Szabad Földműves, 1971. július-december (22. évfolyam, 26-52. szám)
1971-09-25 / 38. szám
2 SZABAD FÖLDMŰVES ,1971. szeptember 25. A kapcsolatok további fejlesztése érdekében KÖZLEMÉNY A BREZSNYEV—BRANDT TALÁLKOZÓRÓL Annak a megállapodásnak megfelelően, amely Willy Brandtnak, a Német Szövetségi Köztársaság kancellárjának 1970 augusztusában Moszkvában tett látogatása idején jött létre, Willy Brandt 1971. szeptember 16-tól 18-ig látogatást tett a Szovjetunióban. A Krímben történt látogatás során Köszöntjük a magyar néphadsereget! A Magyar Népköztársaság dolgozói évente szeptember 29-én ünnepük néphadseregük napját. Ez az évforduló az 1848-as magyar szabadságharcban Pákozdnál szétvert osztrák seregek emlékét őrzi. Másik jelentős esemény történi 1919. márciusában, amikor kikiáltották a Magyar Tanácsköztársaságot. Mintegy 80 ezer magyar harcolt az első világháborúban az ihiervehciós Ősapátok ellen, a Vörös Hadsereg oldalán. Magyar katonák resztvettek Távol-Keleten az eszerek leverésében. A népi harcosokra, a volt vöröskatonákra a renegát Horthy fasiszta diktatúrája várt. 1944-ben kezdetét veszi a kommunisták elleni terror-hadjárat, a Szálasi-uralom, de a magyar nép szimpátiája mindjobban növekszik a szovjet hadsereg iránt. A magyar nép legjobbjai ragadnak fegyvert: számos partizán-csoport harcol a fasizmus ellen nemcsak Magyarországon, hanem Jugoszláviában és a Szlovák Nemzeti Felkelés győzelméért is. 1944. végén összeül. Debrecenben az ideiglenes nemzetgyűlés, amely hadat üzen a fasiszta Németországnak, s a népi demokratikus rendszer építését tűzi ki célul. Ez időtájt négy hadosz-A CSKP KB Központi BízoUjumuh do о ««««■.« Nemzeti Frontja Központi Bizottságának választási felhívása (Folytatás az i. oldalról.) Az értelmiség 'tagjail Legjobb alkotóerőtöket állítsátok a termelés koíiplex racionalizálásának, a tudomány felvirágoztatásának, oktatásügyünk és az egészségügy fejlesztésének, a művészet és a kultúra további sikereinek szolgálatába, szocialista hazánk javára. A munkásokkal, a parasztokkal együtt válasszátok a Nemzeti Front jelöltjeitl 'Asszonyoki Válasszátok a békét, családjaitok boldogságát, válasszátok gyermekeitek biztonságos és fényes jövőjét! Válasszátok a Nemzeti Front jelöltjeit! Fiatal Polgártársaink! A szocializmus boldog holnapjaitok egyetlen reális perspektívája. Fiatal lendületetekkel láruljatok hozzá hazátok további fejlődéséhez! Adjátok szavazataitokat a békére, a szocializmusra, válasszátok a Nemzeti Front jelöltjeit! Ke'dves Polgártársaink! A Szovjetunió náci Németország feletti győzelme és antifasiszta egységünk vezetett el bennünket a nemzeti és állami szabadsághoz. Az egység volt az alapfeltétele a néphatalom megszerzésének, segített abban, hogy rövid Időn belül leküzdhessük annak a mély válságnak következményeit, amelybe a szocializmus ellenségei juttattak bennünket. A Csehszlovákia Kommunista Pártja által vezetett Nemzeti Frontban megtestesült 1 egységünk a szociálisra társadalom fejlődésének biztosítéka, állampolgáraink anyagi és szellemi szükségletei egyre jobb kielégítésének a biztosítéka. Ezt az egységet nyilvánítsuk majd a választásokban is! Győzzön az igazi hazafiság, a szocialista hazánk iránti szeretetünk, a szocializmushoz való hűség. Győzzön Csehszlovákia Kommunista Pártjának becsületes, megfontolt politikája, amely a legjobban kifejezi népünk szükségleteit és vágyait! A Nemzeti Frontban szilárdan felzárkózva adjátok szavazataitokat a békére, otthonaink biztonságára, boldogságára. Szeretjük szocialista hazánkat, a szocialista jövőt válasszuk — szavazatainkat a Nemzeti Front jelöltjeire adjuk! Befejeződött a III. Nemzetközi Borverseny a kölcsönös érdekű nemzetközi problémák széles körét, a fő figyelmet az európai helyzet fejlődésére fordítva. Eszmecserét folytattak a Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársaság közötti kapcsolatok jelenlegi helyzetéről és további fejlesztésének lehetőségeiről. A megbeszélésen fontos helyet foglaltak el až európai biztonsági és együttműködési értekezlet előkészítésének kérdései. A felek kifejtették elképzeléseiket az európai fegyveres erők és fegyverzet oly módon történő csökkentésére vonatkozóan, hogy az ne legyen hátrányos a résztvevő államokra nézve. Kiderült, hogy vannak közös elemek a felek erre vonatkozó álláspontjában. Meggyőződésük, hogy e bonyolult probléma megoldása komolyan megszilárdítaná az európai és a nemzetközi béke ■ pilléreit. Az j európai kontinensnek ás a világ más övezeteinek a jövőjét nem az államok egymással való katonai szembeállására kell alapozni, hanem az egyenjogú együttműködésre és a biztonság megszilárdítására minden állam számára külön-külön és együttvéve. A Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság kapcsolatainak rendezése a teljes egyenjogúság, a hátrányos megkülönböztetés kiküszöbölése alapján, s annak révén, hogy kölcsönösen tiszteletben tartják mindkét állam függetlenségét és önállóságát azokban az ügyekben, amelyek belső hatáskörükre tartoznak, megfelelő határaik között, ma lehetséges és nagy jelentőségű. Ebben az irányban az egyik fontos lépés lenne, hogy az európai feszültség enyhülésének folyamán mind a két német állam belépne az ENSZ-be és a szakosított nemzetközi intézményekbe. A korábban létrejött megállapodásnak megfelelően a Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársaság kellő módon elő fogja mozdítani a kérdés ilyen megoldását. Leonyid Brezsnyev és Willy Brandt kifejezte véleményét, hogy a Szovjetunió és az NSZK közötti különböző szintű eszmecserék és konzultációk kialakulóban levő gyakorlata mind át kétoldalú kapcsolatokat, mind a nemzetközi problémákat illetően hasznos és folytatandó. Ebben az összefüggésben megelégedéssel regisztrálták, hogy az idén ősszel találkozóra kerül sor a két állam külügyminiszterei között New Yorkban, majd utána a Szovjetunióban. (TASzsz)I: Új feladatok előtt a mezőgazdasági szakképzés A Nitrai Mezőgazdasági Főiskola méltó keretek között, ünnepelte megalakulásának 25. évfordulóját. Az ünnepségsorozatra jelentős politikai és társadalmi, valamint gazdasági személyek jöttek el, de ott volt a hétezer végzett növendék 150 képviselője is. Rengeteg olyan ismerős arcot láttunk, mind a mezőgazdasági főiskola 400 pedagógusa közül, mind a volt hallgatók közül, akik nagyon sokat tettek szocialista mezőgazdaságunk fejlődéséért az elmúlt évtizedekben. A Jubileumi ünnepségre szeptember 14-én került sor, amikor a mezőgazdasági főiskola korszerű aulájában Jozef Kliment, a Nitrai Mezőgazdasági Főiskola rektora mondott beszédet. Az ülésen ott volt Ivan Litva], az SZLKP KB oktatásügyi és tudományos osztályának vezetője, Stefan Chochol professzor, az SZSZK oktatásügyi minisztere, és Emil Cakajda, a szövetségi mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter első helyettese, valamint Németh Jenő mérnök, a Szlovák Szocialista Köztársaság mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterének helyettese. Ott voltak mindazon külföldi mezőgazdasági főiskolák képviselői, amelyekkel a Nitrai Mezőgazdasági Főiskola szoros kapcsolatot tart fenn. A főiskola rektora minden külföldi mezőgazdasági főiskolának köszönetét mondott a baráti együttműködésért és a segítségért, különösen a cseh országrészekben működő mezőgazdasági főiskoláknak, amelyek kezdetben szinte létfontosságú pedagógiai segítséget adtak nekik. Az említett mezőgazdasági főiskolák képviselőinek átnyújtották a 25. évfordulóra kiadott aranyérmeket. A Nitrai Mezőgazdasági Főiskola pedig megkapta a bratislavai Komenský Egyetem aranyérmét. Az ünnepi ülés felszólalói méltatták az eddig megtett utat, azt a nagy eredményt, hogy eddig a főiskola 6999 mérnököt adott a mezőgazdaságnak. Főleg az utóbbi időben egyre hatásosabb gyakorlati segítséget nyújt a mezőgazdaságnak. Az iskola pedagógiai dolgozói 688 tudományos feladatot oldottak meg, főleg a gabonatermesztés, megtermékenyítés, genetika és a termelés racionalizálás-a szakaszán. Igen figyelemre méltóak az ökonómiai tudományos kísérletek is. Az Iskola legjobb pedagógusait állami és reszort-kitüntetésekkel Jutalmazták és számos pedagógus, valamint .volt hallgató kapott elismerő oklevelet és jubileumi aranyérmet. Reszort-kitüntetésben 227 pedagógus és volt hallgató részesült. Az ünnepségsorozat második napján a volt hallgatók képviselői Jöttek össze a nagyteremben. Az összejövetelen ismét Jozef Kliment elvtárs beszélt a megtett útról, utána pedig Ján Janovic mérnök, az SZSZK mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztere szólalt fel. A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter 8 pedagógusnak és 26 volt hallgatónak adta át a „Mezőgazdaság Kiváló Dolgozója“ című reszort-kitüntetést. Az ünnepségek szak-szimpóziumokkal folytatódtak ahol pedagógusok, tudományos dolgozók és gyakorlati szakemberek vitatták meg a legfontosabb, a mezőgazdaság továbbfejlődésének szempontjából szükséges termelési problémákat. A szimpóziumok főleg a mezőgazdaság kooperációja és integrációja szempontjából boncolgatták az ökonómiai és termelési problémákat. Töbaz érdeklődés. Bulgária 16, Magyarország 10, a Német Szövetségi Köztársaság 16, Románia 17, Olaszország 25, a Szovjetunió 21 aranyérmet nyert boraival. A záröaktuson megjelent dr. Tibor Bohdanovský, a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter első helyettese is, aki beszámolójában sikeresnek értékelte a III. Nemzetközi Borversenyt és megígérte, hogy a jövőben a szőlőtermesztőknek a minisztérium még nagyobb segítséget nyújt, hogy minél jobb mniőségű bort adhassanak a közellátáera. René Protdn, a Bortermesztők Nemzetközi Szövetségének Igazgatója szintén elégedett volt a versennyel, de megemlítette, hogy mivel világszerte egyre lohb minőségű borokat készítenek, amelyek sokszor a helyi hagyományok vagy feltételek szerint készülnek, egyes kategóriák szerint kellene felállítani a bírálóbizottságokat, mert ilymódon a jó minőségű borokat igazságosabban értékelnék. Ugyanis bizonyos fajta bor egyes körzetekben sokkal nagyobb keresletnek örvend, mint az, amplyik bizonyos szűkre szabott kritériumok alapján magasabb pontszámot kap. A mostani bírálóbizottság főleg az Illatosított borokat helyezte előnybe, azonban ezeket nem mindenki kedveli. A Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi világborversenyen már nem a 20 pontos rendszer, illetve kritérium- alapján értékelik majd a borokat, hanem egy teljesen újszerű, a követelményeknek megfelelő értékelés alapján. A borverseny tehát sikeresen Végétért és örülhetünk, hogy hazánkban is egyre jobb minőségű borokat vásárolhatunk az üzletekben. (balia) Ünnepség a sajtónap alkalmából Szeptember 17-én a bratislavat Hviezdoslav Színház termét a sajtó, a rádió és a televízió dolgozói, újságírók és szerkesztők töltötték meg, hogy megünnepeljék az immár tradícióssá vált sajtónapot. Mint ismeretes, a sajtó napján minden évben megemlékezünk a Rudé Právo és a Pravda megalakulásáról, melynek tavaly ünnepeltük 50. évfordulóját. A kommunista újságírók ez alatt az ötven év alatt a szocialista társadalom kialakítását segítve korszakalkotó munkát végeztek. .»Erről a munkáról emlékezett meg ünnepi beszédében Bohpš.Trávníček, az SZLKP KB titkárságának a tagja, a Pravda főszerkesztője. Rámutatott, milyen nagy fontosságot tulajdonított a sajtónak V. I. Lenin, majd hangsúlyozta, hogy mi, kommunista újságírók nagy tisztelettel vállaljuk a nagy jelentőségű elődök forradalmi hagyatékát. Az ünnepségen jelen voltak dr. Peter Colotka, a CSKP KB elnökségének tagja, a szlovák kormány elnöke, Gejza Slapka, az SZLKP KB elnökségének tagja, az SZLKP bratislavat városi bizottságának vezető titkára és Szlovákia politikai és közéletének más képviselői, felen voltak a bratislavai konzuli testületek képviselői és Vítalij Fjodorovfcs Jachimov, a szovjet fegyveres erők bratistaval parancsnokságának képviselője. bek között szó volt az állattenyésztés és növénytermesztés gyorsabb szakosításáról, és a munktermelékenység gyorsabb ütemben való növeléséről. Az ünnepségeken elhangzott beszámolók sokat foglalkoztak a mezőgazdasági szakképzés távlataival. Ugyanis arról van szó, hogy az eddigi forma már kissé elavult, mert például sok univerzális mérnököt képezett, azonban ha figyelembe vesszük a párt által kitűzött célokat, a XIV. kongreszszus határozatait, amelyek a mezőgazdaság koncentrációját és integrációját tűzték ki célul, ezzel összhangban már szakosított mérnökökre van szükség, akik nagyobb termelési egységekbe, kamatozva érvényesíthetik tudásukat. Központi kérdés volt a hallgatók politikai nevelése. A Nitrai Mezőgazdasági Főiskola hallgatói közöjt az 1968—69-es években igen széleskörű talajra találtak a revizionista jobboldali és antiszocialista, valamint nacionalista nézetek. Ez pedig annak a következménye, hogy a pedagógusok nem fordítottak elég gondot a hallgatók marxista nevelésére, és általában lebecsülték a politikai nevelést. Pedig amint az élet bizonyítja, és számos hallgatótól Is hallottuk, politikai felkészültség nélkül ma már a mezőgazdasági üzemekben a legjobb szakember sem érvényesülhet. A mezőgazdasági dolgozók vezetőiktől elvárják, hogy a gazdasági szaktanácsadáson kívül helyesen magyarázzák meg a politikai eseményeket is. A hallgatók politikai nevelésére a főiskolán külön tervet dolgoztak ki és ilymódon akarják behozni a lemaradást, illetve Jobban felkészíteni a leendő mezőgazdasági szakembereket a gyakorlati életre. Nagy horderejű ünnepségek voltak Nitrán a mezőgazdasági főiskola megalakulása 25. évfordulóján. Pártunk és kormányunk képviselői joggal mondtak köszönetét a 400 pedagógusnak, akik egy híján 7000 szakembert adtak a mezőgazdaságnak. A legtöbben közülük igazán megállták a helyüket falvainkban és nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy ma a mezőgazdaság kiváló eredményeket ér el. Beszélgettünk néhány volt hallgatóval, akik szinte meglepő eredményekről számoltak be. Kovács István mérnök, a Kráľ. Kračany-i Efsz elnöke elmondotta, hogy búzából 48, árpából 45 mázsás hektárhozamot értek el, de az Auróra szovjet búza 62 mázsát is adott. A kapások is jó termést ígérnek, cukorrépából 500, kukoricából pedig 70 mázsás hektárhozamot várnak. Igazi mesterei a termelésnek, a szárazság sem okozott náluk nagy kárt, mert a terület 40 százalékát öntözik. Algayer Jaromír, a Dun. Streda-i Járási Mezőgazdasági Társulás főmérnöke pedig elárulta, hogy átlagosan 42,3 mázsás hektárhozamot értek el gabonafélékből, a búza hektárhozama 43,89, az árpáé 39,95 mázsa volt. A Kaukáz búzafajta 64, az Auróra 63,9, a JubileJnáJa pedig 61 mázsát adott hektáronként. Azonban Blažovon a Kaukáz búza 85,6 mázsát Is adott hektáronként. Lombos Kornél mérnök, a Galantai Járási Termelési Igazgatóság igazgatója pedig azt mondotta, hogy gabonából 40,5 mázsás hektárhozamot értek el, árpából pedig 40,10 mázsát, amivel Szlovákiában első helyre kerültek. Ezek a kiváló eredmények Jórészt annak köszönhetők, hogy megfelelő szakembereket képzett az iskola és vele ‘együtt az alsó fokozatú mezőgazdasági iskolák is és a termelés egyre jobban, tudományom színvonalon fejlődik. (balia) egész sor megbeszélés folyt Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára és Willy Brandt szövetségi kancellár között. A megbeszélések tárgyilagos és őszinte jellegűek voltak és a kölcsönös megértés légkörében folytak. A felek a szövetségeseik iránti teljes lojalitás szellemében megvitatták tály harcol a hitleristák ellen. A második világháború befejezése előtti hónapokban már komplex katonai egységek harcolnak a szovjet hadsereg oldalán. A háború befejeztével egész sor richézséggel kellett a magyar hadseregnek megküzdeni. ’ A hatalomrajutott munkásosztálynak néphadseregre volt szüksége. A fegyveres erük gyöngén felszereltek voltak, tisztállománya ts megbízhatatlannak bizonyult. 1948- ban új, fegyvereket kapott a magyar hadsereg a Szovjetuniótól. í 1960-ban a magyar néphadsereget ä legkorszerűbb haditechnikával szerelték fel, s a vezérkarba, tisztiállományba megbízható, jól felkészült, katonai akadémiát végzett emberek kerültek. A magyar néphadsereg katonái ma politikailag fejlettek, áldozatkészek, jól felkészültek a haza, a béke védelmére. Mint a magyar nép, ml is sok sikert kívánunk a magyar néphadsereg tagjainak ünnepnapjukon a nehéz és felelősségteljes szolgálatukhoz; a béke védelméhez. JUDr. Ján Mičátek, alezredes I Bratislavában szeptember 16-án befejeződött а Ш. Nemzetközi Borverseny. A Devín szállóban nyolc napig I tartott a 22 államból érkezett 1060 j borminta értékelése. A borverseny megmutatta, hogy a borkészítés technológiája világméretben egyre magasabb színvonalú és egyre több a jó minőségű bor. Ezt bizonyítja az Is, hogy 257 borminta kapott több mint 18 pontot, tehát aranyérmet. Az ezüstérmes borok száma 729, a bronzérmeseké pedig 56. Ezenkívül 7 fajta bor részvételi oklevelet kapott és mindössze 13 bormintát helyeztek versenyen kívül a gyengébb minőség miatt. Sikeresen szerepeltek boraink. Szőlőtermelőink és borfeldolgozó üzemeink 304 bormintát küldtek be és ebből 84 kapott arany-, 199 ezüst- és '12-bronzérmet. Ezenkívül két pezsgőfélénk is aranyérmet kapott. A versenyre nagyon jó minőségű borokat küldtek a Szovjetunióból, Romániából és Bulgáriából, amelyekből minden második aranyérmet kapott. Többek között aranyérmet nyert a szovjet pezsgő is. Különösen nagy sikerük volt az ún. illatosított boroknak, amelyek után világszerte egyre nagyobb