Szabad Földműves, 1971. július-december (22. évfolyam, 26-52. szám)
1971-10-02 / 39. szám
10 SZABAD FÖLDMŰVES 1971. október 2. Az ajtón névtábla: Dán Martin, magándetektív. Előtte izgatott férfi topogott. Hol az ajtóra nézett, amelyen be akart lépni, hol maga mögé, a kapu felé figyelt, amelyen az imént lépett be. A lépcsőhöz kihalt. Végre elszánta magát, bekopogtatott, majd belépett az Irodába. Dán felállt, végignézte a jövevényt. Kora: negyvenéves; haja: deresedő; pocakja: kezdődő. Társadalmi helyzet: szolid középosztály, az egyik peremkerületből. Anyagi helyzet: rendezett. Idegzet: rendezetlen. A detektív mindezt egyetlen pillantással konstatálta. Kezet fáztak. „Max Alvis vagyok.“ A látogató keze nyirkos és hideg. A hangja rekedten cseng. — Foglaljon helyett — szólt a házigazda, s maga is visszaült a forgószékbe. Max Alvis is leereszkedett a felkínált fotelbe, de olyan óvatosan, mint aki villamosszékbe ül. — Tetszik tudni — kezdte a mondókáját —, az egész dolog meg se történt volna, ha nem rúgok be. Egyébként egészen tűrhető férj vagyok, jó családapa. De hát, édes istenem, én sem vagyok egészen fából, az vesse rám az első követ, aki még sohasem rúgott ki a hámból. Dán érzéketlenül hallgatta ezt a hosszú lére eresztett bevezetést. Végül, tárgyilagos hangon csak ennyit kérdezett: — Mennyit gombolt le magáról a hölgy? — Huszonötezer dollárt. A detektív halkan füttyentett. A vendég felnyögött. — Persze, kölcsönt kellett szerezném ... Ki győzne ennyi pénzt megkeresni! Ha a fickó meghal, elveszett ember vagyok. Ľan elnevette magát: — Nincs semmi baj. Magát kedves barátom, egyszerűen átejtették. Méghozzá szakállas trükkel. Nézzük csak, hogy is történt a dolog? Maguk kettesben becsíptek. Úgy értem, hogy maga valóban mólés volt, a hölgy pedig megjátszotta magát. Maga hazakísérte őt, s amikor már éppen tettre került volna a sor, abban'a pillanatban felpattant az ajtó, és egy idegen férfi lépett a szobába. Se szó, se beszéd, nekiesik a nőnek, leken egy pár csattanős pofont. Aztán a földre zuhan, a melléből egy tőr áll ki, az inge csupa vér. A lány eszét veszti az ijedtségtől, mire maguk, csapot, papot, otthagyva, elmenekülnek a végzetes szobából. Bs ekkor váratlan fordulat következik. A hölgy följajdul, a botrány következtében egy percig sem maradhat többé ebben a városban, az utazáshoz azonban pénz kell, és ezt ki is adná más, mint — maga, hiszen a maga érdeke is ezt kívánja, hogy a kínos ügyet dobra ne verjék —, ki tudja! — a kés talán éppen a magáé. Érti már uram? Ilyen esetben csakis egyet lehet tenni: fizetni. Mondja, miért nem fordult a rendőrséghez? Alvis a taplószáraz ajkait nyalogatta: Mert azt hittem, hogy az az ember meghalt ... — Eszébe sem volt neki — morogta Dán megvetően. — Az a kés csak afféle bűvészkés volt. A pengéje a legszelídebb nyomásra visszacsúszik a nyelébe. Alvis félelme egyszeribe dühhé változott. — Vissza akarom kapni a pénzemet! Ebben segítsen nekem. — Hogy képzeli ezt? Amikor semmiféle támpontunk sincs. — Megfeleznénk az összeget! — Alvis már könyörgött. — Ha az egész pénz odavész, tönkrementem. De, ha legalább a felét visszakapnám, valahogyan még lábra állhatok. — Végül is, megpróbálhatjuk — vélte Dán. — Milyen volt az a nő? — Olyan 25 éves forma, jó kiállású, szőke. Az egyik ujján két gyűrű volt egymásra húzva, méghozzá a jobb kezén. Fura dolog volt. A blúz nyílásában valami anyajegy látszott. — És a férfi? — Lehetett 30 éves. A haja sötétbarna, a bal fülcimpája hiányzott. — Látja, ezzel már lehet valamit kezdeni. Hagyja itt a névjegyét. Ha lesz miről, majd értesítem. Dán kikereste a bűnügyi rendőrség számát, és felhívta Anderson hadnagyot. — Nem szerepel a nyilvántartásotokban egy fickó, akinek a bal füle cimpája valahol elkallódott? Harminc éves, a haja sötétbarna. — Elég gyatrácska személyleírás. De azért megnézem. Húsz perc múlva visszahívlak. Dán whiskyt töltött magának. Amíg Andersonra várt, ezt kortyolgatta. Anderson pontos volt. — Szerencséd van, Dán! A pasast Leo Prívet-nek hívják. Már hatszor letartóztatták, de csak egyszer ítélték el. Egy szőke nővel dolgozik együtt. A címük: Aldőn Street 133. Nem valami barátságos környék. Óvatosság ajánlatos. — Légy erős, majd erre ts gondolok. Ha valamit találtam, majd jelentkezem. Dán átkígyózott a délutáni csúcsforgalom dzsungelén, és egyenesen az Aldon Streetre hajtott. Leparkírozott a 133. szám közelében. Innen figyelte a házat. Előbb a nő lépett ki az Utcára. A ház előtt várakozó elegáns sportkocsihoz libegett, és elzúgott vele. Fél órával később egy vadonatúj limousin gurult elő a föld alatti garázsból. Á volánnál egy férfi ült. Az arcából csak annyit lehetett látni, hogy a haja sötétbarna. Amikor a fekete limousin eltűnt, Dán egy zseblámpát, néhány celluloidszalagot és egy pár finom gyapotkesztyűt kotort elő a kesztyűtartó boxból. Aztán minden különösebb nehézség nélkül behatolt a Privetlakásba, s azonnal rá is akadt arra, amit keresett. Arra a csinos kis fali széfre — a rejtekhely nem tanúskodott valamt nagy fantáziáról —, egy Mona Lisa-reprodukció mögött. Másnap reggel íelhívta Max Alvlst. A város egyik nagy sportszeráruházá■ ban beszélte meg vele a találkát. Dán JÓ • • TRÜKK dlk Marttnt-nél tartott, amikor a szőke nő belépett a forgóajtón. Dán résen volt. Azonnal észrevette, hogy a szőke beszédes pillantást váltott a mixerrel. A Dán szomszédságába, a bárpulthoz ült, majd ajkai között meggyújtatlan cigarettával körülnézett. Dán lángralobbantva az öngyújtóját, tűzzel kínálta meg. S miközben a nő felé hajolt, megpillantotta keblén a májfoltocskát. ш — Biztosan randevúja van... — kezdte Dán finoman. ;; — Ugyan — hangzott a válasz. — 4 Csak Inni akartam valamit. Az ilyen -i nagy városban néha olyan magányosak az emberek — tette hozzá na- J gyot sóhajtva. — Jól ismerem ezt az érzést. Magam is idegen vagyok. Szabad egy korttyal megkínálnom? — Oh, Igazán nagyon kedves ... Dán közelebb csúszott a nőhöz. „Fred vagyok ...“ — En pedig Dolly ... Meddig marad nálunk? — Viselkedj normálisan! — szólt Dán szigorúan, miközben a földalatti megállóhoz siettek. Felpréselték magukat az első vonatra, s a következő megállónál kiszálltak. Dolly szivszaggatóan zokogott. — Borzasztó! Megöltem a fiúmat,. Menekülnöm kell! Pedig nekem. egy vasam sincs ... Egyedül te segíthetsz ra'jtam. — Hogyhogy? — kérdezte Dán hűvösen. — Te is ott voltál... Nem húzhatod ki magadat. — Igen? Bs mennyi kellene? ■— Legalább 25 ezer dollár. — Szép kis pénz! Bár én eredetileg ötvenezerre gondoltam. Tudniillik, hogy te fizetsz nekem ötvenezret. — Meghibbantál? — rikácsolta a lány. — Ha én a rendőrségen elmondom, hogy a kés a tied, a villanyszékbe ültetnek. ott egy nagy szekrényhez ügyfelét. A szekrény különféle késekkel volt megtömve. — Mutassa meg nekem azt a kést, amelyik a legjobban hasonlít a barátnője által használt késre! Alvis rámutatott az egyikre. Dán ezt megvásárolta. A rákövetkező két hét azzal telt el, hogy Ľan állandóan szemmel tartotta a két jómadarat. Így hamarosan kiismerte napirendjüket. A nő este kilenc óra tájban berobogott a városba. Az 57-es utca egyik bárhelyiségében kiszemelt magának egy-egy sokat tgérő vendéget. Leó fél órával később követte, s a háttérből figyelte. Donnak már a második héten szerencséje volt, végignézhette az egész színjátékot. Az első este csupán annyi történt, hogy a hölgy jól elszórakozott az áldozatával, akit közben Leó feltűnés nélkül alaposan szemügyre vett. A nő ez alkalommal még egyedül hagyta el a bárt. Másnap délelőtt Leó felderítette a jelölt üzleti és családi körülményeit. Este pedig létrejött a randevú, amely után az újdonsült pár már együtt távozott a mulatóból. Egy közeli bérházba tértek be. Hamarosan Leó ts megérkezett. A lépcsőházban cigarettára gyújtott, kényelmesen elszívta, majd fölment a lépcsőn. Tíz perc sem telt el, a nő és az áldozat, mint akit kergetnek, szélvészként rohant le a lépcsőn. Húsz perccel később Leó is kilépett a kapun, és kényelmes tempóban a lakására hajtott. Tizennégy nap múlva maga Dán is színre lépett. Mindenekelőtt ifjabb Fred Hansonná, a Des Moins-i Hanson Bútorház képviselőjévé alakult át. Bs az egyik este ő is megjelent a szőke nő kedvenc lokáljában. Itt hosszas és hangos beszélgetést folytatott a bármixerrel, többször is megkondítva a Hanson-cég nevét, miközben semmi kétséget sem hagyott affelöl, hogy a cég jelenlevő képviselője olyan fickó, aki nem ijed meg egy kis szórakozástól. Már a harma-Elmesélte hogy a Hanson-cég nagy bútorkiállításra készül a városban, aminek előkészítése természetesen időt igényel. Végül is abban állapodtak meg, hogy másnap este 8-kor ugyanitt találkoznak. Másnap reggel Dán sötét ruhába öltözve, hóna alatt aktatáskával, éppen a Hotel Astor személyzeti főnökével beszélgetett, amikor Leó belépett a hotel halijába. Dán elbúcsúzott az igazgatótól, beszállt a liftbe és felment a hotel ötödik emeletére. Ott végig ment a folyosón, majd gyalog lejött a lépcsőn. Mire leérkezett a hallba, Leónak már csak hült helye volt. Bár mindent jól előkészített, estére mégis lámpalázas lett. Hátha nem jön el a nő... Amikor a lány megjelent, Dán, a megkönnyebbüléstől felsóhajtott. A második Martini után megkérdezte: hol vacsorázunk? — Van erre egy olasz vendéglő. A fűztjük kitűnő1 Valóban a vacsora kitűnő volt. — Nem jönne föl a lakásomra? Iszunk még valamit. Itt lakom, a közelben. Néhány perc. múlva már Dolly lakásán voltak. A lány néhány percig a fürdőszobában időzött. Dán végigtapogatta az ágyat. Előbb a párna alá nyúlt — semmi. Aztán a matrac alá nézett. Ott lapult a bűvészkés. Most a saját aktatáskájába nyúlt, elővett valamit, majd újra a matrac alatt matatott. Végül mindent eligazított az ágyon. Dolly ekkor tért vissza a szobába, egyenesen a pohárszékhez lépett. Ebben a pillanatban megfordult a zárban a kulcs, és a kinyílt ajtórésben megjelent Leó. A dühkitörés, bár kissé túlzottnak hatott, rendkívül hatásos volt. Leó megragadta Dollyt és megpofozta. A dulakodás egy perc alatt véget ért. Leó hörögve összerogyott. A melléhez kapott, kezében egy tőr nyelét szorongatta, ingén vérvörös folt terjedt szét. — Mit tettem! — nyögött fél Dolly. — Fussunk innen, amíg nem késő! — Tévedsz, szivecském, mert a kés nyelén nem az én, hanem a te ujjlenyomatodat találják meg. Az aktatáskába nyúlt és egy kést vett elő. — Ráismersz? — kérdezte, — Bn ugyanis drágám, elcseréltem a kést. Bs most Leó barátod Is igazolhatja, hogy a kés — igazi kés volt. — Hazudsz! — kiáltotta Dolly, hamuszürkévé vált arccal. — Rendben van! — Dán hangja szenvtelenül csengett. — Választhatsz. Vagy eljössz velem a rendőrségre, vagy elmegyünk a lakásodra, az Aldon Street 133. alá, és ideadod az ötvenezret. — Nincs Is annyi pénzem! — Majd megszerzed valahonnan. — Akkor Leó megöl engem. — Elfelejtettéit hogy éppen te ölted meg őt? Nos? — Okay! Megszerzem neked azt a mocskos pénzt. Te, te átkozott Júdás! Együtt mentek az Aldon Streetre. A Mona Lisa mögé rejtett széfben ötvenhárom ezer dollár volt. Dán leszámolt belőle háromezret, ezt Dollynak adta. A saját ötvenezrét egy díványpárna huzatába tömte, kikísérte a lányt a pályaudvarra, és megvárta, amíg megváltotta a jegyét Chicágóba. ö maga visszatért az irodájába, a pénzt az iratszekrénybe helyezte. Aztán dupla adag whiskyt töltött magának. Közben arra gondolt, hogy néhány óra múlva fölhívja Max Álvist, és átadja neki a tizenkétezer dollárját. A többi az övé. Csinos kis összeg... Fölemelte a poharat: Egészségedre, Leó! Bs persze, a te egészségedre is, drága Dollykám, akit — mi tagadás — csúnyán átráztam, amikor elhitettem vele, hogy a Leó bűvészkését — igazi késsel cseréltem el. Az osztrák származású Franz Schubert zenei tehetsége már kisgyermek korában Jelentkezett. Bécsben élt szüleivel, ahol édesapja tanítóként működött. Az első zenei leckéket Is я családi körben kapta, majd ugyancsak ott tanult meg hegedűn és zongorán játszani. A kis Franz jó zenei hallására fölfigyelt a császári udvar is és ennek köszönhette, hogy tagja lehetett az udvari énekkarnak. Később internátusba került, ahol rendszeres zeneoktatásban részesült. Hangmutációja idején kilépett az énekkarból és édesapja mellett segédtanítóként működött. A tanítói pálya azonban nem elégítette ki, bár elég ideje volt zenei tehetségének fejlesztésére. Néhány év alatt 8 operát, 4 egyházi misét és több más zenei művet szerzett. Az utóbbiak közül említésre méltó az Erlkönig, Der Wanderer, An Schweger Kronos, mely alkotások kiforrottságról tanúskodnak. 1817-ben otthagyja tanítói állását, hogy teljesen a zenének szentelhesse idejét. Schubert művészetét a bécsi klasszicizmus, részben pedig a korai romanticizmus Ihlete hatja át, de zenéjének gyökerét az osztrák népzenéből meríti. Franz Schubert 1818-ban látogat el első ízben Magyarországra, amikor gróf Eszterházy János želiezovcei (zselízi) kastélyába kerül, mint házitanító. Az érzékenylelkű fiatalembert igen kellemetlenül érintette, hogy a kastélyban úgy bántak vele, mint vamúzeumban sok olyan tárgy megtalálható, amelyet a híres komponista átkötött. Ott vtan a zongora is, amelyen legszebb alkotásai születtek. Az egykori Eszterházy parkot pedig Schubert parknak nevezik. A park egyik évszázados fája alatt áll Franz Schubert osztrák zeneszerző mellszobra, hirdetve, hogy itt élt és alkotott egy híres zeneszerző. Andriskin József Franz Schubert osztrák zeneszerző želiezovcei tartózkodása Idején ebben az épületben lakott, amelyet „Baglyosháznak“ hívnak. Jelenleg a VNB jóvoltából Schubert- múzeumot létesítettek belőle. Foto: Andriskin Schubert-múzeum Želiezovcén larni cseléddel. Leveleiben, amelyet bátyjának küldött többször panaszkodott emiatt. Hat esztendővel később Schubert ismét Želiezovcén tölti a nyarat. Újra a gróf gyermekeinek a tanítója. Ekkor már a grófi családdal egy asztalnál étkezett, de 6 mégis az egyszerű emberek között érezte Jól magát. Elmerülten hallgatta énekeiket, népdalaikat. Különösen az aratómunkások dalai ragadták magukkal. Estéit rendszerint körükben töltötte, és belefeledkezett népdalaik hallgatásába. Második želiezovcei tartózkodása alatt (1824) igen sok népdalt jegyzett föl, amelyeket későbbi alkotásaiban felhasznált. Franz Schubert želiezovcei tartózkodásához egyéb események is fűződnek. Mint Ismeretes, a fiatal zeneszerző igen érzékeny és lobbanékony természetű volt. Igen vonzó hatással volt rá a gyöngéd nem. Már az első želiezovcei tartózkodása idején intim kapcsolat jött létre közte és honfitársnője, a szobalány között. A második alkalommal pedig Carola grófnő lobbantotta lángra szívét. Valószínű, hogy Carola grófnő is vonzalmat érzett iránta, ami viszont nem tetszett a fiatal szobalánynak, aki feltehető, hogy erről említést tett a grófnőnek. A feltevést alátámasztja az a tény is, hogy Carolának hirtelen el kellett távoznia a kastélyból. Carola távozását követően pedig a fiatal zeneszerzőnek is új lakóhelyet jelöltek ki, mégpedig a park bejáratánál levő ün. „baglyosházban“. Carola távozása sebet ütött a fiatal zeneszerző szívén, mert távozását követően minden szabad idejét a szabad természetben töltötte. Lóháton járta be a környékbeli falvakat és erdőségeket. Egy ilyen bolyongása alkalmával jutott el Sikenicára (Tergenyére), ahol a dombok védelmében folydogáló Szikenica patak partján volt a gróf tulajdonában levő malom. Itt ismerkedett meg Schubert az özvegy molnárnéval, aki német származású volt. A molnáraiénak sem volt közömbös a fiatal zeneszerző, de a kettőjük között fejlődő szerelmet egy váratlan esemény meghiúsította. Egy váratlan látogatás alkalmával Schubert a molnárnét egy erdész karjaiban találta. A csalódás a fiatal művészt leírhatatlanul megrendítette. Lova nyergébe pattant és vágtában tért haza lakásába. Ez a csalódás inspirálta Schubertét egyik legszebb művének komponálására. Ekkor született meg A szép molnárné (Die schöne Müllerin) zeneműve. Ebben az alkotásban megtalálható lelkének minden fájdalma, gyötrelme. Franz Schubert legutóbbi lakhelyén, a „baglyosházban“ a Želiézovcei Városi Nemzeti Bizottság felelős vezetői múzeumot rendeztek be. A
