százalék tejsavat, 0,84 százalék ecetsavat és 0,02 százalék vajsavat tartalmaz. A veremből kivett minta pH-értéke 4,2 volt. így a szilázst besorolhattuk az I. minőségi osztályba, s a takarmány 74 pontértéket kapott. Egy mázsa szitázs teljes kolt-_ sége 19,90 Kés volt. A többszöri elemzésből és a termelésben elért eredményekből arra a végkövetkeztetésre jutottunk, hogy a kukoricaszilázs olyan takarmány, mely minden tekintetben a legmegfelelőbb a bikák hizlalására. Ez természetesen arra kötelezett bennünket, hogy a badíni szövetkezetben a bikák takarmányozásának monodiétás módszerével kísérletezzünk. Kísérleti célra két bikacsoportot alakítottunk ki. Az egyikbe, s a másikba is 15 állatot soroltunk. Az első csoportnak kil zárólagosan viaszos érésben konzervált, nagy szárazanyag tartalmú kukoricaszilázst, a másiknak pedig a kukoricaszilázs mellé 2 kg abrakkeveréket is adtunk. Az állatokat régi juhszállásból átalakított istállóban helyeztük el. Az istálló közepén széles, 220 cm-es traktoros pótkocsival átjárható folyosót hagytunk. A 75 cm .széles és 45 cm mély válynkat faanyagból készítettük. Etetésnél egy állatra 40 cm-es hely jutott a vályúnál. A vályúba naponta egyszer 3!) kg szilázst helyeztünk el minden állal számára (+20 százalék tartalékot). A 750X650" cm-es ketrecekben egy-egv hízóbika számára 3,2 m2 férőhely jutott. Ketrecenként két itatót építettünk be. Az átalakítás költsége 30 bika elhelyezésére mindössze 1700 korona volt. A bikák hamarosan hozzászoktak az új környezethez, a szabadtartáshoz, a napi egyszeri etetéshez, a hetenként kétszeri áldozáshoz (későbben napnnta almoztak 1. A ketrecekbe az állatok 172—209 kg-os súlyban kerültek (akadt köztük 280 kg-os is). A bikák mindegyikét ismertetőjeliel látták el, és havonta egyedenként mázsállák. Megállapítottuk, hogy az első állatcsoportnál 1971 január 15- től június 8-ig 1 kg súlygyarapodásra 23,6 kg kuoricaszilázs fogyott el. A szilázs mellé naponta egyedenként 10 dkg kiegészítő készítményt is adtunk, mely ásványi anyagból, A és D3-as vitaminból állt. A másik állatcsopurtnál az abrakot egyedenként adagoltuk. Az abrak összetétele a гомичмиг.—-ttf -ятятяст következő volt: 25 százalék árpa, 23,5 százalék búza, 20 százalék rozsdára, 20 százalék- takarmányliszt, 2 százalék lucernaliszt, 5 százalék VMKD, 3,4 százalék MKP és 0,5 százalék só. A takarmánykeverékbe chlorprotykszént is kevertünk, mely nyugtató hatást váltott ki az állatoknál. A bikákhoz nem osztottunk be etetőket. Az etetést azok a takarmánybekészítök végezték, akik a tehenek és más gazdasági állatok etetéséhez hordták a takarmányt. A bikák váltakozva, jó étvággyal falták az eleséget. Nem egyszerre tulakodtak a vályúhoz. Az almazáshoz naponta 8—10 kg szalmát használtunk egy állatra. így vakarás nélkül is tiszták maradtak. Első ízben január közepén mázsáltuk az állatokat, s az eredményt június 8-án értékeltük (minden egyednél külön). A két állatcsoport egyenként 2160 takarmányozási napot töltött a hizlaldában. Ez idő alatt az első csoportnál f abrakkeverék nőikül) 1863 kg összsúlygyarapudást értünk el, ami fegyedenként 0,86 kg-os napi súlygyarapodásnak felelt meg. Akadt a csoportban két bika, amelyeknél 0,89 s másik kettőnél 0,79 kg-os súlygyarapodást jegyeztünk fel, de volt olyan is, mely 1 kg-ot, vagy ennél is nagyobb súlyt szedett magára naponta. A másik csoportnál (abrakolással) a jelzett idő alatt 2555 kg súlygyarapodást jegyeztünk fel. Az átlagos napi egyedenkénti gyarapodás tehát 1,18 kg. Természetesen ebben a csoportban is akadtak gyengébben „szereplő'1 egyedek is, melyeknek napi súlygyarapodása 0,86—1 kg közt váltakozott, s akadtak olyanok is, melyek 1,38—1,43—1,45 kg-ot híztak naponta, fgy az első csoportnál A sikeniökat jöldmüvesszövetkezet idén következetes tenyészmunkával 3200 liter tejet termel tehenenként. Érdemes megemlíteni például azt is, hogy a képen látható Dinnyés István egyik tehene augusztusban három borját ellett. Fölnevelésük, elválasztásuk 'után a gondozó jó munkájáért külön prémiumban részesült. . Gábris József, Nové Zámky elértük a 323, a másiknál pedig a 390 kg átlagsúlyt. A hizlalt állatoknál nem észleltünk semmilyen egészségi rendellenességet. Egy kg hús termeléséhez az alábbi tápanyagszükségletet használtuk: 7,90 szárazanyagot, 5,56 keményítóértéket, 1,003 nitrogénes anyagot. Az elsó csoportnál a kilónkénti egyenes költség 7,53, a másiknál pedig 8,63 korona volt. Az első csoport egyedenkénti összköltsége 0,55, a másodiké pedig 10,99 Kés lelt. Az így szerzett adatok most már arra az elhatározásra késztették a szövetkezet vezetőit, hogy idén bővítsék a silókukorica termőterületét. Ennek következtében 65 hektáron vetettek silókukoricát, s azt viaszos érésben, nagy szárazanyagtartalommal takarították és silózták be. Most arra törekednek, hogy átalakítsák a régi épületeket, s jövőre 200 bikát hizlalhassanak monodiétás módszerrel. Egyben elhatározták, hogy az ötéves terv végére olyan körülményt teremtenek, amely lehetővé teszi ezer bika hizlalását. A marhahizlalás iparszerű módozatának bevezetése természetszerűleg szükségessé teszi a növénytermesztés és az állattenyésztés lehető legtökéletesebb összehangolását. A nagy szárazanyagtartalmú kukorica szilázs — amint a tapasztalat is mutatja — nagyim alkalmas a marhahizialásra, s a napi egyszeri etetés bevezetésére. Az etetésnél azonban gondoskodnunk kell az ásványi kiegészítő, valamint az A és а Вз vitamin adagolásáról is. A karbamidnak a silózásnál történő említett bekeverésével javul a takarmány nitrogénes emészthetőanyag készlete, ami szerves savak formájában értékesül az állatok szervezetében. A szilázsba kevert karbamid jól eloszlik, s ez eleve kizárja a különféle zavarok előfordulását. Nagy előny, hogy az egy hektárról .betakarított, besilózoít takarmány lehetővé teszí három bika meghizlalását, azaz 10—12 mázsa hús termelését. A monodiétás hizlalás előnyére válik, hogy eredményesen végezhető az állatok szabadtartásánál is, s egy gondozó könnyen elláthat 150—200 bikát. Ahol komolyan veszik a dolgot, azaz szakszerűen alkalmazzák a módszert, a kilónkénti egyenes költség semmiképpen sem haladhatja túl a 8 koronát. Figyelembe véve a monodiétás takarmányozás előnyeit, a jövőben öt mezőgazdasági üzemre kiterjesztjük, azzal a célzattal, hogy szakosított gazdasági egységeket alakítsunk ki, s ezek járásunkban az ötéves terv végére az összes marhahús mennyiség 65 százalékát termeljék. JÄN ŠOR agrármérnök Ebbe a csoportba tartoznak a tüdőgyulladások, fertőző, K torzító orrgyulladás, az influenza, a parainfluenza, a II. típusú légzőszervi betegség, a rhinifisek, anginák és pneumoenteritiSek. Az utóbbiakat gyakran a gyomorbélcsatorna betegségei közé sorolják. A sertések tüdőgyulladásának problémájával laboratóriumunk több, mint hat éve foglalkozik. Tisztázni törekedtünk az okokat, kutatni a diagnosztikai módszereket, kidolgozni a profilaxis rendszabályait és a betegségek elleni védekezést. Több éves kutatások azt mutatták, hogy a tüdőgyulladások rendkívül széles körben elterjedtek, és hogy e betegségeknek igen sok oka van. Jellegüktől és eredetüktől függően, véleményünk szerint, a tüdőgyulladások három csoportba sorolhatók: az elsőbe tartoznak az ún. „másodlagos tüdőgyulladások“, a másodikba a nagy számú nem fertőző (tartási) eredetű tüdőgyulladások, és a harmadik csoportba a fertőző pneumoniák, amelyeket az egyik esetben myeoplazmák, a másikban vírusok, a harmadikban ezek baktériumokkal társultan idéznek elő. A javasolt osztályozás, ismereteink mai színvonalán a legegyszerűbb, és a diagnosztika számára fontos gyakorlati jelentőségű. Lényege pedig az, hogy tudományosan megalapozott intézkedéseket nyújt a megelőzéshez és « tüdőgyulladások elleni védekezéshez. Elsó csoport — a másodlagos tüdőgyulladások. Elég gyakran előfordulnak sertéspestis, pasteurellózis, salmonellózis, listeriózis, grippe, Aujeszky-betegség, fertőző torzító orrgyulladás, helmintozisok stb. esetén. Az ilyen tüdőgyulladások fennállásakor elég világosan megnyilvánul az alapbetegségre sajátságos tünetkomplexus és más kórbonctani elváltozások. A tüdőgyulladások természetének megállapítása céljából figyelembe kell venni a járványtani adatokat, a mikrobiológiai és biológiai vizsgálatok eredményeit. A tüdőgyulladások e csoportjának származása világos. Fontos felállítani az alapbetegség (sertéspestis, pasteurellózis stb.) szabályszerű diagnózisát és intézkedni kell annak felszámolására. A másodlagos tüdőgyulladások megelőzése céljából a beteg állatok számára jó higiéniás-tartási körülményeket kell biztosítani, őket kellő Időben és szabályszerűen gyógyítani. Az utóbbi években az Aujeszky-betegség sajátságos lefolyását állapítottuk meg süldőkben és kifejlett sertésekben. Hurutos tüdőgyulladás formájában nyilvánul meg. A folyamat a tüdőcsúcsokban lokalizálódik, ami alapul szolgált arra, hogy bevezessük „az Aujeszky-betegség légzőszervi alakja“ meghatározást. Az Aujeszky-betegségnek ezt az alakját nerft ritkán összetévesztik az enzootiás bronchopneumőniával, leggyakrabban nagy gazdaságokban, szedett állományban fordul elő. Az Aujeszky-betegség légzőszervi alakja esetén a tüdőből sejttenyészet igénybevételével és nyulakon végzett biológiai próba útján könnyen izolálható a betegség vírüsa. Gyakorlatunkban előfordultak esetek, amikor a beteg sertésekből vett anyag nyulakon történő első két passzázsában az Aujeszky-betegség vírusa nem fejtette ki patogén hatását, és csak passzázsban pusztultak el a nyulak az Aujeszky-betegség erősen kifejezett tüneteivel. E betegség vírusa sejttenyészetben reprodukálódik; jellegzetes citopatogén hatás kifejtésével. Az Aujeszky-betegség légzőszervi alakja sok állatban megfigyelhető a nem élesen kifejezett idegi tünetek, az agyvelő ereinek nagyfokú teltsége alapján, és igen gyakran előforduló fekélyes-elhalásós bántalmak alapján a mandulákban, a garat és a gége nyálkahártyájában. Ritkán apró vérzések észlelhetők a nyálkahártyákon és a sávos hártyákon. Az influenzához és a parainfluenzához ugyancsak társulhat tüdőgyulladás. De ezek a fertőzések a sertésekben hevenyen zajlanak le, a láz tüneteivel. Rendszerint 3—5 n^p alatt átvészeli a sertésistálló egész állománya. Ez alapul szolgál arra, hogy kellő időben és szabályszerűen elkülönítsük a „másodlagos tüdőgyulladásokat“ a többi fajtájától. • ! Második csoport — a nem fertőző (tartási) eredetű tüdőgyulladások. Ezek fő oka a sertésistálló rossz mikroklímája és higiéniát nélkülöző állapota (a levegő telítettsége ammóniával és széndioxiddal, magas páratartalom, a hőmérséklet nagyfokú ingadozásai, elégtelen szellőztetés, a trágya nem kellő időben történő eltávolítása, por stb.), az állatok jártatásának hiánya friss levegőn vagy ^ sertések szállásos tartása. Ilyen viszonyok között csökken a szervezet általános ellenállóképessége, aminek következtében inhaláciős tüdőgyulladások alakulnak ki, amelyek lefolyásához szövődményként és elmélyítésül apatogén és feltételesen patogén mikroflóra társul. Ezek a tüdőgyulladások nem ragályosak, nincs meghatározott lappangási idejük, jellemző rájuk a betegség ki-Légzőszervi betegségek a sertések né fejlődésének stádiumokba oszthatósága, egyforma klinikai tünetek és kórbonctani elváltozások, amint ez a harmadik csoportba tartozó, fertőző tüdőgyulladások esetén figyelhető meg. A nem ífertóző eredetű tüdőgyulladások jellege és lokalizálódása a legkülönfélébb: hurutos, gennyes-hurutos, kruppös, intertersticlális stb. Némely állatban ezek apró gócok alakjában észlelhetők, másokban a gulladásos gócok egyes lebenyekre korlátozódnak, ismét másokban nagy pneumóniás gócok találhatók stb. A Járvány-helyzet gondos elemzésével, klinikai és kórbonctani vizsgálatokkal, szükség esetén biológiai próba igénybevételével elkülöníthetők ezek a pneumoniák a tüdőgyulladások más fajtáitól. Harmadik csoport — a fertőző eredetű tüdőgyulladások. A kutatók között nincs egységes vélemény e betegségek kórokozóját illetően, hiányoznak a laboratóriumi diagnosztika a profilaxis és a védekezés módszereid Laboratóriumokban végzett többéves kutatások azt mutatták, hogy a tüdőgyulladások e csoportjának kórokozói lehetnek myeoplazmák, vírusok és ezek társulásai. Fő kórokozóként a szerzők többsége hajlamos a myeoplazmákat tekinteni. (Saját vizsgálataink azt mutatták, hogy az idülten lezajló fertőző tüdőgyulladások a tüdő elváltozott részeiből különböző patogenitású myeoplazmák tenyészthetők ki. A. A. Filipenko és mi 17 myeoplazma-törzset izoláltunk. Ezek között L-alakokat is, amelyeket sikerült reverzibilizálnii a baktériumokban. Egyes mycoplazma-törzsekkel (az esetek 37 százalékában) sikerült reprodukálni az enzootiás tüdőgyulladásra jellegzetes klinikai tünetkomplexust és kórbonctani elváltozásokat. Natív anyaggal R. V. Dusuk majdnem minden esetben analóg betegséget idézet elő. M. I. Jasenkina és R. V. Dusuk az elváltozott tüdőből myeoplazmákon kívül két citopatogén ágenst Izolálták, amelyek biológiai tulajdonságaik alapján a mycovírusok csoportjába tartozó vírusokat közelítik meg. Megfigyeléseink azt mutatták, hogy klinikailag és kórbonctanilag semmiben sem megkülönböztethető hurutos tüdőgyulladást elő lehet idézni a 3. és 9. szerrológiai csoportba tartozó enterovírusokkal. Az enterovírusok okozta tüdőgyulladásokat gyakran bélgyulladások kísérték, aminek alapján ezeket a betegségeket „pneumoenteritis“ elnevezéssel határoztuk meg. A sertések fertőző tüdőgyulladásos megbetegedéseinek járványtani elemzése azt mutatta, hogy leggyakrabban Járványszerűen az olyan gazdaságokban lépnek fel és terjednek el, amelyekben az állategészségügyi kultúra alacsony. Nagy sertéstenyésztő gazdaságok kialakulásával és termelésük intenzitásával kapcsolatban a fertőző tüdőgyulladások lefolyásának jellege nagymértékben megváltozott. Ha ezek néhány évvel ezelőtt enzootia alakjában Jelentkeztek, amelynek nyomán „a sertések (malacok) enzootiás tüdőgyulladása“ terminus is meggyökeresedett, úgy a termelés iparszerű technológiája ese- | lén a tüdőgyulladásnak ez az alakja nagy sertésállományokra kiterjedően zajlik le, és epizootia jelleget ölt. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy célszerűbb a tüdőgyulladásoknak ezt a csoportját „fertőződnek nevezni, mert az „enzootiás“, „vírusos“ vagy „myeoplazmás“ terminusok nem fejezik ki a betegség járványtani, kóroktani és kórfejlődéstani lényegét, és nem irányítják a gyakorló állatorvosokat e tüdőgyulladások elleni védekezésre úgy, mint fertőzésekre. A „fertőző tüdőgyulladások“ terminus a betegség lényegére utal, hangsúlyozza fertőző jellegüket, nem dönti el előre a betegség kórokozóját és epizootológiáját, minthogy a sertések tüdőgyulladásainak kórokozója és járványtana egyelőre részleteiben tisztázatlan. A tüdőgyulladások kialakulásának fő hajlamosító oka a sertések, különösen a növendékek takarmányozási és tartási körülményei. Azokban a gazdaságokban, amelyekben jól megszervezték a vemhes és a szoptatós kocák, valamint 3—4 hónapos korukig a malacok szállásban tartását, a téli sertésistállókban pedig optimális mikroklímát irtanak fenn, a tüdőgyulladások nem terjednek el. Ha azok kialakulnak, komoly következmények nélkül zajlanak le. A sertések fertőző torzító orrgyulladása széles körben elterjedt légzőszervi betegség. Több éves vizsgálatok azt mutatták, hogy a fertőző torzító orrgyulladás a sertések önálló fertőző betegsége, amelyet nem lehet egybefoglalni a fertőző (enzootiás) pneumoniával. A tüdőgyulladások elég gyakran fertőző torzító orrgyulladás nélkül zajlanak le, és fordítva, a fertőző torzító orrgyulladás tüdőgyulladás nélkül. A tüdőgyulladás laboratóriumi viszonyokban történő kísérleti reprodukciója esetén egy esetben sem állapítottunk meg fertőző torzító orrgyulladást. P. P.
